Mari, Réka barátnője besokallt. Senki nem tagadta, hogy rendesen kijutott neki a terhekből, de a lányok úgy érezték, túlreagálta a dolgokat. Réka még lelkiismeret furdalást is érzett, mert valahol ő volt az események elindítója. Egy közös ismerősüktől hallotta a hírt, miszerint baj vagy a nagyobbik gyerekkel, nagy baj. És ahelyett, hogy először csak Marival beszélt volna, a lányokkal is megosztotta a hírt. Tudhatta volna, hogy ők is reagálni fognak. Érdeklődnek, sajnálkoznak, amit Mari ebben a lelkiállapotban kifejezetten rossz néven vett. Már akkor eszébe juthatott volna, hogy jobb, ha csendben marad, amikor végiggondolta, hogy Mari nem az ő vállukon panaszkodta ki magát, mástól kellett megtudniuk, hogy egy ideje már gond van. A levelezéseikben ennek nem érezte a nyomát. Igaz, Mari mostanában ritkábban reagált a közös levelekre, és olyankor is többnyire csak annyit, hogy majd máskor, szóban, mert most dolga van. Réka számára egészen érthetetlen módon mintha szégyellte volna a gyerek betegségét. Pedig ennyire azért már ismerniük kellett volna egymást, hogy ha segíteni nem is tudnak a bajban, de azért vigasztalni vagy együtt sírni bármikor hajlandóak lettek volna. Vagy egyszerűen csak időnként elterelni a figyelmét.
Nem tudta magát a barátnője helyébe képzelni, ezért nem ítélkezett. Nem tudta, hogy hasonló esetben ő hogyan viselkedne. De meggyőződése volt, hogy ha őt bármilyen baj érné, a lányokhoz mindig fordulhatna. Mari elutasítása mindannyiuknak fájt, bár, mindannyian másképpen dolgozták fel. Era megsértődött, Réka szerint joggal, hiszen ha valakinek kijutott a nehézségekből, akkor az ő volt. Ha valaki át tudta volna érezni Mari helyzetét, és tanácsokat adhatott volna, akkor az megint csak Era volt. Éva és Bea pedig nem értették barátnőjüket, hiszen rossz szándék soha fel sem merült bennük, a szakítólevélben pedig, amit Mari mindannyiuknak elküldött, erre is voltak utalások. Igyekeztek a fájdalomnak betudni a szavakat, és igyekeztek nem komolyan venni a levél egyetlen sorát sem. Hiszen, ha komolyan veszik, akkor több évtizedes barátságukat hagyják megkérdőjelezni. Ők négyen továbbra is rendszeresen találkoztak, de ezentúl volt egy téma, amit kerülni igyekeztek.
Nyáron az olasz kempingezés igazi családi kirándulás lett. Tibáék együtt utaztak velük, Gyurmáék néhány napra meglátogatták őket. Igazi nagycsaláddá váltak néhány napra, és ez Rékának, Gábornak is nagyon tetszett. Együtt kóboroltak a jesolói kirakodó vásárban, a velencei forgatagban; máskor pedig valóságos biciglis karavánként járták be a félszigetet. Hazafelé pedig semmihez sem hasonlítható viharban utaztak a lakókocsival. Az autópálya felett repkedő fenyőágak között rettegve ültek az elemek tombolása közepén, és csak a jószerencsében bíztak, hogy épségben megússzák. Otthon aztán kellemetlen hír fogadta őket. Éppen az érkezésük előtti éjszakán hívatlan látogatóik voltak, akik az erkélyajtó befeszítése után a lakás kipakolásába kezdtek. Túlságosan magabiztosak voltak és szerencsére rajta veszítettek. Az éjszakai járőröknek feltűnt az éppen kocsijába pakoló társaság, és még ott a helyszín közelében lefülelték őket. A hajnalig tartó buliból hazafelé tartó Gyurmát a lakás előtt posztoló rendőr fogadta. Mire a szülei hazaértek, már az ellopott tárgyak is visszakerültek, barátjával pedig nagyjából rendet is raktak a feltúrt lakásban. Az erkélyajtóra vasrács került, amivel aztán Réka hosszú hónapokon át képtelen volt megbarátkozni. De hiába lázadozott, hogy az elkövetők helyett ezentúl neki kelljen rácsok mögött élnie, az élet realitása győzött, a rácsok maradtak.
Gábor és Réka egy szép őszi hétvégén úgy döntöttek, hogy néhány napra kikapcsolódnak a taposómalomból, és Egerszalókra utaztak Harryval. A helyi borgazdaságnál foglaltak szállást, aztán kihasználva a jó időt, a környéken kirándulgattak. Bejárták Egert, a Szépasszony völgyét, Lillafüredet, Mátraházát, még a Kékestetőre is felmásztak. Harry pedig lelkesen tartott velük mindenhova, számára mindegy volt, hogy a Szalajka völgyében trappol vagy Eger főutcáján. Még a kisvasútra is gond nélkül felszállt, vidáman szimatolt bele a menetszélbe. Kilenc éves volt, ereje teljében, és mindennél jobban szerette az ilyen programokat, amikor naphosszat szeretett gazdáival lehet. Sok barátjuk nem is értette, miért nem hagyják otthon ilyen kirándulások idején, hiszen így sok mindenről lemaradnak, mert hát a kutyát nem lehet bárhova bevinni. De nekik a kutya nem jelentett terhet, sőt. Szívet melengető érzés volt, ahogy ragaszkodott hozzájuk és igyekezett a legjobb tudása szerint minden helyzethez alkalmazkodni.
A következő év nagy kihívás volt az egész családnak. Gábor ötven éves lett! Legközelebbi vagy inkább legrégebbi barátaikkal egy vendéglőben ünnepelték a nagy napot. Gábor meghatottan csomagolgatta ajándékait, a monogramjával ellátott boros poharakat vagy azt az óriási fotót, amin egy harminc évvel ezelőtti fotón borultak össze a haverok. Az est végére a zenészek is előkerültek és addig nem is tágítottak, amíg a kedvenc nótáját el nem húzták. Mivel ilyen nem volt, Rékáé volt a választás joga, ő pedig zavarában az Akácos utat kérte. Hogy aztán napokig minden útjába eső ajtófélfába beleverje a fejét, hogy a világ legkommerszebb nótája jutott csak eszébe. Gábort láthatóan nem zavarta a kerek évforduló. 50 éves? Na és? Egészséges, szerető felesége, két egészséges fia van, a dolgai nagyjából rendben mennek. Amíg a vasárnapi focira össze tudnak gyűlni a fiúkkal, nagy baj még nem lehet. Ugyan egy ideje a vérnyomására gyógyszert írt fel az orvos, kellett neki a jogosítvány-hosszabítás miatt orvoshoz menni, meg a koleszterinje miatt is állandóan pöröl vele, de hát előbb nézne a tükörbe, neki sincs kisebb pocakja. A vérnyomása pedig azonnal helyreállna, ha kihúznák a lottó-számait.
Húsvét hétfőn Harryval sétálgattak, amikor Réka cipője megcsúszott egy apró kavicson és térdre esett. A térdét csúnyán lehorzsolta és azt hitte, ez a fájdalom készteti sántikálásra hazafelé. Otthon letisztította a sebet és kényelembe helyezkedett. Amikor alig egy óra múltán felállt, majdnem összecsuklott. Nem tudott a másik lábára ráállni. Azzal eddig észre sem vette, hogy gond van. Jobban megnézve azonban a lábfeje csúnyán bedagadt. Szólt Gábornak, hogy talán nem ártana az ügyeletre elballagni. Gábor először nem is vette komolyan. A rendelőtől távol, a kórház főbejáratánál álltak meg a kocsival, majd Réka a karjára támaszkodva bicegett fel a traumatológiára. A váróban szerencsére nem voltak sokan, így elég hamar a röntgenbe került.
Ez bizony eltörött – közölte velük az orvos, amikor a felvételt meglátta. Réka pedig annyira megsajnálta saját magát, hogy még a mécses is eltörött. Nem tudta volna megmondani, mi miatt kesereg. Talán Gábor előbbi érzéketlensége. Vagy a gondolat, hogy begipszelt lábbal hogyan fogja Harryt sétáltatni. Egyáltalán most hat hétig mennyire lesznek bonyolultak a hétköznapok? És a meglepetés még csak ezután jött. Az első héten feküdnie kell, járógipszet majd csak azután kap. És az orvos negyven injekciót is felírt trombózis ellen, aminek már a gondolatától is rosszul volt. Eközben Gáborban dúlt a lelkiismeret-furdalás. Még jó, hogy a kórházmászás közben nem mozdult el a törött csont, akkor még operálni is kéne. Hogy lehetett ilyen marha? Látszott, hogy Rékának fájdalma van, a lába is csúnyán bedagadt, miért nem hitte el, hogy valami komolyabb baja van? De akkor legalább most próbál érte mindent megtenni. Ha kell, az ajtóig eljön a kocsival. És ha végre járógipszet kaphat, akkor természetesen a könnyebbet és persze drágábbat választják majd. Odahaza Gyurma éppen indulófélben volt, amikor a kocsival megálltak a ház előtt. Elkerekedett szemmel nézte a gipszes lábú anyját, majd apjával gólyaviszi a fiát játszva felvitték az emeletre.
Réka a kórházban kapott botra támaszkodva sem tudott mozogni, pedig a szükség is egyre inkább a fürdőszobába hívta volna. Végül leült az íróasztalhoz és a lányoknak írt egy rövid üzenetet, hogy hogy járt. Legnagyobb meglepetésére Éva szinte azonnal válaszolt is. Felajánlotta az anyósa által régebben használt járókeretet. Gábor pedig máris kocsiba ült és elment érte. Hihetetlen könnyebbség volt a keretre támaszkodva féllábon ugrálni a lakásban. Csak az injekciókkal nem boldogult. Végül Réka mamája jött naponta megszúrni a lányát. Nagy gyakorlata volt benne, hiszen inzulinnal naponta bökte magát.
A műanyag gipsz már kész megváltás volt. Egy-két nap után Réka úgy járt-kelt vele, mintha semmi problémája nem lenne. Idővel pedig még a busz után is „futott”. Ezek után nem is csoda, hogy a buszon senki nem adta át a helyét. Bár Gábor a kutyasétáltatás feladatát átvette, azért a járógipsszel néha már Réka is útnak indult. Harry okos kutya volt, érezte Réka korlátait és szófogadóan lassított a tempón.
A gipsz még a lábán volt, amikor Eráék házavatójára voltak hivatalosak. Még belegondolni is rossz volt, hogy a háromszintes házban hogyan boldogult volna, főleg az első napokban.
Tiba a főiskolán szakmai gyakorlatra kellett menjen. De nem csak ilyen egyszerűen, nem. Külföldre, egy egész évre! Már a dolog megszervezése is elismerésre késztette Rékát, mert a fia egyedül talált magának befogadó céget, tisztázta a feltételeket, összeszedetten készült az utazásra. Barátnőjével nemrégiben szakítottak, és úgy érezte, ez az út lehet most minden gondjára-bajára a megoldás. A Kanári szigeteket választotta. Nem is titkolta, hogy szeretne egyedüli magyarként ott dolgozni, mert így van esélye egy év alatt annyira felfejleszteni a spanyol tudását, hogy a szakmai nyelvvizsgát sikeresen letehesse. Réka persze egyfolytában rémeket látott, hogy gyerekét majd nem várja odakint senki, nem lesz állása, nem lesz szállása. És még segíteni sem tud a majd négyezer kilométerre levő gyerekének. Végigcsinált egy átfogó orvosi kontrollt, fodrászhoz ment, összepakolt és elindult. Aztán még aznap éjjel telefonált, hogy a csomagja valahol elveszett. Aztán a szállodából jelentkezett, hogy várták, minden rendben, a csomag pedig majdcsak előkerül. Ott állt egy szál sortban, pólóban és szandálban, egy évre összecsomagolt holmija pedig valahol a nagyvilágban keringett, de elszánt volt és bizakodó.
Amikor már a második hét is eltelt és a csomagnak továbbra sem volt híre-hamva, Tiba feladta és vásárolni kezdett, illetve Gábor küldött utána néhány dolgot. Réka pedig próbálta felkutatni a csomagot, kártérítés után kilincselt. Tiba a kezdeti idegesség után, amikor majdnem visszaült a repülőre, kezdett megnyugodni. A többi külföldi diáktársa és a szálloda vezetése is segítette, ő pedig hamar megmutatta, hogy az animátori munkánál jóval többre képes. Ahogy szerzett öltönyt, inget és cipőt, máris a recepción találta magát, majd nem sokkal később már a foglalásokkal, számlázással foglalkozott bent az irodában. A szabadidejében pedig a többségében német lányokból álló munkatársakkal derítette fel a szigeteket. A helybéli kollégák is hamar a szívükbe zárták, szívesen mutatták be neki Gran Canariát és a környező szigeteket. Fotói és élménybeszámolói alapján óriási élménnyel gazdagodott. Amikor karácsonykor két rövidke hétre hazalátogatott, a család azt sem tudta, hogyan ajnározza a világjáró fiút. Tibát egyetlen dolog bántotta, bár az érintettnek nem szólt róla. A bátyja érdektelensége zavarta. Tanúja volt annak, ahogy másokat még a testvérük is kikísért a reptérre, vagy éppen ott várta, amikor hazajött. Gyurma pedig tüntetően távolmaradt. Réka ugyan sejtette, hogy az idősebbik fiú kicsit irigy az öccsére, a nagy kalandra, és igen, per pillanat talán még a függetlenségére is. Ő ugyanis időközben összeismerkedett valakivel, aki minden szabad pillanatát lekötötte. Ez persze Tibát nem vigasztalta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése