Perlekedők 87.

Anna vigyorogva nézett oldalra, ahol a férfi feje az ablaknak koccant egy-egy kisebb döccenőnél. Mélyen aludt, szája sarkában apró nyálbuborék rezgett. Őrült pasas! Tetoválást csináltatott magának… tényleg nagyon kiüthette magát, hiszen még azt sem bírta, amikor injekciót kapott… valószínűleg a tetoválás alatt teljes öntudatlanságban lehetett. Remélhetőleg nem használták ki az állapotát, és nem készítettek róla fotókat, bár az már régen fent lenne a hírportálokon. A helyes kis iránytű akkor mostantól örökre emlékeztetni fogja őket erre az utazásra. Nem mintha, amúgy ne lett volna emlékezetes!

A parkolóban még egy ideig elvitázgattak, hogy ebben az állapotban menjenek vagy maradjanak, végül Anna úgy döntött, pillanatnyilag ő van erősebb pozícióban, az ő szava dönt. Egy percet sem volt hajlandó tovább maradni a kórház parkolójában, de még a városban sem. Amit érkezésükkor látott, annyi neki Marseille-ből elég volt, most úgy érezte, hogy minden tégla az elmúlt órákra emlékezteti, úgyhogy mielőbb útnak akart indulni. Rob tényleg nem volt olyan állapotban, hogy ő vezessen, ezért aztán inkább áthessentette a ténylegesnél azért jóval magabiztosabban az anyósülésre és meggyőző határozottsággal kilavírozott a városból. Mire a városhatárt jelző táblát is maguk mögött hagyták, annyiban sikerült megegyezniük, hogy a Loire völgye helyett inkább Svájc felé veszik az irányt. 

Kicsit sajnálkozva gondolt a Loire völgyére, ami a kórházi kényszerpihenő utáni tervezgetéseik során most kimaradt a túrájukból. De megegyeztek abban, hogy egyszer majd eljönnek ide, bérelnek egy lakóhajót és azzal csurognak végig az útvonalon. Majd kikötnek itt-ott és biciglivel járják be a környéket. Talán még Tomot is Siennát is elhívják magukkal. Esténként tábortüzet gyújtanak a parton és gitároznak majd. Már a tervezgetés is boldoggá tette, és ez segített legyűrni az enyhe csalódottságot, hogy most viszont azonnal Svájc felé veszik az irányt. De hát tényleg, előttük az élet, eljutnak majd a kastélyok völgyébe, most azonban úgysem tudnák teljes pompájában kiélvezni.

Robert erősködött ugyan, hogy ő majd vezet, de a karja fájt, az esti részegség sem tisztult ki még belőle teljesen, ő pedig érzett magában annyi erőt, hogy a volán mellé üljön. Végül is, nincs olyan nagy különbség abban, hogy csak üldögél, vagy tekergeti is a kormányt. Luzernig sokszor megálltak, elvileg azért, hogy őt kíméljék, de ő rendben volt, Robert meg hálásan tartotta a fejét egy-egy útszéli pihenő vízcsapja alá. Aztán nagyjából Berntől már a férfi vezetett, Anna pedig átadhatta magát a csodás táj szemlélésének.  A várost elérve a tóparton kerestek szállást. Nevetve mondta is, hogy teljesen felesleges volt ezt a böhöm kocsit kibérelniük, ha állandóan kis hotelekben bérelnek szobát, de a férfi hajthatatlan volt. Egy műtét nem gyerekjáték, legyen meg minden kényelme, aztán ha vadromantikára vágyik, lesz még idejük hódolni annak is – mondta, és a lány megadta magát a féltő gondoskodásnak.

Luzernbe megérkezni az egyik legszebb emlék lesz – döntötte el magában Anna, ahogy az ablakra tapadva csodálta a város fölé magasodó hegyeket, és a várost mesevárossá változtató öreg fatornyot a tóparton. Több más híd mellett a világ legrégebbi fedett fahídjai, a Kapellbrücke és a Spreuerbrücke kötik össze az óvárost és a város új részét. A leghíresebb az 1332-es építésű, 170 méter hosszú Kapellbrücke, amely a világ legidősebb fedett fahídja. A híd nagy része 1993-ban leégett, de mivel 1960-ban renoválták és minden elemét gondosan regisztrálták, a tűzvész után rekonstruálni tudták. A homlokzatán lévő, háromszög alakú, középkori festmény viszont menthetetlenül odaveszett. A híd közepén található Luzern egyik jelképe, a nyolcszögletű alapra épült víztorony. 

A város fölött magasodó jó kétezer méter magas Pilatus hegyen van a Pilatussee, amely egy monda szerint Pontius Pilatus

nyugvóhelye, ezért a középkorban szigorúan tilos volt oda felmászni. A Pilatus nevű hegy a luzernieknek olyan, mint a budapestieknek a Normafa. Csak a méretek és az arányok teljesen mások. És nemcsak azért, mert Luzern hússzor kisebb Budapestnél, hanem azért is mert a Pilatus látogatóközpontja négyszer magasabb a 477 méteres Normafánál. Ami pedig különösen extrém: a világ legmeredekebb siklója vezet a csúcsra, amelynek dőlésszöge esetenként eléri a 48 százalékot is.

A luzerniek házi hegyét átszövik a legendák. A környékbeliek régen szentül meg voltak győződve róla, hogy a hegy mindenféle misztikus lény mellett sárkány vagy sárkányok lakóhelye, és egyes nézetek szerint a mai napig az. De egyúttal kedves kis hegyi emberkék otthona is, akik jót akarnak az embereknek, védelmezik a zergéket, ám a gonoszokat és a keményszívűeket megbüntetik. De mindezeknél legendásabb a névadó Poncius Pilátus, akinek nyugtalan lelke a legenda szerint a hegyen lévő Pilatus-tóban lelte végső nyugalmát, ami miatt a középkorban tilos volt megmászni a hegyet. Ma már nincs ilyen tilalom, Luzernből indulva ún. arany körúton lehet bejárni, mindegy, hogy a tó felől siklóval indulva a hegyre, és libegővel vissza a városba vagy fordítva. Persze túrázni sem tilos.

Kedves holland származású idegenvezető kalauzolta őket, aki szerint a hegyet a környékbeliek játszótérnek használják. A nyári bobpálya, a kalandpark , libegő. Itt a különböző nehézségű pályák mellett a legfőbb attrakció az, hogy egy kb. 25 méteres fenyőfa tetejéről lehet kipróbálni a szabadesést - szerencsére nem fejjel lefelé, mint a bungee jumpingban, hanem a derékra erősített heveder segítségével. Anna csak vágyakozva nézte a merész vállalkozókat, Rob pedig enyhe idegenkedéssel vegyes kíváncsisággal. Aztán megadta magát a lány unszolásának, hogy legalább helyette próbálja ki; és mély levegőt véve követte a segítőjét, hogy az rácsatolhassa a biztonságát garantáló szerkentyűt. Még az utolsó pillanatban is reménykedve lesett Annára, hátha megkönyörül rajta, de ő olyan gyerekes izgatottsággal várta a mutatványt, hogy nem volt szíve visszakozót fújni. Ez pontosan olyan pillanat volt, amire azt mondják, ha a lány azt kéri, ugorjon a kútba, hát, azt is megteszi. Az arcán elömlő boldog mosolyért parázson kelt volna át, úgyhogy vett egy nagy levegőt és kilépett a semmibe.

A zuhanás mámorító volt. Mire eldönthette volna, hogy izgalmasan vagy éppenséggel halálfélelmet keltően az, már rántotta is vissza a rugalmas kötél. A második zuhanás már játék volt, a harmadik – egyre gyengülő erejű – pedig kifejezetten élvezetes. Anna a szájára szorított kézzel és nevetéstől ragyogó szemekkel nézte, nehezen állva meg, hogy hangosan kiabálva ne bátorítsa; de nem akarta felhívni magukra a figyelmet. Ahogy földet ért, Anna lelkesen csókolta szájon és letörölte a férfi homlokáról az izgalom verítékét, aztán a kíváncsi nézősereg elől meglépve visszaindultak a városba. Amikor újra a szilárd talajon állt, a férfi igyekezett ellenáll ni a kísértésnek, hogy megnyomorgatott golyóit masszírozza de amikor a kisvasúttal lefelé mentek a hegyről és a kabin falán a Blue Balls Festivalt – a nyaranta megrendezett Jazz fesztivált látták hirdetni, akkor azért ironikusan megjegyezte, hogy az esemény elnevezését úgy tűnik, a kalandpark férfi látogatói ihlették. Anna kuncogva ígért be egy házi masszázst, mire Robertnek azonnal sokkal könnyebbé vált a mozgása, hogy mielőbb a szállásukra érjenek.

A kis hotel melletti étteremben vacsoráztak, élvezve a csodás tóparti panorámát és a kivilágított várost, aztán elbújtak a parányi hangulatos szobácskában és Anna beváltotta az ígéretét. Robert eleinte aggódva kérdezgette, hogy érzi magát, de a lány játékos volt és vidám, és bár a bugyijától még nem volt hajlandó megválni, az este mégis mindkettőjük örömével és elégedettségével zárult, hogy annyi zaklatott nap és éjszaka után végre összebújva, egymást ölelve érje őket az álom. 

Másnap reggel a már ismerős kisvendéglőben reggeliztek, sétáltak kicsit a közelben, hiszen hogy is mehettek volna tovább, ha a szinte kötelező átkelést kihagyták volna a világ legrégebbi fedett fahídján. A tóparton sikerült egy hosszabb pillantást vetniük az öt darab kerekes gőzhajó alkotta  flotta egyikére, megértve miért is olyan büszkék a helybeliek a világ legnagyobb aktív édesvízi gőzhajóflottájára. Megetették a kacsákat és a hattyúkat, aztán az irigykedően vijjogó sirályok elől menekülve futottak a parkolóban álló kocsijukhoz.

Robert teljesen feldobva mászott be a vezetőülésre, miután Annát úgy ültette be, mint egy hercegnőt a négylovas hintóba. Lichtenstein felé vették az irányt. A világ hatodik kis állama, az apró európai kis monarchia kis mérete ellenére nagy nemzetközi hírnévnek örvend, mivel az adóparadicsomok egyike. Fővárosa és a hercegi család székhelye Vaduz. Az egyetlen ország, ami csak az Alpokban fekszik és Üzbegisztán mellett az egyetlen ország, amelynek csak tengerparttal szintén nem rendelkező szomszédai vannak. Az alkotmányos monarchia élén II. János Ádám herceg áll, apja 1989-es halála óta. A parlamentje huszonöt választott képviselőből áll, és öttagú kormány felelős a mindennapi kérdésekben.1984 óta  végre szavazhatnak a nők is. Ez utóbbi információ mindkettőjük számára meglepő volt, hiszen Európa közepén ez meglehetősen késői ébredése volt a női egyenjogúságnak. 

Innsbruckba érve épp csak megálltak a főtéren egy kis pihenőre, beültek egy kávézóba és onnan nézték a turisták forgatagát.   Kuncogva nézegették a hagyományos népviseleteben, tiroli nadrágban pompázó férfiakat, Anna persze nem hagyta ki, hogy ábrándos tekintettel hangosan képzelegni ne kezdjen Robertről az óvodásokat idéző, de cseppet sem gyermeki gondolatokat keltő rövid bőrnadrágban, mire a férfi játékosan megfenyegette, hogy vigyázzon, mert vesz egyet, aztán majd nézheti benne otthon a kertben. Bohóckodásukat két igazán jóképű fiatal férfi akasztotta meg, akik a sokat emlegetett nadrág hosszabb, térdig érő változatában telepedtek le a mellettük lévő asztalhoz és barátságosan mosolyogtak … Annára. Innentől Robertet nem nagyon érdekelte a helyi folklór és hirtelen nagyon sürgős lett neki a séta folytatása. 

Anna felütötte mindentudó kis útikönyvét és onnan citálgatta az érdekesebb tudnivalókat. Így tudták meg, hogy a város területe ősidőktől fogva lakott, a só és a környéken fellelhető réz csábította letelepedésre az embereket. Olimpiai város és még sok minden más egyben. Például 800 éves történelmi múlttal rendelkező kultúrközpont, a műkincsek városa. Olyan nagy nevek kapcsolódnak hozzá, mint I.Maximilian császár és Mária Terézia.

-Undok vagy! – hajolt hozzá a lány egy röpke puszira, amikor már hallótávolságon kívülre kerültek. Mikor láthatok én ilyet otthon? LA-ben mindenki úgy járkál, mintha még tinik lennének, lyukas póló, tépett gatya, itt meg … látod, még ezek a fiatal pasik sem érezték cikinek, hogy tradicionális cuccban jelenjenek meg a nyilvánosság előtt. Az idősebbek meg kifejezetten elegánsan öltöznek fel, ha sétálnak egyet a városban.  Igen, azt hiszem, ez tűnt fel egész Európában… Az amerikaiak a legrosszabbul öltözött emberek a világon. – vonta le a végkövetkeztetést, de a férfi nem igazán figyelt rá, csak nézte mosolygós szürke szemeivel és valami hihetetlen kedvesség sugárzott a tekintetétől.

-Mi van? – vonta össze a lány a szemöldökét, attól tartva, hogy a férfi kineveti őt, de Robert csak magához húzta és egy puszit nyomott a feje búbjára.

-Azt mondtad: Mikor láthatok én ilyet otthon… és nekem nagyon tetszett, hogy úgy beszélsz LA-ről, hogy otthon.

-Robert! Ez neked újdonság? Megmondtam, szeretlek… és ez annyit jelent, hogy ott vagyok otthon, ahol Te vagy. Ha ez LA, akkor ott. Azt nem merném állítani, hogy szeretem azt a várost, de ha ott vagy velem, akkor ott vagyok otthon. Nézd meg Európát… napok, hetek óta más és más helyeken jártunk, de minden hely ezerszer jobban tetszett, mint LA… sajnálom, ez van. Ha Rómában élnél, akkor ott lenne az otthonunk… és tudod, Budapesten, a kis lakásom teraszán is úgy éreztem, itt itthon vagyunk, LA-ben meg otthon. A lényeg, hogy együtt legyünk. 

-Tetszik, amikor ilyeneket mondasz, mert olyan, mintha az én gondolataimat fogalmaznád meg. Egy apró kiegészítéssel. LA-ben is azóta érzem otthon magam, amióta Te velem vagy. Addig csak ott laktam, volt egy házam, de valahányszor visszatértem,  nem éreztem azt, hogy hazatértem. Csak amióta velem vagy. Úgyhogy igen, ott van az otthon, ahol Te vagy! – mondta halkan, aztán nem törődve a körülöttük sétálókkal, szorosan magához ölelte és megcsókolta. 

A rövid pihenő után Salzburg felé vették az irányt, ahol Robert első dolga egy kellemes szálláshely keresése volt, aztán a kocsit ott hagyva, lassan sétáltak be a városközpontba. A luzerni kirándulás után nem akartak egy újabb túrázáson részt venni, így a város fölé magasodó hegy tetején álló csodás vár látogatását is kihagyták, csak a hegy lábánál lévő egyik kellemes park kis éttermének teraszán üldögélve csodálták az alkonyodó égbolton kirajzolódó hatalmas épületegyüttest. 

Az útikönyv rengeteg látnivalóra hívta fel a figyelmet, hiszen itt van Ausztria legöregebb alagútja (Sigmundstor), Közép-Európa legnagyobb épen maradt katonai építménye (Festung Hohensalzburg),  a világ legrégebbi fennmaradt kötélvasútja (Reißbahn), és nem utolsósorban Hohensalzburg vára, amely Európa legnagyobb, teljes épségében megmaradt középkori építménye. Az eredetileg kisebb, fából készült várat 1077-ben építették, majd a 11-13. század folyamán egyre több védfalat, bástyát toldottak hozzá. A bevehetetlennek tartott erőd mai méretét 1527-ben érte el.   

A várost gyakran Mozartstadtnak is nevezik, hiszen itt született és rövid életének több mint a felét itt is töltötte Wolfgang Amadeus Mozart. De őket nem annyira a világhírű zeneszerző munkássága, mint inkább a róla elnevezett édesség érdekelte. Vacsora után az Óvárosban sétálva nem tudtak ellenállni egy erre szakosodott üzlet kínálatának, és csak álltak a hosszú pult előtt a bőség zavarával küzdve, hogy melyik finomságot vigyék magukkal. Végül salamoni döntés született, és majd minden formájából került az egyre terjedelmesebb csomagba. 

A manapság világhírű Mozartkugeln-t egy salzburgi cukrász, nevezetesen Paul Fürst találta fel 1890-ben, amellyel az

1905-ös párizsi világkiállításon aranyérmet szerzett. A golyó formájú édesség nugátkrém, marcipán és csokoládé egyedülállóan finom kombinációja. Az eredeti salzburgi Mozart-golyó belsejében pisztáciával dúsított marcipángolyóval készült körbevéve vastag nugátkrém réteggel kívül pedig csokoládé bevonattal fedték be. Rövidesen a különböző salzburgi cukrászdák elkezdték az olcsó(bb) másolatokat készíteni, ekkor változtatta meg Fürst a terméke nevét „Original Salzburger Mozartkugeln”-re, ami a mai napig él és csak kizárólag Salzburgban gyártják, ennek következtében elég drága.Fürst úr cukrászdája Salzburgban az Alten Marktnál a Schloss Mirabell mellett található és a mai napig működik. A Mirabell-gyár megvette a receptet Fürsttől. Ezért van kék-ezüst színű Originale Mozartkugeln és van a vörös-arany színű Echte Salzburger Mozartkugeln.

-Jesszus, ez a menyország! – sóhajtott fel Anna, ahogy a Mozartkugeln millió formáját nézte a roskadozó pultokon… végül a kedves és szolgálatkész eladónak hála, Robert egy tekintélyes súlyú csomaggal egyensúlyozott a szálloda felé. És mivel a 2006-os Mozart évforduló alkalmából már elkezdődött a Mozart-ital és joghurt-desszert forgalmazása is, ami a csokoládé kissé „remixelt” változata, hát, ezekből is rejtett a feneketlennek tűnő díszes csomagolás.

A szobájukban lepakolva Anna a kísértést igyekezett legyűrni, hogy mohón rávesse magát a tengernyi édességre, és már majdnem kudarcot vallott, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja és megjelent Robert. Zuhanyozástól vizes haja kócosan meredezett a fején és ahogy beletúrt, az utazás alatt lebarnult vizes karján megfeszültek az izmok. Fürst mester finomsága itt szenvedett teljes vereséget, a nyál ugyan majdnem kicsordult a lány szája sarkán, de ezúttal igazi delikáteszre fájt a foga. Napok óta jól érezte magát, a friss levegő, az élmények, a férfi szerelmes tekintete és szavai mind gyógyítólag hatottak rá a marseille-i kórház óta, és úgy érezte, hogy egy óvatos kísérletnek éppen most érkezett el az ideje.

Robert a zuhany alatt azon gondolkodott, vajon a magányos kézimunka mennyire jó feszültségoldó módja lenne annak, hogy Anna mellé bújva az ágyba, ne szoruljon ökölbe a keze a visszafogott vágyakozástól. Jó volt vele összebújni, de azért ez a szinte testvéries közelség inkább felhúzta, mint ellazította. És hiába volt a lány kezdeményező, hiába hoztal el neki a pillanatnyi megkönnyebbülést tegnap este is, azért az igazi szeretkezés élménye egyre gyötrőbben hiányzott. Ahogy kilépett a fürdőszobából, tekintete azonnal a lányt kereste, aki az ágyon ülve az édességeket rejtő szatyorral szemezett, és erről eszébe jutott valami. Néhány szemet igazán beáldozhatnak a mai estének, még így is marad éppen elég az otthon rájuk várakozó, és reményei szerint lassan már összegyűlő vendégseregnek. 

Anna rajtakapva fókuszált át őrá a marzipánhegyről, aztán úgy tűnt, ez a fókuszpont tökéletesen meg is felel neki. Megnyalta a szája szélét és ennyi elég is volt, hogy Robertben petárdaként robbanjon fel a vágyakozás. Már nem érdekelte az előbb nagy gonddal színezgetett érzéki játszadozás terve, amelyben a nyalánkság is előkelő helyet foglalt volna el, nem… már csak a nyers vágy égett benne, és lassú, laza és mégis macskapuhaságú határozott léptekkel hozzá lépett, felhúzta és magához ölelte.

-Megpróbálhatjuk? – suttogta, miközben ajka már csak milliméterekre volt Anna vágyakozón elnyíló ajkaitól.

-Ügyesebbek vagyunk mi annál, hogy holmi próbálkozással beérjük – suttogta vissza a lány, aztán lezökkent az ágyra és a férfi csípőjét fedő törülközőbe kapaszkodva őt is magával rántotta. Ahogy Robert megtámaszkodott fölötte, a lány megnyalta a kulcscsontján ékeskedő kis iránytűt. Magától a ténytől, hogy bármi is elcsúfítsa ezt a tökéletes testet, nem volt feldobva, de a férfi magyarázata, miszerint az iránytű a hozzá vezető utat hivatott jelképezni, a szíve mélyéig meghatotta, így szerette rajta ezt a kis rajzot is, amely az egyik kedvenc helyén virított kékesfekete rajzolatával. Robert összerezzent a lány nyelvének forró érintésére és a hangjából sütő szenvedélyre, aztán erőt véve magán, visszavett a lendületből, hogy óvatosan, ezt az új kezdetet is emlékezetessé téve, gyengéden szeresse a nőt, aki a biztos kikötőt jelenti a szívében.