39.
Daniel és Emma kéz a kézben andalogtak a Hyde park gyepén,
kis kitérőt téve, mielőtt az anyjáékhoz mentek volna ebédre. Sok embert csalt
ki a napsütés vasárnap délelőtt a zöldbe. Daniel nagyon élvezte, hogy újra
láthatja az ismerős környezetet. Maryék házának igazán impozáns külsejét látva,
Emma kissé meglepődött. Nem számított ilyen elegáns környékre. Tudta, hogy
gazdag és drága hely ez a része Londonnak, de még soha sem járt Kensingtonban. George,
Daniel apja nyitott ajtót a fiataloknak.
-Már nagyon vártunk benneteket, gyertek beljebb! -ölelte meg a fiát és Emmát .
-Végre! -kiáltott ki
Mary a konyhából. - Gyertek be, mindjárt kész vagyok!
Daniel úgy nézett körbe, mint aki rég nem látott, de számára
kedves helyen jár. Szeretettel simított végig az ismerős bútorokon, olvasgatta a
könyvek gerincének címeit a könyvtárszobában. Szeme itta a kedves emlékeket
felelevenítő látványt.
-Olyan jó újra látni ezeket! -sóhajtott, majd az anyját
magához húzva megölelte, végül egy puszit nyomott a homlokára.
-Nagyon szép a lakásuk Mrs. Brooks – dicsérte meg a
vendéglátók otthonát Emma.
-Drágám, ha lehet, maradjunk a Marynél!-mosolygott Emmára, és
a lányból végre elillant minden feszültség. Emma úgy érezte, hogy Daniel
anyjából ugyanaz a nyugalom sugárzik, mint a fiából. Kellemes volt vele egy
társaságban lenni. Mary arcán különös kis mosoly játszott, ahogy Emmára nézett,
mert önmagát látta harminc évvel fiatalabb korában. Amikor Ő ment George-ék
szüleihez az első bemutatkozó látogatásra. Izgult, hogy megfeleljen a szülők
elvárásának, mert nagyon odavolt ezért a pasiért, nézett rá Daniel még ma is
jóképű, sármos apjára. George elkapta felesége arcán
azt a rejtélyes kis mosolyt. Tudta, mit lát az asszony Emmában.
-Isten hozott benneteket! -nyújtotta oda mindenkinek az
italát George. -Cheers !
-Cheers ! -harsogták mindannyian.
Az ebéd nagyon finom volt. Mary pulykasültet készített
naspolyás chatney-val. Daniel gyerekkori kedvence volt ez az étel, és az
elmaradhatatlan csokitorta, ami majdnem olyan finom volt, mint Emma anyjának, Carolynnak
a megvesztegetős csokikölteménye - gondolta a fiú magában mosolyogva. Daniel
szülei nagyon kedvesek voltak Emmával. Meséltették a gyerekkoráról, az
iskoláiról, a családjáról, közben ők is sztorizgattak, természetesen Daniel
kárára. Előkerültek a családi fotók Emma
nem kis megelégedésére, láthatta, hogy a férfi, aki most itt ül mellette a
kezét simogatva, milyen aranyos kisgyerek volt. Vidám hangulatban teltek el az
órák észrevétlenül.
-Drágám, nem játszanál nekünk valamit? Már olyan rég
hallottalak! - kérte a fiától Mary.
-De akkor gyere Te is, anya! - unszolta Daniel szeretetteljesen
az anyját.
-Óóó! Már rég nem foglalkoztam vele Daniel.
- Naaa, a kedvemért
anya, gyere!
-Engedd el magad, Édes - szólt oda George szeliden.
Mary nevetve megadta magát imádott férfiai óhajának és a
zongorára könyökölve, csillogó szemekkel nézett körbe a kis társaságon. Daniel
otthonosan letelepedett a zongorához, és elbűvölő mosolyt eresztett meg Emmának,
miközben belekezdett a lány kedvenc dalának, a Summertime-nak édes dallamába, Mary
pedig a szövegébe. Emma tátott szájjal, hitetlenkedő tekintettel és fülig érő
vigyorral hallgatta és nézte Maryt és Danielt. Azzal tisztában volt, hogy a fiú
remekül zongorázik, hiszen nap, mint nap hallhatta, de arról fogalma sem volt, hogy
Marynek ilyen szép hangja van. George arcáról pedig mérhetetlen büszkeség
sugárzott, ahogy a feleségét és a fiát nézte a fotelből, gin -
tonikját kortyolgatva.
-Megy ez anya! -bíztatta mosolyogva Maryt Daniel. - Na, ha
bemelegedtél, akkor....-és könnyedén áttért
a Feeling Good /Nina Simone / lágy ritmusára. Aztán egymás után jöttek az
ismert dalok: Turn Me On / Norah Jones
tól/ , a She /Norah Jones / a
Don't Know Why /Norah Jones /..... Majd Emma legnagyobb meglepetésére Daniel a Love Hurts -t kezdte el játszani, és
a második strófánál Ő is az anyjával
énekelte a dalt, közben Emmáról le nem vette a szemét. A lány csak mosolygott
és nyelte a könnyeit. Annyira édes volt Daniel, ahogy énekelt....még soha sem
hallotta kissé érdes, de nagyon dögös, fülbemászó énekhangját.
A rögtönzött kis koncert végén Mary meghajolt a hálás
közönségnek, aztán George-hoz lépett, végigsimítva a férfi arcán lehajolt hozzá
és szájon csókolta a férjét. Daniel mosolyogva nézte a szülei töretlen
szerelmét megpecsételő forró csókot, majd Emmához lépve magához ölelte a lányt
és a hajába puszilt.
-Köszönöm -suttogta rekedtes hangon a még torkát szorító
meghatottságtól Emma. -Nagyon szeretlek!- mosolygott a fiúra nézve .
Daniel arca felragyogott: -Én is ....nagyon,....nagyon
-súgta a lány fülébe.
-Mary, ez valami őrült jó volt! Nagyon megleptél. Köszönöm
neked is! - és az asszonyhoz lépett, hogy egy puszit nyomjon a
meglepett arcára. Tanultál énekelni? -forszírozta
tovább a lány. George-ra nézve, Mary cinkosan összenevetett a férjével. - Az már rég volt...-emlékezett vissza. Még
egyetemre jártunk George-al és kis klubokban léptünk fel, hogy legyen pénzünk.
Nevünk is volt : Silk
-Silk ?
Mary elnevette magát. –Igen, George adta ezt a nevet, mert
azt mondta, olyan a hangom, mint a selyem...- és az asszony gondolatai egy
pillanatra visszakalandoztak a klub színpadára ...
-Te is?? -nézett hitetlenkedve Emma, Daniel apjára .
A férfi elnevette magát, és bólintott.- Igen, én is
zongorázom és gitározok.
-Ó, akkor csak én vagyok ilyen tökéletlen. Úgy sajnálom, hogy
én nem tudok semmiféle hangszeren játszani -biggyesztette le a száját Emma.
Nagyon élvezném ezeket a családi együtt zenéléseket ...- ragyogott fel az arca
a gondolattól a lánynak.
-Mi viszont nem tudunk novellát írni.....-simított végig
bátorítólag a lány arcán Daniel. -Majd, ha Rosiet megtanítom...-harapta el a
mondatot Daniel .
-Igen, majd akkor....-fejezte be Emma és hálával teli
tekintettel nézett a férfi szemébe.
A taxi hátsó ülésén összebújva ültek, és már az utcájukba
kanyarodott be a sofőr, amikor Emma
halkan megszólalt .
-Igazán remek szüleid vannak Daniel. Büszke lehetsz rájuk
!...és Ők is Rád. Nagyon jól éreztem magam velük. Köszönöm.
A fiú magához húzta a lány arcát és szenvedélyesen megcsókolta,
kezeivel a lány vörös hajzuhatagába túrva. Az indiai sofőr a visszapillantó
tükörből mosolyogva nézte a láthatóan boldog párt.
40.
Emma idegesen csukta le a laptopja fedelét. Annyi gondolat
keringett a fejében, hogy egyszerűen nem tudott odafigyelni az írásra. Mindig
Danielhez lyukadt ki. Úgy érezte, hogy egyre jobban úgy élnek, mint egy család.
Együtt vacsoráznak esténként, Daniel segített Emmának a vacsorák utáni elpakolásban,
egyre többször kérte a kislány Danielt az esti, elalvás előtti meséjét
elmondani Együtt mentek bevásárolni; ha Emma felvette az írás fonalát, Daniel
foglalkozott Roseval, vagy vitte le M&M-t sétálni. Emma mosott a férfira, bár
ezzel Daniel nem értett egyet, és tartotta rendben nem kis vita árán az örökké
rendetlen lakását. Szerette volna azt hinni, hogy ez nem marad mindig csak ilyen keretek közt.
Nagyon jól érezte magát a férfi mellett, és Rose is sokkal kiegyensúlyozottabb
lett. Emma határozottan látta a gyereken a változást. Daniel mellett nyugodtabb
volt Rose is, nem volt már az az örök szélvész kisasszony. Nagyon értett a fiú
a gyerek nyelvén, bár lehet, hogy azért, mert még Ő is egy nagy gyerek
volt - mosolyodott el a gondolatra Emma.
A telefon hangos berregése zökkentette ki Emmát a
gondolataiból.
-Jó napot Miss Bradley! Miss Jones vagyok, Rose
osztályfőnöke. Egy kis gond akadt a
kislánnyal.
Emma idegesen állt fel az asztaltól. - Roseval van valami?
Megsérült?
-Ne aggódjon, nincs baja a kislánynak. Az a helyzet, hogy verekedett az osztályban
......
-Rose ?!
-Igen, de nem hajlandó megmondani, hogy mi miatt ütötte meg
James Raitt.
-Ráadásul egy fiút?
-Igen, de a legnagyobb baj
az, hogy ....jaaj, olyan
kellemetlen ez nekem Miss Bradley, de Rose kiverte a fogát James -nek.
-.....,!?!?
-Itt van Miss Bradlay?
-Igen, itt- .
-Kérem, be tudna jönni ma, tanítás után?
-Természetesen.
-Köszönöm Miss Bradley.- tette le a telefont Miss Jones.
Emma csak bámult maga elé és nem akart hinni a fülének. -
Kiverte egy fiú fogát? Ezt nem hiszem el! -mondta ki hangosan a szavakat, és
már indult is Danielhez. Elmesélte a férfinak az előbbi kellemetlen
beszélgetést Miss Jones-szal Daniel próbálta nagyon türtőztetni a kitörni
készülő nevetését, de egy idő után csak nem bírta tovább. A térdét csapkodta, annyira
tetszett neki.
-Tudtam én, hogy belevaló kis csaj ez a Rose! -nyerítette
Emma teljes megdöbbenésére Daniel. -Ha
egy ilyen lányom lehetne! Kenterbe verne három fiút is! -hahotázott tovább.
-Tudod mit, gyere el velem, aztán majd meglátjuk, ott
is ilyen vidám leszel-e !? -vágta oda
neki sértődötten a lány. -Nem hiszem el
Daniel, hogy ezen képes vagy vihogni, mint egy fakutya !-füstölgött tovább Emma. -Gondolom ott lesznek a James
gyerek szülei is, majd akkor is a képükbe nevetsz ? Elegem van Daniel! Mi
lenne, ha megerőltetnéd magad és néha csak egy hangyányit komolyabb lennél?!
-Emma, Emma! -húzta
magához a lányt. -Mi a baj? Miért sírsz? -komolyodott el Daniel, és két keze
közé fogta a lány arcát, amin akkor már a könnyek csorogtak lefelé.
-Daniel, lehet, hogy neked nem tűnik fel, de én megfeszülök,
hogy Rose-t rendesen neveljem, hogy Katie, ha lát minket, büszke legyen
rám-szipogta .
-Ne sírj ! -vigasztalta a fiú a hátát simogatva, rakoncátlan
tincseit kisimítva a lány arcából.
-Hidd el, nem könnyű egy hét éves gyerekkel együtt élni úgy,
hogy én vagyok az anyja és az apja egy
személyben. Daniel arcáról eltűnt az utolsó vigyori szájhúzás is. - Nagyon
szeretlek Emma ! Nagyon szeretlek !-csókolta meg olyan hévvel a lányt, hogy az
a csók végén levegő után kapkodva zihált a férfi szemébe fúrva tekintetét.
-Na gyere, nézzük meg ezt a kis bokszbajnokot! - törölte le
a lány könnyes arcát.
-Tényleg eljössz velem?
-Ha mondom! -nevetett Daniel.
Emma 'nemhiszemelhogyeztcsinálodvelem' arckifejezéssel
forgatta meg a szemét és boxolt bele a fiú vállába!
- Aúú, még Te csodálkozol - tettetett fájdalommal
masszírozta a vállát Daniel,- hogy Rose verekszik? Úgy látom, nem esett messze
az alma a fájától!
-Daniel Brookes, fogd be!
-Igenis ....! – vigyorgott a fiú, aztán csendben csóválta
csaka fejét, mert meggyőződése volt, hogy Emma túlreagálta a dolgot.
Mire Emmáék beértek
Rose iskolájába, a Raitt szülők
már benn ültek az igazgatónő, Mrs. Star irodájában.
-Jöjjenek be, kérem!-szólt ki határozottan egy női hang, Emma
óvatos kopogására. Mrs Jones, Rose mellett ült az ajtó melletti kis szófán. A
kislány, amikor meglátta az anyját, könnybelábadt szemmel ugrott fel és ölelte
át az anyja derekát.
-Jól van Rose! - simogatta meg a kislány fejét Emma.
-Emma Bradley
-nyújtott kezet az igazgatónőnek Emma. Ő pedig Daniel Brookes. -és Mrs,Jones
mellé ültek mind a hárman, összehúzva magukat a négyüknek kissé szűk ülésen. A
Raitt szülők vizslató, nem éppen barátságos pillantással méregették az
érkezőket. Mrs Jones egy futó pillantást vetett Emmára, és zavartan mosolyra
húzta a száját üdvözlésképpen.
-Akkor vágjunk bele! – kezdett bele Mrs Star.
-Meséld el James, hogy mi történt, kérlek!
- A szintén vöröshajú,
Rose mellett nagydarabnak tűnő fiú elvette az addig szája előtt tartott
zsebkendőt és az apjára nézett.
-Mondjad fiam! -szólt rá a férfi keményen, és megtaszította
a megszeppent gyerek vállát, nyomatékot adva szavának.
-James elfordította tekintetét az apjáról és a feje búbjáig
vörösödve belekezdett a mondandójába.
-Kinn játszottunk az udvajon ....-selypegett, nehézkesen
ejtve a hangokat, kezével a vérfoltos zsebkendőjét gyűrögetve.
-Hangosabban, ha kérhetném! - szólt rá az igazgatónő.
-Véjetlenül
fejbejúgtam labdával Emmát ....
Daniel beharapta a szája szélét, hogy kitörni készülő
nevetését visszafojtsa az ifjabb Raitt pöszeségét hallva. Lopva Emmára és Miss
Jonesra nézett és megelégedéssel látta, hogy ők is hasonlóan hozzá, próbálják
elfojtani nevetésüket.
-....és ?....ezért verte ki a fogad, James ?
Mrs Raitt felháborodva nézett az igazgatónőre, amolyan „mégishogyvanezmivagyunkasértettfelek '
nézéssel. A gyerek hallgatott és leszegett fejjel ült az apja mellett.
-James, addig fogunk itt ülni, amíg nem járunk ennek a
dolognak a végére! Ebben az iskolában nem illik így viselkedni -intézte a
szavait mindkét gyerekhez Mrs. Star.
-Már megbocsásson Igazgatőnő, de talán nem Jameshez kellene
így szólni, hiszen az Ő foga esett ki, vagy mi?! - szólt ingerülten a fiú
anyja.
-Mrs Raitt, azon vagyok, hogy rendezzük ezt az ügyet. Pont
azért kérdeztem elsőnek a fiát, de úgy látom, nem csak ennyiről van szó, hogy
labdával eltalálta Rose Bradley-t. -Akkor gyerünk Rose, meséld el Te !
A kislány könnyes szemmel az anyjára nézett és a fejét rázva
összeszorította a száját.
-Kicsikém, mondd el mi történt, nem lesz semmi baj !
-Hah ! - bukott ki Mrs Raittből.
-Kérem Miss Jones .....
-James, kérlek, mondd el, mi volt ! -nézett esdeklőn a
fiatal nő a gyerekre. Miss Jones, aki alig lehetett 2-3 évvel fiatalabb
Emmánál, kellemetlenül érezte magát az igazgatónő előtt. Új volt Ő is az iskolában. Szeretett volna bizonyítani, hogy
megállja a helyét a tanári karban, de mindezidáig csak a legtöbbjük gúnyolódó megjegyzéseit kapta, mert
ő másfelől közelítette meg a gyerekekkel való foglalkozást. Szabadabban nevelte
Őket, és ez tüske volt a kollégák többségének szemében. A gyerekek imádták Mrs . Jonest, és Ő is
szerette az osztályát. Különösen Rose -t,mert szerette a jókedvét, vidámságát, érzékenységét
és erős igazságérzetét, aminek a kislány
sűrűn hangot is adott az osztályban. Sejtette, hogy most is valami ilyesmi
állhat a dolgok mögött, de mivel neki
sem mondtak többet, így Ő is csak találgatni tudott.
-Fiam, gyerünk mondd el végre, mert mennem kell vissza
dolgozni - szólította fel ellentmondást nem tűrően Mr . Raitt a fiát.
-Fejbedobtam Roset ....és elkezdett kiabálni, hogy seggfej
vagyok !
Emma szemét forgatva nézett Rosera, fejét rosszallóan rázva.
Daniel továbbra is küszködött a nevetés visszanyelésével, mert sorra törtek fel
benne a gyerekkora emlékei, amikor szegény anyjával ült benn szinte minden
éten Mr . Potter irodájában a Tower
House –ban. Sokszor csak zenei tehetsége
mentette meg attól, hogy nagyobb büntetést kapjon, vagy 13 éves korában az
eltanácsolástól. Mary sokszor ült tanácstalanul az igazgatónál, röstelkedve
fia csínytevései miatt. Daniel szerencséjére a szüleit személyesen is jól
ismerték, és tudták, hogy otthon biztos családi háttere van és jó neveltetése.
Így Daniel már-már megsajnálta szegény Raitt gyereket, mikor az apja türelmetlenül ráförmedt.
-Ezt a szót használta ?
-Igen.
Rose arca bíborszínt öltött és fájdalmasan megrándult,
látszott rajta, hogy újra átéli az eseményeket.
-Aztán ?
-Astán én azt mondtam neki, hogy Ő csak hallgasson, mert ..
-Mert ? James kérlek, ne harapófogóval kelljen minden szót
kihúzni belőled ! - szólt rá Mr Star.
Rose arca sírásra
torzult és édes szeplős bőrén szinte gurultak le az óriási könnycseppek.
-....mejt Ő egy ... zabigyerek.
Egy pillanatra csend
telepedett a szobára. Rose szipogása
adta az egyetlen hangot. Emma fejét rázva nézett Jamesre, majd annak anyjára, Rosera
és végül fájdalommal a szemében Danielre. A férfi szájáról is eltűnt a mosoly.
Az igazgatónő állt a helyzet magaslatára, és kérdezte tovább a gyereket.
-James, tudod te mit jelent az, hogy zabigyerek ?
A gyerek csak megrázta lehajtott fejét.
-Akkor miért mondtál ilyet?
-....Anya mondta múltkor apának, hogy Rosenak nincs apja, és
hogy biztos szejelemgyerek ...egy újabb kis zabigyejek jött a környékre.
Az apa, mint a villám csapott le a gyerekre és adott egy jól
csattanó tockost a fia nyakára, aki azonmód elsírta magát rémületében. Mrs
Raitt kényelmetlenül fészkelődött a székében. Arcán az elöbbi dölyfösséget a
zavarodottság és a vörös szín vette át.
-De kérem Mr Raitt, hogy képzeli ezt ? Nálunk nem szokás így
nevelni gyereket! -csattant fel az igazgató nő .
Emma leplezetlen haraggal nézett a másik gyerek anyjára. -
Mit tud maga mégis rólunk, hogy ilyeneket mondjon bárkinek is?
Daniel felnyalábolta a kislányt és megállt az igazgatónő előtt. -Azt hiszem, ezt az
ügyet le is zárhatjuk Mrs Star. Nem szeretném, ha bármi nemű folytatása lenne a
dolognak, -mondta az elképedve ülő Mr és
Mrs . Raittnek.
-De a gyerek foga ! - vágta oda az asszony.
-Az úgyis kiesett volna előbb –utóbb, ahogy látom, ha nem
természetes úton, akkor a férje pofonjaitól!
-vágta oda ellentmondást nem tűrően Daniel az előtte ülő, a
felháborodottságtól csak hápogó nőnek. Azzal Daniel már nyúlt is a kilincsért.
-További szép napot ! Mrs Star ..,Miss Jones .
Az igazgatónő meglepve figyelte a férfi határozott
fellépését és őszintén megvallva egyetértett vele. Miss Jones pedig felpattanva
ültéből csak egy félszeg integetéssel viszonozta a férfi köszönését. Emma a még
mindig szipogó kisfiúhoz fordult és kissé megenyhülve szólt hozzá. - Te pedig
James, legközelebb gondold meg, hogy mit és kinek mondasz. Sajnálom, hogy a
szüleidtől csak ilyeneket hallhatsz otthon. Viszontlátásra Mrs Star, köszönöm, hogy
hívott Miss Jones. azzal a folyosón
várakozó Daniel után eredt .
-James ,megkérhetlek, hogy kifáradj egy pillanatra a
folyosóra? - intézte szavait a fiúhoz Mrs Star, farkasszemet nézve a
csalódottnak látszó Raitt szülőkkel. Mélyet sóhajtott az igazgatónő és kezét az
asztalon összekulcsolva leplezetlen haraggal fordult a Raitt szülőkhöz.
-Igaz, hogy nem tartozik magukra, de csak a további
félreértés elkerülése kedvéért mondanám el önöknek ...Miss Bradley igaz, hogy
egyedül neveli Roset, de nem azért, mert ahogy ön fogalmazott, zabigyerek lenne. A kislány szülei öt éve meghaltak és
Miss Bradley vette magához az ikertestvére lányát, Roset. Az, hogy nincs apja a
gyereknek...hát lehet, hogy még nincs, mert gondolom nem lehet könnyű helyzete
manapság egy egyedülálló fiatal nőnek, de úgy látom, a fiatalember segítségére
van Miss Bradleynek. Ezt csakis azért mondtam most el önöknek, hogy a
későbbiekben ne legyen okuk kombinálni a történettel kapcsolatban....és kérem,
fogják vissza magukat a gyermekük társaságában a nem az ő fülénekszánt
beszélgetésekkel. Akkor azt hiszem végeztünk is, csukott be maga előtt Mrs Star
egy iratos dossziét.
A Raitt szülők szúrós szemmel néztek végig Mrs Staron. -
Nem hiszem, hogy a maga tiszte lenne kioktatni bennünket Mrs Star! -vetette
oda az asszony kifelé menet. A folyosón
várakozó riadt szemű Jamest a kilépő
apja meglökte a vállánál fogva, hogy a
gyereknek gyorsabban kellett szednie a lábát ahhoz, hogy el ne essen !
-Otthon még számolunk! Indulás !
- Mr Raitt magában dohogva lépdelt, a combjának csapkodva egy
összehajtogatott újságot, és Mrs Raitt,
száját vékony vonallá húzva, hangos cipőkopogással masírozott ki férje mellett az iskolából.
-Akarsz róla beszélni Rose ? -kérdezte Daniel a kislányt, leültetve
a nappalija puha kanapéjára. Emma egy pohár limonádét adott Rose kezébe, és Ő
is lekuporodott Daniel mellé a szőnyegre.
Rose eleinte hallgatott, majd egyszer csak megeredt a nyelve. -
James nem mondott igazat, mert direkt
dobta meg a fejem a labdával - kezdte a
beszámolóját a kislány. -Mondtam neki, hogy
miért csinálta ezt, de ő kinevetett ! Suzival elmentünk onnan, de ők utánunk
jöttek és megint megdobtak. - Akkor mondtam neki, hogy seggfej !
Daniel és Emma összenéztek, de nem merték elnevetni magukat,
mert nem akarták, hogy a kislányt megbántsák, így is épp eléggé belemásztak ma az
iskolában a kis lelkébe. Így Daniel
végigsimított az arcán, és rámosolygott biztatva, hogy meséljen tovább.
-Elkezdett kiabálni James, hogy Te kis hülye, maradj már, neked
még apád sincs !- sírta el magát a kislány .
Emma feltérdelt a kanapé elé és magához húzta a zokogó
kislányt. - Csss ! Ne sírj szivem! James
nagyon buta volt, hogy ilyet mondott
neked, és csak azt a butaságot mondta
neked, amit az anyukájától hallott. Azt sem tudta, mit beszél ! Nincs veled semmi baj Rose ! Hidd el szívem ! Nagyon szeretlek ! -ölelte magához
és puszilgatta meg a kislány könnyáztatta arcát, végigsimítva szomorú, hüppögő
arcán. Daniel csak ült a kanapé előtt kezével babrálva. Kínosan érezte magát, maga
sem tudja miért. Valahogy nagyon bensőségesnek érezte ezt az anya-lánya
pillanatot.
-Mama, nekem miért nincs apukám ? Mi az, hogy zabigyerek ?
-Kincsem, ez egy nagyon bonyolult dolog. Hidd el, ha egy
kicsit nagyobb leszel, majd beszélünk róla...-sírta el magát Emma a benne is
feltörő emlékektől. Ezt megígérem neked Rose ...,beszélünk még róla...!-szipogta
Emma. Ne foglalkozz vele ,mit mondott
James! Sajnos bután viselkedtek a szülei...!Rose szívem ,...kincsem! Aztán lassan megnyugodni látszott a kislány, szipogása is enyhült már. A gyerek Danielre nézett és
átmászott hozzá, az ölébe fészkelte magát, a fejét a férfi mellkasára hajtva
babrált a fiú ujjaival. Daniel magához ölelte Rosiet és ringatva nyugtatgatta a szipogó gyereket. Emma ott ült mellettük, térdeit felhúzva, és karjaival szorosan körbeölelve, fejét a
térdére hajtva sírt.
-Ne sírj Emma!-ölelte magához a nőt is Daniel.
Ekkor érkezett meg az addigi békés szunyókálásából ebgyerek és ugrott fel Rose ölébe, majd gyorsan
végignyalva a kislány arcát a férfit vette tűz alá.
-Jaaj ne, M&M !-kacagott fel a kislány. Daniel megragadta
az alkalmat, hogy a jókedvet fenntartsa, és eldőlt a szőnyegen a két lánnyal,
aztán heves bírkózásba kezdtek hárman, vagy inkább négyen, mert a westie éles ugatás mellett hol mellettük
mondta a magáét, hol felpattanva a kupac tetejére, próbálta érvényesíteni
magát -"hé, én is itt vagyok
!!!"-ugatással. A jókedv aztán átvette
az irányítást. Az össznépi hancúrból a végén teljes kitikkadás lett.
Mind a hárman elterülve, pihegve
feküdtek a szőnyeg puha bolyhain... egyedül a kutya mozdult, végignyalva
mindhármójukon, tiltakozásuk ellenére .
-Ki kér fagyit ? - állt fel végül elsőnek Emma,
és a hűtő felé vette az útját .
3 megjegyzés:
Nagyon-nagyon jó volt, gratula! És sokszor mennyivel jobb társaságot jelentenek a gyerekek, mint a James-szülőkhöz hasonló felnőttek..
Mindenképpen törést fog okozni Rosieban mikor megtudja az igazságot, ezért én mihamarabb beavatnám a korának megfelelő magyarázattal.
Zsó rólad is kiderült, hogy nem csak egyféle történetet tudsz írni, ne hagyd abba!
Köszi Vusi ,bár néha erős kételyeim vannak ... ! XD
Leginkább az a baj ,hogy kevesebb időm volt rá ,mint a Vázlatokra ...
Puszi
Biztos nem könnyű megtalálni a megfelelő időpontot,bár ez is ideálisnak tűnt, de biztos jobb ötleted volt ;)
Az együtt zenélés nagyon tetszett!!!
Megjegyzés küldése