"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. február 12., szerda

Szürkeszem 39.



Vicky a kezüket fogva szökdécselt közöttük, amikor Gabriela Rowanra nézett.
-Nagyon csinos lány.
-Az. És nagyon szigorú, katolikus családból származik. Nem az a fajta, akivel cicázgatni lehet, úgyhogy remélem Harry is tudja, hol a határ. Nem akarok könnyeket és drámát, miután ő visszamegy Londonba.
-Nagylány már, el tudja dönteni, hogy mibe megy bele. – motyogott Gabriela. Rowan úgy beszélt a titkárnőjéről, mintha legalábbis  az unokahuga lenne. Persze, kedves teremtés, bizonyára könnyen a szívébe férkőzik annak, akivel együtt dolgozik, de azért túlzásnak érezte a férfi aggódását. …Különben is, kicsit most úgy érezte magát, mintha Flavia kitúrta volna az állásából, jóllehet, tisztában volt vele, hogy ez teljességgel irracionális gondolat. Még ha együtt jöttek volna ide Rowannal, akkor sem biztos, hogy a titkárnőjeként jött volna vele. De nem jött, így pedig végképp semmi értelme így állnia a dologhoz. Nyilván a lány manöken alkata és őszinte, bájos arca hívta elő belőle a zöldszemű szörnyet, amely a férfi iránt érzett minden bizalma ellenére gúnyosan vigyorgott az arcába.
*
-Milyen főnök? … Mármint Rowan. – tette hozzá Harry, amikor a többiek már elhagyták az éttermet. Figyelte a lány arcát, de azon különösebb érzelem nem látszott, Flavia elgondolkodva válaszolt.
-Nem is tudom. Eddig elég mogorva volt. Tette a dolgát, de nem nagyon barátkozott, talán csak Zoltánnal, akarom mondani, Mr. Szekeressel. Még sosem láttam ilyen felszabadultnak, amióta itt van. Biztosan nagyon boldog, hogy a családja meglátogatta; és így már értem, hogy … biztosan nagyon hiányoztak neki.
Harry csendben elraktározta a tényt, hogy Flavia milyen magától értetődően hozott szóba még egy férfit, azt a furcsa hangzású nevet, amiről azonnal tudta, hogy egészen biztosan nem olasz, és nyilván kolléga, egy szerencsés fickó, aki naponta láthatja ezt a szépséget.
-Nem család, nincsenek összeházasodva, és Vicky nem az ő lánya. Tulajdonképpen majdnem szakítottak, amikor Row ide jött. – bökte ki kissé indiszkrétebben, mint szándékozott, hogy valamit válaszoljon a lány megjegyzésére.
-Az nem számít. Összetartoznak, ez látszik. – mondta szomorúan a szépség, aztán egy halvány mosollyal visszakérdezett.

-És milyen barát?
-Nem jó. – mondta komor képpel Harry, aztán a lány megütközését látva elnevette magát. –Nem jó, mert eltitkolta előlem, hogy ilyen gyönyörű asszisztense van. Pedig ha tudom, egészen biztosan hamarabb meglátogattam volna.
-Maga udvarol? – nézett fel sötét szempillái alól a lány.
-Zavarná? – kérdezett vissza Harry a csésze pereme fölött, és nagyot kortyolt a kávéból.
-Nem, …csak …
-Csak?
-Csak maga holnap elutazik, úgyhogy így nem sok értelme van. – vonta meg kecsesen a vállát a lány.
-Na igen… én Londonban élek. – ismerte be halkan Harry és hirtelen arra gondolt, a lánynak igaza van, tulajdonképpen mit akar tőle? Mert nem olyannak nézett ki, aki beérné egyetlen éjszakával. Végül is, ez volt benne az igazán vonzó. –Nem gondolt még rá, hogy Londonban dolgozzon? – tette fel a kérdést, de biztos volt benne, hogy egy igenlő válasz a lottó főnyereménnyel lenne egyenlő, a szerencsejátékokban pedig sosem volt igazán szerencséje.
-Nem. – rázta meg a fejét a lány. –A szüleim azt hiszem, nem örülnének, ha elhagynám az országot. Nekik már ez a távolság is túlságosan nagy. Ancona-ban élnek, de ott nem volt túl sok lehetőségem megfelelő munkát találni, így kerültem ide. Az Adria partjáról a Ligur tengerhez. 

-Hát, az elég nagy távolság – próbálta maga elé idézni a férfi a térképet. –Ennél repülővel London se lenne messzebb.
-Itt itthon vagyok. – felelte csendesen a lány. –Ez a kultúra az enyém, ott pedig idegen lennék.
-Talán igaza van – szusszantott Harry, mivel ezzel az érvvel nem igazán tudott vitába szállni, és hirtelen zavarni kezdte az egész helyzet. Mi a fenét képzelt? Egy pizzáért cserébe, ami mostanra már csak egy kávéra redukálódott, majd hanyatt döntheti ezt a szépséges, szelíd lányt? Ennyire azért még ő sem volt sekélyes. –Van kedve sétálni kicsit? Vagy siet már haza? – kérdezte meg hirtelen és maga sem tudta, milyen válasznak örülne jobban. Aztán úgy döntött, a maga számára is meglepő módon, annak fog örülni, amennyit kaphat.
-Kellemes az este, és tulajdonképpen nem is lakom innen messze. Ha gondolja, hazakísérhet. – szólalt meg váratlanul Flavia és Harry minden érzéke riadót fújva magához intette a pincért.
*
Este kilenckor Vicky csendesen szuszogott a szobájában, ők ketten pedig az étteremben kortyolgattak egy üveg pezsgőt, miközben Rowan lelkesen, Gabriela kissé tartózkodóbban egy tál osztrigán osztozkodva csemegéztek. A nő csillogó szemekkel nézte a szertartásszerű mozdulatokat, ahogy a férfi egymás után tünteti el a látványnak nem túl bizalomgerjesztő falatokat. Rowan vigyorogva csurgatta rá a citromot a következő falatra, aztán egy vérforraló mosoly kíséretében megkérdezte:
-Szerinted az alkalmazottaim sejtik, miért rendeltem éppen ezt az étlapról?
-Szerintem már tegnap a tenger gyümölcseinél gyanakodtak, de ha te úgy érzed szükséged van rá… - hagyta félbe a kedvesen kötözködő mondatot a nő, mire a férfi szeme megvillant.
-Boszorkány, úgy érzed, szükségem van rá?

Egy láb érintését érezte a lába szárán és az érintés egyre csak kúszott felfelé. Nagyot nyelt, pedig a citromlében úszó falat még a kezében volt, nem a szájában. De talán ez volt a szerencséje, mert most garantáltan cigányútra szaladt volna.  Gabriela az asztalra könyökölve a szemébe fúrta a tekintetét és a majdnem földig érő damasztterítő takarásában tovább kommandózott felfelé, végül a férfi ölébe érve enyhe nyomást gyakorolt a már fájdalmasan feszülő férfiasságára. Aztán amilyen kacéran érkezett, olyan sietve távozott is az apró lábacska.

-Azt hiszem, nincs kifejezetten szükséged rá, úgyhogy betudom a furcsa ízlésednek. – közölte olyan angyali mosollyal, hogy Rowannak nehezére esett nem felugrani és a nyálkás menü közepére ültetve bebizonyítani neki, hogy osztriga nélkül is készen állna elmerülni benne. Úgy döntött, itt többszörös öngólt sikerült lőnie magának. A szobájába kellett volna kérni a vacsorát, mert ott most azonnal megtorolhatta volna a csúfolódást, a provokatív tapogatózást. Itt pedig üldögélhet felajzva és arra várva, hogy csillapodjon a mellkasát majd szétvető dörömbölés. A halántékán megjelent egy izzadtságcsepp, annak jeleként, hogy a küzdelem nem kevés önfegyelmét emészti fel. Az éjszakájuk mindenesetre fülledtnek és kizsigerelőnek ígérkezett.
*
-Nem akarok hazamenni! – toppantott Vicky, ahogy az anyja összepakolta a kis bőröndöt, amiben az a kevéske holmijuk volt.
-Kicsim, ez nem kívánságműsor! Vasárnap van, holnap óvoda, nekem dolgoznom kell, és Rowannak pedig itt kell dolgoznia. Nincs több kirándulás! Ha maradnánk, úgyis csak ülnénk a szobában. És a nagyi is vár – tette hozzá az utolsó adut a nő.
-A nagyi mostanában sosem ér rá. – húzta el a száját a kicsi.
-A nagyinak sok a dolga, de mindig örül, ha együtt lehet velünk. És különben is, hamarosan vége az ovinak és ősszel kezdődik az iskola.
-Nem akarok iskolába menni! – durcáskodott a kislány.
-Vick! A múltkor még örültél, hogy végre olyan nagylány leszel, aki iskolába jár majd. – simogatta meg türelmesen az anyja a kislány arcát.
-De ott nem lesznek barátaim. – görbült le a kicsi szája.
-Majd lesznek új barátaid. – vigasztalta Gabriela, de a kislány durcásan hátat fordított neki. Szemeiben már gyűltek a krokodilkönnycseppek, amikor kinyílt az ajtó és Rowan lépett be rajta. Reggeli után valaki elhívta, ő bocsánatkérően elsietett, de most széles mosollyal nyitott rájuk. A benti fagyos hangulattól meglepetten megtorpant.
-Mi a baj? – kapkodta a tekintetét anya és lánya között.
-Majd később – hunyorgott rá Gabriela és a férfi értette, valami olyasmiről van szó, amit nem akar a gyerek előtt kitárgyalni. Igazság szerint neki is volt olyan mondandója, amit nem lenne baj, ha a kicsi nem hallana. Amikor este elcsitult a szenvedélyük és a nő szuszogva aludt a karjaiban, ő még órákig nézte maga fölött a stukkó díszítést a mennyezeten, azon gondolkozva, hogy vajon elég szenvedélyes volt-e ez a hétvége ahhoz, hogy Gaby legalább elgondolkodjon rajta, nem tud, nem akar e nélkül élni? Nem akarta, hogy újabb nézeteltérésbe torkolljon a kérése, de meg akarta mondani neki, hogy szeretné, ha ide költöznének hozzá. Ennél alkalmasabb időpontot nem is találhatnának. Jön a nyár, könnyebb lenne a beilleszkedés, mert mire Vickynek az iskola kezdődne, már mögötte lenne egy élményekkel teli szünidő. Ő maga bele sem akart gondolni a most következő magányos éjszakákba.
*
Harry, tőle szokatlanul bizonytalanul figyelte, ahogy Flavia a kulcsával igyekszik kinyitni az ajtót. Még nem tudta, hogy vajon a lány behívja-e, de ami a nagyobbik problémája volt, nem tudta, hogy szabad-e elfogadnia az esetleges meghívást. A kulcs végre elfordult és már-már elérkezett az igazság pillanata, amikor a lány táskájában halkan, de kitartóan csilingelni kezdett a telefon.
-Bocsánat! – nézett a férfira, miközben izgatottságtól merev ujjai közül majdnem kipottyant a készülék. Remek estét töltöttek együtt, de egyszerre akarta behívni és elküldeni Harryt. Ránézett a kijelzőre és meglepve látta, hogy egy csomó nem fogadott hívása volt. Hogy a fenébe nem vette észre? Zoltán kereste. Zoltán? – kerekedett el a tekintete, aztán a szájához kapott. Mammamia! Zoltán! A férfi hetek óta apró gesztusokkal próbált közeledni, és ő lassan megbékélt a gondolattal, hogy enged az ostromának. Semmit nem tudott arról az országról, ahonnan érkezett és ezért kicsit félt kapcsolatba bonyolódni vele, mert úgy érezte, túlságosan különbözőek lehetnek a gyökereik, fogalma sem volt róla, mit szólnának hozzá a szülei, de azért megbeszélték, hogy találkoznak és együtt néznek meg egy fotókiállítást. Ez azonban abban a pillanatban szállt el a fejéből, ahogy nekiment a szőke óriásnak a szálloda előtt. 

-Ne haragudjon! Nagyon köszönöm, hogy hazakísért, és igazán kellemes volt az este, de az illetőt azonnal vissza kell hívjam, úgyhogy elbúcsúzom. Utazzon jól! – suttogta, ahogy a kezét nyújtotta. Harry megfogta a vékony kis kezet, aztán lassan, időt hagyva, hogy a lány elhúzódhasson, magához húzta. Nem fog egy kézfogással búcsút mondani! Flavia úgy nézte a férfi szemét, mintha megbűvölték volna. Az a vérpiros száj, az aranyosan megcsillanó borosta és kis szakál közeledett feltartóztathatatlanul, és ő nagyot nyelt. Egy csók! Ennyit megengedhet a férfinak és a saját kíváncsiságának. Amikor azonban a férfi szája puhán betakarta az övét, a gerince mentén végigfutó borzongás kijózanította. Kibontakozott a férfi öleléséből és a pirulását elfedő félhomályt áldva csak annyit mondott. –Viszontlátásra!
*
-Semmi baj, Flavia, igazán! – nyugtatta Zoltán. –Csak aggódtam magáért. Nem tudtam, hogy nem esett-e baja, és maga is 
olyan egyedül van ebben a városban, mint én. ...Előfordult már velem is, hogy megfeledkeztem egy találkozóról, ebből ne csináljon gondot. – mondta a férfi, de a hangján érezhető volt a csalódás. Flavia nem is igazán tudott mit mondani. A férfi aggódott érte, ő meg csak simán megfeledkezett a közös programjukról, ráadásul egy másik férfi miatt. Megbocsáthatatlan gorombaság volt a részéről ez a feledékenység.
-Holnap lenne kedve együtt ebédelni velem? – kérdezte óvatosan a férfit, hogy valamilyen módon jóvátegye a történteket.
-Nem kell, hogy kompenzáljon! – válaszolta halkan Zoltán.
-Nem, dehogy! Csak gondoltam... de ha haragszik... – motyogta halkan a lány.
-Nem haragszom, Flavia, de az ebéddel kapcsolatban most még nem merek semmit mondani. Rowantól is függ, délelőtt lesz egy megbeszélésünk. De ha ebédidőben még mindig így gondolja, és nekem sem kell mást csinálnom, akkort nagyon szívesen ebédelek magával. Így rendben?
-Rendben, köszönöm, és ne haragudjon rám! Olyan furcsa nap volt a mai. – tette hozzá a bocsánatkéréshez Flavia, aztán kinyomta a telefont.
Zoltán megütközve nézte a készüléket. Furcsa nap volt a mai? – Vajon mire gondolhatott?

5 megjegyzés:

csez írta...

O.K.
Jól elvan kedvenc párosunk: Gaby megint hüleségeken agyal, Rowan tipródik...
Tök jól szórakoztam rajtuk, míg a végére sokkal érdekesebbé vált Flavia választása Zoltán képbe kerülésével ;)
Remélem, nem hagyod ennyiben!
Tetszett! Az osztrigás lábacska is ;)
K&P

rhea írta...

Na szóval akkor Zoltán-Flavia-Harry....csak nem háromszög lesz/ van itt kéremszépen? :))) Tetszett, várom, hogy merrefelé "lököd" Flaviát. Nekem haza húz a szívem, ha jobban belegondolok. XDDD
Remélem Gaby most már nem fog problémáskodni. :))
Tetszett, jól szórakoztam, köszönöm.
pusza

Gabó írta...

Hajrá Zoltán! :)
Érdekes mellékszál az övék, én is kiváncsi vagyok mire jut Flavia és Zolink kapcsolata. Nekik is szurkolok!
A másik két mákvirág meg hozta a formáját. XD
Bár az asztal alatti kommandózást nem néztem volna ki Gabyből. Új színfolt a palettán. XD
Mondjuk Rowan is meglepődött, akkor nem vagyok egyedül. :P
Az oké, hogy néha a legjobb pillanatban lekapcsolod a villanyt (dehogy oké XD), de az hogy még az ajtón sem jutunk be, nemhogy a kapcsolóig, hogy hadakozhatnánk a kezeddel. :O
XDDDDDDD
A nagy kommandózás után úgy éreztem, hogy minket is állva hagytál, nem csak Rowant!
Ezt csak úgy szolgálati közlemény gyanánt! :P
Amúgy szerettem! ;)

zso írta...

szolgálati közlemény helyett.... XDDDDDD /by Gabó
Jaaj ez a Zoltán!!!! /imádom már most/ahogy megláttam kire osztottad.... XDDD
Te Juci, az elején ez a lyány,/Flavia még nagyon katolikus volt.... most meg....hát, nem is tudom XDDD De nem bajom,csak úgy megjegyeztem. Ebben a történetben, kicsit apácásra vetted a filllinget.... XDD Na jó, befejeztem, mert csak mérges leszel rám! <3 Tényleg tetszett, köszönöm!

Golden írta...

csak a pontosítás kedvéért, Flavia családja nagyon katolikus :P
te meg ne reklamálj nekem apáca-ügyben, mert a végén még beleírok egy igazit is a legváratlanabb helyzetbe :P XDDD