Ez van...

Hát, Gyerekek!
Egyelőre ennyi. Van, lenne még újabb is, de valahogy még túl friss, ülepednie kell.
De!
Lesz helyette más.
Barátnőkről, Rékáról. Már alakulgat.
Szóval, majd ugyanitt Veletek nemsokára :)

27. fejezet

2007-2008

A tavasz lassan menetrendszerűen hozta Rékának az újabb problémát. Az egyik este rosszul, nagyon rosszul érezte magát. Még éppen elérték a háziorvos rendelését, aki azonnal vakbélre gyanakodott, ezért kórházba utalta. A kórházi vizsgálatok lassan zajlottak, már este tíz óra is jócskán elmúlt, mire Réka végre ágyba kerülhetett. A nővér még viccelődött is vele, hogy azt hitték, megszökött a műtét elől. Réka nem volt vicces kedvében. És ha Gábor tudta volna, hogy a felesége kíséret nélkül bolyong az éjszakai kihalt kórházi parkban a különböző vizsgálatok helyszínei között, miközben testét a görcsök kínozzák, alighanem kiverte volna a balhét. De végre minden és mindenki a helyére került, Rékát pedig türelemre intették. Megvárják a másnap reggelt, akkor döntenek a sorsáról. A másnap reggelből aztán másnap délután lett, amikor is Réka ott feküdt a műtőasztal erős fényű lámpái alatt. A faliórát nézve hirtelen eszébe jutott, május 25. van, Gyurma születésnapja! És fél négy. Huszonnégy évvel ezelőtt pont ebben az időben, pont ugyanígy feküdt néhány épülettel odébb egy műtőasztalon, de akkor a gyereke élete volt a tét, most pedig még a fülét sem tudja meghúzni. Másnap Gyurma és a barátnője Ági is meglátogatták. És büszkén mutatták Ági eljegyzési gyűrűjét. Gyurma ugyanis a születésnapján vett egy nagy levegőt, először letérdelt a választottja elé, majd a szigorú apától is az áldását kérte. Rékát csak egy kicsit sokkolta a hír. Igazából örült, hogy a fia remélhetőleg megtalálta az igazit, ő is kedvelte a kislányt. Csak egy pillanatra eszébe jutott az is, hogy vajon ezzel a hírrel egy lányt nyer, vagy egy fiút veszít? Amikor este Gábor is meglátogatta, csak fogták egymás kezét és arról beszélgettek, hogy vajon mikor rohant el az élet mellettük, hiszen eddig észre sem vették. Lassan anyós és após lesznek ők is. Kisebbik fiúk meg a messzi távolban próbál megállni a lábán.

Gyurma a diplomamunkáját nagy nehezen megírta, a vizsgára felkészült, majd a számára is meglepő jó eredménnyel le is vizsgázott. A diploma átvételére pedig már egy hajnalig tartó balatoni buli után utazott fel. Gyűröttségén a rekkenő hőségben igazán nem sokat segített a fekete öltöny és a nyakkendő. Egy dolog vigasztalta, hogy időközben értesítést kapott, hogy az állásinterjú utolsó fordulója igazán sikeres volt, augusztus elején kezdhet is a jónevű számítástechnikai multicégnél, szülei nem kis örömére.

A gyakorlat második féléve is éppolyan gyorsan elszaladt, mint az első. Tiba a szigeten a lánc egy másik szállodájánál dolgozott, akik nem tudták, hogy egy félévet már dolgozott azon a területen. Éppen ezért nagy csodálkozással figyelték, ahogy egyik napról a másikra beilleszkedett, a speciális programot kezelte, kérdései szinte nem is voltak. Aztán persze Tiba felvilágosította őket, hogy mindez már nem újdonság neki. Egyedül a társak változása érintette egy kicsit kellemetlenül. A korábbi német lánycsapat helyett, most egy zömében hollandokból álló vegyes csapat dolgozott a szállodában. Velük egy kicsit nehezebben ment az ismerkedés, bár mire hazautazott, már közöttük is több jó barátot talált. Amikor aztán hazatért, egy kicsit elveszettnek érezte magát. Hiányzott a már megszokott szabadság, a ragyogó időjárás, sőt még az is, hogy agya már egyre inkább angolul vagy spanyolul fogalmazta meg a gondolatait. Ezen még az sem segített, hogy alig két héttel az óceán hullámai után az Adriai tenger langyos vizében úszkálhatott. A kempingezés nyugalma egy kicsit visszafogta őt is, és mire hazamentek, már újra beleszürkült a hétköznapokba. Nagyon nem örült ennek az érzésnek. Az a kint töltött egy év felnyitotta a szemét. Jó volt önmagára utalva élni, önállónak lenni, döntéseket hozni és viselni a következményeket, bár itthon meg hülye lenne nem kihasználni, hogy a sült galamb is a szájába repül. A főiskola utolsó éve, a diplomamunka aztán végképp lefoglalták minden szabadidejét és gondolatát.

A kempingezés ebben az évben Rékának sem volt örömünnep. Azt már megszokta, hogy az utazások első napjaiban valamilyen problémája van, többnyire a lakókocsi vontatás izgalma miatt alighanem. Volt már enyhe vérmérgezése is, amikor az indulás előtt konzervdobozzal vágta meg az ujját, aztán a tenger sós vize hozta helyre a sebet és húzta le a lázat néhány nap alatt. De most az egész nyaralás alatt fuldokolva köhögött. A rohamok legtöbbször éjjel vagy hajnalban törtek rá. Maga a fulladozás is elég ijesztő volt, de mivel Réka igyekezett a közelben alvókra tekintettel lenni, és párnáját a szája elé szorítva köhögni, ettől még fokozódott a zihálása, leizzadt és remegett, és néha már tényleg megijedt, hova vezetnek ezek a rohamok. Elképzelni sem tudta, mi lehet a baj, így aztán hazatérve azonnal orvoshoz fordult. Az orvos is tanácstalanul vizsgálgatta. Elküldte allergia vizsgálatra, ami negatív eredménnyel zárult. Réka igazából csak attól félt, nehogy Harry hosszú, selymes szőre váltson ki nála allergiás tüneteket, hiszen a kutyától semmilyen kényszerítő körülmény hatására nem lett volna képes megválni. Aztán a tüdőgondozóban kötött ki, ahol megint nem találtak szervi okot a köhögésre. A fullasztó rohamok azonban továbbra is kínozták. Ha sietett, ha lépcsőt mászott, ha ideges lett valamiért, azonnal zihálni kezdett. Éjszakánként a saját sípoló légzése tartotta ébren, és ha nagy nehezen elaludt, kínzó köhögésre ébredt. Az orvos végül úgy döntött, hogy pszichés eredetű, allergiás hátterű, asztmatikus köhögésről van szó – jelentsen ez bármit is, és szteroidos inhalálós gyógyszert írt fel. Réka elég szkeptikus volt, de a gyógyszer valóban segített. Réka azonban már a „szteroid” szótól rosszul volt, nem szándékozott huzamosabb ideig szedni a gyógyszert. Ahogy a tünetek múlóban voltak, leállt. Néhány tünetmentes hónap következett, majd minden kezdődött előlről. A végén már hörgőtükrözésre is elküldték, ott sem találtak indokot az állandóan visszatérő köhögésre. Maradt a „pszichés eredet”, amivel Réka nem tudott mit kezdeni. Nem érezte magát idegesebbnek, mint bármikor az elmúlt 20-30 évben, tisztában volt vele, hogy viszonylag védett életet él, nem látta indokoltnak, hogy a teste így reagáljon.

A Balatonon Gábor egyszerűen nem tudott meglenni munka nélkül. Ha semmi más nem adódott, akkor a fűnyírót szedte szét, élezte a kést. Az utolsó mozdulatnál azonban figyelmetlen volt, a kés megcsúszott és Gábor kezét vér öntötte el. Kiabálására Réka futott ki a kertbe. Látva a sok vért, egy tiszta konyharuhába csomagolta Gábor kezét, és már indította is az autót, irány a kórház. Az ügyeleten a „fűnyírós embert” soron kívül hívták be a rendelőbe. Odabent aztán a hirtelen összecsődült orvoscsapat kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy a hevenyészett kötésben az ujjak a helyükön vannak, csak a mély vágás miatt véreznek ennyire. Gábor nemsokára két ujján hatalmas kötéssel jelent meg az ajtóban. Vállában még ott sajgott a tetanuszoltás. Otthon a család is aggódva várta a híreket. Amikor Gábor mosolyogva, két ujjával V-t formázva belépett, mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. A munkamániás nyaraló pedig nemsokára a két kötésre óvszert húzva festette a zsalukat. Este azért mirelit zöldborsót kötöttek a karjára, mert az injekció helye egyértelműen kezdett fájdalmassá válni. Másnap pedig már a János kórház sebészetén várták, hogy a sebet átkötözzék. Gábor jobbkeze a hatalmas kötésben szinte teljesen használhatatlan volt, azért néhány nap múlva Rékát kérte meg, hogy úgy kösse át, hogy az kevésbé akadályozza a munkában. De még hónapokig tartott mire ujjai újra olyan érzékenyek és ügyesek lettek, mint korábban.

Karácsonykor Gyurmáék eldöntötték, hogy áprilisban megtartják az esküvőt. Lázas lakáskeresgélésbe kezdtek. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy ehhez egy fillérjük sem volt. Gábor nem akarta, hogy a házasságukat óriási hitelek felvételével kezdjék, ezért aztán udvarias hangú levelet írt a vári lakásban lakó bérlőnek, hogy a család életében beálló változások miatt legkésőbb február végéig szabadítsa fel a lakást. Richard pedig megértően időben kiköltözött. Gábor a gyerekekkel és leendő apóstársával közösen belekezdett a lakás felújításába. Festettek, mázoltak, parkettát csiszoltak. A nők a konyhabútort újították fel. Március végére nagyjából el is készültek. Bár maradt még tennivaló, de az anyagiak és az idő rövidsége miatt egyelőre befejezettnek nyilvánították a nagy munkát. Amikor a fiatalok által rendelt bútorok is megérkeztek, az egész család az Ikea-legóval szenvedett. Még érezhető volt a festés friss szaga, és az esküvőig már csak napok voltak hátra. Gyurma pedig otthon összepakolt és minden holmijával felhurcolkodott a kis lakásba.

Réka sírásra görbülő szájjal segített a csomagolásban és cipekedésben. Amikor Gyurma szobájából eltűnt az utolsó doboz is, és apa és fia elindultak, csendesen lecsúszott a kisszoba fala mellett és sírt. Eldöntötte, most sír utoljára, hiszen ezt a kiköltözést nem gyászolni, hanem ünnepelni kell, de most jó volt egy kicsit átadni magát a fájdalomnak. Aztán megrázta magát és takarítani kezdett. Tudta, hogy Tiba már türelmetlenül várja, hogy beköltözhessen bátyja szobájába. Időlegesen megoldást jelentett, hogy a szülői hálót átengedték neki, de hát nem volt tökéletes megoldás, ezt mindannyian tudták. Így aztán addig erőlködött, amíg a pianínót is sikerült kitolnia a szobából. Még nem tudta, hogy hol lesz a helye, de Tiba világossá tette, hogy ő nem akarja kerülgetni. Amikor Tiba hazaért, egy teljesen üres, tiszta szoba fogadta, ahova azonnal megkezdte a beköltözést. Mire az éjszaka rájuk köszöntött, már Rékáék franciaágya is visszaköltözött a hálószobába. A lakás úgy nézett ki, mint régen, csak egy lakója tűnt el belőle.

Az esküvő reggelén Gyurma is a szüleinél készülődött. Ehhez Réka ragaszkodott, mert hétalvó nagyfiából kinézte, hogy a saját esküvőjét is lekési. A házasságkötő terem előtt a nagyszülők és Ági családja várakozott. Ide nem hívtak vendégeket, csak a szűk család volt a tanúja a hivatalos esketésnek. Gyurma tanúja az öccse, Ágié a nővére voltak. Amikor Gyurma mintegy köszönetképpen hátbaveregette öccsét, majd megölelte, Rékánál, bármennyire igyekezett visszatartani, eltört a mécses. A gyerekei felnőttek.

Az esküvő szervezésébe nem sok beleszólásuk volt, de ezen nem is akadtak fenn, hiszen még élénken emlékeztek a sajátjukra és tudták, abból semmi jó nem sül ki, ha a szülők belefolynak az előkészületekbe. A vendéglista összeállításánál már voltak kisebb összezördüléseik, mert a gyerekek persze kihagytak olyanokat, akiket Réka szerint „illett” volna meg- vagy visszahívni. Kisebb-nagyobb kompromisszumokat kötöttek, de be kellett lássák, túl népes az ismeretségi körük ahhoz, hogy mindenki a meghívottak között lehessen. Főleg, hogy a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy a költségeket ők állják.

Odahaza szendvicsekkel, italokkal várták a betérő rokonokat, aztán együtt indultak kora délután a templomhoz, ahol már óriási tömeg gyűlt össze. Rokonok, barátok, kollégák, sőt még volt tanárok is eljöttek sok boldogságot kívánni a fiataloknak. Réka kísérte be a fiát, aki aztán az oltár előtt várta, hogy menyasszonyát az édesapja adja át neki. Amikor Ági húga csellón az Ave Mariát kezdte játszani, hát, szem nem maradt szárazon. Az áprilisi időjárás még éppen annyit kedvezett nekik, hogy az esketés utáni kis összejövetelt a templomkertben zavartalanul lebonyolíthatták. Süteménnyel, italokkal várták a gratulálók hosszú sorát és itt volt lehetőség az ajándékok átadására is. Aztán a fiatalok a fotóssal elvonultak a Várba, a násznép pedig az esküvői vacsora helyszínére. A vacsora előtt némi zavart jelentett, hogy a fotózás elhúzódott, az ifjú pár késett, a séf pedig már a kardjába dőlt, hogyan tartsa melegen a grillezett zöldségeket. Ezért aztán a szépen kigondolt üdvözlő szavak is elmaradtak, Gábor bármennyire is készült, nem akarta még ezzel is húzni az időt. Az esküvői vacsora végül is jó hangulatban telt el, a násznép megtáncoltatta az ifjú asszonyt, az ifjú férj pedig boldogan lopta vissza újra és újra a karjaiba. Hajnalban aztán Rékáék hazavitték a fiatalokat és a tengernyi ajándékot. Ők maguk pedig még sokáig nem tudtak elaludni. Gábor sem gondolta volna, hogy ennyire összeszorul a szíve, amiért a fia megkezdi az önálló életét. Nem értette, miért éli meg veszteségként. Irigyelte Rékát, amiért nyugodt szívvel sírhatta el magát. A fiúk mindig is az anyjukhoz álltak közelebb, apró kis titkaikat mindig vele osztották meg. Hozzá igazából akkor fordultak, ha a segítségét kérték. Ez pedig nem változott. Rá ezentúl is számíthatnak. Sajnálta, hogy nem rukkolhatott elő igazi nagy meglepetés nászajándékkal, de még Ági apja is értetlenül fogadta a mentegetőzését. Ugyan mi lehetne nagyobb ajándék, mint hogy a fiatalok önállóan, egy csodás helyen lévő szép kis lakásban kezdhetik meg a közös életüket?

A hétköznapok pedig csak rohantak. Rékáék lassan megszokták, hogy csak hárman vannak otthon. Tiba a diplomáját írta, a vizsgáira készült. Ebben a nagy hajtásban szinte alig hallotta meg anyja fájdalmas kiáltását a konyhából. Amikor a szobája ajtaja kinyílt, először kicsit ingerülten akart rákérdezni, miért zavarják, aztán meglátta Réka konyharuhába bugyolált, erősen vérző kezét. –Ez nem lehet igaz, most Te? – kérdezte sóhajtva, és máris nyúlt a kocsikulcsért és vitte anyját az orvoshoz. A háziorvosi rendelőben nem tudták a mély vágást ellátni, ezért szorítókötést tettek rá és továbbküldték a kórházba. Tiba a kórházban sosem érezte jól magát, most is összeszorította gyomrát az a furcsa szag, amit szinte mindenhol érzett. De hősiesen kísérte anyját a sebészetre, ahol a sürgősségi beutaló ellenére jó ideig várakoztatták őket. Már éppen be akart kopogni, hogy a szorítókötés alatt már lilulnak anyu ujjai, amikor végre őket szólították. –Bekísérjelek? – kérdezte gondoskodóan, magában csendben fohászkodva, hogy anyu nemet mondjon. Nem volt benne biztos, hogy a kötözést, injekciót jól fogadná amúgy is háborgó gyomra. De Réka is tudta, hogy fiának nem kevés erőfeszítésébe telt már eddig is tartania magát, ezért megnyugtatóan végigsimított az arcán és egyedül ment be. A tetanuszinjekciót a fenekébe kapta, kezét pedig úgy bekötötték, mintha begipszelték volna. A következő héten pedig naponta kellett visszamenjen kötözésre. És mindez egyetlen mosogatás közben elpattant pohár miatt.

Tiba a diplomamunkáját is olyan lelkiismeretesen írta meg, mint ahogy korábban minden dolgozatát. Ennek megfelelően kiváló eredményt ért el a vizsgán is. A diplomaosztón szülei büszkén és boldogan gratuláltak neki. Ahogy annak idején a külföldi útját, olyan ügyesen intézte a munkába állását is. Réka valaha volt idegenforgalmi kapcsolatai mára szinte semmissé váltak, akik még tudtak volna segíteni, Tiba elképzeléseihez képest jóval alacsonyabb szinten dolgoztak. Jelentkezett egy luxus szállodába, ahol azonban nem volt felvétel. Ez sem riasztotta el. Felajánlotta, hogy gyakornokként is hajlandó dolgozni, akkor is, ha csak jelképes összeget kap, de érezte, hogy ez lesz a belépője. És igaza lett. Egy hónap sem telt el, a vezetőség talált neki állandó munkatársként helyet.

Amíg a gyerekek felnőtt élete beindult, Gáborék igyekeztek egy kicsit több időt egymással tölteni. Furcsa volt ezt így megfogalmazni, hiszen hosszú évek óta szinte huszonnégy órában voltak együtt, de most a régi életüket hagyták fel-felvillanni. A balatoni hétvégeken átruccantak a veszprémi jazz-fesztiválra, a füredi borkóstolóra vagy éppen a boglári jazz-estre, amit borkóstolóval  kötöttek össze. A házassági évfordulójukra pedig elutaztak Hegykőre. Éváéktól hallottak a kis panzióról, és nem csalódtak. Igazán kellemes hely volt, bár az időjárás nem kedvezett a kirándulásnak. Jól érezték magukat együtt, jókat tudtak még beszélgetni egymással, ami sokaknak ennyi év után már nem mindig sikerül. Régi barátaik többsége elvált, Péter már a harmadik házasságában élt, Gyuri is, Imre is elvált. A legmegdöbbentőbb talán Karesz és Cili válása volt. Amennyire nem értették, mi kötötte össze őket, annyira érthetetlen, hogy miért éppen most szakítanak, amikor a legjobban alakulnak a dolgaik. Igaz, Karesz már új kapcsolatot vállalt fel, de azt sem értették. Hiszen Zsuzsi sem fiatalabb, sem kedvesebb nem volt Cilinél. Akik még együtt éltek, hát… ott sem sok hiányzott a szakításhoz.

Gábor sokszor mondogatta is, hogy nem érti az embereket. Egyszer kell választani, jól, aztán már csak ragaszkodni kell ehhez a döntéshez. Réka pedig magában hálát adott azért a tulajdonságért, ami úgy tűnik, mindkettőjüket sok nehéz pillanaton segítette már át eddig is, a tolerancián. Ő nem nevezte volna megalkuvásnak, ahogy nemrég a lányok tüzelték. Még ők sem értik, de ő már annyira foglya volt az életének, amiből nem is tudott volna semmiféle kiutat elképzelni. De őszintén szólva nem is akart. Megtanulta ezt az életet élni, és megtanult ebben az életben boldog lenni. Nem úgy alakultak a dolgok, mint egy romantikus lányregényben, de hát szava sem lehet. Eltartott feleségként élt. Az évek során ugyan vissza kellett vegyenek a színvonalból, de hát még mindig nem lenne igazságos, ha panaszkodna. Csendesen élnek, de amire fontosnak tartják, még mindig sikerült összespórolniuk a pénzt. Hála Gábornak. Mert ő nem tanulta meg kezelni a pénzt a mai napig sem. Viszont jó érzékkel juttatja Gábor eszébe a kötelezettségeket, ha ő találna kicsit megvadulni.

Nyáron a nagyszülők többször is példálóztak közeli ismerősökkel, hogy ott bezzeg már útban az unoka. Puhatolóztak finom és direktebb módszerekkel is, hogy ők vajon mikor számíthatnak az első dédunoka megszületésére. Réka nem akart, de nem is tudott a fia és menye nevében nyilatkozni, ezért aztán nevetve csak annyit mondott, hogy hozzá pillanatnyilag közelebb áll a szülés gondolata, mint a nagymamaságé. A nagyszülőkben egy pillanatra megfagyott a levegő, aztán többé már inkább nem hozták fel a kérdést. Pedig Réka igazán csak egy kicsit viccelt. A két fia felnőtt. Gáborral a kapcsolata jobb volt, mint valaha. A napsütötte parkban pedig egyre többször figyelte némi irigységgel a pocakos, vagy éppen kisbabát sétáltató fiatalasszonyokat. Szíve szerint ő is újra belevágott volna a nagy kalandba, de eszével tudta, ez a hajó már elment. Neki már tényleg csak a nagymamaság maradt. Mindenesetre egyelőre nem érezte úgy, hogy a gyerekeket sürgetnie kellene. Gábor ebben egyetértett vele. Mint ahogy a gyerekkérdésben való viccelődéssel is. Szíve megdobbant a gondolatra, hogy megint apa lehessen, hogy megint fiatalok legyenek, de aztán gyorsan jött a kijózanodás. Annak a kis apróságnak még fel is kellene nőnie. És bármennyire optimistán tekintenek is a jövőbe, egy ilyen késői baba már nem biztos, hogy olyan jó ötlet lenne. Hálásak lehetnek a Sorsnak, amiért a két fiúk egészséges felnőtt lett, amiért ők is végigkísérhették őket ezen az úton. De nem szabad kísérteni a Sorsot! Most jó így kettesben örülni annak, amit már elértek, harcolni a megtartásáért a mindennapokban. És várakozásteljesen figyelni a fiúkat, merre indul az életük. Ha majd az unoka, unokák is megszületnek, lesz egy újabb izgalmas korszak az életükben, de egyelőre Gábor sem érezte sürgetőnek, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen.

26. fejezet

2005-2006

Mari, Réka barátnője besokallt. Senki nem tagadta, hogy rendesen kijutott neki a terhekből, de a lányok úgy érezték, túlreagálta a dolgokat. Réka még lelkiismeret furdalást is érzett, mert valahol ő volt az események elindítója. Egy közös ismerősüktől hallotta a hírt, miszerint baj vagy a nagyobbik gyerekkel, nagy baj. És ahelyett, hogy először csak Marival beszélt volna, a lányokkal is megosztotta a hírt. Tudhatta volna, hogy ők is reagálni fognak. Érdeklődnek, sajnálkoznak, amit Mari ebben a lelkiállapotban kifejezetten rossz néven vett. Már akkor eszébe juthatott volna, hogy jobb, ha csendben marad, amikor végiggondolta, hogy Mari nem az ő vállukon panaszkodta ki magát, mástól kellett megtudniuk, hogy egy ideje már gond van. A levelezéseikben ennek nem érezte a nyomát. Igaz, Mari mostanában ritkábban reagált a közös levelekre, és olyankor is többnyire csak annyit, hogy majd máskor, szóban, mert most dolga van. Réka számára egészen érthetetlen módon mintha szégyellte volna a gyerek betegségét. Pedig ennyire azért már ismerniük kellett volna egymást, hogy ha segíteni nem is tudnak a bajban, de azért vigasztalni vagy együtt sírni bármikor hajlandóak lettek volna. Vagy egyszerűen csak időnként elterelni a figyelmét.

Nem tudta magát a barátnője helyébe képzelni, ezért nem ítélkezett. Nem tudta, hogy hasonló esetben ő hogyan viselkedne. De meggyőződése volt, hogy ha őt bármilyen baj érné, a lányokhoz mindig fordulhatna. Mari elutasítása mindannyiuknak fájt, bár, mindannyian másképpen dolgozták fel. Era megsértődött, Réka szerint joggal, hiszen ha valakinek kijutott a nehézségekből, akkor az ő volt. Ha valaki át tudta volna érezni Mari helyzetét, és tanácsokat adhatott volna, akkor az megint csak Era volt. Éva és Bea pedig nem értették barátnőjüket, hiszen rossz szándék soha fel sem merült bennük, a szakítólevélben pedig, amit Mari mindannyiuknak elküldött, erre is voltak utalások. Igyekeztek a fájdalomnak betudni a szavakat, és igyekeztek nem komolyan venni a levél egyetlen sorát sem. Hiszen, ha komolyan veszik, akkor több évtizedes barátságukat hagyják megkérdőjelezni. Ők négyen továbbra is rendszeresen találkoztak, de ezentúl volt egy téma, amit kerülni igyekeztek.

Nyáron az olasz kempingezés igazi családi kirándulás lett. Tibáék együtt utaztak velük, Gyurmáék néhány napra meglátogatták őket. Igazi nagycsaláddá váltak néhány napra, és ez Rékának, Gábornak is nagyon tetszett. Együtt kóboroltak a jesolói kirakodó vásárban, a velencei forgatagban; máskor pedig valóságos biciglis karavánként járták be a félszigetet. Hazafelé pedig semmihez sem hasonlítható viharban utaztak a lakókocsival. Az autópálya felett repkedő fenyőágak között rettegve ültek az elemek tombolása közepén, és csak a jószerencsében bíztak, hogy épségben megússzák. Otthon aztán kellemetlen hír fogadta őket. Éppen az érkezésük előtti éjszakán hívatlan látogatóik voltak, akik az erkélyajtó befeszítése után a lakás kipakolásába kezdtek. Túlságosan magabiztosak voltak és szerencsére rajta veszítettek. Az éjszakai járőröknek feltűnt az éppen kocsijába pakoló társaság, és még ott a helyszín közelében lefülelték őket. A  hajnalig tartó buliból hazafelé tartó Gyurmát a lakás előtt posztoló rendőr fogadta. Mire a szülei hazaértek, már az ellopott tárgyak is visszakerültek, barátjával pedig nagyjából rendet is raktak a feltúrt lakásban. Az erkélyajtóra vasrács került, amivel aztán Réka hosszú hónapokon át képtelen volt megbarátkozni. De hiába lázadozott, hogy az elkövetők helyett ezentúl neki kelljen rácsok mögött élnie, az élet realitása győzött, a rácsok maradtak.

Gábor és Réka egy szép őszi hétvégén úgy döntöttek, hogy néhány napra kikapcsolódnak a taposómalomból, és Egerszalókra utaztak Harryval. A helyi borgazdaságnál foglaltak szállást, aztán kihasználva a jó időt, a környéken kirándulgattak. Bejárták Egert, a Szépasszony völgyét, Lillafüredet, Mátraházát, még a Kékestetőre is felmásztak. Harry pedig lelkesen tartott velük mindenhova, számára mindegy volt, hogy a Szalajka völgyében trappol vagy Eger főutcáján. Még a kisvasútra is gond nélkül felszállt, vidáman szimatolt bele a menetszélbe. Kilenc éves volt, ereje teljében, és mindennél jobban szerette az ilyen programokat, amikor naphosszat szeretett gazdáival lehet. Sok barátjuk nem is értette, miért nem hagyják otthon ilyen kirándulások idején, hiszen így sok mindenről lemaradnak, mert hát a kutyát nem lehet bárhova bevinni. De nekik a kutya nem jelentett terhet, sőt. Szívet melengető érzés volt, ahogy ragaszkodott hozzájuk és igyekezett a legjobb tudása szerint minden helyzethez alkalmazkodni.

A következő év nagy kihívás volt az egész családnak. Gábor ötven éves lett! Legközelebbi vagy inkább legrégebbi barátaikkal egy vendéglőben ünnepelték a nagy napot. Gábor meghatottan csomagolgatta ajándékait, a monogramjával ellátott boros poharakat vagy azt az óriási fotót, amin egy harminc évvel ezelőtti fotón borultak össze a haverok. Az est végére a zenészek is előkerültek és addig nem is tágítottak, amíg a kedvenc nótáját el nem húzták. Mivel ilyen nem volt, Rékáé volt a választás joga, ő pedig zavarában az Akácos utat kérte. Hogy aztán napokig minden útjába eső ajtófélfába beleverje a fejét, hogy a világ legkommerszebb nótája jutott csak eszébe. Gábort láthatóan nem zavarta a kerek évforduló. 50 éves? Na és? Egészséges, szerető felesége, két egészséges fia van, a dolgai nagyjából rendben mennek. Amíg a vasárnapi focira össze tudnak gyűlni a fiúkkal, nagy baj még nem lehet. Ugyan egy ideje a vérnyomására gyógyszert írt fel az orvos, kellett neki a jogosítvány-hosszabítás miatt orvoshoz menni, meg a koleszterinje miatt is állandóan pöröl vele, de hát előbb nézne a tükörbe, neki sincs kisebb pocakja. A vérnyomása pedig azonnal helyreállna, ha kihúznák a lottó-számait.

Húsvét hétfőn Harryval sétálgattak, amikor Réka cipője megcsúszott egy apró kavicson és térdre esett. A térdét csúnyán lehorzsolta és azt hitte, ez a fájdalom készteti sántikálásra hazafelé. Otthon letisztította a sebet és kényelembe helyezkedett. Amikor alig egy óra múltán felállt, majdnem összecsuklott. Nem tudott a másik lábára ráállni. Azzal eddig észre sem vette, hogy gond van. Jobban megnézve azonban a lábfeje csúnyán bedagadt. Szólt Gábornak, hogy talán nem ártana az ügyeletre elballagni. Gábor először nem is vette komolyan. A rendelőtől távol, a kórház főbejáratánál álltak meg a kocsival, majd Réka a karjára támaszkodva bicegett fel a traumatológiára. A váróban szerencsére nem voltak sokan, így elég hamar a röntgenbe került.

Ez bizony eltörött – közölte velük az orvos, amikor a felvételt meglátta. Réka pedig annyira megsajnálta saját magát, hogy még a mécses is eltörött. Nem tudta volna megmondani, mi miatt kesereg. Talán Gábor előbbi érzéketlensége. Vagy a gondolat, hogy begipszelt lábbal hogyan fogja Harryt sétáltatni. Egyáltalán most hat hétig mennyire lesznek bonyolultak a hétköznapok? És a meglepetés még csak ezután jött. Az első héten feküdnie kell, járógipszet majd csak azután kap. És az orvos negyven injekciót is felírt trombózis ellen, aminek már a gondolatától is rosszul volt. Eközben Gáborban dúlt a lelkiismeret-furdalás. Még jó, hogy a kórházmászás közben nem mozdult el a törött csont, akkor még operálni is kéne. Hogy lehetett ilyen marha? Látszott, hogy Rékának fájdalma van, a lába is csúnyán bedagadt, miért nem hitte el, hogy valami komolyabb baja van? De akkor legalább most próbál érte mindent megtenni. Ha kell, az ajtóig eljön a kocsival. És ha végre járógipszet kaphat, akkor természetesen a könnyebbet és persze drágábbat választják majd. Odahaza Gyurma éppen indulófélben volt, amikor a kocsival megálltak a ház előtt. Elkerekedett szemmel nézte a gipszes lábú anyját, majd apjával gólyaviszi a fiát játszva felvitték az emeletre.

Réka a kórházban kapott botra támaszkodva sem tudott mozogni, pedig a szükség is egyre inkább a fürdőszobába hívta volna. Végül leült az íróasztalhoz és a lányoknak írt egy rövid üzenetet, hogy hogy járt. Legnagyobb meglepetésére Éva szinte azonnal válaszolt is. Felajánlotta az anyósa által régebben használt járókeretet. Gábor pedig máris kocsiba ült és elment érte. Hihetetlen könnyebbség volt a keretre támaszkodva féllábon ugrálni a lakásban. Csak az injekciókkal nem boldogult. Végül Réka mamája jött naponta megszúrni a lányát. Nagy gyakorlata volt benne, hiszen inzulinnal naponta bökte magát.

A műanyag gipsz már kész megváltás volt. Egy-két nap után Réka úgy járt-kelt vele, mintha semmi problémája nem lenne. Idővel pedig még a busz után is „futott”. Ezek után nem is csoda, hogy a buszon senki nem adta át a helyét. Bár Gábor a kutyasétáltatás feladatát átvette, azért a járógipsszel néha már Réka is útnak indult. Harry okos kutya volt, érezte Réka korlátait és szófogadóan lassított a tempón.

A gipsz még a lábán volt, amikor Eráék házavatójára voltak hivatalosak. Még belegondolni is rossz volt, hogy a háromszintes házban hogyan boldogult volna, főleg az első napokban.

Tiba a főiskolán szakmai gyakorlatra kellett menjen. De nem csak ilyen egyszerűen, nem. Külföldre, egy egész évre! Már a dolog megszervezése is elismerésre késztette Rékát, mert a fia egyedül talált magának befogadó céget, tisztázta a feltételeket, összeszedetten készült az utazásra. Barátnőjével  nemrégiben szakítottak, és úgy érezte, ez az út lehet most minden gondjára-bajára a megoldás. A Kanári szigeteket választotta. Nem is titkolta, hogy szeretne egyedüli magyarként ott dolgozni, mert így van esélye egy év alatt annyira felfejleszteni a spanyol tudását, hogy a szakmai nyelvvizsgát sikeresen letehesse. Réka persze egyfolytában rémeket látott, hogy gyerekét majd nem várja odakint senki, nem lesz állása, nem lesz szállása. És még segíteni sem tud a majd négyezer kilométerre levő gyerekének. Végigcsinált egy átfogó orvosi kontrollt, fodrászhoz ment, összepakolt és elindult. Aztán még aznap éjjel telefonált, hogy a csomagja valahol elveszett. Aztán a szállodából jelentkezett, hogy várták, minden rendben, a csomag pedig majdcsak előkerül. Ott állt egy szál sortban, pólóban és szandálban, egy évre összecsomagolt holmija pedig valahol a nagyvilágban keringett, de elszánt volt és bizakodó.

Amikor már a második hét is eltelt és a csomagnak továbbra sem volt híre-hamva, Tiba feladta és vásárolni kezdett, illetve Gábor küldött utána néhány dolgot. Réka pedig próbálta felkutatni a csomagot, kártérítés után kilincselt. Tiba a kezdeti idegesség után, amikor majdnem visszaült a repülőre, kezdett megnyugodni. A többi külföldi diáktársa és a szálloda vezetése is segítette, ő pedig hamar megmutatta, hogy az animátori munkánál jóval többre képes. Ahogy szerzett öltönyt, inget és cipőt, máris a recepción találta magát, majd nem sokkal később már a foglalásokkal, számlázással foglalkozott bent az irodában. A szabadidejében pedig a többségében német lányokból álló munkatársakkal derítette fel a szigeteket. A helybéli kollégák is hamar a szívükbe zárták, szívesen mutatták be neki Gran Canariát és a környező szigeteket. Fotói és élménybeszámolói alapján óriási élménnyel gazdagodott. Amikor karácsonykor két rövidke hétre hazalátogatott, a család azt sem tudta, hogyan ajnározza a világjáró fiút. Tibát egyetlen dolog bántotta, bár az érintettnek nem szólt róla. A bátyja érdektelensége zavarta. Tanúja volt annak, ahogy másokat még a testvérük is kikísért a reptérre, vagy éppen ott várta, amikor hazajött. Gyurma pedig tüntetően távolmaradt. Réka ugyan sejtette, hogy az idősebbik fiú kicsit irigy az öccsére, a nagy kalandra, és igen, per pillanat talán még a függetlenségére is. Ő ugyanis időközben összeismerkedett valakivel, aki minden szabad pillanatát lekötötte. Ez persze Tibát nem vigasztalta.

Szolgálati közlemény

25. fejezetig kicserélve, innentől újak

24. fejezet

2001-2002.

A következő év már jóval csendesebben zajlott. Decemberben Gyurma végzősként a szalagavatóját ünnepelte. Réka meghatva, Gábor büszkén figyelte a jó kiállású nagyfiút, ahogy mosolyogva hajol le, hogy az apró kis harmadikos a zakójára tűzhesse a szalagot. A keringőnél pedig önmagát is felülmúlva, könnyedén ringatózott partnernőjével a bécsikeringő dallamaira. Az est befejezéseként a szülőket táncoltatták meg a diákok. Réka eddig is tudta, hogy nagyfia magas, szép szál fiú, de ennyire férfiasnak még sosem látta. Tulajdonképpen most gondolt rá először, hogy felette bizony csendben elszálltak az évek. Lám, a nagyobbik gyereke hamarosan hivatalosan is felnőtt lesz. Annak idején azért vállaltak fiatalon gyereket, hogy ők maguk is fiatal, fiatalos szülők lehessenek, de emellett a magas férfi mellett hirtelen ráébredt saját 41 évének teljes súlyára. Amikor a harmincat betöltötte, sőt, a negyvenedik születésnapján sem gondolt ilyesmire, de ez a fess, szmokingos fiatalember most kicsit könyörtelenül felnyitotta a szemét. Arról nem is beszélve, hogy bármennyire igyekezett szülei „hibáit” elkerülni, mégis állandóan úgy érezte, akaratlanul is őket utánozza. Szinte hallotta, ahogy anyja hangján kéri számon, miért nem fekszik le időben, miért nem készül jobban az óráira. De ezen a napon csak a büszkeség számított.

Rékának a tavaszi szünetben nagy nehezen sikerült meggyőznie Gyurmát, hogy menjenek el a fül-orr-gégészetre. Fűpollen-allergiája nem kínozhatta egész télen, valami másnak is kell lennie a háttérben – győzködte a fiút. Az orvos is úgy látta, hogy lehet, hogy allergiás, de hogy egy kapitális orrsövény-ferdülése is van, az biztos. A fájdalmas, kellemetlen műtét nagyon megviselte a fiút, és még az sem derítette jobb kedvre, hogy barátai még a kórházban is meglátogatták. Ráadásul idővel kiderült, hogy az állandó orrfújástól még ezek után sem szabadult meg.

2002 első féléve egyébként Gyurmáról szólt. A felkészülés az érettségire, a ballagás, az érettségi és a felvételi izgalmai. Nem lehetett okuk panaszra, a gyerek igazán összekapta magát. Szerencséjére már a harmadik év második felében is, hiszen a felvételi pontszámításánál ez is fontos volt. Fogalmuk sem volt, hova, merre tovább, ezért Réka azt javasolta, hogy olyan főiskolát keressenek, ahol gazdasági tárgyak vannak. A középiskolát úgyis közgazdaságiként fejezte be, fontos szaktárgyakat tanult és kifejezetten jó eredményeket ért el. A választás még így sem volt könnyű. A Közgazdaságtudományi Egyetem bevehetetlen várnak tűnt, de a Műszaki Főiskolának volt gazdaságtudományi kara. Hogy ezzel a választásukkal mennyire lőnek mellé, azt akkor még nem is sejtették.

Réka az érettségi idejére segítőnek jelentkezett. A szóbeli vizsgák alatt kávét főzött, szendvicseket gyártott, almát pucolt, üdítőket töltögetett, zsebkendőket osztogatott, vigasztalt és lelkesített. Azt az osztálynévsort, amit a négy év alatt nem volt képes megjegyezni vagy legalábbis arcokhoz kötni, egy óra múlva kívülről fújta. Mire a gyerekek az összes tantárgyon túljutottak, szinte barátjukként tekintettek Gyurma mamájára.

Amikor a felvételi eredmények is megszülettek és kiderült, hogy Gyurmát felvették az első helyen megjelölt főiskolára, a család örömünnepet ült. Gyurma pedig a jól végzett munka megérdemelt pihenéseként barátaival Görögországba utazott. Rékáék már csak Tibát tudták rábeszélni, hogy tartson velük az olasz kempingbe. De nem utaztak egyedül. Ebben az időben nyaralt ott Réka barátnője, Éva is a férjével. Közös programokat csinálták, együtt barangoltak Velencében, vagy a környező kisvárosokban, esténként pedig kártyáztak. A kéthetes nyaralás szinte elrepült.

A szeptemberben kezdődő tanévben Gyurma számára hamar világossá vált, hogy korai volt még örömtüzeket gyújtani. A műszaki főiskola nevében nem véletlenül van benne a „műszaki” szó. A matematika, fizika sosem volt Gyurma kedvence és erőssége, itt pedig alaptantárgyak voltak. Kínlódott, szenvedett és Rékának nem kevés erőfeszítésébe került, hogy a küzdelmet már-már feladni készülő fiát az iskolában tartsa. A gazdasági tantárgyak voltak a megmentőik, hiszen azokban olyan sikeres volt, hogy lehetett rájuk hivatkozni. Szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre,  már az első órán kiderült, hogy ezek egyikét éppen balatoni szomszédjuk édesanyja tanítja majd. Gyurma összeszorított fogakkal küzdött, a sorozatos kudarcoktól, amik fizika órán érték, sokszor majdnem bedobta a törülközőt, aztán újra megrázta magát és harcolt tovább. Az első év végére eldöntötte, nem adja fel. Ha már felvették, kénytelenek lesznek a diplomát is a kezébe nyomni, addig ő innen el nem megy.

Eközben Tiba a középiskolában egyre inkább magára talált. A harmadik évre már kitűnő tanuló lett. Magánúton nyelvvizsgát szerzett. Ő lett a mintadiák. Szerencséje volt, mert társai nem cikizték érte, éppen ezt tisztelték benne. És persze azt, hogy mindenben a segítségükre volt. Jegyzeteket készített, és azokat szívesen meg is osztotta velük. De nemcsak a tanulásnak élt. Ha hívták, szívesen vett részt a baráti bulikon. A lányok legjobb fiúbarátja lett, a fiúk pedig éppen ezért szívesen beszélték meg vele a lányokkal kapcsolatos gondjaikat. Csak otthon, a szobája mélyén önmagának – és nagy ritkán Rékának – vallotta be, hogy ez bármilyen megtisztelő dolog, ugyanakkor fájdalmas is. Hiszen semmire sem vágyott volna jobban, hogy a saját kis problémáit beszélhesse meg valakivel. De a lányok rendre csak a barátot látták benne. Arra a rengeteg szeretetre, amit adni akart volna, csak barátként tartottak igényt. Aztán az ő vállán sírták el, ha a helyette választott fiú átverte, kihasználta őket.

Tiba három éves kora óta járt a kardiológiára ellenőrzésre. Szerencsére aggodalomra semmi okuk nem volt, az orvos a sportolástól sem tiltotta el. Így aztán Tiba most éppen a teniszezésben próbálta ki magát. Edzője szép reményeket fűzött hozzá, de a fiú csak a mozgás öröméért sportolt, a versenyszellem a pályán nem a legjobbat hozta ki belőle. A tenisz és a síelés nem jelentett számára megterhelést, így aztán egyre kevésbé volt hajlandó tudomásul venni, hogy azért vigyáznia kell. Egy-egy utazás előtt Rékának szinte erőszakkal kellett a fejébe vésnie, hogy baj esetén mutassa fel a papírját és kérjen antibiotikumot. Nem örült neki, hogy a fiú ilyen hanyag módon kezeli a kérdést, hiszen Gábor mellett már elég sokszor felbosszantotta magát azon, hogy nem volt hajlandó rendszeres orvosi kontrollra járni. Gáborról ugyanis a jogosítványa meghosszabbításakor derült ki, hogy magas a vérnyomása, és a koleszterin szintjére is jobban kellene vigyáznia. Réka szerint ezt már korábban is éreznie kellett, és igazán felelőtlennek tartotta, amiért nem vigyáz jobban magára. Mindannyiukban élénken élt még a megdöbbenés, amit Gábor édesapjának korai, 51 éves korában bekövetkezett halála okozott. Még belegondolni sem mert, mi lenne vele Gábor nélkül.

Ebben az évben már végleg világossá vált, hogy István és Éva házassága felett egyre több viharfelhő gyülekezik. A gyerekek már náluk is viszonylag nagyok voltak. A fiú végzett, a lány is középiskolás volt már. A szülők pedig egyre kevésbé találták a közös hangot. Egyre ritkábban vettek részt közös programokon, külön utakon kezdtek járni. Réka több okból nem örült ennek a változásnak, hiszen sajnálta barátnőjét. Látta, hogy ez is egy olyan tipikus házasság lesz, amelyben a gyerekek kötik még össze a szülőket, de se közös érdeklődés, se szenvedély nem izzik már bennük. Másrészt kénytelen volt ő is viselni ennek a következményeit. István ugyanis egyre többször hívta legjobb barátját, Gábort magával, ha koncertre akart menni, vagy a többi fiút, hogy vacsorázzanak együtt. Korábban is így volt ez, de akkor még a lányok is velük tartottak. Éva most már nem erőltette a dolgot, így aztán Réka is otthon maradt. Soha nem okozott gondot köztük, ha külön programot akartak csinálni, de Réka lassan azért egy kicsit mellőzöttnek kezdte érezni magát. Annál is inkább, mert barátnőivel ugyan havonta rendszeresen összefutott, de István mintha egyre többször akart volna otthonról elszabadulni. Ha nem bízott volna Gáborban ezer százalékosan, biztosan eszébe jutott volna az is, hogy nő lehet a dologban. Aztán kiderült, hogy volt is, csak éppen Istvánnál. Ő szervezte a fiúk találkozóját, aztán éppen o nem vett részt rajta. Otthon azonban Éva úgy tudta, a fiúkkal van. Egy ilyen véletlen lebukás után Gábor egyre kevésbé akart falazni. Ösztönösen meghátrált minden konfliktusforrás elől. Nem akart éppen legjobb barátja családjában részesévé válni a családi botrányoknak.