Zongoralecke 39-40.

39.

Daniel és Emma kéz a kézben andalogtak a Hyde park gyepén, kis kitérőt téve, mielőtt az anyjáékhoz mentek volna ebédre. Sok embert csalt ki a napsütés vasárnap délelőtt a zöldbe. Daniel nagyon élvezte, hogy újra láthatja az ismerős környezetet. Maryék házának igazán impozáns külsejét látva, Emma kissé meglepődött. Nem számított ilyen elegáns környékre. Tudta, hogy gazdag és drága hely ez a része Londonnak, de még soha sem járt Kensingtonban. George, Daniel apja nyitott ajtót a fiataloknak.

-Már nagyon vártunk benneteket, gyertek beljebb!  -ölelte meg a fiát és Emmát .

-Végre!  -kiáltott ki Mary a konyhából. - Gyertek be, mindjárt kész vagyok!

Daniel úgy nézett körbe, mint aki rég nem látott, de számára kedves helyen jár. Szeretettel simított végig az ismerős bútorokon, olvasgatta a könyvek gerincének címeit a könyvtárszobában. Szeme itta a kedves emlékeket felelevenítő látványt.

-Olyan jó újra látni ezeket! -sóhajtott, majd az anyját magához húzva megölelte, végül egy puszit nyomott a homlokára.

-Nagyon szép a lakásuk Mrs. Brooks – dicsérte meg a vendéglátók otthonát Emma.

-Drágám, ha lehet, maradjunk a Marynél!-mosolygott Emmára, és a lányból végre elillant minden feszültség. Emma úgy érezte, hogy Daniel anyjából ugyanaz a nyugalom sugárzik, mint a fiából. Kellemes volt vele egy társaságban lenni. Mary arcán különös kis mosoly játszott, ahogy Emmára nézett, mert önmagát látta harminc évvel fiatalabb korában. Amikor Ő ment George-ék szüleihez az első bemutatkozó látogatásra. Izgult, hogy megfeleljen a szülők elvárásának, mert nagyon odavolt ezért a pasiért, nézett rá Daniel még ma is jóképű, sármos apjára. George elkapta  felesége  arcán  azt a rejtélyes kis mosolyt. Tudta, mit lát az asszony Emmában.

-Isten hozott benneteket! -nyújtotta oda mindenkinek az italát George. -Cheers !

-Cheers ! -harsogták mindannyian.

Az ebéd nagyon finom volt. Mary pulykasültet készített naspolyás chatney-val. Daniel gyerekkori kedvence volt ez az étel, és az elmaradhatatlan csokitorta, ami majdnem olyan finom volt, mint Emma anyjának, Carolynnak a megvesztegetős csokikölteménye - gondolta a fiú magában mosolyogva. Daniel szülei nagyon kedvesek voltak Emmával. Meséltették a gyerekkoráról, az iskoláiról, a családjáról, közben ők is sztorizgattak, természetesen Daniel kárára.  Előkerültek a családi fotók Emma nem kis megelégedésére, láthatta, hogy a férfi, aki most itt ül mellette a kezét simogatva, milyen aranyos kisgyerek volt. Vidám hangulatban teltek el az órák észrevétlenül.

-Drágám, nem játszanál nekünk valamit? Már olyan rég hallottalak! - kérte a fiától Mary.

-De akkor gyere Te is, anya! - unszolta Daniel szeretetteljesen az anyját.

-Óóó! Már rég nem foglalkoztam vele Daniel.

- Naaa, a kedvemért  anya, gyere!

-Engedd el magad, Édes - szólt oda George szeliden.

Mary nevetve megadta magát imádott férfiai óhajának és a zongorára könyökölve, csillogó szemekkel nézett körbe a kis társaságon. Daniel otthonosan letelepedett a zongorához, és elbűvölő mosolyt eresztett meg Emmának, miközben belekezdett a lány kedvenc dalának, a Summertime-nak édes dallamába, Mary pedig a szövegébe. Emma tátott szájjal, hitetlenkedő tekintettel és fülig érő vigyorral hallgatta és nézte Maryt és Danielt. Azzal tisztában volt, hogy a fiú remekül zongorázik, hiszen nap, mint nap hallhatta, de arról fogalma sem volt, hogy Marynek ilyen szép hangja van. George arcáról pedig mérhetetlen büszkeség sugárzott, ahogy a  feleségét és a fiát nézte a fotelből, gin - tonikját kortyolgatva.

-Megy ez anya! -bíztatta mosolyogva Maryt Daniel. - Na, ha bemelegedtél, akkor....-és  könnyedén áttért a Feeling Good /Nina Simone / lágy ritmusára. Aztán egymás után jöttek az ismert dalok: Turn  Me On / Norah Jones tól/ , a  She /Norah Jones  / a  Don't Know Why /Norah Jones /..... Majd Emma legnagyobb meglepetésére  Daniel a Love Hurts -t kezdte el játszani, és a második strófánál Ő is  az anyjával énekelte a dalt, közben Emmáról le nem vette a szemét. A lány csak mosolygott és nyelte a könnyeit. Annyira édes volt Daniel, ahogy énekelt....még soha sem hallotta kissé érdes, de nagyon dögös, fülbemászó énekhangját.

A rögtönzött kis koncert végén Mary meghajolt a hálás közönségnek, aztán George-hoz lépett, végigsimítva a férfi arcán lehajolt hozzá és szájon csókolta a férjét. Daniel mosolyogva nézte a szülei töretlen szerelmét megpecsételő forró csókot, majd Emmához lépve magához ölelte a lányt és a hajába puszilt.

-Köszönöm -suttogta rekedtes hangon a még torkát szorító meghatottságtól Emma. -Nagyon szeretlek!- mosolygott  a fiúra nézve .

Daniel arca felragyogott: -Én is ....nagyon,....nagyon -súgta a lány fülébe.

-Mary, ez valami őrült jó volt! Nagyon megleptél. Köszönöm neked is! - és  az  asszonyhoz lépett, hogy egy puszit nyomjon a meglepett arcára. Tanultál énekelni?  -forszírozta tovább a lány. George-ra nézve, Mary cinkosan összenevetett a férjével.  - Az már rég volt...-emlékezett vissza. Még egyetemre jártunk George-al és kis klubokban léptünk fel, hogy legyen pénzünk. Nevünk is volt : Silk

-Silk ?

Mary elnevette magát. –Igen, George adta ezt a nevet, mert azt mondta, olyan a hangom, mint a selyem...- és az asszony gondolatai egy pillanatra visszakalandoztak a klub színpadára ...

-Te is?? -nézett hitetlenkedve Emma, Daniel  apjára .

A férfi elnevette magát, és bólintott.- Igen, én is zongorázom és gitározok.

-Ó, akkor csak én vagyok ilyen tökéletlen. Úgy sajnálom, hogy én nem tudok semmiféle hangszeren játszani -biggyesztette le a száját Emma. Nagyon élvezném ezeket a családi együtt zenéléseket ...- ragyogott fel az arca a gondolattól a lánynak.

-Mi viszont nem tudunk novellát írni.....-simított végig bátorítólag a lány arcán Daniel. -Majd, ha Rosiet megtanítom...-harapta el a mondatot Daniel .

-Igen, majd akkor....-fejezte be Emma és hálával teli tekintettel  nézett a férfi szemébe.

A taxi hátsó ülésén összebújva ültek, és már az utcájukba kanyarodott be a sofőr, amikor Emma  halkan megszólalt .

-Igazán remek szüleid vannak Daniel. Büszke lehetsz rájuk !...és Ők is Rád. Nagyon jól éreztem magam velük. Köszönöm.

A fiú magához húzta a lány arcát és szenvedélyesen megcsókolta, kezeivel a lány vörös hajzuhatagába túrva. Az indiai sofőr a visszapillantó tükörből mosolyogva nézte a láthatóan boldog párt.

40.

Emma idegesen csukta le a laptopja fedelét. Annyi gondolat keringett a fejében, hogy egyszerűen nem tudott odafigyelni az írásra. Mindig Danielhez lyukadt ki. Úgy érezte, hogy egyre jobban úgy élnek, mint egy család. Együtt vacsoráznak esténként, Daniel segített Emmának a vacsorák utáni elpakolásban, egyre többször kérte a kislány Danielt az esti, elalvás előtti meséjét elmondani Együtt mentek bevásárolni; ha Emma felvette az írás fonalát, Daniel foglalkozott Roseval, vagy vitte le M&M-t sétálni. Emma mosott a férfira, bár ezzel Daniel nem értett egyet, és tartotta rendben nem kis vita árán az örökké rendetlen lakását. Szerette volna azt hinni, hogy ez  nem marad mindig csak ilyen keretek közt. Nagyon jól érezte magát a férfi mellett, és Rose is sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Emma határozottan látta a gyereken a változást. Daniel mellett nyugodtabb volt Rose is, nem volt már az az örök szélvész kisasszony. Nagyon értett a fiú a gyerek nyelvén, bár lehet, hogy azért, mert még Ő is egy nagy gyerek volt  - mosolyodott el a gondolatra Emma.

A telefon hangos berregése zökkentette ki Emmát a gondolataiból.

-Jó napot Miss Bradley! Miss Jones vagyok, Rose osztályfőnöke.  Egy kis gond akadt a kislánnyal.

Emma idegesen állt fel az asztaltól. - Roseval van valami? Megsérült?

-Ne aggódjon, nincs baja a kislánynak.  Az a helyzet, hogy verekedett az osztályban ......

-Rose ?!

-Igen, de nem hajlandó megmondani, hogy mi miatt ütötte meg James Raitt.

-Ráadásul egy fiút?

-Igen, de a legnagyobb baj  az, hogy  ....jaaj, olyan kellemetlen ez nekem Miss Bradley, de Rose kiverte a fogát James -nek.

-.....,!?!?

-Itt van Miss Bradlay?

-Igen, itt- .

-Kérem, be tudna jönni ma, tanítás után?

-Természetesen.

-Köszönöm Miss Bradley.- tette le a telefont Miss Jones.

Emma csak bámult maga elé és nem akart hinni a fülének. - Kiverte egy fiú fogát? Ezt nem hiszem el! -mondta ki hangosan a szavakat, és már indult is Danielhez. Elmesélte a férfinak az előbbi kellemetlen beszélgetést Miss Jones-szal Daniel próbálta nagyon türtőztetni a kitörni készülő nevetését, de egy idő után csak nem bírta tovább. A térdét csapkodta, annyira tetszett neki.

-Tudtam én, hogy belevaló kis csaj ez a Rose! -nyerítette Emma teljes megdöbbenésére Daniel.  -Ha egy ilyen lányom lehetne! Kenterbe verne három fiút is! -hahotázott tovább.

-Tudod mit, gyere el velem, aztán majd meglátjuk, ott is  ilyen vidám leszel-e !? -vágta oda neki  sértődötten a lány. -Nem hiszem el Daniel, hogy ezen képes vagy vihogni, mint egy fakutya !-füstölgött  tovább Emma. -Gondolom ott lesznek a James gyerek szülei is, majd akkor is a képükbe nevetsz ? Elegem van Daniel! Mi lenne, ha megerőltetnéd magad és néha csak egy hangyányit komolyabb lennél?!

-Emma, Emma!  -húzta magához a lányt. -Mi a baj? Miért sírsz? -komolyodott el Daniel, és két keze közé fogta a lány arcát, amin akkor már a könnyek csorogtak lefelé.

-Daniel, lehet, hogy neked nem tűnik fel, de én megfeszülök, hogy Rose-t rendesen neveljem, hogy Katie, ha lát minket, büszke legyen rám-szipogta .

-Ne sírj ! -vigasztalta a fiú a hátát simogatva, rakoncátlan tincseit kisimítva a lány arcából.

-Hidd el, nem könnyű egy hét éves gyerekkel együtt élni úgy, hogy én vagyok  az anyja és az apja egy személyben. Daniel  arcáról eltűnt  az utolsó vigyori szájhúzás is. - Nagyon szeretlek Emma ! Nagyon szeretlek !-csókolta meg olyan hévvel a lányt, hogy az a csók végén levegő után kapkodva zihált a férfi szemébe fúrva tekintetét.

-Na gyere, nézzük meg ezt a kis bokszbajnokot! - törölte le a lány könnyes arcát.

-Tényleg eljössz velem?

-Ha mondom! -nevetett Daniel.

Emma 'nemhiszemelhogyeztcsinálodvelem' arckifejezéssel forgatta meg a szemét és boxolt bele a fiú vállába!

- Aúú, még Te csodálkozol - tettetett fájdalommal masszírozta a vállát Daniel,- hogy Rose verekszik? Úgy látom, nem esett messze az alma a fájától!

-Daniel Brookes, fogd be!

-Igenis ....! – vigyorgott a fiú, aztán csendben csóválta csaka fejét, mert meggyőződése volt, hogy Emma túlreagálta a dolgot. 

Mire Emmáék beértek  Rose iskolájába,  a Raitt szülők már benn ültek az igazgatónő, Mrs. Star irodájában.

-Jöjjenek be, kérem!-szólt ki határozottan egy női hang, Emma óvatos kopogására. Mrs Jones, Rose mellett ült az ajtó melletti kis szófán. A kislány, amikor meglátta az anyját, könnybelábadt szemmel ugrott fel és ölelte át az anyja derekát.

-Jól van Rose! - simogatta meg a kislány fejét Emma.

 -Emma Bradley -nyújtott kezet az igazgatónőnek Emma. Ő pedig Daniel Brookes. -és Mrs,Jones mellé ültek mind a hárman, összehúzva magukat a négyüknek kissé szűk ülésen. A Raitt szülők vizslató, nem éppen barátságos pillantással méregették az érkezőket. Mrs Jones egy futó pillantást vetett Emmára, és zavartan mosolyra húzta a száját üdvözlésképpen.

-Akkor vágjunk bele! – kezdett bele Mrs Star.

-Meséld el James, hogy mi történt, kérlek!

- A  szintén vöröshajú, Rose mellett nagydarabnak tűnő fiú elvette az addig szája előtt tartott zsebkendőt  és az apjára nézett.

-Mondjad fiam! -szólt rá a férfi keményen, és megtaszította a megszeppent gyerek vállát, nyomatékot adva szavának.

-James elfordította tekintetét az apjáról és a feje búbjáig vörösödve belekezdett a mondandójába.

-Kinn játszottunk az udvajon ....-selypegett, nehézkesen ejtve a hangokat, kezével a vérfoltos zsebkendőjét gyűrögetve.

-Hangosabban, ha kérhetném! - szólt rá az igazgatónő.

-Véjetlenül  fejbejúgtam labdával Emmát ....

Daniel beharapta a szája szélét, hogy kitörni készülő nevetését visszafojtsa az ifjabb Raitt pöszeségét hallva. Lopva Emmára és Miss Jonesra nézett és megelégedéssel látta, hogy ők is hasonlóan hozzá, próbálják elfojtani nevetésüket.

-....és ?....ezért verte ki a fogad, James ?

Mrs Raitt felháborodva nézett az igazgatónőre, amolyan  „mégishogyvanezmivagyunkasértettfelek ' nézéssel. A gyerek hallgatott és leszegett fejjel ült az apja mellett.

-James, addig fogunk itt ülni, amíg nem járunk ennek a dolognak a végére! Ebben az iskolában nem illik így viselkedni -intézte a szavait mindkét gyerekhez Mrs. Star.

-Már megbocsásson Igazgatőnő, de talán nem Jameshez kellene így szólni, hiszen az Ő foga esett ki, vagy mi?! - szólt ingerülten a fiú anyja.

-Mrs Raitt, azon vagyok, hogy rendezzük ezt az ügyet. Pont azért kérdeztem elsőnek a fiát, de úgy látom, nem csak ennyiről van szó, hogy labdával eltalálta Rose Bradley-t.  -Akkor gyerünk Rose, meséld el Te ! 

A kislány könnyes szemmel az anyjára nézett és a fejét rázva összeszorította a száját.

-Kicsikém, mondd el mi történt, nem lesz semmi baj !

-Hah ! - bukott ki Mrs Raittből.

-Kérem Miss Jones .....

-James, kérlek, mondd el, mi volt ! -nézett esdeklőn a fiatal nő a gyerekre. Miss Jones, aki alig lehetett 2-3 évvel fiatalabb Emmánál, kellemetlenül érezte magát az igazgatónő előtt. Új volt Ő is  az iskolában. Szeretett volna bizonyítani, hogy megállja a helyét a tanári karban, de mindezidáig csak a  legtöbbjük gúnyolódó megjegyzéseit kapta, mert ő másfelől közelítette meg a gyerekekkel való foglalkozást. Szabadabban nevelte Őket, és ez tüske volt a kollégák többségének szemében.   A gyerekek imádták Mrs . Jonest, és Ő is szerette az osztályát. Különösen Rose -t,mert szerette a jókedvét, vidámságát, érzékenységét és erős  igazságérzetét, aminek a kislány sűrűn hangot is adott az osztályban. Sejtette, hogy most is valami ilyesmi állhat a dolgok mögött, de mivel  neki sem mondtak többet, így Ő is csak találgatni tudott.

-Fiam, gyerünk mondd el végre, mert mennem kell vissza dolgozni - szólította fel ellentmondást nem tűrően Mr . Raitt  a fiát.

-Fejbedobtam Roset ....és elkezdett kiabálni, hogy seggfej vagyok !

Emma szemét forgatva nézett Rosera, fejét rosszallóan rázva. Daniel továbbra is küszködött a nevetés visszanyelésével, mert sorra törtek fel benne a gyerekkora emlékei, amikor szegény anyjával ült benn szinte minden éten  Mr . Potter irodájában a Tower House –ban.  Sokszor csak zenei tehetsége mentette meg attól, hogy nagyobb büntetést kapjon, vagy 13 éves korában az eltanácsolástól. Mary sokszor ült tanácstalanul az igazgatónál, röstelkedve fia csínytevései miatt. Daniel szerencséjére a szüleit személyesen is jól ismerték, és tudták, hogy otthon biztos családi háttere van és jó neveltetése. Így Daniel már-már megsajnálta szegény Raitt gyereket, mikor az apja  türelmetlenül ráförmedt.

-Ezt a szót használta ?

-Igen.

Rose arca bíborszínt öltött és fájdalmasan megrándult, látszott rajta, hogy újra átéli az eseményeket.

-Aztán ?

-Astán én azt mondtam neki, hogy Ő csak hallgasson, mert ..

-Mert ? James kérlek, ne harapófogóval kelljen minden szót kihúzni belőled ! - szólt rá Mr Star.

Rose  arca sírásra torzult és édes szeplős bőrén szinte gurultak le az óriási könnycseppek.

-....mejt Ő egy ... zabigyerek.

 Egy pillanatra csend telepedett a szobára. Rose  szipogása adta az egyetlen hangot. Emma fejét rázva nézett Jamesre, majd annak anyjára, Rosera és végül fájdalommal a szemében Danielre. A férfi szájáról is eltűnt a mosoly. Az igazgatónő állt a helyzet magaslatára, és kérdezte tovább a gyereket.

-James, tudod te mit jelent az, hogy zabigyerek ?

A gyerek csak megrázta lehajtott fejét.

-Akkor miért mondtál ilyet?

-....Anya mondta múltkor apának, hogy Rosenak nincs apja, és hogy biztos szejelemgyerek ...egy újabb kis zabigyejek jött a környékre.

Az apa, mint a villám csapott le a gyerekre és adott egy jól csattanó tockost a fia nyakára, aki azonmód elsírta magát rémületében. Mrs Raitt kényelmetlenül fészkelődött a székében. Arcán az elöbbi dölyfösséget a zavarodottság és a vörös szín vette át.

-De kérem Mr Raitt, hogy képzeli ezt ? Nálunk nem szokás így nevelni gyereket!  -csattant fel  az igazgató nő .

Emma leplezetlen haraggal nézett a másik gyerek anyjára. - Mit tud maga mégis rólunk, hogy ilyeneket mondjon bárkinek is?

Daniel felnyalábolta a kislányt és megállt  az igazgatónő előtt. -Azt hiszem, ezt az ügyet le is zárhatjuk Mrs Star. Nem szeretném, ha bármi nemű folytatása lenne a dolognak, -mondta  az elképedve ülő Mr és Mrs . Raittnek.

-De a gyerek foga ! - vágta oda az asszony.

-Az úgyis kiesett volna előbb –utóbb, ahogy látom, ha nem természetes úton, akkor a férje pofonjaitól!  -vágta oda ellentmondást nem tűrően Daniel az előtte ülő, a felháborodottságtól csak hápogó nőnek. Azzal Daniel már nyúlt is a kilincsért.

-További szép napot ! Mrs Star ..,Miss Jones .

Az igazgatónő meglepve figyelte a férfi határozott fellépését és őszintén megvallva egyetértett vele. Miss Jones pedig felpattanva ültéből csak egy félszeg integetéssel viszonozta a férfi köszönését. Emma a még mindig szipogó kisfiúhoz fordult és kissé megenyhülve szólt hozzá. - Te pedig James, legközelebb gondold meg, hogy mit és kinek mondasz. Sajnálom, hogy a szüleidtől csak ilyeneket hallhatsz otthon. Viszontlátásra Mrs Star, köszönöm, hogy hívott Miss Jones.  azzal a folyosón várakozó Daniel után eredt .

-James ,megkérhetlek, hogy kifáradj egy pillanatra a folyosóra? - intézte szavait a fiúhoz Mrs Star, farkasszemet nézve a csalódottnak látszó Raitt szülőkkel. Mélyet sóhajtott az igazgatónő és kezét az asztalon összekulcsolva leplezetlen haraggal fordult a Raitt szülőkhöz.

-Igaz, hogy nem tartozik magukra, de csak a további félreértés elkerülése kedvéért mondanám el önöknek ...Miss Bradley igaz, hogy egyedül neveli Roset, de nem azért, mert ahogy ön  fogalmazott, zabigyerek  lenne. A kislány szülei öt éve meghaltak és Miss Bradley vette magához az ikertestvére lányát, Roset. Az, hogy nincs apja a gyereknek...hát lehet, hogy még nincs, mert gondolom nem lehet könnyű helyzete manapság egy egyedülálló fiatal nőnek, de úgy látom, a fiatalember segítségére van Miss Bradleynek. Ezt csakis azért mondtam most el önöknek, hogy a későbbiekben ne legyen okuk kombinálni a történettel kapcsolatban....és kérem, fogják vissza magukat a gyermekük társaságában a nem az ő fülénekszánt beszélgetésekkel. Akkor azt hiszem végeztünk is, csukott be maga előtt Mrs Star egy iratos dossziét. 

A Raitt szülők szúrós szemmel néztek végig Mrs Staron. - Nem hiszem, hogy a maga tiszte lenne kioktatni bennünket Mrs Star! -vetette oda  az asszony kifelé menet. A folyosón várakozó riadt szemű  Jamest a kilépő apja meglökte  a vállánál fogva, hogy a gyereknek gyorsabban kellett szednie a lábát ahhoz, hogy el ne essen !

-Otthon még számolunk!  Indulás !  - Mr Raitt magában dohogva lépdelt, a combjának csapkodva egy összehajtogatott újságot,  és Mrs Raitt, száját vékony vonallá húzva, hangos cipőkopogással masírozott ki férje  mellett az iskolából. 

-Akarsz róla beszélni Rose ? -kérdezte Daniel a kislányt, leültetve a nappalija puha kanapéjára. Emma egy pohár limonádét adott Rose kezébe, és Ő is lekuporodott Daniel mellé a szőnyegre.  Rose eleinte hallgatott, majd egyszer csak megeredt a nyelve. - James  nem mondott igazat, mert direkt dobta meg a fejem a labdával  - kezdte a beszámolóját a kislány.  -Mondtam neki, hogy miért csinálta ezt, de ő kinevetett ! Suzival elmentünk onnan, de ők utánunk jöttek és megint megdobtak. - Akkor mondtam neki, hogy  seggfej !  

Daniel és Emma összenéztek, de nem merték elnevetni magukat, mert nem akarták, hogy a kislányt megbántsák, így is épp eléggé belemásztak ma az iskolában a kis lelkébe. Így  Daniel végigsimított az arcán, és rámosolygott biztatva, hogy meséljen tovább.

-Elkezdett kiabálni James, hogy Te kis hülye, maradj már, neked még apád sincs !- sírta el magát a kislány .

Emma feltérdelt a kanapé elé és magához húzta a zokogó kislányt. -  Csss ! Ne sírj szivem! James nagyon buta volt, hogy  ilyet mondott neked, és csak  azt a butaságot mondta neked, amit az anyukájától hallott. Azt sem tudta, mit beszél !  Nincs veled semmi baj Rose ! Hidd el  szívem ! Nagyon szeretlek ! -ölelte magához és puszilgatta meg a kislány könnyáztatta arcát, végigsimítva szomorú, hüppögő arcán. Daniel csak ült a kanapé előtt kezével babrálva. Kínosan érezte magát, maga sem tudja miért. Valahogy nagyon bensőségesnek érezte ezt az anya-lánya pillanatot.

-Mama, nekem miért nincs apukám ? Mi az, hogy zabigyerek ?

-Kincsem, ez egy nagyon bonyolult dolog. Hidd el, ha egy kicsit nagyobb leszel, majd beszélünk róla...-sírta el magát Emma a benne is feltörő emlékektől. Ezt megígérem neked Rose ...,beszélünk még róla...!-szipogta Emma. Ne foglalkozz  vele ,mit mondott James! Sajnos bután viselkedtek a szülei...!Rose szívem ,...kincsem! Aztán  lassan megnyugodni látszott a kislány, szipogása  is enyhült már. A gyerek Danielre nézett és átmászott hozzá, az ölébe fészkelte magát, a fejét a férfi mellkasára hajtva babrált a fiú ujjaival. Daniel magához ölelte Rosiet  és ringatva nyugtatgatta a szipogó gyereket.  Emma ott ült mellettük, térdeit felhúzva, és  karjaival szorosan körbeölelve, fejét a térdére hajtva sírt.

-Ne sírj Emma!-ölelte magához a nőt is Daniel.

Ekkor érkezett meg az addigi békés szunyókálásából  ebgyerek és ugrott fel Rose ölébe, majd gyorsan végignyalva a kislány arcát a férfit vette tűz alá.

-Jaaj ne, M&M !-kacagott fel a kislány. Daniel megragadta az alkalmat, hogy a jókedvet fenntartsa, és eldőlt a szőnyegen a két lánnyal, aztán heves bírkózásba kezdtek hárman, vagy inkább négyen, mert a  westie éles ugatás mellett hol mellettük mondta a magáét, hol felpattanva a kupac tetejére, próbálta érvényesíteni magát  -"hé, én is itt vagyok !!!"-ugatással. A jókedv aztán átvette  az irányítást. Az össznépi hancúrból a végén teljes kitikkadás lett. Mind a hárman elterülve,  pihegve feküdtek a szőnyeg puha bolyhain... egyedül a kutya mozdult, végignyalva mindhármójukon, tiltakozásuk ellenére .

-Ki kér fagyit ? - állt fel végül  elsőnek Emma,  és a hűtő felé vette az útját .