"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. február 10., hétfő

Szürkeszem 37.



Gabriela álmélkodva nézett körül a meglepően tágas kabinban, amely hivalkodó eleganciával várta, hogy a csendesen ringatózó hajó utasai feldúlják a selyemágyneműt. A rejtett világítások csillogó politúron szikráztak fel, az ágytakaró bordó selyme hívogató volt, mint egy rózsaszirmokkal borított nászágy. Az egész úgy festett, mint egy öt csillagos luxusszálloda lakosztályának hálója, bár Gaby nem emlékezett, hogy a Grand Royal-ban lenne-e ilyen elegáns és mégis meghitt apartman. A krém színű padlószőnyeg, az ablakok alatt végighúzódó nyers színű kanapé a puha párnákkal valószínűtlen és már-már felesleges kényeztetést ígért. Mindenesetre egy pillanatig sem habozott volna, ha úgy adódna, hogy ezek között a díszletek között kellene eltöltenie Rowannal néhány napot. Mit néhány napot. Néhány hetet, …hónapot, …az örökkévalóságot. 

-Ilyen nincs! – suttogott csodálva a pénz, az ízlés, a luxus és a kényelem pazar megtestesülését. –Ilyet eddig még csak
filmekben láttam, és meg voltam győződve róla, hogy csak díszlet, a valóságban el sem férne a fedélzet alatt.
-És még nem is láttál mindent – nyitotta ki a hasonló  eleganciával kialakított fürdőszoba, a tágas konyha és étkező-nappali felé nyíló ajtókat Rowan.
-Káprázatos. Ha még egy gyerekszoba is lenne, simán elcserélném rá a lakásomat. Gondolom, a sat-tv nem probléma, sőt az internet sem. – kuncogott a nő, ám a hangja elhalt, ahogy megérezte a nyakán a férfi forró ajkát. -Ránk nyithatnak. – tiltakozott erőtlenül.

Rowan maga felé fordította és a száját vette birtokba, miközben a kezeivel felfelé tolta a könnyű kis ruhát és a nő combjait simogatta. Felajzott testéhez szorította, miközben a szájáról a nyakára kalandoztak a csókjai.
-Nem csinálunk semmi rosszat, csak egy kis tipitapi, hogy a szavaiddal éljek. Az ágyra ugyan nem merlek ledönteni, de nem azért, mintha félteném a frissen cserélt ágyneműt, csak akkor egészen biztosan nem érném be félmunkával.
-Nem igaz, hogy van még benned energia… nekem még mindig remeg a lábam. – sóhajtotta a nő, miközben érezte, hogy a súlyát inkább csak a férfi erős karjai tartják, nem a saját lábai.
-Csodás éjszaka volt – súgta a szájába Rowan - …- és garantálom neked, a mai sem lesz rosszabb.
-Csak olyat ígérj, amit be is tartasz – nyögött fel Gabriela, ahogy érezte, a nyáriruháját szinte átbökik a mellbimbói. Rowan kezei betakarták a melleit, a ruha anyagán át is dörzsölve az érzékeny kis málnaszemeket.
-Én vagyok a hülye, hogy belekezdtem… huh, ez fájdalmas délután lesz – sóhajtott a férfi elgyötörten, aztán a nő ujjai köré fonta a sajátjait és próbált egy gyengéd csókkal lehiggadni. –Gyere, menjünk vissza a fedélzetre, mert ez a zárt tér szabályosan az ágy felé vonz engem! Harry meg nincs gyerekekhez szokva, aztán talán nem figyel Vickre eléggé… 

A fedélzetre lépve Vicky diadalmas hangja ért el hozzájuk. Egy horgászbot hevert előttük a padlón, egy másikat pedig Harry
szorongatott, miközben a rugalmas bot már a tűréshatáron görbülve feszült. A férfi minden erejét megfeszítve küzdött a láthatatlan és igen szívós ellenféllel Vicky lelkes drukkolása mellett, aztán kiabálni kezdett.
-Már érzem,… jön, …ez már a mienk lesz, vigyázzatok!
Hamarosan egy furcsa, már-már ijesztő tengeri szörnyeteg vergődött a korábban patyolattiszta fedélzeten. A fűrészfogú sügérfélék családjának legnagyobb képviselője, a barna fűrészes sügér egyik példánya csapkodott az éltető levegőért küzdve. A nagyobb egyedek hossza elérheti az 1,5 métert, súlya pedig a 20 kilogrammot, s ez ugyan csak egy közepes méretű hal volt, de az ő számukra kis képzavarral élve maga Moby Dick. 

-Az én botommal fogta. – jelentette ki diadalmasan Vicky, miközben Harry fintorogva nézte a hatalmas hal haláltusáját. Kifogni …az egy dolog, de megölni…
-Dobjuk vissza! – szólalt meg Gabriela, mire a férfiak borzongva néztek rá.
-Én ki nem veszem a szájából a horgot. – jelentette ki Harry, de Rowan sem mutatott több hajlandóságot az akcióra.
-Azt hittem, te horgász vagy! – nézett rá Gabriela szemrehányóan, mire Harry megvonta a vállát.
-Ha valami kisebb dög lenne, de ilyet még sose fogtam. Amikor legutóbb pecáztunk, velünk volt egy kapitány, aki elintézte az ilyen gusztustalan dolgokat is.
-Kocavadász. – morogta Gaby az orra alatt, mire a férfi arcán bosszúság suhant át.
-Akkor szedd ki a szájából te! – mutatott a halra sértődötten, amely éppen nyugton volt, nyilván erőt gyűjtött a következő szabadulási kísérlethez. 

Gabriela körülnézett, aztán egy műanyag bóját vett a kezébe. Ez lógott a hajó és a stég között a kikötőben néhány más társával együtt. Most fogta és a hal kitátott, levegőért kapkodó hatalmas szájába nyomta, aztán óvatosan, néma undorral az arcán kiügyeskedte a horgot. A hal hirtelen nagyot csapott a farkával, mire mindannyian hátraugrottak. Rowan tisztelettel nézte az aprócska nőt, aki megszabadította a szúrós fémdarabtól ezt a szerencsétlent, aztán némán elkezdte szétbontani az ülőgarnitúrát. A puha párnák alatt egy ajtó rejtőzött, amit kinyitva a csónak farán lévő kis „stég” bukkant elő. Közös erővel kitolták rá a halat, aki a következő mozdulattal akkorát dobott magán, hogy a vízközeli padozatról már bele is csobbant a kék tengervízbe. Harry csalódottan, Vicky a kalandtól ragyogó boldog tekintettel, Rowan némán, Gaby elégedetten nézett utána. 

-Le kellett volna fotóznunk! Huh! Erre innom kell! Hozok nektek is valamit. – sóhajtott Harry és indult, hogy a hűtőtáskát elővegye. Közben Rowan visszacsukta az ajtót és visszapakolta a párnákat. Vicky az üléstámlán áthajolva még mindig a vizet nézte, hátha látja még az áldozatukat, és búcsút inthet neki. Rowan végül lehuppant a kislány mellé és az ölébe húzta Gabrielát.
-Újra és újra meglepsz. Úgy szedted ki a szájából a horgot, mint egy profi horgász.
-Apuval régen sokat jártunk pecázni. – komorodott el a nő az emlékezéstől. –És végül is, ez is csak egy hal volt, bár tagadhatatlanul jóval nagyobb, mint azok, amiket mi fogtunk. Még gilisztát is szedtem, meg kis csontkukacokból gyúrtam csalit. Nem nagy ügy.
-Egy igazi kiscserkész. – mosolygott a férfi és játékosan fintorogva megszagolta a nő kezét.
-Menj, mosd meg, mert addig nem csókolom meg az ujjaidat, amíg rajta van annak a szörnyetegnek a nyálkája!

Gabriela nevetve bújt el a fedélközben, ahol majdnem nekiment Harrynak.
-Nincs egy hugod? – nézett rá talányosan a férfi, mire Gabriela elvigyorodott.
-Ha lenne, a közeledbe se engedném, te aranyifjú.
-Ez fájt! – tette a szívére a kezét kacsintva a férfi. –Pedig csak arra gondoltam, Rowan baromi mázlista, hogy összeakadt veled. És egy ilyen csajjal talán én is megkomolyodnék.
-Te jó ember vagy, Harry. Elég néznem, hogy hogy bánsz a lányommal, és az mindent elárul. A nagy lazaságod csak álca. – mondta neki halkan a nő, aztán lábujjhegyre állva egy puszit nyomott a férfi elgondolkodó arcára.
-De el ne áruld senkinek! – kacsintott rá Harry, aztán kilépett a tatra. 

Mire Gaby visszajött, és frissen illatozó ujjait Rowan orra alá dugta tesztelésre, a lánya már egy dobozos narancslét szopogatott egy kicsit túlméretezett kapitánysapkával a fején. A nő is kapott egy kis üveg sört és a puha bőrülésen hátradőlve élvezte a hűvös italt és a tengeri szellővel megszelídített napsütést. Nem törődött vele, hogy nyakán egy vékony kis érben lecsurgott az ital a ruha kivágása alá, de Rowannak nem kerülte el a figyelmét a kósza csepp. Ujjával követte az útját, aztán a végén lenyalta róla a kesernyés itókát.
-Együnk valamit! Éhes vagyok. – nyafogott Vicky.
Gabriela hitetlenkedve nézett rá. A reggeli olyan bőséges volt, hogy azt gondolta, máskor oly rossz étvágyú lánya estig meg sem éhezik. Rowan nevetve nézett rá:
-A tengeri levegő teszi... Én is farkaséhes vagyok. - A tekintete azonban nemcsak finom falatokra vágyott.
Gabriela nagyot sóhajtva felállt és rövidesen megterített a szabad ég alatt. Kis dobozokban csirkehúsos saláták, sajtok, joghurtok, egy nagyobb dobozban pedig ropogósra sütött csirkecombok várták az éhezőket. Friss ciabatta, apró paradicsomok, néhány fürt szőlő és pár darab narancs egészítette ki a lakomát. Kis idő elteltével már csak a romok emlékeztettek a gusztusosan elkészített piknik-csomagra. 

-Ha most megmozdítod a hajót, én egész biztos kidobom a taccsot. – nyögött fel jóllakottan Rowan, amikor Harry a kormány mögé állt és éppen elindította volna a hajót.
-Mi lesz a további program, mert ha ma még megyünk valahova, nem ártana Vickyt egy órácskára lefektetnem, különben hiszti lesz a vége, ha túlpörög? – nézett Gabriela kérdőn a férfiakra.
-Oké, akkor ti szundítsatok odabent egy kicsit, mi addig elleszünk itt Rowannal. – bólintott Harry, aztán amikor a nő eltűnt a kabinban a gyerekkel, a barátjára nézett. –Vagy neked más terveid voltak?
-Még ha lennének is, nem veled tárgyalnám ki, és nem az orrod előtt csinálnám. – sóhajtott Rowan. –De ezt a hajót lehet, hogy egyszer kölcsönkérem tőled. Fantasztikusan néz ki odabent.
-Az a fantasztikus, hogy milyen motorja van – forgatta meg a szemét Harry, aztán elvigyorodott: -oké, a franciágya is pazar, tapasztalatból mondom. … Te, amúgy mi ez a szürke szem mánia a kicsinél? Teljesen zavarba jöttem, úgy fixírozta az arcomat, aztán lemondóan sóhajtott, hogy nekem nem szürke a szemem. Ez valami kikötés, hogy csak ilyen szemmel hajlandó barátkozni?
-Először nekem is ezt mondta – mosolyodott el Rowan az emléken, aztán a barátjára nézett: -de a tied tényleg nem az, úgyhogy apaként nem jöhetsz számításba nála. Annyit tud az apjáról, hogy szürke volt a szeme, és időnként abban reménykedik,hogy így fogja megtalálni. Pedig ha tudná… - harapta el a férfi a mondat végét.
-Mit tudna? – nézett rá összehúzott szemekkel a barátja. –Azt ne mondd, hogy te vagy az apja? – kerekedett el a tekintete. –De hát hol, mikor? 

-Nem én vagyok az apja! – törte le a lelkesedését Rowan. -A fickó Amerikában él, bár mostanában hirtelen érdekelni kezdte a lánya, akiről annak idején nem volt hajlandó tudomást venni. Tudod, attól félek, ha Vicky egyszer megtudja az igazságot, és az apja elérhető közelségbe kerülne, talán már engem sem kedvelne annyira, nyilván az igazi apját akarná.
-Ez hülyeség! Téged szeret. Kívülállóként bárki elhinné rólatok, hogy te vagy a vérszerinti apja is. Az a másik pasi nyilván nem tudná magát ennyire elfogadtatni vele, ha nem töltenének annyi időt együtt, mint veled. Egyébként ez lett volna a második kérdésem. Hogyan tovább, ha véget ér a hétvégi kirándulás?
-Fogalmam sincs. Gaby tudja, hogy tárt karokkal várnám, ha ide költöznének, de ebben neki kell döntenie. Az anyja öngyilkosságot kísérelt meg, amikor a férje meghalt, ezért nem merte magára hagyni, de most azt mesélte, hogy Carole nagyon is jól megáll a lábán. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy ne omlana össze, ha a lánya és az unokája elköltözne a városból egy idegen országba. Úgyhogy nem tehetek mást, várok. Ha jönnek, az klassz lesz, de ki kell várnom, amíg így döntenek, nem erőszakoskodhatok.
-És nem félsz tőle, hogy összeismerkedik valaki mással?
-Nem. Már nem. Ez a két hónap, amíg külön voltunk, mindkettőnknek maga volt a pokol. És egy füst alatt bebizonyosodott az is, hogy nem kell más. Nem mintha annyira keresgéltem volna, de az ember érzi ezt, nem? 

A kérdést hosszabb szünet követte. Mindketten lehunyt szemekkel élvezték a napsütést és hallgatták a fejük felett víjjogó sirályt, amely szinte egy helyben vitorlázva derítette fel maga alatt a csalóka „szárazföldet” a végeláthatatlan kék víz közepén. Aztán Harry halkan, némi önvallomás keretében beszélni kezdett:
-Hát, tőlem ne kérdezd, én csak azt tudom, hogy egy formás test és egy csinos arc hamar képes kísértésbe vinni, aztán meg siránkozok, ha a hozzá tartozó személyiségről kiderül, hogy totális zsákutca. Pedig titeket elnézve isten bizony nem lenne rossz végre kikötni valaki mellett. És tudod hányszor hittem már azt, hogy rátaláltam? De aztán mindig kiderült, hogy csak egy estére szólt, esetleg egy hétvégére. Az ember a végén teljesen elbizonytalanodik, hogy benne van-e a hiba.
-Te jó ember vagy Harry, és én hiszek benne, hogy meg fogod találni az igazit. – csapott a barátja térdére Rowan bátorítóan.
-Érdekes, ma már másodszor mondják, hogy jó ember vagyok. A végén még én is elhiszem magamról. – vigyorgott a férfi, aztán felkapta a fejét, ahogy a lányok megjelentek a kajüt ajtajában. 

-Bocs, én is elszundítottam. - dörzsölte a szemét Gabriela. Vicky pedig megadóan tűrte, hogy a mentőmellényt újra rácsatolja. Rowan kitárta a kezét és a kislány odaszaladt, hogy az ölébe fészkelje magát.
Harry az órájára nézett. –Most délután négy óra… még egy óra, mire kikötünk, de elég világos lesz hozzá, hogy egy kicsit körülnézzetek a városban. Akkor … indulhatunk? – nézett körül az elcsendesedett társaságon, akik egy emberként bólogattak, úgyhogy előre tolta a gázkart és egy elegáns kanyarral a part felé vette az irányt, nyomukban szivárvány színű sós permetet szórva szét a kéklő, kristálytiszta, nyugodt víz felett.

2014. február 9., vasárnap

Szürkeszem 36.



Másnap reggel Gabriela jólesően nyújtózkodva tapogatózott az ébresztő órája felé, amikor hirtelen ráeszmélt, hogy nem otthon van. Kinyitotta a szemét és hunyorogva nézte a könnyű függönyön át beragyogó napfényt. Egyedül feküdt az ágyban, de mellette a párna még őrizte a férfi fejének nyomát és az illatát, ő pedig mélyeket szippantva ölelte magához a puha ágyneműt. Még szinte zsibongott a teste az éjszaka emlékeitől, ahogy egyik mámorból hajszolták egymást a következőbe, szinte végeérhetetlenül, megkísérelve bepótolni az elvesztegetett heteket. Úgy érezte, mára jártányi ereje sem maradt, és fogalma sem volt róla, hogy fogja túlélni a napot, ha Vicky frissen, kipihenten felbukkan. A másik szobának az ajtaja nyitva volt, de sokkal sötétebb volt odabent, mint ebben a szobában. A sötétítő függönyök – jutott eszébe a mozdulat, ahogy gondosan kirekesztette este a város zaját a lánya álmából. Az ágy végére egy fürdőköntöst terített valaki – nyilván Rowan, így abba bújt bele és lábujjhegyen az ajtóhoz settenkedett. Vicky még mélyen aludt, és mellette – mosolyodott el a látványon – Rowan feküdt melegítőben, széles mellére ölelve a kislány maciját. 

Néhány percig elveszett a látványban, az emlékezésben, aztán egy apró sóhajtással a fürdőszoba felé vette az irányt.
Megeresztette a csapot és forró vizet engedett a kádba, bőven öntve bele a leanderek édes illatát idéző habfürdőből, aztán a haját feltekerve óvatosan az illatos habok közé csusszant. Teste néhány pontja szinte fájdalmasan rándult össze, ahogy a forró víz körbeölelte, majd fokozatosan lazult el, olyannyira, hogy pár percre elszunyókált. Arra ébredt, hogy egy végtelenül gyengéden kutakodó kéz köröket rajzol a bőrére a nyakától indulva és a mellei irányába tartva. Lustán elmosolyodott és csukott szemmel elkapva a férfi kezét az ujjait a szájába vette és finoman szopogatni kezdte. A hördülést hallva felkapta volna a tekintetét, de addigra már satuként fogta a férfi erős keze a fejét és úgy csókolta meg, hogy szinte minden levegőt kiszívott belőle. Szinte szédült az oxigénhiánytól, amikor Rowan hangosan zihálva elengedte.

-Boszorkány! …Látod, ezért nem engedhet meg magának félénk férfiember egy kis tipitapit, mert aztán felhergelik és ősembert csinálnak belőle. A lányod felébredt, és úgy döntött, hogy az étteremben szeretne reggelizni, úgyhogy már készülődik. Ez a szerencséd, különben már itt fröcskölnénk szét a vizet, miközben ki-be járkálnék a testedben. Szinte síkos a bőröd a habfürdőtől és meleg és kívánatos… és nincs harmadik fürdőszoba a közelben, ahol most egy jeges zuhanyt tudnék venni. – nyögte panaszosan. Közben megszólalt a telefonja, ezért egy nagy sóhajjal felegyenesedett és kiment megkeresni a kitartóan zajongó készüléket.
Mire Gabriela egy könnyű nyáriruhában előbújt a fürdőből, Vicky a tv előtt ült a kanapén, lábait lóbálva. Szája szélén kis sötétlő folt árulkodott róla, hogy Rowan beváltotta az ígéretét és szerzett még a számára az apró üdvözlő csokikból, de a nőnek nem volt szíve emiatt most szemrehányást tenni. Ugyan mit számít, hogy ezen a csodás napon a lánya néhány szem csokival kezdte a napot? Ilyen alapon neki is felróhatná bárki a hajnali nyalánkságát. – vigyorodott el a dévaj gondolatra, aztán a mosoly elhalt az arcán, ahogy Rowan bukkant fel az ajtóban. Ilyennek még sosem látta, leszámítva a hálószobában. Rövid halásznadrágja, pólója ingerlően mutatott meg mindent, oké, majdnem mindent, amit az éjjel ujjaival fedezett fel. Kérdőn nézett végig a sportos külsőn, de a férfi csak titokzatosan elmosolyodott és kifelé terelgette a lányokat.
-Menjünk reggelizni! Van egy meglepetésem, de addig egy szót sem húztok ki belőlem boszorkányok, amíg le nem raboltuk a svédasztalt. Éhen
halok, jártányi erőm sincs, márpedig ma délelőtt nagy szükségem lesz rá, úgyhogy sipirc, vár a kakaó – kapta a hóna alá a kacagó kislányt és hosszú lépteivel a folyosó másik végén lévő lifthez masírozott vele. Gabriela a fejét csóválva, vidáman követte.
*
A taxiban ülve Gabriela csendben fixírozta a férfi tarkóját, aki pergő nyelven magyarázta éppen a sofőrnek, hogy hova szeretne eljutni. Az egész hablatyolásból egyedül a „bocca porto” ütötte meg a fülét, mert ez még egy régi nyaralási emlékként ezt a pillanatot választotta, hogy a felszínre törjön. A kikötő bejáratához mennek? Mit talált ki Rowan? – tépelődött magában, de türelmesen várta, hogy odaérve magyarázatot kapjon. Addig inkább a reggeli pillanatait csemegézte újra. A lánya meglepett és zavart pirulós pislogását, amikor egy fiatal olasz pincérfiú vastag párnát rakott a székre, hogy a kislány felérje az asztalt, és széles mozdulattal mutatott a kényelmes ülésre: Prego, sinogrina… , ahova aztán Rowan könnyedén repítette fel, mielőtt ügyetlenkedve próbált volna felmászni. Ahogy ültek az elegáns étteremben, a pincér szolgálatkészen állt a közelükben arra várva, hátha szükségük lenne valamire, ami nem található a dúsan megterített svédasztalon. Úgy ültek ott, mint egy kis család, apa, anya és a gyerekük… és úgy is viselkedtek. Még Vicky is megilletődve, csendesen falatozott mellettük. A személyzet kíváncsi pillantásából ítélve, a távozásuk után úgyis az lesz a téma, vajon kik ők és milyen kapcsolat fűzi őket a főnökükhöz. 

Amikor a tányérok és csészék kiürültek, Rowan, a pincérrel folytatott némi sugdolózás után kikísérte őket a hallba. Hamarosan egy kosarat hoztak utánuk a konyháról, a recepciós pedig szólt, hogy megérkezett a taxi. Azóta nem szóltak egymáshoz egy szót sem, csak a férfi mosolygott időnként titokzatosan, amikor rájuk nézett.
A kikötő bejáratánál lassítva egy ismerős figurát vettek észre. Harry! A férfi ugyanolyan laza ruházatban álldogált lezserül a korlátnál és telefonált éppen. Érkeztükre bosszúsan kinyomta a telefonját és mire feléjük fordult, már a szokásos vigyor ült az arcán. 

-Üdv hölgyeim! Engedjék meg, hogy bemutassam Önöket Lucreziának – mutatott az egyik közelben horgonyzó hajóra. A méltóságteljesen ringatózó yacht hófehéren ragyogott az erőteljes napsütésben.
-Hajózni megyünk? – csillant fel Vicky szeme.
-Csak ha nem leszel tengeribeteg. – kacsintott rá a férfi, mire a kislány segítségkérően az anyjára nézett.
-Milyen az a tengeri betegség? – súgta halkan, ám Harry meghallotta és eléje guggolt.
-Hát, tudod, nem mindenki bírja, ha mozog alatta a padló, tudod, a hullámok… és ettől a mozgástól felkavarodik a gyomra. Ha nagyon rosszul van az illető, akkor aztán szépen meg is eteti a halakat.
A kislány értetlenül nézett rá.
-Én már megetettem Charlie halait, pedig nem is voltam rosszul.
-Oké, ez más fajta etetés – nevette el magát Harry. –Tudod, amikor rosszul vagy és hányni akarsz. A hajón erre mondják, hogy eteted a halakat.
-Fúúúúj! – nézett rá összehúzott szemekkel a kislány. –Ez gusztustalan. Én akkor sem hánytam, amikor a Temzén hajóztunk anyával.
-Helyes, akkor hajóra szállhatsz. – bólintott komolyan Harry, aztán széttette a kezét, ahogy Rowan bosszús pillantásával találkozott a tekintete. –Most mi van? Az ilyesmit jobb az elején tisztázni, nem?

Gabriela áldotta az eszét, amiért egy lapos kis vászonpapucsban indult útnak, és Rowan kezébe kapaszkodva könnyedén a
fedélzetre lépett. Rowan kiosztotta a mentőmellényeket és biztonságba helyezte a kosarat, aztán kényelmesen elhelyezkedve nézték, ahogy Harry beindítja a hangosan dübörgő motorokat, eloldja a hajót és szép lassan a kikötő kijárata felé veszi az irányt.
-Az övé? – bökte oldalba Gabriela Rowant, aki megrázta a fejét.
-Nem, csak bérli. De nem hiszem, hogy lenne olyan hajó, amelyikkel ne boldogulna. Még szerelni is tudja őket, mert gyerekkora óta hajózik. Nyugi, biztonságban vagytok. Hacsak el nem tapos bennünket egy olyan szörnyeteg – mutatott a hajó jobb oldala felől lassan elúszó hatalmas tankerre.
-De ez iszonyú drága dolog lehet. – motyogta a nő, mire Rowan megvonta a vállát.
-Nem kell gyűjtést rendeznünk a srác számára, nyugi. Az apjáé volt London egyik legnagyobb fejvadász cége, mára pedig már ő a vezetője.
-Én azt hittem, hogy ő is az idegenforgalomban dolgozik, merthogy együtt jártatok főiskolára.
-Á, ez a rabszolgamunka nem neki való. – vont vállat Rowan. –Harry a diploma után megszerezte a nemzetközi marketing szakértői posztgraduális diplomát is, de közben a legjobbaktól tanult az apja cégénél. Ráadásul életeleme a szarkeverés, úgyhogy igazán neki való munka. Folyamatosan attól rettegek, mikor viszi el a legjobb embereimet, mert ebben olyan, mint az egyszeri rendőr…

-Miért, az milyen? – nézett rá értetlenül a nő.
-Hát, tudod… két rendőr bemegy egy üzletbe, nézelődnek, aztán az egyik váratlanul lekever egy irdatlan nagy pofont a társának. Az megütközve kérdezi: Ezt miért kaptam? Mire a másik: mert az üzletben nincs barátság!
Gabriela gyöngyöző kacagására Harry megfordult és a pillantása végigszaladt a felszabadultan nevető nőn és Rowanon, aki láthatóan boldogan simogatta a nő bársonyos vállát, közrefogva azt a cserfes szájú gyereket, aki úgy kapaszkodott a
barátjába,mintha az ő lánya lenne. Nem emlékezett rá, hogy nővel valaha ennyire boldognak látta volna. Volt néhány közös kalandozásuk a hölgyek körében, igaz, ezek elég régi történetek voltak, de a barátja mindig visszafogta magát. Most meg… már az a csók a reptéren, mint a területét kijelölő ősember. Nem mintha ez neki problémát jelentett volna. Gabriela igazán csinos, de nem az ő esete, az pedig, hogy gyereke is van, végképp leírta a meghódítandó nők listájáról. Nem mintha bármikor is bepróbálkozott volna a barátja nőinél. Egyedül talán Melanie vette volna el az eszét, ezért aztán néhány évig kerülte is őket, amikor úgy döntöttek, összeházasodnak. Amikor az asszony és vele a magzatuk meghalt, sokáig azt hitte, a barátja is követni fogja őket. Tele volt önmarcangolással, lelkiismeret-furdalással, pedig ő, mint kívülálló nyugodtan állíthatta, hogy Rowan volt az egyik legpéldásabb férj, akit csak ismert.

Örült, hogy a barátjának lehetősége nyílt új életet kezdenie a szó szoros értelmében, mert önmagáról is tudta, a munka önmagában még nem boldogít. Itt van példának ő maga. Annyi pénze van, hogy igazán nagy marhaságot kéne csinálnia, hogy megszoruljon és mit kezdhet vele? Harminchat évesen nincs olyan nő az életében, akihez örömmel sietne haza. Azok a lányok, akikkel összejött, többnyire csak a pénze nyújtotta örömökre vágytak, és persze a testére, de egyik sem volt feleségnek való. De talán benne volt a hiba, rossz helyen keresgélt. 

-Mit csinál egy fejvadász? – kiabálta túl Gabriela a motorok hangját. Harry elmosolyodott, szóval Rowan ezzel traktálja?
-Hát, egészen egyszerűen megfogalmazva azon dolgozunk, hogy bármilyen pozícióba a megfelelő jelöltet felhajtsuk. Kicsit bővebben azért annyi  biztos, hogy napjainkra a klasszikus fejvadászat gyakorlatilag már háttérbe szorult, hiszen az eredeti felfogás szerint a fejvadász nem hirdeti meg a betöltendő pozíciókat, hanem kizárólag közvetlen megkereséssel dolgozik. Az idő múlásával és az Internet elterjedésével azonban ezt a fajta tevékenységet már kizárólag az Executive Search alá soroljuk, mert a modern fejvadász az Internetet, azon belül az álláshirdető portálokat és egyre gyakrabban a közösségi médiákat is igénybe veszi megbízásainak teljesítéséhez. A magasan kvalifikált, sikeres és tapasztalt vezetők megkeresésének leghatékonyabb, legbizalmasabb - és a megbízó számára legelőnyösebb -módja a direkt keresés. Míg a fentebb említett fejvadász módszerekkel „egy alkalmas szakember” -t keresünk, a direkt keresési módszer révén – időt, energiát és erőforrásokat nem kímélve – az adott szakterületen elérhető „legalkalmasabb” szakembert keressük meg ügyfelünk részére.
-Jézusom, hagyd abba! Azt hittem, a válasz csak annyi lesz, hogy kérnek tőletek egy speciális képzettségű informatikust, akkor felhajtjátok és esetleg elcsábítjátok attól a cégtől, ahol éppen dolgozik.
-Ez elvileg illegális, de nagyjából tényleg ilyesmiről van szó. Megkeresnek, hogy kire van szükségük, mi pedig az adatbázisunk alapján megkeresünk pár embert, hátha titkon már ő is elgondolkozott a váltáson.  Ha hű a cégéhez, nem erőszakoskodunk, de ha már ő is gondolt a változtatásra, akkor … - tette szét a kezét Harry. Gabriela nézte a férfit, aki a pénzes emberek gondtalanságával szervezte meg ezt a kis kirándulást, úgy beszél emberek életének sorsfordító lépéséről, mintha csak valami semmiségről lenne szó, és mégis egy olyan embert tudhat a barátjának, mint Rowan, akinél melegebb szívű embert még nem volt szerencséje ismerni. Harry leállította a motorokat és a hirtelen beállt csendben szinte kiabálásnak hatott Vicky izgatott kérdése:

-Miért álltunk meg?
-Mert innen jól látni a várost, de már nem hallani és nem érezni a bűzét. Cserébe viszont friss tengerillatot szívhatunk, nézhetjük a halakat és … ha nem csalódtam Rowanban, akkor csipegethetünk pár falatot. – biccentett a férfi a kosár felé, amit induláskor Rowan a fedélzet árnyékába állított.
-Nem vagyok éhes. – rántotta meg vékony kis vállait a kislány, mire Harry egy barackot nyomott a fejére.
-És? Nem vagy egyedül. Én éhes vagyok, és főleg szomjas. …és halat is szeretnék fogni.
-Pecázni fogsz? – kerekedett el a kislány szeme és izgatottan lekászálódott az ülésről, hogy figyelemmel kísérhesse, ahogy a férfi összeszerel egy üvegszálas horgászbotot.
-Segítesz? – hunyorított rá Harry.
-Naná! – vigyorodott el Vicky és szent borzadállyal figyelte, ahogy a férfi hatalmas kampóban végződő színes műanyag halat akaszt a zsinór végére. A látvány kérdések özönét indította el benne, és Harry meglepetten tapasztalta önmagán, hogy hajlandó a válaszokat megadni anélkül, hogy a kicsi az őrületbe kergetné kiapadhatatlan tudásvágyával. Rowanra nézve a kabin felé biccentett, a barátja  pedig alig láthatóan megrázta a fejét. Nem fog Gabyval enyelegni, amikor a gyerek és a barátja a fedélzeten vannak, ennyire azért nincs kiéhezve. Ez után az éjszaka után már nincs. De azért… egy-két csókot talán behajt majd az idegenvezetésért cserébe. Kezét nyújtva Gabriela felé fordult.
-Gyere, amíg ez a két bohóc kifog néhány elveszett halászcsizmát vagy egy messzire sodródott gumimatracos nyaralót, addig megmutatom neked, milyen lakályos tud lenni egy ilyen csónak.

2014. február 8., szombat

Szürkeszem 35.



A hamisítatlan olasz vacsora után, amely salátából és egyszerű pastából állt, egy habkönnyű tiramisuval megkoronázva, Vicky elégedetten és álmosan hajtotta a fejét Rowan vállára, aki a lifthez cipelte. Eddig abszolút a várakozásának megfelelően zajlottak az események és bízott benne, hogy senki és semmi nem kavar be a továbbiakban sem. Bár, a szállodában lakott, de az alkalmazottai tudták, hogy a hivatalos munkaideje lejártával csak akkor zavarhatják, ha valami egetverően fontos dologról volt szó; az a mozdulat pedig, amivel szabad karjával magához ölelte Gabrielát, ahogy a liftajtó csukódni kezdett, azt is megsúghatta nekik, hogy ma este még akkor sem.
-Zuhany vagy fürdés? – nézett Gabriela a kislányra, aki a pergő olasz nyelvű mesét nézte a tv-ben, de talán már nem is látta álmosan hunyorgó szemeivel.
-Fogmosás? – nézett vissza Vicky reménykedve, hogy a szokásos esti programot lerövidítheti. Rowan a plafon felé fújtatva adott hálát az égieknek, ez legkevesebb fél óra nyereséget jelentett a számára.  Gaby egyetértően biccentett és neszeszeréből a kislány felé nyújtotta az apró zöld békáktól hemzsegő fogkefét. …Hamarosan pizsamába bújva, a táskában kissé meggyötört Barniet magához szorítva feküdt az ágy közepén a kislány, vágyódva nézve a párnán talált apró csokoládét. 

-Reggel! – figyelmeztette  Gabriela szigorú arccal, miközben komoly tétet mert volna kockáztatni, hogy a kis csoki abban a pillanatban fog eltűnni az éjjeli szekrényről, ahogy ő behúzza maga mögött a szomszéd lakosztályba vezető ajtót. Vicky durcásan elbújt a mackó mögött, de szája mosolyra húzódott, ahogy a közelgő kis csínyt tervezgette. Az anyja behúzta a nehéz sötétítő függönyöket, amelyek így kizárták nemcsak az utcai lámpák fényét, de a gépkocsiforgalom halk moraját is. Már csak a szomszéd helyiségből szűrődött be halvány fénysugár.
-Jó éjszakát, csibe! – hajolt a gyerek fölé Rowan, és hogy csak ő hallja, a fülébe súgott. –Van ám még ilyen, ha netán eltűnne az éjszaka. – kacsintott a kicsire, aki a nyakába csimpaszkodva puszit cuppantott a férfi arcára.
-Szúrsz! – dörzsölte meg látványosan a kislány a száját és Gabriela meg nem tudta volna magyarázni, hogy ettől a nyafogó kis hangtól miért kezdtek hangyák szaladgálni a gerince mentén. Ő egyáltalán nem érezte, hogy a gondosan ápolt borosta szúrna, sőt… kifejezetten izgatónak érezte, amikor a férfi megcsókolta; de hát ezt nem tárgyalhatta ki az öt éves lányával, így inkább kissé elpirulva befogta a száját. Rowan játékosan odadörzsölte az arcát a visongó gyerekhez és a nő kábultan gondolt rá, hogy kifejezetten irigyli most a lányát.
-Aludj jól! – hajolt ő is Vicky föle. –Mi még …beszélgetünk kicsit… ott, az ajtó mögött – mutatott a Rowanhoz vezető cikornyás mintákkal díszített ajtó felé, aztán belekapaszkodott a feléje nyújtott férfikézbe, és –Felkapcsoljam a fürdőszobában a lámpát? – kérdezte még a sötétben, de választ már nem kapott.
*
Rowan olyan halkan csukta be a két szobát elválasztó ajtót, hogy a kattanás szinte el is veszett a mellkasában dübörgő szíve zakatolása mellett. Meg volt győződve róla, hogy talán még Gaby is hallja az izgatottságát. De hogy érezni hamarosan fogja, abban egészen biztos volt.
-Szerinted zavarná, ha bekapcsolnék valami halk zenét? -  biccentett fejével a másik szoba felé, miközben felkapcsolta az ágy melletti lámpát, amelynek sárgás meghitt fénye ragyogó színeket és buja árnyékokat varázsolt a félhomályba.
-Nem hiszem. Annyira elfáradt, hogy csoda, hogy egyáltalán evett valamit vacsorára. – válaszolt a nő és hirtelen kifosztottnak érezte a kezeit, ahogy a férfi eltávolodott tőle, hogy valami zenei csatornát keressen az ágya melletti rádión. A hamarosan felcsendülő dal szövege hallatán Rowan elvigyorodott. Mintha csak rendelésre érkezett volna Ed Sheeran száma.

Ed Sheeran - Kiss me - Csókolj meg
"Telepedj le velem, Rejts el, Ölelj át, Feküdj le mellém, Tarts a karjaidban
A szíved a mellkasomon dobog, Ajkak préselődnek a nyakamra
elvesztem a szemeidben, De ők még nem ismernek engem
És az érzés amit elfelejtek... Most szerelmes vagyok
Csókolj meg úgy mintha azt szeretnéd, hogy szeresselek
Hogy szeresselek... Hogy szeresselek...
Úgy érzem szerelmes vagyok, Szerelmes vagyok,Szerelmes vagyok
Már régóta érzek sok mindent Az utálattól a szerelemig
A szerelemtől a vágyig, A vágytól az igazságig
Szerintem így ismerlek téged, Légy közel, segítek feladni
Csókolj meg úgy mintha azt szeretnéd, hogy szeresselek
Hogy szeresselek... Hogy szeresselek...
Úgy érzem szerelmes vagyok, Szerelmes vagyok, Szerelmes vagyok"

Kinyújtotta a kezét és Gabriela úgy simult a karjaiba, mint aki végre hazatalált. Annyira hiányzott ez a magabiztos ölelés, az izgatott szívdobogás, amit szinte a bőrén érzett, pedig még több réteg ruha választotta el vágyakozó testüket. Lassan mozogni kezdtek, topogva, táncolva a dallamra, egymás arcát figyelve a gyenge fényben.
-Mi a fenét hittem, amikor majdnem tönkretettem ezt? – súgta halkan a férfi és a szorítása önkéntelenül is erősebb lett, ahogy belé villant a szakításuk pillanata. Gabriela nem válaszolt. Ezt a kérdést már ő is feltette önmagának, amikor ajtót mutatott a férfinak két alkalommal is. Mit hitt, amikor azt képzelte, hogy ilyen egyszerűen véget vethetnek ennek? De már nem akart a múlton rágódni, mert a múlt fájdalmas volt és szerencsére már köze sem volt a valósághoz. Csak egy rossz álommá vált szelektív emlékezetében és nem volt hajlandó ennél nagyobb hangsúlyt adni neki.
-Ne beszéljünk erről, ma ne! – suttogta Gabriela. –Megszenvedtük mind a ketten, próbáljuk meg inkább elfelejteni!
-De te is tudod, hogy ha nem is beszélünk róla, akkor is itt lesz köztünk a kérdés, ha vasárnap hazamentek… Hogyan tovább? És ez a kérdés vezetett a szakításunkhoz is. Beszélnünk kell róla! – mormolta a férfi, miközben a rádióból már jóval gyorsabb szám szólt, de ők még mindig valami néma, lassú  dallamra táncoltak, amit csak ők hallottak.
-Row! Ma ne! Kérlek! – súgta a nő és Rowan úgy döntött, nem érdemes most erőszakoskodnia. Először tényleg el kell feledtessék egymással az eltelt hetek kínjait, és ha majd újra biztosak lesznek a saját és a másik érzéseiben, akkor majd újra felhozhatják a témát. Annyit már biztosan elmondhatnak majd, hogy volt egy alternatívájuk, ami nem vált be. Maga sem hitte volna, milyen egyszerűen félresöpörte ezeket a gondolatokat, hogy helyüket átvegye végre a Most és a Jelen, az Öröm és a Kéj. Lassan felemelte magához Gabrielát és megcsókolta. A nő ijedten kapaszkodott az erős karokba, ahogy megérezte, hogy eltűnt alóla a biztosnak hitt talaj, végül aztán már nem érdekelte semmi, csak az a forró száj, amely tőle várt enyhülést.
Amikor végre levegőt vettek, Rowan a nő homlokához szorította a sajátját, és kuncogva vallani kezdett:

-Tudod, mi volt az első gondolatom, amikor ma megláttalak?
-El tudom képzelni. – vágott játékos grimaszt Gabriela, de Rowan nevetve rázta a fejét.
-Az kizárt….Azt gondoltam ugyanis, hogy Harry a legjobb barátom. Én meg nem lehetek ősember, hogy egy jobb horoggal várom, csak azért, mert magára vonta a figyelmedet. Ott álltam titeket várva és még szerencse, hogy Vicky hozzám szaladt, mert te el voltál merülve annak a széltolónak a szemeiben.
-Na,na… csak hogy pontosítsunk… - emelte fel az ujját a nő – nem voltam elmerülve a szemeiben, csak voltam olyan udvarias és érdeklődően hallgattam, ahogy régi főiskolás kalandjaitok egyikét meséli. Egyébként megdöbbentett, nem is gondoltam volna rólad, hogy … - hallgatott el sokat sejtetően, mire Rowan elnevette magát.

-Jézusom, mikkel traktált ez az őrült? Ne hidd el még a felét se, Harry szeret költői túlzásokba esni!
-Akkor nyilván az sem volt igaz, amikor összekötözött lepedőkön menekültél egy csoporttársnőtök szobájából éjnek évadján… - kacsintott rá a nő. Rowan nagyot fújt.
-Az a szoba az első emeleten volt, nem akartam ugrani, nehogy kiforduljon a bokám, mert másnap meccsünk volt. …És hogy csak pontosítsunk – idézte Gaby előbbi mondatát – nem a pasija elől menekültem, csak bezárták már a kapukat és nem akartam a portást felébreszteni, csak azért, mert Joannával elbeszélgettük az időt. Mellesleg ő készített fel statisztikából a vizsgára, és szó sem volt romantikáról. De Harry pont akkor jött haza valami buliból és látta, ahogy kibénázok az ablakon… ugyanis pont a kollégiummal szemben béreltünk egy kis lakást. 

-És Joannának eszébe sem jutott, hogy cserébe a statisztika rejtelmeiért valami izgalmas árat kérjen? – simított végig a férfi mellkasán és ujjai ügyesen átbujtattak néhány gombot, felfedve a férfi göndör szőrszálait, amelyeknek a látványa azonnal eszébe juttatta az érintésüket is a saját csupasz bőrén, és már az emlékezésbe is beleborzongott.
-Joanna a pénzben hitt, mára egy multicég főkönyvelője, úgyhogy őt aligha elégíthettem volna ki holmi tipitapival. –
mormolta a férfi, miközben lehúzta a nyári ruha cipzárját.
-A tipitapival lehet én sem érném be – súgta vissza Gabriela, és kezei már a nadrág gombolását keresték. –De úgy emlékszem, az a több…az kifejezetten kielégítő volt legutóbb.
-De ha mégsem, akkor legfeljebb statisztikai átlagot vonunk – kacarászott Rowan, ahogy végigdöntötte Gabrielát a friss ágyneműn. Aztán hirtelen elkomolyodva megsimogatta a nő felhevült arcát és végtelen gyengédséggel megcsókolta. Amikor újra a szemébe nézett, csak annyit mondott:
-Szeretlek! … és az eltelt hetek alatt már semmi másban nem voltam biztos, csak ebben.