"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. január 10., csütörtök

Zongoralecke 46-48.



46.
Daniel és Emma megbeszélték, hogy a mézesheteket  Ashmore -ban töltik, hiszen annak a  bájos helynek köszönhették, hogy most már mint férj és feleség térhettek vissza. Emma hálás volt Danielnek, hogy nem valami puccos helyre, hanem ide, a csodás gyerekkori és még annál is csodálatosabb felnőttkori emlékek  színhelyére térnek vissza. Az apró település ősszel is pompás látványt nyújtott a közeli erdők színes lombozatával, a lehullott levelek színes szőnyegével beborítva a tájat. A kacsák rendületlenül jártak a kis tóra, napi fürdőzésüket ki nem hagyva, aminek a partján annyi békés, boldog, vidám órát töltöttek, hol hármasban Roseval, hol kettesben. Daniel is kíváncsi volt a házra, a környékre, ahol nyáron bebarangolták  a vidéket. Izgalommal töltötte el a tudat, hogy arra a helyre mennek vissza, ahol olyan szeretkezésekben volt része, mint előtte még soha. 
Úgy fedezte fel a lány  minden porcikáját, gyönyörű testét, hogy az teljesen felizgatta, ha csak rágondolt. Az maga volt a tömény érzékiség. Az érzékei falták a lány odaadó, segítőkész, finom mozdulatait, érintéseit. Azt gondolta, ha visszatér a látása, nem  hatnak rá olyan erővel, érzékenységgel ezek az együtt töltött pillanatok, de tévedett. Annyira szerette és kívánta a lányt, aki most már az övé, az Ő felesége, hogy egy pillanattal sem érezte magát rosszabbul, kielégítetlenebbül. A legjobb dolog a világon, ami vele történt az az volt, hogy megismerte  Emmát, aki igent mondott neki, és elvehette feleségül. 

Daniel megrakta a kandallót a  már bekészített fával, amíg Emma egy forró teát készített pár csepp finom tejszínnel  mindkettőjük számára. Felkuporodtak a kanapéra, összebújva, egy meleg takaró  alatt kortyolgatták el a melengető italt. Délután egy  kiadós sétát tettek a közeli Hookhy  Coppice cserjései közt és már rájuk sötétedett, mire visszaértek a kedves ház meleget adó falai közé. Emma gyertyát gyújtott és lakásszerte elhelyezte azokat, igazi romantikus hangulatot teremtve maguk körül,  és az ebédből maradt sültcsirkével és egy tál friss salátával  ült le Daniel mellé, kínálva  az étellel. 

-Nem vagy éhes ?
-De igen, farkas étvágyam van !
Emma a fiú elé tartotta a szépen megrakott, gusztusos falatokat. Daniel egy gyors mozdulattal kikapta Emma kezéből és a kanapé melletti  kisasztalra rakta. A meglepett Emmát  felkapta a kanapéról és a karjában véve a  most már hitvesi ágyra fektette.
-Farkas éhes vagyok Mrs Brookes! Nagyon megjött  az étvágyam magácska láttán ebben a térdig érő zokniban és az én pólómban! Igazán izgató látványt nyújt kedves asszonyom -mormolta Emma kacagó arcába farkast imitálva. Egyikőjük sem bajlódott  a ruháik összehajtogatásával, már -már tépték le egymásról  és  a  vad csókokkal, simogatásokkal, harapdálásokkal extázisig kergették a maguk és a másik testét. Elpilledve feküdtek az ágyon a párnák és a ruháik összevisszaságában. Erejük már csak  cirógatásra tellett. Puha csókokat adtak egymás szemére és szájára, míg az álom el nem nyomta őket  összeölelkezve, a puha takaró borításában ....és így telt el az a két hét, amit itt töltöttek kettesben. Hol maximálisan kényeztetve érzékeiket, hol vadulva kizsigerelve a másik erejét,  juttatták egymást a csúcsra. Nagyokat sétálva, bejárva a környéket, kimerítő kirándulásokat téve. Boldogok voltak így egymással  ebben a vidéki, csendes békességben. 

47 . 
Június
Daniel már egy hónappal ezelőtt felkereste Dr Paxtont.  Olykor nekiment  bútoroknak, levert poharakat, mert nem vette észre őket. Foltokat látott maga előtt, amik  megjelentek, majd eltűntek.  Emmának nem szólt, hiszen mindennapos időszakban volt, nem akarta idegesíteni ezzel. Elég  volt neki a babára figyelni, mert a kilencedik hónap végére már fárasztó volt a terhe. Aztán egy nap arra ébredtek, hogy nedves alattuk a lepedő.Emma gyorsan felöltözött, míg Daniel taxit hívott. Fogták Roset és már robogtak is a kórház felé, ahol már Dr.Follett várta őket. Megnyugtatta  Danielt, hogy az első baba nem ugrik ki olyan gyorsan, de úgy látszik a jó doktor sem tudhat mindent, mert bizony ez a baba másfél óra múlva már ott feküdt a mamája mellett az ágyon, a még csak előtejnek nevezhető folyadékot szopva Emma  duzzadt melléből.

Amikor Emmát betolták a szülőszobára, megkönnyebbülve látta, hogy egyedül vannak, legalább nem kell hallgatnia senki vajúdását, elég lesz neki a magáéval megbirkózni. A doktor megvizsgálta és közölte, hogy ez a baba nagyon akar már találkozni a szüleivel, mert Emma bizony már négy ujjnyira kitágult. Daniel Emma szülőágya  mellett állt és simogatta kipirult arcát. Mivel nem ihatott már folyadékot, citromot kent Emma szájára, amit Ő mohón le is nyalt. Aztán Emma fájásaival együtt szenvedett Daniel is, ha kellett nyomott, ha kellett vadul szedte a levegőt, ahogy szerelmétől látta, amit Dr.Follett  meg is jegyzett vidáman. -Daniel, így nagyon hamar el fog fáradni, ha együtt nyom Emmával.  Higgye el, nem jön ki előbb a baba. -nevette el magát  az orvos a zavarba jött férfi láttán. 

Amikor  az egyik nyomásnál  a kis jövevény fejebúbja megjelent Emma lábai közt, az orvos odahívta Danielt .  A férfi tátott szájjal leste az eseményeket, nem hitt a szemének, hogy azon az előbb még kis nyíláson  egyszer csak megjelent  egy fej, majd egy váll, a törzse, és az utolsó nyomásnál mint egy élménypark csúszdájának végén az alagútból  előbukkant a kis hölgy teljes valójában. Emma eléggé kimerült volt a végére.Haja izzadtan tapadt a homlokára, de amikor meglátta a kislányát, boldogan mosolygott. Az orvos átadta  az ollót az újdonsült apának, hogy vágja el  lánya köldökzsinórját.  Daniel Emmához lépett, megcirógatva arcát szájon csókolta. -Ugye mondtam én, hogy kislányom lesz?! - mondta boldogan a feleségének. Gyönyörű babánk van Emma. Köszönöm!

Rose, Carolyn, Stewe, Mary és Gerorge izgatottan ültek az üveges babaváró  székein, majd egy barátságos fiatal nővér megkocogtatta az üvegfalat, hogy felfigyeljenek a várakozók a  család legújabb tagjára. Egyszerre ugrottak fel és tapadtak  az üvegre, olvadozva  a kisbaba látványától. A következő pillanatban Daniel jelent meg az ajtóban, büszkeséggel a szemében. 'Ő az én lányom !' -tekintettel.
-Üdvözletét küldi Cora Brookes. 49 centijével és mind a 3250 grammjával. Gyönyörű kislány.
Sorra gratuláltak és ölelgették a boldog apukát. Roset felkapva  a kislány az apja nyakát szorosan magához szorította és a fülébe súgta. - Mikor visszük haza Corát, Papa ? Daniel a kislányra nézett és fülig vigyorogva ölelte magához. Rose most először szólította Danielt papának, amitől a férfi végképp ellágyult. Ettől a pillanattól már két lánya lett. -Pár nap múlva Kincsem, jó lesz ?
Rose visszafordult  az új kistesóhoz, aki békésen szunyókált a nővér karjában. Megkocogtatta  az ablakot és egy puszit dobott Corának.

48.
Daniel  a nagypapától örökölt fotelban üldögélt félhomályba burkolózó hálószobájukban Corával a karján. Halk zene töltötte be a szobát és apró, finom mozdulatokkal ringatta a dal ritmusára a lányát. Majd  kis arcára tette kezét és óvatosan kitapogatta a gyermek csöpp orrocskáját, piciny, finom vonalú száját, ami a férfi érintésére egyből cumizni kezdte ujját. Megsimogatta a puha hajacskát. Szájához emelte aprócska ujjait, játszadozva vele egy kicsit, majd puha puszit lehelt egyenként a kis ujjacskákra. Megemelve a babát beleszippantott bőrének  finom babaillatába, és dudorászva ringatta álomba gyönyörű kislányát.
                                                                                                                                           Vége

Márpedig véletlenek nincsenek......
Szóval ez a történet ennyi volt.
Biztos vannak köztetek, akik olvasták a Vázlatokat is, és  most azt gondoljátok, hogy ez is befejezetlen, és ugyanolyan kétségek közt hagy, mint  az a  történet, de szerintem meg pont ez a jó, hiszen nincs az a történet, ami minden mondandójában, mindenkinek ugyanazt sugallná. Mindenkit más fog meg egy írásban, valószínűleg amivel a legkönnyebben tud azonosulni.
Elnézést kérek az olykor-olykor esetleges slendrián megfogalmazásért, de én nem vagyok aranykoszorús írónő. /van aki szerint lehet, hogy -'szerencsére !' / :)  Mindenesetre én örömömet leltem benne és szívesen pötyögtem be a gépbe. Nyilván nem is dolgoztam rajta annyit, mint egy hozzáértő, egy olyan valaki, aki tudja is, hogy mit, miért csinál ! Nem takarózásként, de nem is volt időm sajna rá, hogy filózzak egyik másik rész megfogalmazásán, kibővítésén... stb. /Csak remélni tudom, hogy  most nem azt gondoljátok,hogy akkor mi a fenének tettem fel ide ?!  /
Köszönöm Jutkának a lehetőséget, hogy meggyőzött és ismételten hitt annyira bennem, hogy beengedjen az oldalára, ahol amúgy jó kis írások vannak, mert én biztos nem csinálnék magamnak egy külön blogot, hogy ezeket a szösszeneteket közhírré tegyem! :)
Szóval, hogy nincsenek véletlenek.....
Egyik hétvégén nálunk aludt a keresztlányom, a hat éves Liza. Mind a ketten szeretünk rajzolni és amikor az asztalnál ülve "firkálgattunk ", látom, hogy egy narancssárga fürtös hajú figura alakul a  keze alatt, aztán mellette egy másik formálódik. Érdeklődve figyeltem, hogy mi sül ki ebből?
Sokszor rajzolja le Ő is a kis családját, apát, anyát és önmagát. /Talán innen is jött tudatalatt, hogy Rose szeret rajzolni, cserfes, bújós, irányító....stb. :)
Nagyon bírom, hogy a gyerekek milyen sokszor fejezik ki magukat teljes természetességgel rajzban és nincsenek gátlásaik, csak rajzolják, ami eszükbe jut, nem különösebben agyalnak rajta.
Szóval, ezek után megjelent a férfi  alakja is a lapon, és Liza egyszer csak felém fordulva megkérdezi: "-Legyen szemüvege is a fiúnak ?"
Füligérő vigyorral néztem rá, hirtelen teljesen elérzékenyülve. Miután elkészült a szemüveges fiúval is, Liza elkezdte magyarázni, hogy  -"a kezét  itt hátra teszi, és ez meg itt egy rózsa ..."
Na ekkor kész voltam, mert eszembe jutott a lánykérés Daniel módra ...
Megkérdeztem, hogy megkaphatom-e a rajzát, amit vigyorogva nyújtott át. Néztem,néztem, majd megkérdeztem, hogy nem rajzolna-e egy kutyust is rá? -"Tudod, olyan kis szőrös fajtát.... " / ez volt ám tőlem a nagy fajtameghatározás ! :) /
...hát így lett ez a kép a Liza által megformált Brookes -Bradley család  M&M kutyával. /tudjátok, az a  kis szőrösfajta !! /
Fogadjátok szeretettel!
Köszönöm, hogy olvastatok és köszönöm a barátnőimnek és barátomnak ?!?  /egyáltalán mondhatok ilyet, Uram ? :) /, és annak a pár lelkes  "komizónak", aki kitartott a végéig és tartotta bennem a lelket!! :)
Sziasztok: Zsorzsi

13 megjegyzés:

Henrieme írta...

Kedves Zsorzsi!

Mondhatsz Kedves, ugyanis én annak tartalak!
Lehet, hogy néha harapós vagyok, vagy túl nyers, de nézd el nekem pasiból lennék, és ahogy egyesek mondanák néha bizony figyelmetlen köcsög.(XDDDDD) Sorry!

Ennek ellenére én szorgalmasan olvastalak, még ha voltak olyan részek is amikhez nem kommenteltem.

Sokszor elgondolkodom, hogy van ez a kis kompániánk, és ti hárman gyönyörű érzéseket, pillanatokat tudtok leírni. Egy -egy elkapott pillanat amit úgy tudtok elénk tárni, hogy szinte érezni az ízét, hangulatát, hogy szinte érezni a levegő hűvösét, vagy a nap cirógatását, vagy az együttlét örömét. Őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy honnan, pontosabban hogyan van ennyi kreativitás bennetek!

Köszönöm az élményt!

Te Te Aranykoszorús Írónők Gyöngye!!

Szeretettel:

Ádám


Ui: A csokit nem feledem!

Ádám írta...

Ja és nem a Heni voltam!!!!
Basszus mindig elfejetem átállítani a nevemet! A sírba visz ez a nő! XDDDD

Névtelen írta...

Szia!
Nekem nagyon tetszett a történeted!!
Imádtam!! Napról-napra vártam az új részeket. Igaz én nem vagyok nagy kommentelő :), de úgy gondoltam, hogy kell írnom Neked. Szerintem igenis jól írsz! Vannak olyan írók is, akik nem annyira összeszedettek, tele vannak nyelvhelyességi és helyesírási hibával, de szeretik azt amit csinálnak, és fejődnek ők is. ( Lehetsz még Te is "aranykoszorús" író is :) ) A történeted szerintem jól átgondolt, összeszedett, könnyen olvasható volt.
Én személy szerint nagyon szerettem. Kár a végén, hogy Daniel szeme nem javult meg, de legalább láthatta a kislányát. Valóban nem kell mindig happy end, de az élet nem mindig az, vagyis csak kevés embernek adatik meg.A Te történeted pont így volt jó.
Ha van kedved, időd, energiád szerintem folytasd az írást!
An

Pixie írta...

Szia!

Ezt is IMÁDTAM csupa nagybetűvel, mint az eddig itt olvasott összes törit, a Vázlatokkal együtt (<3).
Már nem nagyon olvasok blogokat, valahogy eltűnt a varázs, már nehezen találok olyan eredeti írást, ami leköt, ami fenn tartja az érdeklődésem. (Henié még a másik) Ide mégis mindig lelkesen jövök, olvasok (tudom, tudom komizás terén kevésbé vagyok szorgos :S) és azon kapom magam, hogy a napi egy friss is kevés, mert csak olvasnám és olvasnám.
Köszönöm az élményt, ezt a keserédes sztorit, egyszerűen magával ragadt, ahogy felépítetted Daniel és Emma között a bizalmat, barátságot, szerelmet és persze a kis Rose is minden részben elvarázsolt. :))
Ide jártam feltöltődni, pityeregni, gondolkodni, sóhajtozni, borzongani. Köszönöm. Ne aggódj, ez így volt tökéletes!
Alig várom a következő történetet Jutka, vagy a Te tolladból, mert az én véleményem szerint messze üttök jó sok megjelent regényt is. ;)

Pixie

vusi írta...

Zsorzsi lelkesen olvastalak nap mint nap, klassz sztorit agyaltál ki, s talán még jót is tettél azzal, hogy nem bonyolítottad túl. Köszönöm az élményt!

Vigasztal a tudat, hogy itt egy történet vége egyben új kezdetet is jelent. Jutkaaa, készen állsz?

Puszi nektek

zsorzsi írta...

Itt vagyok ,ragyogok !!!!

Vigyorgok ,mint egy őrült ,mert úgy örülök ,hogy a végén írtatok kommenteket , mert hát mostanában , ....alig volt hozzászólás .:)
Éppen délután hívtam Jutkát ,hogy megkapta e Liza rajzát mail-ben,hogy feltegye a történet végére és akkor mondta, -"hát persze ,hiszen vége a történetednek!XD ".Azt hittem lesz még egy napom ,mert elszámoltam magam itt a dolgokkal ...:) Na de mindegy ,ezt nem is tudom minek írtam le !! XDD
Szóval ....ha tudnám ,hogy mit akartam mondani ? XDDDDD Bocs ,de kicsit le vagyok strapálva munkailag . XDD


Jaaj 'amúgy Ádám voltam ' ,úgy örülök ,hogy nem felejtetted el a csokit ,csak remélni mertem ,hogy visszaolvasod és látod ,hogy mit válaszoltam a komidra !!/csoki XDDDDDDD
Csak vigyorgok ,mint aki nem normális ,............köszönöm !/most nem a csokit ,hanem amit írtál .XDDDDD
Na jó ,nem folytatom ,mert most már biztos az jön le ,/aki nem tudja ,hogy miről van szó /,hogy tök hülye vagyok !:)<3
Még szerencse ,hogy félszavakból is megértjük egymást !! XDDD Főleg , Timbuktuban !:)
Köszönöm.
Pusza: Zsozsi


Szia An!

Azt mondom ,hogy nem is baj ,hogy nem szeretsz kommentelni ,ha minden írás után ilyeneket írsz ! :)
A kevesebb több alapon ,- mától ünnepélyesen felmentelek a rendszeres komik alól ,ha az írások végén bejelentkezel .XDD
Nagyon köszönöm ,hogy hozzászóltál ,igazán kedves tőled!
Gyere máskor is !



Kedves Pixie!

Örülök ,hogy a végén csak bejelentkeztél ,mert egyik nap a Jutkának éppen "rítam" ,hogy engem már Pixie sem olvas !!! XDDDD
Nagyon örülök ,amiket írtál ,/főleg ,hogy a napi egy rész is kevés volt !! XDDD /,mert én tényleg remegő kezekkel küldtem át Jutkának ezeket a kis irományaimat,hogy-" de égés lesz mamám !"XDDD
Úgyhogy neked is csak köszönni tudom ,hogy olvastál ...most is.

Köszi Vusi neked is ,hogy itt vagy rendszeresen ! <3

Azt hiszem itt az ideje ,hogy előkapjam a szinonimaszótárat és az 'örülni' kifejezésre keressek valami ideillőt !!:) Bár ismétlés a tudás anyja ! XDDD
Szóval örültem lányok ,fiú !!:)

Henrieme írta...

Helló Szivi!

Hazaértem és én is elolvastalak!
Én én vagyok nem Ádám. XDDDDDDD


Nagyon tetszett végig a történet. Az egészből valahogy sugárzott a nyugalom, a kisebb viharok ellenére is. Szerettem Daniel töprengő kétségekkel teli lelkét, a félelmeit, Emma egyszerű de mégis mély lelkét, és a kis ugrifüles Rose vidámságát, gyerekes, lánykás beszólásait. Szerettem ahogy élték az életüket, ahogy alakultak az érzelmeik.

Puszi!
Remélem írsz még!!!



Heni

Névtelen írta...

Sziasztok!

Hmm,kár,hogy vége...imádtam.Mert nekem olyan életszerű volt.Néha nevettem,néha picsogtam de minden fejezetet szerettem.Remélem nem sokáig maradok olvasnivaló nélkül.
Még akkor is,ha nem írok mindig,de itt vagyok hűségesen.
Köszönöm :)

Zsuzsa

zsorzsi írta...

Helló Heni !

Oké vettem ,hogy Te ,te vagy ,nem Ádám !!!! XDDDD
Talán egyszer majd eszembe jut valami magvas ....és majd bepötyögöm ,aztán meg bekéretszkedem Jucihoz .DD

Pusza




Szia Zsuzsa !

Neked is csak köszönni tudom ,amit írtál ./nevettem ,picsogtam ,hűséges....:)

Szia és gyere !

csez írta...

És mivel én nálad is slendríánabb fogalmazó vagyok (álá Eric Packer ;) )
Egyszerűen csak szerettem! És ahogy a vázlatot úgy volt tökéletes, ahogy volt, hidd el: EZ IS!
És nem terveztem egy este alatt 2x, de csak szólok, hogy megint könnyes lett a szemem..... O.o ;)
Lizának pedig ezúton küldenék egy hatalmas ölelést az ihletésért!!! <3
Köszönet mindenért!
És én is örülök. Mert örülsz!
Pusz

zsorzsi írta...

XDD Köszi Csez ,átadom ! /Lizának
Biztos fog örülni ,mert olyan édes volt ,amikor az anyja megmutatta neki az oldalon a rajzát . /büszkén vigyorgott.
Pusza

Nikol írta...

Gratulálok csodás történet volt szinte faltam a sorokat. :)
Böngészek tovább hát ha lesz még mit "felfalnom".
Nikol

Golden írta...

Köszi Nikol! Feltétlen átadom Zsónak, ez az ő története :) Sajnos mostanában nincs ideje ilyen huncutságokkal, mint az írás foglalkozni, de ott a blogja, amit hosszas rábeszélésre egyszer megnyitott, ott találsz olyan történetet, amit már nem itt osztott meg.
www.szosszenetekblog.wordpress.com

Jó szórakozást!
Jutka