Zongoralecke 43.

Emma és Daniel, ha tehették, együtt mentek el Roseért  az iskolába.  A kislánnyal, az elmúlt pár napban madarat lehetett volna fogatni, mióta Daniel közölte vele, szívesen lenne  az apukája. Rose már másnap közölte Miss Jonesszal is a hírt, miszerint nemsokára már neki is lesz apukája. A tanítónő mosolyogva fogadta a gyermek nyíltságát, de cseppet sem volt róla meggyőződve, hogy  az anyja örülne, ha ez a hír ilyen formában lábra kellne az iskolában, esetleg újabb gyerek-gonoszkodásra adva okot.

Rose meglátva Danielt, aki aznap egyedül ment a kislányért a kis westievel  az oldalán, már ugrott is fel  a padról, el sem köszönve Miss Jonestól.

-Rose !Rose! Hova mész ?-kiáltott utána a fiatal nő.

De a gyerek meg sem hallotta, csak szaladt a kerítéshez a férfi felé.

-Rose ! Állj meg ! -kiáltott most már erélyesebben Miss Jones.

-Itt van Daniel!

Mire a nő beérte a kislányt, már ott állt a férfi előtt, aki a kapu túloldalán állt. Miss Jones bosszúsan rótta meg a gyereket.

-Rose ,ha legközelebb szólok, légyszíves állj meg !

-Elnézést Miss Jones ! -válaszolt szelíden  a gyerek helyett Daniel.

A fiatal nő kissé zavartan állt a férfi előtt, mert még az alig egy héttel korábbi incidens kellemetlen emlékei  jutottak eszébe. Tetszett neki, ahogy Daniel frappánsan lerendezte  a Raitt szülőkkel azt az esetet. Közben Rose is visszaért az iskolatáskájával és fülig érő mosollyal  hagyta, hogy Daniel a vállára vegye táskáját és  rákulcsolja  kezét a  gyerek ujjaira. Miss Joneson most már nem látszott az előbbi felindulásának egy fikarcnyi nyoma sem. Integetve köszönt el. Rose  büszkén nézett fel a mellette álló férfira, szinte kiabált a tekintete: -Nézzétek, Ő itt az én apukám!

-Hallom, gratulálhatok ?-szólt utánuk a nő .

Daniel visszafordult  a szemét zavarában lesütő nőhöz, aki tudta, hogy nem is kellett volna szólnia egy szót sem, hiszen nem rá tartozik, de már késő volt visszakozni.

-Mihez is ?

Miss Jones  zavartan krákogott: - Azt hiszem, Rose fecsegett....-röstellte el magát, hiszen Ő most ugyanazt csinálta. Daniel a  büszkén vigyorgó kislányra nézett és megszorította  egy kicsit a kezét. -Te locsi-fecsi! -rázta meg a fejét nevetve. -Köszönöm Miss Jones ! Igen, elfogadott ez a kishölgy apukájának ...-nézett még mindig  Rosera a fiú .

Nem csodálom ! -gondolta a fiatal nő. -Ann, ha kérhetném ! -vörösödött bele az előbbi ki nem mondott mondatába a  tanárnő.

-Rendben,  Ann .

-Azzal a nő intett és zavartan igazgatva a ruháját, visszaindult az udvaron játszó gyerekekhez .

-Remélem Rose, azért a hangosbemondóban még nem mondattad be, mert anya azt hiszem, nem örülne ! - fedte meg a gyereket a férfi.

- Neem ! Csak Miss Jonesnak mondtam ...Grétának ...és Barbarának ...

-Aha, értem, így mindjárt más !-húzta el a száját, szemét forgatva Daniel, de meg kellett, hogy vallja magának, igazából nagyon tetszett neki, hogy a gyerek ennyire örül annak, hogy az apja lesz. A kutyát felemelte a földről és a hóna alá kapta.

-Dolgunk van, gyere siessünk ! -lépett ki Daniel, és Rosenak már-már futnia kellett a férfi mellett.

-Hova megyünk ?

-A véleményedet szeretném kikérni !

-Miben ?

-Egy fontos dologban .

-Milyen fontos dologban ?

-Nagyon fontos dologban ...-nevette el magát a végén Daniel .

-Mondd már meg, Daniel ! - kíváncsiskodott a kislány .

-A Mamádnak szeretnék eljegyzési gyűrűt venni és szeretném, ha segítenél kiválasztani ! – adta meg magát ennek a picurka lánynak, aki azonban máris igazi nőhöz méltóan nem hagyta békén a kérdéseivel.

-Tényleg ? -nézett Rose a férfire meglepetten, csillogó szemekkel, majd kihúzta magát, mert megértette a neki szánt szerep fontosságát .

-De Rose, meg kell ígérned valamit ! -állt meg hírtelen Daniel, komoly arccal nézve a kislányra .

-Megígérem ! - bólogatott szintén komolyan Rose a férfi szeméről le nem véve tekintetét .

-Ez a kettőnk titka ! Senkinek egy szót sem szólhatsz róla ! Se  Miss Jonesnak, se  Grétának, se Barbarának....és főleg nem a Mamának. Ez meglepetés! Számíthatok rád Rose ?- kérdezte cinkosan,  belenézve a kislány felcsillanó szemeibe a 'mi közös titkunk' hallatán. Rose csak bólogatott, le nem véve komoly tekintetét Danielről, aki jót mulatott magában a kislány reakcióját látva, mert tudta, hogy Rosera hatni fog, ha a titokra hivatkozik.

-Rendben, akkor ezt megbeszéltük !-azzal  a férfi újra megindult,  hóna alatt még mindig a westiet szorongatva, és maga után húzva  a kislányt.

A belváros egy eldugott kis utcájában lévő ékszerüzletbe  tértek be. Az impozáns üzlet Jack Roman ígéretes képzőművészé, aki mellesleg Daniel egyik régi barátja volt. Gondolta, hogy Jack majd igazán tud valami neki valót ajánlani, mert ismeri az ízlését. Valami egyszerű, de mutatós darabra gondolt, ami illene Emmához .

A pultból egy igazán szép nő lépett ki köszönteni  az érkezőket. Nem lehetett több 26-28 évesnél. Ruhája egyszerű kis fekete volt, ami kellőképpen kiemelte karcsú alakját. Volt benne valami természetes, ami bájossá varázsolta a megjelenését. A haja fényes barnán terítette be a vállait.

-Helló Daniel ! De rég láttalak!- zavartan, arcán hivatalos mosollyal és némi csodálkozással  mérte végig a kis társaságot.  Daniel Roset tolva maga előtt lépett be az üzletbe, éppen nevetve valami kis tréfán, majd az arcára fagyott mosollyal köszönt  az őket fogadó, nem különben zavart lánynak.

-Szia Margarett -mondta, s már legszívesebben fordult volna  ki az üzletből. Én Jackhez jöttem. - jelentette ki tárgyilagosan Daniel.

-Sajnálom, de most nincs itt, talán hat óra felé ér vissza.

-Akkor majd máskor visszajövök.....

-Ne hülyéskedj Daniel ! Mondd, miben segíthetek? Ki ez a kislány? - nézett érdeklődve a megszeppent Rosera. Nagyon szép vagy, tudod-e ?

Rose szégyenlősen Daniel mögé bújt és halkan  suttogta -Rose Bradley vagyok.

-Nagyon szép neved van! -mosolygott rá Margarett. -Szereted a csokoládét ? -próbálta a szégyenlősen megbújó kislányt szórabírni.

Rose bólogatott. Margarett  a pulthoz lépett és egy kínáló kosárkát nyújtott a kislány felé.

-Margarett, erre semmi szükség! Mi inkább elmegyünk! Majd holnap visszajövünk Roseval. Gyere  csöppség !- és már nyúlt is a kislány kezéért.

-De Daniel, kérlek! Legalább egy kicsit beszélgessünk! Mesélj, hogy vagy ?

Nem hiszem, hogy téged ez igazán érdekelne Margarett ! Legalább is egy éve egyáltalán nem úgy nézett ki.

-Nagyon szégyellem, amit tettem Daniel, hidd el, de teljesen bepánikoltam....

-Miért , szerinted én mit éreztem, egyik napról a másikra ott feküdve vakon a kórházban ?-mondta keserűen, csak maga elé suttogva  a férfi. A legnagyobb bajban hagytál el. Margarett, erről nincs mit beszélni!

A lány arcán legurultak a szégyenteljes könnyek, majd zavartan a pult felé fordult. Rose csak bámult hol Danielre, hol  a most megismert kedves lányra.

-Annyira szeretnék veled egy kicsit beszélgetni Daniel, olyan sokszor jutsz  eszembe... – próbálkozott újra a nő.

-Most is beszélgetünk Margarett, és mégis ... mit szeretnél mondani ? Ez a vonat már elment!

A lány a fiúra nézett , majd könyörgő szemekkel kérdezte: -Nem fogsz soha megbocsájtani, ugye ?

Daniel, Rosera nézett és megszorította a pici, markában tartott kezet. Úgy kapaszkodott a kislányba, mintha tőle várná  a segítséget. -Már túl vagyok rajta Margarett. Megtaláltam azt, aki megbecsül és szeret, és a mi a legfontosabb, kitart mellettem jóban, rosszban... -és Rosera hunyorgott mosolyogva. A kislány visszamosolygott és még közelebb bújt a mellette álló férfihoz .

-Ki ez a kislány ?

-Ő ????? -és lemosolygott Rosera. - Ő az én  legjobb és legkedvesebb barátom. -és a nyomaték kedvéért a kislány szemébe nézett, Rose pedig fülig érő vigyorral  az arcán  húzta ki magát, majd Ő is  Margarettre nézett .

-Megnősültél ? -kérdezte elhaló hangon a férfitól .

-Még nem. Miért csodálkozol ennyire Margarett ? Azt gondoltad, hogy nekem már reszeltek?.- kérdezte cseppet sem titkolva ellenszenvét  Daniel.

-Értem. -nézett csöppet megbántódva az ellenséges hangon a nő, és  idegesen  babrált az ujjaival a pulton. -Daniel, most miért mondod ezt ? - Egy pillanatra néma csend ült kettejük közé, majd a lány végül megszólalt. - Ha gondolod ...segíthetek választani ajándékot! -mondta maga elé suttogva.

- Pffff ! Nem gondolod, hogy ez kissé nevetséges  lenne ???

-Nézd, én itt dolgozom, ha Jacknél szeretnél vásárolni, akkor nem igazán tudsz megkerülni engem. Sajnálom ! Nagyon örülök, hogy látlak, ezt őszintén mondom, de elhiteted, hogy nekem is kellemetlen, mert a szétválásunk ....,nos, mit szépítsem ... Ha már viszont így összefutottunk, legalább most hadd segítsek. Ennyivel tartozom, mert az a gyűrű az enyém is lehetett volna, ha nem viselkedek olyan idiótán, önzőn, szánalmasan. Sajnálom  - és egy hirtelen mozdulattal a meglepett férfihoz lépett és kezét a férfi arcához érintette. Daniel  némán hagyta egy pillanatig a nő érintését az arcán, majd hátrébb lépett, hogy Margarett keze ernyedten hullott le  az arcáról, végigsimítva a férfi mellkasán. Valamikor Daniel nagyon szerette ezt a lányt, és ezzel Margarett is tisztában volt.

-Rendben -mondta reszelősen a lánynak, ha komolyan  gondolod, hogy segítesz ?

Egy pillanatra most Margaretten volt a csodálkozás, mert talán nem is gondolta komolyan, illetve igen, de meglepte a férfi beleegyezése, és most már nem volt visszaút. Ez lesz az Ő vesszőfutása, ezzel vezekel, hogy otthagyta  akkor a férfit ,amikor  az teljes kétségbeesésben, kiszolgáltatottan feküdt a kórházban.

-Rendben, akkor  mit szeretnél vásárolni ? Mivel Rose már a nyakláncoknál nézelődött, Margarett megkérdezte ?- Valami szép láncot ? Vagy fülbevalót  ? Milyen alkalomra lesz ? Születésnap vagy évforduló ...? Neked lesz Rose ?

-Daniel megkérte  a mama kezét ,...Tőlem...-vigyorgott a férfira a kislány, -és gyűrűt szeretnénk választani  a mamának. Én is segíthetek, azért hozott el Daniel, de ez titok, amit csak mi ketten tudunk. Nem szabad elmondanom senkinek, se Barbinak, se Grétinek. Senkinek, főleg nem a mamának. Ez a mi titkunk, igaz ?-és csillogó szemmel nézett fel Danielre.

Margarett  egy pillanat alatt elsápadt, majd az arcán végiggördültek a könnycseppek, ahogy a kislány cserfes mondatait  hallgatta ....zavartan elfordult, hogy  Rose ne lássa, és kézfejével gyorsan letörölte arcát.

Felnézett a férfi zavart arcára. Már Daniel is tudta, hogy nem volt a legjobb ötlet részéről, hogy épp Margarett segítsen gyűrűt választani Emmának. De egy kicsit úgy érezte, hogy méltó bosszú lehet ez a számára. Most már látta, hogy gyerekes  dolog volt ez részéről, és már sajnálta  az előtte álló  összetört lányt.

-Mégis elmegyünk Margarett, majd felhívom telefonon Jack -ket és megbeszélek egy időpontot....-harapta el zavarában a mondat végét. De Margarett már Rose mellett állt a láncos vitrinnél  és megsimogatva a kislány fejét, rámosolygott. -Neked melyik tetszik ?-kérdezte a  felélénkült kislányt, mert pár pillanatra volt szüksége, hogy  összeszedje gondolatait és hangját, hogy a mellette  zavartan toporgó  férfihoz tudjon szólni. Margarett is látta Daniel arcán, hogy mennyire megzavarodott, hogy a kislány így, ilyen természetességgel adta elő a tényeket.

-Az a szivecskés -mosolygott a nőre a kislány.

-Hmmm, jó ízlésed van Rose, nekem is az egyik kedvencem  -simított végig a kislány hátán a lány.

-Szóval ? Jegygyűrű lesz ? -fordult Daniel felé. -Itt vannak, gyertek!

Daniel némán bólintott, majd a lány után indult Rosiet kézenfogva a kis üzlet másik végében lévő pulthoz. Egy gyors mozdulattal Roset felemelte és a pult szélére ültette a fiú.

- Innen jobban látod majd Rose !

Margarett a  nézelődők  elé helyezte  sorra az üzlet repertoárját jegygyűrűkből. Amíg Daniel és Rose válogattak, Ő csak meghúzódva a pult sarkánál figyelte a férfit, aki akár neki is válogathatná azt a gyűrűt. Jártatta tekintetét  a jól ismert  arco  ,majd végig  az alakján. Mindig is nagyon tetszett neki Daniel, ezzel nem is volt hiba. Nem is érti, hogy akkor mi ütött belé, hogy elhagyta, ez annyira szánalmas dolog volt tőle. Ha csak rágondolt, röstellte magát érte, és most itt áll előtte ez a férfi épen, egészségesen, kisimulva ,...boldogan. Mert biztos volt benne a lány, hogy boldog Daniel, amikor beléptek a kis üzlet ajtaján,sugárzott róluk  a jókedv, a szeretet .....

-Ehhez mit szólnál Rose ?-nyújtott felé Margarett egy kék apró köves gyűrűt .

-Nekem tetszik! Szerinted is szép Daniel ?-és már tolta a kis tenyerében lévő ékszert a férfi orra elé.

-Igen, valami ilyesmire gondoltam. De inkább ez talán jobban illene a mamához, nem gondolod Rose, és kiemelt egy három apró brillel díszített karikát a kínálatból.

-De szépen csillog !-vigyorgott Rose és forgatta a fény felé az apró kis köveket .

-Azt hiszem, ez jó lesz. -fordult a lány felé a férfi. Akkor ennél maradunk, igaz Rose ?

A kislány  fülig vigyorral az arcán bólogatott  az előtte állók felé.

-Rendben .-bólintott Margarett. Jó választás! Mindig is jó ízlésed volt Daniel ! A méret jó lesz ?

Daniel felhúzta a kisujjára egy darabon a gyűrűt és megforgatta. -Igen, azt hiszem jó ...-majd lehúzta és idegesen  a lány elé tette a pultra. 

-Ennyi lesz ?

-Igen ennyi . Köszönöm . Köszönöm azt is, hogy segítettél .-nézett a lányra .

Margarett nem szólt semmit. Egy szép kis fekete dobozkába helyezte az ékszert és letette a fiú elé a pultra  .

-Amúgy mit keresel itt ? -kérdezte váratlanul Daniel a lánytól.

- Hm ! Összevesztem  Frankkel,  tudod az irodavezetővel, és felmondtam. Aztán összefutottam Jackkel és Ő éppen keresett valakit az üzletbe ..., hát itt vagyok.

-Hogy van Jack ? Már nagyon rég láttam. Nicol ?

-Jól van. Nincsenek együtt. Velem él együtt. -hajtotta le a fejét  Margarett, nem állva a férfi  rácsodálkozó tekintetét.

-Ooh  ! Hm ! Értem. Ez aztán a meglepetés !-mondta  Daniel egy kósza, de keserű vigyorral  a száján. Akkor azt hiszem, mindegy is lett volna , hogy Ő van-e itt ?  

Daniel fizetett, majd zsebrevágta a kis dobozkát .

-Gyere Rose, indulunk! Hozd légyszíves a pamacsot is !

A kislány a nyakláncos szekrénykére vetett még egy pillantást, majd sóhajtva  a fiú felé indult .

-Szia Rose ! Örülök, hogy megismertelek -  hajolt le a kislányhoz és adott neki két puszit Margarett . Szia Daniel, jó volt látni téged. -és a fiúra emelte fátyolos tekintetét .

-Szia Margerett !-köszönt el kurtán  a férfi .

Azzal kiléptek a kis üzletből. A patinás üzletajtó csilingelve csukódott be mögöttük.

Egy darabig csendben lépdeltek egymás mellett, majd Daniel megszólalt a kislányt nézve.

-Figyelj csak Rose, ugye akkor tudsz titkot tartani,  és nem mondod el a mamának, hogy hol jártunk ma? Ugye bízhatok benned ?-kérdezte kissé idegesen a gyerektől .

Rose komolyan bólogatva nézett fel a férfira . .

-Rendben, akkor ezt megbeszéltük .

Majd Daniel leintett egy taxit  és bemondta  a lakásuk címét.

Ahogy beszálltak az autóba, Rose Danielre nézett és komolyan megkérdezte :-Mit jelent az, hogy az  a vonat már elment ?