Szürkeszem 35.

A hamisítatlan olasz vacsora után, amely salátából és egyszerű pastából állt, egy habkönnyű tiramisuval megkoronázva, Vicky elégedetten és álmosan hajtotta a fejét Rowan vállára, aki a lifthez cipelte. Eddig abszolút a várakozásának megfelelően zajlottak az események és bízott benne, hogy senki és semmi nem kavar be a továbbiakban sem. Bár, a szállodában lakott, de az alkalmazottai tudták, hogy a hivatalos munkaideje lejártával csak akkor zavarhatják, ha valami egetverően fontos dologról volt szó; az a mozdulat pedig, amivel szabad karjával magához ölelte Gabrielát, ahogy a liftajtó csukódni kezdett, azt is megsúghatta nekik, hogy ma este még akkor sem.

-Zuhany vagy fürdés? – nézett Gabriela a kislányra, aki a pergő olasz nyelvű mesét nézte a tv-ben, de talán már nem is látta álmosan hunyorgó szemeivel.

-Fogmosás? – nézett vissza Vicky reménykedve, hogy a szokásos esti programot lerövidítheti. Rowan a plafon felé fújtatva adott hálát az égieknek, ez legkevesebb fél óra nyereséget jelentett a számára.  Gaby egyetértően biccentett és neszeszeréből a kislány felé nyújtotta az apró zöld békáktól hemzsegő fogkefét. …Hamarosan pizsamába bújva, a táskában kissé meggyötört Barniet magához szorítva feküdt az ágy közepén a kislány, vágyódva nézve a párnán talált apró csokoládét. 

-Reggel! – figyelmeztette  Gabriela szigorú arccal, miközben komoly tétet mert volna kockáztatni, hogy a kis csoki abban a pillanatban fog eltűnni az éjjeli szekrényről, ahogy ő behúzza maga mögött a szomszéd lakosztályba vezető ajtót. Vicky durcásan elbújt a mackó mögött, de szája mosolyra húzódott, ahogy a közelgő kis csínyt tervezgette. Az anyja behúzta a nehéz sötétítő függönyöket, amelyek így kizárták nemcsak az utcai lámpák fényét, de a gépkocsiforgalom halk moraját is. Már csak a szomszéd helyiségből szűrődött be halvány fénysugár.

-Jó éjszakát, csibe! – hajolt a gyerek fölé Rowan, és hogy csak ő hallja, a fülébe súgott. –Van ám még ilyen, ha netán eltűnne az éjszaka. – kacsintott a kicsire, aki a nyakába csimpaszkodva puszit cuppantott a férfi arcára.

-Szúrsz! – dörzsölte meg látványosan a kislány a száját és Gabriela meg nem tudta volna magyarázni, hogy ettől a nyafogó kis hangtól miért kezdtek hangyák szaladgálni a gerince mentén. Ő egyáltalán nem érezte, hogy a gondosan ápolt borosta szúrna, sőt… kifejezetten izgatónak érezte, amikor a férfi megcsókolta; de hát ezt nem tárgyalhatta ki az öt éves lányával, így inkább kissé elpirulva befogta a száját. Rowan játékosan odadörzsölte az arcát a visongó gyerekhez és a nő kábultan gondolt rá, hogy kifejezetten irigyli most a lányát.

-Aludj jól! – hajolt ő is Vicky föle. –Mi még …beszélgetünk kicsit… ott, az ajtó mögött – mutatott a Rowanhoz vezető cikornyás mintákkal díszített ajtó felé, aztán belekapaszkodott a feléje nyújtott férfikézbe, és –Felkapcsoljam a fürdőszobában a lámpát? – kérdezte még a sötétben, de választ már nem kapott.

*

Rowan olyan halkan csukta be a két szobát elválasztó ajtót, hogy a kattanás szinte el is veszett a mellkasában dübörgő szíve zakatolása mellett. Meg volt győződve róla, hogy talán még Gaby is hallja az izgatottságát. De hogy érezni hamarosan fogja, abban egészen biztos volt.

-Szerinted zavarná, ha bekapcsolnék valami halk zenét? -  biccentett fejével a másik szoba felé, miközben felkapcsolta az ágy melletti lámpát, amelynek sárgás meghitt fénye ragyogó színeket és buja árnyékokat varázsolt a félhomályba.

-Nem hiszem. Annyira elfáradt, hogy csoda, hogy egyáltalán evett valamit vacsorára. – válaszolt a nő és hirtelen kifosztottnak érezte a kezeit, ahogy a férfi eltávolodott tőle, hogy valami zenei csatornát keressen az ágya melletti rádión. A hamarosan felcsendülő dal szövege hallatán Rowan elvigyorodott. Mintha csak rendelésre érkezett volna Ed Sheeran száma.

Ed Sheeran - Kiss me - Csókolj meg

"Telepedj le velem, Rejts el, Ölelj át, Feküdj le mellém, Tarts a karjaidban

A szíved a mellkasomon dobog, Ajkak préselődnek a nyakamra

elvesztem a szemeidben, De ők még nem ismernek engem

És az érzés amit elfelejtek... Most szerelmes vagyok

Csókolj meg úgy mintha azt szeretnéd, hogy szeresselek

Hogy szeresselek... Hogy szeresselek...

Úgy érzem szerelmes vagyok, Szerelmes vagyok,Szerelmes vagyok

…

Már régóta érzek sok mindent Az utálattól a szerelemig

A szerelemtől a vágyig, A vágytól az igazságig

Szerintem így ismerlek téged, Légy közel, segítek feladni

Csókolj meg úgy mintha azt szeretnéd, hogy szeresselek

Hogy szeresselek... Hogy szeresselek...

Úgy érzem szerelmes vagyok, Szerelmes vagyok, Szerelmes vagyok"

(http://dalszovegforditasokmagyarul.blogspot.hu/2013/01/ed-sheeran-kiss-me.html)

Kinyújtotta a kezét és Gabriela úgy simult a karjaiba, mint aki végre hazatalált. Annyira hiányzott ez a magabiztos ölelés, az izgatott szívdobogás, amit szinte a bőrén érzett, pedig még több réteg ruha választotta el vágyakozó testüket. Lassan mozogni kezdtek, topogva, táncolva a dallamra, egymás arcát figyelve a gyenge fényben.

-Mi a fenét hittem, amikor majdnem tönkretettem ezt? – súgta halkan a férfi és a szorítása önkéntelenül is erősebb lett, ahogy belé villant a szakításuk pillanata. Gabriela nem válaszolt. Ezt a kérdést már ő is feltette önmagának, amikor ajtót mutatott a férfinak két alkalommal is. Mit hitt, amikor azt képzelte, hogy ilyen egyszerűen véget vethetnek ennek? De már nem akart a múlton rágódni, mert a múlt fájdalmas volt és szerencsére már köze sem volt a valósághoz. Csak egy rossz álommá vált szelektív emlékezetében és nem volt hajlandó ennél nagyobb hangsúlyt adni neki.

-Ne beszéljünk erről, ma ne! – suttogta Gabriela. –Megszenvedtük mind a ketten, próbáljuk meg inkább elfelejteni!

-De te is tudod, hogy ha nem is beszélünk róla, akkor is itt lesz köztünk a kérdés, ha vasárnap hazamentek… Hogyan tovább? És ez a kérdés vezetett a szakításunkhoz is. Beszélnünk kell róla! – mormolta a férfi, miközben a rádióból már jóval gyorsabb szám szólt, de ők még mindig valami néma, lassú  dallamra táncoltak, amit csak ők hallottak.

-Row! Ma ne! Kérlek! – súgta a nő és Rowan úgy döntött, nem érdemes most erőszakoskodnia. Először tényleg el kell feledtessék egymással az eltelt hetek kínjait, és ha majd újra biztosak lesznek a saját és a másik érzéseiben, akkor majd újra felhozhatják a témát. Annyit már biztosan elmondhatnak majd, hogy volt egy alternatívájuk, ami nem vált be. Maga sem hitte volna, milyen egyszerűen félresöpörte ezeket a gondolatokat, hogy helyüket átvegye végre a Most és a Jelen, az Öröm és a Kéj. Lassan felemelte magához Gabrielát és megcsókolta. A nő ijedten kapaszkodott az erős karokba, ahogy megérezte, hogy eltűnt alóla a biztosnak hitt talaj, végül aztán már nem érdekelte semmi, csak az a forró száj, amely tőle várt enyhülést.

Amikor végre levegőt vettek, Rowan a nő homlokához szorította a sajátját, és kuncogva vallani kezdett:

-Tudod, mi volt az első gondolatom, amikor ma megláttalak?

-El tudom képzelni. – vágott játékos grimaszt Gabriela, de Rowan nevetve rázta a fejét.

-Az kizárt….Azt gondoltam ugyanis, hogy Harry a legjobb barátom. Én meg nem lehetek ősember, hogy egy jobb horoggal várom, csak azért, mert magára vonta a figyelmedet. Ott álltam titeket várva és még szerencse, hogy Vicky hozzám szaladt, mert te el voltál merülve annak a széltolónak a szemeiben.

-Na,na… csak hogy pontosítsunk… - emelte fel az ujját a nő – nem voltam elmerülve a szemeiben, csak voltam olyan udvarias és érdeklődően hallgattam, ahogy régi főiskolás kalandjaitok egyikét meséli. Egyébként megdöbbentett, nem is gondoltam volna rólad, hogy … - hallgatott el sokat sejtetően, mire Rowan elnevette magát.

-Jézusom, mikkel traktált ez az őrült? Ne hidd el még a felét se, Harry szeret költői túlzásokba esni!

-Akkor nyilván az sem volt igaz, amikor összekötözött lepedőkön menekültél egy csoporttársnőtök szobájából éjnek évadján… - kacsintott rá a nő. Rowan nagyot fújt.

-Az a szoba az első emeleten volt, nem akartam ugrani, nehogy kiforduljon a bokám, mert másnap meccsünk volt. …És hogy csak pontosítsunk – idézte Gaby előbbi mondatát – nem a pasija elől menekültem, csak bezárták már a kapukat és nem akartam a portást felébreszteni, csak azért, mert Joannával elbeszélgettük az időt. Mellesleg ő készített fel statisztikából a vizsgára, és szó sem volt romantikáról. De Harry pont akkor jött haza valami buliból és látta, ahogy kibénázok az ablakon… ugyanis pont a kollégiummal szemben béreltünk egy kis lakást. 

-És Joannának eszébe sem jutott, hogy cserébe a statisztika rejtelmeiért valami izgalmas árat kérjen? – simított végig a férfi mellkasán és ujjai ügyesen átbujtattak néhány gombot, felfedve a férfi göndör szőrszálait, amelyeknek a látványa azonnal eszébe juttatta az érintésüket is a saját csupasz bőrén, és már az emlékezésbe is beleborzongott.

-Joanna a pénzben hitt, mára egy multicég főkönyvelője, úgyhogy őt aligha elégíthettem volna ki holmi tipitapival. –

mormolta a férfi, miközben lehúzta a nyári ruha cipzárját.

-A tipitapival lehet én sem érném be – súgta vissza Gabriela, és kezei már a nadrág gombolását keresték. –De úgy emlékszem, az a több…az kifejezetten kielégítő volt legutóbb.

-De ha mégsem, akkor legfeljebb statisztikai átlagot vonunk – kacarászott Rowan, ahogy végigdöntötte Gabrielát a friss ágyneműn. Aztán hirtelen elkomolyodva megsimogatta a nő felhevült arcát és végtelen gyengédséggel megcsókolta. Amikor újra a szemébe nézett, csak annyit mondott:

-Szeretlek! … és az eltelt hetek alatt már semmi másban nem voltam biztos, csak ebben.