Broden
meredten bámulta a füstölgő romokat, de igazából már túl volt az első sokkon. A
gyújtogató alapos munkát végzett. Az istálló felől a megperzselődött, elhullott
állatok szaga terjengett, átütve hamun és elüszkösödött épületelemeken.
Szerencsére a mögötte elterülő területre nem terjedt át a tűz, a tőkék terhe
ugyan már hordókban volt, de nem kell még a domboldalt is újratelepítenie. A
kár így is óriási volt, annak ellenére, hogy éppen a múlt héten indult el egy
szállítmány a vágóhídra. Próbálta elhessegetni a botladozó kis borjak képét,
akik nemrégiben látták meg a napvilágot, és ennél a képnél újra egy vöröses
hajzuhatag jelent meg előtte, zöld szemek, amelyek az értelmetlen pusztítás
nyomán biztosan könnyel telnének meg. Dr. Rowena McMillan most biztosan
kiborulna. Ő pedig semminek sem örülne jobban, mint hogy vigaszt nyújtson neki.
Furcsa érzés volt, hogy a veszteség pillanatában még érzett magában erőt, hogy
ő maga legyen a támasz. Pedig a papírforma szerint most őt kellene támogatnia
valakinek. Egy órája még dühös volt, dobálózott a nagy kijelentésekkel, hogy
nem hajlandó tovább kínlódni a gazdasággal, ami eddig még csak a magányt és az
ehhez hasonló keserű napokat hozott el neki. A magánnyal nem vitatkozhatott,
mert egyedül volt, de erről talán mégsem a farm tehetett, hanem saját maga. De
nem lenne igazságos, ha hagyná feledésbe merülni a munka értékteremtő jó
érzését, amikor díjakat nyert el a termékeivel. Hogy is hagyhatná cserben azt,
ami szó szerint a verejtéke árán teremtődött meg. Minden egyes tőke a részévé
vált. Hiszen hányszor mondta már, hogy az ő ereiben nem is vér folyik, hanem
bor, jóféle testes cabernet. Talán ezért is volt sokszor a hülyeségig konok,
mert tudta, a feladás egyben önmaga feladását is jelentené. Nem hagyhatta
cserben az ültetvényt, amivel többet törődött, mint a feleségével. A házassága
tönkrement a gazdaság miatt, hiszen mindent hátra sorolt, és minden helyzetben
a szőlő volt az első. Aztán a marhák, akik a sajtot és húst biztosították az
üzletnek. Minden más csak ez után következhetett. Éjszakákon át táplálta a
tüzeket, amikor a fagy fenyegetett, és ásta az embereivel az árkokat, amikor az
államot sújtó tűzvész. Aszály idején az ördöggel is lepaktált, hogy elég vizet
szerezzen. Minden gondolata a birtok volt. És most rá kellett ébredjen, hogy
szépen észrevétlenül valami más, valaki más vette át az első helyet. Nem tudott
már a dús fürtökben, gömbölyű szemekben, hízott állatokban gyönyörködni, mert
mindenről Rowena jutott az eszébe. Még itt, a bűzlő tetemek felett is az járt
az eszében, hogy Jamison doktor helyett mennyivel csinosabb doktornőt ismert
meg Skóciában. Aki az újszülött borjakat biztosan meghatott szemekkel
cirógatná, nem olyan közömbösen csukná rájuk a karám ajtaját, mint az öreg Tom.
De most már nem volt se karám, se borjak, csak néhány rémült tehén reszketett a
távolban, akiknek elsőként sikerült kitörniük a fojtogató füstből.
Nem
akarta álmodozással tölteni az idejét, amikor hatalmas munka szakadt éppen a
nyakába, és kicsit kényelmetlenül érintette az a gondolat is, hogy egészen
mással akart foglalkozni a hazatérése után. Az a McMillan-Cameron örökös járt
az eszében az egész repülőút alatt. Listát készített a feladatokról, amikkel
egy magánnyomozót akart megbízni, mert nem varrhatott mindent Edan nyakába. Ha
igaz, az öccse máris kutatásokat folytat Skóciában, s remélhetőleg azonnal
jelentkezik, ha bármi hasznosat megtudott. De több szem többet lát, s ez a
jelen esetben abszolút igaznak tűnt. Ám most mindent félre kellett tegyen, amikor
arra ért a birtokra, hogy az emberei próbálják menteni a menthetőt.
– Gyújtogatás egyértelmű jeleit találtuk –
állt meg előtte Harvey Morton, a tűzoltók parancsnoka. –Még csak az elsődleges
vizsgálatokat végeztettem el, mert elsősorban a kármentéssel foglalkoztunk, de
nem volt profi, aki csinálta. Ha szerencsénk lesz, talán még ujjlenyomatokat is
találunk a benzineskannákon. Bár, ez már tényleg annak a bizonysága lenne, hogy
az illető teljesen gyakorlatlan volt a dologban. Furcsa, mintha nem is akarta
volna eltüntetni a nyomait. Amíg mindent átvizsgálunk, érdemes lenne elgondolkodnod
azon, hogy van-e valaki, aki ilyen módon akart ártani neked. Régi haragos, egy
üzleti viszály... – találgatott a férfi, akivel Broden régen együtt járt a
középiskolába. A Viszály szótól megrezzent a szeme, mert újra elkalandoztak a
gondolatai, de aztán megerőltette magát, hogy a pillanatnyilag fontosabb
dolgokkal foglalkozzon. Valahonnan a tudata mélyéről egy név bukkant fel, amit
még annak idején a magánnyomozó említett meg a felesége hűtlensége kapcsán: Jeremy Ironside. Próbált emlékezni, mi
állt a papírokban a férfiról. Jól menő tanácsadó irodája volt Los Angelesben.
Na igen, az ilyen ficsúroknak könnyű elcsavarniuk egy elhanyagolt asszony
fejét. Mindenesetre a gyilkosság után hiába dobta be a nevet, nem találtak
semmi gyanús mozzanatot a férfi életében. Úgy látszik, már mániákusan
ragaszkodik hozzá, hogy az élete tragikus fordulataihoz ennek a férfinak köze
lehet; de még önmaga előtt is nevetségesnek tűnt, hogy egy elegáns öltönyös
pasas benzines kannákkal lopakodjon az istállója körül az éjszaka közepén,
úgyhogy nem is mondott semmit. Egyelőre.
*
Rowena
szeretettel kócolta össze a hatalmas kutya fejebúbján a szőrt. Cam amilyen
hatalmas volt, annyira félt az oltástól, de a doktornő kedves hangja szinte
hipnotikus transzba ejtette arra a néhány másodpercre. Most megkapta érte a
jutalmát, mert semmit sem szeretett jobban, mint a finom masszírozó
mozdulatokat. A rendelési idő után jártak, odakint senki nem várt már a sorára,
nyugodtan babázhatott a nagyra nőtt kutyabébivel. Már most elszorult a szíve,
ha arra gondolt, hogy a szakirodalom szerint milyen kevés ideig élvezheti ennek
az óriásnak a bizalmát és szeretetét. Drew Carrigan kíváncsian vizslatta a lány
arcát. Cam volt az ürügy, amiért eljött, de igazából Rowenára volt kíváncsi. A
Cameron testvérek már majd egy hónapja elutaztak, azóta a két McMillan lány
mintha önmaga árnyéka lett volna. A kis Catriona mindig is hajlamos volt rá,
hogy meghúzódjon a háttérben, de Rowenától meglepő volt a változás. Hallotta
persze korábban ő is a pletykákat, hogy szakított a vőlegényével, és ő is
azoknak a táborát erősítette, akik a legidősebb Cameron fiúnak drukkoltak, hogy
hódítsa meg a csinos doktornőt. Az alatt a néhány nap alatt, amíg ő maga is
segítette a törött lábú örököst, egyenes embernek ismerte meg, olyannak, aki
méltó volt skót gyökereire. A helybéliek
nem ismerték a Cameron unokákat, de nagy vagyon örökösei voltak, így
mindenképpen jó partinak számítottak. Scott Monroenál bárki más jobb lett
volna. Sosem szívelte a simaképű és modorú Scottot, és Mona – a felesége – alig
bírta lebeszélni róla, hogy a véleményét megossza Rowenával is. De most már nem
volt oka magában tartani a véleményét.
– Remélem, nem Scott miatt lettél az utóbbi
időben ilyen otthon ülő? – nézett fel bozontos szemöldöke alól egyenesen Rowena
őszinte zöld szemébe.
– Scott miatt? Dehogy! – borzongott meg a
lány. Scottal azóta nem is találkozott, hogy rácsapta az önelégült képére az
ajtót. Biztos volt benne, hogy az ő keze is közrejátszott abban, hogy a helyi
újság pletyka rovatában megjelent egy kép a Cameron kastélyban töltött
hétvégéről. Pontosan emlékezett rá, hogy a vihar idején az a fura fickó akart
mindenáron egy közös képet róluk. Nem tudta, hogy magánnyomozó vagy újságíró
volt az illető, de hogy Scottól kapta a fülest, abban egészen biztos volt. A
Cameron fiúk mindenesetre feltűnő gyorsasággal tűntek el a vidékről. Még Edan
és Quinn is, pedig utóbbi többször is beszélt róla, hogy szívesen berendezkedne
Achnacarryban. De nyilván nem akartak táptalajjal szolgálni a helyi pletykáknak.
A maga részéről nem érezte különösebben a hiányukat, csak Catrionát sajnálta,
aki feltűnően sokat sóhajtozott Edan után. Ujjai megállás nélkül gyűrték a
szürke bozontot, de ennél a gondolatnál akaratlanul is belemarkolt Cam
bundájába. Kit akar becsapni? Broden Cameron hiánya úgy fájt, mint valami
begyulladt szálka. Nem múlt el nap, nem volt óra, hogy ne jutott volna eszébe a
férfi. De megértette, hogy az inkább feledni szeretné a skót ősöket és a
múltat. És talán az eltelt heteket is, amelyek átmenetileg ideláncolták. Mielőtt
elutazott volna, még összefutottak a közjegyzői iroda előtt. Broden láthatóan
szeretett volna valamit mondani, és őt azóta is gyötörte a gondolat, hogy mi
lehetett az, amit végül a férfi nem mondott ki. Egy vallomás? Minden nap azzal kelt,
hátha üzenetet küldött a férfi, de végül csalódottan kapcsolta ki a gépét.
– Azt beszélték a postán, hogy Scott Gavin
McDougal húgával vacsorázott a Fekete Disznóban – osztott meg az öreg egy újabb
helyi pletykát.
– Neki való hely – mormogott az orra alatt a
lány meglepetten. Scott ezek szerint taktikát váltott. Ha nem tudja megszerezni
az örökséget, akkor legnagyobb riválisa oldalán próbál érvényesülni. – Áldásom
rájuk! Szegény Fenella még nem tudja, micsoda patkány lapul a jól szabott
öltöny alatt.
– Hát, én a magam részéről örülök, hogy végre
Te magad is rádöbbentél erre – sóhajtott az idős férfi. – Mona a megmondhatója,
hogy hányszor akartam felnyitni a szemed. Nem tudom, mi vezetett végül a szakításotokhoz, de a
legjobb döntés volt, amit meghoztál.
– Nem én szakítottam vele, hanem ő velem –
vallotta be a lány. Még mindig belepirult a szégyenbe, ahogy arra a
beszélgetésre gondolt. Drewnál jobb embert nem ismert és úgy döntött, beavatja
a részletekbe. – Azért szakított velem, hogy bolondítsam magamba Broden
Cameront, aki így a végrendelet záradéka értelmében elvesztette volna az
örökségét. Ő pedig azt megszerezte volna a város számára és bebiztosította
volna vele a képviselői székét – foglalta össze egy szuszra a történteket.
– A gazember! – horkant fel Drew, aztán
elvigyorodott. – De talán csak felismerte, hogy nem lehet esélye a Cameron
fiúval szemben.
– Drew! Semmi sem történt köztünk! – sóhajtott
nagyot Rowena. Érezte, hogy itt kellene elbúcsúznia apai jóbarátjától, de a
szíve mélyén örült, hogy végre valakivel kibeszélheti a gondolatait. – Neked
bevallom, hogy volt egy pillanat, amikor azt hittem, Broden lehetne az igazi.
De a pillanat elröppent, Broden visszament Amerikába, úgyhogy nincs miről
beszélnünk.
– Ha jól tudom, egy nagy szőlőbirtoka van
odaát, az pedig nagy felelősség. Nemcsak a birtok, de az emberek, akik nála
dolgoznak – ráncolta a homlokát a férfi. – De nem tudom pontosan, merrefelé
lehet. Mindenesetre tegnap a tv-ben láttam a hírekben, hogy az egyik nagy
kaliforniai gazdaságban tűz pusztított. Gyújtogatásról beszéltek. Valami ...
várj csak... olyan spanyolos neve volt, mintha Buenos ... a fenébe, nem jut
eszembe – rázt a fejét. Rowena elsápadt.
– Buena Vista? – kérdezte elhaló hangon.
Broden mesélt a nagy múltú ranchról és a szőlészetről. Jaj, Istenem! Add, hogy
ne legyen baja! – fohászkodott magában.
– Az, az... Buena Vista, tényleg, így mondták
– bólogatott Drew. – Csak nem az övé? – kérdezte aggodalmasan, látva a lány
falfehér arcát.
– Attól tartok, igen. Ne haragudj Drew! Azt
hiszem, írok neki néhány sort.
Az
öreg értett a szóból. Felállt és megragadta Cam pórázát.
– Na, gyere te mimóza! Hagyjuk Rowenát most
már! Más dolga is van, mint téged dögönyözni. Te meg, ha írsz neki, írd meg,
hogy ha segítségre van szüksége, a földijei nem hagyják cserben. A szőlőhöz
ugyan nem nagyon értünk, de ha bármiben tudunk, a segítségére leszünk. A
Felföldiek összetartanak, akkor is, ha két szenilis vénember háborúskodni volt
képes egy asszony miatt. De tudod, a nagyanyád gyönyörű asszony volt. Néha, ha
rád nézek, mintha őt látnám. És mostanában sajnos az árnyak a szemedben is
kezdenek az övére hasonlítani. Ne hagyd, hogy valami bolond vénember
meggondolatlan sorai közétek álljanak! – búcsúzott, azzal halkan betette maguk
mögött az ajtót. Rowena szeretettel nézett utána, aztán leült a laptophoz és a
keresőbe beírta: Buena Vista tűzvész
*
Broden
a nyakát masszírozva ült le, hogy átutaljon egy újabb számlát. Mostanában mást
se csinált, csak költötte a pénzét, de muszáj volt minél előbb felépíteni az új
istállót a megmaradt állatoknak, és beszerezni néhány újat. Legalábbis ezt
diktálta az üzleti érdeke. A biztosító egyelőre nem volt hajlandó fizetni,
várnak a rendőrségi jegyzőkönyvre. Ha letelik a törvényben előírt idő és nem
találják a gyújtogatót, talán kap valami kártérítést, de ha előkerül, csak
polgári úton perelheti majd. Most kifejezetten szerette volna, ha a nyomozók
nem akadnak a nyomára annak a nyomorultnak. Seumas öröksége ott várta a
tengeren túl skót fontban, de amilyen rosszul váltották mostanában, egy vagyont
vesztett volna azon is. Napok óta egy tervet formálgatott, a gazdaság
átalakítását. Nem volt ezen mit szépíteni, kicsit össze akarta húzni a
nadrágszíjat mindenféle értelemben. Nem akart egy hatalmas birodalmat, amely
felette uralkodik, úgy gondolta, a maga részéről beérné kevesebb tisztes
haszonnal is. Csak az bizonytalanította el, hogy ugyan így kevesebb pénzből meg
tudná úszni, de hosszú távon ez kevesebb bevételt is jelentett. Sokkal
kevesebbet. A szűkös anyagiak pedig az emberei egy részének elbocsátását is
magukkal hoznák. Ettől a feladattól szinte rettegett. Akik nála dolgoztak, nem
szóvirágként mondták, hogy egy nagy család részei. Valóban így érezték. Most
melyik családtagjának kössön útilaput a talpára? Egész éjjel nem aludt,
terveket firkált, összetépett, költségeket kalkulált és néha már ott tartott
bedobja a törülközőt. A Nagy Ötlet valahogy nem akart összeállni a fejében. De
az emberei bíztak benne, hogy megtalálja a megoldást, nem okozhatott nekik
csalódást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése