"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2016. január 21., csütörtök

Távol a világ zajától 3.



Robert ült a taxiban és a maga mellé rakott egyendobozt nézte egykedvűen. Ismerős darab volt, minden titkárnő szekrényében lapult néhány ilyen összelapítva, hogy szükség esetén előkaphassák. Hányszor volt már tanúja, ahogy egy-egy kolléga a vérmérsékletétől függően gyors, kapkodó, vagy éppenséggel lassú, értetlen mozdulatokkal összepakolja a személyes holmiját, miközben egy biztonsági őr várakozik mellette, nehogy magával vigye a tűzőgépet? A gondolattól önkéntelenül is elfintorodott, neki olyanja nem is volt, hiszen az iratokat Amanda fűzte össze. A titkárnője is óriásira tágult szemekkel, értetlenül nézte, ahogy kért tőle egy ilyen alkalmatosságot, aztán különösebb óvatosság nélkül beledobál mindent a vadonatúj dobozba, nem törődve vele, hogy a Sziklás hegységből hozott szikladarab vagy a családi fotó kerül-e alulra. Nem sok személyes holmija volt, de azokhoz ragaszkodott. A szúrós szemű biztonsági őr, talán Mike volt a neve, nem emlékezett rá, zavartan állt mellette, mint aki nem tudja, hogy mi a teendője, ha valakit nem kirúgnak, hanem önként távozik a cégtől. Így aztán akkor sem szólt, amikor néhány dossziét is beledobott a dobozba. Egy órával korábban még feladatokat osztott Amandának, most pedig sajnálkozva ölelte meg, miközben elbúcsúztak. Hirtelen, dühből döntött, élvezve a nagyfőnök elképedését és kissé megroggyanva Nora diadalmas tekintetétől, de nem bánta meg. Egyelőre még nem, de nyilván megváltozik majd a véleménye, ha hetek, hónapok múlva sem lesz munkája. Ilyen jól fizető munkája, főleg. Megrázta a fejét, hogy szabaduljon a pesszimista gondolatoktól. Miért is ne lenne munkája? Elismert, jó szakember. Lesznek cégek, akik két kézzel kapnak utána, és neki életcélja lesz Nora üzleteit tönkretenni. 
A kígyó! Frászt volt wellnessezni! A hétvége minden percét arra használta fel, hogy a háta mögött előkészítse ezt a mai karaktergyilkosságot. Még nem igazán tudta a saját viselkedését sem tiszta fejjel értékelni, mint ahogy ennek az egész átkozott délelőttnek a történéseit sem. Megfutamodott? Lehet. De mi mást tehetett volna? Maradjon a cégnél és nézze végig mosollyal, vagy anélkül, ahogy a pozíciót, ami neki járt volna, amit már-már megígértek, amire számított, valaki másnak adják? És az a valaki olyan személy volt, akitől végképp nem várta volna, hogy hátba szúrja. 

Nora árulása olyan sebet ejtett a lelkén, amit képtelen volt egyelőre még felfogni is, nemhogy feldolgozni. Az a bestia! Reggel még gondosan kikészítette magát a közös fürdőszobájukban, egy csókot nyomott az orrára és mentegetőzött, hogy korábban kell indulnia. Egyetlen szóval sem említette, hogy azért, mert neki is meghallgatása van ma reggel a nagyfőnöknél. Hetek óta beszélt neki a projektjéről, Nora pedig csak hümmögött és soha még csak nem is utalt rá, hogy ő is harcba szállt érte. Azt pedig végképp nem, hogy egy-két ötletét bele is dolgozta a magáéba, így aztán jó esélye van rá, hogy ő kapja meg az előléptetést, nagyrészt Robert munkáinak lenyúlásával. Így is történt. Egész sereg kamu tanút sorakoztatott fel, akik szemrebbenés nélkül igazolták, hogy ezekben a munkákban a nő volt az ötletgazda. Ő maga is emlékezett rá, ahogy nemrégiben egy kedélyes estén, társaságban, kissé kapatosan kiejtette a száján az ominózus mondatot, amelyre most többen hivatkoztak: „Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled, hiszen minden ötletemet Te inspirálod.” De hát csak viccelt. Kedveskedni akart. Még véletlenül sem szakmailag értette a szavait. Azon az estén kérte meg Nora kezét, aki bájos, elmeorvosi mosollyal köszönte meg a megtiszteltetést, de nemet mondott. Arra hivatkozott, hogy nem akarja, hogy a férfi évek múltán azt vágja a fejéhez, csak a szakmájának él, ő pedig nem érezte magát alkalmasnak sem a feleség, sem az anyaszerepre. Tulajdonképpen igaza volt és hálás is lehetett neki, amiért erre rányitotta a szemét. A kapcsolatuk úgy volt jó, ahogy volt, nem volt szükségük házasságlevélre, még ha Robert távlati tervei között esetleg szerepelt is család. Pusztán azért, mert ez így szokás. De nem volt sürgős, így aztán minden csalódottság nélkül a csodás gyűrűvel köszönte meg a nő őszinteségét. Nem volt eljegyzés, csak a bankszámlája lett szegényebb egy jelentős összeggel, amelybe a brillkő került. Tulajdonképpen Nora megérdemelte. A mód, amivel őt padlóra vitte, legalább olyan briliáns volt, ezt el kellett ismernie, még ha az ő kárára történt is. 

Kíváncsi volt, hogy ezek után hogy alakul majd a nap hátralévő része. Nora hazajön és mentegetőzik? Kedvesen cirógatja, az ölébe mászik és megpróbálja feledtetni vele, hogy évek munkáját tette tönkre a húzásával? És ő vajon indulatok nélkül tud majd beszélni vele? Ennyire azért nem volt halvérű, ezt tudta magáról. Nyilván felemeli majd a hangját. A történtek után nem érezte túlzásnak a szakítást sem. Ahogy nyilván Nora sem, erről árulkodtak a szemei, ahogy ő elhagyta a vezér dolgozószobáját. A szakítással pedig egy sor kényelmetlenség jár majd együtt. Szerette ezt a lakást, és megkéri Norát, hogy költözzön el, de akár ő maga is megteheti ugyanezt, ha a nő ragaszkodna a céghez közel lévő helyhez. De akár mindketten itt hagyhatják, úgyis csak a történtekre emlékeztetné őket. A méregdrága lakást úgyis pillanatokon belül értékesíteni tudja bármelyik ingatlanos, hogy megosztozzanak az árán. Hirtelen eszébe jutottak a kölykök, akik odahaza várják, hogy hazaérjenek és eljátsszák nekik a családi idillt. Bassza meg! Most ehhez volt legkevésbé türelme – sandított fel az épületre, ami előtt a kocsi éppen megállt. Ráadásul ez el is döntötte a dolgot, Norának mennie kell, és ezt nyilván nem fogja szó nélkül hagyni a nő sem. De csak nem várja el tőle, hogy a két gyerekkel menjen szállodába? Fizetett és a dobozt kiemelte a hátsó ülésről. Akkor vette észre a költöztető kocsit, melynek a mélyén ebben a percben tűnt el a kedvenc bútortervezője, Larry Laslo által készített elegáns ülőgarnitúra egy darabja. Mi a fasz? – horkant fel, nem törődve Perryvel, a recepcióssal, aki kínosan feszengve tolta elé a leveleit. 

Robert türelmetlenül nyomkodta a lift szenzoros érintőjét, hogy az ajtó becsukódjon végre és a fülke megkezdje száguldását az ég felé, jelesül a tizenkettedik emeletre, ahol a lakásuk volt. Háta mögött érezte a dübörgést, ahogy a párhuzamos aknában aláereszkedik a teherlift. Talán a lakásuk berendezésének újabb darabjaival – vonta össze mérgesen a szemöldökét. Elképzelni sem tudta, mi történik. Nora ürítené ki a lakást? Képtelenség! Ezt még ő sem merné megtenni, bár a délelőtt történtek fényében érezte, jobb, ha elfogadja, hogy a barátnője bármire képes, és igazi őstehetség az összeesküvés-szervezésben. Ahogy halkan szisszenve kinyílt az ajtó, két formaruhás hordárt látott, ahogy az ülőgarnitúra legszebb darabja alatt görnyedve araszoltak a teherlift felé. A nyitott lakásajtóban ott állt Mrs. Lowell, a házvezetőnő, és a kezét a szája elé téve kétségbeesetten toporgott. Nyilván nem volt bátorsága megakadályozni a lakás kifosztását. Robertet látva kissé megkönnyebbülve tördelni kezdte a kezét.
-Óh, Mr.Hazard! Sajnálom! Nem tudtam mit csináljak. Ms. Bolton hozta ezeket az embereket, rögtön azután, hogy Ön reggel elment. Azt hittem, csak elfelejtettek szólni, hogy lecserélik a bútorokat, de aztán világossá vált, hogy valami más van a dolog mögött. Aztán a kisasszony elment, ezek meg egy lista alapján csomagolnak. Ms. Abernati a gyerekekkel a hálószobában van, hogy ne legyenek láb alatt, és mert Ms. Bolton onnan nem akar elvinni semmit – suttogta kétségbeesetten.

-Semmi baj, Holly! – paskolta meg a férfi az asszony kezét, miközben egyetlen pillantással felmérte, hogy Nora a nappalinak majd minden darabjára igényt tartott. Ha leülnek és elmondja, mit akar elvinni, egy szava sem lett volna. Még akkor sem, ha ezt a francos garnitúrát ő szemelte ki már a régi lakásába is, de aztán csak ide rendelte meg. Legyen az övé, ha ennyire ragaszkodik hozzá. De a mód, ahogy a háta mögött intézte a költözését, összetört benne valamit. Az előtérben ott sorakoztak a nő méregdrága Gucci bőröndjei és néhány reklámtáska, úgyhogy nyilván a ruháit is összepakolta. Helyes! Letette a maga dobozát a konyhában, aztán a visszatérő szállítómunkások legnagyobb elképedésére elkezdte kicipelni Nora bőröndjeit a lifthez. Amikor az utolsót is betette, akkurátusan megnyomkodott minden emeletet, végül rázárta a táskákra az ajtót. Nagyon remélte, hogy amíg a lift minden emeleten kinyílik, legalább itt-ott lesz valaki, aki veszi a bátorságot és lenyúl közülük egyet-egyet. Mint aki jól végezte a dolgát, becsukta maga mögött az ajtót és ráfordította a zárat. Mrs. Lowell már egy nedves felmosóval törölte fel a bútorok alatti területeket és a munkások lábnyomait. Amikor végzett, egymásra néztek.
-Így azért könnyebb lesz takarítani – mondta kesernyés mosollyal az asszony, ritka kincsként megcsillogtatva a humorérzékét. Robert elmosolyodott.
-Azt hiszem, a gyerekeknek nyugodtan vehetek most már biciklit is. A nappalit kinevezzük játszószobának. ... Tényleg, szólni kéne nekik, hogy tiszta a levegő, előmerészkedhetnek a hálószobából – indult az ajtó felé, amikor észrevette a falon a gyerekes sárga krikszkrakszot.
-Lizzy volt? – nézett az asszonyra, aki bocsánatkérően bólintott.
-Csak egy pillanatra nem figyeltünk rá és megkaparintotta a zsírkrétát – magyarázta halkan. Robert elmosolyodott.
-Ezek a falak így a bútorok nélkül úgyis olyan kísértetiesen fehérek. Direkt kellett oda egy kis szín – vonta meg a vállát, aztán benyitott a gyerekszobába, ahol az egyik legelképesztőbb jelenet fogadta, amit valaha látott. A két gyerek a hatalmas ágyon ült és Ashlee segédletével Nora legelegánsabb ruháit vagdosta csíkokra. A csíkokból hosszú láncot csomóztak, ami mostanra már úgy tornyosult a sarokban, mintha ezen akarnának a földszintig lemászni.
-Ez mi a fene? – hördült fel a férfi, mire két kíváncsi és egy kissé bűnbánó szempár nézett fel az elmélyült munkából.
-Ms. Bolton itt felejtette a szekrényben ezeket a rongyokat, gondoltam már úgysincs szüksége rájuk. A gyerekeket pedig jól lefoglalta – motyogta tűzpiros arccal a fiatal nő. Robert inkább nem világosította fel, hogy az a néhány rongy, amit hirtelenjében felismerni vélt, a lánynak több havi fizetését emésztette volna fel. El nem tudta képzelni, Nora hogy feledkezhetett volna meg róluk, hiszen egy vagyont ért mindegyik darab. Aztán rájött, hogy ezeket a ruhákat ő vette a nőnek, talán azért nem tartott rájuk igényt.
-Nos, akkor rendben van – krákogott a komolyságát megőrizve, aztán kitárta az ajtót. –Most azonban szeretném, ha a gyerekekkel inkább a nappalit vennék birtokba, amíg én lezuhanyozom – intett a fejével a fürdőszoba felé, és nem tudott nem elvigyorodni a lány zavarán. Helyes kis fruska! Remélhetőleg az itt történtekből nem vonta le azt  a téves következtetést, hogy a férfiakkal így kell bánni – futott át a fején a gondolat, aztán becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót és szinte letépte magáról az öltönyt és az inget.

4 megjegyzés:

rhea írta...

Azért még mindig meg tudsz döbbenteni, egy-egy fordulattal! :) A vége pedig..... nagyon nevettem.XD
Tetszett jutkám, köszönöm <3
pusza :)

Gabó írta...

Helyes kis fruska mi? Ühümmmm... ;)
Több esélyes a történet, meglátjuk merre kanyarítod az eseményeket! Köszöntem! <3

zso írta...

Hát most csak idáig jutok az olvasásban, de nefélj, nem tudsz levakarni.☺
Azt hittem Norat kicsit megizzasztod a gyerekekkel, de így is jó.☺

csez írta...

Ez a nő minden képzeletet alulmúl... Legalábbis az enyémet ;)
Tetszett, jucus!
K&P