Perlekedők 85.

Meleg volt, a kocsi légkondija megadta magáét és csak araszolni lehetett a forgalomban, Robert mégsem morgott. Róma olyan mély nyomokat hagyott benne, mint még soha, pedig néhányszor már járt a városban. Igaz, a többi alkalommal  összesen nem látott ennyit a városból, mint most, és összehasonlíthatatlanul jobb volt Anna kezét fogva barangolni, mint a pezsgős fogadásokon feszengeni és rohanni a reptérre.

A zene harsogott a hangszórókból és a nyitott ablakokon át friss levegő vágott be, összekócolva Anna szabadon repdeső tincseit. A lány feltűnően csendes volt, a vérzése megviselte, ezért útközben alig beszélgettek, a hangos zene ellenére az út jó részét átaludta. Pisa-ban  ébredt kissé kábán és a kényelmetlen tartástól zsibbadtan.  Csak annyi időre álltak meg, hogy a Csodák terén megnézzék a város legvonzóbb és leglátogatottabb nevezetességét, a ferdetornyot, valamint az ahhoz tartozó dóm épületcsoportját.  A torony a hírét akkor is megérdemelné, ha nem volna ferde - bár nem is szánták annak, de már az építéskor kezdett megsüllyedni. Az épületek carrarai márványborítása a szikrázó napsütésben, a zöld gyepen tündöklő látványként tárult eléjük. 

-Felmegyünk? – nézett fel Robert a ferde építmény  legfelső szintjén lévő kilátó felé, de Anna sápadtan megrázta a fejét.

-Menj csak, ha akarsz; én itt megvárlak -  biccentett a közeli kávézó terasza felé, de Robert aggódva magához húzta, és máris a legközelebbi asztal felé terelgette.

-Nem gondolod, hogy nélküled bárhova megyek... leülünk itt egy kicsit, hogy pihenhess, iszunk valami frissítőt és közben megnézzük innen ezt a fizika törvényeivel dacoló szerencsétlen tornyot. És hogy az élmény teljes legyen, te majd felolvasod nekem a mindentudó könyvedből, amit érdemes tudni róla.

-Oké! – suttogta a lány és hálásan nyúlt a párás falú frissen facsart narancsleves pohár után, amit a szolgálatkész pincér éppen letett eléje. Kicsivel később már egészen jól érezte magát, ezért fellapozta  az útikönyvet és kikereste a torony építésének történetét.

-A torony építése 200 évig tartott és három szakaszban történt. A fehér márványból készült harangtorony első szintjének   Az utolsó emeletet 1372-ben fejezték be, és ekkor állították fel a harangokat is. Hét harang van, a zenei skála minden hangjának egy.  Úgy tartják, hogy Galileo Galilei két különböző tömegű ágyúgolyót dobott le a toronyból, hogy bebizonyítsa, az esési sebesség nem függ a tömegtől. Noha ezt a történetet Galileo egy tanítványa terjesztette, ma már legendának minősítik.

Építése 1173-ban kezdődött, a jólét és katonai sikerek korszakában. A szintet klasszikus oszlopfőkkel díszített oszlopok szegélyezik. Miután a harmadik emelet is megépült 1178-ban, a torony megsüllyedt a talaj gyengesége miatt. Építése száz évig szünetelt, mivel a pisaiak folyton hadban álltak Genovával és Firenzével. Ezalatt az idő alatt a talaj némiképpen leülepedett. 1272-ben az építkezést újraindították. További négy emeletet építettek, olyan szögben, hogy kiegyensúlyozza az elhajlást. Az építkezést 1284-ben ismét leállították, amikor a pisaiak vereséget szenvedtek a genovaiaktól a meloriai csatában.

Mussolini elrendelte, hogy a tornyot ki kell egyenesíteni, ezért betont öntöttek az alapozásába. A torony ettől tovább süllyedt a lágy talajba. A második világháború alatt az amerikai hadsereg majdnem minden pisai tornyot lerombolt. Tervezték a ferde torony felrobbantását is, de egy az utolsó pillanatban érkezett parancs megelőzte a rombolást.

1964-ben az olasz kormány segítséget kért, hogy megelőzzék a torony leomlását. Egy nemzetközi csoport (mérnökök, matematikusok és történészek) állt össze, hogy megbeszéljék a stabilizálás módszereit. Húsz évnyi munka után, 1990 januárjában a tornyot lezárták a nagyközönség elől. A harangokat elszállították, hogy a terhelés csökkenjen, és a harmadik szintről kábelekkel "lehorgonyozták" az építményt. Biztonsági okokból a torony körüli házakat kiürítették. Tíz évnyi restaurálás után 2001-ben a tornyot ismét megnyitották a látogatók számára. A nyilatkozatok szerint a torony további 300 évig stabil marad.

Amikor a felolvasás végére ért, vetettek még egy utolsó pillantást a valószínűtlen építményre, Robert intett a pincérnek, fizettek, és hamarosan indultak is tovább Genova felé.

Ahogy a költő, Paul Valery írja, Genova építése egy állandó harc volt a föléje magasodó hegy ellen. A maihoz hasonlító Genova először a XIII. században jelent meg. A XIX. század folyamán a város radikális átalakítása során megújult a városközpont, és a város túlterjeszkedett a városfalon. 1926-ban a városhoz csatolták a környező kisebb településeket is:

Amikor Genovában jártak, Montesquieu, Dumas és Flaubert is úgy írta le a várost, mint a márvány városát. Valóban, a történelmi belváros - mely Európa legnagyobbika - tele van óriási és dúsan díszített középkori épületekkel, melyeket a város gazdag kereskedőcsaládjai építettek. A XV. század közepétől a XVI. század közepéig tartott Genova aranykora, ekkor a város gazdag kereskedői a spanyol és más európai királyságoknak adtak hiteleket, ebből a pénzből épült fel a jelenlegi történelmi belváros.

Amerika felfedezésének 500 éves évfordulójának az emlékére (Kolumbusz ugyanis genovai volt) 1992-ben épült fel a régi kikötő helyén egy szórakoztató központ, mely megtartotta a régi nevet: Porto Antico. A komplexumban található Európa legnagyobb akváriuma is, de helyet kapott egy nagy tér padokkal, pálmafákkal és a Bigo-val. Ez utóbbi egy multifunkcionális térdíszítő elem, mely fel tud emelni egy emberekkel teli kabint a magasba. De a komplexumban található yacht kikötő, multiplex mozi, múzeum, könyvtár, konferenciaterem, kiállítóterem, játszótér és néhány étterem is.

Genova világítótornyához hasonló valószínűleg nincs sok a világon. A híres Lanterna kilenc évszázad óta működik. Eredetileg egy hegyen állt, de mára azt már elbontották körülötte, így ma már csak egy szikladarabon áll. 1543-ban újjáépítették, de csak azért mert egy felkelésben megsemmisült. Azóta a 117 méter magas világítótorony változatlan formában áll. Fénye tiszta időben 36 tengeri mérföldre világít. 

Anna összecsapta a térdén az útikönyvet, amiből a tudnivalókat sorolta a városról. Robert eleinte érdeklődve figyelt, aztán a tekintete és a gondolatai egyre inkább elkalandoztak. …Útközben többször megálltak Anna kérésére, aki rendre eltűnt az útszéli mosdókban. Valahányszor rákérdezett, hogy rendben van-e, a lány csak szótlanul bólintott és mosolyogni próbált, de kevés sikerrel. Végül úgy döntött, nem piszkálja tovább, ha gond van, a lány szólni fog, felesleges rémeket látnia, talán csak fáradt. 

Kurvára nem érdekelte most Genova történelme, fáradt volt az egész napos autózástól és talán egy kicsit sértett is, amiért Anna nem fogadja a bizalmába. A hülye is észrevette volna, hogy nincs jól, és bántotta, hogy elutasítja a segíteni akarását. A benzinkútnál, ahol éppen megálltak, már meg sem lepődött, hogy a lány újra a mosdót célozta meg, ő meg az üzletben nézegette a dvd-ket, amíg arra várt, hogy a lassúkezű pénztáros kiszolgáljon egy kávéra áhítozó autóst. Egy angol film került a kezébe, aminek Genova volt a címe, Colin Firth-szel a főszerepben. A cím kíváncsivá tette, ezért aztán a szendvicsek és az üdítők mellé azt is odatette a pultra. 

Amikor Anna előkerült, kíváncsian forgatta a dvd-t.

-Moziba megyünk? – nézett a nap folyamán először vidáman Robertre, aki egészen megkönnyebbült ettől a mosolytól.

-Hát, gondoltam, könnyebb lesz elütni az estét, mert úgy látom, a ma esti svédtornát inkább kihagynád.

A grimasz, amivel Anna ránézett, egyszerre volt szemrehányó és elutasító.

-Hogy a fenébe tudsz állandóan a szexre gondolni? – forgatta a szemét, mire Robert megvonta a vállát:

-Melletted? Nem nagy kunszt... és igazából, amíg a vendéged meg nem érkezett, úgy tűnt, hogy a te gondolkodásod is elég egy irányba működik így, hogy kettesben vagyunk.

-Ne haragudj! – suttogta Anna, mire a férfi arcáról lehervadt a vigyor.

-Haragudni? Miért haragudnék? Jézusom, Anna,remélem nem nézel akkora állatnak, akinek csak a szex fontos, nem pedig a partnere. Csak azért nem mondom, hogy semmi baj, mert nyilván valami bajod van, és azért nem mondom, hogy probléma, hogy nem bújhatunk össze naponta akár többször is, mert nem akarom, hogy egy bagzó kandúrnak tarts, aki nem tud másra gondolni.  Hallgass rám kicsim! Menjünk be a kórházba! Csak egy vizsgálat...

-Nem! Nem kell! Minden rendben lesz, csak még egy nap, aztán már túl is leszek rajta. Inkább menjünk, keressünk egy kempinget!

-Nem! Egy szállodát keresünk. Azt akarom, hogy kényelmesebben legyél, ha már így alakult. – mondta Robert ellenvetést nem tűrve, és a lakóautóval a tengerparti szállodasor felé kanyarodott.

Nem sokkal később Anna a zuhanytól felfrissülve, felpolcolva ült az ágy tetején és a szemét forgatta, amiért a férfi ekkora hűhót csap körülötte, de végül mégis a biztonság jóleső érzésével bújt a hóna alá, amikor végre mellé telepedett, és elindította a laptopban a dvd-t. A film nem volt könnyű téma.

A frissen megözvegyült Joe (Colin Firth) két lányával Olaszországba költözik, hogy új életet kezdjenek. A lányok anyjukat autóbalesetben vesztették el, melynek részesei voltak ők is, de ők túlélték. Genovában mindhárman másként próbálják feldolgozni a veszteséget. Joe munkába menekül, régi barátjával, Barbarával közösen tanít az egyetemen. A 16 éves Kelly a helyi olasz fiúkkal kezdi felfedezni szexualitását. A kisebbik lány, Mary  pedig mindenhol édesanyja szellemét látja.

Amikor a Vége felirat megjelent a képernyőn, mindketten megkönnyebbülve sóhajtottak fel. Robert kikapcsolta a gépet, aztán lejjebb csúsztak és egymást szorosan átölelve feküdtek a sötétben. A férfi arra gondolt, hogy egy ilyen veszteséget vajon hogyan lehet ép ésszel feldolgozni, Anna pedig annyi év után először az édesanyjával álmodott.