A következő év már jóval csendesebben zajlott. Decemberben Gyurma végzősként a szalagavatóját ünnepelte. Réka meghatva, Gábor büszkén figyelte a jó kiállású nagyfiút, ahogy mosolyogva hajol le, hogy az apró kis harmadikos a zakójára tűzhesse a szalagot. A keringőnél pedig önmagát is felülmúlva, könnyedén ringatózott partnernőjével a bécsikeringő dallamaira. Az est befejezéseként a szülőket táncoltatták meg a diákok. Réka eddig is tudta, hogy nagyfia magas, szép szál fiú, de ennyire férfiasnak még sosem látta. Tulajdonképpen most gondolt rá először, hogy felette bizony csendben elszálltak az évek. Lám, a nagyobbik gyereke hamarosan hivatalosan is felnőtt lesz. Annak idején azért vállaltak fiatalon gyereket, hogy ők maguk is fiatal, fiatalos szülők lehessenek, de emellett a magas férfi mellett hirtelen ráébredt saját 41 évének teljes súlyára. Amikor a harmincat betöltötte, sőt, a negyvenedik születésnapján sem gondolt ilyesmire, de ez a fess, szmokingos fiatalember most kicsit könyörtelenül felnyitotta a szemét. Arról nem is beszélve, hogy bármennyire igyekezett szülei „hibáit” elkerülni, mégis állandóan úgy érezte, akaratlanul is őket utánozza. Szinte hallotta, ahogy anyja hangján kéri számon, miért nem fekszik le időben, miért nem készül jobban az óráira. De ezen a napon csak a büszkeség számított.
Rékának a tavaszi szünetben nagy nehezen sikerült meggyőznie Gyurmát, hogy menjenek el a fül-orr-gégészetre. Fűpollen-allergiája nem kínozhatta egész télen, valami másnak is kell lennie a háttérben – győzködte a fiút. Az orvos is úgy látta, hogy lehet, hogy allergiás, de hogy egy kapitális orrsövény-ferdülése is van, az biztos. A fájdalmas, kellemetlen műtét nagyon megviselte a fiút, és még az sem derítette jobb kedvre, hogy barátai még a kórházban is meglátogatták. Ráadásul idővel kiderült, hogy az állandó orrfújástól még ezek után sem szabadult meg.
2002 első féléve egyébként Gyurmáról szólt. A felkészülés az érettségire, a ballagás, az érettségi és a felvételi izgalmai. Nem lehetett okuk panaszra, a gyerek igazán összekapta magát. Szerencséjére már a harmadik év második felében is, hiszen a felvételi pontszámításánál ez is fontos volt. Fogalmuk sem volt, hova, merre tovább, ezért Réka azt javasolta, hogy olyan főiskolát keressenek, ahol gazdasági tárgyak vannak. A középiskolát úgyis közgazdaságiként fejezte be, fontos szaktárgyakat tanult és kifejezetten jó eredményeket ért el. A választás még így sem volt könnyű. A Közgazdaságtudományi Egyetem bevehetetlen várnak tűnt, de a Műszaki Főiskolának volt gazdaságtudományi kara. Hogy ezzel a választásukkal mennyire lőnek mellé, azt akkor még nem is sejtették.
Réka az érettségi idejére segítőnek jelentkezett. A szóbeli vizsgák alatt kávét főzött, szendvicseket gyártott, almát pucolt, üdítőket töltögetett, zsebkendőket osztogatott, vigasztalt és lelkesített. Azt az osztálynévsort, amit a négy év alatt nem volt képes megjegyezni vagy legalábbis arcokhoz kötni, egy óra múlva kívülről fújta. Mire a gyerekek az összes tantárgyon túljutottak, szinte barátjukként tekintettek Gyurma mamájára.
Amikor a felvételi eredmények is megszülettek és kiderült, hogy Gyurmát felvették az első helyen megjelölt főiskolára, a család örömünnepet ült. Gyurma pedig a jól végzett munka megérdemelt pihenéseként barátaival Görögországba utazott. Rékáék már csak Tibát tudták rábeszélni, hogy tartson velük az olasz kempingbe. De nem utaztak egyedül. Ebben az időben nyaralt ott Réka barátnője, Éva is a férjével. Közös programokat csinálták, együtt barangoltak Velencében, vagy a környező kisvárosokban, esténként pedig kártyáztak. A kéthetes nyaralás szinte elrepült.
A szeptemberben kezdődő tanévben Gyurma számára hamar világossá vált, hogy korai volt még örömtüzeket gyújtani. A műszaki főiskola nevében nem véletlenül van benne a „műszaki” szó. A matematika, fizika sosem volt Gyurma kedvence és erőssége, itt pedig alaptantárgyak voltak. Kínlódott, szenvedett és Rékának nem kevés erőfeszítésébe került, hogy a küzdelmet már-már feladni készülő fiát az iskolában tartsa. A gazdasági tantárgyak voltak a megmentőik, hiszen azokban olyan sikeres volt, hogy lehetett rájuk hivatkozni. Szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre, már az első órán kiderült, hogy ezek egyikét éppen balatoni szomszédjuk édesanyja tanítja majd. Gyurma összeszorított fogakkal küzdött, a sorozatos kudarcoktól, amik fizika órán érték, sokszor majdnem bedobta a törülközőt, aztán újra megrázta magát és harcolt tovább. Az első év végére eldöntötte, nem adja fel. Ha már felvették, kénytelenek lesznek a diplomát is a kezébe nyomni, addig ő innen el nem megy.
Eközben Tiba a középiskolában egyre inkább magára talált. A harmadik évre már kitűnő tanuló lett. Magánúton nyelvvizsgát szerzett. Ő lett a mintadiák. Szerencséje volt, mert társai nem cikizték érte, éppen ezt tisztelték benne. És persze azt, hogy mindenben a segítségükre volt. Jegyzeteket készített, és azokat szívesen meg is osztotta velük. De nemcsak a tanulásnak élt. Ha hívták, szívesen vett részt a baráti bulikon. A lányok legjobb fiúbarátja lett, a fiúk pedig éppen ezért szívesen beszélték meg vele a lányokkal kapcsolatos gondjaikat. Csak otthon, a szobája mélyén önmagának – és nagy ritkán Rékának – vallotta be, hogy ez bármilyen megtisztelő dolog, ugyanakkor fájdalmas is. Hiszen semmire sem vágyott volna jobban, hogy a saját kis problémáit beszélhesse meg valakivel. De a lányok rendre csak a barátot látták benne. Arra a rengeteg szeretetre, amit adni akart volna, csak barátként tartottak igényt. Aztán az ő vállán sírták el, ha a helyette választott fiú átverte, kihasználta őket.
Tiba három éves kora óta járt a kardiológiára ellenőrzésre. Szerencsére aggodalomra semmi okuk nem volt, az orvos a sportolástól sem tiltotta el. Így aztán Tiba most éppen a teniszezésben próbálta ki magát. Edzője szép reményeket fűzött hozzá, de a fiú csak a mozgás öröméért sportolt, a versenyszellem a pályán nem a legjobbat hozta ki belőle. A tenisz és a síelés nem jelentett számára megterhelést, így aztán egyre kevésbé volt hajlandó tudomásul venni, hogy azért vigyáznia kell. Egy-egy utazás előtt Rékának szinte erőszakkal kellett a fejébe vésnie, hogy baj esetén mutassa fel a papírját és kérjen antibiotikumot. Nem örült neki, hogy a fiú ilyen hanyag módon kezeli a kérdést, hiszen Gábor mellett már elég sokszor felbosszantotta magát azon, hogy nem volt hajlandó rendszeres orvosi kontrollra járni. Gáborról ugyanis a jogosítványa meghosszabbításakor derült ki, hogy magas a vérnyomása, és a koleszterin szintjére is jobban kellene vigyáznia. Réka szerint ezt már korábban is éreznie kellett, és igazán felelőtlennek tartotta, amiért nem vigyáz jobban magára. Mindannyiukban élénken élt még a megdöbbenés, amit Gábor édesapjának korai, 51 éves korában bekövetkezett halála okozott. Még belegondolni sem mert, mi lenne vele Gábor nélkül.
Ebben az évben már végleg világossá vált, hogy István és Éva házassága felett egyre több viharfelhő gyülekezik. A gyerekek már náluk is viszonylag nagyok voltak. A fiú végzett, a lány is középiskolás volt már. A szülők pedig egyre kevésbé találták a közös hangot. Egyre ritkábban vettek részt közös programokon, külön utakon kezdtek járni. Réka több okból nem örült ennek a változásnak, hiszen sajnálta barátnőjét. Látta, hogy ez is egy olyan tipikus házasság lesz, amelyben a gyerekek kötik még össze a szülőket, de se közös érdeklődés, se szenvedély nem izzik már bennük. Másrészt kénytelen volt ő is viselni ennek a következményeit. István ugyanis egyre többször hívta legjobb barátját, Gábort magával, ha koncertre akart menni, vagy a többi fiút, hogy vacsorázzanak együtt. Korábban is így volt ez, de akkor még a lányok is velük tartottak. Éva most már nem erőltette a dolgot, így aztán Réka is otthon maradt. Soha nem okozott gondot köztük, ha külön programot akartak csinálni, de Réka lassan azért egy kicsit mellőzöttnek kezdte érezni magát. Annál is inkább, mert barátnőivel ugyan havonta rendszeresen összefutott, de István mintha egyre többször akart volna otthonról elszabadulni. Ha nem bízott volna Gáborban ezer százalékosan, biztosan eszébe jutott volna az is, hogy nő lehet a dologban. Aztán kiderült, hogy volt is, csak éppen Istvánnál. Ő szervezte a fiúk találkozóját, aztán éppen o nem vett részt rajta. Otthon azonban Éva úgy tudta, a fiúkkal van. Egy ilyen véletlen lebukás után Gábor egyre kevésbé akart falazni. Ösztönösen meghátrált minden konfliktusforrás elől. Nem akart éppen legjobb barátja családjában részesévé válni a családi botrányoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése