Nehéz bármit is írni most, hogy ez a történet véget ért. ...
2010-ben szaladtak ki az első sorok az ujjaim alól – nem mesélem el újra, hogy
kinek a hatására történt ez így J
- és 2011. márciusában vettem a nagy levegőt, hogy ezeket az írásokat megosszam
másokkal is. Azóta ez napi program volt... írni vagy csak utána járni dolgoknak,
apró, színes részleteknek, de a gondolataim nagyrészt ezekben a kis
álomvilágokban jártak. Majdnem harminc különböző írás. El sem hiszem.
Idővel megpróbálkoztam más témákkal is, a nagy szerelem:
Velence adta az ihletet és a kutatni valót. Újra itt népszerűsítem kicsit
annak, aki esetleg még nem hallott róla: a Facebook-on van egy Velencei
történetek című oldal, ott lelhetők fel ezek az írások. És egy másik, a
Velencei olló, ahol nem a képzeletem szárnyalt, hanem azokat a tudnivalókat
osztottam meg, amiknek a nyomára akadtam keresgéléseim során.
De az igazi írás a Lassúkeringő blogé maradt. Mostanra azonban
úgy érzem, kezd kicsit kényszeredetté válni a megtöltése tartalommal, ezért úgy
döntöttem, egy időre önkéntes száműzetésbe vonulok. A blog nyitva marad, a régi
történetek várnak minden új érdeklődőt, vagy azokat, akik – hozzám hasonlóan –
néha szeretnek visszaolvasni.
Nem ígérek semmit! Az ugyanis megint egy új határidőt
jelentene, amihez egyre nehezebben tartom magam. Muszájból meg nem lehet írni.
Értelme legalábbis nem sok lenne. Tudom, hogy voltak köztetek, akik kitartottak
a végsőkig, de van statisztika a blogon, tudom azt is, hogy megcsappant az
érdeklődés. Próbálom hitegetni magam, hogy csak a FB-megjelenés miatt csökkent
itt a forgalom, de hát ennek tulajdonképpen számos oka lehet, igyekszem is
nemcsak magamra venni kritikaként, de nyilván abban is lenne igazság. Bár, így
utólag... nincs egyetlen sor sem, amit megbántam volna, hogy leírtam és
megosztottam veletek, vállalom ezeket a történeteket, amiket veletek együtt
éltem meg én magam is.
Szóval és tettel ... most elhallgatok egy időre – még magam
sem tudom, mennyi időre. Aki pedig nem feledkezik meg rólam és a blog címéről,
idővel felleshet ide, mert annyira azért ismerem magam, hogy tudjam, ha egyszer
már erre az útra léptem, nem lehet egyetlen mozdulattal lezárni ezt sem. Tehát
még egész biztosan jelentkezni fogok.
Történetek formálódnak bennem, legalábbis az első képek,
amik aztán vagy végig mennek a maguk útján, kerek egésszé formálódva, vagy
megmaradnak vázlatként egy eldugott fiókban. Most nem erőltetem a megírásukat,
hátha, egy kis szünet késszé érleli őket vagy éppen szül néhány újat.
Köszönöm, hogy velem együtt éltétek meg ezeket a kis
kalandokat, hogy együtt üldögélhettünk a rózsaszín felhők peremén. Jó dolog ez,
mondjon bárki bármit! Éppen elég küzdeni való van a való életben, kell egy kis
álmodozás! Mellesleg ez is oka annak, hogy most egy időre csendben maradok. A
közvetlen környezetemben túl sok betegség, nehéz érzelmi helyzet bonyolódott,
és ezeket óhatatlanul beleírtam a történeteimbe. Azok pedig a tőlem elvárt
boldog végkifejletig bejárták ezeket a nehéz utakat és élethelyzeteket, pedig
nyilván nem tudatosan kerestem a nyilvánosságban segítséget, hogy megéljem,
feldolgozzam ezeket. Ez egy idő után az olvasóknak is megterhelő lehet, úgyhogy
egy kis hallgatással próbálom eltávolítani egymástól a valós és a képzelt
világot.
Még egyszer, köszönöm, hogy itt voltatok velem, hogy
követtétek a hőseim életét... még ha csak ritkán is éreztétek szükségét, hogy
erről beszámoljatok nekem néhány hevenyészett sorban. Azok azért hiányoztak!
Nehéz úgy búcsúzni, ha a szívem mélyén nem is szeretnék
igazán, de... akkor azt írom: „Jövőre” (ezt azért nem kell szó szerint venni J ), veletek, ugyanitt!
Ha szerettétek ezt az oldalt, akkor havi egy kattintást megér. Előbb-utóbb
folytatódni fog! Ennyit bizton megígérhetek!
Puszi és ölelés mindenkinek! Jutka
12 megjegyzés:
Szia!
Megértem, mégis sajnálattal olvasom, hogy kicsit visszavonulsz. Sajnos a világ folyton változik, a reggeli kávé íze sem lesz már olyan, mint régen. Mindenesetre majd sokszor visszanézek, hátha néhány ihletedet sikerül papírra vetni. Remélem még találkozunk. <3
Puszi, Porcica
Ezzel búcsúzom, remélem csak kis időre: "Ahogy a valóságban megtörtént dolgokat el tudjuk felejteni, az is lehet, hogy néhány olyan dolog, ami sohasem történt meg, úgy él az emlékezetünkben, mintha megtörtént volna." (Márquez)
Hát, ez nagyon kedves volt, köszönöm! <3
Szia!
Nekem is hiányozni fogsz a reggeli kávé mellől, a napindításomból! Jó pihenést /de rövidet/ és töltekezést neked! Azért én sűrűn fogok feljönni az oldalra; hátha....
Köszönet az eddigi élményekért!
Kiscsillag
Magamat ismerve még igazad is lehet ;) Köszönöm! <3
Megleptél. Sajnálom. Megértem. Elfogadom. Szerettem. Köszönöm. Várom. <3
Töltődj. Pihenj.
Hát sajnálattal olvasom,de megértem. Néha elfárad, kiürül az ember.
Én személy szerint élvezettel olvastam az írásaidat.Nekem ehhez nincs tehetségem, így más munkáját értékelem.
A FB-n nem vagyok fenn, de ide visszanézek nosztalgiázni, ha nem teszed zárt körűvé.
Remélem még olvashatom az írásaidat.
Köszi a jó kis történeteket.
zsoooo, ez egy önálló kis írás volt így egyszavazva XD
Kitty, köszönöm a soraidat! A blog természetesen nyitva marad, gyere nyugodtan, aztán egyszer csak meglepődsz majd, hogy lesz új történet. Mert lesz. Biztos vagyok benne.
Hiányozni fognak a reggeli ébresztő történeteid, de érteni velem a mierteket! Pihenjen jól, szerezz új élményeket.
Aztán ha rad tor az írás kényszer, itt leszünk mi is olvasaskenyszeres követőid.
Csók puszi
Ma27
köszönöm, Ma27! Ha ilyeneket írtok, biztosan hamar ki fogom húzni azt a fiókot, aminek terveztem írni egy ideig :)
Szia! Én nagyon örülök annak, hogy olvashattam az írásaidat, és köszönöm, a sok történetet megosztottad velem nagyon sok szép pillanatot okoztál vele nekem... Azon veszem észre magam, hogy napról-napra megnyitom az oldalt abban a reményben, hogy mégsem ez lesz az utolsó bejegyzés, hogy ez még sincs itt, vagy már van azóta más.. Szóval csak annyit szerettem volna ezzel mondani, hogy hiányoznak az írásaid NAGYON :) Rájuk szoktam, és elvonási tüneteim vannak :P Puszi: Anna
Anna, köszönöm! Ha naponta nem is, de azért nézz vissza időnként, mert már formálódik Valami :) Lehet, hogy rövid kis írásokkal lopom vissza magam a mindennapi írásokba, amíg az a "nagy" összeáll; lehet, hogy az is átalakul menetközben, még nem tudom, de mocorognak az ujjaim. Ilyen ez, képtelenség teljesen leállni XD
Megjegyzés küldése