"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. november 26., kedd

Túl az Óperencián 24.



-Ugye tudod, hogy most túl sokat kérsz tőlem? – követte vonakodva Rick a lányt. Sabrina megtorpant és két ujját a levegőbe tartva megszólalt.
-A kérdésedben két tévedés is van. Egyrészt ez nem túl sok, sőt, ha belegondolok, még törnöm kell a fejem, hogy kitaláljak valamit, ami igazán büntetés lehet. Másrészt nem kérek tőled semmit. Felfoghatod úgy is, mintha köteleznélek rá. – rebegtette meg a pilláit, de Rick még mindig értetlenül vonszoltatta magát.
-Nem értem, miért érdemlek büntetést, amiért  tisztáztam a sráccal, hogy hibázott?
-Megütötted egy barátomat. – nézett a szemébe Sabrina, mire Rick elhúzta a száját.
-A barátod meg akart dugni.
-És? Előfordult ez már más barátommal is, és én nem vertem be érte az orrát, mint tudjuk. 

-Nana! Rina, ez nem vicces! Nagyon kérlek, ne is akarj párhuzamot vonni a két dolog között. Én szerelemből feküdtem le veled, McNeal pedig ki akart használni. Ez azért nem ugyanaz. – fortyant fel felháborodottan a fiú.
-Oké, talán nem jól fejeztem ki magam. – forgatta meg a szemét Sabrina, ahogy a fiú sértődött arckifejezését nézte. -Tudod, ebben az egészben az a nevetséges, hogy Te akarod eldönteni, hogy Nekem hogyan kellett volna reagálnom a történtekre. David hibázott, tudja is, és soha az életben nem bántana.
-Ajánlottam is neki. – morogta a fiú.
-Jaj, Rick! Hagyd már ezt az ősemberes stílust! Nem volt ez rád jellemző soha korábban.
-Igazad lehet. Amíg úgy nem alakultak köztünk a dolgok, ahogy. Bár, azt hiszem, Dave képére akkor is rámásztam volna, ha „csak” a barátod vagyok. Vannak dolgok, amik mellett egy férfi nem mehet el szó nélkül.
-Jó, hagyjuk, mert tudom, hogy csak azért állsz le velem itt szópárbajozni, mert azt hiszed, hogy akkor megúszod a parti sétát. És mivel megkísérelted a dolgot, ezt súlyosbító körülményként értékelem. Jössz egy fagyival is! – szorította meg a fiú kezét Sabrina.
-Jézusom! Kemény tárgyaló fél vagy! – sóhajtott Rick elgyötörten, aztán megadva magát a sorsának, hagyta, hogy a lány a partra vezető villamos megállójához vonszolja.
*

A parti homokot és a nyüzsgő város elválasztó úttest szélén Rick begörcsölt.
-Ne haragudj Rina, nem fog menni!
-Rick! Ott a fagyizó – mutatott a homokon felépített kávézóra a lány. Ott leülünk. Esküszöm, nem akarlak a vízig ráncigálni! Csak a zebrán menjünk át! Ennyit igazán megtehetsz.
Végül egymás kezét szorongatva átfutottak az éppen megfogyatkozott kocsiáradat előtt, aztán kértek két nagy adag fagyit és leültek a terasz szélénél egy asztalhoz. Rick akárhogy próbált háttal ülni a látványnak, a hullámok robaja akkor is eljutott a füléig. Úgy érezte, a tarkóján minden szál szőr az égnek áll ettől a hangtól. Őszintén remélte, hogy itt nem fogja kidobni a a taccsot, bár a szorítást már érezni vélte a gyomra táján. 

-Rina, nem jó ötlet ez. Legutóbb New Yorkban megpróbáltam, és olyan pánikrohamot kaptam, hogy szemléltető ábra lehettem volna az orvosi egyetemen. Kínos lenne itt a vendégeket végig rókáznom, menjünk inkább!
-Rick! Ez csak az óceán, amit annyira szeretsz; a rákok, halak, korallok világa. Nem ellenség.
Látva a fiú elgyötört tekintetét, végül feladta. Felállt, a fiú kezéért nyúlt és lassan visszaballagtak a kipufogó gázoktól terhes, de Ricknek mégis biztonságot jelentő utcákon át.  Mielőtt az első sarkon végképp szem elől tévesztették volna a napsütésben ragyogó hatalmas víztömeget, Rick a válla felett visszanézett, aztán egy mély sóhajjal átölelte a lány vállát és némán hazafelé ballagtak. Aznap este már nem hozta szóba egyikük sem a fiaskóval felérő próbálkozást.
*

Néhány nap múlva, Rick, kihasználva, hogy egyedül van otthon, kerékpárra pattant és meg sem állt Joe kocsmájáig. Elbeszélgetett az öreggel, aztán a sörével a kezében leballagott a kavicsokkal vegyes homokos partra. Először csak álldogált jó tíz méterre a fövenyre kifutó víztől és a távolt nézte. A végtelen víztömeg alig moccant. Már alig volt az üvegben valami, amikor néhány lépést tett előre. Komolyan, mint egy víziszonyos óvodás – sóhajtott nagyot, és tett még néhány lépést. Most már szinte karnyújtásnyi távolságra volt a víztől, és azt is látta, ahogy az enyhe szellő fodrozza a felszínt. Olyan vágyódás fogta el a valaha oly kedves közegért, mintha egy jó nő… mintha Sabrina ölelését kívánná. Lerúgta a cipőit, aztán féllábon ugrálva lerángatta a zokniját is és belegyűrte a cipőbe, aztán a maradék sörrel közéjük állította az üveget. Lehajolt és felgyűrte a farmerjét, aztán még lelkierőt gyűjtve toporgott kicsit a kupac mellett. A víz alatt megcsillant az apró halak szivárványos háta, és pontosan tudta, hogy a part felé lebegő zöld tengeri salátának mi a latin elnevezése. Ulva lactica – motyogta maga elé – a valódi zöldmoszatok törzsébe tartozó tengeri telepes növény. Olvasta valahol, hogy Skóciában salátát, levest is készítenek belőle, de még kenyeret is. Neki csak egy nyálkás érintésű Chlorophyta volt, amit nem igazán volt gusztusa megkóstolni. 

Nem messze tőle egy család üldögélt a homokra leterített takarón. Az idén különösen meleg volt a november, majd 25 fokot mutatott a hőmérő, az apa és a tíz év körüli kisfiú begázoltak a vízbe, aztán játékosan egymást fröcskölve beljebb merészkedtek. Rick borzongva nézte őket. A szokatlanul enyhe időjárás ellenére sem lehetett a víz 14-15 foknál melegebb. Legalább a gyerekre adtatok volna neoprén ruhát – motyogta magában, bár úgy tűnt, a kölyköt nem zavarja a jéghideg víz. Kik ezek? Eszkimók? Pár percig játszadoztak, aztán a férfi a parttal párhuzamosan tempózva úszni kezdett. A gyerek pedig kifelé araszolt valamit figyelve a víz alatt. Felnézett, hogy az anyjának kiabáljon és nem vette észre, hogy az a valami feléje indul. Rick sejtette, hogy egy medúza varázsolta el a kölyköt. Elég sok volt belőlük az idén. 

A következő pillanatban a gyerek sikítva, jajgatva csapkodta maga körül a vizet. Az anyja ijedten kapkodta a fejét a takarón heverő apró baba és a nagyobbik gyerek között. Rick állt hozzá a legközelebb, de ahhoz bele kellett volna lépnie a fémesen csillogó vízbe. A lába mintha gyökeret eresztett volna, és ez az érzés mindennél rosszabb volt. Újraélte a szívét összeszorító félelmet, ahogy Jeremy gyorsan távolodik tőle a felettük csillogó felszín felé, ő pedig tehetetlenül, görcsösen kapaszkodik a pihenő zóna kötelébe. Mire egyáltalán agyától a lábáig eljutott volna bármilyen információ … még azt sem tisztázva, hogy indulási vagy maradási parancs lenne az … az apa már a karjába kapva trappolt kifelé a még mindig jajgató gyerekkel, akinek az oldalán nagy vörös folt árulkodott a medúza alattomos csípéséről.
Nem szólt rá, csak egy megvető pillantást vetett az irányába. Nyilván megvolt a véleménye a nagy darab sportos alkatú fickóról, aki lemerevedve nézte végig, amíg a fia a fájdalomtól sírdogál. Rick elvörösödve felkapta a cipőit és hosszú léptekkel a csehó felé indult. Az egyik asztalra lecsapta az üveget, és cipőibe bele sem bújva felkapott a biciklire és őrült módon tekerni kezdett hazafelé. Csak a szerencséjének köszönhette, hogy nem csapta el senki, ahogy maga elé meredve taposta a pedált.

Sabrina tanácstalanul nézett szét az üres lakásban. Pedig direkt sietett haza, de úgy látszik, Ricknek dolga akadt valahol. Benézett a hűtőszekrénybe és azon gondolkodott éppen, hogy egy pestós tésztát dobjon össze, vagy a mélyhűtőből vegye elő a vészhelyzetekre tartalékot lasagne-t, amikor az ajtó kicsapódott és Rick robbant be rajta.
-Szia! – ragyogott fel egy mosoly az arcán, amely abban a pillanatban vált köddé, ahogy meglátta a fiú feldúlt arcát. –Jesszus, Rick! Mi a baj? – rohant oda hozzá és megölelte, de a fiú lerázta magáról, és a következő pillanatban eltűnt a fürdőszobaajtó mögött. Sabrina döbbenten nézett utána, s közben lassan eljutott a tudatáig, hogy a srác mezítláb rontott be, a cipőit a kezében tartotta, amikor ő megpróbálta átölelni. Hol a fenében járhatott? A felismerés szinte azonnal lecsapott rá. A parton volt! És alighanem rosszul sült el a próbálkozása.
Mélyet sóhajtott, összeszedte a menetközben elejtett cipőket, becsukta az ajtót, aztán a fürdőszobaajtóhoz settenkedett és fülét a fára nyomta. Odabentről semmi nesz nem hallatszott. Koppintott két halkat az ajtóra, de csak a fiú fáradt hangja érkezett válaszként.

-Rina, most ne!
Sabrina a hátát az ajtónak vetve gondolkodott. Nem tudta, hogy mi történt, de az nyilván nem sült jól el… és ha még sokáig hagyja Ricket ezen agyalni, akkor egy reggel arra ébred, hogy a fiú összepakolt és New York felé tart. Már éppen fel akarta emelni a kezét, hogy újra próbálkozzon, amikor odabentről egy éles csattanás, aztán sűrű káromkodás hallatszott. Na, ennyi kellett, …felrántotta az ajtót, és ijedten nézte a fiút, ahogy a hideg víz alá dugja vérző kezét. Körülötte mindent a tükör apró szilánkjai borítottak.
-Menj ki, mert elvágod a talpad! – sziszegte oda Rick, mire Sabrina határozottan feléje lépett és egy kis törülközőbe burkolta a fiú kezét.
-Rajtam van papucs, te rohangálsz itt mezítláb, mint egy holdkóros.
Ránézett a fiú öklére, amelyben máris csillapodni kezdett a vérzés. Csak egy vágás volt a kézfején, közvetlenül a Davidnek adott jobb-horogtól származó sérülés mellett. 

-Itt állsz és nem mozdulsz, amíg nem hozok valamit a lábadra! Értve vagyok? – emelte meg Rick homályos tekintetét, aki meglepve az erélyes hangtól, csak némán bólintott.
Ajaj, ha még riposztozni sincs kedve, akkor a baj koromlyabb, mint gondolta – futott át Sabrina fején, miközben egy strandpapucsot kotort ki az ágy alól és bevitte a fiúnak. Eléje guggolt és a lábára húzta, aztán a combjába kapaszkodva felegyenesedett.
-Most kimész és lerakod valahova a formás segged, amíg én ezt itt összetakarítom! – adta ki a következő utasítást. Rick tiltakozni próbált.
-Hagyd, az én hülyeségem, az én dolgom!
-Igen, a te hülyeséged, de most kimész és lerakod valahova a formás segged! – ismételte meg Sabrina nyugodtan, de határozottan a felszólítást. Rick úgy botorkált ki, mint akinek a látásával is baj van. Nem ment messze, csak az ágyig, ott leroskadt, aztán beburkolt kezét az arca alá rejtve, eldőlt a párnán, háttal a nyitott fürdőszobaajtónak. Sabrina nagyot sóhajtva nézte, aztán előkotorta a partvist és egy lapátot. Amikor végzett, még a porszívóval is végigment a kövezeten, hogy a fugákból is kiszívja a szilánkokat. Végül lement a szeméttárolóhoz, hogy kiürítse a tartályt, aztán elpakolt. Nem sietett, nem szólt a fiúhoz, hagyta, hogy megnyugodjon. Amikor már nem tudta mivel elfoglalni magát, felmászott az ágyra, szemben Rick-kel és előhúzta a bebugyolált kezét. Kihajtogatta a törülközőt és megnyugodva látta, hogy a vérzés már elállt. 

-Rosszabbul is járhattál volna. Van itthon valami sebtapaszod?
Rick csak megrázta a fejét, aztán a hátára fordult, Sabrina pedig elhelyezkedett kinyújtott karján, hozzábújva, mint egy cica, és végül a fiú magához ölelte. Arcát a lány hajába rejtve váratlanul megszólalt:
-Lementem a partra. Volt ott egy család. Bementek a vízbe és a gyereket megcsípte egy medúza. Ott sírt szerencsétlen és bennem nem volt annyi erő, hogy bemenjek érte. … Pedig én voltam hozzá a legközelebb. … Amikor az apja kihozta, úgy nézett rám, mint egy … nem is tudom… azt hiszem, még életemben nem szégyelltem magam ennyire.
Sabrina nagyot sóhajtott. Aha, ez hát a magyarázat. Egyfelől boldog volt, amiért a fiú legalább megpróbálta bevenni a tengerpartot. Másfelől átkozta a szituációt, amibe váratlanul és túl korán került.
-Figyelj! Még korai lett volna. Olyan csak a mesében van, hogy egy ilyen hirtelen kialakult szituáció egyik pillanatról a másikra feloldja benned a gátlást. Nem történt semmi baj! Sőt, én azt mondom, ez egy óriási előrelépés. Lementél a vízhez, Rick! Mostantól akár mindennap lesétálhatunk, mindig egy kicsit közelebb és közelebb, a végén pedig észre sem fogod venni, de már együtt merülünk majd.
A fiú nem szólt, nem akarta a lány töretlen hitét és lelkesedését összetörni, ezért csak bólintott egyet, amit ugyan Sabrina beleegyezésnek vélt, de ő tisztában volt vele, hogy csak szabadulni akar mára a parton átélt megaláztatástól.

***

Na, az történt, hogy ez meg csak úgy eszembe jutott, bár sokatoknak az a név, Szécsi Pál, nem mond sokat... de isteni hangja volt, és ezeket a sorokat ő énekelte ... én meg úgy voltam vele, tökre illik az időnként rinyálásomra. a szám címe egyébként egy szál harangvirág volt, de ennek spec. nem sok köze a témához XD Virágot viszont helyettesíthetem mondjuk a történet, töri, sztori szóval.  :P  És mielőtt vitapartnereim félreértik, most csak és kizárólag a komik iránti kunyerálásomra gondoltam...
De látom, téged már csak a virág érdekel,
Mit mondok, az sajnos a füledig nem jut el.
De elnézem neked, mert engem szeretsz,
Így rossz ember nem lehetsz.

5 megjegyzés:

csez írta...

Egy pár komi, nem nagy dolog.
De ennyi csak, mit adhatok... :P

Nekem tetszett ;)
Az eszeveszett hazabringázást moziztam :)
K&P

És nyílván egész nap ezt fogom dudorászni....

rhea írta...

Jaj Jutkám még meggyötörted picikét csillagbogárt. :)) De ez így volt jóóóó! :) Így talán hamarabb túl lesz ezen a pánikcuccon....remélem. XD
Szécsi Pál...:))
Jó volt, köszönöm.
pusza <3

zso írta...

Tetszett, ezen a szécsin meg röhögök még most is! miért pont a szécsi? XD
Szóval köszönöm.<3

Golden írta...

remélem, azt vágtad, hogy Szécsi nem tartozott a történethez XDDD
és hogy miért ő? hát, mert ő énekelte ezeket az igen beszédes sorokat :P

csez írta...

Nekünk úgyis hiába mondod, jucus :P /fülünkig nem...