A dublőr - 29. rész

Elnézést kérünk a csúszásért és a rövidségért! Hamarosan remélhetőleg mindketten beleszokunk ebbe az új helyzetbe :)

***

29. rész

Rose Corbin hangos csörömpöléssel pakolt a mosogatógépbe. Julia ugyan mondta, hogy felesleges fáradnia, majd ő elpakol, de az asszony olyan pillantással mérte végig, amiben benne volt, hogy egyelőre kettőjük közül ő van itt itthon, nem a lány. Adamot már elrepítette a taxi, Gabriel a szobájában fejezett be egy feladatot, amit az iskola-előkészítőben kaptak, a két asszony nyugodtan beszélgethetett. Volna. De Rose szíve összeszorult, ahogy arra gondolt, Julia felbukkanása vajon mit jelent a fia számára? Most úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van köztük. Adam nyilván már túltette magát a hét éve történteken, és most valamilyen érthetetlen oknál fogva nem érte be az alkalmi találkákkal, a reggeli közben jól időzített bombaként biztosította ki a friss hírt, hogy a hazatérése után Julia ide költözik. Az asszony erőnek erejével nyelte vissza a kérdést, amit gondolatban már százszor feltett a fiának, de hangosan még nem merte nekiszegezni. Vajon ebben a hasonmásban Jenna dublőrét látja a fia? Ő még mindig leginkább így tudott rá gondolni. Túl sok hazugság hangzott el annak idején, amiket egyetlen pillanatra sem tudott elfogadni a lány részéről. Lehet, hogy túlélt egy borzalmas balesetet, de az még nem adott felmentést rá, hogy az arca mellett a becsülete is ott égjen abban a pokolban. És igen, fájt látnia, hogy az unokája mennyire feltétel nélkül fogadja el ezt a nőt. A menyével nem volt különösebb kapcsolata. Ritkán találkoztak, olyankor udvariasan elcsevegtek, az olasz lány családjával egész egyszerűen nem is lehetett másként, olyan fesztelenül tudtak elfogadni bárkit, akivel családi kapcsolatba kerültek. Most sóhajtva gondolt rá, hogy ő ezzel szemben sokkal angolabb maradt, távolságtartóbb és igen, előítéletesebb. Julia már tett róla, hogy ne tudjon bízni benne és fel nem foghatta, Adam hogy tudta ezen túltenni magát. Az ő fia! Aki azonnal és visszavonhatatlanul adtaki az útját hét évvel ezelőtt. És most újra a bűvkörébe került. Nem akarta még egyszer úgy szenvedni látni!

Julia feladta, hogy a barátságos reggeli képét fenntartsa. Az ígéretét megtartotta, csinált Gabrielnek egy halom palacsintát, a szívében ott őrizgette a csodálatos éjszaka minden apró részletét, a fejében pedig ott kavargott egy csomó tennivaló. Adam távollétében ki fog derülni, hogy eléggé akarják-e mindketten a közös jövőt, ahhoz, hogy egy hónap múlva összepakoljon és átköltözzön a férfi házába. De nem állhatott fel szó nélkül és indulhatott haza.

-Rose! – szólalt meg halkan, de határozottan. –Nagyon sajnálom, hogy nem képes megbocsátani, ami a múltban történt, de ha szereti a fiát és az unokáját, akkor hagyja, hogy mindannyian megragadjuk ezt az esélyt. Én teljes szívemből szeretem őket, és be fogom bizonyítani, hogy boldoggá tudom tenni őket. Már mindannyian éppen eléggé megszenvedtünk ezért a boldogságért.

-Nem is tudom, ki miatt – mormolta alig hallhatóan az asszony, mire Julia kihúzta magát.

-Én be tudom ismerni, hogy hibáztam, de kíváncsi vagyok, hogy Maga megteszi-e, amikor látja majd, hogy a fia boldogabb, mint valaha – mondta az asszony szemébe nézve, aztán ment, hogy elbúcsúzzon Gabrieltől.

*

Adam elégedetten dőlt hátra a reptérre küldött kocsiban. Jó volt végre döntésre jutni, átadni magát a felszabadult érzelmeknek és nem azon sakkozni, hogy vajon mi lesz a következménye minden egyes lépésének. Nem volt könnyű idáig eljutnia és hálás volt Juliának, hogy kitartott mellette, amikor nem éppen elegánsan viselkedett vele. Gabriel viszonyulása a nő felbukkanásához tagadhatatlanul megkönnyítette a dolgát. Úgy látszik, a fiának már hiányzik egy anya, egy kézzel fogható, kényeztető nő. Meg tudta érteni, hiszen neki magának is hiányzott már egy igazi, érzelmeken alapuló kapcsolat, bármennyire is próbálta ennek az ellenkezőjéről meggyőzni magát. Juliában mindent megkapott. Egy okos, érzéki nőt, aki ráadásul képes anyai érzelmekre. 

Halkan felnevetett, ahogy eszébe jutott a reggel. Egy jó kis búcsúölelésre vette éppen rá Juliát, játékosan henteregve, kuncogva az ágyon, amikor meghallotta, hogy Gabriel nyomja le a kilincset. Jobb ötlete nem volt, minthogy magával rántsa a nőt az ágyról. Halkan puffant a puha szőnyegen, magához ölelve Juliát, akinek a súlya kiszorította belőle a levegőt. Csókkal fojtotta bele a sikolyt.

-Apa? – hallotta az ajtó felől a fia álmos hangját. Vívódott, de végül csöndben maradt, hátha a kicsi visszamegy az ágyába. Nem volt szerencséjük. Gabriel súlya alatt jóformán meg sem nyikkant az ágy. Kicsit fészkelődött, aztán szinte azonnal szuszogni kezdett. Adam szíve összefacsarodott a gondolatra, hogy már megint rémálma lehetett, olyankor szokott ilyen félálomban átjönni hozzá, de nem mozdulhatott, amíg biztosak nem voltak benne, hogy elaludt. Julia zavartan rendezgette magukon a lerántott lepedőt, miközben a nevetéssel küzdött. A helyzet felébresztette Adam korábban lelankadó libidóját. Olyanok voltak, mint két rajtakapott tini, csak éppen a szerepek cserélődtek fel. Amikor már biztosak voltak benne, hogy Gabriel mélyen alszik, Julia legördült a férfiról, akiből egy gőzmozdony erejével szakadt ki a levegő. A nő búcsúzóul belebokszolt a mellébe, aztán fellesett az ágyra. Gabriel összegömbölyödve aludt, az ölében szorongatva Berniet. Julia a fürdőszobába lopakodott, ahol belebújt a fehérneműjébe és Adam egyik pólójába. Mire kijött, a férfi már az ölébe húzta a gyereket és magukra terítette a takarót.

-Átmegyek az ágyába – suttogta oda, mire Adam kinyújtotta felé a kezét.

-Ne! Gyere ide a másik oldalára! – paskolta meg a párnát. -Tudja, hogy itt alszol. Nem lesz kiakadva, ha itt talál.

-Oké!Ha te mondod – harapta be a szája szélét szégyenlősen Julia és óvatosan a gyerek másik oldalára simult. A kicsi megérezve a közelségét, felé fordult és belekapaszkodott a pólójába. Adam pedig mindannyiukat beterítette a takaróval. Lehunyta a szemét, és megfeledkezve a korábban érzett szexuális vágyakozásról, önfeledt elégedettséggel merült álomba, míg reggel a fia ébresztette, hogy siessen, mert elkészült a palacsinta. 

Még Julietta mellett sem érezte soha az összetartozásnak ezt az édes teljes érzését. Most tényleg egy család voltak abban az ágyban. Ezt a képet dédelgette magában az eltelt órákban, amíg a kezébe nem vette az újságot, amit még a reptéren vett, aztán bele sem nézett a repülés alatt. Az első, ami a szemébe ötlött a saját neve volt, ahogy egy gyászhírrel hozzák kapcsolatba. Valaki olyannak a nevével, akivel már nem is emlékezett, mikor találkozott. Az emlék halvány volt ugyan, de egyértelműen kellemetlen, főként a ma éjszaka fényében.

*

Jennifer Blake gyerekszínészként kezdte, így amikor összeakadt a pályakezdő Adam Corbinnal, meglehetős rutinnal bírt már egyrészt a szerepek, másrészt a bemutatkozó mamlaszok tekintetében. Bár fiatalabb volt a férfinál, aki még épp csak kilépett a fiúkorból, de sokkal tapasztaltabb volt, és tudatában volt annak, hogy egyesekre ez a tény kifejezetten izgatóan hat. Adam is ilyen volt. Eltöltöttek néhány vidám hetet, de mielőtt igazán komolyra fordulhatott volna a kapcsolatuk, Adam találkozott Jenna Langdonnal. Jennifer mindig is úgy hitte, a vetélytársnője csavarta el a férfi fejét, és amikor egy partyn – az éppen egyedül lévő - Adam néhány pohár után hazakísérte és ott is maradt vele éjszakára, már biztos volt benne, hogy könnyen visszahódíthatná. De Jenna visszatért, Adam pedig soha többé nem nézett feléje, sőt egy napon öles címek hirdették az újságokban, hogy eljegyezte Jennát. Jennifer akkoriban már a sokadik szexre alapozódó ismeretséget tudta maga mögött és egyfolytában Adamot hibáztatta azért, mert ő nem képes tartós kapcsolatra senkivel. A tény, hogy majdnem megszerezte a férfit, szinte mániákussá tette, és bebeszélte magának, hogy Adam árulása miatt képtelen normális párkapcsolatra. A családja észrevette különös viselkedését és nagyjából Jenna halála és az azt követő furcsa időszak alatt egy szanatóriumban helyezték el. Úgy tűnt, hogy onnan tényleg gyógyultan távozott. Idővel férjhez ment egy szakmán kívüli tehetős vállalkozóhoz, aki eget, földet a lába elé terített labilis hitvesének. Két gyerekük született, annak ellenére, hogy az anyaság szobrát nem Jenniferről mintázták. A bébiszitterek azonban mindent elkövettek, hogy ezt a hiányosságát ne kapják szárnyukra a pletykákra éhes lapok. Állandóan ott voltak a segítségére és egyikük sem beszélt kifelé a ház falai mögött zajló életről. Hosszú évek teltek el különösebb hírek nélkül, mígnem a közelmúltban holtan találták egy reggel a hálószobájában, amit már jó ideje nem osztott meg a férjével. Önkezűleg vetett véget az életének, minden magyarázat nélkül. Legalábbis eddig ezt hitték. De a közjegyzőtől előkerült időközben egy levél, amely magyarázatot adott a történtekre. Leírta benne – szerinte – szánalomra méltó életének minden apró mozzanatát, nevekkel, helyszínekkel, részletekkel, hibáztatva benne tucatnyi embert a saját életének tönkretételében. Köztük Adam Corbint is. A sajtó pedig éhes hiénaként ugrott a koncra, miután évek óta nem találtak fogást a példás családapai szerepben tetszelgő férfin.

Adam megdöbbent azon, hogy Jennifer milyen embernek írta le őt. Hiszen jóformán még kölyök volt, egy hormonjaitól fűtött kamasznál alig idősebb; és a lány sem volt a valóságban Hófehérke, még ha ő is kapta a mesefilm főszerepét. Még emlékezett rá, hogy valaki nevetve Hókefélkének hívta minden alkalommal, amikor szóba került a Disney-film  csinos főszereplője. Semmi értelme nem volt, hogy annyi évvel a találkáik után, éppen most szakadjon fel a múlt leple. Most, amikor minden erejével azon dolgozott, hogy Julia Blight előtt bizonyítson, képes a monogámiára, sőt, akár az elköteleződésre is.

*

Julia a szemöldökét ráncolva olvasta az orvosi szobában az egyik nővér által ott felejtett OK magazint. Szegény lány! – sóhajtott együttérzően, ahogy arra gondolt, milyen módon hagyta itt az árnyékvilágot. Orvosi szemmel a cikkben felsorolt gyógyszerek önmagukban még nem okozták volna a halálát, ha valaki időben felfedezi. De magányos volt, hiába élt egy nagy házban, a családjával és alkalmazottakkal körülvéve. Beteg volt, hiába állított ki egy jó nevű szanatórium igazolást az ellenkezőjéről. Egy boldogtalan, keserű nő – szusszant és már majdnem becsukta az újságot, amikor Adam nevét fedezte fel a következő hasábban. 

Még hogy szegény lány! – háborgott magában, ahogy végigolvasta a cikk hátralévő részét. Adamon kívül még egy csomó ismert név bűnlajstroma szerepelt a történetben. Egész egyszerűen nevetségesnek érezte. Ilyen ősrégi dolgokat előásni egy haláleset kapcsán! Hát, a sajtó számára már semmi sem szent? A jó öreg mondás, hogy „halottról csak jót vagy semmit” mintha soha nem létezett volna. A cikk írója szinte kéjelgett abban, hogy mára tisztes egzisztenciákat, családos férfiakat állítson pellengérre olyan dolgokért, amik két ember magánügyének kellett volna maradniuk. És az általa szegény lánynak titulált Jennifer Blake volt az, aki a saját gyengeségét mások befeketítésével igyekezett magyarázni. Még egyszer átfutotta az Adamra vonatkozó részt és megpróbálta maga elé képzelni azt a huszas évei legelején járó fiatal srácot, aki a hirtelen nyakába szakadt népszerűség hullámait meglovagolva kicsit elengedte magát. Szerencsére az ő nevével kapcsolatban ez a Jennifer nem állított olyasmit, hogy bármilyen szerek rabja lett volna. Őt csak hűtlenséggel, egy kiskorú lány  kihasználásával vádolta. Még hogy kiskorú – húzta el Julia a száját. Talán a törvény előtt az évei alapján az volt, akit elvileg alkohollal sem szolgálhattak volna ki, de ő is tudta, hogy egy tizenkilenc éves színészpalánta ennél sokkal többet is megengedhet magának, amíg nem veri nagy dobra. Néha még akkor is. Félredobta az újságot. Adamnak ebből egész egyszerűen nem lehet kellemetlensége!