Zongoralecke 41.

Daniel napok óta agyalt. Cikáztak a gondolatok a fejében. Nem hagyta nyugodni  Rose keserves sírása és megválaszolatlan kérdései az anyjához. Daniel, ha nem is mutatta, de őt  is megviselték a Roseval történtek. Rossz volt látnia, hogy az a hét éves gyerek mennyire nem tudott mit kezdeni a hallottakkal. Zsigerből válaszolt az őt ért atrocitásra ...- Végül is jól lerendezte ! -nevette el magát a fiú. Belevaló kiscsaj ez a Rose, az már biztos!  Daniel, ha csak rágondolt, hogy James  a foghíjas selypítésével...alig tudta magát már ott is türtőztetni  a nevetéstől. Vicces volt a kis fickó, ahogy ott ült magába roskadva, a vörös, égnek meredő hajával, kissé pufi alkatával,  a félregombolt  iskolai egyen zakójában,  a zsebkendőt a  szájához szorongatva ...! Lehet ,hogy nem szép dolog egy gyereken nevetni, de ez a kiskölök szinte az apja klónja volt, csak jópár évvel fiatalabb kivitelben....és az a karót nyelt nő ott mellettük, istenem! Szép kis család! Aztán bevillant neki a magukat kívülről látott kép, hogy mennyire mások voltak Ők hárman... Jóleső érzéssel töltötte el a gondolat, hogy Emmával volt és támogathatta Őt a jelenlétével.

 Magán is meglepődött, amikor felkapta a kislányt és kitrappolt vele az irodából, maga mögött hagyva a meglepett társaságot. 

Felpattant az ágyról és magára kapott pár keze ügyébe kerülő göncöt. Kiviharzott a lakásból kicsit hangosabban becsapva maga mögött az ajtót, mint szerette volna. Lerohant a lépcsőn, ki a ház elé. Szétnézett, aztán elindult gyalog, majd útközben leintett egy taxit,  és bepattant a hátsó ülésre.

-A Back Ros-hoz legyen szíves ! Tudja hol van ?

A sofőr hátrafordult, majd vidáman bólintott. Daniel már régóta ide járt, ebbe a virágüzletbe, a tulaj családi jó barátjuk volt, Lynne Miller. Az üzletbe betérve mosolyogva fogadták. Meglepett örömmel látták, hogy a szeme rendbejött és már nem volt szükség a fehér botra. Lynne szívélyesen fogadta, hátra hívta az irodájába, és egy csésze tea mellett kifaggatta az elmúlt hetek, hónapok eseményeiről. Mivel Danielnek nem igazán volt az utóbbi majdnem egy év során kinek vinni virágot, már rég járt  az üzletben. Ha az anyjának vett virágokat, azt inkább rendelés útján, telefonon rendezte le, mert nem szeretett különösebben eljárni sehova, míg a  vakság megbéklyózta.Ismerték már annyira  az ízlését, hogy elég volt egy telefon, és már küldték is a megadott címre a virágküldeményt.

Míg Margarettel élt együtt, minden héten meglepte a lányt egy csokor virággal.  Szeretett virággal kedveskedni. Margarett kolléganői irigykedve figyelték, ha a munkahelyére jött a futár a szebbnél-szebb csokrokkal, vagy akár egy szál, de annál többet mondó virággal. Most, hogy itt volt és kortyolgatta a teáját, arra gondolt, hogy nem is tudja Emmának miért nem vitt még soha egy szál virágot sem? -Nem baj, ami késik, nem múlik ! -gondolta széles mosollyal  az arcán. 

Lynne maga készítette el a csokrot Daniel számára, miután a fiú végig sétált  az illatosabbnál illatosabb és szinesebbnél színesebb virágok közt, majd kiválasztotta a megfelelő virágokat . Baráti öleléssel és egy ígérettel, ami arról szólt, hogy ezek után sűrűbben látogat majd el hozzájuk a fiú,  lépett ki az üzlet elé, az éppen időben beparkoló   taxihoz lépve. Maga mellé helyezte  az ülésre a csokrokat, majd még egy utolsó  integetés a kocsi hátsó üléséről , és az autó eltűnt az utcasarkon befordulva, az integető Lynne szeme elől .

Emma a bejárat felé fordulva fülelt . Hallotta, hogy Daniel ajtaja becsapódik. Mosolyogva várta a belépő fiút. Aztán pár perc után csalódottan vette tudomásul, hogy hiába várja. Az ablakhoz lépett és lenézett az utcára. Látta a már néhány házzal arrébb sietősen lépkedő Danielt, ahogy útközben próbál a farmer dzsekijét magára húzkodva  egy  black cab-ot  leinteni az utcán. Emma már napok óta nagyon feszült volt. Rose iskolai  akciója tette fel a koronát a kétségbeesésére. Akkor úgy gondolta, hogy nem bírja tovább, összeomlik. Annyira el volt keseredve, egyszerűen minden rosszul sült el mostanában Tudta, hogy beszélnie kell Daniellel, de egyszerűen nem volt elég bátorsága hozzá.

Már több mint egy órája elment Daniel. Emma azt hitte, együtt lesznek a megszokott vasárnapi közös reggelijük kapcsán. Kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy mindjárt kilenc óra és a fiú sehol. Vajon hova mehetett el ilyen korán, ráadásul vasárnap reggel ? Azért a  gőzölgő teáskannát felhelyezte  az asztal közepére  és a pirítóssütőbe bekészítette az első kenyérszeleteket. Rose még  pizsamában jött ki a szobájából, a hóna  alatt félig lelógó kis westievel .

-Daniel ? -kérdezte anyját .

Abban a pillanatban halk kopogás hallatszott az ajtón.  A kislány, mint akit puskából lőttek ki, rohant ajtót nyitni az érkezőnek.

-Szia ! -vigyorgott és átölelte Daniel derekát. A fiú a karját maga mögött tarva lépett be a lakásba.  Rose előtte ugrálva igyekezett az anyja felé .

-Megjött Daniel, mama !

Emma hátra sem fordult. Kissé sértettnek, de inkább idegesnek érezte magát a fiú reggeli váratlan eltűnése miatt. Várta, hogy milyen magyarázattal áll majd elő Daniel.

-Húúú ! Ez az enyém ? -kérdezte csodálkozva Rose .

Ez a felkiáltás megtette hatását, mert erre már Emma is kíváncsiságtól hajtva, a válla felett  hátra lesett. Rose ott állt egy kedves kis tarka -barka frézia csokorral a kezében, és szagolgatta az illatos virágokat.

-Mama, nézd mit kaptam ! -örömködött a csöppség .

-Mmmm! Szép virág!- mondta szemöldökét felhúzva Emma, és már fordult is vissza a pulthoz. Daniel nem tudta mire vélni ezt a hűvös fogadtatást. A lány mögé lépett és hátulról átölelte egyik karjával, szorosan magához húzva  vékony testét . Eleinte  mereven ellenállt minden kísértésnek,  amit a férfi érintése váltott ki Emmából ,rezzenéstelenül állt, a fejét lehajtva. Majd Daniel a másik kezében lévő fehér rózsacsokrot a lány elé emelte és a nyakába csókolva suttogta - Szeretlek ! 

Emma szemét elöntötte a könny, bár azt sem tudta örömében vagy még az előbbi csalódottságában. Meg sem tudja mondani mikor kapott virágot utoljára, pedig szerette a virágokat. Két kézzel megfogta a csokrot és mélyen beleszippantott a friss szirmok bódító illatába. De finom illata van, fordult könnyes, de boldogságot sugárzó szemekkel a fiú felé. Emma csak mosolygott füligérő szájjal a férfire. - Miért kaptam ?

-Mondtam már. Mert szeretlek ! Nagyon! -krákogott. Daniel...- És mert szeretnék kérdezni valamit .- mondta kisfiús zavartsággal.

-Igen ?

-De nem tőled, hanem Rosetól .

Emma összeráncolt szemöldökkel nézett a férfira, majd a lányára .

-Rosetól ?

-Khmmm ...igen .

-Akkor menj és kérdezd meg tőle! - fordult el sértődöttséget mímelve Emma .

-Szeretném, ha te is hallanád - fordította vissza a lányt Daniel, hogy újra vele szemben legyen .

-Rose, gyere ide légyszives - szólt a kislánynak a fiú.-Üljünk le a kanapéra !

-Daniel, mi van ? Mondd már ! - türelmetlenkedett Emma .

Mindhárman leültek a kanapéra. Daniel ült középen és a két lány, akiket annyira szeretett, fogták közre. Rose szokásához híven egy pillanat alatt a férfi ölében helyezkedett el   A fiú kicsit fészkelődött, majd a torkát köszörülte, aztán nagyot nyelt ...majd a kislány füléhez hajolt és belesúgott egy rövid mondatot, ami rögtön megtette hatását .

Rose csodálkozva a férfira nézett, eleinte komolyan, majd boldogan, aztán visszasúgott a fiú fülébe.

-  Igen -suttogta cincogva és sugárzó  szemekkel nézett az anyjára.

Daniel várakozástól feszült arcán  a válasz hallatán végtelen öröm áradt szét,  és megpuszilta a kislány arcát. - Tényleg ? 

Rose egy szót sem szólt,csak vadul bólogatott a fejével, és csak vigyorgott közben. Emma szótlanul figyelte ezt a kis közjátékot a férfi és Rose közt. Már-már kezdte kellemetlenül érezni magát. -Zavarok ?

-Mmm.-rázta finoman meg  a fejét Daniel ....-  Azt kérdeztem Rosetól, hogy elfogad -e apukájának  -suttogta alig hallhatóan a fiú, le nem véve a lány egyre jobban kikerekedő szeméről a tekintetét .

 - Ő igent mondott. Te mit mondasz ?  Elfogadsz Rose apukájának, Emma Bradley ? Leszel a feleségem? 

Emma szeme csak úgy cikázott a férfi kérdő és a lánya  fülig érő vigyorral figyelő, és hevesen bólogató tekintete között.

-Te most a lányomtól kérted meg a kezem, Daniel Brookes ?

-Hááát ,...azt hiszem, igen .

-....és Ő mit mondott ?

-Azt ,hogy igen  - kiáltotta Rose, és már ugrott is  az anyja nyakába. -Anya, ugye igen? Ugye lehet az apukám ? -kérlelte Rose  az anyját. Emma szinte remegett, annyira boldog volt. Csak figyelte  a férfi arcát, aki most kérte meg a kezét, de nem jött ki egy hang se a torkán, csak bólogatni tudott és mosolygott, mint egy vadalma, majd megfulladva a gombóctól, ami ott volt a torkában. Erre nagyon nem számított. Most már végképp el volt veszve. Most mi lesz ?

Daniel két keze közé vette a lány szipogó arcát és hosszan, tele érzelemmel, szenvedéllyel megcsókolta. Nem érdekelte, hogy Rose ott áll előttük és figyeli minden mozdulatát. Annyira örült Emma válaszának, hogy nem érdekelte semmi. Madarat lehetett volna fogatni vele.

-Húúúúú,Mama ! -takarta el mind két kezével a szemét nevetve Rose. - Két szerelmes pááár ! - kiabálta nevetve és már rohant is el, tovább kiabálva a mondókát, körbe -körbe ugrálva az étkezőasztal körül . -Mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek ! Két szerelmes....

A lány a csokrához hajolt  és újra beleszippantott annak finom, édeskés illatába, megcirógatva a vajszínű bársonyos szirmokat. Akkor vette észre a levelek közt megbújó kis zöld borítékot. Érdeklődve nézett a férfira, majd mosolyogva kinyitotta és olvasni kezdte a neki szánt mondatokat: "Te vagy a mindenem, kit semmi sem pótolhat, fölöttem egyedül Te uralkodol csak. Ragyoghat  az égről a napvilág másnak: engem éj környékez, bús éj ,ha nem látlak . " Szeretlek

-Ez csodaszép!  Szeretlek Daniel ! – és egy rövidke pillanatra megfeledkezve Rosieról, adták át  magukat az érzelmeiknek, szerelmüknek.

-Ne haragudj  -szakította meg a csókját Daniel -, hogy gyűrűt nem hoztam ...-nevette el magát szégyenlősen ,....de ma reggel határoztam el, hogy megpróbálom ,....lesz ,ami lesz ,hátha igent mondasz...-suttogta a lány ujjai közé, amiket a szája elé tartva puszilgatott ...-És ,hát ...ha nem bánod ...később ...de nem tudtam tovább várni  ! - dadogott kissé érthetetlenül  a lány csillogó szemébe.

-Ez  amúgy sem volt egy átlagos lánykérés ....-  nem, nem baj,  érintette meg és simított végig  a fiú arcán. Emma arca ragyogott a boldogságtól, de szemében ott bujkált a félelem.

Emma még mindig elérzékenyülve  az olvasottaktól, könnybelábadt szemmel nézett az ez idő alatt Őt figyelő, reményteli tekintettel arcát fürkésző Danielre. A fiú lehunyt szemmel mosolygott, és Emma a nyakába csimpaszkodva, selymes hajába kapaszkodva suttogta a fülébe:-Fölöttem pedig csak te uralkodhatsz ! Nagyon szeretlek! -suttogta Emma a fiú fülébe, hogy az a meleg leheletétől megborzongva hajolt a lány nyakához.

És Emma lelkéből, mint a felszálló köd, úgy illant el a nemrég még oly súlyos kétség, ami nyomasztotta egész reggel. De nehogy nagyon elrévedezhessen és túl szabadon úszkálhasson a boldogságban, a mindig időben érkező kijózanító hang, ami egyedül képes csak a földön tartani, most is megérkezett.

-Mama,  kérhetek kakaót reggelire? - kiáltott oda  Rose az anyjának .

Mindketten felnevettek, mert annyira Rose-s volt ez a pillanat, majd még egy utolsó puszit leheltek egymásra, és kéz a kézben a reggeliző asztalhoz léptek. Mindketten tudták, hogy ennek a pillanatnak most nincs vége,  este lesz még folytatása. ...bár,  Emma most nem  teljesen azzal az izgalommal várta az estét, mint Daniel. Tudta, hogy előtte neki is őszintének kell lennie.

Zongoralecke 39-40.

39.

Daniel és Emma kéz a kézben andalogtak a Hyde park gyepén, kis kitérőt téve, mielőtt az anyjáékhoz mentek volna ebédre. Sok embert csalt ki a napsütés vasárnap délelőtt a zöldbe. Daniel nagyon élvezte, hogy újra láthatja az ismerős környezetet. Maryék házának igazán impozáns külsejét látva, Emma kissé meglepődött. Nem számított ilyen elegáns környékre. Tudta, hogy gazdag és drága hely ez a része Londonnak, de még soha sem járt Kensingtonban. George, Daniel apja nyitott ajtót a fiataloknak.

-Már nagyon vártunk benneteket, gyertek beljebb!  -ölelte meg a fiát és Emmát .

-Végre!  -kiáltott ki Mary a konyhából. - Gyertek be, mindjárt kész vagyok!

Daniel úgy nézett körbe, mint aki rég nem látott, de számára kedves helyen jár. Szeretettel simított végig az ismerős bútorokon, olvasgatta a könyvek gerincének címeit a könyvtárszobában. Szeme itta a kedves emlékeket felelevenítő látványt.

-Olyan jó újra látni ezeket! -sóhajtott, majd az anyját magához húzva megölelte, végül egy puszit nyomott a homlokára.

-Nagyon szép a lakásuk Mrs. Brooks – dicsérte meg a vendéglátók otthonát Emma.

-Drágám, ha lehet, maradjunk a Marynél!-mosolygott Emmára, és a lányból végre elillant minden feszültség. Emma úgy érezte, hogy Daniel anyjából ugyanaz a nyugalom sugárzik, mint a fiából. Kellemes volt vele egy társaságban lenni. Mary arcán különös kis mosoly játszott, ahogy Emmára nézett, mert önmagát látta harminc évvel fiatalabb korában. Amikor Ő ment George-ék szüleihez az első bemutatkozó látogatásra. Izgult, hogy megfeleljen a szülők elvárásának, mert nagyon odavolt ezért a pasiért, nézett rá Daniel még ma is jóképű, sármos apjára. George elkapta  felesége  arcán  azt a rejtélyes kis mosolyt. Tudta, mit lát az asszony Emmában.

-Isten hozott benneteket! -nyújtotta oda mindenkinek az italát George. -Cheers !

-Cheers ! -harsogták mindannyian.

Az ebéd nagyon finom volt. Mary pulykasültet készített naspolyás chatney-val. Daniel gyerekkori kedvence volt ez az étel, és az elmaradhatatlan csokitorta, ami majdnem olyan finom volt, mint Emma anyjának, Carolynnak a megvesztegetős csokikölteménye - gondolta a fiú magában mosolyogva. Daniel szülei nagyon kedvesek voltak Emmával. Meséltették a gyerekkoráról, az iskoláiról, a családjáról, közben ők is sztorizgattak, természetesen Daniel kárára.  Előkerültek a családi fotók Emma nem kis megelégedésére, láthatta, hogy a férfi, aki most itt ül mellette a kezét simogatva, milyen aranyos kisgyerek volt. Vidám hangulatban teltek el az órák észrevétlenül.

-Drágám, nem játszanál nekünk valamit? Már olyan rég hallottalak! - kérte a fiától Mary.

-De akkor gyere Te is, anya! - unszolta Daniel szeretetteljesen az anyját.

-Óóó! Már rég nem foglalkoztam vele Daniel.

- Naaa, a kedvemért  anya, gyere!

-Engedd el magad, Édes - szólt oda George szeliden.

Mary nevetve megadta magát imádott férfiai óhajának és a zongorára könyökölve, csillogó szemekkel nézett körbe a kis társaságon. Daniel otthonosan letelepedett a zongorához, és elbűvölő mosolyt eresztett meg Emmának, miközben belekezdett a lány kedvenc dalának, a Summertime-nak édes dallamába, Mary pedig a szövegébe. Emma tátott szájjal, hitetlenkedő tekintettel és fülig érő vigyorral hallgatta és nézte Maryt és Danielt. Azzal tisztában volt, hogy a fiú remekül zongorázik, hiszen nap, mint nap hallhatta, de arról fogalma sem volt, hogy Marynek ilyen szép hangja van. George arcáról pedig mérhetetlen büszkeség sugárzott, ahogy a  feleségét és a fiát nézte a fotelből, gin - tonikját kortyolgatva.

-Megy ez anya! -bíztatta mosolyogva Maryt Daniel. - Na, ha bemelegedtél, akkor....-és  könnyedén áttért a Feeling Good /Nina Simone / lágy ritmusára. Aztán egymás után jöttek az ismert dalok: Turn  Me On / Norah Jones tól/ , a  She /Norah Jones  / a  Don't Know Why /Norah Jones /..... Majd Emma legnagyobb meglepetésére  Daniel a Love Hurts -t kezdte el játszani, és a második strófánál Ő is  az anyjával énekelte a dalt, közben Emmáról le nem vette a szemét. A lány csak mosolygott és nyelte a könnyeit. Annyira édes volt Daniel, ahogy énekelt....még soha sem hallotta kissé érdes, de nagyon dögös, fülbemászó énekhangját.

A rögtönzött kis koncert végén Mary meghajolt a hálás közönségnek, aztán George-hoz lépett, végigsimítva a férfi arcán lehajolt hozzá és szájon csókolta a férjét. Daniel mosolyogva nézte a szülei töretlen szerelmét megpecsételő forró csókot, majd Emmához lépve magához ölelte a lányt és a hajába puszilt.

-Köszönöm -suttogta rekedtes hangon a még torkát szorító meghatottságtól Emma. -Nagyon szeretlek!- mosolygott  a fiúra nézve .

Daniel arca felragyogott: -Én is ....nagyon,....nagyon -súgta a lány fülébe.

-Mary, ez valami őrült jó volt! Nagyon megleptél. Köszönöm neked is! - és  az  asszonyhoz lépett, hogy egy puszit nyomjon a meglepett arcára. Tanultál énekelni?  -forszírozta tovább a lány. George-ra nézve, Mary cinkosan összenevetett a férjével.  - Az már rég volt...-emlékezett vissza. Még egyetemre jártunk George-al és kis klubokban léptünk fel, hogy legyen pénzünk. Nevünk is volt : Silk

-Silk ?

Mary elnevette magát. –Igen, George adta ezt a nevet, mert azt mondta, olyan a hangom, mint a selyem...- és az asszony gondolatai egy pillanatra visszakalandoztak a klub színpadára ...

-Te is?? -nézett hitetlenkedve Emma, Daniel  apjára .

A férfi elnevette magát, és bólintott.- Igen, én is zongorázom és gitározok.

-Ó, akkor csak én vagyok ilyen tökéletlen. Úgy sajnálom, hogy én nem tudok semmiféle hangszeren játszani -biggyesztette le a száját Emma. Nagyon élvezném ezeket a családi együtt zenéléseket ...- ragyogott fel az arca a gondolattól a lánynak.

-Mi viszont nem tudunk novellát írni.....-simított végig bátorítólag a lány arcán Daniel. -Majd, ha Rosiet megtanítom...-harapta el a mondatot Daniel .

-Igen, majd akkor....-fejezte be Emma és hálával teli tekintettel  nézett a férfi szemébe.

A taxi hátsó ülésén összebújva ültek, és már az utcájukba kanyarodott be a sofőr, amikor Emma  halkan megszólalt .

-Igazán remek szüleid vannak Daniel. Büszke lehetsz rájuk !...és Ők is Rád. Nagyon jól éreztem magam velük. Köszönöm.

A fiú magához húzta a lány arcát és szenvedélyesen megcsókolta, kezeivel a lány vörös hajzuhatagába túrva. Az indiai sofőr a visszapillantó tükörből mosolyogva nézte a láthatóan boldog párt.

40.

Emma idegesen csukta le a laptopja fedelét. Annyi gondolat keringett a fejében, hogy egyszerűen nem tudott odafigyelni az írásra. Mindig Danielhez lyukadt ki. Úgy érezte, hogy egyre jobban úgy élnek, mint egy család. Együtt vacsoráznak esténként, Daniel segített Emmának a vacsorák utáni elpakolásban, egyre többször kérte a kislány Danielt az esti, elalvás előtti meséjét elmondani Együtt mentek bevásárolni; ha Emma felvette az írás fonalát, Daniel foglalkozott Roseval, vagy vitte le M&M-t sétálni. Emma mosott a férfira, bár ezzel Daniel nem értett egyet, és tartotta rendben nem kis vita árán az örökké rendetlen lakását. Szerette volna azt hinni, hogy ez  nem marad mindig csak ilyen keretek közt. Nagyon jól érezte magát a férfi mellett, és Rose is sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Emma határozottan látta a gyereken a változást. Daniel mellett nyugodtabb volt Rose is, nem volt már az az örök szélvész kisasszony. Nagyon értett a fiú a gyerek nyelvén, bár lehet, hogy azért, mert még Ő is egy nagy gyerek volt  - mosolyodott el a gondolatra Emma.

A telefon hangos berregése zökkentette ki Emmát a gondolataiból.

-Jó napot Miss Bradley! Miss Jones vagyok, Rose osztályfőnöke.  Egy kis gond akadt a kislánnyal.

Emma idegesen állt fel az asztaltól. - Roseval van valami? Megsérült?

-Ne aggódjon, nincs baja a kislánynak.  Az a helyzet, hogy verekedett az osztályban ......

-Rose ?!

-Igen, de nem hajlandó megmondani, hogy mi miatt ütötte meg James Raitt.

-Ráadásul egy fiút?

-Igen, de a legnagyobb baj  az, hogy  ....jaaj, olyan kellemetlen ez nekem Miss Bradley, de Rose kiverte a fogát James -nek.

-.....,!?!?

-Itt van Miss Bradlay?

-Igen, itt- .

-Kérem, be tudna jönni ma, tanítás után?

-Természetesen.

-Köszönöm Miss Bradley.- tette le a telefont Miss Jones.

Emma csak bámult maga elé és nem akart hinni a fülének. - Kiverte egy fiú fogát? Ezt nem hiszem el! -mondta ki hangosan a szavakat, és már indult is Danielhez. Elmesélte a férfinak az előbbi kellemetlen beszélgetést Miss Jones-szal Daniel próbálta nagyon türtőztetni a kitörni készülő nevetését, de egy idő után csak nem bírta tovább. A térdét csapkodta, annyira tetszett neki.

-Tudtam én, hogy belevaló kis csaj ez a Rose! -nyerítette Emma teljes megdöbbenésére Daniel.  -Ha egy ilyen lányom lehetne! Kenterbe verne három fiút is! -hahotázott tovább.

-Tudod mit, gyere el velem, aztán majd meglátjuk, ott is  ilyen vidám leszel-e !? -vágta oda neki  sértődötten a lány. -Nem hiszem el Daniel, hogy ezen képes vagy vihogni, mint egy fakutya !-füstölgött  tovább Emma. -Gondolom ott lesznek a James gyerek szülei is, majd akkor is a képükbe nevetsz ? Elegem van Daniel! Mi lenne, ha megerőltetnéd magad és néha csak egy hangyányit komolyabb lennél?!

-Emma, Emma!  -húzta magához a lányt. -Mi a baj? Miért sírsz? -komolyodott el Daniel, és két keze közé fogta a lány arcát, amin akkor már a könnyek csorogtak lefelé.

-Daniel, lehet, hogy neked nem tűnik fel, de én megfeszülök, hogy Rose-t rendesen neveljem, hogy Katie, ha lát minket, büszke legyen rám-szipogta .

-Ne sírj ! -vigasztalta a fiú a hátát simogatva, rakoncátlan tincseit kisimítva a lány arcából.

-Hidd el, nem könnyű egy hét éves gyerekkel együtt élni úgy, hogy én vagyok  az anyja és az apja egy személyben. Daniel  arcáról eltűnt  az utolsó vigyori szájhúzás is. - Nagyon szeretlek Emma ! Nagyon szeretlek !-csókolta meg olyan hévvel a lányt, hogy az a csók végén levegő után kapkodva zihált a férfi szemébe fúrva tekintetét.

-Na gyere, nézzük meg ezt a kis bokszbajnokot! - törölte le a lány könnyes arcát.

-Tényleg eljössz velem?

-Ha mondom! -nevetett Daniel.

Emma 'nemhiszemelhogyeztcsinálodvelem' arckifejezéssel forgatta meg a szemét és boxolt bele a fiú vállába!

- Aúú, még Te csodálkozol - tettetett fájdalommal masszírozta a vállát Daniel,- hogy Rose verekszik? Úgy látom, nem esett messze az alma a fájától!

-Daniel Brookes, fogd be!

-Igenis ....! – vigyorgott a fiú, aztán csendben csóválta csaka fejét, mert meggyőződése volt, hogy Emma túlreagálta a dolgot. 

Mire Emmáék beértek  Rose iskolájába,  a Raitt szülők már benn ültek az igazgatónő, Mrs. Star irodájában.

-Jöjjenek be, kérem!-szólt ki határozottan egy női hang, Emma óvatos kopogására. Mrs Jones, Rose mellett ült az ajtó melletti kis szófán. A kislány, amikor meglátta az anyját, könnybelábadt szemmel ugrott fel és ölelte át az anyja derekát.

-Jól van Rose! - simogatta meg a kislány fejét Emma.

 -Emma Bradley -nyújtott kezet az igazgatónőnek Emma. Ő pedig Daniel Brookes. -és Mrs,Jones mellé ültek mind a hárman, összehúzva magukat a négyüknek kissé szűk ülésen. A Raitt szülők vizslató, nem éppen barátságos pillantással méregették az érkezőket. Mrs Jones egy futó pillantást vetett Emmára, és zavartan mosolyra húzta a száját üdvözlésképpen.

-Akkor vágjunk bele! – kezdett bele Mrs Star.

-Meséld el James, hogy mi történt, kérlek!

- A  szintén vöröshajú, Rose mellett nagydarabnak tűnő fiú elvette az addig szája előtt tartott zsebkendőt  és az apjára nézett.

-Mondjad fiam! -szólt rá a férfi keményen, és megtaszította a megszeppent gyerek vállát, nyomatékot adva szavának.

-James elfordította tekintetét az apjáról és a feje búbjáig vörösödve belekezdett a mondandójába.

-Kinn játszottunk az udvajon ....-selypegett, nehézkesen ejtve a hangokat, kezével a vérfoltos zsebkendőjét gyűrögetve.

-Hangosabban, ha kérhetném! - szólt rá az igazgatónő.

-Véjetlenül  fejbejúgtam labdával Emmát ....

Daniel beharapta a szája szélét, hogy kitörni készülő nevetését visszafojtsa az ifjabb Raitt pöszeségét hallva. Lopva Emmára és Miss Jonesra nézett és megelégedéssel látta, hogy ők is hasonlóan hozzá, próbálják elfojtani nevetésüket.

-....és ?....ezért verte ki a fogad, James ?

Mrs Raitt felháborodva nézett az igazgatónőre, amolyan  „mégishogyvanezmivagyunkasértettfelek ' nézéssel. A gyerek hallgatott és leszegett fejjel ült az apja mellett.

-James, addig fogunk itt ülni, amíg nem járunk ennek a dolognak a végére! Ebben az iskolában nem illik így viselkedni -intézte a szavait mindkét gyerekhez Mrs. Star.

-Már megbocsásson Igazgatőnő, de talán nem Jameshez kellene így szólni, hiszen az Ő foga esett ki, vagy mi?! - szólt ingerülten a fiú anyja.

-Mrs Raitt, azon vagyok, hogy rendezzük ezt az ügyet. Pont azért kérdeztem elsőnek a fiát, de úgy látom, nem csak ennyiről van szó, hogy labdával eltalálta Rose Bradley-t.  -Akkor gyerünk Rose, meséld el Te ! 

A kislány könnyes szemmel az anyjára nézett és a fejét rázva összeszorította a száját.

-Kicsikém, mondd el mi történt, nem lesz semmi baj !

-Hah ! - bukott ki Mrs Raittből.

-Kérem Miss Jones .....

-James, kérlek, mondd el, mi volt ! -nézett esdeklőn a fiatal nő a gyerekre. Miss Jones, aki alig lehetett 2-3 évvel fiatalabb Emmánál, kellemetlenül érezte magát az igazgatónő előtt. Új volt Ő is  az iskolában. Szeretett volna bizonyítani, hogy megállja a helyét a tanári karban, de mindezidáig csak a  legtöbbjük gúnyolódó megjegyzéseit kapta, mert ő másfelől közelítette meg a gyerekekkel való foglalkozást. Szabadabban nevelte Őket, és ez tüske volt a kollégák többségének szemében.   A gyerekek imádták Mrs . Jonest, és Ő is szerette az osztályát. Különösen Rose -t,mert szerette a jókedvét, vidámságát, érzékenységét és erős  igazságérzetét, aminek a kislány sűrűn hangot is adott az osztályban. Sejtette, hogy most is valami ilyesmi állhat a dolgok mögött, de mivel  neki sem mondtak többet, így Ő is csak találgatni tudott.

-Fiam, gyerünk mondd el végre, mert mennem kell vissza dolgozni - szólította fel ellentmondást nem tűrően Mr . Raitt  a fiát.

-Fejbedobtam Roset ....és elkezdett kiabálni, hogy seggfej vagyok !

Emma szemét forgatva nézett Rosera, fejét rosszallóan rázva. Daniel továbbra is küszködött a nevetés visszanyelésével, mert sorra törtek fel benne a gyerekkora emlékei, amikor szegény anyjával ült benn szinte minden éten  Mr . Potter irodájában a Tower House –ban.  Sokszor csak zenei tehetsége mentette meg attól, hogy nagyobb büntetést kapjon, vagy 13 éves korában az eltanácsolástól. Mary sokszor ült tanácstalanul az igazgatónál, röstelkedve fia csínytevései miatt. Daniel szerencséjére a szüleit személyesen is jól ismerték, és tudták, hogy otthon biztos családi háttere van és jó neveltetése. Így Daniel már-már megsajnálta szegény Raitt gyereket, mikor az apja  türelmetlenül ráförmedt.

-Ezt a szót használta ?

-Igen.

Rose arca bíborszínt öltött és fájdalmasan megrándult, látszott rajta, hogy újra átéli az eseményeket.

-Aztán ?

-Astán én azt mondtam neki, hogy Ő csak hallgasson, mert ..

-Mert ? James kérlek, ne harapófogóval kelljen minden szót kihúzni belőled ! - szólt rá Mr Star.

Rose  arca sírásra torzult és édes szeplős bőrén szinte gurultak le az óriási könnycseppek.

-....mejt Ő egy ... zabigyerek.

 Egy pillanatra csend telepedett a szobára. Rose  szipogása adta az egyetlen hangot. Emma fejét rázva nézett Jamesre, majd annak anyjára, Rosera és végül fájdalommal a szemében Danielre. A férfi szájáról is eltűnt a mosoly. Az igazgatónő állt a helyzet magaslatára, és kérdezte tovább a gyereket.

-James, tudod te mit jelent az, hogy zabigyerek ?

A gyerek csak megrázta lehajtott fejét.

-Akkor miért mondtál ilyet?

-....Anya mondta múltkor apának, hogy Rosenak nincs apja, és hogy biztos szejelemgyerek ...egy újabb kis zabigyejek jött a környékre.

Az apa, mint a villám csapott le a gyerekre és adott egy jól csattanó tockost a fia nyakára, aki azonmód elsírta magát rémületében. Mrs Raitt kényelmetlenül fészkelődött a székében. Arcán az elöbbi dölyfösséget a zavarodottság és a vörös szín vette át.

-De kérem Mr Raitt, hogy képzeli ezt ? Nálunk nem szokás így nevelni gyereket!  -csattant fel  az igazgató nő .

Emma leplezetlen haraggal nézett a másik gyerek anyjára. - Mit tud maga mégis rólunk, hogy ilyeneket mondjon bárkinek is?

Daniel felnyalábolta a kislányt és megállt  az igazgatónő előtt. -Azt hiszem, ezt az ügyet le is zárhatjuk Mrs Star. Nem szeretném, ha bármi nemű folytatása lenne a dolognak, -mondta  az elképedve ülő Mr és Mrs . Raittnek.

-De a gyerek foga ! - vágta oda az asszony.

-Az úgyis kiesett volna előbb –utóbb, ahogy látom, ha nem természetes úton, akkor a férje pofonjaitól!  -vágta oda ellentmondást nem tűrően Daniel az előtte ülő, a felháborodottságtól csak hápogó nőnek. Azzal Daniel már nyúlt is a kilincsért.

-További szép napot ! Mrs Star ..,Miss Jones .

Az igazgatónő meglepve figyelte a férfi határozott fellépését és őszintén megvallva egyetértett vele. Miss Jones pedig felpattanva ültéből csak egy félszeg integetéssel viszonozta a férfi köszönését. Emma a még mindig szipogó kisfiúhoz fordult és kissé megenyhülve szólt hozzá. - Te pedig James, legközelebb gondold meg, hogy mit és kinek mondasz. Sajnálom, hogy a szüleidtől csak ilyeneket hallhatsz otthon. Viszontlátásra Mrs Star, köszönöm, hogy hívott Miss Jones.  azzal a folyosón várakozó Daniel után eredt .

-James ,megkérhetlek, hogy kifáradj egy pillanatra a folyosóra? - intézte szavait a fiúhoz Mrs Star, farkasszemet nézve a csalódottnak látszó Raitt szülőkkel. Mélyet sóhajtott az igazgatónő és kezét az asztalon összekulcsolva leplezetlen haraggal fordult a Raitt szülőkhöz.

-Igaz, hogy nem tartozik magukra, de csak a további félreértés elkerülése kedvéért mondanám el önöknek ...Miss Bradley igaz, hogy egyedül neveli Roset, de nem azért, mert ahogy ön  fogalmazott, zabigyerek  lenne. A kislány szülei öt éve meghaltak és Miss Bradley vette magához az ikertestvére lányát, Roset. Az, hogy nincs apja a gyereknek...hát lehet, hogy még nincs, mert gondolom nem lehet könnyű helyzete manapság egy egyedülálló fiatal nőnek, de úgy látom, a fiatalember segítségére van Miss Bradleynek. Ezt csakis azért mondtam most el önöknek, hogy a későbbiekben ne legyen okuk kombinálni a történettel kapcsolatban....és kérem, fogják vissza magukat a gyermekük társaságában a nem az ő fülénekszánt beszélgetésekkel. Akkor azt hiszem végeztünk is, csukott be maga előtt Mrs Star egy iratos dossziét. 

A Raitt szülők szúrós szemmel néztek végig Mrs Staron. - Nem hiszem, hogy a maga tiszte lenne kioktatni bennünket Mrs Star! -vetette oda  az asszony kifelé menet. A folyosón várakozó riadt szemű  Jamest a kilépő apja meglökte  a vállánál fogva, hogy a gyereknek gyorsabban kellett szednie a lábát ahhoz, hogy el ne essen !

-Otthon még számolunk!  Indulás !  - Mr Raitt magában dohogva lépdelt, a combjának csapkodva egy összehajtogatott újságot,  és Mrs Raitt, száját vékony vonallá húzva, hangos cipőkopogással masírozott ki férje  mellett az iskolából. 

-Akarsz róla beszélni Rose ? -kérdezte Daniel a kislányt, leültetve a nappalija puha kanapéjára. Emma egy pohár limonádét adott Rose kezébe, és Ő is lekuporodott Daniel mellé a szőnyegre.  Rose eleinte hallgatott, majd egyszer csak megeredt a nyelve. - James  nem mondott igazat, mert direkt dobta meg a fejem a labdával  - kezdte a beszámolóját a kislány.  -Mondtam neki, hogy miért csinálta ezt, de ő kinevetett ! Suzival elmentünk onnan, de ők utánunk jöttek és megint megdobtak. - Akkor mondtam neki, hogy  seggfej !  

Daniel és Emma összenéztek, de nem merték elnevetni magukat, mert nem akarták, hogy a kislányt megbántsák, így is épp eléggé belemásztak ma az iskolában a kis lelkébe. Így  Daniel végigsimított az arcán, és rámosolygott biztatva, hogy meséljen tovább.

-Elkezdett kiabálni James, hogy Te kis hülye, maradj már, neked még apád sincs !- sírta el magát a kislány .

Emma feltérdelt a kanapé elé és magához húzta a zokogó kislányt. -  Csss ! Ne sírj szivem! James nagyon buta volt, hogy  ilyet mondott neked, és csak  azt a butaságot mondta neked, amit az anyukájától hallott. Azt sem tudta, mit beszél !  Nincs veled semmi baj Rose ! Hidd el  szívem ! Nagyon szeretlek ! -ölelte magához és puszilgatta meg a kislány könnyáztatta arcát, végigsimítva szomorú, hüppögő arcán. Daniel csak ült a kanapé előtt kezével babrálva. Kínosan érezte magát, maga sem tudja miért. Valahogy nagyon bensőségesnek érezte ezt az anya-lánya pillanatot.

-Mama, nekem miért nincs apukám ? Mi az, hogy zabigyerek ?

-Kincsem, ez egy nagyon bonyolult dolog. Hidd el, ha egy kicsit nagyobb leszel, majd beszélünk róla...-sírta el magát Emma a benne is feltörő emlékektől. Ezt megígérem neked Rose ...,beszélünk még róla...!-szipogta Emma. Ne foglalkozz  vele ,mit mondott James! Sajnos bután viselkedtek a szülei...!Rose szívem ,...kincsem! Aztán  lassan megnyugodni látszott a kislány, szipogása  is enyhült már. A gyerek Danielre nézett és átmászott hozzá, az ölébe fészkelte magát, a fejét a férfi mellkasára hajtva babrált a fiú ujjaival. Daniel magához ölelte Rosiet  és ringatva nyugtatgatta a szipogó gyereket.  Emma ott ült mellettük, térdeit felhúzva, és  karjaival szorosan körbeölelve, fejét a térdére hajtva sírt.

-Ne sírj Emma!-ölelte magához a nőt is Daniel.

Ekkor érkezett meg az addigi békés szunyókálásából  ebgyerek és ugrott fel Rose ölébe, majd gyorsan végignyalva a kislány arcát a férfit vette tűz alá.

-Jaaj ne, M&M !-kacagott fel a kislány. Daniel megragadta az alkalmat, hogy a jókedvet fenntartsa, és eldőlt a szőnyegen a két lánnyal, aztán heves bírkózásba kezdtek hárman, vagy inkább négyen, mert a  westie éles ugatás mellett hol mellettük mondta a magáét, hol felpattanva a kupac tetejére, próbálta érvényesíteni magát  -"hé, én is itt vagyok !!!"-ugatással. A jókedv aztán átvette  az irányítást. Az össznépi hancúrból a végén teljes kitikkadás lett. Mind a hárman elterülve,  pihegve feküdtek a szőnyeg puha bolyhain... egyedül a kutya mozdult, végignyalva mindhármójukon, tiltakozásuk ellenére .

-Ki kér fagyit ? - állt fel végül  elsőnek Emma,  és a hűtő felé vette az útját .

Zongoralecke 37-38.

37.

Carolyn kissé izgatottan szállt ki a taxiból. Egyik kezében egy csinos  kis fekete-arany mintás dobozt szorongatott, a másikban a táskáját, aminek  a mélyén egy üveg Moet&Chandon pezsgő bújt meg. Kopogott a második emeleti lakás ismerős ajtaján, de nem jött válasz. Pár pillanat múlva újra megpróbálta. Semmi. Nagyot sóhajtott és csalódottan fordított hátat, még egy pillanatra az emelet másik lakásának ajtajára nézett, aztán a lépcső felé vette  az útját. Ekkor egy ismerős hang szólt utána.

-Tessék ? Engem keres ?

Carolyn   megkönnyebbülve fordult vissza, mert már nagyon elhatározta magát, hogy ennek a dolognak, amiért idejött, ma pontot tesz a végére, akár így, akár úgy .

Daniel álmosan, szemét dörgölve  állt az  ajtófélfát támasztva.

-Jó napot Daniel !

A fiú zavarban volt, mert  ugyan homályosan ismerős volt a nő hangja, mégsem tudta hirtelen hova tenni. Abban viszont biztos volt, hogy már hallotta valahol.

-Bocsánat, de ismerjük egymást ?

 Carolyn feszengve állt  a férfi fürkésző tekintete láttán.

-Carolyn  Bradley vagyok, Emma  anyja .

-Mmmm -hümmögött a fiú, mert már emlékezett a nőre, legalább is  a hangjára. Bár, ha kissé figyelmesebben nézte volna meg az asszonyt, észre vehette volna a hasonlóságot Emma és közte. Ugyanaz  a vörös árnyalat, bár az Ő haja egy széles kendővel hátra volt simítva, de a hátán szélesen szétterülve szép látvány volt. Rengeteg vörös haja volt. Negyvenes évei végén, ötvenes  évei elején járhatott. Csinos volt, korát meghazudtoló fiatalságot árasztva magából. Invitálás helyett elállta az ajtót, mintha meg akarná akadályozni, hogy bejöjjön a nő a lakásába. Daniel leplezetlen haraggal állt ott, karját a mellén szorosan összefonva .

-Szóba áll még velem ? – kérdezte halkan az asszony.

-Múltkor elmondta,  amit szeretett volna, azt hiszem.

-Kérem !- szólt halkan az asszony, miközben farkasszemet néztek egymással .

Daniel nem szólt semmit, csak félreállt az ajtóból, és karjával betessékelte a nőt miss Rossmann vizslató tekintete elől. Már korántsem találta olyan jó ötletnek Carolyn ezt a látogatást, teljesen elbizonytalanodott, pedig az igazán nem volt rá jellemző. Idegesen toporgott  az előszobában  a táskáját szorosan magához ölelve, mint aki attól várna egy kis biztatást, és a dobozzal egyensúlyozva a tenyerén.

-Még mindig nagyon impozáns  a lakása  Daniel. -ismerte el újra  a szoba berendezésén végigjártatva szemét.

-Nos , minek köszönhetem a látogatását ? -vonta fel nyomatékot adva a kérdésének a szemöldökét a férfi, mert biztos volt benne, hogy Emma anyja nem a berendezést jött el újra szemrevételezni.

-Bocsásson meg  kérem, hogy csak úgy magára törtem, de a múltkori  kirohanásom miatt vagyok itt. - és kissé zavartan a vele szemben álló férfi hiányos öltözékén jártatta végig a tekintetét. Daniel  akkor kapcsolt, hogy csak épp hogy a farmerját kapta magára, és a cipzárt rántotta fel, hogy megálljon a csípőjén, és úgy igyekezett ajtót nyitni, még azzal sem foglalkozva, hogy begombolja  azt. Leginkább a saját anyjára számított, nem pedig Emmáéra .

-Megbocsájt ? -és már  ott sem volt. Gyorsan  magára kapta a fiók mélyéről  az első keze ügyébe  akadó pólót, nem is figyelve mit vesz fel, hiszen kellőképpen ideges volt a rá váró beszélgetéstől .

Carolyn, amikor meglátta a visszatérő férfit, elmosolyogta magát .

-Rose ?

-Tessék ?

A pólóra mutatott, ami gyerek kéznyomokkal és festékfoltokkal volt tele.  Daniel csak most nézett végig a ruháján, és Ő is elnevette magát a  póló mintázatát jobban megnézve .

-Gyanítom igen, ez az Ő műve volt, még én sem láttam, az az igazság, bár valószínűleg  ott voltam,  amikor készült ;és meleg mosoly áradt szét az arcán az emlékektől, elűzve  az előbbi feszült beszélgetés árnyát .

-Remekül áll !

Carolyn mindezt  menetközben találta ki, de nagyon meggyőzően tudta előadni magát, ha végre bekapcsolta  az "elbűvölő " üzemmódját. 

-Ezt Önnek hoztam Daniel, kérem fogadja el bocsánatkérésem jeléül . Az unokám szerint ez a kedvence és leemelve a doboz fedelét egy csinos és elég finomnak kinéző csokitortát nyújtott  a férfi felé .

-Nem kellett volna fáradnia, nincs rá szükség Carolyn ! Megértettem ,amit akkor mondott, de ez elsősorban Emma választása, és úgy gondolom, hogy illene tiszteletben tartania...Önnek is !

-De Daniel......! -vágott közbe az asszony ,-kérem, hallgasson meg ! -ült le végre az előtte terpeszkedő puha  kanapéra Carolyn . - Átgondoltam és nagyon szégyellem, amiket Önnek mondtam. Engem akkor csak az elkeseredettség hajtott és azért voltan ilyen szemtelen, pökhendi...Katie  és Tom elvesztése teljes sokk -ként ért mindannyiunkat, elhiheti ! Emma már évek óta  egyedül neveli Ros -t, minden segítség nélkül, és látom, hogy mennyire elkeseredett, hogy nem talál maga mellé senki korabelit, aki elfogadná Őt a kislánnyal együtt. Amikor hallottam Önről...-sóhajtott egy nagyot  az asszony,  majd folytatta szemét lesütve - Azt gondoltam ...- idegesen babrált a ruhája övével  - hogy ez a lány teljesen megőrült, hogy még egy ...bocsásson meg  a kifejezésért,  nyűgöt vesz a nyakába, ahelyett , hogy végre révbe érne és élhetné a saját életét .

Daniel csendben figyelte a nőt vallomása közben, zavartan igazgatta meg magán a szemüvegét, és simította hátra kócos haját.

-Aztán láttam magát Rosieval, majd Emmával és megértettem, hogy ez már végleges, és Emma valóban révbe ért... a maga oldalán. - ekkor emelte fel fejét először, mióta meghúzva magát  leült a kanapé sarkába, és végre a szemébe nézett a férfinak. - Nem tudom, hogy észrevette-e, de Rose apaként tekint magára Daniel !? Emma hiába ad meg neki mindent erőn felül, de a gyereknek apára, egy férfira  is szüksége van, és úgy látszik az unokám magában találta ezt meg.  Úgy érzi, fel van készülve erre ? Nem elijeszteni akarom, nehogy  azt higgye, de ezt egy kívülálló egyből észreveszi.

Daniel ledöbbenve hallgatta a nő súlyos szavait. Zavarában csak nagyokat nyelve krákogott  és pislogott borostás arcát simogatva. Ez eddig fel sem merült benne, hogy ilyen szemszögből nézze a dolgokat ...,de nem bánta, sőt melegséggel töltötte el lelkét a gondolat a gyerek  viselkedésétől, mert hiszen Ő nem is tett semmit érte ,..csak figyelt rá.

-Meg tud nekem bocsájtani ? Nem volt jogom ehhez a viselkedéshez ! Már korábban is elszerettem volna jönni, de Emma  azt mondta, hogy nincs semmi szükség rá.

-Hozhatok egy kávét ?....vagy egy teát ?  -kérdezte váratlanul a fiú, mert arra számított, hogy egy kis időt nyer az asszony elgondolkodtató mondatai után.

-Ó ,kérem, hoztam egy üveg finom pezsgőt ...gondoltam,...ha nem haragudna rám ezután ...ihatnánk egy áldomást. Szereti a pezsgőt ?

Válasz helyett csak a vállát rántotta meg, amire pillanatok alatt magától is rájött, hogy elég gyerekes reakció volt a nő kedves, békülős invitálására, felelet gyanánt.

-Hozna két poharat ?

Bólintott és már ment is a konyhaszekrényhez....Mivel új volt még neki, hogy nem csak érzi ,hanem látja is a dolgokat, kissé összezavarva érezte magát a saját lakásában. Sorra nyitogatta ki  az ajtókat, mert nem is tudta, hol keresse az alkalomnak és italnak megfelelő poharakat. Carolyn nem szólt semmit, csak elmosolyodott a férfi előbbi reakcióján. -Nagyon pasi,  az tuti -suhant át rajta  a gondolat. A sértődöttség még dolgozik benne, de legszívesebben már túl lenne az egészen, de hát a látszatot csak fenn kell tartani. Így Carolyn  szívesen belement a játékba. Amúgy meg jól állt ennek  a minden ízében férfinak ez a már-már gyerekes  viselkedés, az a pimasz mosoly az arcán, amivel a nőre nézett. Igazán dögös volt tőle. Őszintén megértette a lánya vonzódását a férfi iránt . 

- Felbontaná ?

- Megpróbálhatom...

-Meg sem kóstolja  a sütit ? Vagy mégsem ez a kedvence ? -elbűvölően mosolygott rá Carolyn .

Daniel elvigyorogta magát, majd  tányért és villát helyezett a pultra .

-Itt jó lesz ? Vagy inkább átülne az asztalhoz ?

-Nem, itt tökéletesen megfelel. Carolyn felhúzódzkodott a pult mellett álló magas szék egyikére, Daniel pedig mellé telepedett .

-Nagyon finom ! Maga sütötte Mrs Bradley ?

-Carolyn ,ha kérhetném !

Daniel egy pillanatra fürkészve  figyelte Emma anyját, majd beleegyezően bólintott

-Köszönöm Carolyn, de én .....

-Semmi de, Daniel ! Kérlek, ne haragudj rám ! Nagyon megkönnyítenéd a helyzetem .

-Rendben . Köszönöm ....akkor ...Carolyn .

Azzal a nő, mint aki mázsás súlytól szabadult meg,  kifújta  az addig benntartott levegőt,  bájos mosollyal a fiúhoz lépett és arcára nyomott egy puszit .

-Szia Daniel !

-Szia Carolyn!  -viszonozta  a puszit a fiú. A feszültség egy pillanat alatt elillant kettőjük közül .

-Látod, még meg sem kérdeztem, hogy van a szemed ? Mert azt örömmel látom, hogy sikerült a műtét ...nagyon jól áll ez a szemüveg... -vette csevegősre Carolyn .

-Nem lett tökéletes a látásom ,...de igazság szerint én még ennyire sem számítottam. Dr Paxton szerint túl sokat vártunk a műtéttel ...Az biztos, hogy vezetni nem nagyon fogok tudni, mert a távollátásom...szóval nem a legjobb ....- megrántotta a vállát, és mosolyogva hozzátette  :

- De legalább láthatom Emmát és Rose-t, és már ez mindent megért  számomra ...Hidd el Carolyn, nagyon szeretem Őket ,ezt komolyan mondom. Emma annyira  figyelmes ,...kedves ,... gondoskodó...és gyönyörű ...-majd elgondolkodva folytatta - Néha nem is tudom, miért maradt mellettem  ?

-Daniel ! Daniel figyelj ! Ne, ezt ne ! Nincs veled semmi baj ! Te egy nagyon kedves, érzékeny, figyelmes ember vagy. Van stílusod és humorod.  Amikor megvédted  velem szemben Emmát, engem már meggyőztél, de tényleg annyira bepörögtem, hogy  nem is akartam felfogni, csak mikor már otthon  lehiggadtam, értettem meg, hogy teljesen jogosan szóltál be nekem ! Megérdemeltem .Hidd el ,nagyon szégyelltem magam !

-Felejtsük el !

-Köszönöm Daniel !- és a fiú vállába kapaszkodva , újabb puszit  nyomott a fiú zavart arcára .

38.

Emma kopogás nélkül nyitott be a fiúhoz  és meglepődött az Őt ért fogadtatáson.

-Hát Ti, mit csináltok ? -kérdezte kissé élesebben, mint szerette volna.

-Szia Szivem ! – mosolygott rá Carolyn.

-Szia Édes!-dobta oda Daniel élvezve a lány  hitetlenkedését.

-Anya, te mit keresel itt ? Mi ez a nagy összeborulás ? Valamiről lemaradtam ?

-Jaaj, Emma szivem ! Nem bírtam tovább, apádnak már szétszekáltam  a lelkét, így eljöttem, hogy személyesen kérjek bocsánatot Danieltől. Tudtam, hogy Te apáddal  és Rosieval vagy  az állatkertben, ezért is jöttem el most, és csak reménykedni tudtam, hogy Daniel itthon lesz és meghallgat.

-Gyere ide  ! - nyújtotta a kezét Emma felé a fiú, és amikor a lány már kellő távolságban volt, magához húzta és pimaszul szájon csókolta Carolyn előtt , hogy Emma belepirult . -Iszol velünk egy kis pezsgőt ?

-Nincs ehhez túl korán ?

-Ma nincs. -suttogta Daniel a lány fülébe,- A tegnapiról úgyis lemaradtam, úgy láttam. Emma égő vörös fejjel nézett lopva  az anyjára, vajon mennyit hallhatott meg ebből a megjegyzésből.

-Carolyn, neked is tölthetek még ?

-Mi van ? Carolyn ? Ti tegeződtök ? Múltkor még egymás hajába kapaszkodtatok ....

-Emma,  ne emlegesd, kérlek ! Szent a béke kettőnk között. Igaz Daniel  ? - megerősítésért a fiúra nézett .

Daniel a kezébe fogta a lány arcát és elnevette magát hitetlenkedő arca láttán .

-Tudod, hogy nem vagyok egy haragtartó ember! -mosolygott sokat sejtetően .

-Na, akkor igyunk!  -emelte fel poharát Emma, kész vagyok Tőletek ...Csak nem  a kedvenc sütimet sütötted meg Danielnek ? -esett egyik ámulatból a másikba Emma, mikor észrevette a tortát  az  asztalon.- Te nagyon készültél,  anya !-rázta meg fejét Emma. Vidáman sztorizgattak a délelőtt hátralévő részében,  fenekére verve  az üveg Moet &Chandon-nak  és a torta nagy részének, de egyszer csak felpattant Carolyn.

-Ó jaaj nekem !Teljesen megfeledkeztem Rose-ról ! Jönnek haza és még ebédet sem készítettem, pedig megígértem, hogy a kedvencét fogom megcsinálni, és sütit  is sütök ...-Hát milyen nagymama vagyok én, aki megfeledkezik  az unokájáról...egy jó beszélgetés miatt ?

Emmából és Danielből egyszerre tört ki a nevetés, alig tudták  abbahagyni ...- A világ legjobb nagymamája  -  felelték egyszerre pukkadozva.

-Mi van , mi ilyen nevetséges ?

-Ezt a mondatot mintha ma már hallottam volna -nevetett Daniel

Carolyn a szemöldökét ráncolva végiggondolta a fiú szavait

-Na jó , el ne mondjátok! Mennem kell ! Holnap gyertek át ebédre, Daniel !

-Köszönjük, de anya már vár minket....

-Tényleg ? – nézett rá Emma csodálkozón.

-Igen, még nem mondtam, hogy telefonált...

-Akkor majd legközelebb ...! – nyugtatta őket Carolyn, aztán mindkettejük  arcára nyomott egy szívből jövő búcsúpuszit, és már sietett is a lentről türelmetlenül dudáló taxihoz. Fülig érő mosollyal  nézett fel  az emeletről integető párra.

-Le sem tagadhatnád, hogy anyád lánya vagy ! -búgta Emma fülébe Daniel .

-Ezt most miért mondod ?

-....csak úgy ! – kacsintott, és pimaszul Emmára mosolygott.