Lakótársak 15.

Komikra:
csez: az a "bizonyos" jelenet kihagyhatatlan volt. Az élet kiszámíthatatlan, ennyit arról,  hogy Robertünk gondolkozik-e az ajánlaton.
An: Hát, Anthonynak megvannak a maga hibái, ez tagadhatatlan, és még nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy rádöbbenjen, mennyi mindent csinál rosszul. Connornak pedig kéretik egy kis bizalmat szavazni, ügyes fiú ő, előbb-utóbb ő is rájön, meg mi is :)
Vusi: a balhék sokszor ott jönnek, ahol nem is számítunk rájuk. Az az igazság, hogy nagyjából kitaláltam előre, hány rész legyen, van is hozzá vázlatom, így aztán kicsit bőbeszédű leszek, ahogy egyre több és több ötlet jut eszembe, viszont a határok között akarok maradni.

Nem tudom, ti hogy voltatok vele, de engem zavart kicsit az áttetsző szövegalap alatt a kép, ezért az új dizi. Két lehetőséget kínált a sablontervező, ami kapcsolódott ahhoz, hogy itt írás-olvasás zajlik. Egy kitépett papírlap és ezek a könyvek. Merő nagyképűségből a könyvek mellett döntöttem. :)

***  

A történtekről többé nem beszéltek. A következő este Robert olyan gyengéden húzta magához Emmát, hogy annak szinte hiányozni kezdett az előző este vad szenvedélye. De aztán ahogy  belefeledkeztek  a szerelembe, a lányban nem maradt hiányérzet.

A karácsonyi  partira együtt mentek, ami a kollégák között nem kis meglepetést keltett. A sok léhűtő, akik az elmúlt hetekben igyekezetek felhívni magukra Emma figyelmét, savanyú arccal figyelték, ahogy egész este egymás kezét szorongatva szinte egy pillanatra sem engedték el egymást. Jenna az arcára merevedett mosollyal beszélgetett a kollégákkal, miközben fél szemmel Robertet leste. Amikor a fiú az egyetemen töltötte az utóbbi heteket, titkon abban reménykedett, hogy majd pont ez az alkalom lesz az, amikor magába szédítheti végre. Nem tekintette Emmát vetélytársnak, mivel fogalma sem volt róla, hogy azok ketten már megismerkedtek. De ma este be kellett lássa, hogy esélye sincs a göndör szőke lánnyal szemben, akinek minden szavára úgy figyelt a fiú, mintha misztikus kinyilatkoztatást hallgatna. 

A harmadik vagy negyedik gin-tonicot hajtotta fel, és tulajdonképpen már azon gondolkozott, hogy hív egy taxit, amikor a DJ egy andalító lassú karácsonyi számot tett fel. Poharát a legközelebbi asztalra lecsapva, kissé imbolygó léptekkel a pároshoz lépett és csábosnak szánt mosollyal elvihogta magát. –Hölgyválasz! – és azzal a mozdulattal már húzta is a fiút a táncolók közé. Robert tehetetlenül hagyta magát. Nem akarta, hogy Jennát másnap cikizzék a többiek, ezért nem utasította el, de szemével a menekülés lehetőségét kutatta.  A segítség Peter, Robert volt csoporttársa és egyik legközelebbi kollégája személyében érkezett. 

Peter már régen felfedezte magának Jennát, de nyílt titok volt, hogy a lány Robertet nézte ki magának, ezért csak csendben figyelte a távolból a már-már kínos próbálkozást. Néha legszívesebben megrázta volna a lányt, amiért ilyen eltökélten igyekszik felszállni egy olyan szekérre, amely még lassítani sem hajlandó a közelében. De Robertre sem tudott haragudni, mert teljesen nyilvánvaló volt, hogy a fiúnak éppen annyira kínos ez a rajongás, mint amennyire ő haragudott saját magára, amiért tehetetlenül figyeli, ahogy a lány kicsúszik a kezei közül. De a mai este új reményt adott, amikor Robert megérkezett a karján a csoportjuk újdonsült titkárnőjével. Ha ettől a nyilvánvalóan szerelmes párostól sem nyílik fel Jenna szeme, akkor már soha semmitől. 

Az első néhány taktus után odalépett az egy helyben toporgó pároshoz és Robert vállára tette a kezét.

-Lekérés, szabad?

Robert megkönnyebbülten engedte el Jenna derekát és egy mozdulattal máris Peter felé fordította a lányt. Mire Jenna tiltakozhatott volna, Peter átölelte és már forgatta is tovább a zene ritmusára. Robert szégyenlős mosollyal ballagott vissza Emmához, aki éppen Bryan Thomson feleségével beszélgetett. Az asszony kedvesen rámosolygott, aztán a poharát megemelve a férje keresésére indult.

-Bocsáss meg, kicsit sokat ivott! – mentegette Robert lovagiasan Jennát, aki zavarodottan kukucskált Peter válla mellett. –Te viszont alig ittál valamit – nézett a pohár pezsgőre, amit még érkezéskor nyomtak a kezükbe.

-Nem akartam, hogy miután megtéptem ezt a libát, azt mondhassák, hogy részeg voltam. – fintorgott Emma, aztán egy hajtásra felhajtotta a pezsgő maradékát.  –Ha én is felkérlek, akkor engem is lepasszolsz az első arra járónak? – nézett vidáman a fiúra, aki máris magához húzta.

-Soha!

A DJ felmérve a társaság hangulatát, egymás után több lassú, összebújós számot is lejátszott. Az érzéki ringatózás egyikőjüket sem hagyta hidegen, és Emma egyszer csak azt vette észre, hogy Robert lassan, de biztosan belavírozza a kis teakonyhába. Az ajtót behúzta maga mögött, az ajtó fölötti résen beszűrődő félhomályban felültette Emmát a pultra és a szájára tapadt. Kezei felfedezőútra indultak, és hamarosan már a lány combján tolta felfelé a ruhát. Odakintről újra Bon Jovi rekedt hangja szűrődött be, Rob a refrént dúdolva csókolta végig a szabaddá vált bőrt.

-Édes istenem, Rob, legalább ne dúdolj, mert azonnal elmegyek! – nyögdécselt Emma, mire a fiú elnevette magát és megemelte a lányt, hogy lehúzza róla az apró csipkeremeket, amit azonnal zsebre is vágott.

-Mr.Palmer, mit képzel? Én nem olyan lány vagyok! – sóhajtott Emma játékos műfelháborodással, ahogy a kutató ujjak égő, borzongató nyomott hagyva maguk után, egyre merészebben kalandoztak a testén. … -Ó, igen, ott, ez az, most tökéletes – nyögdécselt elhaló hangon, aztán szerencsére Robert a legjobbkor csókolta szájon, hogy elfojtsa a halk sikkantást, ami előtört a torkából.

-Ó, istenem, ez még nekem is jó volt – vigyorgott bele a csókba a fiú, aztán az ajtónak dőlve magához húzta a lányt, hogy lehiggadjanak.

-Jézusom, akkor hogy fogunk innen előbújni? Van váltónacid a fiókodban? – kacarászott Emma, mire a fiú a fejét csóválva eltolta magától. 

-Nem úgy értettem. De jó volt átélni az örömödet. Tudod, hogy ilyenkor egészen más illatod lesz? Szinte megrészegít, ahogy felerősödik az egyébként is már csak téged eszembe juttató rózsaillat, amibe valami egészen egyéni aroma vegyül. A szerelemnek illata van! Na, erre most jöttem rá. – mormolta Emma arcát simogatva. A lány megbűvölve hallgatta. 

-Ilyen szépet még nem mondott nekem senki. … Legalábbis teakonyhában nem – tette hozzá gonoszkodva, ahogy a fiú önelégült arcát nézte. –Na, gyere, menjünk ki, mert már biztosan észrevették, hogy eltűntünk, és nem kell nagy ész hozzá, hogy kitalálják hol vagyunk és mit művelünk. Csak kérem vissza … - nyújtotta kezét, de Robert vigyorogva megrázta a fejét és hátrább lépett.

-Zálogba az enyém, rajtad áll, hogy mikor és miért cserébe szeretnéd visszakapni – kacsintott, majd  résnyire nyitotta az ajtót, aztán egy elszánt mozdulattal sarkig tárta. Odakint javában tartott a buli, senki nem foglalkozott vele, hogy honnan bukkantak fel. Egyedül egy arc meredt rájuk hitetlenül, Bryan Thomson izzadtságban fürdő, petyhüdt vonásai tapadtak elgondolkodva kettősükre. 

-Szerintem menjünk haza! – hajolt Emma a fiú füléhez, aki a forró lélegzetet megérezve máris indult a kabátokért. Jó ötlet! Az estét méltóképpen befejezni úgyis csak otthon lehet.

*

Connor maga elé meredve nézett a semmibe, miközben kezei öntudatlanul is a karfát markolták. Emma megnyugtató érintésére rákapta a tekintetét.

-Basszus, képtelen vagyok leszokni a paráról, ha gépre ülök. Jó, hogy itt vagy velem most. Próbáld elterelni a figyelmem, legalább, amíg a levegőbe emelkedünk! – morogta a hugának.

-Mi van köztetek Rachellel? – kérdezett rá a lány azonnal a lényegre, amiről néhány napja már Roberttel is beszélgettek, és ami valóban hatékonyan vonta el a bátyja figyelmét a felszállásról. –Néha megjelenik, aztán hosszú ideig nem is hallunk róla, de Rob azt mondja, bent az egyetemen nem látni rajta semmit, olyan faarccal beszélget vele is, mintha előző este nem futottak volna össze a fürdőszobaajtóban. Most jártok vagy nem? 

-Nézd hugi, ez bonyolult. Rachel komoly lány, nem akarom megbántani azzal, ahogyan élek és ezért inkább békén hagyom. Már amikor sikerül – húzta el a száját, visszaemlékezve a legutóbbi mámoros éjszakára.

-Na, pontosan erről beszélek. Miért nem vállalod fel, hogy ti ketten egy pár vagytok?  Soha nem csinálsz vele programot, de néha megjelentek és eltűntök a szobádban. Gondolom, nem a vizsgákra készít fel. Ez egy lány számára elég megalázó, hogy csak szexpartnerként tartják elég jónak.

-A francokat! Ő nem szexpartner!

-Ja, bocs, akkor biztosan kártyáztok óraszám. Kicsi vagyok, de nem hülye, Connor.  Talán nem feküsztök le egymással? Már sokszor gondoltam rá, hogy ha ti is úgy hallotok minket, ahogy mi titeket, akkor már nagyon itt van az ideje, hogy egy saját lakást keressek. Ez olyan ciki helyzet. 

-A múltkor is elmentünk moziba. – dünnyögött Connor az orra alatt.

-Remek, na látod. Innen már csak egy lépés, hogy elhívd vacsorázni, vagy csak simán velünk közösen csinálni egy programot. Hogy legyen időnk összebarátkozni, egy jót beszélgetni. Végül is, akár még a sógornőm is lehet idővel. 

-Emma, fejezd be! Kicsit előre szaladtál az időben, nem? Még hogy sógornő… meg vagy veszve? Inkább azon gondolkodj, hova vezet a kapcsolatod Roberttel? Az nyilvánvaló, hogy meg vagytok bolondulva egymásért, mert tényleg elég sok mindent lehet hallani a fal túloldalán, de egy kapcsolat, ahogy a múltkor már a barátod is volt szíves felvilágosítani, nemcsak ebből áll. Igazából azért nem akarom elmélyíteni a kapcsolatom Rachellel, mert hosszú távra nem akarok tervezni. Azt hiszem, én soha nem fogok megnősülni… valahogy ha erre gondolok, olyan zsigeri ellenkezés van bennem, hogy nem hiszem, hogy ezt valaha is le tudnám győzni. Jó Rachellel, de jobb lenne, ha találna valakit magának, aki a jövőre gondolva fekteti le. Én is tudom, hogy nem becsületes ez a játszma, amibe bonyolódtam vele, csak még nem jöttem rá, hogy szakítsak vele, ami úgy végleges, hogy nem fáj neki.

-De neked fájni fog. És ha jól látom a helyzetet, akkor neki is. – suttogta Emma, ahogy Connor keserű arcát figyelte.

Az út hátralevő részében nem beszélgettek. Nézték a filmvetítést, elmajszolták a vacsorát, aztán mind a ketten lehunyták a szemüket és megpróbálták kizárni a külvilágot. Egyiküknek sem igazán sikerült.

Emma szeme előtt Robert fancsali képe lebegett, ahogy a reptéren elbúcsúzott tőle. Egy apró kis dobozt nyomott a kezébe, szigorúan meghagyva, hogy majd csak Karácsony este nyissa ki. Szíve meglódult, ahogy a lehetőségeket vette számba, hogy mi lehet a dobozban, aztán grimaszolva el is vetette szinte valamennyit. Hiszen még alig ismerik egymást. Eltöltöttek néhány viharos éjszakát, de ettől még nagyon a kapcsolatuk elején járnak, tehát jobb, ha nem táplál túlzott reményeket. Egyáltalán reménykedik-e vagy inkább fél attól, amit a dobozban találni fog? 

Connor alvást színlelve Rachel mosolyára gondolt, ahogy boldog karácsonyt kívánt neki, és a meglepettségére, ahogy a kis kitüzőt odaadta neki. Azonnal fel is szúrta a kabátja hajtókájára a kis tudós baglyot, valószínűleg még mindig meg van győződve róla, hogy tetszetős, de olcsó kis bizsu. Nem is kell, hogy tudja, hogy a bagoly szemei igazi drágakövek. Bármit megadott volna a lánynak, amiért olyannak szereti, amilyen, és soha nem is próbálta megváltoztatni. Csendes beletörődéssel várt rá azokon a napokon, amikor megrémülve a köztük szikrázó érzelmektől, másoknál keresett kibúvót. Nagyon szerette volna kipróbálni, vajon kettőjük számára létezhet-e közös jövő, de egyelőre a félelme erősebb volt az akaratánál. 

*

Los Angeles meleg napsütéssel és a pálmafa árnyékában álldogáló mű-rénszarvassal  köszöntötte őket. A new yorki mínusz 9 fok után itt fejbeverően melegnek tűnt a 20 fokos hőmérséklet. Karácsonyi hangulat, na persze – húzta el a száját Emma és hirtelen hóesésre vágyott, hidegre, forralt borra, de leginkább Robert karjainak forróságára. Az utazás előtti napon az utcasarkon összefutott egy idős férfival, aki fagyöngycsokrokat árult. A legnagyobb ágat vette meg, aztán otthon addig ügyeskedett, amíg felerősítette a nappaliban. Még a kislétrán egyensúlyozott, amikor Robert megérkezett, és azonnal lekapta az utolsó lépcsőfokról, aztán el sem eresztette, csak csókolta kifulladásig a fehér bogyók alatt. Megborzongott, ahogy a vágy ostorként csapott végig rajta, mintha az az édes érzés vele maradt volna sok ezer kilométer távolságban is. Connor megértően nézett rá:

-Hiányzik, mi? Na, gyere, apáék már biztosan várnak, aztán legfeljebb megpróbáljuk egy korábbi járatra elcserélni a jegyeket. Valahogy nekem is hiányzik New York. 

*

Robert még utoljára szétnézett az üres lakásban. Egyedül egy hatalmas franciaágy terpeszkedett a hálószobában, és a konyhaszekrény árválkodott a nappalival egy légtérben, minden más hiányzott. Fogalma sem volt róla, hogy fogja beszerezni a berendezés többi részét, mert a kaucióra szinte az összes megtakarított pénze elment, de már alig várta, hogy a lány kinyissa azt a kis dobozt, aztán találgasson, hogy mit jelenthet az a kulcs. Connorral beszélt, mert nem tehette meg, hogy kész helyzet elé állítja a maga öröme miatt, de a szavát vette, hogy nem árul el Emmának semmit. Holnap karácsony, aztán még három nap, mire Emma visszatér. Vajon örülni fog? Vagy jó szokásához híven, megint elkapkodta a dolgokat?  Felmarkolta az ajándékokat rejtő sporttáskát, bezárta az ajtót, aztán a metró felé vette az irányt. Anya és Caro már várják, hogy együtt vegyék meg a karácsonyfát.

*

Maximilian és az anyja közös ajándékkal lepték meg Emmát. Mivel úgy döntött, hogy egy ideig New Yorkban marad, és előbb-utóbb saját lakást kell keressen, kapott egy kártyát, amivel berendezheti álmai kis kuckóját, az összeget meg majd ők egyenlítik ki. Max nevetve biztosította róla, hogy nincs limit, de ő zavartan habogott, hogy igyekszik nem anyagi romlásba dönteni. Connor csak vigyorgott, mint aki tud valamit, amit ő nem, de aztán elterelődött a figyelme, ahogy az utolsó ajándékát a kezébe vette. A kis dobozt, amit Robert nyomott a kezébe a reptéren. Zakatoló szívvel bontogatta a csomagolást és szinte reszketett, hogy mit talál majd alatta. Az elegáns kék dobozon arany felirattal az egyik legnevesebb ékszerbolt logója szerepelt. Nagyokat nyelve markolta a dobozt, aztán a többiek kíváncsi tekintetétől kísérve behunyt szemmel kinyitotta. 

-Ó! Hát, ez micsoda? – hallotta az anyja csodálkozó hangját, mire kipattantak a szemei, hogy saját szemével győződjön meg róla, Robertnek mennyire ment el az esze. De aztán zavarodottan nézett a sima fémkulcsra, ami a kék bársonyon feküdt.

-Boldog karácsonyt! ~ üzeni onnan a messzeségből a szívszerelmed – szólalt meg mellette Connor és egy sötétkék borítékot adott át neki, amin arany minták között a neve szerepelt: Emmának!

Kérdőn nézett rá, még mindig zakatoló szívvel, ahogy Robert lendületes kézírását nézte, aztán kihúzta a kártyát a borítékból. 

Boldog karácsonyt szerelmem! Utálom, hogy majd négyezer kilométerre vagy tőlem, amikor ezt olvasod, mert látni szeretném, hogy örülsz-e a meglepetésemnek vagy elkívánod a búbánatba az önfejű ötletemet. Ha nem most vágtam el nálad magam egy életre, akkor ezen a címen várlak, amikor hazaérkezel: New York, Manhattan, Sinnermann street 198. II/2                               Robert

-Mi ez? – nézett Conorra. –Te tudsz erről valamit?

-Connor? – nézett rájuk az édesanyja is kíváncsian.

-Ó, kíváncsi nőszemélyek! Igen, tudok róla. Rob velem beszélte meg előbb a dolgot, hogy nem lenne-e baj, ha elköltöznének Emmával. Őszintén szólva, talán jobb is lesz mindannyiunknak, bár szeretem ezt a két hőszerelmest, de sokszor az idegeimre mennek a turbékolásukkal. Nem hagynak tanulni … - vigyorgott vidáman, mire Emma nyakon legyintette, hogy folytassa inkább a magyarázatot. -Viszont nem lesztek messze, mert ez a szomszéd utca, tudod, az, amelyik a park mellett megy kifelé, a tenger felé. Úgyhogy néha akár vacsorázni is meghívhattok. És jobb is, ha kiteszem a szűrötöket, mert ha egyszer én is elhatározom magam…, akkor már végképp tömegszállás lenne a lakásom. Rob annyit azért megígért, hogy tovább is intézi a dolgokat, amíg nem találok helyette valakit, akinek a nyakába sózhatom a feladatot. 

Emma még mindig hitetlenkedő tekintettel méregette a kulcsot. Aztán egy puszit nyomott Connor orra hegyére és felszaladt a szobájába. Most azonnal beszélnie kell Roberttel!