"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. február 15., szombat

Szürkeszem 42.



Elöljáróban csak annyit szeretnék mondani, hogy fogalmam sincs, jogilag ezek a dolgok hogy mennek, de ez egy mese, szóval itt így. Oké?
*** 

Már a látvány sem lehetett valóságos, a szavak végképp, de az a meleg férfikéz, amely az ő bénán lógó kezéért nyúlt, túlságosan élethűnek tűnt.
-Gyere hozzám feleségül! – szólalt meg újra a látomás, aztán folytatta: -és engedd meg, hogy az apja legyek a lányodnak!
Gabriela az örömtől dermedten hirtelen nem is tudta mit tegyen, mit mondjon. Már-már ott tartott, hogy ő is letérdel a férfival szemben, de szerencsére  Rowan időközben felállt és kissé idegesen várta a késlekedő választ.
-Nem akartalak megijeszteni. – súgta a férfi, letörölve egy könnycseppet a nő arcáról, aki nem is tudta, hogy eleredt a könnye, csak nyelt nagyokat, aztán amikor már végképp kétségbeesésbe kergette a férfit, átölelte a nyakát és lábujjhegyre állva megcsókolta.
-Igen!... Igen!... Igen! – mondta minden csók között, Rowan pedig a megkönnyebbüléstől szinte szédülve csak ölelte magához.
*
-És akkor te leszel az apukám? – nézett fel szürke szemeivel nagy komolyan a kislány Rowanra, amikor az anyja befejezte a nyakatekert magyarázatot, hogy mi következik hamarosan.  Rowan kicsit feszengve, segítségkérően nézett a nőre, erre mit válaszoljon… Megvacsoráztak, Rowan meglepetésként egy fagylalt-tortát is hozatott, hogy az édes nyalánkságot szopogatva mondják el Vickynek a nagy hírt. A meglepetés azonban nem egészen úgy sült el, ahogy számítottak rá. 

-Nem örülnél neki? – kérdezte jobb híján a kislányt, és a gyomrában keletkező csomóról próbált tudomást sem venni. Ha valamire végképp nem gondolt, az az volt, hogy pont Vicky ne akarná ezt a házasságot, hiszen mindig is remekül kijöttek egymással, bárki látta őket, szemrebbenés nélkül azt gondolta volna, apa és lánya… és tessék, Vicky fogja a végén kikosarazni.
-Deee… - mondta bizonytalanul a kislány. Rowan vett egy nagy levegőt és leguggolt hozzá, megfogta a két kis kezet, és halkan beszélni kezdett a gyerekhez.
-Vicky, mondd el mi a baj? Én azt hittem, örülnél neki, ha nemcsak barátok lennénk, de elfogadnál engem apukának is. Ha nem akarod, hogy megváltozzon a neved, az nem baj, nem muszáj, csak … tudod, annyira szeretlek téged és az anyut, hogy szeretném, ha együtt élnénk. Ha mindig együtt lennénk. Azt hittem, kedvelsz engem.
-Én szeretlek, és én is szeretném, ha lenne egy apukám, de mi lesz, ha egyszer az igazi apukám eljön? És akkor ő már nem lehet az apukám, mert te leszel az. – mondta nagy komolyan a kislány. Nem úgy nézett ki, mint aki hisztizni akarna ezen, egyszerűen csak nem értette… és ők felnőtt fejjel nem is gondolták, hogy értenie kéne, ezért volt most kínos a helyzet.

Gabrielában megállt a levegő. Ő sosem hitegette a gyereket azzal, hogy az igazi apja valaha is felbukkanhat az életükben, de úgy látszik, az a múltkori találkozás a szürke szemű Daniellel mégis mélyebb nyomot hagyott a lányában, mint sejtette. Nem hitte, hogy Dan megszegve az egyezségüket, bármit is elárult volna a kicsinek, mert akkor az azóta eltelt időben egészen biztosan szóba hozta volna. Ez csak egy gyermeki megérzés volt, egy nagyon is közeljáró megérzés. Igazából nem is értette Vicky húzódozását, hiszen néha már szinte irigy volt a saját lányára, úgy le tudta kötni Rowant; és most, amikor megkaphatná, kiderül, hogy az igazi apjára vár?
-Vicky! Az igazi apukád már nem szeretett engem, amikor te megszülettél, és nem tudta azt sem, hogy micsoda édes kis baba lettél. Azóta már tudja, de látod… nem jött, mert messze lakik és már egy másik nénit szeret. … Emlékszel arra a férfira, akivel a parkban találkoztunk? – kérdezte nagyot nyelve a bizonytalanságtól, hogy merje-e folytatni ezt a gondolatot. Nem most, nem így akarta elmondani a gyereknek az igazságot, de nem hagyhatja, hogy egy gyerekes álom szétszakítsa a boldog buborékot, amely Rowan vágyával körbevette őket. Vicky nagyra nyílt szemekkel bólintott.
-Ő volt az igazi apukád. Itt járt Londonban és kíváncsi volt rád. Amíg te játszottál, addig rólad kérdezgetett, de aztán elutazott. Csak látni akart. Egyszer.

Rowan a szája szélét rágva hallgatott. Nem volt biztos benne, hogy Gaby jól indult-e neki ennek a vallomásnak, de nem szólhatott bele, ezt neki kell tisztáznia a lányával. Ráadásul csak csupa olyasmit mondhatott volna Daniel Burnsról, ami nem egy gyerek fülének való, főleg nem egy olyan gyerekének, aki hisz még a Mikulásban. De nem hagyhatta, hogy Gaby egyedül próbálja meggyőzni a lányát, valahogy a segítségére akart lenni és csak remélte, hogy nem lő bakot a próbálkozásával.
-Nézd! – emelte meg a kicsi állát, hogy a szemébe nézhessen. –Feleségül veszem a mamát, mert szerelmes vagyok belé és ő is szeret engem. Mi pedig maradhatunk továbbra is barátok, így rendben van?
-És ha apa is szerelmes lesz anyába? Régen az volt, akkor talán megint az lesz…? – gondolkodott a kislány gondterhelten, és a felnőtteknek fájdalmas volt hallgatni, ahogy a gyerek megingathatatlanul kapaszkodik egy elképzelt apaképbe és érthetetlen módon lojális hozzá.
-Édesem, apa egy másik nénibe szerelmes; és tudod, ha valaha is úgy gondolná, hogy megint engem szeret, akkor sajnos ezzel az érzéssel már elkésett… én már sose fogom őt szeretni. Én már Rowant szeretem. …Ha látni akar téged… és te is őt … akkor ezt nem akadályozhatom meg, de én soha nem leszek az ő felesége. 

Rowan nem is sejtette, hogy ezekre a nyíltan kimondott szavakra neki legalább akkora szüksége van, mint ennek a megzavarodott ötéves kis kölyöknek, akinek most eléggé a feje tetejére állították a kis megszokott, biztonságos világát. Milyen ironikus, hogy amíg csak anya barátjaként jelent meg néha az életükben, ott töltött néhány éjszakát, aztán eltűnt napokra, Vickynek nem volt ellenvetése; most, amikor a biztonságot kínálja nekik, most vált idegen betolakodóvá. Érdekes módon addig, amíg csak az olaszországi költözés került szóba, Vickynek nem volt egy ellenkező szava sem. A házasság, és Rowan terve az örökbefogadásról voltak azok, amik végül soknak bizonyultak. Hogy elterelje erről az egészről a figyelmet, úgy döntött, ideje ideiglenesen témát váltani.
-Mit szólnátok hozzá, ha jövő hétvégén hazajönnék és együtt elmennénk a szüleimhez Eastbourne-be, hogy bejelentsük nekik a nagy hírt? Alma biztosan nagyon örülne neked. – kacsintott a gyerekre, akinél bevált a csel. Innentől már csak a szőrös barátjával közelgő találkozás érdekelte.
*
Norma csak turkálta maga előtt az ételt. Amióta Daniel visszatért Angliából, elég puskaporos volt köztük a hangulat. Nem volt igazán elégedett a férfi teljesítményével. Oké, elment, megkereste a gyereket, még egy elég gyatra felvételt is sikerült róla készítenie a parkban, de olyan lehetetlen alak, hogy még azt sem érte el a gyerek anyjánál, hogy a kicsinek megmondják, ő az igazi papája. Így az egésznek nem sok értelme volt. Legalábbis egy lépéssel sem vitte közelebb ahhoz, amit ő szeretett volna.
-Hívd fel, beszélj vele! Jogod van megismerni a gyerekedet. Ha nagyon ellenkezne, akkor kérhetsz apasági megállapítást is. Azért, mert egyszer régen hibáztál, még nem mondtál le törvényesen a gyerekedről. Jogod van a láthatáshoz.
-Norma! Ne öld már az életem ezzel a témával! Ígérem, felhívom, aztán majd megpróbálok beszélni vele, de ez nem olyan, hogy ajtóstul ronthatnék a házba. Főleg azok után, hogy annak idején én nem akartam tudni az egészről. – fintorgott a férfi. Kezdte már unni, hogy állandóan ez a téma, és sejtette, még inkább nem szállna le róla az asszony, ha tudná, hogy Gaby körül forgolódik egy másik pasi, mert attól tartana, még távolabb kerülne a lehetőségtől, hogy Danielen keresztül a kislány közelébe férkőzzön. Pedig hát nyilván nem pályázna az a bájgúnár az apai szerepre. Gaby kell neki, ez világos is, hogy miért, mert az évek múlásával csak még csinosabb lett, de egy gyerek, ráadásul más férfié… ugyanmár, a fickó majd csinál magának egy sajátot, nem fog harcolni egy idegen kölyökért.
-Mindenkinek jár egy második esély. – fejtegette tovább Norma. –A bíróság is a gyerek érdekét nézné, első a vérségi kapcsolat, és te igazán nem vagy egy szadista őrült, akitől védeniük kéne a kicsit. Anyagi biztonságot tudunk kínálni neki, olyan lehetőségeket, amikről az anyja nem is álmodhat. Minden jogod és lehetőséged meglesz, hogy gyakorolhasd apai jogaidat. Beszélj azzal a nővel, aztán a többit az ügyvédeim elintézik! - … és Daniel tudta, más lehetősége úgyincs.
*
A következő két hét úgy szaladt el, mint egy pillanat. Thomas Wallerstein a kezdeti morgolódást követően meglepő megértéssel és segítőkészséggel viszonyult asszisztense távozásához, amihez valószínűleg az is hozzájárult, hogy Gaby már gondoskodott is a megfelelő utódról Marge személyében, aki az édesapja halálát követő kaotikus hetekben helyettesítette.
Jártak Rowan szüleinél, akik melegen gratuláltak a terveikhez és máris lázas ötletelésbe kezdtek az esküvő kapcsán. Ebben a kérdésben még saját maguknak sem sikerült megegyezniük. Rowan szerint egy olaszországi esküvő csodás lehetett volna, Gaby legalább ezt szerette volna itthon lebonyolítani, így viszont teljesen kihagyta volna a férfit az előkészületekből. Rowan beérte volna egy csendes esketéssel, Gaby szerette volna, ha emlékezetes napja marad az életének, úgyhogy lényegében csak egyetlen dologban voltak biztosak, össze akarnak házasodni. Szerencsére, ahogy teltek a hetek, Vicky egyre inkább megfeledkezett a kétségeiről, már csak a koszorúslány ruhája izgatta és hogy szórhat-e virágszirmokat a templomban előttük haladva, vagy sem. 

Rowan ugyan a gyerek előtt nem hozta fel a dolgot, de egy ügyvéd barátján keresztül megtette a szükséges előkészületeket egy esetleges örökbefogadásra. Ki tudja, talán az esküvő, az együttélés meggyőzi Vickyt arról, hogy így lenne a legegyszerűbb mindannyiuk számára az élet. Ha más nem, az iskolatársak gyerekes kíváncsiskodása talán meggyőzi a gyereket … ebben bízott.
Olaszországban is belendültek a dolgok. Rowan talált néhány lehetséges lakást, egyet a kikötőhöz közel, nem messze a szállodától, egyet egy főként külföldiek lakta lakóparkban, és a kedvencét, egy önálló házat, amely azonban viszonylag távol volt a belvárostól, így mindenképpen kocsira volt szükségük, igazából rögtön kettőre is. Gabriela imádta a ház belső teréről készült fotókat, viszont fogalma sem volt, hogyan boldogulna abban a kaotikus forgalomban, így a döntés még mindig nem született meg. Iskolát is találtak, egy angol nyelvűt, ahol Vicky gond nélkül kezdhetné meg az első osztályt, és egy olasz iskolát, ahol a tárgyak többségét persze olasz nyelven oktatnák, így aztán ezzel elsősorban a kicsinek kellene megküzdenie. Volt gondolkodnivalójuk éppen elég, így aztán nem is csoda, ha végül az esküvő előkészületeit kiengedték a kezük közül, szabadon hagyva garázdálkodni a két anyósjelöltet. Ebben a végsőkig feszült helyzetben, amikor mindenki gondokkal és gondolkozni valóval tért nyugovóra és úgy is ébredt, hidegzuhanyként érkezett Daniel Burns telefonhívása.
*
-Ms. Harmont keresem, Daniel vagyok – szólt bele tétován Daniel a telefonba, hallva az idegen női hangot.
-Ms. Harmon pillanatnyilag házon kívül van. – csicsergett Marge, aztán újonnan megszerzett pozíciójától eltelve akaratlanul is igyekezett a jólértesültségét csillogtatni a keresztnevén bemutatkozó, tehát nyilván ismerős férfi előtt. –Tudok Önnek segíteni, amíg Gabriela ruhapróbán van?
-Ruhapróbán? – kérdezett vissza Daniel.
-Ó, igen… tudja, a menyasszonyi ruháját próbálja. Két hét múlva lesz az esküvője, és a vacsorát itt tartják majd a szállodában, hiszen olyan romantikus, hogy itt ismerkedtek meg Mr. Marshallal, nem? És utána mindannyian Olaszországba mennek, mert Mr. Marshall ott dolgozik és persze a családja vele lesz majd.
-A családja… - visszhangozta Daniel. A fenébe! A végén Normának lesz igaza. Nem mintha ez őt annyira zavarta volna, de ha ez a Mr. Marshall arra való hivatkozással megindítja az örökbefogadást, hogy ő annak idején lemondott a gyerekről, akkor  sosem szerezhet jogot a láthatásra. A vonalban hallózó nőnek csak megköszönte az információkat, aztán kinyomta a telefont. Jobb, ha szól Normának, aztán majd az ügyvédei megteszik a szükséges lépéseket.
*
Gabriela csodálkozva nyitotta fel az ismeretlen miami ügyvédi iroda logójával ellátott borítékot. Nem volt itthon, amikor hozták, úgyhogy amúgy is szűkre szabott idejében valóságos istencsapása volt, hogy a mindig zsúfolt postán sorba állva kellett átvennie. Amikor azonban felnyitotta, úgy érezte, inkább soha ne vette volna át.
Daniel apasági keresetet indított a kislányért. A levélben az ügyvéd tájékoztatta róla, hogy a férfi elismerte lányának a gyereket, és amennyiben ő ezzel nem ért egyet, úgy kénytelenek lesznek dns-vizsgálatot kérni. És felhívják a figyelmét, hogy amennyiben a leendő házastársa már elindította volna az örökbefogadási kérelmét, azonnali hatállyal vonja vissza, mivel úgyis csak akkor bírálhatnák el kedvezően, ha Daniel lemondana írásban a gyerekről. Ez azonban fel sem merül. Mr. Burns kifejezetten élni szeretne a jövőben apai jogaival, és remélik, Ms. Harmon megérti, hogy ez a gyermek egészséges fejlődésének is az érdeke.

6 megjegyzés:

csez írta...

A fene egye meg ezt a mesebeli jogrendszert! O.o
Pedig egész végig olyan jó kedvem volt... ;)
Tetszett, jucus!
K&P

rhea írta...

Nna itt van a jó öreg bonyodalom! :/
Nem mintha nem tudtam volna, hogy jön, de most így a tegnapi rózsaszín felhőcskék után, bummmmmm...nem esett jól :)
Na nem baj, állok elébe! XDDD
Köszi Jutkám, pusza

Névtelen írta...

Szia!


Oooh, hogy a fene vinné el azt a Normát de valami nagyon messze. (Persze érthető, hogy szeretne egy gyereket de ne így akarjon.... fogadjon örökbe akkor basszus...ne más életét nehezítse meg.)
David meg pff.. a kitartott pasi. Úgy feltudnak húzni az ilyen dolgok, még ha nem a valóvilágban történik jelenleg, akkor is. Remélem találsz/találnak valami olyan megoldást ami mindenki számára megfelelő és senki nem fog sérülni.Főleg nem Vikcy.

Várom a következőt.

K.

Névtelen írta...

Elnézést Davidet írtam a Daniel helyet, előtte olvastam egy olyan sztorit ahol így hívták a pasit és belekeveredtem. Amire rátett ez a kicsit felpaprikázott hangulatom is :D:D:D:


Kolett

Gabó írta...

Ez már a célegyenes előtti utolsó bukkanó ugye??!!!
Remélem legalábbis. :(
Még jó hogy nem egy országban élnek, mert amilyen gonosz ez a Daniel, még azt is kitalálhatná, hogy nem viheti a gyereket el az országból. De így olyan mindegy, hogy Genova, vagy London. Hála a magasságosnak. :)
Öröm az ürömben.
Villám gyorsan intézd el ezt az alávaló házaspárt, mert most már Normát is utálom. :o
Siess, siess, siess! *.*
Köszöntem!

zso írta...

Jó nagy léptekben haladtunk. Sejtettem, hogy nem megy majd minden simán, miért is menne.! XDD
Nagyon helyes volt, na jó, a vége nem. XD