2003. március

Március 3.

A levél elsősorban Nórának  szól, de Ti se maradjatok le semmiről, így mindenkinek küldöm. A lényeg, kaptam két könyvet a leányzótól kölcsönbe. Egy angol állatorvos írta őket. Az első általánosságban ír arról, hogyan kezdődött a praxisa, hogy mint vidéki állatorvos úgy a 30-as évek környékén milyen lehetőségekkel bírt, illetve nem bírt állatgyógyászkodni. A házikedvencekkel foglalkozó mai orvosok életét is színesítheti egy-két eset, de azért egy tehénben megfordítani a borjút vagy egy lóban a csikót mindenképpen férfiasabb „mulatság”. A második kifejezetten kutyás könyv volt. Ezt sem kellett volna buszon olvasnom! Itt ugyan nem röhögtem fel hangosan, viszont sírtam. Mit sírtam, bőgtem; és az sem piskóta az utazóközönség szeme láttára. Két történet arany retrieverekről szólt (angol fajta, csoda ha kimaradt volna), naná, hogy a balesetes nagyon meghatott és volt egy fül-műtétes (pont, mint Morcnak), ahol korabeli módszerekkel megoldva gombokat varrtak szegény kutya fülére, hogy a rétegek összetapadását segítsék. Szóval, még egyszer köszönet az élményért! (az utazóközönség nevében is J )

Örömmel közlöm egyébként, hogy valóságshowkkal kapcsolatban teljesen el vagyok maradva, egyszerűen bojkottálom őket. Az akciómmal valószínűleg nem fogom romlásba dönteni a kereskedelmi tévéket, de hogy nem veszítek vele, az is biztos. Na, és a tévét most szépen le is kapcsolom, mert éppen a Salma Hayek kefél valakivel nagy élvezettel, és ezt kora délután nézni tiszta önsanyargatás.

*** 

Március 5.

Cili! Fúúúj! Zöldtea ecettel? Külön-külön se nagy élvezet, de együtt??? Hát, szülinapi őszinteségemben bevallom, én sem vagyok egy nádszál, foglalkoztat is a fogyókúra erősen. A baj csak az, hogy a megvalósításhoz nincs bennem egy icipici eltökéltség sem. 75 kiló fölé mászott a mutató, majdnem leestem a mérlegről. De azért ha bánatos vagyok, itt-ott bepuszilok egy kis csokit, legrosszabb-legjobb esetben is némi banánt. Teát iszom, hogy a napi folyadékbevitel meglegyen, de persze cukorral. Reggelenként egy kis kakaó. Hébe-hóba egy kis könnyen összedobható sütike, liszt-cukor javarészt, mi kell még? Vajon mitől akad ki lassan a mérleg?

***

Március 6.

Ma hirtelen felindulásból elmentem nőgyógyihoz, mert utoljára 2001. márciusában voltam. Nézi a doki a dátumokat, kérdezte is, hogy nem volt jobb programom ebből az alkalomból? Mondtam is neki, hogy nem a két szép szeméért mentem, hanem csakis nagyon erős lelkiismeret furdalásból kifolyólag. Az ő ajándéka pedig az volt, hogy lekapta a spirált, merthogy már 5 éves. Kösz. Soha jobbkor. Spirálleszedés egyébként érdekes volt. Már azzal kezdődött, hogy nem találta a biztonsági szálat és kezdtük elemezgetni egy közeli kórházi beutalás esélyét. De aztán annyira fel tudott nyúlni, hogy lényegében a méhen belül kapta el a kis aranyost és kiráncigálta. Mondtam is itthon, hogy legközelebb mehet helyettem valaki más, mert nem volt egy nagy élmény. Most két hónapig oldjuk meg az életünket ahogy akarjuk, mert majd csak akkor teszi fel az újat. Szóval, meg is van az ajándékotok, ha gondoljátok: Elmegyünk egy moziba, megnézzük ezt a romantikus filmet a Jennifer Lopezzel, meghívtok egy óriás popcornra és egy vödör kólára, plusz megveszitek nekem a „zoknit” az elkövetkező hetekre J Kéretik most előre nem felfújni! J Ez az óriási ötlet ott a vizsgálóasztalon, széttett lábakkal merült fel ködös agyamban. Lehet, hogy azért olyan jó?

***

Március 8.

Valami nagyon fontosat akartam írni nektek ma reggel, de a sok hapsi kiverte a fejemből. Nőnap alkalmából meglapogatták a vállamat, gondolom, egy héten kétszer már nem kapok virágot. Reggel egy órát sétáltam a kutyával, olyan gyönyörű napos idő volt. A nap azóta már elbújt, de az a kis reggeli tavasz már az enyém!

***

Március 10.

Voltunk a Lepkemúzeumban. A dolog a vártnál jobban alakult, a tárlatvezetés nem volt kínos, az ipse őszintén örült nekünk és tényleg a lepkékről esett szó, nem az érmékről. A kiállítás nem nagy, de gazdag és érdekes. Majdnem másfél órát nézelődtünk és nem sajnálom egyetlen percét sem.

Egyébként bozasztót álmodtam éjjel: magyar érettségit írtam és 1-es lett! Nem tudom, mi váltotta ki, de közrejátszhatott, hogy Kiskölök kiosztotta nekem a Mikszáth: Az a fekete folt és a Lapaj, a híres dudás novellák elemzését. Eddig a Beszterce ostromából kellett kiírnom az olyan trükkös kis részleteket, amikből kiderülhet, ha nem olvasta el az eredeti regényt. Nem szép dolog, de mit csináljak, ha erőltetem, vagy ellenállok, akkor sem fog többet olvasni, csak rosszabb jegyeket szerez. Egyébként meg most annyi mindennel kell foglalkoznia egyszerre, hogy nem is lenne ideje egy regényben elmélyedni (ha egyáltalán tudna elmélyedni, de szépirodalomban soha) L.

Amúgy is rajtam a tavaszi fáradtság. Az egész napos Mikszáth olvasás után este már félálomban össze-vissza beszéltem, majdnem megkevertem a gyereket is. Mondtam is, jobb ha elmegyünk aludni, majd reggel 6-kor frissebbek leszünk. Így aztán a Tóth atyafiakra lehet ébredni. Hányszor kell nekem kijárni a sulit?

***

Március 12.

Nikim! Nem sok olyan könyv jelenhetett meg, ami ne lenne meg már itthon rövidített kötelező és ajánlott olvasmányok tekintetében, nem is beszélve a különböző elemzésekről. Mit gondolsz, én a saját fejemből vagyok időnként olyan okos és főleg gyors? Kell ám a támogatás nekem is! Csak sajnos ezekkel önmagukban nem nagyon lehet operálni. Arra jó, hogy legalább valamennyit olvasott a regényből a gyerek, aztán jön az én jegyzetem a kocsis zoknijáról és a befogott lovak színéről stb., így lesz kerek a tudomány. Ugyanis a pali kifejezetten ezekre a részletekre utazik, mert ezen méri le, hogy az eredetit olvasták vagy csak a zanzásítottat. De ma is mi volt?

Tanár kérdi az osztályt, ki nem olvasta még a novellákat? Osztály kétharmada jelentkezett, kicsi fiam blazírtan üldögél. Szokásos lebarmolás, mégis mit képzelnek… de ha már így alakult, akkor az olvasottabbak közül ki vállalná, hogy röviden ecseteli a többieknek, miről is szólnak a novellák? Erre az én fiam önként jelentkezik. És mindenki örömére szépen elmesélte a két novellát apróra, pedig még ő sem olvasta J Virított, mint a töklámpa a sötétben, de a tanár úr annak tudta be a pirulást, hogy a gyerek ilyen kis szende. És agyon dicsérte, hogy lám, aki tanul, az tud is. Van képe a kölöknek, az biztos.

***

Március 14.

Kiskölök túl van az eü vizsgán.  Simán lement, hypo-ivással kapcsolatos kérdése volt, meg persze a szokásos stabil oldalfektetés, szájon át lélegeztetés. Ez egy bejáratottabb baba volt, mint a tanfolyami, aztán ebbe is akkorát fújt, mint a másikba (amelyiknek a mellkasa alig akart emelkedni), a végén már úgy fogták vissza a babát, mert átment lufiba. Dicsérték, hogy de jó tüdeje van fiatalember! J

Szép hétvégét mindenkinek, a hóesés nem az én ötletem volt, most már én is szeretnék kitavaszodni, kezdem unni, hogy mindig nyolcvanhét réteg ruha van rajtam.

*** 

Március 18-19.

Amilyen kellemes volt a tegnap délután, olyan rémálom lett az éjszaka. Alighogy elmentetek, a Gyurma elkezdett nyögni, hogy neki a gyomra itt meg ott mennyire fáj. Aztán elszabadult a pokol. Először csak hányt, aztán beindult hátul is. Ült a klotyón, előtte lavór, azt se tudta, melyik görcsre figyeljen jobban. Gyógyszer, innivaló nem maradt meg benne. Ez ment kb. éjjel kettőig félóránként egy-egy rohammal. Akkor már annyira kivolt, hogy a nagy melák engedélyezett egy kúpot a fenekébe. Aztán nagy nehezen sikerült elaludnia.

Én is annyira kivoltam, kezdtem megérteni, miért kínzás az, ha valakit állandóan felébresztenek. Ahányszor éppen elbóbiskoltam, félálomban meghallottam, hogy kezd nyögni, öklendezni… futás. A negyedik alkalomnál már sírni tudtam volna, utána már azt se. A két másik pasi közben úgy aludt, azt sem tudták reggel, mi volt éjjel. Még a lökött kutya is… ahogy fent aludt az ágyon, én futottam, rádobtam a takarót, ki se mászott alóla, nyugodtan aludt tovább.

A kölyök most alszik, egy pohár innivaló az eddigi teljesítmény. Kihívtam a doki, hát, az is tiszta dili volt. Ugyanis még a gyerekorvoshoz vannak bejelentve. Felhívom reggel a rendelőt, hogy éjjel hányt, ment a hasa, lázas, jöjjön ki a doktornő. Kérik az adatait, születési ideje? Mondom, 1983. A nővér majdnem eldobta a kagylót. Amúgy szerintem valami vírus, mert mindannyian ugyanazt ettük, senki más nem beteg. Meg már arra is gondoltam, hogy az Andival való kínlódás miatti idegesség ment a gyomrára, de hát éppen kibékültek, már az is árt? Szegénykém, amilyen nagy darab, annyira elhagyja magát. Hiába, na, férfi.

***

El ne kiabáljam, de talán túl vagyunk a nehezén. A doktornő ugyan vázolta a legrosszabb lehetőségeket, de köszöntük, nem éltünk vele. Így aztán remélhetőleg a magas láz, ájulás már kimarad a repertoárból, marad a futkosás és lavórozás. Azért a láz elleni kúpot kiváltottam, volt is nagy derültség a patikában. Ugyanis mondja a patikus, hogy a fizetendő összeg 18 forint. Még a mögöttem állók is lefagytak, mit vettem, ami csak ennyibe kerül? Ott álltam a kétezer forintosommal és csak 18? Mintha 20 évet visszaugrottunk volna az időben. A mögöttem álló nő mondta is, ebből ő is vesz, ha csak ennyi, de persze csak vicc volt, mert recept kellett volna hozzá.

Morcost viszem Bálintra a dokihoz, mert oltani kell. A gyerek meg már aggódik, hogy addig őrá ki vigyáz? A pici gyermek. Persze, nem gondolja ő ezt komolyan, szerintem alig várja, hogy kitegyem a lábam. Bár, akkor neki kell kitöltenie a pohárba a teát, és ez már komoly megterhelés az ő állapotában. Szerinte. Az étvágya már egészen rendbe jött, bár minden kaja előtt háromszor megkérdezi, nem fog-e hányni utána… így aztán nagy élvezet bármit elé rakni az asztalra.

*** 

Március 26.

Tévénk megint halódik. Bár egészen hihetetlen egy darab, mert Gyurma – aki nem tudott róla, hogy rossz – bekapcsolta simán és azóta is megy, mintha mi sem történt volna. TV szerelő szerencsére ki se jött, mert influenzás lett. Így aztán beballagtam a páromhoz, de ez is csak arra volt jó, hogy láthattam az uramat könyékig bekötözve. Ugyanis kenyeret akart vágni az ebédjéhez. És nem zsemlét vett, mert spórol, hanem kenyeret (a maradék majd jó lesz itthon – ahol hegyekben áll a kenyér). Nos, közben csontig elvágta az ujját, a közeli patikus kente, kötözte be. A nagy spórolásban pedig ráköltött vagy másfél ezer forintot a kötszerekre. Annyi haszna volt a dologból, hogy egy csomó dolgot velem dózeroltatott haza, ő ugyanis most rokkant. A tündér.

***

Március 27.

Hazajött a kicsi, véres a szája széle; hogy megtámadták az utcán. Mi van??? Két srác leszólította félúton hazafelé, hogy ő pofozta meg és kurvázta le az egyiknek a nőjét? Aztán se szó, se beszéd, behúzott neki egy nagyott, felrepedt a szája széle. Mellesleg még megkérdezték, hogy milyen telefonja van, de azt mondta, hogy nincs nála. (Szerintem ez volt az alapkérdés) Szerencsére közben jöttek járókelők, így aztán megléphetett, viszont most fél. Még teniszre is el kellett kísérnem. Hát, ilyen JÓ környéken lakunk. A gyerek szerint a srácok teljesen hétköznapian néztek ki, nem azok az utcakölyök típusúak voltak. Viszont már a sulitól a sarkából voltak, káromkodtak végig. Én ugyan kocsiba pattantam és mentem pár kört, hátha megtalálom őket; sőt vittem magammal a „vérebemet” is erősítésnek, de sehol egy lélek. Szegény kölök, mind a 190 centije remegett, a szája véres, hát rámjött a szívbaj, meg persze a harci ideg is. Lám, hiába fiú, lehet érte reszketni, mint egy lányért. Lehet, hogy velem időnként egy terrorista, de lánynak még azt se mondta idáig, hogy „hülye”; szóval, valószínű, hogy mégiscsak az a telefon kellett volna a srácoknak. Szép kis környék, és micsoda világ!

Egyébként a dolognak úgy tűnik van előzménye. Ugyanis a Gyurma egyik barátja ment hazafelé az öccsével, amikor a Villányi úton két feltünően jól öltözött srác megelőzte őket, a kerítésnek nyomták őket és a telefonjaikat követelték. Amikor kicsit húzódoztak, kaptak is gyorsan egy-két pofont. Aztán úgy úszták meg, hogy az idősebbik kiugrott egy éppen közeledő kocsi elé (még jó, hogy nem csapták el), az lefékezett, a vezető kiszállt, hogy mi a jó francot művelnek itt… erre a két srác elszaladt. Ahogy a fiúk átbeszélték az „élményeiket”, elég sok ponton egyezett a dolog, valószínűleg ugyanazok voltak.

2003. február

Az első fennmaradt levél 2003. január 28-i dátumú. 

A tegnapi film nagyon aranyos volt. (Bazi nagy görög lagzi) Tipikusan olyan film, amitől a fiúk elsírnák magukat, hogy el kellett kísérniük, de lányoknak nagyon tuti. A párom ugyan egész jól szórakozott, de ezt be nem ismerné, főleg nem férfitársaságban.

Kiskölök írt, hogy egész jól ment a snowboardozás, de megrepedt a síszemüvege és kiesett egy csavar is a boardból, amit még ott a pályán megcsináltatott. Ha ilyen, amikor jobban megy, mi lehetett tegnap? Még jó, hogy nem ír meg mindent, mert lehet, hogy szívszélhűdést kapnék.

Ahogy Cili is írta, tényleg furcsa az ilyen teljesítményközpontú szeretet. Anyósom rokonságában is ez megy: első a bizonyítvány, mert hogy is venné ki magát a szomszédok, rokonok, ismerősök, meg talán a sarki kisboltos  előtt is, ha valami rossz jegy belerondítana a családi imázsba. Ő is itt sóhajtozott Gyurma fizika buktája miatt, sehogysem értette, hogy ettől az élet a főiskolán még nem áll meg. Akkor kapott egy telefont, hogy az egyik testvérének az unokája Pécsett egyetemista és jaj, két tárgyból is tököt kapott, pedig a középiskolában mindig kitűnő volt. Na, innentől már nem is akart a kardjába dőlni a saját unokája miatt, de addig … mint egy antik görög hősnő a maga búbánatával. Szóval, a rokongyerek… A nagyon okos gyereket otthon elől-hátul kiszolgálták, mert első a tanulás. De ne jöjjenek fel a haverok, mert zavarják aput-anyut, meg az ő hasznos idejét is. De el se menjen, mert mint mondtam, első a tanulás. Hát, így is lehet szeretni, de minek. Gyerek ott is hagyta őket és inkább elment az ország másik végébe egyetemre, hogy legyen már egy kis élete is.

Február 4.

Esik a hó! Hát nem gyönyörű? Tegnap este nagy kalandunk volt. Morccal sétáltunk és egy tüzelő szuka gazdája megkérdezte, nem lenne kedvünk egy nászra? Ott azonnal! Kinyitotta a kaput, de a szukának se kellett több, már ment is világgá. Morc meg persze loholt  utána. Le se sz.ta, hogy ordítok utána. Jó kis nevelést kapott! J Ment a nő meg a kukaca után. Szerencsére a nagy vágtában éppen a mi utcánk felé vették az irányt, én meg persze utánuk. A belem is kilógott, aztán a kapunk előtt még láttam, hogy felfelé futnak az utcán, nem a park felé. Felcsöngettem slusszkulcsért, család bepánikolt. Ugrás a kocsiba. Gondoltam, hátha felmentek a Vércsébe és szerencsém volt, ott voltak. A másik szerencse, hogy eddigre már futottak annyit, hogy megálltak egy kicsit lazítani. Kiugrás, Morc a hátsó ülésre, szuka a lábam közé előre, párom a kormányhoz. A gazda meg nem is nagyon aggódott, mondván, ezt már máskor is megcsinálta, de mindig hazajött. Nekünk mindenesetre elment a kedvünk a további hancúrtól.

Na, futok havat lapátolni.

***  

De nagyon be vagytok havazva a szó minden értelmében! Hazajövök és sehol egy sor. Ne utáljatok nagyon, de nekem nagyon bejött ez az új havazás. Isten bizony nem is számítottam rá, a hóesés gyönyörű, a kert gyönyörű és olyan jó hazajönni a latyakos, mocskos városból. Infantilis barátnőtöknek ennyi elég is. Szívbajhozó, szaros kutya is nagyon élvezi, én meg nem tudok rá haragudni a tegnapi miatt. Pedig nem sok kellett volna hozzá, hogy az úton valami el ne csapja. De akkor nem hallgatott senkire, csak ment a farka után. A kis hülye. És ha nem találom meg őket? Alhatott volna ebben a hóesésben a parkban, egy bokor alatt. Én meg hétszentség, hogy nem aludtam volna egy percet sem.  Most meg itt pislog a gyönyörű barna szemével a kanapéról, miután jól kijátszotta magát a puha hóban.

Teljesen elvesztettem az időérzékemet, nincs itt Kiskölök, azt sem tudom, milyen nap van, mert nem kell a programjaihoz igazodnom. Írta, hogy ott 30 centi hó esett. Csak lavina ne legyen belőle!

Amúgy, teljesen egyetértek veletek! Bennem is felmerült már, hogy ezek a kölkök 20-24 éves korukra annyit éltek, mint mi 40 alatt se. Hiába na, modern világ, az italunk Pepsi, nyelveket kell tanulni és minden mást az életre kell bízni. Állítólag az a legjobb tanító. Hol voltam én 17 évesen már többször a szüleim nélkül külföldön, autóvezetés, éjjel kavarodnak haza…?  Ezek meg elmennek a nagyvilágba, kipróbálják magukat egy csomó dologban, és alapvetően nem is értem hogy csinálják, mert nekik is csak 24 órából áll egy nap.

Gyurma már két napja járja a fősulit a beiratkozás miatt, de még mindig nem sikerült elintéznie. Tiszta diliház. Tegnap éppen abba kötöttek bele, hogy nem írta rá a papírra a bankszámlaszámát. Hiába mondta, hogy nem változott, a gépből nézzék meg és írják rá, azt nem lehet. Jöjjön holnap és otthon írja rá. Anyám! Bonyolultabb az egész rendszer, mint a tantárgyak. Vagy csak akik üzemeltetik. L

***

Február 5.

Cili! A kutyák utáni futás nem egyszerűen sport volt, ilyen szar érzésem már régen volt. Pillanatok alatt lepergett előttem minden rossz, ami történhet vele/velük. Többek között az is, hogy a Morc is a kerekek alatt fogja végezni, mint a Buksi. Annyira megkönnyebbültem, amikor meglett, sírni tudtam volna. Nem jó ennyire kötődni egy állathoz, hiszen előbb-utóbb „elveszti” az ember, de mit csináljak, ha tényleg családtaggá vált. Talán ha nem lenne olyan fenekedbebújós-fajta, másként éreznék, de így alakult.

Hát, szerintem a nagy magyar oktatásügy úgy van elcseszve, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Állandóan arról dumálnak, hogy mennyi felesleges dolgot tanulnak és ezen változtatni kell, de a dumán kívül nincs érdemi változás. Kérdem én, mi értelme ennyi fizikának a gazdasági karon? Az általános műveltséghez szükséges dolgokat a középiskolában már vették, most csak az idejük és az energiájukat pocsékolják. Ahelyett, hogy ezt az időt is az olyan tárgyakra fordítanák, amikből diplomázni fognak. Ne adj isten, esetleg nyelvre!

***  

Február 7.

Tegnap nagy botrány volt nálunk. Nincs itthon  Kiskölök, így aztán neveltük a nagyot. Valahogy most kulmináltak az események és tegnap robbant a bomba. Mert ugyan tényleg nem életbevágó dolog ez a bukás, hiszen folytathatja a tanulást, „csak” éppen emiatt össze-vissza csúszkálnak a dolgai. De a fene egye meg! Ennél azért többre lenne képes, ha egy kicsit a tanulással is foglalkozna. Na, ez jött ki tegnap belőlünk az apjával.  Teljesen meg volt lepődve, hogy neki itt nemcsak jogai, hanem kötelességei is lennének. Olyan apróságok, hogy neki is szabad levinni a kutyát, a szemetet, elugrani a boltba, megfogni a porszívót legalább a saját szobájában, és a programjairól előre tájékoztatni, nem utólag.  Biztos volt már nálatok is, hogy semmiségen borult a bili. Végül is regisztrációs hét van, nincs tanítás, nem gond, ha későn fekszik. Csak valahogy a kommunikáció teljes hiánya miatt mégis az lett. Mára nagy nehezen megnyugodott mindenki, visszaállt az élet a normális kerékvágásba, de nekem még nyomja a lelkemet, az az igazság.

***

Február 13.

Kedd este iskolaszéki ülésre megyek. Na, ez egy dili. Direkt nem vállaltam semmi ilyesmit, max. arra tudtak rávenni, hogy legyek az osztálypénz őrzője, aztán valahol mégis behúztak a csőbe, mehetek megint „székelni” J Ezt csináltam az általánosban majd tíz évig. Meglehetősen elegem volt belőle. Osztálypénz ügyben azt már nem is mondom, hogy valahol lógok kétezer forinttal, nem tudok rájönni, hogy mi a gubanc, így aztán az is az én saram. Még jó, hogy vállaltam. L

Ma reggel leszedtem az utolsó karácsonyi dekorációkat is. Szinte „észrevétlenül” megbújt még két girland a konyhában a karnison meg azon a kéményszerű építményen. Jöhet a tavasz. Szerintem a hó is azért esett, mert ezek még fennmaradtak.

*** 

Február 16.

Vagy olvastátok a Terézanyut, vagy hallottatok róla. Eddig szinte biztos. Volt rá egy válasz: Nőt akarok, azaz válasz Terézanyunak címmel. Ezt is überelték a témában a Terézapu beájulna, avagy állítsátok meg a szőke nőket címmel. Mostanáig nem sikerült rávetődnöm, de ma érte nyúltam és ezt nem kellett volna. Azóta ugyanis  egyfolytában hangosan röhögök, ami nem vet túl jó fényt rám a családban, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A legképtelenebb helyeken nem tudok uralkodni magamon és hangosan felrötyögök.

Egyébként a vasárnap reggeli hóesésről nem tehetek, megállt a kiskanál a számban, amikor reggeli közben kinéztem az ablakon és láttam, hogy szakad a hó. Szerencsére nem volt komoly, de azért vártam, hogy kapok egy-két seggberúgást e-mailben. J

A nagymamás etetés miatt megértem a mérgeteket, de az az igazság, hogy szerintem ez egy genetikai gubanc a nőknél, hogyha jön valaki, akit szívesen látunk, azonnal elkezdjük etetni.

Valentin nap  - Gyurma gondolt rám is, egészen meghatott. Apjukat figyelmeztettem, hogy ne édességben, likőrben gondolkodjon, hanem valami cserepesben, de valamit félreérthetett, mert arckrémet vett. J

Niki! Megkaptam a Nők lapja ráktálas képeslapját. Szégyeld magad! A nyálam ráfolyt a klaviatúrára.

*** 

Február 18.

Márti… – Felmentem. Vittem cappuccinot, sütit és hozzá tejet is, mert nem emlékeztem, hogy mennyire tejesek. Ez valahogy megalapozta a jó hangulatot, mert már az előszobában jót röhögtünk a bevásárlásomon. Meglepően oldott volt a hangulat. Náthás volt és köhögött. Mondta is, hogy a főnöke hazaküldte korábban, hogy kúrálja magát. A náthát egyébként nem csodálom, mert egyfolytában bagózik, viszont nem akarja, hogy a lakás büdös legyen, így az erkélyajtó állandóan nyitva. Én is kaptam egy kis takarót, aztán egy nagyobbat, végül a gyerekek rám borítottak egy harmadikat is, mert már kékült a szám széle. J A téma nagyrészt a tanulásról szólt, teljesen be van lelkesedve. Most már a család is teljesen idomult az elvárásaihoz, este nyolc után kuss mindenkinek, akkor ül le tanulni. Hogy ez hosszú távon hova vezet, abba most ne menjünk bele, de pillanatnyilag működik a rendszer. Mindannyiunkat tanulásra bíztat, mert a jövő mindenki számára elég bizonytalan és tanulás, állandó továbbképzés nélkül egyre kevésbé boldogulhatunk. Úgy ültem ott, mint a hülye gyerek, akit éppen kioszt az anyja.

Egyébként bármilyen jó is volt a hangulat, most már tényleg nem tudom, hogy a hidegtől voltam összedermedve nála vagy egy belső idegesség volt bennem és attól voltam olyan „fázós”. Tudjátok, hogy szinte féltem felmenni, ehhez  képest jól sikerült, de minden igyekezetem ellenére az járt közben a fejemben, hogy de szar szitu ez, amikor én vigyázok a számra, hogy miket mondok el, meg gondolom ő is kontroll alatt tartotta magát. Szóval, barátnők nem így dumcsiznak.

Most be kell fejezzem, mert megyek a kórházba, a kicsinek a kardiológiai papírjait kell intézni, a nagynak meg igazolást kell kérni az allergológián, hogy még mindig nem bírja, ha nő a fű.

***

Február 20.

Ember tervez, gyermekei végeznek … Éjjel órákon át azzal küzdöttem, hogy a nagyi lázát lenyomjam. Este már panaszkodott, hogy nem jó a közérzete, fogtam a homlokát, nyakát, nem lázas. . Gyanúsan korán elment aludni. Hajnalban arra ébredtem, hogy a fürdőszobában bóklászik. Nézem a homlokát, nem meleg. Pólója alá nyúlok, tüzel a teste, 39,2. Borogatások kézen, lábon, nyakon, vizes törölköző a testén, benne meg az Algopyrin. A priznic végül is segített, de szegény nagyon kivolt. Persze a suliban most lenne a legsűrűbb napja. Majd hozom-viszem, hogy legalább az aláírása meglegyen, meg orvoshoz úgyis vinni kell. Kiskölök már javul. Éppen időszerű volt, hogy helyette valakit ápolni kelljen.

*** 

Február 21.

Tegnap megérkezett a TV Shopból megrendelt palacsintasütő. Biztos láttátok már a reklámját. Nagyon guszta darabokat lehet vele elkövetni, bár, nekünk még egy sem sikerült. Meglepő módon párom lelkesült be rá, azóta is fogja a fejét, hogy lehetett így elvinni az erdőbe. Már ott beteg a dolog, hogy az alaptésztát kb. féléves mennyiségben kell a recept szerint legyártani és a hűtőben tárolni. Ha esetleg reggel-délben-este ezt szándékozna enni a család. Már a fogalmazástól a falnak megyek, mert magyarázza már meg nekem valaki, milyen a „vattacukorszerű” tészta?

Ki is juttatta eszembe a „Hurrá, nyaralunk 2001.” című írásomat? Mindegy, de ma megkapjátok, olvasgathatjátok. Ahogy átnéztem, rettentően sajnáltam, hogy tavaly nem születtek meg a Hurrá, telelünk; illetve a Hurrá, együtt voltunk Olaszban c. remekek. J

Fiúkkal ismét mérgesedik a helyzet, csak ideig-óráig hat a lebaltázás. Már megint érik a házi balhé. Kistesó valószínűleg a szerdai rutinvizsgája miatt ilyen lökött. Nagyon tart tőle, ami érthető, mert az oktató már megdicsérte, hogy ilyen gyenge kezdője mostanában nem volt.

***

Február 26.

Van valami ötletetek vacsorára, mert már nagyon unom a csirkét mindenféle feldolgozásban? Egyébként tele vagyok tettvággyal, igaz, nem nagyon mozdulok rá a saját ötleteimre. J De érezhetően jön a tavasz, mert állandóan ablakpucoláson és függönymosáson jár az agyam. Tegnap elpakoltam egy nagy rakás apró bizbaszt (ami egy hét múlva biztos, hogy visszakerül a helyére), próbálok lomtalanítani, virágföldet akarok venni, szóval jön a TAVASZ, akkor is, ha pillanatnyilag még befagy a fenekem. Az ablakot még nem kapkodom el, hiszen odakint zergekergető hideg van, de a függönyt végül kimostam, mert annyi por volt benne, csoda hogy nem kaptunk szilikózist. Innentől fogva végre volt értelme a portörlésnek is. Még a szekrények tetejére is eljutottam, amit pedig nem  nagyon szoktam erőltetni. Most olyan friss szaga van a lakásnak, de lelki szemeimmel már látom, hogy holnapra nyoma sem lesz ennek a frissességnek.

Gyurma közben elment a jegyzetboltba meg betűsablont hajkurászni. Aztán az első helyről fel is hívott, hogy a bolt megszűnt, neki tele a hócipője az egésszel, szerintem holnap vehetem én a nyakamba a várost.

*** 

Újra

Hát, így van az, ha az ember ír, nem akarja csak a fióknak tenni. Ezért aztán újra itt az Egérfogó, avagy a terápiás billentyűverés. De most már csak Réka szemszögéből, az ő történeteivel, gondolataival. Talán megáll a lábán, talán nem. Majd eldöntitek.
Pusza

Már az idejére sem emlékszem, amikor a számítógép befurakodott a hétköznapokba, a családokba, a baráti kapcsolatokba. A teremnyi méretű kolosszusok helyét átvették az íróasztal sarkán megbújó, bárki számára elérhető okoskák. Van, volt, és biztosan lesz is benne jó, rossz, de tagadhatatlan, hogy mára annyira az életünk szerves részévé vált, hogy sokszor még időleges hiányát is rosszul tűrjük. Kevesen tudnak annyira józanok és erősek maradni például, hogy egy nyaralás alkalmával ne vigyék magukkal a mobil-netet, vagy be ne üljenek egy internet kávézóba, hogy „csak egy pillantást” vessenek a levelezésükre, blogjukra, honlapjukra …

A barátnők közti rendszeres telefonkapcsolatot is felváltotta az elektronikus levelezés. Munkahelyen kevésbé feltűnő a billentyűket verni, mint a telefonba csicseregni és jóval diszkrétebb is, hiszen a környezet nem lesz akaratlanul is fültanúja a múlt heti menstruációs görcsöknek vagy a nagyfiú esküvői előkészületeinek…

Néhány éven keresztül hű és megbízható gépünk jóvoltából őrizgettem ezeket a levelezéseket. Aztán gondoltam egyet és legalább a saját hosszabb írásaimat kinyomtattam.  Mielőtt végeztem volna, persze törvényszerűen beütött a krach és az utolsó évek levelezése elszállt a szélbe a meghalt winchesterrel együtt.  Vidám emlékeztetőül  következzen itt egy s más a múltból. Ahogyan én láttam, ahogyan én megéltem, átéreztem. Nagyon sajnálom, hogy a reakciók nincsenek meg. Igazán érdekes lenne egy téma körüljárása a négy barátnő szemével. 

2003-at írunk. Az előző évben nagy siker volt a mozikban Bridget Jones naplója. Amikor megnéztem, őszintén szólva nem is értettem a zajos siker okát. Kellemes kis film volt, de számomra nem több. Mégis írók egész sorát mozgósította itthon is, sorban jelentek meg hasonló témájú könyvek, illetve még azok paródiái is. Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című könyve egészen megkapott. Talán nem is a téma, hanem a napló-jellege miatt. Azonnal eszembe jutott, hogy a lányokkal már egy éve e-mailezünk, s ha ezeket az írásokat összegyűjtöttük volna, érdekes és nagyon is eladható könyvet írhattunk, jobban mondva szerkeszthettünk volna belőle. Hiszen ahányan vagyunk, annyifélék. Sok mindent látunk hasonlóan, sok mindent homlokegyenest másként. Mint körülöttünk az emberek, akik ha a mi mindennapi eszetlenségeinkről, örömeinkről, félelmeinkről olvasnának, biztosan megtalálnák a sorok között önmagukat is.

Négyen vagyunk.  Egyszerűen csak beszélgetünk, pletykálkodunk, csevegünk és elmélkedünk. Jól érezzük magunkat együtt, legyen köztünk egy elektronikai vonal vagy egy szelet zsíros kenyér. Ápoljuk a barátságunkat, mert szükségünk van egymásra. Arra, hogy félszavakból is megértsük egymást, hogy vannak közös emlékeink, élményeink. Bízunk annyira egymásban, hogy kisebb-nagyobb titkainkat is megosszuk egymással.  Jó a gondokat is megosztani valakivel, aki ismer bennünket, ugyanakkor kellő távolságból látja a dolgokat, segít más szemszögből is megközelíteni a problémát. Ha gyökeresen eltérő is a véleményünk, akkor is meg merjük mondani, őszintén reméljük mindannyian, hogy el tudjuk viselni a kritikát. Igaz, nem is igyekszünk nagyon a tanácsadásra, hiszen ha nem élünk benne egy konfliktusban, milyen alapon alkothatnánk arról döntő véleményt. De kibeszélni magunkból vagy éppen meghallgatni a dolgokat… mi lehet fontosabb szerepe egy barátnői státusznak.