Túl az Óperencián 20.

Az épület előtt, a taxira várva Michaela kíváncsian fürkészte a mellette álló jóképű fiút. Jó fotómodell lehetne, az alkata és a gyakran tűnődőre váltó tekintete ideálissá tenné. Érdekes, hogy néha szinte kölyöknek látszik, néha, mint most, ebben a pillanatban is, szinte egykorúnak vele. Egy kaland igazán beleférhetne a mai estéjébe, de hogyan adja a tudtára ennek a kölyöknek, hogy mit kínálhatna neki? Odabent, a műsor alatt tett rá kisebb próbálkozásokat... apró, látszólag véletlen érintésekkel, közel hajolt hozzá minden mondatváltásnál, mintha a terem nyüzsgése miatt lenne erre szükség, de igazából, mert így jobb rálátása nyílhatott az áldozatnak a dekoltázsára, amivel tisztában volt, hogy a jóízlés határait feszegetve pazar. 

Észrevette persze az apa lapos pillantásait, tudta, hogy pontosan fogta a testbeszéde üzeneteit, és nincs elájulva a kezdeményezésétől. De hát ez a szép szál gyerek már nem gyerek a szónak abban az értelmében, amikor még apucinak kell eldöntenie, hogy elviheti-e a kiszemelt kislányt moziba, vagy sem. Bár lehet, apucinak csak az nem tetszett, hogy ő a fiatal férfit választotta – gondolta gúnyosan. De nála nem is akart próbálkozni. Csinos kis feleségével túlságosan meghitten üldögéltek egymás mellett egész este, hogy érezze, ott nem teremne a számára sok babér. Egyébként is kerülte a házas férfiak mellett törvényszerű bonyodalmakat. Ezek ketten meg igazán szerencsések, hogy így egymásra találtak és az idő sem szürkítette el a kapcsolatukat. Két szép ember, akik egy igazán szép fiút hoztak össze, amolyan szerelemgyereket. 

Ő maga már nem is gondolt rá, hogy valaha anya legyen. Feleség talán, de az anyaság nem fért bele a gondosan felépített szakmai életébe. De ez persze nem jelentette azt, hogy a teste időnként fellépő éhségét ne akarta volna enyhíteni… főleg, ha a jelölt ilyen férfiasan jóképű volt. Az a néhány év…? Épp erre való a gyertyafény – mosolyodott el, ahogy számításba vette a hálószobájában megteremthető jótékony hangulatvilágítást. De még mindig nem tudta, nem ütközne-e elutasításba, ha felvetné az ötletet a mellette kicsit türelmetlenül toporgó Adonisznak.

A sarkon feltűnt egy kocsi és ő lendületesen a járda széle felé lépett, megelőzve az udvarias, de túlságosan elmerengő fiút, amikor cipőjének tűhegyes sarka beleakadt a járda repedésébe és egy hangos reccsenés jelezte, hogy a méregdrága Manolo Blahnik modell mehet a  kukába. Csak Rick villámgyors reflexének köszönhette, hogy nem vágódott el, mert annak egészen biztosan szűk, testre simuló ruhája is kárát látta volna. A fiú karjára támaszkodott és egy icipicit rájátszva felszisszent, ahogy a bokáját megmozgatta. A srácban azonnal felébredt a lovag, mint ahogy erre számított is. 

Rick segített beülni a nőnek a taxiba, aztán megkerülte a kocsit és kinyitotta a mellette lévő ajtót. Közben a telefonján egy üzenetet pötyögött be az apjának. Michaela kisebb balesetet szenvedett, hazakíséri, úgyhogy ne várjanak rá, majd otthon találkoznak. Elküldte az üzenetet, aztán a nő térdére téve a kezét, megkérdezte:

-Nagyon fáj?

-Nem vészes – mosolyodott el a nő. -Csak ha ránehezedek, de nyilván az otthoni csodakenőcsöm, egy kis borogatás és pihentetés holnapra teljesen rendbe hozza. Nagyon köszönöm, hogy elkísér, mert a lakásomnál azért jó néhány lépcsővel meg kell küzdenem, jól fog jönni a segítsége. 

Az elegáns belvárosi apartmanházhoz érve a portás kinyitotta a taxi ajtaját, de addigra már Rick is megkerülte a kocsit és gálánsan tartotta a karját, hogy a nő ránehezedve sántikálhasson be az épületbe. Az előtérben a lifthez  jó néhány lépcsőn át  vezetett felfelé az út, ezért a fiú rövid hezitálás után a karjába kapta a nőt és tartotta is, amíg a lift megérkezett.  Michaela meglepve tapasztalta, hogy elvörösödik az arca és forróság kúszik végig az egész testén ettől a váratlan lovagias, és kifejezetten férfias gesztustól. Talán rosszul ítélte meg a fiút, csak abban a közegben volt visszafogott, de kikerülve a családja és az ismerősök tekintetének súlya  alól, kezdeményező lesz. Ez végképp eldöntötte benne a kérdést, be fogja hívni egy italra.

A liftbe lépve óvatosan leeresztette, de a súlyát még mindig lényegében a fiú tartotta. Ez már-már ölelkezés volt – remegett meg a nő a gondolatra. Férfi még ilyen gyorsan nem hozta tűzbe, mint ez a kölyök, állapította meg, miközben a kigombolt ingnyakból kivillanó szőrt bámulta, és nagyot nyelve próbálta a gondolatait a gombolás alatt eltűnő bőrről, és a fiú nyakának tövében lüktető érről szolídabb témára terelni. Ha nem vigyáz, még itt a liftben fog nekiesni… Az emeletre érve Rick talányosan ránézett:

-Menni fog? Vagy vigyem inkább?

Michaela még sosem sajnálta ennyire, hogy az ajtaja pontosan a lifttel szemben van.

-Nem, köszönöm, már itt is vagyunk, - mutatott az ajtóra és táskájából kikotorta a lakáskulcsát. A fiú elvette tőle és kinyitotta az ajtót. Ez a fajta szinte régimódi udvariasság újabb hőhullámot indított el az asszonyban. Lehet, hogy fiatal, de tudja, mivel lehet levenni a lábáról egy nőt. Apró gesztusok, amiket manapság a férfiak már feleslegesnek tartanak, pedig ha tudnák, milyen hatásosak – nézte a hosszú ujjakat, ahogy elfordítják a kulcsot, aztán a fiú kitárta előtte saját lakásának ajtaját és veleszületett eleganciával engedte maga elé; majd meg sem várva, hogy behívja, belépett mögötte és becsukta az ajtót. 

Nyilván megvan a hódítási technikája a maga korosztálya számára is, de akár ösztönösen, akár a neveltetése révén, roppant jól alkalmazkodik az idősebb korosztályhoz is – döntötte el magában izgatott várakozással. Odabent a nappalival egy légtérben lévő konyha felé vette a nő az irányt.

-Helyezze magát kényelembe! – intett a kanapé felé, miközben táskáját a konyhapultra dobta. A bicegésről szinte már meg is feledkezett. -Ugye iszik velem valamit? Nekem mindenesetre jól esne most egy korty. Fehérbor jó lesz? – nézett hátra, ahogy a nyitott hűtőszekrény előtt állt.

Rick lezökkent a puha párnák közé és a lakást mérte éppen fel, de a kérdésre a nő felé nézett.

-Inkább egy koffeinmentes kávét kérnék, ha van.

-Minden van, bármit kérhet. – mosolygott rá a nő, és a hangsúlytól a fiú akaratlanul is végignézett rajta. Az asszony 39 éve ellenére, vagy éppen azért, kifejezetten vonzó volt. A lányos karcsúságot a nőiesség kiteljesedése váltotta fel, sötét, hosszú haja feltűzve, szigorú kontyba fogva valóságos koronaként ült a feje tetején. Karcsú nyakának szépségét kiemelte a hosszú, csillogó fülbevaló, ami a konyhalámpa fényében felszikrázott. Nyilván nem filléres bizsu – döntötte el a fiú. A sarokban álló futópad is arról árulkodott, hogy formás testét szigorú edzéssel és nyilván önkínzó diétával tartja ilyen jó formában. 

Az egész lakás tükrözte a sikerességét és a magányosságát. Olyan személytelen volt, mint egy szállodai szoba vagy egy lakberendezési magazinban bemutatott lakás, ahol minden darab az önnön szépségét hivatott hangsúlyozni, nem pedig egy életet, amit közöttük élnek. Sehol egy fénykép vagy egy ott felejtett újság, szinte már kínos rend mindenütt. A konyhában nyilván nem tölt sok időt, bár a felszereltsége a legkényesebb háziasszonyi igényeknek is megfelelt, de mindent úgy csillogott, mintha épp most csomagolták volna ki a lakberendezők, ami ékes bizonysága volt annak, hogy szinte soha nem használják. 

Ahogy a nő közeledett feléje a gőzölgő csészével, egy pillanatra átfutott a fején, milyen lehet, ha ezt a dús, barna hajtömeget leengedi a vállára, mert még mindig csak ebben a szigorú kontyban összefogva látta. Belekortyolt a forró italba és elismerően hunyorított fel a nőre. Talán nem egy remek háziasszony, de a kávé a legkényesebb ízlésű rajongót is kielégítette volna.

Kielégíteni? Miért éppen ez a szó jutott eszébe? Miért akadt el a gondolatai között, mint porszem egy érzékeny szerkezetben? Talán, mert ő maga is kielégítetlen volt egy ideje. És tagadhatatlanul hiányzott neki az érzés. …Nem olyan régen még megoldást jelentett volna a problémájára egy ilyen nyíltan érdeklődő nő, még az sem jelentene problémát, hogy tudatában van a köztük lévő jelentős korkülönbségnek. Szeme előtt lepergett egy rövidfilm, amelyben a nő alakját körbeölelő tengerzöld selyemruha susogva csusszan a tükörfényes parkettára, és … Állj! – állította le a vetítést.

Hiába volt adott minden egy nyilvánvalóan kötelezettségmentes éjszakához,  … egy chicagói éjszaka mindent megváltoztatott. Most meglepő módon hű akart lenni ahhoz a furcsa, Chicagóban felfedezett érzéshez, ami Sabrinához kötötte; és igazából nem is érezte áldozatnak vagy nehéz döntésnek ezt a hűséget.

-Mennem kell! – állt fel hirtelen és észre sem vette, hogy a zsebéből kígyóként csusszan ki a még a gálán zsebredugott fényes, ezüstszürke nyakkendő. Nem tudta, mennyire merevek a gála etikettjének szabályai, ezért felkötötte, de az első adandó alkalommal megszabadult tőle és a zsebébe gyűrte. 

-Köszönöm a kávét! És jobbulást! – mondta hangosan, mintha a hangerő is segítene meggyőzni őt a döntése helyességéről és már kívül is volt az ajtón. Nem törődött vele, hogy a távozása esetleg menekülésnek tűnhet, és azzal sem, hogy odabent az asszony csalódottan és talán kissé megbántva néz utána. Az utcán mélyet lélegzet a friss éjszakai levegőből, ami szinte kimosta belőle a nő nehéz, mámorító parfümjének illatát, amely még akkor ölelte körbe, amikor a karjába vette; majd leintette az első taxit és hazavitette magát. Ahogy sejtette, az apja ébren várta. Nem szólt semmit, bár a tekintetében ott volt a kérdés, és ő alig láthatóan megrázta a fejét és elmosolyodott. Férfiak közötti néma, de egyértelmű párbeszéd volt ez, nem kellett kimondaniuk sem a kérdést, sem a választ, mégis az egyiknek megnyugvást hozott, a másiknak halvány büszkeséget. Az apja a hátára csapott, az előszobai asztalka lábától felemelt egy csomagot, amelyben a kis hableány képe volt és a kezébe nyomta; aztán jó éjszakát kívánva eltűnt a hálószobában, ahol nyilván megnyugtatja majd az anyját is, hogy a fiuk erős volt és nem dőlt be egy csinos arcnak, amely az este folyamán mindent elkövetett, hogy megingassa az eltökéltségét. Jó érzés volt. Kár, hogy ezzel mégsem dicsekedhet el Sabrinának.

*

Michaela még mindig értetlenül nézte az ajtót, ami mögött a fiatal fiú eltűnt. Vajon miért hátrált meg? – gondolkozott el némán szürcsölve a párás pohárból a jéghideg fehérbort. Pedig érezte a hajlandóságát, de aztán egyik pillanatról a másikra megváltozott a hangulata, felpattant és lelépett. Talán eszébe jutott a köztük lévő tagadhatatlanul nagy korkülönbség? Pedig korábban nem tűnt olyannak, aki ilyen szituációban megfutamodik. De mindegy is, az estéje megint olyan lesz, mint majdnem minden este, magányos és frusztrált. Letette a majdnem teli poharat a konyhapultra, aztán lehúzta a ruháján a cipzárt. Még engedett egy utolsó sóvárgó gondolatot az elképzelésnek, ahogy ezt ez a jóképű kölyök teszi, aztán kilépett a suhogó selyemből, lezuhanyozott, és belebújt egy puha pizsamába. Maga elé húzta a holnapi műtét anyagát és elmélyedt benne, aztán egy jó óra múlva fogat mosott és az ágyába bújt, amely ma is olyan hideg közönnyel ölelte magába, mint ahogy az elmúlt években már annyiszor.