Broden
óvatosan sántikálva botorkált a dolgozószoba felé. Rowena elaludt, miután
elkortyolt néhány pohár erős whiskyt. Teljesen kiborult a napló bejegyzéseit
hallgatva, ezért nem is figyelt, ahogy a férfi újra és újra megtöltötte a
poharát. De talán jobb is volt, hogy a megrázkódtatást az aranyló folyadékba
fojtotta. Broden fejében ott zakatolt valami zavaros gondolat. Idegesítette,
hogy meg sem tudja fogalmazni a nyugtalansága okát, ezért inkább felkelt és
McMillan íróasztalának fiókjaiban merült el. Megbeszélték, hogy másnap korán
reggel visszamennek Achnacarryba, így aztán nem is lett volna más alkalma, hogy
folytassa a kutatást. Ő ugyanis a maga részéről még messze nem érezte, hogy
választ kapott volna a kérdéseire.
Újra
a kezében forgatta a korábban félredobott levélcsomagot. A hivatalos pecsét a
feladó helyén az invernessi McGee ügyvédi iroda kissé elmosódott pecsétje volt.
Vajon mi dolga volt velük, mert a levelek megőrzésének módja nem vallott
hivatalos levelezésre? A dátumok alapján kiválasztotta a legkorábbit és kihúzta
belőle a sűrűn telegépelt lapot. Az első mondatok után döbbenten az ölébe
ejtette a levelet. Az első gondolata az volt, hogy felébreszti a lányt és
megosztja vele a felfedezését, aztán mégis inkább nyugton maradt. Úgy döntött,
hogy megpróbál egyedül az új információról minél többet megtudni, nehogy hiú
reménykedés töltse el Rowenát.
Ahogy
ült és járt az agya a félhomályos szobában, melyet csak az íróasztal lámpája
próbált bevilágítani, pillantása a szemközti hajós festményre esett. Mintha
kicsit csálén függött volna a helyén. Önkéntelenül is felállt, hogy
megigazítsa. Mielőtt ujjbegyével odébb mozdította volna, egy hirtelen ötlettől
vezérelve megmarkolta a keretet és leemelte a képet a falról. Egy faliszéf
fémajtaja sötétlett alatta. A képet hanyagul a földre állította és
visszasietett az asztalhoz. Annyi mindennek jutottak a nyomára ebben a házban,
talán szerencséje lesz és a széf kis kulcsára is rátalál valamelyik fiókban.
Már majdnem feladta, amikor ujjával véletlenül kitapintatott egy kis gombot.
Akár a faanyag apró göcsörtjének is hihette volna, de alaposabban szemügyre
véve megért egy próbálkozást. Megnyomta és örömmel észlelte, hogy a fiók
oldallapja leválik és mögüle egy apró üreg bukkan elő. Az első pillantásra
üresnek tűnt, de ujjaival addig tapogatózott, amíg megérezte a kis fémkulcs
hidegét. Kivette és zakatoló szívvel botorkált vissza a széfhez. Nem is
nyikorgott, mintha gondosan olajozták volna. Halk kattanás után Broden zakatoló
szívvel megrántotta az ajtót, amely lassan kitárult. Semmi más nem volt
odabent, csak egy régi kockás füzet. Sem pénz, sem ékszerek, de még csak
birtokkal kapcsolatos papírok sem. A kis füzet olyan volt, mint valami iskolás irka,
benne pedig Murray McMillan szálkás írásával dátumok és összegek
végeláthatatlan sorokban, havi rendszerességgel, tizenkét éven át.
Broden
az összegen gondolkodott. Nem volt túl nagy, még korabeli mércével sem. De a
címzett az az ügyvédi iroda volt, amelynek a levelét az előbb megtalálta.
Tekintettel arra, hogy az a bizonyos Joshua McGee megbízást kapott egy újszülött örökbe
adására, nyilvánvaló volt, hogy a kifizetett pénzek ezzel lehettek kapcsolatosak.
De miért fizetett McMillan tizenkét éven át? A logikus az lett volna, ha
egyszeri összeggel letudja a megbízást. És vajon miért csak tizenkét éven
keresztül? Mi történt azután Kaitlyn Monroeval, ahogy az apró csecsemőt
nevezték az iratokban?
Visszazárta
a széfet, a festményt a helyére akasztotta, a füzetet és a leveleket pedig
óvatosan elsüllyesztette a csomagjában. Bizonytalanul járt az agya, miközben
Rowena nyugtalanul forgolódó alakját figyelte. Joga lenne tudni róla! De miért
zaklatná fel ezzel a felfedezéssel, amikor még a nagyanyja naplóját sem
emésztette meg? Zavarta ugyan a tudat, hogy Rowena most gyászolja azt az apró
csecsemőt, akiről ő már tudja, hogy végül életben maradt. De a gyereknek
egyelőre semmi nyomát nem tudják, talán már nem is él. Ha mégis, már ő maga sem
fiatal ember, talán nem tud a származásáról, talán nem is akar tudni. És mi
lesz, ha megtalálja és az illető jogot formál az örökségére? Megfájdult a feje
a sok megválaszolatlan kérdéstől, úgyhogy jobb orvosságot nem tudva, öntött
magának is az erős italból és hosszú, égető kortyokban megitta. Szinte azonnal
érezte a zsongító hatást. A tűzbe bámult és hagyta, hogy a whisky is tegye a
dolgát. Hamarosan ő is elaludt.
*
Achnacarryban
szinte természetellenes csönd honolt. Broden gyanakvóan nézett szét. Négy
testvére és a házvezetőnő kellett volna várja, de sehol nem volt egy lélek sem.
Két napig nem volt itt és máris visszarepült az időben, amikor a kaliforniai
szőlőtőkék között neki kellett felhajtania a testvéreit, akik munka helyett
valami jó kis szórakozást találtak maguknak.
A
bejárat felől egy kocsi gumijának csikorgó hangja hallatszott és mind a ketten
várakozóan fordultak az ajtó felé. Edan és Catriona egymást karolva, nevetgélve
léptek be a házba, majd rögtön meg is torpantak, ahogy meglátták őket. Catriona
zavartan bontakozott ki a férfi karjaiból és a nővéréhez sietett.
– Nem is mondtátok, hogy ilyen korán jöttök.
Olyan nyúzottan néztek ki. Csinálok egy jó reggelit, mert nagyon úgy fest, hogy
rátok férne. Nem akarsz segíteni? – nyújtotta nővére felé a kezét és Rowena
megadta magát. Biztos volt benne, hogy nagy segítséget nem jelent majd a
konyhában, de tudta, hogy a húga csak lehetőséget akar adni a két férfinak,
hogy a villámló tekintetek okát tisztázzák egymás között.
– De, szívesen! – motyogta és meglepve
tapasztalta, hogy gyomra hangosan megkordult, mintha tényleg nagy szüksége
lenne valami laktató reggelire. Ahogy eltűntek a konyha irányába, Broden kissé
ingerült hangon suttogva fordult az öccséhez:
– Meg vagy őrülve? Mit művelsz? Két napra
teszem ki a lábam és máris összejössz az egyik McMillan lánnyal, csak hogy
kockáztasd az örökséged? És egyáltalán, hol vannak a többiek?
– Higgadj le! – mordult fel az öccse. – Azt
látom, hogy a nagy testvérnek még két éjszakát is szabad eltöltenie a másik
McMillan lánnyal egy kihalt házban, de engem azonnal kérdőre vonsz. Ha tudni
akarod, most vittük ki Duncant és Donatellát, meg a kis Leochot a reptérre.
Kaptak otthonról valami hírt, amitől idegesek lettek és inkább hazautaztak.
Wallace még itt van, de ma már ő is el akar utazni, csak előbb beszélni akart
veled. Quinn pedig a kis barátnőjével ment be a városba – folytatta a
beszámolót, gondosan elhallgatva a maga szerepét. Broden be is kapta a csalit.
– Quinnek milyen barátnője lett az elmúlt két
napban? Hiszen nem ismer errefelé egy lelket sem! – tárta szét értetlenkedve
Broden. Meg kell őrülni! Ezek a kölykök pont olyanok, mint kamasz korukban. Egy
pillanatra sem lehet magukra hagyni őket.
– Bridget kisebbik lánya, Kyla bukkant fel,
mert hallott a szülei meglepő közös állásáról és látni akarta, hogy tényleg nem
ölik itt egymást halomra. Nagyon helyes kis jogász-tanonc. Mindenesetre
kellőképpen olvasottnak mutatkozott egy olyan témában, ami az öcsköst
mostanában foglalkoztatta, és hát ... tudod, a villámcsapás hirtelen érkezik.
Két napja állandóan együtt vannak, jönnek-mennek. Quinnt ennyit összesen nem
hallottam beszélni az elmúlt öt évben, mint ebben a két napban. Nem is fogsz
ráismerni, ha hazaér. De ő legalább nem veszélyezteti az örökségét – tette
hozzá fejével a konyha felé intve. Ő ugyan Rowenára gondolt, de Broden
természetesen nem vette a lapot és visszalőtt:
– Aha, ezek szerint Te viszont sikeresen
beleestél a McMillan lány bűvkörébe?
Edan
nagyot sóhajtott. Tagadhatott volna, de minek? Visszatámadhatott volna, de
annak sem látta sok értelmét. Adott volt a helyzet, a bátyjával együtt
megperzselte őket az ellenfél tüze. Az idő fogja eldönteni, hogy elégnek-e
ebben a tűzben, vagy egy kicsit megpörkölődve továbbállnak majd. Most még korai
lett volna ezért veszekedniük. De mielőtt válaszolhatott volna, Broden még
folytatta:
– Azt hiszem, nagyobb bajunk is lehet a
McMillan lányoknál – dörmögte az orra alatt. Valakivel egész egyszerűen
beszélnie kellett a felfedezéséről, de most még túl bonyolult lett volna
összefoglalni Edannak a helyzetet. Majd leülnek mindannyian és elmesélik a
naplóból megtudottakat. És ha a többiek is megemésztették az újdonságot, akkor
majd félrevonul Edannal és a segítségét kéri a nyomozásban. Laza és nemtörődöm
srácnak tűnt a külvilág szemében, de ő tudta, hogy megbízható, titoktartó
férfi, aki könnyed stílusával könnyen teremt kapcsolatokat. Talán ő az
alkalmasabb arra, hogy bizonyos helyeken kérdéseket tegyen fel.
*
Broden
a könyvtárban várt az öccsére, az Edmét ábrázoló festményt nézte, s közben arra
gondolt, hogy talán élete legnagyobb baklövését követte el, amikor engedte
elutazni Rowenát és a húgát, mielőtt őszintén beszéltek volna egymással. Nem a
naplóról, hanem valami sokkal személyesebb, kettejüket érintő dologról. Skye-on
már majdnem megtörtént! Már éppen megcsókolni akarta a lányt, s nemcsak a
környezet és a helyzetük hatására, de egyszerűen megadva magát a vonzódásnak,
amely már hetek óta fogva tartotta. Olyannyira, hogy az eltelt időben nem is
gondolt mindarra, amit maga mögött hagyott, és amit néhány hete még a
legfontosabbnak gondolt. De az a francos napló közbeszólt. Előbb csak a tény,
hogy véletlenül rábukkantak, később a tartalma, amely túlságosan fájdalmas
volt, hogy a maguk szerelmes érzéseit eléje helyezzék. Végül pedig a Murray
McMillan szobájából előkerült iratok adták meg a végső döfést ennek a még csak
bimbózó kapcsolatnak. Ugyanakkor – bár a fizikai kapcsolat nem teljesedhetett
be még egy szenvedélyes csók formájában sem – lelkileg olyan közel kerültek
egymáshoz, mint ahogy ő a maga részéről még soha senkivel. Még Jasminevel sem.
De Rowena látszólag könnyedén meghozta a döntését, hogy a visszaérkezésük után
azonnal elutazzon a testvérével. Ezt akár vehette volna egy észhez térítő
pofonnak is, de a lelke mélyén nem tudott beletörődni. Ugyanakkor mardosta a
bűntudat, hogy meghagyta a lányt abban a hitében, hogy a nagyapja meggyilkolt
vagy meggyilkoltatott egy csecsemőt. Legalább ebben el kellett volna mondania
az igazságot, csak ez zakatolt az agyában. Edan belépett, kezében egy üveg
bontatlan whiskyvel, készen rá, hogy a bizalmas beszélgetést megkönnyítse a
bátyja számára. Broden pedig tehetetlenül megrázta a fejét, hogy lezárja
magában a korábbi gondolatmenetet. Az egyetlen alkalmas pillanatot elszalasztotta,
jobb lesz, ha megpróbálja elfelejteni azt a végképp értelmetlen kérdést, hogy „mi lehetett volna, ha ...”.
*
– De most tényleg, miért kellett így
elrohannunk? – kérdezte Catriona már vagy ötödször, de megint csak egy sóhaj
érkezett válaszul. Rowena tanácstalan volt, hogyan mesélhetne a húgának a
nagyapjáról megtudott szörnyűségekről. Ugyanis arról a másik dologról, ami még
a családi tragédiánál is jobban foglalkoztatta, képtelen lett volna még vele is
beszélni. Hiszen saját magával kellett volna előbb dűlőre jutnia, hogy végül is
akarta ő azt a csókot ott Skye-on, vagy sem. Sajnálja-e a tovaszállt
pillanatot, vagy örül neki, amiért nem bonyolódott Broden Cameronnal semmi
olyanba, ami csak fájdalmat okozott volna a későbbiekben. Tisztában volt vele,
hogy a férfinak megvan a maga élete odaát az Államokban, így aztán értelmetlen
lett volna belekezdeni valamibe, aminek úgysincs jövője. Catrionát azonban nem
olyan fából faragták, aki hamar feladja, és tovább érdeklődött:
– Brodennel kapcsolatos a dolog vagy a
kutatásotokkal a nagypapa házában? Mert ha az utóbbi, akkor azért úgy érzem,
jogom van tudni, ha valamire rábukkantatok. Ha meg Broden..., nos, a
testvéredként megtisztelő lenne a bizalmad. Már csak azért is, mert akkor én is
könnyebben nyílnék meg előtted – tette hozzá, mire Rowena azonnal felkapta a
fejét.
– Miről kellene neked megnyílnod? Csak nem
keveredtél valamibe Edan Cameronnal? Jaj, Cat, hiszen tudod, hogy a hagyatéki
kikötés értelmében elveszíti az örökségét, ha egy McMillan lánnyal kezd. Együtt
tudnál élni a tudattal, ha miattad nem kapná meg a pénzét? Hiszen itt nem
fillérekről van szó, hanem egy jelentősebb vagyonról, még ha azt ötfelé is kell
osszák.
– Nem akarják elosztani – vonta meg a vállát a
lány.
– Ezt honnan veszed? – csodálkozott a nővére.
– A srácok arról beszéltek, hogy
mindannyiuknak jobb lenne, ha egyben hagynák az örökséget. Ez akkor jelentene
sok pénzt, ha például eladnák Achnacarryt, de ezt egyikük sem akarja. Egyelőre.
– De talán Broden ...
– Nem, még Broden sem akarja. Amikor kint
voltak a nagyapjuk sírjánál, tulajdonképpen már ott megegyeztek. Azt mondják, a
birtoknak elég nagy jövedelme lenne jó kezekben, hogy annak a hasznát éljék
fel, vagy annak egy részét. Meg persze vannak kisebb tételek, amiktől
megválhatnának, például az Invergarryben lévő ház. Most, hogy sikerült a Morvan
házaspárt alkalmazni, biztosak benne, hogy a kastély jobb befektetés, mint az
érte kapott pénz a bankban. Quinn is úgy gondolja, hogy szívesen itt maradna, a
kutatásaira éppen alkalmas környezet lenne. És Kyla is itt lenne közel hozzá,
úgyhogy ...
– Kyla? – szakította félbe Rowena. – Ki a fene
az a Kyla?
– Bridget kisebbik lánya. Ne csinálj úgy,
mintha sosem hallottál volna róla, hiszen már az interjún is említette, hogy a
nagyobbik lánya tanítónő, a kisebbik pedig jogra jár Invernessben – forgatta a
szemét Catriona. A nővére mintha egy másik dimenzióban mozogna, mióta visszatért
Skye-ról. Most már igazán furdalta a kíváncsiság, hogy mi történhetett a
szigeten. – Inkább arról mesélj, mit sikerült megtudnotok a szigeten! – váltott
témát, hátha ezzel végre visszatérítheti a nővérét a jelenbe.
Rowena
összeszorította a száját. Végül is ez az alkalom éppen olyan rossz, mint
bármelyik másik, ha a nagyapjukról kell beszéljen. Itt legalább nem kell a húga
szemébe néznie, látnia, ahogy az elborzad a nagypapa rémtettei miatt. Vett egy
nagy levegőt és belekezdett.
*
Catriona
csendben ült. Szinte megsemmisült a hallottaktól. Sosem volt a nagypapa egy
gyöngéd nagyapó, mint például a barátnője, Anne ősz szakállú nagyapja, aki
egykoron a Mikulást játszotta el minden évben a közösségi házban; de amiről
most Rowena beszámolt, az egy teljesen ismeretlen, és igen kegyetlen férfit
festett elé. Képtelen volt elhinni, hogy ilyen rémtettekre lehetett képes. A
nagyi szegény hozott egy rossz döntést életében, amikor férjes asszonyként
engedett a szerelem csábításának, de aztán visszatért a családjához. Persze, ő
sem mentette fel a románc miatt, de hát erre nem a kétségbeesésbe hajszolás,
hanem egy válás lett volna az ésszerű megoldás. Még azokban az időkben is. Ő
maga már nem is emlékezett a szigeten lévő házra, csak arra, hogy sosem
szerette, mert életében nem járt még olyan huzatos helyen. De hogy ott
valóságos börtönben éljen a nagyi és titokban hozza világra a gyermekét, aki
aztán másnapra eltűnik, mintha sosem lett volna, ez rosszabb volt mindennél,
amit elképzelt. Már megértette, hogy miért választotta inkább az
öngyilkosságot, bár Rowena szavai még azt is sejtetni engedték, hogy talán a
halálában is közreműködött a nagypapa. Soha, senkitől nem hallott a kis
Kaitlynről, ami már önmagában árulkodó volt. Az öreg McMillan vagy
megfélemlítette az alkalmazottait, vagy elbocsátotta őket, de soha senkinek a
száján nem csúszott ki még véletlenül sem az apró gyermek neve, mintha sosem
létezett volna. Kíváncsi lett volna, hogy Broden mit szólt a felfedezéshez, és
vajon hogyan adta tovább a testvéreinek. Hiszen szegről végről ők is rokonai
voltak annak a csöppségnek. Erről aztán eszébe is jutott a másik fontos kérdés:
– Végül mi történt köztetek Brodennel odakint
a szigeten?
Rowena
majdnem leszaladt az útpadkára a váratlan kérdéstől. Azt hitte, a húga majd a tragédiával
kapcsolatban tesz fel további kérdéseket, amikre még ő maga sem tudta a
válaszokat, erre így beletenyerelt a kérdések kérdésébe. Végül úgy döntött,
őszinte lesz.
– Nem történt semmi. Egyszer majdnem
megcsókolt, de abban a pillanatban akadt a kezünkbe a napló, és a pillanat
elszállt. Jobb is, hogy így történt, mert ennek a kapcsolatnak úgysem lehetett
volna jövőre. És ezt jobb, ha Te is észben tartod, amikor Edan jóképű
fizimiskáján felejted a tekinteted. Broden hamarosan visszautazik az Államokba,
mert ott várja őt a saját világa, a gazdasága. Edan pedig ... nos, ő egy szabad
szellem. Ahogy megismertem, mindig is úgy élt, ahogy neki tetszett. Nem a
megfelelő férfi a Te számodra sem.
Catriona
ezzel szívesen vitába szállt volna, de ismerte már annyira a nővérét, hogy
tudja, mikor kell ráhagyni. Nem mesélte el neki, hogy Edan is azt tervezi, itt
marad Skóciában. Idővel pedig majdcsak kiderül, hogy jók-e a megérzései a
férfival kapcsolatban. Közben éppen hazaértek, és a ház előtt ott állt Scott
Monroe kocsija. Nem akart tanúja lenni a fickó és a nővére közti vitának, így inkább
fogta a csomagját és köszönés nélkül elment a férfi mellett. Már az ajtót
nyitotta, amikor meghallotta Scott gunyorosan édeskés hangját:
– Drágám! Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar
vigasztalást keresel a szakításunk után. Na, de hogy éppen egy Cameron
karjában, ezt még én sem feltételeztem volna rólad – mondta a férfi és
felkacagott. Catriona legszívesebben visszafordult volna, hogy lekarmolja az
arcáról a hamis megbántottságot. De tudta, hogy ezt megteszi majd a nővére is.
– Scott! Nem hiszem, hogy nekünk bármiről is
lenne beszélgetni valónk. De a Cameron házban tett kirándulásunkról aztán
végképp semmi – ment el a férfi mellett Rowena. Scott utána kapott. A lány úgy
nézett a karjába csimpaszkodó kézre, mint valami undorító ragadványra. – Azonnal
engedj el! – sziszegte neki, mire Scott látványosan lefejtette róla az ujjait.
– Hát, pedig azt csiripelték a madarak, hogy
nemcsak Achnacarryban jártatok, de Te még az egyikükkel egy külön kis
kirándulást is tettél a családi birtokra. Gondolom, viszonoztad a meghívást
egy másikkal, csak tudod, az azért mégis furcsa, hogy ez már egy kettesben
töltött kirándulás volt. Az emberek akár azt is hihetik, hogy románc szövődött
köztetek. Mintha láttam is volna egy fényképet, amin éppen átölel. Skye pedig a
tökéletes helyszín, ahol el lehet bújni a kíváncsi tekintetek elől. De azt kell
mondjam, hogy a pletyka már szárnyra kelt és a hírek eljutottak a közjegyzőhöz
is. Mr. Ansleynak pedig törvény szabta kötelessége érvényt szerezni az
örökhagyó utolsó kívánságának. Kár volt kivetned a hálódat szegény Broden
Cameronra, mert így veszélybe sodortad az örökségét is – mosolygott önelégülten
a férfi, amiért a terve ilyen tökéletesen működni látszott.
– Korán örülsz, Scott! – nézett a szemébe
Rowena. –Ha kell, írásban nyilatkozom róla, hogy semmi nincs köztünk. Soha nem
fogod rátenni a mocskos kezed a Cameron örökségre, hiába reménykedsz benne. Az
önkormányzat meglesz enélkül a pénz nélkül, és Te sosem fogod legyőzni Gavin
McDougalt a képviselői székért folytatott harcodban. Egyszerűen azért, mert egy
gátlástalan szerencsevadász vagy és egy ilyenre ennek a városnak nincs szüksége
– vágta diadalmasan az egyre inkább elsötétülő szemekbe a lány, aztán, hogy
fokozza a drámai hatást, hatalmas dörrenéssel bevágta a férfi orra előtt az
ajtót.