Szürkeszem 23.

-… és hogy működik a közös munka? – nézett fel Carole Marshall, miközben az omlós marhasültet vágta apró falatokra a tányérján, aztán akkurátusan a villájára szúrt darabra egyensúlyozott egy szál zöldbabot. Vele szemben Gabriele ugyanezt csinálta Vicky adagjával. Értékelte a háziasszony figyelmességét, amiért a kicsinek egy szelet csirkét készített. Még így is aggódott, a gyerek étvágytalansága ne tűnjön udvariatlanságnak Rowan anyja előtt. De felesleges volt aggódnia. A tengerparti sétától kipirulva a lánya jó étvággyal evett. Még a párolt zöldbabot is megette, amit otthon csak hosszas  rimánkodás után volt hajlandó legalább megkóstolni.

-Jól. Igazán jól. – mosolygott Rowan a nemlétező bajsza alatt, ahogy arra gondolt, milyen édes pillanatokat tudnak lopni maguknak az irodája rejtekén. De persze, ők maguk is vigyáztak, hogy a munkahelyükön a figyelmük elsősorban a munkának szóljon.

-hát, nem igazán jól. – szólalt meg vele egy időben Gabriela. A férfi csodálkozva nézett rá. Ez teljesen új információ volt. Mi

nem jó?

A kérdés hangosan is kicsúszott a száján, ahogy döbbenten ledobta a tányérja mellé a kést és a villát. Gabriela zavartan nézett rá, aztán Vicky felé biccentett a fejével. Ezt igazán nem most kéne megtárgyalniuk. Rowan a szemét forgatva felpattant.

-Gyere ki! Most! – sziszegte ingerülten és hosszú lépteivel máris az előszobában járt, ahol magára kapta a kabátját. Gabriela, a férfi szüleire vetett bocsánatkérő grimasszal követte.

-Gyere, hozzuk be a sütit! – nyúlt a kislány vékonyka karja után Carole, amikor Vicky is az anyja után akart indulni. A kicsi egy pillanatig tétovázott, aztán követte az asszonyt a konyhába.

Odakint Rowan a kocsibeálló betonszegélyét rugdosta, ahogy Gabriela a kabátban is vacogva mellé állt. A férfi ránézett, szürke szemei kiismerhetetlen homállyal fürkészték.

-Mi nem volt jó? És ha így érzed, akkor miért nem szóltál? 

-Row, az egész szálloda kettőnkről suttog. Nem is értem, hogy te nem hallod, vagy csak nem

akarod hallani? Csak egy apró szikra kell és valamelyikünk repülni fog. És még az sem biztos, hogy az én leszek. Támadhatóvá váltál azzal, hogy a titkárnőd vagyok és közben együtt vagyunk.

A férfi hallgatása csak egyet jelenthetett, …hogy pontosan tisztában volt ezzel, csak tőle szokatlanul, egyáltalán nem foglalkozott vele. A boldogság nemtörődömmé tette, de ez még nem jelentette azt, hogy a munkájában hanyaggá. És ebbe a ténybe kapaszkodott, talán hamis biztonságérzetet érezve, hogy a dolgok örökre így maradhatnak.

-Oké, nem mondom, hogy nincs igazság a szavaidban, de könyörgöm, nem tudtál volna ma egy kicsit füllenteni… a kedvemért… az anyám kedvéért… hogy megússzuk a hegyi beszédet, ami most következik. Komolyan, harmincöt évesen most hallgathatom, ahogy az anyám megmossa a fejemet a felelőtlenségem miatt… mint egy kamasznak. Kösz, Gaby… meddig tartott volna egy néma mosollyal egyetérteni velem?

-Talán, ha megbeszéltük volna, hogy ilyen kérdésekre is válaszolnunk kell, akkor felkészülhettem volna rá… de váratlanul ért, és az őszinte válasz csúszott ki a számon. – rántotta meg a vállát a nő, aztán dideregve összefogta a kabát gallérját. A tenger felől fújó szél kellemetlenül kúszott be a ruhája alá. –Menjünk be!

-Menj csak! Én még maradok, mert tényleg semmi kedvem hallgatni most a siránkozásaikat. Tied a pálya, nyugodtan magyarázd el nekik, miért nem érzed jól magad a szállodában. Legalább látják, hogy velem ellentétben, beléd még szorult egy kis tisztesség. Végre egy jó pont melletted, ha már elkövetted a hibát, hogy lányanya vagy. – mondta ki meggondolatlanul a férfi az anyja korábbi sirámait. Gabriela természetesen érzékenyen reagált.

-Nos, ha nem felelek meg a családod magas elvárásainak, talán nem is kéne Vickyvel itt rontanunk a levegőt. Összepakolom és már itt sem vagyunk. Akkor anyád még kereshet neked egy igazán megfelelő, tisztességes fiatal nőt, aki nemcsak erkölcsös, de nem is dolgozik veled egy helyen. – kiabálta megbántottan a férfinak, aztán hátraarcot csinált és már befelé viharzott volna, amikor Rowan elkapta a karját és magához rántotta.

-Mi a fenéről beszélsz? – sziszegte a nő szemébe nézve, aztán megcsókolta, de ebben semmi gyengédség nem volt. Amikor végre levegőért kaptak, Gabriela látványosan megtörölte a száját.

-Velem így nem viselkedhetsz! Lehet, hogy egy buta lányanya voltam, de tanultam a hibámból. Férfi még egyszer nem fektet két vállra… semmilyen tekintetben. – dühöngött halkan, észrevéve, hogy a lánya a szoba ablakából figyeli őket. 

-Sajnálom, hogy így gondolod, mert be fogom bizonyítani, hogy mégis. – mormolta Rowan és a következő csókja már sokkal gyengédebb volt, de ugyanannyira határozott, mint az előző. A nőnek esélye sem volt menekülni a szorításából, és a férfi addig kedveskedett a dacosan összeszorított ajkaknak, amíg meg nem adta magát és el nem nyílt, hogy elfogadja a csókját. Amikor a férfi vasmarkának szorítása enyhült, csak fogást változtatott, úgy ölelte körbe, mint valami folyondár, és közben fel sem nézve megszólalt:

-Szép napot, Mr. Hardigan!

-Neked is Rowan! – harsant a hátuk mögül a szomszéd vidám hangja, és Gabriela szégyenlősen bújt meg az ölelésben. Mi a fene történt vele, hogy ilyen cirkuszt rendezett a nyílt utcán? Vicky már nem leselkedett a függöny mögött, de az idős öregúr még megpödörte a bajszát, és ránevetett, ahogy ő kibontakozott Rowan öleléséből és szégyenlősen megigazította magán a ruhán, aztán beletúrt a hajába. Nem is emlékezett, mit műveltek, de abban valahogy mégis biztos volt, hogy valami nem egészen Eastbourne sétányára valót.

*

-Huh, hosszú nap volt! – csukta be maga mögött Rowan az ajtót. –Vicky?

-Alszik. Úgy van, ahogy megjósoltad.  Alma ott fekszik az ágya előtt, és a mamád is hiába próbálta kihívni, ma éjszakára a kis barátnője mellett döntött. – kuncogott Gabriela, miközben felhajtotta az ágytakarót. Mire kiegyenesedett, két kar ölelte át.

-Sajnálom, hogy veszekedtünk és nem akarok úgy ágyba bújni veled, hogy még mindig ott zakatol a fejedben, hogy micsoda őrültségeket vágtunk egymás fejéhez.

-Anyád nem örül neki, hogy ide hoztál minket. – mondta halkan Gabriela és Rowan nem akarta megcáfolni. Úgy érezte, hogy a nőnek nincs igaza, de tagadhatatlan, hogy az anyja volt már barátságosabb is olyanokhoz, akikhez neki semmi köze nem volt. Úgy döntött, megpróbál őszinte lenni, de úgy, hogy Gaby megértse, nem személy szerint vele van problémája.

-Nézd! – fordította maga felé. –Anyám imád engem, mert az egy szem fia vagyok. De azt hiszem, még nekem se tudja igazán megbocsátani, hogy az unokája, akit annyira várt, nem születhetett meg. Szerintem nem is gondol erre tudatosan, csak amikor Vickyre és rád néz, azt hiszi, én már túlléptem a fájdalmon, ami őt még gúzsba köti. Ráadásul teljesen abszurd gondolat, mert tudom, hogy amíg Melanie élt, nem is igazán kedvelte. A feleségem sosem volt vele olyan … nem is tudom, hogy magyarázzam… például képtelen lett volna azt mondani neki, hogy mama. Én megértettem, mert hiszen volt neki édesanyja, neki járt ez a megszólítás, de anyám úgy érezte, amikor megnősültem, a fia mellé lett egy lánya. Mel nem akart a lánya lenni, csak a menye. Mégis, a halála után olyan piedesztálra helyezte, mint életében soha. Szóval, csak azt akarom mondani, adj időt neki… ne is akarj megfelelni neki, csak hagyd, hogy rájöjjön, micsoda kincsre leltem. Egy napon majd még örülnél is neki, ha majd kicsit távolságtartóbb lenne. – mosolyodott el a férfi és Gabriela meghatottan simogatta meg az arcát.

-Lyukat beszélsz a hasamba… ezzel a hanggal amúgy is jeget adhatnál el az eszkimóknak, de oké, türelmes leszek. Ha nem bánt, én sem bántom; aztán egyszer talán még kedvelni is fogjuk egymást.

-Nem a hasadba akarok lyukat beszélni, de ahhoz a másikhoz eleve nem is az anyámról kéne beszélnem. – vigyorgott a férfi, miközben lassú, simogató mozdulatokkal lehúzta Gabyról a kötött ruhát, aztán megállt és a nő ujjait az inggombjaira tette. –Dolga van, asszonyom!

*

Semmi sem fogható Egy szerelmes nőhöz

Nincs olyan Amin ne tudna felülkerekedni

Kettéválik előtte a tenger  Ha összecsapnak a hullámok

Semmi sem fogható Egy szerelmes nőhöz

(www.hotdog.hu\dalszovegek_magyarul - részlet) Bon Jovi – Woman in Love

Rowan vigyorogva állt az ajtóban és Gabriela izgő-mozgó  fenekét figyelte, ahogy a ráfeszülő leggingsben térdelve a kanapé alatt kotorászott egy tollseprűvel. Közben kissé hamisan, de torkaszakadtából együtt énekelt Bon Jovival. Határozottan tetszett neki a dalválasztás. A póló felcsúszott a hátán, ahogy előre pucsítva a vállaival szinte a parkettához simult. A pózban volt valami vérforraló, de nem használhatta ki a helyzetet, mert az étkezőasztal melletti széken Vicky térdelt, elmélyülten rajzolva valamit. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és amikor a kislány felfedezte, hogy megérkezett, ujját a szájára téve figyelmeztette, hogy maradjon csendben. Kibújt a kabátjából és még időben lépett a nő mögé, amikor az feltápászkodott a földről, hogy átölelhesse és hátulról a nyakába csókolhasson. A nő ijedt sikkantásával nem törődve, finoman harapdálni kezdte a fülét, melybe halkan belesuttogott:

-Így akarlak látni még ma este, szia!

-Jesszusom, megint nem zártam be az ajtót? – sóhajtott Gabriela, hátradőlve és élvezve a hozzá tapadó kemény férfitestet.

-Morognék is érte, de egyelőre levegőt alig kapok – nyalt a férfi a fülébe, amitől megroggyant a térde. –Istentelenül kívánatos kerek feneke van, drága asszonyom! – markolt bele az emlegetett testrészbe a férfi. …-Mit mondott az orvos?

Gabriela arcáról egy pillanat alatt tűnt tova a kéjes mosoly, hogy aggodalmas grimasznak adja át a helyét.

-Hát, …nem tudni mitől, mert a vizsgálatok szerint nem allergiás semmire, de asztmatikus jellegű a köhögése… mégsem mondaná azt, hogy asztmás. Nem dohányzik senki a közelében, sokat van friss levegőn, nincs padlószőnyeg a lakásban, tiszta a tüdeje… elvileg nincs oka rá, hogy köhögjön, és mégis… a légzésfunkciós vizsgálat asztmatikus tünetekre utalt… szóval, szteroid tartalmú gyógyszer inhalálása egy hónapig, aztán kontroll. Jó lenne minél többet tengeri levegőn lenni vele, lehetőleg olyan helyen, ahol a levegő sótartalmát száraz meleg közeg biztosítja. Ezt mondjuk egy lottó nyeremény birtokában tudnám csak elképzelni. És naplóznunk kell, ha újra tapasztaljuk a köhögést, hogy milyen élethelyzetben jön elő. …Az a bajom az egésszel, hogy az okokról fogalmuk sincs.

-Meg kéne hallgatni egy másik orvost is. – gondolkodott el Rowan, gondolatban sorra véve az ismerőseit, akik között volt néhány orvos is.

-Nem tudom. Igazán lelkiismeretesen megvizsgálták. Szerintem, ha itt nem tudtak többet mondani, más sem tudna. És nem akarom, hogy véletlenül egymásnak ellentmondó diagnózisokkal meg elbizonytalanítsanak. Ugyanakkor… Rowan, még csak öt éves és egész életében szteroidokon éljen?

-Ez olyan mikronnyi mennyiség, ami nem okozhat kárt. -  vonta meg a vállát bizonytalanul a férfi.

-Most nem… de mi lesz tíz, húsz év múlva? – sóhajtott Gabriela és a lánya felé nézett, aki álmosan dörzsölte a szemét.  –Le kéne fektetnem, ő már evett. Én megvártalak a vacsorával.

-Köszönöm. – simogatta meg az arcát gyengéden a férfi. Jó volt ilyen családias jelenetre beállítani Gabrieláékhoz, nagyon jó. Amikor hazament, szinte utálta a máskor kedves lakást, mert a lányok nélkül lélektelenül üresnek tűnt. …-Mit kerestél a kanapé alatt?

-Cicákat…porcicákat. – magyarázta a nő. Esküszöm, állandóan takarítok, mert már attól féltem, porallergia, de olyan tiszta a padló, hogy enni is lehetne róla.

-Szia! – rángatta meg Rowan nadrágját egy apró kis kéz. Vicky a legújabb rajzát lobogtatva próbálta felhívni magára a férfi figyelmét.

-Szia! –kapta fel a férfi a kislányt. –Mit rajzoltál?

-Almát és a kiskutyákat. – mutatta büszkén Vicky  a rajzot. A múlt hétvégén mindent alaposan megnézett, amit Rowan mamája mutatott neki: az ellető ládát, az összegyűjtött papír és rongyhalmokat, amikre majd szükségük lehet. Aztán amikor megérkeztek a kölykök – szám szerint nyolcan – Jonathan küldött róluk egy csomó fotót, sőt még egy kis videót is, amin tisztán lehetett hallani, ahogy a vaksi újszülöttek halkan nyivákolva, szuszogva küzdenek az életet adó tejért. Vicky napjában többször is megnézte a videót és ennél is többször kérdezte meg, mikor látogatják meg a kölyköket.

Rowan azonban mostanában nem tudta szabaddá tenni magát még a hétvégén sem. Mintha a múltkori veszekedésük előre megjósolta volna a dolgok kimenetelét, egy napon felhívták a cég központjából és behívták egy megbeszélésre. Jordan McAllister hangjából nyilvánvaló volt, hogy nem elsősorban az üzleti adatokról akar soronkívüli beszámolót hallani. Felkészült rá, hogy kollégái valamelyike nyomta fel őt és Gabrielát a vezetőségnél, de a helyzet ennél rosszabb volt. Nem az első összeütközése volt a főnökével, a szerinte túl elnéző vezetői stílusa miatt, de az eredményeikkel eddig jól tudott érvelni maga mellett. A közelmúltban nyilvánosságra került sikkasztási ügy miatt azonban ezek az érvek semmitmondóakká váltak. Julia Monroe jó ügyvédet fogadott fel, aki megmentette attól az asszonyt, hogy a férje viselt dolgaiért ő viselje a következményeket, és az ostor Rowanon csattant.

A férfi egy éjszakán át emésztette magát a kellemetlen hangulatú fejtágítás után, aztán egy régi tervének szabad utat engedve, állás után kezdett keresgélni. Talán jobb is, hogy így alakultak a dolgok – próbálta nyugtatni önmagát. Már olyan régen vezette ezt a szállodát, hogy talán ő maga is elkényelmesedett és motiválatlan maradt. Kereste hát az új kihívást, amire hamarosan rá is talált. Genovában.

Szürkeszem 22.

A nappali kanapéján ölelkeztek, amíg Gabrielának el nem jutott a tudatáig, hogy nincsenek magukban. Nagy nehezen megállította Rowant és nagyot nyelve feltette neki a kérdést, amit még sosem:

-Nem maradnál itt éjszakára?

Rowan a gyerekszoba irányába nézett, aztán megcsókolta a nőt.

-Szerinted nem lesz reggel gond, ha itt talál? …Talán beszélni kéne vele, mielőtt…

-Szeret téged, és még elég kicsi ahhoz, hogy ne okozzon ez neki olyan nagy problémát. Szerintem. De ha te másként gondolod, akkor hagyjuk. – állt fel Gabriela, de Rowan szinte visszarántotta maga mellé.

-Te is tudod, hogy nem akarom hagyni… itt akarok maradni, csak az nem akarom, hogy holnap reggel úgy nézzen rám, mint egy betolakodóra. Nem akarom összezavarni azzal, hogy hirtelen itt kerülgethet engem is, amikor ahhoz van szokva, hogy csak kettesben vagytok.

-Láttad a szobáját, de nézz oda a hűtőszekrényre! Mindenhol ott vagy a rajzain, azt hiszem már családként gondol ránk. És ezzel most nem akartalak halálra rémíteni, csak azt próbálom elmagyarázni, hogy Vicky nem furcsálná, ha reggel itt találna.

-Akkor szívesen maradnék! – suttogta a férfi és gyengéden megcsókolta. Aztán felállt és a kisszoba felé húzva Gabrielát, elvigyorodott. -Legalább lesz valaki, aki reggel időben felébreszti ezt a hétalvó bandát.

*

Rowan még álmában is megérezte, hogy valaki figyeli. Az álomra nem emlékezett, amikor résnyire nyitotta a szemét, de az a szürke szempár, amely olyan közelről figyelte, hogy az orruk majdnem összeért, a frászt hozta rá. Önkéntelenül is hátrahőkölt, mire a háta mögül fájdalmas nyögés hallatszott. Alighanem orron fejelte Gabyt, aki a hátához simulva még mélyen aludt.

-Szia! – suttogott az alig egy méter magas kísértet. –Te mit csinálsz itt?

-Szia! – suttogta rekedten. –Alszom. Te miért nem alszol?

-Rosszat álmodtam és ide akartam bújni a mamához, de nincs hely. – közölte a szürke szemű morcos kislány, miközben láthatóan felmérte, hol tudna elhelyezkedni. Rowan szabályosan pánikba esett. Rajta semmi nem volt, csak remélni merte, hogy a kislány a szőrös lábszárán kívül mást nem látott, amit a meleg takaró alól kidugott; és hát abban is egészen biztos volt, hogy Gabrielán sincs semmi. Ilyen körülmények között nem a legjobb ötlet felhajtani a paplant és felszólítani a kislányt, bújjon csak nyugodtan közéjük. Mi a fenét lehet mondani egy ijedt ötéves kölyöknek, amivel megnyugtathatná? 

-Nem vagy szomjas? – tette fel végül kínjában a kérdést, mire Vicky elgondolkodva a konyha felé nézett.

-Csinálsz nekem kakaót?

-Vick, éjjel nem iszunk kakaót, de ha iszol egy korty vizet, akkor utána idebújhatsz. – próbált egyezkedni a kislánnyal, hogy egy kis időt nyerjen.

-Nem akarok vizet inni. – döntötte el a kislány és a paplan széle után nyúlt, mire Rowan ijedten magához szorította a puha anyagot. Úgy döntött, őszinte lesz.

-Vick, nekem nincs pizsamám, de ha kimész egy pillanatra, akkor keresek valamit, amibe belebújhatok, és ha visszajöttél, idebújhatsz. – jött elő az újabb ötlettel.

-És miért nincs rajtad semmi? – érdeklődött a kicsi olyan tekintettel, amiből nyilvánvaló volt, nem érti ezt az egész helyzetet.

-Tudod, nem tudtam, hogy itt fogok aludni és nem hoztam pizsamát, a ruhámat meg nem akartam összegyűrni. – magyarázkodott Rowan, és közben érezte, hogy a füle egészen nevetséges módon égni kezd, ahogy egy óvodás előtt magyarázza ki a meztelenségét. Vicky tétovázott még egy picit, aztán az ajtó felé indult. -Hozom Barniet. 

Rowan rekordsebességgel rántotta ki a nadrágjából az alsóját és belebújt, aztán az ingén heverő pólót rántotta magára, és mire ezzel végzett, a kislány már újra ott állt előtte. Egy váratlanul hazatérő férj elől nem kellene ilyen gyorsan öltözködni, állapította meg magában; és szinte szemrehányóan nézett Gabrielára, aki a történtekből semmit sem érzékelve mélyen aludt.

-Hagyjuk anyát aludni! – suttogta a kicsinek és beljebb húzódott, a nőt finoman odébb tolva, hogy a gyereknek bőven legyen helye mellette. –Gyere, bújj be ide!

Vicky felmászott az ágyra, elhelyezkedett a férfi ölelésében a mackójával együtt, majd halkan megszólalt: -Jó éjszakát!

-Jó éjszakát, csibe! – suttogott vissza Rowan elvigyorodva, ahogy arra gondolt, Gaby mennyire meg fog lepődni, ha felébred. Remélhetően hamarabb veszi észre a lányát, mintsem megkísértse őt valami ösztönösen előtörő érzéki ötlettel, jó szokásához híven. A nő megérezve a közelségét, karját a derekára fonta és a hátához simulva szuszogott, az ő ölelésében pedig ez a kis boszorkány tette ugyanezt. Rowan még életében nem volt ilyen helyzetben, de úgy döntött, meg tudná szokni. Volt valami szinte már megható a kislány bizalmában, ahogy elfogadta a jelenlétét az anyja ágyában, és beérte az ő védelmével a mama megnyugtató ölelése helyett. Lehunyta a szemét és hamarosan ő is álomba merült.

*

Gabriela kuncogva cirógatta … volna … meg a férfi – emlékei szerint – pucér csípőjét, amikor az ujjai egy pamut alsóneműt tapintottak. Majdhogynem felháborodva, a férfi háta mögött feltámaszkodva felkészült rá, hogy egy nagy ívű mozdulattal lerántsa kettőjükről a takarót, amikor Rowan ölelésében a lányát fedezte fel. Az első reakciója az ellágyulás volt, ahogy a férfi álla alá befészkelődött gyereket nézte. Ugyan túlságosan is az ágy szélén feküdt, de a férfi karja olyan biztonságot adóan ölelte magához, hogy inkább irigyelte, mint féltette a kicsit, aki ugyanilyen szorosan Barniet ölelte magához. Mire kiörvendezte magát a bájos látványon, eszébe jutott, hogy teljesen pucéron fekszik a takaró alatt. Nem tudta, hogy ebből Vicky mennyit látott vagy sem, de most belepirult a gondolatba. Nem mintha a lánya nem lepte volna már meg a fürdőszobában vagy öltözködés közben, de ez a helyzet itt, Rowannal kiegészülve valami egészen más volt. Szóval, Vicky miatt öltözött fel – nézte a sötét borostát a férfi állán, és ahogy a szempillái meg-megrebbennek, mintha álmodna. Az ágy mellett megtalálta a trikóját és a bugyit, amitől viharos gyorsasággal szabadította meg a lovagja, ahogy átlépték a hálószoba küszöbét tegnap este; és a takaró alatt magára húzta. Mire befejezte a műveletet, Rowan óvatosan a hátára fordulva rámosolygott, miközben a másik karját tette Vicky mellé, hogy megóvja a legurulástól. 

-Jó reggelt! Kicsi az ágyad… alig fértünk el hárman. – közölte halkan.

-Mikor jött át? – suttogta Gaby, a férfi szabadon maradt karjába fészkelődve.

-Valamikor kora hajnalban, még sötét volt. A frász jött rám, mert arra ébredtem, hogy valaki néz. Még Alma se ijesztett meg így soha. – kacarászott a férfi. –És alig bírtam rávenni, hogy menjen ki egy kicsit, hogy magamra kaphassak valamit. Esküszöm, zavarban voltam előtte. Ettől eltekintve viszont azt hiszem, nagyon jól vettük az akadályt. Ha nem eszem meg a reggeli palacsintáját, nem hiszem, hogy különösebben haragudna érte, hogy itt talált.

-Milyen palacsintát? – kérdezte Gabriela kissé még kábán, mire Rowan elnevette magát.

-Amit most fogsz sütni. Nekem azért, mert megérdemlem, Vickynek meg azért, hogy eszébe se jusson visszatérni az éjszaka nagy kérdésére, mármint arra, hogy miért voltam mezítelen.

Gabriela kuncogva egy csókot nyomott a férfi szájára, aztán felkelt.

-Te nagy stratéga! Megcsinálom a palacsintát, te meg addig keltsd fel ezt az álomszuszékot, különben nem érünk oda a szüleidhez még vacsorára sem, nemhogy ebédre.

*

Gabriela aggódva fordult hátra, ahogy Vicky már sokadszor kezdett köhögni. A már-már fullasztó köhögést, sípoló, nehéz légzés követte. A héten néhányszor már hallotta ezt a hangot a gyerekszobából esténként, de aztán a kislány elcsitult, ő pedig azt hitte, csak félrenyelt. A hét legfontosabb teendői közé gondolatban feljegyezte, hogy felkeressék a gyerekorvost, de most csak abban bízott, hogy a hétvégén nem kell egy idegen rendelőben igénybe venni az ügyeletet.

Rowanra nézett, aki igazán mindenre gondolt. Amikor reggeli után hívott egy taxit és átmentek hozzá, a holmija már összepakolva várta az ajtó mellett, ráadásként egy vadonatúj gyereküléssel, amit pillanatok alatt szerelt be csodás autója hátsó ülésére. Gabriela ugyan figyelmeztette, hogy nem ártana a kutyatakarót is ott hagyni a lánya alatt, de a férfi nevetve akasztotta ki a praktikus darabot, mondván, az elképzelhetetlen, hogy Almánál nagyobb rumlit csináljon a kislány. Hogy ez így is legyen, Gaby inkább nem kínálta meg menetközben sem enni-, sem innivalóval a gyereket, hanem inkább megálltak egy benzinkútnál, amikor Vicky nyafogni kezdett, hogy szomjas. 

Éhes amúgy sem lehetett, mert Rowannal kettesben egy nagy halom palacsintát pusztítottak el. A lánya vidáman falatozott és egyetlen szóval sem utalt rá, hogy meglepte volna a férfi kora reggeli jelenléte. A hálószobából épp hogy nem kéz a kézben kerültek elő, Vicky valamit magyarázott a férfinak, akin addigra már hosszú nadrág is volt, igaz, mezítláb téblábolt mellette a konyhában. Ajánlkozása szerint a reggeli elkészítésében segédkezett, a valóságban azonban csak falatokat lopott a lassan készülő reggeliből, és időnként a nő nyakába csókolt, hogy aztán a forró lélegzete végig borzongassa a gerincét és mellbimbóit úgy kihegyezze, hogy majd átbökték a puha póló anyagát. Igaz, a kávét és Vicky kakaóját is ő készítette el. Később aztán olyan békésen falatoztak Vickyvel, hogy Gaby már-már ott tartott, megkérdezi, az ő jelenléte vajon teljesen felesleges? Rowan kérésére a lánya szó nélkül szaladt öltözni, ő meg csak nézte a vigyorgó pasast és hagyta, hogy az ölébe húzva egy rövid, de annál is édesebb csókolózással tartsa fel a készülődésben. 

Egész úton a visszapillantó tükörben leste a kislányt, és Gaby biztos volt benne, nem annyira a puha bőrülés iránti aggodalmában les állandóan hátra, hanem mert a lányának be nem állt a szája és egymásba folyó mondatainak jó részét a férfinak címezte. Meglepte Vickynek ez a nyílt állásfoglalása, és egyúttal elgondolkozóvá is tette. … Vajon hogy reagálna, ha egyszer felbukkanna az életükben Daniel? A lánya számára ismeretlen, de nem titkolhatná el előle a tényt, hogy ő a vérszerinti apja.

-Rendben? – jutott el a füléig Rowan kérdése, mire zavartan válaszolt.

-Persze. – és rámosolygott a férfira, aki a tükörbe nézve nevetve megcsóválta a fejét.

-Nem ismétlem meg, mert másodszorra nem biztos, hogy elkerülné a kérdés a lányod figyelmét, de örülök, ha te is így gondolod.

-Jesszusom, Row, mit kérdeztél? Oké, nem figyeltem. Kérlek, ne hozz hülye helyzetbe, mibe egyeztem bele?

-Hogy anyáméknak nem kell külön szobában ágyazniuk.

-Nem tudom, …Vick egyedül egy idegen helyen?

-Nem lesz egyedül. Alma egészen biztosan vele alszik majd, úgyhogy ez nem jött be, kicsim. Mi meg elég felnőttek vagyunk hozzá, hogy kinézzék belőlünk a közös alvóhelyet. Legalábbis az én szüleim. Azt el tudnám képzelni, hogy anyádéknál a garázsban ágyaznának nekem. – kacsintott a nőre, aki megforgatta a szemeit.

-Nincs is garázsuk.

-Hát, ezt mondom én is. – kuncogott a férfi.

*

-Szervusztok! – tárta ölelésre a karját Carole Marshall, és a fia úgy simult hozzá, mint amikor még nem harmincöt, csak öt éves lehetett. Gabriele-nek tetszett, hogy ebben a minden tekintetben érett pasiban még ott rejtőzik a gyerek és mosolyogva lépett a férfi anyja elé.

-Anya, Gabriele-vel már találkoztál az irodában, ő pedig a tündéri kislánya, Vicky – húzta maga elé a kislányt Rowan.

-Csókolom! – mondta illedelmesen a gyerek, de szeme már a kutyát fürkészte, aki nehézkesen megjelent az ajtóban. –Alma, hogy meghíztál! – ragyogott fel a szeme a barátságosan farkát csóváló eb láttán.

Carole önkéntelenül is elmosolyodott a kicsi örömén, hogy egy jó barátra lelt bemutatkozás közben.

-Tudod, kiskutyái lesznek hamarosan, azért ilyen dundi, szóval … most csak óvatosan játszatok, nehogy megerőltesse magát vagy megsérüljön! Rendben?

-Rendben. Majd mesélek neki, hogy mi minden történt otthon, amíg nem láttuk egymást. – csicsergett a kicsi, és Alma hátát simogatva már követte is a házba. 

-Elnézést! Alma – azt hiszem – mindenki másnál érdekesebb a számára – vonta meg a vállát bocsánatkérően Gabriela, amiért a gyerek a további barátkozás helyett máris ott hagyta a férfi szüleit.

-Megértem. – mosolyodott el az asszony. –Sokszor mi is így vagyunk vele. Bolondulok ezért a bestiáért. Ott álltunk egy örökkévalóságnak tűnő tervezgetés után az Eiffel-torony tövében, és én csak arra tudtam gondolni, vajon  minden rendben van-e vele. Rowan néha már biztosan azért nem vette fel a telefonját, mert már unta, hogy róla érdeklődöm.

Gabriela mélybordó színt öltött. Egy alkalommal tanuja volt annak, hogy Rowan lenémította a telefonját, amikor az anyja kereste. Nem az Almáról való érdeklődést unta, csak egész egyszerűen más dolga akadt. És ő boldog volt, amiért az a dolog vele volt kapcsolatos. 

-A kislánynak a szobáddal szemközti szobában ágyaztam meg. – szólalt meg a férfi anyja, mire Rowan rosszallóan nézett rá, ahogy a csomagtartóból pakolta ki a táskákat.

-Vicky, anya!

-Igen, persze, szóval Vickynek – helyesbített a mama. –Ha félne egyedül, …nem is tudom, cseréljetek szobát és akkor Gabriele-vel alhat. Igaz, neked lelógna a lábad arról az ágyról. – nevette el magát a mama.

Végre mindent bepakoltak a házba, Jonathan jókedvűen nézte a borokat, amiket a fia hozott. Ő is értékelte a jó borokat, de Rowan ismerte is őket, így nyilván nem nyúlt mellé, mint ahogy ő szokott, amikor pusztán az áruk alapján válogatott.

Gabriela megnyugodva látta, hogy Vicky azonnal belakta a kis szobát, ahol megágyaztak neki, és a földön üldögélve, Alma dús bundáját simogatva valóban az eltelt hetek megannyi gyerekes érdekességét mesélte éppen a nyugodt ebnek. Rowan halkan behúzta maga mögött az ajtót és a nőt nekidöntve megcsókolta.

-Végre!  Már azt hittem sosem maradunk kettesben. Van egy kis időnk, amíg anya megterít, Vick is elfoglalta magát, szerintem frissítsük fel magunkat. Kitehetjük az ajtóra a ne zavarjanak táblát is.

-Őrült vagy! – kuncogott a nő. –Nem fogok a szüleid házában szeretkezni, amíg a mamád az ebédet melegíti. Sőt… ha így viselkedsz, akkor éjszaka sem fogok.

-Ne ígérj olyat, amit eszedben sincs betartani! – fedte meg finoman a férfi. –Egyébként rendben, úgyis csak elkapkodnánk a dolgot, s bár az sem rossz, de azért adjuk meg a módját, ha már megtehetjük. …Lemegyek, hátha kell segíteni. Gyertek ti is… szerintem öt percetek van, aztán anya úgyis utánatok küldene. Szeretlek! – hadart vidáman a férfi, aztán már ott sem volt. Gabriela meg csak állt a szoba közepén és ajkán próbálta megőrizni a röpke csókot, amivel azt a szót a szájára lehelte.  Sok kedves dolgot mondott már neki a férfi, de ezt… főleg ilyen felszabadultan, ösztönösen, játékosan és teljesen természetesen …még sosem. Az élmény teljesen elgyengítette, aztán percekkel később, amikor felébredt ebből a csipkerózsika-álomból, szipogott egy aprót és annyit suttogott maga elé: Én is.

Szürkeszem 21.

Norma Warner óriásira tágult szemekkel hallgatta a telefonban barátnője locsogását. Alig akarta elhinni, hogy a férfi, aki a teraszon egy könyvbe mélyedve olvas, és akivel lassan egy éve megosztja az otthonát és az életét, egy ilyen fontos dolgot eltitkolt előle. Néhány semmitmondó válasszal elbúcsúzott Lornától, aztán kinyomta a telefont. Vett néhány mély lélegzetet, nyugalmat erőltetett magára, telt alakján megigazította a bohókás, tarka mintájú anyagot, aztán kisétált a teraszra és menetközben kivette Daniel kezéből a könyvet. Lerakta az asztalra, nem törődve vele, hogy a férfinak lehetősége sem volt megjegyezni, hol tartott.

-Miért nem mondtad el? – nézett a férfira, aki először értetlenül nézett rá az olvasó szemüveg lencséje felett, aztán a nő könnyes tekintetét látva összeállt benne a kép. Az a lepcses szájú Lorna nem tudta magában tartani a dolgot! 

-Bébi, ennek semmi köze hozzánk. Néhány évvel ezelőtt egy kis tanítványom levett a lábamról. Azt hittem, ha ennyire akarja, akkor vigyáz is. Nem volt szerencséje, ha azt hitte, hogy egy gyerekkel meg tud fogni magának. Tudhatta volna, hogy nem vagyok egy nősülős típus. És hát, még abban sem lehettem biztos, hogy tőlem van. – rántotta meg a vállát  hanyagul, és valahol legbelül elnyomta a hangot, amely figyelmeztette, hogy Gabriela ártatlanságát éppen hogy ő vette el. –Amilyen kicsi ez a világ, New Yorkban összefutottam egy pasival, aki ismeri. Ennyi volt. Még a címét sem kértem el.

-Pont ez a bajom, Dan. – nézett rá Norma a könnyeivel küzdve. –Nagyon jól tudod, hogy mennyire boldogtalan vagyok, amiért nem lehet gyerekem. Erre kiderül, hogy a férfinak, akivel együtt élek, van egy kislánya. Te nem látod ebben az isteni ajándékot? Dan! Az a kislány… néha itt lehetne velünk. Rajta keresztül átélhetném, milyen lenne anyának lenni.

-Norma, én nem vagyok apának való. – sóhajtott Daniel.

-Nem tudhatod, amíg ki nem próbáltad – dőlt előre az asszony és a kezét a férfiéra tette. –A kedvemért Dan, keresd meg őket! Beszélj azzal a nővel! Biztosan örülne, ha néha lenne egy kis szabadsága… nézz körül, itt élünk ebben a hatalmas házban ketten… legalább lenne egy kis élet körülöttünk.

Daniel Burns mosolyt erőltetett az arcára. Ez volt az a pont, ahol menekülnie kellett volna, régebben meg is tette volna, de most túlságosan élvezte az asszony által biztosított anyagi jólétet ahhoz, hogy azonnal ellent mondjon neki. Miami remek hely volt a ködös és nyirkos Albion után, Norma egy csinos, értelmes nő, a romantikus marhaságai pedig hízlalták a nő bankszámláját, amelyet olyan önzetlenül osztott meg vele. Ő maga időnként óraadó tanárként megjelent az egyetemen, de igazából egy könyv megírásának szentelte az idejét. Egy olyan könyvnek, ami majd szakmai körökben megkerülhetetlen szaktekintélynek fogja őt feltüntetni. De az írás messze nem ment olyan könnyen, mint szerette volna, és ezért nem tehette meg, hogy figyelmen kívül hagyja Norma kérését. Nem, ez nem is kérés volt, érezte ezt ő nagyon jól. Utasítás volt, aminek saját jól felfogott érdekében jobb volt engedelmeskednie – ezzel is tisztában volt.

*

Rowan mostanában – egészen pontosan a new yorki utazása óta – furcsa, zavart tekintettel figyelte Gabrielát, amikor azt hitte, a nő észre sem veszi, legalábbis ő így érezte. A nő pedig nem mert rákérdezni az okára, mint aki attól fél, valami olyasmit kap válaszként, amibe belehalna a lelke. Talán találkozott odakint valakivel, aki megédesítette a konferencia unalmas programját? Nem, az nem lehet, Rowan ennél sokkal becsületesebb. Ha meg is kísértette valaki, biztosan nem élt a lehetőséggel… Biztosan? Hétközben az irodában alkalmuk sem volt magánügyekről beszélgetni, hétvégenként pedig hedonista módon élvezték a ritka kettesben töltött pillanatokat. Néha Vickyvel csináltak közös programot, de még ezek a délutánok is többnyire a nagyszülőknél végződtek, hogy az éjszakájuk zavartalan lehessen. Rowan még sosem aludt nála, igaz, ő sem ajánlotta ezt fel neki. Még fogalma sem volt róla, Vicky hogyan élne meg egy ilyen közös reggelt.

Ma péntek volt, lejárt a hivatalos munkaidejük, és két napos szabadság várt rájuk, amit a férfi szüleinél terveztek eltölteni a kislánnyal együtt. De Gabriela most nem volt biztos benne, hogy az oly nagyon tervezgetett kirándulásból egyáltalán lesz-e valami. Amíg Rowan ilyen befelé forduló, néma, addig inkább nem. Már kifelé ballagtak az új főportás, Andrew Morton mindenre figyelő pillantásának kereszttüzében, Rowan barátságosan oda is köszönt, Gabriela pedig sietősebbre vette a lépteit. Mostanában túl sokszor hallgattak el a kollégák, amikor benyitott valamelyik részleghez, biztos volt benne, hogy a főnök és közte lévő titkolni próbált kapcsolat a témájuk. Odakint aztán megállt, mint aki a bejárat két oldalát díszítő örökzöldről akar leszedni néhány elszáradt ágacskát. Rowan visszanézett a porta irányába, amikor utolérte. 

-Akkor holnap korán reggel ott leszek értetek. – mondta halkan és biccentett, mint aki menni készül. Gabriela rekedten szólt utána:

-Lehet, hogy inkább beszélnünk kéne ma még.

A férfi meglepetten megtorpant és visszafordult.

-Meggondoltad magad?

-Nem, nem igazán .... csak... azt hiszem, beszélnünk kéne. De nem itt. Átjönnél este? Vickyt korán ágyba dugom, hogy holnap fel tudjam kelteni időben. Mondjuk 8-ra?

Rowan egy percig csak nézte a nő idegesen megránduló szemhéját. Valami gebasz van! Hiszen már mindenben megegyeztek, de úgy tűnik, Gaby meggondolta magát. Talán még korainak tartja, hogy közelebbről megismerkedjen a férfi családjával? De akkor mi ez a duma Vicky korai ébresztéséről? Érezte, hogy a nő viselkedésétől ő maga zavarodik össze, ezért aztán inkább beleegyezően bólintott.

-Akkor 8-kor, ...ott leszek. – motyogta, azzal megfordult és hosszú lábaira bízta, hogy vigyék minél messzebb a probléma forrásától, aminek most a nőt látta. Gabriela heves szívdobogással nézett utána. Akkor ma este... ma este meg fogja tudni, mi az, amit Rowan titkol előle. Most, hogy az események lendületbe jöttek, elbizonytalanodott. Fel van rá készülve, hogy meghallgassa a férfit? Hogy megértse, miért van szüksége titkolózásra? ...Kész rá, hogy alkalomadtán megbocsásson?

*

Fél nyolc elmúlt és Vicky valami csoda folytán megfürdetve, tele hassal, kedvenc mackóját magához ölelve álmosan pislogott a takaró melegében. Gabriela még a végére sem ért Barnie mackó unalomig ismert egyik kis kalandjának, amikor már hallotta a jellegzetes szuszogást, ahogy a kicsi elaludt. Nézte egy ideig a lányát, próbálta elképzelni, hogy milyen lesz majd kamaszként, tiniként, felnőtt nőként. De a képzelőereje ma cserben hagyta. Csak az apró gyereket látta, aki az utóbbi időben szinte kitapétázta a lakást a rajzaival. A régi kis ákombákomokat az utóbbi időben felváltották az összetett, aprólékos kis remekművek. Anya, gyerek... virágcsokor az asztalon, kutya labdával és ... egy férfi, virággal a kezében.

Csak a vak nem látta volna, hogy Rowan az, aki minden hétvégén gyönyörű csokrokkal lepte meg őket. Nemcsak Gabrielát, de néha a kislányt is. És akár kapott Vicky virágot a férfitól, akár nem... mindig volt valami kis apró meglepetés a csokorban, ami csak neki szólt. Egy pálcikára tűzött kis lepke vagy madár figura; máskor egy virágok közé rejtett kis kerámia mackó, vagy csak fűszálakra felfűzött kis gyöngyök, amikből később a babáinak készített nyakláncot. Lassan Vicky már jobban számított ezekre a meglepetésekre, mint a nő maga. De mi lesz, ha ma este olyan dolgok kerülnek szóba, ami borítja ezt az utóbbi időben kialakult már-már családias hangulatot? 

A gondolatait halk kopogás zavarta meg a bejárat felől. …Rowan toporgott az ajtóban, kezében egy üveg borral.

-Les-ék éppen mentek valahova, amikor csöngetni akartam. – mondta magyarázatképpen. –Ezt meg oldószernek hoztam – nyújtotta oda az üveget Gabrielának.

-Oldószer? – lepődött meg a nő. Az elnevezésen is, de leginkább azon, hogy a csók elmaradt.

-Hát, elég feszélyezettnek tűntél, amikor meghívtál. Talán egy pohár borral könnyebben fog menni. – vont vállat a férfi. Gabriela lerakta az üveget a nappaliban.

-Jó hideg. – motyogta, miközben a dugóhúzót kereste és kivett két boros poharat a szekrényből.

-Gyalog jöttem, volt ideje lehűlni. – tekerte Rowan elszántan a parafába a nyitó spirálját, aztán egy halk pukkanó hangot követően töltött mind a két pohárba. 

Koccintottak, aztán Rowan elgondolkozva nézte a pohár falára olajos karikát rajzoló arany színű bort, amely a hamisítatlan olasz eleganciát volt hivatva képviselni. A 2010-es Bottega Pinot Grigio delle Venezie-ből egy egész kartonnal vásárolt, mert az apja is szerette a mediterrán vidék nemes nedűit. Ezzel az üveggel az ajándékát könnyítette meg, de mivel nagyon úgy nézett ki, hogy végül kénytelen lesz lemondani a látogatást, nem is nagyon izgatta magát miatta.

Kortyolgatták a bort és mind a ketten arra vártak, hogy a másik kezd bele a tetemre hívásba, végül Gabriela idegei mondták fel hamarabb a szolgálatot.

-Mi a baj, Rowan? Egy ideje érzem, hogy titkolsz valamit, és igazság szerint ez nekem … nagyon rosszul esik. Azt hittem, őszinték leszünk egymáshoz. Ha úgy gondolod, ennyi volt, inkább mondd meg, mert ez így mindennél rosszabb! 

A férfi lehunyta a szemét. Akkor Gaby nem szakítani akar, csak észrevette, hogy képtelen neki elmondani a new yorki találkozását Daniellel. Most két út állt előtte. Vagy tagad a végtelenségig, és ezzel lényegében hazudik, vagy bevallja a történteket, de igazából ettől önmagát féltette a leginkább. Oké, Gaby egyszer azt mondta, Daniel holtan sem lehetne halottabb a számára, de azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket és Vicky végül is a férfi lánya…

-Ennyire nehéz? – kérdezte fájdalmasan fátyolos hangon a nő, mire Rowan letette a poharát és magához húzta. Megcsókolta…  a száját, aztán apró, puha csókokkal a szemeit, végül magához ölelte. Agyának egy rejtett zuga örömmel vette tudomásul, hogy a nő nem húzódik el tőle, bármennyire is hűvös pillanatnyilag a hangulat. Egymás reszketéséből próbáltak erőt meríteni.

-Nem akarlak elveszíteni! – sóhajtotta elgyötörten. Gabriela a két keze közé fogta a férfi fejét és nekitámasztotta a homlokát. Úgy érezte, mindenre felkészült… még talán megbocsátásra is képes lenne.

-Mondd el, mi a baj! – suttogta.

-New Yorkban találkoztam … valakivel. – kezdett bele a férfi és Gabrielának a hirtelen rátörő fájdalom összeszorította a szívét. Ettől félt. Hogy felbukkan majd valaki, aki fiatal, csinos és főleg nem irányítja senki az életét, mint ahogy neki Vicky.  De még mielőtt kezét a másik mellkasára téve, eltolhatta volna magától, a férfi folytatta. -Daniel Burns-szel.  

Gabriela értetlenül nézett rá. Rowan a vállát megvonva próbálta megmagyarázni. –Hidd el, én is nagyon meglepődtem. Egy régi ismerősömmel beszélgetett, ő meg meglátott, odahívott, így nem kerülhettem el vele a találkozást. Ráadásul fizetéskor kiesett a tárcámból a fényképed, ő meg azonnal felismert. 

-Te azért járkálsz napok óta gyászos pofával körülöttem, mert találkozál Daniellel? – Gaby érezte, hogy a hangja a hitetlenkedéstől elvékonyodik.  -…Jézusom, Rowan, azt hittem, valami nővel akadtál össze és szakítani akarsz – hajtotta fel Gabriela a pohár tartalmát. Nem vacsorázott, mert az idegesség gyűszűnyire szűkítette a gyomrát, így aztán most a hideg bor a meleg szobában csúcssebességgel száguldott a fejébe. –Napok óta próbálom összeszedni a bátorságomat, hogy megkérdezzem tőled, mi a baj, és csak Daniel… az istenit, az a pasas még évek múlva is megkeseríti az életem.

-Azt hittem, pont azért, mert már olyan sok idő telt el azóta, ma már meg tudnál neki bocsátani, ha megkeresne. – motyogta Rowan, miközben határozottan kezdte idiótának érezni magát, amiért már arra gondolt, Gabriela nem akar vele tartani Eastbourne-be. A nő csak az ő bizonytalanságát és félelmeit érezte meg, de teljesen félremagyarázta. A megkönnyebbülés úgy öntötte el, mint egy lágy tengeri hullám és a végén már csak arra tudott gondolni, hogy milyen régen szeretkeztek. Ez a mostani tökéletes pillanatnak tűnt, hogy bepótolják az elvesztegetett alkalmakat.