"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. január 27., vasárnap

Lakótársak 16.

Komikra:
An: Connornak is még meg kell futni a maga köreit, de majd teszünk róla, hogy ne legyen boldogtalanabb a többieknél ;)
csez: Tyler lábaszára xddd  és nagyon köszönöm
zsorzsi (13.) : ahogy már bevallottam itt, ezeken az oldalakon, az ember akaratlanul is belevisz magából ezt-azt, szóval a szinkron valószínűleg nem volt véletlen

***  

Robert betakargatta a hugát, aki már mélyen aludt az egész napos nyüzsgés után, aztán felemelte az ágy mellett heverő mackót és csendben kiosont a szobából. Fáradt volt. Nem annyira fizikailag, mint inkább idegileg. Caroval együtt díszítették fel a fát, megettek egy egész tál pattogatott kukoricát, miközben a felfűzésnél szanaszét lyuggatta az ujját a tűvel. A vacsorára az apja is eljött, Jacob is itt volt, és ő még mindig nem szokta meg, hogy az anyja számára ez a két férfi lassan egyformán fontos lett. Caro az apjától egy komoly túrafelszerelést kapott. Ő meg igyekezett nem forgatni a szemét, amikor arra gondolt, ez pontosan az az ajándék, aminek december 24-én semmi értelme nincs. Áprilisban lesz Caro születésnapja, arra az alkalomra ideális ajándék lehetett volna. A gyerek mégis hálás mosollyal ölelte meg az apját, mert annyit legalább megjegyzett, hogy imádja a természetet járni. Más kérdés, hogy Roberten kívül kivel mehetne el? Bár, Jacob hozzáértő szemmel vizsgálta meg a felszerelést és felajánlott egy családi kirándulást a nyár elején, sátrazással egybekötve. Caro boldog volt, az anyja már korántsem annyira. Ahogy Anthony Palmer, úgy Edith sem volt a spártai körülmények szerelmese. Sokszor ugratták a fiukat, hogy a gólya alighanem elcserélte, amiért imádott a hegyekben barangolni.

Jó lett volna Emmával átvészelni a családi ünneplést, nélküle most nagyon magányosnak érezte magát. Le sem zuhanyozott, csak gyorsan fogat mosott és máris bebújt az ágyába, mielőtt a fantáziálásától kiröppen az álom a szeméből. Még épp csak elaludt, amikor tompán a telefon hangját hallotta. Tapogatózva kotorászott az ágy mellett, ahol a nadrágja hevert. A telefon kitartó zümmögését követve hamarosan rátalált a zsebében a készülékre, aztán még mindig csukott szemmel belehallózott. Aztán meghallotta az egyetlen hangot, amitől még négyezer kilométernyi távolságból is vigyázzba álltak az érzékei. Emma!

-Szia, Édes! Miért nem alszol? – csúszott ki a száján a kérdés, aztán elnevette magát, ahogy ha késve is, de kapcsolt, az időeltolódás, persze. –Boldog Karácsonyt!
-Boldog Karácsonyt, Rob! Kibontottam az ajándékod. Nagyon, nagyon köszönöm! Istenem, ez a kulcs ... annyira féltem, hogy mi lesz a dobozban, de ennél jobb ajándékot nem adhattál volna. És képes voltál titokban tartani előttem, te átok! Most meg nem fogok tudni aludni, mert azon jár állandóan az agyam, milyen a lakás, és hogy milyen lesz benne végre egyedül, azazhogy kettesben. – hadart Emma, de a fiú még az első mondatnál leakadt.
-Miért féltél? Mit hittél Emma, mi van a dobozban?  - suttogott.
-Miért suttogunk? – jött a kissé zavart válasz a vonal túlsó végéről, egyértelmű időhúzásként.
-Én azért, mert most ébredtem fel. – köszörülte meg a fiú a torkát, aztán folytatta: -És talán azért is, mert kicsit mellbeverő volt hallani, hogy megijesztettelek az ajándékommal. Szóval, mire gondoltál, mi van a dobozban?

-Most már nem mindegy? – kérdezett vissza a lány, és a hangján érezni lehetett, hogy nem szívesen beszélne a dologról. A fiú várakozón hallgatott, így aztán egy nagy sóhajjal folytatta:
-Azért féltem, mert azt hittem, valami meggondolatlan lépésre szántad el magad, csak azért, mert karácsony van, és ilyenkor mindenki kicsit túltelitődik érzelemmel. És nem voltam benne biztos, hogy itt van már az ideje egy ilyen komoly elköteleződésnek.
-Röviden, azt hitted, hogy egy gyűrű. – foglalta össze a fiú. –És megijesztett a gondolat, hogy magamhoz kösselek?  Nem túl hízelgő.
-Jaj, Rob, nem úgy értettem. De most komolyan, gondolj bele, két hónapja ismerjük egymást. Szerinted normális dolog lenne ilyen rövid után egy eljegyzés?

-Apám ennyi idő után már az oltárhoz is cipelte anyámat. És talán még aznap összehoztak engem is. – mormolta a készülékbe a fiú.
-Külön is mentek, azt se felejtsd el... – mutatott rá a letagadhatatlan tényre azonnal a lány.
-Oké, és túlesve az ijedtségen, mit szólsz az együttéléshez? – próbálta lazán, szinte közömbösen feltenni a kérdést Robert.
-Azt hiszem, abból már kaptunk ízelítőt. Szeretek a karjaidból útrakelni, és hozzád hazatérni. –vallotta be halkan a lány. 

-Akkor nem baj, hogy ez lett a meglepetés?
-Ó, istenem, dehogy baj. Csodás lesz, tudom, érzem. Csak...
-Csak?
-Csak Connor miatt aggódom.
-Connor nagyfiú, jól ellesz. Talán végre ő is belátja, hogy Rachel kell neki. Ha másért nem, hogy a számláit rendben tartsa. – és Emma szinte látta a grimaszt, amivel Rob szövegelt a telefonba. Elnevette magát.
-Igen, ő is mondott valami hasonlót. ... Most hol vagy?

-Anyánál. És letagadom, ha valakinek elmeséled, de hálótársam is van.
-Hálótársad??? – kerekedett el Emma szeme.
-Emlékszel, hogy amikor itt voltunk, mennyit ölelgetted Caro mackóját, Tedet? Na, a bolhásnak pontosan olyan rózsaillata lett, mint amilyen neked van. Úgyhogy lenyúltam Carotól és most ő a kispárnám – nyújtózkodott a félhomályban a játékmackó után, ami leesett az ágyról. Mélyet beleszippantott a bundájába és kicsit csalódottan állapította meg, hogy az illat már alig érződik. –Hiányzol! – súgta a telefonba, és a kívánás olyan erővel érződött ki a hangjából, hogy Emma megborzongott.
-Te is nekem!

-Mit csinálsz holnap?
-Nem tudom. Lehet, hogy csak kiülök a teraszra és számolom a perceket a repülőgép indulásáig. – motyogta Emma. –És te?
-Azt hiszem, elviszem Carot a Rockefeller Centerhez, korcsolyázunk, aztán visszajövünk ide anyához. A lakás még nem igazán lakályos, tudod. Egy ágyon kívül szinte nincs is benne semmi, de az ünnepek miatt most nem is tudnám berendezni.
-Akkor sietnem kell, hogy együtt találjuk ki, milyen legyen. – lelkesedett Emma. Anyáéktól úgyis egy hitelkártyát kaptam, amivel bútorokat, kiegészítőket vehetek, és...
-Hé, nyugi, majd én megveszek mindent, ami kell. Nem kell, hogy rám költsd a pénzed. – állította le a lelkesedését Robert. Emma azonnal megbántódott.

-Nem Rád költöm a pénzem. Azt hittem, ha ott lakom, akkor van beleszólásom a berendezésbe is. De maradhatok Connornál is. Úgyis kiürül a szobád. Legfeljebb majd meglátogatlak, ha olyan kedvem lesz.
-Emma! Ne szórakozz velem! Nem maradsz Connornál! Nem azért költöztem el, mert nem akarok vele élni, hanem azért, mert veled akarok. És azt reméltem, hogy így zavartalanul együtt lehetünk. Ha a konyhában akarlak rávenni egy kis enyelgésre, akkor sem kell attól tartanunk, hogy Con bármikor ránk nyithat. De nem akarom, hogy te rendezd be a lakást. Férfiatlanná tenne az érzés, hogy még ennyit sem tudok megadni neked. 

-Jézusom, Robert! Hol élsz te, a múlt században? Vedd úgy, hogy ezeket mindenképpen megvettem volna a saját lakásomba. És amíg össze nem veszünk, addig ott tárolom nálad.
-Össze fogunk veszni? – kuncogott a fiú. –Látom ám, hogy forgatod a szemeidet... – nevetgélt vidáman.  -Na jó, egyezzünk meg, elmegyünk, és közösen eldöntjük, hogy mit veszünk. Egyet te, egyet én... Basszus, nincs jobb dolgunk, mint hülye bútorokról egyezkedni, mint egy kifordított válópernél, ahelyett, hogy valami szenvedélyes telefonszex-szel próbálkoznánk? – mélyült el a hangja. Az ötlet jó volt, csak az időzítéssel volt probléma, mert Emma ajtaján Connor kopogott. 

*
Connor nem győzte levakarni a nyakából a hugát, aki bolond módjára ugrált, amikor megmutatta neki az átfoglalt helyeket. Ráadásul már a szüleikkel is megbeszélte a dolgot. Samantha szinte irigykedve nézte a hugát, micsoda boldogságot okoz neki, hogy korábban visszamehet a barátjához, akiről még szinte semmit nem tudott a család, csak amennyit Connor jónak látott megosztani velük. Mindannyian abban bíztak, hogy ha már lassan három éve együtt élnek a fiúk, akkor Connor csak ismeri annyira ezt a Robertet, hogy közbelépne, ha veszélyben érezné a hugát. Mivel a fiatalok másnap korán repülőre ülnek, így senki nem érezte sürgősnek, hogy aludni menjenek, hiszen már csak kevés időt tölthettek együtt. 

*
Robert érezte, ahogy az izzadtságtól a hátára tapad a pólója a meleg pulóver és a dzseki alatt. Caroval korcsolyázni nem volt egyszerű feladat. A kislány egy csapat gyerekhez csapódott, akik láncba kapaszkodva robogtak a jégen. Mivel nem akarta, hogy a huga legyen az utolsó a sorban, így ő is belekapaszkodott a kezébe. Innentől a korcsolyázás inkább csak amolyan túlélőtortúra lett. Fél óra elteltével elege lett a veszélyes vadulásból, és nagy nehezen rávette Carot, hogy igyanak egy teát. Részéről jobban örült volna valami szesszel gazdagított változatnak, de igazából már annak is örült, hogy sikerült elterelnie a kislány érdeklődését az életveszélyes játékról. Már egy padon ülve a forró italt kortyolgatták, amikor egy sikoly hasított a levegőbe, aztán a kavarodás közepén valaki mentőért kiáltott. Mint később kiderült, egy Caronál alig idősebb kislány keze csúszott ki az előtte sikló társa szorításából, és a lendülettől a palánknak rohant és súlyosan megsérült. Az incidenstől Caro kedve is elment a további csúszkálástól. Átvették a cipőiket és hazaindultak. 

Edith Jacobbal üldögélt a kandalló előtt, amikor beléptek, és valamin vitatkoztak. Edith idegesen pattant fel, hogy teával, kávéval és süteménnyel kínálja őket. Caro még mindig a pályán történtek hatása alatt volt, ezért inkább felment a szobájába. Robert hálásan kortyolt el egy kávét és a kedvenc diótortájából két nagy szeletet is eltüntetett, aztán ő is elköszönt és felment a szobájába. Nem akart az anyja és a barátja vitájának tanuja lenni. Nagyon jól tudta Carotól, aki előtt nem lehetett titok ebben a családban, hogy Jacob a válásra szeretné rábeszélni az anyjukat, hogy elvehesse feleségül. Néhány évvel ezelőtt Robert tiltakozott volna a legvehemensebben az ötlet ellen, de mára már belátta, hogy ez az élet így nem az igazi. Mostanra már az anyját nem értette, miért nem zárja le az életének Anthony Palmerhez fűződő részét, és kezd új életet ezzel a szimpatikus pasassal. Mivel nem akart egyikük pártjára sem állni ebben a kérdésben, a könnyebbik megoldást választotta. Lezuhanyozott és ledőlt az ágyára, Caro maciját a feje alá gyűrve, hogy egy kicsit olvasgasson. Aztán a friss levegőn töltött órák fáradtsága ólomsúlyként nehezedett a szemhéjára, és néhány perc múlva elaludt.

Connor a taxisnak bemondta Robert anyjának a címét. A kapu előtt azonban nem szállt ki, csak a huga homlokára nyomott egy puszit, aztán vigyorogva a ház felé lökte.
-Na, menj! A kulcsod megvan? – elnevette magát, ahogy Emma, mint egy kis napközis, a nyakában bársonyszalagon lógó kulcshoz kapott. –Edith azt mondta, még itt van. Aztán ne feledkezzetek meg rólam! Különben is, még Rob csomó cucca ott van nálam, úgyhogy gyertek csak nyugodtan bármikor. Szia! – dobott egy csókot, aztán behúzta az ajtót, és a taxi lassan kisorolt a forgalomba. Emma repeső szívvel nézett fel az ablakokra, amik mögött Robert anyjának lakása volt. A nappali nagy ablaka előtt sok kis apró fénybogár jelezte, hogy ott lehet a karácsonyfa. Fellépdelt a lépcsőn és megnyomta a csengőt.
Edith mosolyogva nyitott ajtót. 

-Szervusz Emma! Boldog karácsonyt! Fent van a szobájában. Szerintem jobb, ha nem szólok neki, menj, lepd meg! Nem mondta ugyan, de láttam rajta, hogy nagyon hiányzol neki. És nagyon izgult, hogy vajon mit szólsz az ajándékához. Ma még Carot is elvitte és megmutatta neki a lakást, hogy kikérje a véleményét, mintha nem tudná, hogy a hugának minden úgy tökéletes, ahogy Rob csinálja.
Emma elpirult a kedves fogadtatáson. A nappaliban letette a táskáját, kezet fogott Jacobbal, aztán óvatosan elindult fel a lépcsőn. Két rövidet kopogott Rob ajtaján, de mivel válasz nem érkezett, lenyomta a kilincset. A fiú az ágyon feküdt, szinte keresztben, és egy mackó nyomódott az arcába. A látvány olyan aranyos volt, hogy Emma meg mert volna esküdni, akit maga előtt lát, nem egy majd harminc éves férfi, hanem egy három éves kisfiú. Csendesen belépett és becsukta maga mögött az ajtót, aztán óvatosan leült az ágyra és vigyázva, hogy fel ne ébressze, ő is lefeküdt. Lehunyta a szemét és elmosolyodott a gondolatra, hogy most egészen úgy érzi magát, mint aki végre hazaérkezett. 

*
Robert nyögve fordult az oldalára. Csukott szemmel dörzsölni kezdte az arcát, ahol az a francos mackó a képébe nyomódott. Vakon a maci után nyúlt, hogy a nyaka alá gyömöszölje, de a keze beleakadt valamibe, aminek emlékei szerint nem kellene ezen az ágyon hevernie. Kipattant a szeme és a meglepetéstől alighanem nyitva felejtette a száját. Szerencsére Emma is aludt, így nem volt módja rá, hogy kinevesse a nyilvánvalóan bamba arckifejezésért. Álmodom! Ez volt az első gondolata, de aztán óvatosan megérintette a lány ruháját. Határozottan valóságos tapintása volt. A vékony pulóver ujjáról apró mozdulatokkal felfelé haladt a lány válla felé, aztán amikor Emma álomittas hangon nyöszörögni kezdett, nem óvatoskodott tovább, hanem a szájára tapadt és megcsókolta. Ahogyan csak egy fuldokló tud a levegőért kapni, úgy kapott az álomból kibukkanó lány is őutána. Másodperceken belül egymást falták, aztán Robert felgyűrte a pulóver alját és mélyet szippantott a lány keblei közti völgyből. A rózsa végre itt fekszik mellette! Tövisek nélkül, bársonyos szirmokkal. Mégiscsak boldog ez a karácsony!

*
Vacsora után elbúcsúztak és Robert a lány táskáját a vállára kapva, leintette az első taxit, amivel találkoztak. Bemondta a címet, aztán amíg a sofőr a város labirintusában kanyargott, boldog szerelmes módjára csókolóztak a hátsó ülésen. Az indiai sofőr mosolyogva lesett a visszapillantó tükörbe. Amikor megérkeztek a Sinnermann streetre és megállt a ház előtt, a kesztyűtartóból egy reklámkártyát húzott elő.
-Keressék fel! Nagyon jó étterem! Mondják, hogy Rasidtól kapták a kártyát˘éş akkor kedvezményt kapnak a számlából. Sok boldogságot! – mosolygott mind a 32 fogával a sötét képű férfi barátságosan, s miután rendezték a számlát, két rövidet dudálva elbúcsúzott tőlük és elhajtott. Robert zsebre vágta a kártyát, aztán elegáns mozdulattal a bejárat felé intett. 

-Kisasszony! Csak Ön után. A második emeleten a bal oldali ajtó.
Emma kíváncsian lépdelt felfelé. Az biztos, hogy naponta megjárni ezeket a lépcsőket, jó kis torna lesz. Vagy Robert szívta el minden oxigén-tartalékát, de mire az ajtó elé ért, meglehetősen hangosan kapkodta a levegőt. A belmagasság igazán imponáló volt, de így a második emelet egy hagyományos házban legalább a negyediknek felelt meg. 

Robert a kulcsával kinyitotta az ajtót, aztán kitárta a lány előtt és kíváncsian leste az első reakcióit. A lakás teljesen üres volt, lépteik alatt hangosan koppant a fényes parketta, de frissen festették és a konyha is tökéletesnek tűnt. Emma benyitott egy oldalajtón, ami mögött a tágas fürdőszoba rejtőzött. A lábakon álló kád meglepő luxusnak tűnt ebben az épületben, és máris képek százait hívta elő az agyában, hogy micsoda játszadozásnak lehet majd a helyszíne. Aztán Robert kinyitott egy ajtót, ami mögött a hálószoba bújt meg. Első pillanatra el sem tudta dönteni, hogy a szoba kicsi, vagy az ágy nagy, mindenesetre sok bútort ebbe a szobába nem kell vegyenek, állapította meg, ahogy a hatalmas franciaágy takaróját simította végig. Aztán észrevette, hogy az egyik fal tulajdonképpen egy beépített szekrényt rejt. A tolóajtók mögött hatalmas hely volt, az összes holmijuk elfért volna az egyik ajtó mögötti polcokon. Leült az ágyra és a fiúra nézett, aki kíváncsian várta, hogy mondjon valamit.

-Rendben. Leszek a lakótársad, de… van egy feltételem.
-Feltétel? – szaladt fel a fiú szemöldöke a rosszallástól.
-Igen. Tudom, hogy ez a lakás egy vagyon lehet, úgyhogy csak akkor jövök ide hozzád, ha beleegyezel, hogy közösen fizessük a bérleti díját. És ne kezdd megint a férfiasságodról szóló süket dumát, mert felállok és átmegyek Connorhoz. Ha én nem jelenek meg, eszedbe sem jutott volna otthagyni a bátyámat. Én amúgy is lakást kerestem a környéken. Biztosan nem tellett volna egy ilyen szép lakásra, csak egy kis elhanyagolt zugra, de most neked hála, meg tudom fizetni ennek a felét. Állásom is van, ki tudom fizetni. Szeretném, ha ezen most nem kezdenénk veszekedni, mert nekem feltett szándékom a férfiasságodról meggyőződni itt ebben a puha ágyban. 

Robert nagyot sóhajtott, aztán egy grimasszal a lány kezéért nyúlt és felhúzta magához.
-Kemény tárgyaló fél vagy. De rendben, megosztozunk a költségeken. Egyelőre. Aztán majd meglátjuk. De akkor most térjünk vissza a szándékaidhoz. Minden vágyam megfelelni az elvárásaidnak, csak azt sajnálom, hogy nem gyújthatunk villanyt, mert akkor a szemközti szomszédok garantáltan nem a tv-t fogják nézni ma este; én pedig vagyok olyan önző, hogy a csodás testedet csak a magaménak akarom. Ahogy vége az ünnepeknek, első dolgunk lesz egy jó kis sötétítő függönyt venni.
-Nos, ha csak a szomszédoktól tartasz, akkor …a fürdőszobának nincs ablaka – kacsintott rá kacéran a lány, aztán áthúzta a fején a pulóvert és ringó léptekkel a fürdőszobába indult, hogy megeressze a kádba a vizet. 

*
A napok szinte rohantak, lassanként egyre több bútoruk lett. Elsőként étkezőt vettek és egy kanapét, aztán egy alacsony szekrénysort, ami egyetlen ajtós résztől eltekintve könyvespolc volt inkább. Emma gondoskodott a függönyökről, a kanapén felbukkantak a szürke anyagot feldobó színes párnák, a szoba közepén pedig egy méretes puha, bolyhos szőnyeg hevert.
Szilveszter estére elégedetten néztek szét a meleg színekkel és hangulatos fényekkel barátságossá varázsolt lakásban. Connort és Rachelt hívták meg vacsorára, aztán együtt nyakukba vették a várost. 

New York talán a világon a leglátványosabban ünnepli az óév búcsúztatóját. A Times Squere az első számú célpont, amit az ünneplők felkeresnek. Alig van híradó a világon, amelyik ne mutatna képeket a kristálygömb leereszkedéséről és az azt kísérő visszaszámlálásról. Ez a katartikus aktus vitathatatlanul a világ egyik legismertebb hagyománya.
Már délután kezd özönleni a nép a térre, a rendezvény centruma a forgalom elől teljesen lezárt 42. és a 47. utca és a Broadway és a 7th Avenue közé esik. A tömeg szórakoztatásáról óriási kivetítők és hangszórók gondoskodnak, a zene állandóan szól, hogy megkönnyítse a várakozást. A Times Square Alliance vörös egyenruhás emberkéi kalapokat, pomponokat, konfettit, lufikat és egyéb- szponzorok által adományozott – reklámanyagokat osztogatnak. 


A több mint 500 kilós, 696 égővel és 96 sztroboszkóppal megvilágított Waterford kristálygömböt pontosan egy perccel éjfél előtt kezdik leereszteni a Times Square No. 1 tetejéről. Az ováció hatalmas és az utolsó másodpercekben a tömeg egy emberként skandálja a számokat visszafelé. Amikor elérkezik az éjfél, a gömb kialszik, az új évszám felgyullad, több tonna konfetti szóródik az emberekre egy mini-tűzijáték kíséretében, miközben a tömeg nagy része csókolózik a Gyertyafény keringő dallamára a tradíciónak és a pillanat hevének megfelelően. 


Roberték nem akartak ebben az elképzelhetetlenül nagy tömegben egymás lábán állva szorongani, ezért inkább a Prospect Parkba mentek, Brooklynba. Ez a második legjobb hely a városban egy emlékezetes New York-i szilveszterhez. Az éjféli tüzijáték fergeteges és nincs nagy tömeg. A közelben isteni olasz éttermek vannak, ahol egy 50-60 dolláros vacsora társaságában, jó melegben tölthették az óév utolsó perceit. A parkban a parti nagyjából 11-kor kezdődött, és a szervezők ingyenes forró csokival, kávéval, forralt almaborral, élő zenével és igazi utcabáli hangulattal várták az ünneplőket. 


Ha Manhattanben maradtak volna, ott is akadt volna bőven program a Times Squaren kívül is. A Brooklyn hídon „Sétálj át az újévbe!” túrákat tartanak, és a South Sea Port tűzijátékában vagy akár a Centrál Park-beli tűzijátékban és lézershow-ban is gyönyörködhetnek az ünneplők. A CentraL Park amúgy sem alszik ezen az éjszakán. Számos koncert és ingyenes zenei rendezvény várja a csillagok alatt táncolni vágyókat.


Amikor az óra elütötte az éjfél, Robert Emmához fordult és a lassan szállingózó hópelyhektől nem zavartatva megcsókolta a lányt.
-Boldog Új Évet! – suttogta bele a csókba, aztán egymást átölelve csodálták az égen szétrobbanó rakétákat. Egyikük sem sejtette, hogy ez a perc, ez a pillanat majd kísértetiesen megismétli önmagát, de az életük mégis egészen más irányba fordul majd attól a csóktól.
Bonus:
 amikor a tűzijáték több, mint puszta pukkangatás

 filmajánlat:



5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
A hálótárs aranyos volt!
Folytatást kérek szépen! :)
Az utolsó mondatod pedig... :)
An

csez írta...

An újabban rendszeresen beelőz úgy látom XDDDD
Volt itt sóhajtozás, szemforgatás a részemről is, és majdnem kedvem támadt egy ny-i szilveszterhez is ;) o.O
De! Miért szeretted el ezt a sokkoló véget?! Ráadásul egy évre előre?! O.o
Köszi-puszi

vusi írta...

Nagyon gonosz húzás volt az utolsó mondatod XD Más esetben legalább megvan a remény, h a következő részben fény derül a dolgokra.
És valahogy túltesszük magunkat a bőbeszédűségeden, oké? <3

zsorzsi írta...

Sokk-ként ért a mackós kép ,mert nem egészen erre gondoltam ,amikor azt mondtad ,hogy majd a megfelelő helyre teszed ,megígéred !!!Titkon arra gondoltam ,hogy ......,de nem ! Most nem tudok egyebet írni ,még fel kell dolgoznom a látottakat !!!!:(Persze ennyi idősen ,már tisztában kellene lennem azzal ,hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze !!!

Névtelen írta...

Szia csez!
Ne haragudj, hogy beelőztelek, nem tudtam, hogy ez a te privilégumod!:)
(csak kétszer történt meg!)
Fogalmam sem volt róla, hogy verseny lenne, ki ír először komit! :)
De, ha szeretnéd, később is írhatok. :)
Remélem nem sértettek meg!
An