Túl az Óperencián 25.

Sabrina tanácstalan volt. Napok teltek már el az ominózus tengerparti eset óta, de még nem sikerült eljutniuk sem Joe kocsmájához, sem a partszakasz egyetlen kietlen pontjára sem.  A szex Rick-kel az egyik legcsodálatosabb dolog volt, amiben valaha is része volt, de azért a külvilág még létezett, és nem tehettek úgy, mintha csak az apró lakás néhány négyzetméterén akarnák leélni az életüket. És az ő életük – tagadhatta ezt a fiú orrvérzésig, de – a tengerhez kötődött. Megbeszélték, hogy megpróbálják, de amikor találkozniuk kellett volna, Rick vastagon bepólyált lábszárral  fogadta otthon.

-Mi történt? – simított végig gyengéden a sebesülésen.

-Eltörtem a kancsót, amiben a virágaid voltak és a felcsattanó kerámia elvágta a lábam. Mrs. Hoppernek volt itthon ilyen speciális kötszere, még varrni sem kellett, valami háló, ami összefogja a sebet. Sajnálom, Rina, de így nem érdemes lemennünk, úgysem mehetnék a víz közelébe, és azon az egyenetlen talajon azt hiszem most amúgy sem esne túl jól a járkálás.  

Nem mentek, sőt … Rina féltő gondoskodással vette körbe, kímélte a mozgástól, és Rick hagyta is magát. A lány még az ágyban is kímélni akarta, de Rick meggyőzte, hogy vannak pozíciók, amiktől a lábának semmi baja nem lesz, de ők megfeledkezhetnek a bénaságáról és belefeledkezhetnek egymásba. Sabrina élvezte is minden pillanatát, hogy ő irányíthatott.

A következő napokban Rick feltűnően önellátó lett, nem engedte a sebét kezelni, nem engedett a lány kíváncsiságának, mondván, nem túl szép látvány, így aztán egy jó hét is eltelt, amikor Sabrina újra felhozta a parti sétát.

-Ennyi idő alatt biztosan záródott annyira a sebed, hogy már nem gond, ha véletlenül víz éri. Úgysem akarlak belökdösni a mélyvízbe, csak a szélén sétálunk, hogy szokd a látványát, a hangját. Ha felfröccsen is a víz, attól már nem lehet bajod.

-Oké, holnap találkozzunk lent a fagyizónál – egyezett bele a fiú. Amikor azonban megjelent az út túloldalán, az egyik karja bepólyálva, felkötve lógott a melle előtt. 

-Jézusom, Rick! Mi történt? – ölelte meg óvatosan a lány és bocsánatkérő mosollyal nyomott puszit a fiú fájdalmasan megránduló arcára.

-Bringázni voltam és zúgtam egy marha nagyot. Nem vettem észre egy padkát és megdobott – magyarázta Rick. -Kicsit lenyúzta a bőröm az aszfalt, ráadásul rosszul estem és eléggé megzúztam a csuklómat is. Annyira béna vagyok mostanában. – sóhajtott rosszkedvűen. -De ha rendbe jön, akkor már tényleg nem hagyjuk ki, hogy végigsétáljunk a vízparton, ígérem – ölelte magához ép kezével a fiú és Sabrina együttérzően ölelte a derekát. Hazasétáltak és Rick már éppen bekapcsolta a tv-t, amikor Sabrina kézenfogta és az ágy felé húzta.

-Az ágyból is nézhetjük. Gyere, szabaduljunk meg a felesleges ruháinktól és huncutkodjunk egy kicsit!

-Rina, nem tudom, hiszen nem is tudom a kezem használni.

-Nem is kell, csak hagyd, hogy kényeztesselek. Igazán megérdemled. Az utóbbi időben több szerencsétlenség ért, mint más embert egész életében. Na, gyere! Ne kéresd magad! – gombolta ki a fiú farmerét és már tolta is lefelé, aztán finoman meglökte, hogy az ágyra huppanva le is húzza róla. Aztán megállt mozdulat közben és sápadtan  nézett a fiú szemébe.

-Valamiről elfeledkeztél.

-Miről? – nézett körbe értetlenül a fiú, aztán követte a lány tekintetét a lábszárára, amelyen nyoma sem volt kötésnek, de még sérülésnek sem.

-Nézd Rina, ez nem az, amire gondolsz… - motyogta elvörösödve, aztán védekezésre képtelenül hagyta, hogy a lány szinte letépje a karjáról a kötést, ami alatt természetesen nem létezett sérülés. A következő pillanatban a lány már felpattant róla, belebújt kis papucscipőjébe és a táskáját felmarkolva, villámló szemekkel állt meg az ágy végénél. Rick letolt nadrágban kifejezetten nevetségesnek érezte magát, a lebukástól bénán azonban nem sok kedve volt mulatni önmagán. Érezte, tudta, hogy ez most túl sok a lánynak. Visszaélt a bizalmával, még ha ilyen buta, gyerekes módon is. Nem a hazugság nagysága volt itt a lényeg, hanem maga a tény. És tudta, hogy ezzel kockára tett mindent, és pillanatnyilag nagyon úgy festett, hogy veszített. 

-Becsaptál. Elmegyek Rick, mert nem akarom megvárni, mi lesz a következő húzásod. – mondta neki Sabrina villámló szemekkel. -Azt hittem a segítségemre szorulsz, de te ennél sokkal komolyabb eset vagy. Fordulj orvoshoz, mert ezzel most túlmentél egy olyan határon, amit bárki tolerálni tudna. Én megpróbáltam melletted állni, amíg rendbe jössz, de nem vagyok hajlandó asszisztálni önmagad és a környezeted becsapásához. Ha úgy érzed, hogy őszintén tudsz velem beszélni, megkereshetsz, de amíg így hazudozol, látni sem akarlak! – és a következő pillanatban már be is csapódott mögötte az ajtó. Rick hanyatt dőlve a plafont nézte elkeseredetten. Nem lett volna értelme Rina után rohanni, ezzel tisztában volt. Ezt elbaszta. Nagyon. Nem is értette, miért tűnt ez eleinte jó ötletnek.

*

-Sabrina! Mi történt? Állj már meg gyermekem, mi a baj? – kiabált Tony a lány után, aki szipogva berontott az ajtón és szinte azzal a lendülettel el is tűnt a szobája felé vezető folyosón. Sandra szerencsére nem volt itthon és nem volt tanuja ennek a viharos bevonulásnak. Ez is biztos amiatt a Maitland kölyök miatt van. – morgott magában a férfi, és lerakva a csavarhúzót a konyhapultra, a lány után ballagott. A szobája ajtaján kopogva beszólt:

-Sabrina! Kérlek! Csak egy szóra …

Az ajtó kinyílt és a lány magára erőszakolt nyugalommal nézett a szemébe. Az összhatást kissé rontotta, hogy azok a szemek vörösek voltak a sírástól.

-Bántott? – kérdezte Tony aggodalmas hangon, készen rá, hogy kiherélje a nyomorultat, bosszút állva minden eddigi sérelemért.

-Ha Rickre gon

dolsz, nem, nem bántott. Nincs szükség rá, hogy odacsörtess és beverd a képét. Csak most úgy tűnik, mégsem gondolkodunk olyan hasonlóan dolgokról, és ez számomra fájó felismerés volt. Semmi tragédia nem történt, csak mától itthon alszom. Ennyi. – hadarta a lány és már majdnem becsukta az ajtót, amikor Tony hirtelen a nyílásba tette a lábát.

-Na, nem kisasszony, ennyivel nem fogsz lerázni. Nagyon jól tudom, hogy amikor megjött ez a seggfej, akkor még dúlt a szerelem. Mi történt egy hét alatt, amitől ennyire kiborultál? Megcsalt?

-Jézusom, dehogy, Rick nem olyan! – védte azonnal a lány. –Tudom, hogy utálod, éppen eleget hallottam, hogy pont olyan, mint az apja, de tudod, egyáltalán nem olyan; és én lennék a legboldogabb, ha olyan lenne. Mert Alex egy végtelenül becsületes férfi, aki nem fél kimutatni a szerelmét. Olivia a legboldogabb nő lehet a földön, amiért rendbe jöttek köztük a dolgok annak idején. 

-Csak nem estél bele Alexbe? – képedt el Tony egy olyan torz arckifejezéssel, hogy Sabrina a kezdeti felháborodás helyett felkacagott.

-Jézusom, megbolondultál? Dehogyis!

-Akkor terhes vagy és az a piszok nem vállalja! – nézett a szemébe a férfi, mire Sabrina megforgatta a szemeit.

-Tony! Értékelem az aggodalmadat, de egyrészt nem vagy az apám, hogy számon kérd rajtam a pasim viselkedését. Tudom, hogy az egész családot legszívesebben örökre elfelejtenéd, de nagyon kérlek, ne feltételezz róla olyasmit, ami még csak a közelében sem jár a dolognak. Rick hülye volt, de nem tisztességtelen. Ha terhes lennék, nem hagyna cserben, mert ilyen tekintetben azért mégiscsak az apjára ütött. De nem fogod kihúzni belőlem, hogy mi a baj köztünk. Szeretem, ő is szeret, de most muszáj egy kis távolságot tartanunk. Ennél többet nem akarok elmondani a dologról, úgyhogy nyugodtan visszamehetsz megszerelni a konyhaszekrényt, mert ha anyu itt talál a szobaajtómba ékelődve, esetleg ő még hülyébb következtetésre jutna. Nekem meg elegem volt mára a drámából. Szia!! – tolta ki a nevelőapját az ajtón, aztán nagyot sóhajtva nekidőlt. Szerette Tonyt, de időnként a sírba tudta vinni, amikor túlzásba vitte az apai szerepkörét.

Lecsúszott az ajtó mellett és a hátát nekivetve végiggondolta a történteket. Fájt, hogy a fiút hazugságon kapta, még ha ilyen gyerekes dolgon is. Jézus Mária, egy 25 éves pasinak honnan jöhetett ilyen kretén ötlete? – masszírozta meg a halántékát. Ha csak egy picit gondolkodott volna, tudhatta volna, hogy ebben az egészben kezdettől ott rejtőzött a lebukás veszélye. Ő meg túlságosan aggódó volt, talán azért nem vette észre a nyilvánvaló jeleket. Ha jobban belegondol, Rick mostanában szinte kerülte a tekintetét, … ő is tudta, hogy rossz utat választott, csak már rálépett és nyilván nem tudta, hogy szállhatna ki a dologból anélkül, hogy színt kellene vallania, ezért egyre újabb hazugságokba bonyolódott. Ezt a részét még meg is tudta érteni. Nem mintha elfogadta volna. Ha egy ötéves csinálja, még aranyosnak is találta volna. 

Feltápászkodott és leült az íróasztalához. A monitoron tükröződő arcvonásait vizsgálgatva nagyot sóhajtott. Soha rosszabb időzítést! Két hét múlva karácsony, de ami történt, azt nem hagyhatja megtorlatlanul. Szinte biztos volt benne, hogy Rick meg fogja keresni, bocsánatot akar majd kérni, de ezt a részét kezelni tudja, döntötte el. Majd megkéri Tonyt, hogy ne engedje a közelébe. Persze, ha a fiú itt marad a városban, akkor azért nehéz lesz elkerülni, bár nem megoldhatatlan. Lehet, hogy el kellene utaznia, de igazság szerint ötlete sem volt, hova, hogyan. A szüleivel nyilván nem, egyedül még annyira sem. Munkát ilyen rövid idő alatt szerezni lehetetlen. Pedig a szorgalmi időszak csak január közepén folytatódik, addig tengernyi ideje lenne.

Ó, Rick! Miért csináltad ezt velünk? – suttogta bele a szoba csendjébe, aztán összerezzent, ahogy a bejárati csengő hangját meghallotta. Jaj, szólni kellett volna Tonynak, de most már késő! Fülét az ajtóra tapasztva próbált hallgatózni, de semmi nesz nem szűrődött át a vastag tölgyfaajtón. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy akkor talán a szülei sem hallották, amikor első este egymásnak estek, de aztán óvatosan résnyire nyitotta az ajtót és úgy fülelt. Tony hangját hallotta csak, aki a felháborodástól éles hangon oktatta Ricket, mert csak ő állhatott az ajtó előtt.

-Fiam! Én mindent megértek, azt is, hogy egy kapcsolatban néha vannak hullámvölgyek, de Sabrina érdekeit tartom a szemem előtt, amikor azt mondom, menj el! Még egyikőtökben sem ülepedett le a veszekedés, bármi is volt az, úgyhogy most egészen biztosan nem tudnátok megoldani a problémát. Ha tudtátok volna, akkor a lányom nem rontott volna be az ajtón kisírt szemekkel. Menj haza! Gondold át, mi történt és miben hibáztál, aztán ha megvan a megoldás, akkor beszéljetek.

A fiú nyilván a maga pökhendi módján visszakérdezhetett, hogy miért olyan biztos benne, hogy ő hibázott – mosolyodott el Rina az ajtó mögött. Sosem volt Rick erőssége, hogy beismerje a hibáit. A férfi válasza meglepte és megnyugtatta, hogy Tonyban ilyen jó szövetségesre lelt.

-Mindig a férfiak a hibásak, ennyit majd te is megtanulsz, ha már elég időt töltöttél el egy nő mellett. – mondta éppen a nevelőapja és Rina elvigyorodott. A kis papucs! Akkor az anyja ezért ilyen boldog mellette, mert Tony tudja és elfogadja, hogy férfiként hol a helye egy kapcsolatban. Ettől függetlenül ő nem akarta volna, hogy Rick az ő hibáiért is magára vállalja a felelősséget, de ez most nem is az a helyzet volt. Ebben valóban csak és kizárólag Rick volt a hibás, és bűnhődnie kell! Szíve mélyén kicsit félt, hogy ezzel a keménységgel vajon mennyire vadítja el magától, a fiú előéletét ismerve, könnyen előfordulhatna, hogy valaki másnál vigasztalódik, de tisztában volt azzal is, hogy a jövőjükért érdemes kockázatot vállalnia. Ha Rick könnyűnek találtatik, akkor nem is ő volt a nagy Ő, akire várt és akinek eddig hitte.

Az ajtó csapódásának hangjára összerezzent, aztán kitárta a saját ajtaját és lassú léptekkel kisétált az előtérbe. Tony éppen megfordult és furcsa tekintettel nézett rá.

-Elment. – mondta halkan.

-Tudom. De majd visszajön, ő olyan. Ha kidobod az ajtón, nem árt, ha az ablaknál is figyelsz, mert esetleg megjelenik ott. – mosolyodott el a lány, mire Tony elfintorodott.

-Támadt egy ötletem. Eredetileg anyádat akartam meglepni egy utazással karácsonyra, de miért ne utazhatnánk el együtt mindannyian. Kanári szigetek, 2 hét, teljes ellátás, napfény, tenger és wellness programok, de ha egy kis fagyoskodásra is vágytok, előtte vagy utána megállhatunk mondjuk Londonban is… semeddig nem tart átfoglalni a helyeket.

-Nem baj, ha csak holnap válaszolok? – rágta Sabrina a szája szélét. Tony pontosan azt a megoldást kínálta neki, amire percekkel korábban gondolt, de hát a szüleivel két hétig összezárva? Igaz, eszményi környezetben… ugyanakkor nem akarta itt hagyni Ricket sem. Gondolkodnia kell, de pillanatnyilag nem érezte képesnek magát a feladatra.  

-Nem baj, kicsim. Anyádnak is ma este akartam elmondani, mert tudom, hogy őt nem lehet kész helyzet elé állítani, idő kell neki a rákészüléshez is. De érzem, hogy remek két hetet tölthetnénk el együtt, és talán mire visszatérünk, a te lovagod is észhez tér majd.

Túl az Óperencián 24.

-Ugye tudod, hogy most túl sokat kérsz tőlem? – követte vonakodva Rick a lányt. Sabrina megtorpant és két ujját a levegőbe tartva megszólalt.

-A kérdésedben két tévedés is van. Egyrészt ez nem túl sok, sőt, ha belegondolok, még törnöm kell a fejem, hogy kitaláljak valamit, ami igazán büntetés lehet. Másrészt nem kérek tőled semmit. Felfoghatod úgy is, mintha köteleznélek rá. – rebegtette meg a pilláit, de Rick még mindig értetlenül vonszoltatta magát.

-Nem értem, miért érdemlek büntetést, amiért  tisztáztam a sráccal, hogy hibázott?

-Megütötted egy barátomat. – nézett a szemébe Sabrina, mire Rick elhúzta a száját.

-A barátod meg akart dugni.

-És? Előfordult ez már más barátommal is, és én nem vertem be érte az orrát, mint tudjuk. 

-Nana! Rina, ez nem vicces! Nagyon kérlek, ne is akarj párhuzamot vonni a két dolog között. Én szerelemből feküdtem le veled, McNeal pedig ki akart használni. Ez azért nem ugyanaz. – fortyant fel felháborodottan a fiú.

-Oké, talán nem jól fejeztem ki magam. – forgatta meg a szemét Sabrina, ahogy a fiú sértődött arckifejezését nézte. -Tudod, ebben az egészben az a nevetséges, hogy Te akarod eldönteni, hogy Nekem hogyan kellett volna reagálnom a történtekre. David hibázott, tudja is, és soha az életben nem bántana.

-Ajánlottam is neki. – morogta a fiú.

-Jaj, Rick! Hagyd már ezt az ősemberes stílust! Nem volt ez rád jellemző soha korábban.

-Igazad lehet. Amíg úgy nem alakultak köztünk a dolgok, ahogy. Bár, azt hiszem, Dave képére akkor is rámásztam volna, ha „csak” a barátod vagyok. Vannak dolgok, amik mellett egy férfi nem mehet el szó nélkül.

-Jó, hagyjuk, mert tudom, hogy csak azért állsz le velem itt szópárbajozni, mert azt hiszed, hogy akkor megúszod a parti sétát. És mivel megkísérelted a dolgot, ezt súlyosbító körülményként értékelem. Jössz egy fagyival is! – szorította meg a fiú kezét Sabrina.

-Jézusom! Kemény tárgyaló fél vagy! – sóhajtott Rick elgyötörten, aztán megadva magát a sorsának, hagyta, hogy a lány a partra vezető villamos megállójához vonszolja.

*

A parti homokot és a nyüzsgő város elválasztó úttest szélén Rick begörcsölt.

-Ne haragudj Rina, nem fog menni!

-Rick! Ott a fagyizó – mutatott a homokon felépített kávézóra a lány. Ott leülünk. Esküszöm, nem akarlak a vízig ráncigálni! Csak a zebrán menjünk át! Ennyit igazán megtehetsz.

Végül egymás kezét szorongatva átfutottak az éppen megfogyatkozott kocsiáradat előtt, aztán kértek két nagy adag fagyit és leültek a terasz szélénél egy asztalhoz. Rick akárhogy próbált háttal ülni a látványnak, a hullámok robaja akkor is eljutott a füléig. Úgy érezte, a tarkóján minden szál szőr az égnek áll ettől a hangtól. Őszintén remélte, hogy itt nem fogja kidobni a a taccsot, bár a szorítást már érezni vélte a gyomra táján. 

-Rina, nem jó ötlet ez. Legutóbb New Yorkban megpróbáltam, és olyan pánikrohamot kaptam, hogy szemléltető ábra lehettem volna az orvosi egyetemen. Kínos lenne itt a vendégeket végig rókáznom, menjünk inkább!

-Rick! Ez csak az óceán, amit annyira szeretsz; a rákok, halak, korallok világa. Nem ellenség.

Látva a fiú elgyötört tekintetét, végül feladta. Felállt, a fiú kezéért nyúlt és lassan visszaballagtak a kipufogó gázoktól terhes, de Ricknek mégis biztonságot jelentő utcákon át.  Mielőtt az első sarkon végképp szem elől tévesztették volna a napsütésben ragyogó hatalmas víztömeget, Rick a válla felett visszanézett, aztán egy mély sóhajjal átölelte a lány vállát és némán hazafelé ballagtak. Aznap este már nem hozta szóba egyikük sem a fiaskóval felérő próbálkozást.

*

Néhány nap múlva, Rick, kihasználva, hogy egyedül van otthon, kerékpárra pattant és meg sem állt Joe kocsmájáig. Elbeszélgetett az öreggel, aztán a sörével a kezében leballagott a kavicsokkal vegyes homokos partra. Először csak álldogált jó tíz méterre a fövenyre kifutó víztől és a távolt nézte. A végtelen víztömeg alig moccant. Már alig volt az üvegben valami, amikor néhány lépést tett előre. Komolyan, mint egy víziszonyos óvodás – sóhajtott nagyot, és tett még néhány lépést. Most már szinte karnyújtásnyi távolságra volt a víztől, és azt is látta, ahogy az enyhe szellő fodrozza a felszínt. Olyan vágyódás fogta el a valaha oly kedves közegért, mintha egy jó nő… mintha Sabrina ölelését kívánná. Lerúgta a cipőit, aztán féllábon ugrálva lerángatta a zokniját is és belegyűrte a cipőbe, aztán a maradék sörrel közéjük állította az üveget. Lehajolt és felgyűrte a farmerjét, aztán még lelkierőt gyűjtve toporgott kicsit a kupac mellett. A víz alatt megcsillant az apró halak szivárványos háta, és pontosan tudta, hogy a part felé lebegő zöld tengeri salátának mi a latin elnevezése. Ulva lactica – motyogta maga elé – a valódi zöldmoszatok törzsébe tartozó tengeri telepes növény. Olvasta valahol, hogy Skóciában salátát, levest is készítenek belőle, de még kenyeret is. Neki csak egy nyálkás érintésű Chlorophyta volt, amit nem igazán volt gusztusa megkóstolni. 

Nem messze tőle egy család üldögélt a homokra leterített takarón. Az idén különösen meleg volt a november, majd 25 fokot mutatott a hőmérő, az apa és a tíz év körüli kisfiú begázoltak a vízbe, aztán játékosan egymást fröcskölve beljebb merészkedtek. Rick borzongva nézte őket. A szokatlanul enyhe időjárás ellenére sem lehetett a víz 14-15 foknál melegebb. Legalább a gyerekre adtatok volna neoprén ruhát – motyogta magában, bár úgy tűnt, a kölyköt nem zavarja a jéghideg víz. Kik ezek? Eszkimók? Pár percig játszadoztak, aztán a férfi a parttal párhuzamosan tempózva úszni kezdett. A gyerek pedig kifelé araszolt valamit figyelve a víz alatt. Felnézett, hogy az anyjának kiabáljon és nem vette észre, hogy az a valami feléje indul. Rick sejtette, hogy egy medúza varázsolta el a kölyköt. Elég sok volt belőlük az idén. 

A következő pillanatban a gyerek sikítva, jajgatva csapkodta maga körül a vizet. Az anyja ijedten kapkodta a fejét a takarón heverő apró baba és a nagyobbik gyerek között. Rick állt hozzá a legközelebb, de ahhoz bele kellett volna lépnie a fémesen csillogó vízbe. A lába mintha gyökeret eresztett volna, és ez az érzés mindennél rosszabb volt. Újraélte a szívét összeszorító félelmet, ahogy Jeremy gyorsan távolodik tőle a felettük csillogó felszín felé, ő pedig tehetetlenül, görcsösen kapaszkodik a pihenő zóna kötelébe. Mire egyáltalán agyától a lábáig eljutott volna bármilyen információ … még azt sem tisztázva, hogy indulási vagy maradási parancs lenne az … az apa már a karjába kapva trappolt kifelé a még mindig jajgató gyerekkel, akinek az oldalán nagy vörös folt árulkodott a medúza alattomos csípéséről.

Nem szólt rá, csak egy megvető pillantást vetett az irányába. Nyilván megvolt a véleménye a nagy darab sportos alkatú fickóról, aki lemerevedve nézte végig, amíg a fia a fájdalomtól sírdogál. Rick elvörösödve felkapta a cipőit és hosszú léptekkel a csehó felé indult. Az egyik asztalra lecsapta az üveget, és cipőibe bele sem bújva felkapott a biciklire és őrült módon tekerni kezdett hazafelé. Csak a szerencséjének köszönhette, hogy nem csapta el senki, ahogy maga elé meredve taposta a pedált.

Sabrina tanácstalanul nézett szét az üres lakásban. Pedig direkt sietett haza, de úgy látszik, Ricknek dolga akadt valahol. Benézett a hűtőszekrénybe és azon gondolkodott éppen, hogy egy pestós tésztát dobjon össze, vagy a mélyhűtőből vegye elő a vészhelyzetekre tartalékot lasagne-t, amikor az ajtó kicsapódott és Rick robbant be rajta.

-Szia! – ragyogott fel egy mosoly az arcán, amely abban a pillanatban vált köddé, ahogy meglátta a fiú feldúlt arcát. –Jesszus, Rick! Mi a baj? – rohant oda hozzá és megölelte, de a fiú lerázta magáról, és a következő pillanatban eltűnt a fürdőszobaajtó mögött. Sabrina döbbenten nézett utána, s közben lassan eljutott a tudatáig, hogy a srác mezítláb rontott be, a cipőit a kezében tartotta, amikor ő megpróbálta átölelni. Hol a fenében járhatott? A felismerés szinte azonnal lecsapott rá. A parton volt! És alighanem rosszul sült el a próbálkozása.

Mélyet sóhajtott, összeszedte a menetközben elejtett cipőket, becsukta az ajtót, aztán a fürdőszobaajtóhoz settenkedett és fülét a fára nyomta. Odabentről semmi nesz nem hallatszott. Koppintott két halkat az ajtóra, de csak a fiú fáradt hangja érkezett válaszként.

-Rina, most ne!

Sabrina a hátát az ajtónak vetve gondolkodott. Nem tudta, hogy mi történt, de az nyilván nem sült jól el… és ha még sokáig hagyja Ricket ezen agyalni, akkor egy reggel arra ébred, hogy a fiú összepakolt és New York felé tart. Már éppen fel akarta emelni a kezét, hogy újra próbálkozzon, amikor odabentről egy éles csattanás, aztán sűrű káromkodás hallatszott. Na, ennyi kellett, …felrántotta az ajtót, és ijedten nézte a fiút, ahogy a hideg víz alá dugja vérző kezét. Körülötte mindent a tükör apró szilánkjai borítottak.

-Menj ki, mert elvágod a talpad! – sziszegte oda Rick, mire Sabrina határozottan feléje lépett és egy kis törülközőbe burkolta a fiú kezét.

-Rajtam van papucs, te rohangálsz itt mezítláb, mint egy holdkóros.

Ránézett a fiú öklére, amelyben máris csillapodni kezdett a vérzés. Csak egy vágás volt a kézfején, közvetlenül a Davidnek adott jobb-horogtól származó sérülés mellett. 

-Itt állsz és nem mozdulsz, amíg nem hozok valamit a lábadra! Értve vagyok? – emelte meg Rick homályos tekintetét, aki meglepve az erélyes hangtól, csak némán bólintott.

Ajaj, ha még riposztozni sincs kedve, akkor a baj koromlyabb, mint gondolta – futott át Sabrina fején, miközben egy strandpapucsot kotort ki az ágy alól és bevitte a fiúnak. Eléje guggolt és a lábára húzta, aztán a combjába kapaszkodva felegyenesedett.

-Most kimész és lerakod valahova a formás segged, amíg én ezt itt összetakarítom! – adta ki a következő utasítást. Rick tiltakozni próbált.

-Hagyd, az én hülyeségem, az én dolgom!

-Igen, a te hülyeséged, de most kimész és lerakod valahova a formás segged! – ismételte meg Sabrina nyugodtan, de határozottan a felszólítást. Rick úgy botorkált ki, mint akinek a látásával is baj van. Nem ment messze, csak az ágyig, ott leroskadt, aztán beburkolt kezét az arca alá rejtve, eldőlt a párnán, háttal a nyitott fürdőszobaajtónak. Sabrina nagyot sóhajtva nézte, aztán előkotorta a partvist és egy lapátot. Amikor végzett, még a porszívóval is végigment a kövezeten, hogy a fugákból is kiszívja a szilánkokat. Végül lement a szeméttárolóhoz, hogy kiürítse a tartályt, aztán elpakolt. Nem sietett, nem szólt a fiúhoz, hagyta, hogy megnyugodjon. Amikor már nem tudta mivel elfoglalni magát, felmászott az ágyra, szemben Rick-kel és előhúzta a bebugyolált kezét. Kihajtogatta a törülközőt és megnyugodva látta, hogy a vérzés már elállt. 

-Rosszabbul is járhattál volna. Van itthon valami sebtapaszod?

Rick csak megrázta a fejét, aztán a hátára fordult, Sabrina pedig elhelyezkedett kinyújtott karján, hozzábújva, mint egy cica, és végül a fiú magához ölelte. Arcát a lány hajába rejtve váratlanul megszólalt:

-Lementem a partra. Volt ott egy család. Bementek a vízbe és a gyereket megcsípte egy medúza. Ott sírt szerencsétlen és bennem nem volt annyi erő, hogy bemenjek érte. … Pedig én voltam hozzá a legközelebb. … Amikor az apja kihozta, úgy nézett rám, mint egy … nem is tudom… azt hiszem, még életemben nem szégyelltem magam ennyire.

Sabrina nagyot sóhajtott. Aha, ez hát a magyarázat. Egyfelől boldog volt, amiért a fiú legalább megpróbálta bevenni a tengerpartot. Másfelől átkozta a szituációt, amibe váratlanul és túl korán került.

-Figyelj! Még korai lett volna. Olyan csak a mesében van, hogy egy ilyen hirtelen kialakult szituáció egyik pillanatról a másikra feloldja benned a gátlást. Nem történt semmi baj! Sőt, én azt mondom, ez egy óriási előrelépés. Lementél a vízhez, Rick! Mostantól akár mindennap lesétálhatunk, mindig egy kicsit közelebb és közelebb, a végén pedig észre sem fogod venni, de már együtt merülünk majd.

A fiú nem szólt, nem akarta a lány töretlen hitét és lelkesedését összetörni, ezért csak bólintott egyet, amit ugyan Sabrina beleegyezésnek vélt, de ő tisztában volt vele, hogy csak szabadulni akar mára a parton átélt megaláztatástól.

***

Na, az történt, hogy ez meg csak úgy eszembe jutott, bár sokatoknak az a név, Szécsi Pál, nem mond sokat... de isteni hangja volt, és ezeket a sorokat ő énekelte ... én meg úgy voltam vele, tökre illik az időnként rinyálásomra. a szám címe egyébként egy szál harangvirág volt, de ennek spec. nem sok köze a témához XD Virágot viszont helyettesíthetem mondjuk a történet, töri, sztori szóval.  :P  És mielőtt vitapartnereim félreértik, most csak és kizárólag a komik iránti kunyerálásomra gondoltam...

De látom, téged már csak a virág érdekel,
Mit mondok, az sajnos a füledig nem jut el.
De elnézem neked, mert engem szeretsz,
Így rossz ember nem lehetsz.

Túl az Óperencián 23.

Oké, lányok!
Szabad ám belefolyni az időnként kialakuló "beszélgetésekbe"! Hátha nem leszek egyedül a véleményemmel. De ha igen, akkor meg könnyebben meggyőzhettek, hogy hol korrigáljak :P
Na, pusza
PaSa

***

-Huh, ez is megvan. – nyitott be Rick szemforgatva a lány szobájába, miután a szülőkkel megbeszélte, hogy Sabrinát szeretné magával vinni. A korábban már önállóan, külön élő lányt elrabolni nem is volt olyan egyszerű küldetés, mint elsőre gondolta. Tony határozottan rosszkedvűen vette tudomásul, hogy a felesége, Sandra kényeztetően pörgi körbe ezt a svihákot, aki nemcsak külsőre volt kiköpött Alex. Ez már önmagában elrontotta a napját. Tudta, hogy egy kicsit túlzásba viszi az apai aggódást, hiszen Sabrina már rég nem volt kiskorú, de akaratlanul is Oliviát látta benne és nem akarta őt is átengedni egy másik Maitlandnek. Volt róla elképzelése, mi történhetett odafönt az örömteli viszontlátás perceiben, de a srác olyan ártatlan tekintettel nézett a szemébe, mintha csak éppen beköszönt volna odafönt. Azzal kárpótolta magát, hogy a kölyök nem úszta meg a kérdést, hogy mi volt az előbbi zaj…

-És mit mondtál nekik? – vigyorgott a lány, miközben egy kis táskába beledobált pár ruhadarabot.

-Hogy megbotlottam a szőnyegben és levertem ezt-azt. De már rendet csináltunk. – vont vállat a fiú.

-Khm, csak az ágy mellett van szőnyeg – mutatott a csillogó parkettára a lány kuncogva, mire Rick elhúzta a száját.

-Akkor már értem, hogy Tony miért fixírozta a sliccemet. Már tisztára zavarba hozott, kénytelen voltam úgy intézni, hogy megnézhessem, nem maradt-e nyitva a nagy sietségben. Aztán félrevont, de hál Istennek nem kérdezett rá, mert komolyan fogalmam sincs, mit habogtam volna. Azt mondta, nem akarja a mamád előtt megbeszélni… és itt már csuklottam… de csak azt kérdezte, hogy mi van Stielmannel. Mondtam neki, hogy meglépett, nem tudták elkapni, és azért szeretném, ha nálam laknál, mert így kísérgethetlek mindenhová, és itt sem zavarognék… mert nehéz lenne a mamádnak megmagyarázni, miért lógok állandóan rajtad. Szerencsére ő sem akarja felzaklatni, így aztán inkább beleegyezett, hogy velem gyere.

-Veszélyben vagyok? – állt meg a lány mozdulat közben.

-Stielmantól nem, de tőlem … - vigyorgott rá egy éhes farkas tekintetével a fiú. –Ne is hozz sok cuccot, mert úgysem lesz rájuk szükséged.

-Hogy tudsz öt perccel utána máris a szexre gondolni? – forgatta meg a szemét Sabrina, mintha ő nem éppen ezt tette volna heteken keresztül, igaz, a kielégülés esélye nélkül.

-Két hónapja erre gondolok… szerintem totál leamortizáljuk egymást, mire behozzuk a lemaradást – simított végig a lány kulcscsontján, ahol egy piros folt árulkodott róla, hogy ott fojtotta el a korábbi diadalordítást. Előre hajolt és nyelvét végighúzta az izgatottan lüktető éren, fel a lány füle felé. Sabrina játékosan félretolta.

–De nem lóghatsz állandóan velem! Holnap például be kell menjek az egyetemre.

-Oké, nem probléma, nekem is dolgom lesz arrafelé, majd együtt megyünk, aztán megbeszéljük, hogy mikorra menjek érted. – nézett el mellette Rick, aztán felkapta a kis sporttáskát és magához húzta a lányt. –Na, gyere, menjünk… elviszlek vacsorázni, mert semmi nincs otthon, aztán azt hiszem, egy kis rabszolgamunkára is befoglak, mert sejtheted hogy néz ki a kégli két hónap távollét után. Legalább az ágyneműt át kellene húznunk.

Sabrina grimaszolva bokszolt bele a hasfalába.

-Tudhattam volna, hogy csak ingyen takarítónőt akarsz.

-Ingyen? Most ígértem be egy vacsorát… és a desszertet még szóba sem hoztam. – vigyorgott rá a fiú.

*

Sabrina szeme megakadt a képen, amin Jeremy nevetett bele a világba fejjel lefelé lógva valami vaslépcsőről. Sejtette, hogy

ez a kép is odafönt északon készülhetett, és nem örült, hogy itt látja, mert ez is csak arra volt jó, hogy Ricket mindennap arra emlékeztesse, miért nem akar még a víz közelébe sem menni. Mit tettél vele? – suttogta a képnek, aztán kihasználva, hogy a fiú a fürdőszobában pakolászik dudorászva, a fotót bedugta a komód legalsó fiókjába, a holmijai közé, amiket éppen csak bepakolt. Aztán mosolyogva simított végig a gyerekrajzon, ami Alex nagyvonalúságának hála, legalább anyagilag gondtalan gyógyulási lehetőséget biztosított az alkotójának.

-Rád emlékeztetett – szólalt meg mögötte a fiú. -…és Katrina azt mondta, hogy ha nagy lesz, ő is így fog úszni a delfinekkel – nyúlt a lány simogató keze után Rick. …–Annyira sajnálom Rina, hogy … tudod… azt hittem, hogy mindig itt leszünk egymásnak… Jeremy, Te és én… és mienk lesz a világ, legalábbis a vizesebbik fele… de nem tudom, túl erős bennem ez az érzés… nem is félelem, csak valami olyan zsigeri ellenállás, amit nem tudok legyőzni. Te viszont mindig is ez a vízitündér leszel, és most még fogalmam sincs, hogy alakulhat az életünk ezzel a különbözőséggel.

Miközben beszélt, szeme önkéntelenül is Jeremy fotóját kereste és zavartan nézett szét. Sabrina nagy levegőt vett.

-Ha, Jer képét keresed, elraktam.

-Miért?

-Mert azzal, hogy nap nap után ránézel, csak erősíted magadban ezt az ellenállást. Előbb győzd le magadban … bármi is ez… és utána én magam fogom visszatenni a képet, mert én sem akarom elfelejteni a barátságunkat.

-Rina, ez … ennél sokkal bonyolultabb…

-Nem az, csak ha te magad bonyolítod túl… sosem kértem tőled semmit, Rick. Amikor kész tények elé állítottál ezzel a new yorki dologgal, akkor sem könyörögtem, de most kérlek… próbáld meg! Értem. Értünk. …Mert ha nem győzöd le, akkor el fogsz hagyni. Vagy én hagylak el, …nézőpont kérdése… de én nem tudnék New Yorkban élni.

-Rina!

-Ne! Most ne mondj semmit! Még ígérned sem kell! Csak próbáld meg! Én segíteni fogok… ahogy csak tudok… csak próbáld meg!

*

Reggel álmosan pislogtak egymásra az ágyban. Rövid volt az éjszaka. A lány esti könyörgését követően sokáig egyikük szemére sem jött álom, aztán a megoldást egyelőre egymás ölelésében találták meg. Ez már ráérős, gyengéd szeretkezés volt, nem az a vihar, ami a lány szobájában ragadta magával mindkettőjüket. A reggeli napfény összegabalyodott végtagokkal talált rájuk, és amikor Rick telefonjának ébresztője pittyegni kezdett mellettük, sajnálkozó csókot váltottak, aztán az ágy két oldalán kipattanva készülődni kezdtek. 

Az egyetem bejáratánál Rick magához húzta a lányt, aztán egy csókot követően befelé lökdöste.

-Menj már! Menj be, Rina, mert el fogok késni – nézett az órájára, mire a lány a nyelvét nyújtva belibbent a hatalmas kétszárnyas ajtón az aula félhomályos belsejébe. Rick pedig a kapu oszlopának dőlve a befelé igyekvőket figyelte. Nem kellett mennie sehová, csak azért akart korán ideérni, mert találkozni akart valakivel. Valakivel, akivel komoly tisztáznivalója volt. És az a valaki éppen most kászálódott ki a kocsijából a parkoló szélén. Rick megtornáztatta az ujjait, aztán lassú, kimért léptekkel megindult feléje. 

-Szia! – hallotta David a háta mögül a köszönést, ahogy a csomagtartóban kotorászva éppen összeszedte a zsákjából kiszóródott holmiját. –Szia! – morogta hátra sem nézve. Először fogalma sem volt róla, ki köszönt oda neki, aztán valahonnan az emlékei mélyéről beugrott a hanghoz tartozó arc, ezért rosszat érezve, kiegyenesedve hátrafordult. A jobb horog akkor találta telibe az orrát.

-Bazmeg! Eltörted az orrom! – nézte véres ujjait, amiket az első csillagok megjelenésekor ösztönösen az arcához kapott.

-Ez a minimum! – morogta Rick, miközben a pólója aljába törölte a kézfejét. –Igazából a szart is kiverném belőled, ha csak egy ujjal is hozzányúltál volna. Ezt csak a gondolatért kaptad. …Na, gyere, felkísérlek az orvosiba, mert elég szarul nézel ki.

-Hagyj békén! Deb kell a segítséged! – rántotta ki a karját Rick erőteljes szorításából a másik fiú, és zsebkendő után kotorászott a zsebeiben. amikor megtalálta, egy fél csomagot tartott erősen vérző orra alá. Rick minden együttérzés nélkül figyelte.

-Akkor így jártál öreg, de el foglak kísérni. Te meg kitalálsz valamit, hacsak nem akarod azt is elmesélni, hogy miért kaptad az orrbeverést. A rektor biztos értékelné, ha tudná, hogy van egy diákja, aki esténként randidroggal elkábított lányokat erőszakol meg.

-Éd soha senkit… - horkant fel David, mire Rick ránézett.

-Ez a szerencséd, haver. A többiek miatt is megvernélek, de ha Rinával tetted volna, meg is ölnélek, és utána úgy intézném, hogy örökre eltűnj a tengerben. – fenyegetőzött halkan, bele sem gondolva, hogy ezt nehéz lenne végrehajtania, ha pillanatnyilag még a tengerpartra sem lehetne négy lóval sem levonszolni. De végül is ezt David nem tudhatja. Közben elérték az orvosi szobát és a másik fiú karját fogva, Rick bekopogott.

Az idős nővér ijedten nézte a véres arcú fiút.

-Mi történt magával?

-Dácsapódott az ajtó – motyogta David, s Rick finoman megpaskolta a hátát. Jó magyarázat! A nővér pillantását nem kerülte el a másik fiú véres kézfeje.

-És maga fogta azt az ajtót? – kérdezte összehúzott szemekkel, készen rá, hogy a biztonságiakat hívja, de a betört orrú fiú megszólalt, mielőtt Rick válaszolhatott volna:

-Deb, csak ahogy próbált segíteni, az ő keze is olyan lett.

-Akkor mossa meg a kezét, amíg a barátját kezelésbe veszem! – utasított az idős nővér és Rick a nemlétező bajsza alatt mosolyogva sietve engedelmeskedett.

*

Sabrina már hazafelé tartott, amikor a könyvtár előtt összefutott Daviddel. A fiú pocsékul nézett ki. A szeme körül lila karika sötétlett, nyilvánvalóan a betört orra miatti véraláfutás húzódott arra. Az orrlyukaiban tampon volt és az egészet egy vastag kötés rögzítette.

-Jézusom! Veled mi történt? – nyúlt a fiú arca felé, aki ijedten elhúzta előle a fejét. –Baleseted volt?

-Úgy is lehet mondani. – morgott a fiú. –Na, szia, megyek is… nem akarok ilyen szétütött képpel itt kavarni, mert minden második ember megállít és felteszi a kérdést. Szia! – hagyta ott a lányt sietősen.

Sabrina vállat vonva, arcán boldog mosollyal szaladt le a széles lépcsősoron, mert a kapunál már ott látta Rick széles vállát és örökké kócos haját, ahogy őt várja. A lányok ott kellették magukat a közelében, de ő nyilvánvalóan nem foglalkozott senkivel. Ragyogó tekintettel futott oda hozzá és lendületből ugrott a nyakába. Rick nevetve ölelte magához, aztán megcsókolta; és ettől a csóktól Sabrina gerincén hangyák szaladgáltak, a látószögéből pedig kiszorult mindenki más a fiún kívül. 

-Én is örülök, hogy látlak. – kuncogott Rick, ahogy leengedte maga elé, nem törődve az őket vizslató irigy tekintetekkel.

-Képzeld, David McNeal-el találkoztam. Szerintem valaki beverte az orrát, bár ő azt mondta valami balesete  volt. – csacsogta Sabrina még mindig furcsálva a másik fiú viselkedését, amikor észrevette, hogy Rick a jobb kezére vet egy futó pillantást, aztán sietősen a hátsó farzsebébe süllyeszti. Gyanakodva nyúlt utána és még a száját is eltátotta, ahogy az öklén meglátta a nyilvánvalóan árulkodó nyomokat.

-Te voltál! – suttogta a fiú szemébe nézve. –De hát miért?

-Rina! Nem voltam itt, de az ilyesmi nem évül el. Davidnek is tudnia kell, ha csak eszébe jut, hogy kihasználja az állapotodat, amikor nem tudsz magadról, azért meg kell lakolnia. Felfoghatjuk egyébként óvintézkedésként a jövőre nézve is. – kacsintott a lányra.

-De nem tudhatod, hogy tényleg gondolt-e rá… - ráncolta a homlokát Sabrina.

-Rina, tudom! Tallisnak bevallotta. És a tény, hogy eszébe sem jutott védekezni, az is ezt bizonyítja. Ő nagyon is tudja, hogy ezt megérdemelte.

-Fel is jelenthetett volna, borzasztóan nézett ki… - rángatta meg a fiú pólóját, és ettől kicsúszott a nadrág derekába gyűrt véres rész. –Jézusom!

-Te is feljelenthetted volna! – nézett a szemébe a fiú kicsit szemrehányóan. 

-Nem verhetsz meg mindenkit, akiről úgy gondolod, hogy megsértett engem! – motyogta a lány, de azért odabújt a széles mellkasra, amely most olyan védelmezően tornyosult föléje, amire minden romantikus lelkű lány vágyik.

-Nemcsak megvertem, de azt mondtam neki, hogy ha véghez is vitte volna a dolgot, akkor nem úszta volna meg ennyivel, …megölném … - vallotta be a fiú, mire Sabrina szinte borzadva tolta el magától.

-Jézusom, Rick! Ilyeneket végképp nem is mondhatsz. Teljesen őrült vagy!

-Az biztos, mert azzal fenyegettem, hogy a hulláját a tengerben tüntettem volna el. – grimaszolt a fiú. –Még jó, hogy nem tudja, hogy képtelen lennék lemenni a partra.

-Hát, akkor nagyfiú, most kösd fel a gatyádat, mert ki is találtam, mi lesz a büntetésed. – tette csípőre a kezét az aprócska lány és Rick vigyorogva nézett rá.

-Büntetésem? Nocsak! Azt hittem, jutalmat érdemlek a védelmezésedért, de ha te büntetésnek hívod, én benne vagyok.

-Örülök, hogy így állsz hozzá, mert most lemegyünk a partra. – karolt bele a lány és Rick arcáról leolvadt a kéjes vigyor.

Túl az Óperencián 22.

Nem jött álom a szemére, forgolódott, túlságosan izgatott volt a másnapi utazástól. Sikerült tartania a száját, és nem elkotyogni Sabrinának a nagy hírt már az első mondatban; de majd belepusztult, ahogy a lány fájdalmas, halk hangját hallgatta. A vágyódás csak úgy sütött a szavaiból és a mély sóhajokból, és legszívesebben megnyugtatta volna, hogy nem egészen huszonnégy óra múlva már együtt lesznek. De meg akarta lepni, így aztán nagy nehezen visszafojtotta a vigasztaló szavakat. Felkelt, mert teljesen reménytelen volt, hogy elaludjon, és kiment a konyhába, hogy igyon valamit. Csak a pult feletti világítást kapcsolta fel, nehogy a fényárral azt a kevés álmot is keverje a szeméből, amit a késői óra már indokolt.  Az étkező asztalán egy paksaméta papír hevert, az apja kézírásával. Egy dalszöveg volt, amin mostanában dolgozott. A kekszes dobozból kikapott egy süteményt, aztán öntött egy nagy pohár tejet és lábait az asztal szélére rakva, kényelmesen elhelyezkedett, majd nekifogott az olvasásnak. 

ahogy...

ahogy hátra hajolt...

azok az ívek

emlékszem

most is érzem

hogy siklott tenyerem a bőrén

a kezemben tartottam

bár nem teljesen pőrén

de a lelke meztelen volt

vétkeit rég levetette

és nem vett fel álszent mosolyt helyette

ahogy előre borult...

azok a lankák

emlékszem

most is érzem

sejtjeim Őt akarták

megismerni minden titkát

kezemben tartani a testét

feledni nappalt és estét

vezetni az önmegvalósítás útjain

feltöltődni a gyönyör rejtélyes kútjain

ahogy kezemhez simult...

azok a rezdülések

emlékszem

most is érzem

én suttogtam testére a taktust

ereiben a vér átvette a ritmust

harmóniába olvadtak a lüktető mozdulatok

ahogy én akartam csak úgy mozdulhatott

és olyan magasra repítette a képzelet

ahonnan zuhanni is élvezet

ahogy elém omolt...

azok a csókok

emlékszem

most is érzem

tisztán dőltek le ostoba emberi határok

szégyenlősen bújtak el az egykori álmok

ősi ösztönök törtek elő

egyetlen pillanatban feltárult a jövő

testén át a lelkéhez engedett

hatalmat adott az Utak felett (blog.xfree.hu)

-Tetszik? – szólalt meg mögötte az apja és Rick rajtakapottan rezzent össze. Alex nem igazán szerette, ha a még félkész verseit valaki elolvasta. De hát ez kész volt, és tökéletesebb már nem is lehetett volna.

-Olyan, mintha az érzéseimet írtad volna le. – motyogta halkan, lábait lekapva az asztalról, mire az apja elmosolyodott, ahogy leült vele szemben, ő is kivett egy kekszet és töltött magának a hideg fehér italból. Olyanok voltak a félhomályban, mint a testvérek; póló és egy puha nadrág volt minden öltözékük. Alex fején átvillant a gondolat, hogy ez a komoly merengő srác a fia, néhány éve még a lába se ért le a székről, most pedig olyan, mintha a tükörképét nézné… de nemcsak a külsejük, a lelki beállítottságuk is kísértetiesen hasonló.

-Hát, a szerelem egyetemes érzés, mindannyian ugyanazt éljük át, akiknek olyan szerencsénk van, hogy találkozunk vele. …Nem válaszoltál anyádnak…mikor jössz vissza, visszajössz-e egyáltalán…

-Nem tudom, apa. Kegyetlenül hiányzik, legszívesebben vele lennék, de … mi a fenét kezdjek ott magammal? És ezt a kórházi ügyet sem hagyhatom végképp Zorára és Jasonra. De most nem akarok erre gondolni! Odamegyek, együtt leszünk, a többi meg majd kialakul… gondolom. Majd beszélünk, ha jutottam valamire. Persze, az is lehet, hogy az első géppel jövök vissza, ha kirúg. – vágott egy grimaszt, mire az apja elnevette magát.

-Ezt te sem hiszed. Nem fog kirúgni, bár ez jó menekülés lenne, és neked még fogalmad sincs, hogy küzdd le a fóbiádat, igaz? Nehéz olyan lánnyal járni, akinek mindene a tenger, ha te magad nem vagy hajlandó beledugni a lábadat sem. De majd rájössz, hogy vannak ennél ijesztőbb dolgok is. – legyintett, aztán felállt. –Köszönöm a társaságot, de most megyek és letesztelem anyádon is, hogy tetszik-e neki is a szöveg – kacsintott, és Rick vigyorogva megcsóválta a fejét.

*

Sabrina megkönnyebbülve rogyott le a fogorvosi váróban. Ő maga kérte a viszonylag késői időpontot, és még erre is képtelen volt időben ideérni, de szerencséjére az előző beteg komplikáltabbnak bizonyult, mint amire számítottak, ezért még mindig a székben ült. Hogy ne a fúró sivító hangjára figyeljen, az asztalon heverő magazinok után nyúlt. Elvette a legfelső képes mellékletet, ami szerte az országban a legnagyobb napilapok hétvégi mellékleteként jelent meg. Társasági eseményekről szóló tudósításokkal volt tele és unottan lapozgatta, mígnem egy ismerős arcot fedezett fel meglepve. A transzplantált gyerekeknek gyűjtést végző jótékonysági esten a new yorki Kennedy kórház példaértékű kezdeményezéséről számolt be a rövid cikk, a fotón pedig ott mosolygott Rick és bizonyos dr.Michaela Bolton, aki a testére simuló kihívó zöld selyemben mindennek látszott, csak agyonhajszolt orvosnak nem. Sabrina olyan alapossággal nézte meg a képet, mint egy nyomozó és összeszoruló szívvel nézte, ahogy a nő keze bizalmasan ejti fogjul a fiú kezét. Erről bezzeg nem mesélt! Meg arról az apróságról sem, hogy a jó doktornő egy dögös bombázó. Tehetetlenül hagyta, hogy a zöld szemű szörnyeteg átvegye feje fölött az irányítást; és amikor szólították, már sejtette, hogy nem lesz szüksége fájdalomcsillapítóra; a kép, a két egymásra simuló kéz olyan érzéketlenné tette, hogy akár meg is műthették volna.

*

Rick megkönnyebbülve szállt ki a gépből. Végre itt van! Poggyásza alig volt, hiszen a lakásában volt ruha is, cipő is éppen elég. A legfontosabb tárgy vele volt, Ariel, a kis hableány gondosan becsomagolt képe. Már alig várta, hogy a hálószobájában jól látható helyre akaszthassa és meglepje vele Sabrinát. Biztos volt benne, hogy a lány is értékelni fogja a bájos gyerekrajzot.

A hosszú út után először hazavitette magát a taxival. Nem volt szerencséje, Mrs. Hopper ajtaja azonnal kinyílt, ahogy ő a zárban kezdett kotorászni.

-Jó, hogy itt van Richard! – mosolygott rá kétezerötszáz ráncával az idős asszony. –Furcsa látogatói voltak.

-Látogatóim? – nézett rá a fiú. –Mikor?

-Hát, még egészen az elején, amikor a szüleihez utazott. Jut eszembe, az édesapja mondta, hogy könnyebb balesetet szenvedett és náluk lábadozik. Minden rendben van már?

-Köszönöm, igen. – motyogta a fiú. Az apja erről az apróságról nem számolt be. Szóval lábadozott. Jó lett volna tudni, hogy mi volt a gond, nehogy elszólja magát, de az idős asszony még mindig a látogatókkal volt elfoglalva, így megkönnyebbülten váltott ő is témát.

-Azóta nem kerestek ezek a látogatóim? – kérdezte sorra véve a lehetőségeket, hogy kik lehettek azok.

-Nem, hál Istennek! – sóhajtott az asszony. –Hát, fiam, nem is tudtam, hogy ilyen alakokkal is szóba áll. Ápolatlanok voltak és durvák. Ráadásul szerintem sokkal idősebbek is magánál, azért nem is értettem, miért barátkozik ilyenekkel.

Ricken a felismerés úgy söpört végig, mint egy jeges fuvallat. Damien Stielman! Csak ő lehetett és valószínűleg többed magával. Még jó, hogy nem volt itthon, mert ezek alaposan helyben hagyták volna. És Sabrina… az aggodalom tüzes ostorként csapott végig rajta és elbúcsúzva az öregasszonytól, behúzta maga mögött az ajtót, hogy felhívja Tallis Harmont. Az apja azt mondta, Rinát azért hozta magával, hogy baja ne essék, amíg elkapják ezeket a fickókat. Most tudni akarta, hogy rács mögött vannak-e.

*

Sabrina a szája szélét rágva lapozgatta a leckekönyvét. Hát, ez a jegy nem válik a dicsőségére, de végül úgy döntött, egy hármas talán még túlságosan is jó jegy ahhoz képest, mennyire nem volt képes a tanulásra koncentrálni. Mr.Cormack csak a fejét csóválta és halkan megkérdezte: -Mi van magával? Egy ideje elég dekoncentráltnak látszik.  – aztán beírta a jegyet, bár először megremegett a kezében a toll. Nyilván szíve szerint kettest adott volna, csak eszébe jutott, hogy ez a sápadt, szerencsétlen lány itt előtte az egyik legjobb tanítványa. …Dühösen dobta az íróasztalán tornyosuló jegyzet és könyvhalom tetejére a dicstelen bizonyítványt, aztán lehúzta a szürke ruhán a cipzárt és vetkőzni kezdett. Mögötte kinyílt az ajtó és hátra sem fordulva megszólalt:

-Lehúznád? Elakadt. 

Érezte a levegő suhogását, ahogy mögé léptek és a cipzár nyitotta résen bőrét simogató kéz érintésére megdermedt, aztán egy sikkantással megperdült és a vigyorgó fiú szájára tapadt.

-Édes Istenem! Te, itt? Mikor érkeztél? Jaj, nem vagy éhes? Nem, ne válaszolj! Most csak csókolj – motyogta az éhesen kutakodó szájba, aztán csak azt érezte, hogy a lábai a levegőben kalimpálnak.

-Hé, eszednél legyél, mi van, ha anyu ránk nyit?

Rick két lépéssel az ajtónál termett és a kulcsot kereste, mire Sabrina a szemét forgatva megrázta a fejét.

-Nincs kulcsom, sose kellett.

-Oké, de most az életem múlik rajta – sóhajtotta a fiú, aztán felkapta a széket az íróasztaltól és ügyesen a kilincs alá támasztotta.  –Lelassítja, aki be akar jönni – kacsintott a lányra, akit még mindig a fél karjával magához ölelve tartott. Sabrina már-már úgy érezte, nem kap levegőt, amikor megérezte a feneke alatt az íróasztal hűvös lapját. A ruháját Rick lesimogatta a válláról és most a dereka köré gyűrődve szinte félbevágta a látványt. Odafent két csipkés melltartóba bújtatott édes halom, odalent a csipke párja a széttárt lábak között, és két észvesztő magas sarokkal megáldott szürke cipellő.

Amikor már azt hitte, hogy a fiú majd most megáll megcsodálni ezt a rendhagyó próbababát, akit eddig vetkőztetett, elkerekülő szemekkel nézte, ahogy Rick sietős mozdulatokkal lehúzza a farmere cipzárját.

-Ezt nem tehetjük! Meghallanak...

-Csak érezni akarlak, Rina! Már majdnem belepusztultam, olyan régen voltunk együtt. – morogta a fiú, miközben ujjai már a csipke alatt jártak.- Ígérem, hogy kárpótollak majd, leszek én egyszer finom és türelmes is, de most akarlak… olyan nagyon akarlak, hogy az szinte fáj.

Még be sem fejezte a mondatot, amikor egyetlen erőteljes lökéssel már bent is volt. Sabrina felnyögött a kitöltöttségtől, aztán a fiú vállát harapva hagyta, hadd tomboljon. A könyvei és a jegyzetei egymás után hullottak a padlóra, a kislámpát az utolsó pillanatban kapta el valami teljesen kontrollon kívüli ösztönös mozdulattal, aztán úgy is maradt, a fényes réztalapzatot szorongatva dőlt hátra és szorította magához a másik kezével a fiú fejét, aki a melleit csókolgatta. Amikor Rick felemelte, az utolsó pillanatban engedte el a lámpát, mielőtt magával rántja. Lihegve, kuncogva botladozott el vele a fiú az ágyig, amely megreszketett alattuk, ahogy lerogytak rá, és az első önkívületben a  fiú szájába sikított öröm után már el is érte a következő, és azzal egy időben Rick is lecsillapodott. 

-Jézusom! De kellett ez! – nyögött a fiú, aztán felemelte a fejét és egy, az előbbiektől fényévekkel gyengédebb csókkal megcsókolta. –Szia!

-Szia! – nevette el magát Sabrina.

-Néha arra ébredtem, hogy Te szorítasz körbe, de aztán kiderült, hogy csak magamat markolászom. Nem csináltam már ilyet kamaszkorom óta. – dünnyögte Rick, miközben kezével úgy simogatta a lány testét a halántékától a feneke ívéig, mint egy vak szobrász. –Nem baj, hogy itt vagyok?

-Úgy nézek ki, mint aki fel van háborodva? – vigyorgott rá a lány.

-Hát, inkább úgy nézel ki, mint akinek a pasija egy állat. – nézett végig rajta a fiú. –Azt hiszem, eltéptem ezt a gyönyörű csipkét – vizsgálgatta a melltartót, aztán még mindig a lányban moccanva megjegyezte. –A bugyid talán megúszta, de csak, mert nem nagyon volt, ami az utamat állja. A ruhádat viszont biztosan ki kell vasalni. 

-Egyéb kártételek?

-Az önuralmam. De ez sem az első eset. – vigyorgott vissza a fiú. –Na, gyere, öltözz át, aztán menjünk!

-Hova? – kerekedett el Sabrina szeme.

-Hát, hozzám. – nézett rá a fiú olyan tekintettel, mintha már maga a kérdés is botorság lenne.

-Nem mehetek. Az olyan átlátszó lenne, hogy csak azért, mert akkor … lefekszünk egymással.

-Rina! Ahhoz nem kellett átmennünk.

-De ez a szüleim nem tudják. Remélem.

-Hát, szerencse, hogy a lámpát elkaptad, bár a könyveket szerintem azóta is találgatják, hogy mi történhetett. Nagyon vékonyan itt a falak?

-Jókor jut eszedbe gondolni rá! – forgatta meg a szemeit a lány.

-Akkor itt alszom.

-Az ki van csukva. – rázta meg a fejét Sabrina. -Tony akkor sem egyezne bele, ha előtte megkérnéd a kezem. 

-Te nem akarsz velem aludni? – emelte meg a fejét Rick és komolyan nézett a lány szemébe.

-Nem tudom. – hangzott a meglepő válasz, amitől mély vágás jelent meg a két szemöldöke között.

-Mi van?

-Úgy lerohantál, hogy lehetőségem sem volt kérdezni valamit, mielőtt…

-Mit?

-Az a doktornő a kórházban… olyan fiatal és olyan csinos…

-Hát, annyira nem, mint te… de most hogy jön ez ide?

-Láttam a gálán készült fotót. Annak a nőnek tetszel. Tudtad?

-Hát, volt egy ilyen sejtésem, és…?

Sabrina elakadt. Most kérdezzen rá? De akkor úgy nézne ki a dolog, mintha ő nem bízna Rickben, pedig a szíve mélyén biztos volt benne, hogy az a meghittnek tűnő pillanat csak a fotó által kimerevített pillanat volt; a valóságban nyilvánvalóan nem történt semmi, ami miatt neki emésztenie kéne magát. De annyira örült volna, ha a fiú beszél erről, és nem neki kéne kihúznia valami fogadkozást.

-Köszönöm, hogy nem engedtél a kísértésnek…  - suttogta el a mondat végét, s így nem volt egészen világos, hogy kijelentés vagy kérdés hangzott-e el.

-Rina! Michaela egy dögös nő, majdnem negyven éves, de nem a kora tartott vissza tőle, hogy az ágyába másszak, hanem az a chicagói éjszaka veled. Válasz ez a kérdésedre?

-Én nem kérdeztem semmit. – motyogta a lány egyre forrósodó arccal, mire Rick hozzáhajolt és újra megcsókolta. 

Szenvedélyes volt, kicsit erőszakos, mohó és követelőző, aztán amikor megérezte a lány válaszát, gyengéddé vált és lassan, hosszan csókolta tovább. Amikor újra levegőért kaptak, a fiú csak ennyit mondott:

-Na, akkor ezzel a csókkal mondtam el neked, mit jelentett nekem az elmúlt két hónap. Remélem, érthető voltam?

-Ühüm – motyogta Sabrina és most ő nyújtotta csókra a száját.

Néhány perc múlva Rick elszakította magát a lány ajkától, aztán a szemébe nézve megszólalt:

-Tudod, hogy egy ideje nem Benjinek szólítasz?

-Tudom. – vont vállat a lány. –Miért? Hiányzik? … Tudod, úgy gondoltam, az ember nem szólíthatja úgy a férfit, akivel ágyba bújt, mint a plüssmaciját… de ha ragaszkodsz hozzá…

-Én csak ahhoz ragaszkodom, hogy ezt az éjszakát együtt töltsük. Úgyhogy kapj magadra valamit, én pedig kitalálom, hogy miért szöktetlek meg…