"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. február 7., péntek

Szürkeszem 34.



Gabriela elgondolkodva üldögélt a beszállásra várva. Vicky az orrát a várócsarnok üvegfalának nyomva elmélyülten nézte a hatalmas gépeket a kifutópályán. Még a jól szigetelt üvegen át is érezni, hallani lehetett az erőteljes motorok dübörgését, ahogy a végtelenbe vezető betonon nekilódultak, hogy a levegőbe emelkedjenek. A várakozás izgalmától felpörögve milliónyi kérdése volt, de mostanra már csak a csendes szemlélődésre maradt energiája, és Gaby hálás volt az őt körülvevő monoton nyüzsgés „csendjéért”. Összerázkódott, ahogy a kicsi egy görcsös köhögőrohamot követően odabotorkált hozzá, hogy az inhalátorból szippantva jusson egy kis könnyebbséghez. A hátát simogatva várták, hogy enyhüljön a roham, aztán Vicky máris szaladt vissza a gépmadarakat lesni.

Még alig hitte el, hogy alig egy héttel azután, hogy összeszűkült gyomorral találkozott Daniellel és nem sokkal később felbukkant Rowan is, mintha megérezte volna, hogy valaha remélt érdekeit veszélyeztetik; most itt ül, hogy meglátogassa a férfit a napfényes Itáliában. A váltás éppen olyan hirtelen következett be, mint, amikor hetekkel korábban a mennyekből a pokolba zuhant. Nézte az üvegen túl szürkén gomolygó felhőket, amelyek a kora nyári nap ellenére is a szokásos borongós hátteret adták ehhez az utazáshoz, és arra gondolt, talán mielőbb újra kellene gondolnia a költözéssel kapcsolatos ellenvetéseit.  Kíváncsian várta, vajon a tengeri levegő megkönnyíti-e majd a gyerek számára a légzést, mert mostanra belátta, hogy ez az elsődleges szempont. Az anyja ellesz, mostanában úgyis alig ért rá, ha meg akarták látogatni. Folyamatosan ment, segélyeket intézett, magányos haldoklóknak fogta a kezét, és egyáltalán, több energiát mutatott, mint az elmúlt években bármikor. Mintha az a borzalmas éjszaka, amikor a bánat megzavarta az elméjét, sosem létezett volna. Gyászolta a férjét, de a gyásza már nem romboló volt, hanem másokat segítő erővé változott. 

Rowan pedig… az az este, amikor a spagetti fölött a férfit figyelte… visszarepítette a múltba, amikor Rowan még nem ejtette ki a száján azt a fájdalmas szót: Vége, és amikor ő még túl boldog volt ahhoz, hogy komolyan vegyen egy ilyen láthatóan halálra ítélt ötletet. …Órákon át csak beszéltek magukról, a külön töltött hetekről és a végén tulajdonképpen nem is érte meglepetésként a férfi meghívása. Valahogy természetes volt, hiszen már az elutazás előtti estén is erre akarta kérni, csak akkor őbenne még túlságosan élénken élt a sokk, és mintegy védekezésül egy újabbtól, inkább visszavágott. Már akkor tudta, hogy nem mondott igazat, amikor a férfi lassan lépdelő alakja eltűnt a szemközti park fái alatt. Azóta egyre csak azt várta, hogy felbukkanjon és elmondhassa neki, hogy semmit sem akar jobban, mint feledni és feledtetni a közösen megjárt poklot. 

Másnap reggel Rowan ígéretéhez híven megjelent Almával és egy nagy zacskó illatozó süteménnyel. Vicky boldogan felcsillanó szeme volt a bizonyság rá, hogy jól döntött. Meg az a belső reménykedő nyugtalanság, amivel a csésze fölött egymást nézték. Még félre is nyelt, amikor a férfi szájának , ki-kibukkanó nyelvének mozgását figyelve a gondolatai elkalandoztak. Rowan ijedten paskolta a hátát, aztán a mozdulatból inkább simogatás lett, ahogy az ő lélegzete normálisabbra váltott.  Vicky Almával játszott elmélyülten, ők pedig a konyhapultnak dőlve elvesztek egy régről ismerős érzésben és egy csókban, amely tele volt ígérettel, amit ezen a hétvégén remélt beváltani.

-Bocsánat, szabad ez a hely? – zavarta meg a gondolatait egy férfihang és ő összerezzenve nézett fel az elegáns, öltönyös
óriásra, aki előtte magasodott.
-Harry! – ismerte fel Rowan barátját, akivel a színházban találkozott. –Szia!
-Szia! – mosolygott a szőke férfi és hanyagul leszórta az üres ülésre a laptoptáskáját és a zakóját. –Hova, hova? Melyik gépre vársz?
-Genovába. – mondta Gabriela és nem is gondolta volna, hogy pusztán a város nevének kiejtésétől felragyog a tekintete.
-Micsoda véletlen! – húzta fel a szemöldökét Harry. –Én is oda tartok. Lesz egy tárgyalásom és már előre utálom a dolgot, de így azért vidámabb lesz legalább az utazás. …De mi dolgod neked abban a városban? – kérdezte hamiskás mosollyal, mint aki nem tudja előre a választ.
-Rowant látogatjuk meg Vickyvel – intett Gaby az ablak felé, ahol a kislány még mindig elvarázsoltan nézte a gépeket.
-Akkor ezzel az én programom kilőve – húzta el a száját a férfi. –Azt hittem, ha végeztem a fafejekkel, akkor este legalább Rowannal leereszthetünk egy bárban, de ha közted és köztem kell választania, akkor már most érezhetem a veszteség keserű ízét a számban – bohóckodott Harry. –Mennyi időre mentek?
-Csak a hétvégére. – sóhajtott Gabriela, ahogy máris rövidnek érezte az együtt tölthető időt.
-És miért vagytok egyáltalán külön? – kérdezett rá a lényegre hanyagul Harry. –Ahogy elnéztelek titeket ott a színházban, azt hittem, mostanra már együtt éltek.
-Hát, majdnem igazad lett, csak nekem meghalt az édesapám és nem akartam anyámat magára hagyni, Rowannak meg már indulnia kellett, szóval … így alakult.
-Oh, bocsánat, akkor megértem… ne haragudj! – mentegetőzött a férfi. –Rowannal nem beszéltem már egy jó hónapja, úgyhogy nem tudtam… akkor nem viselkedtem volna úgy, mint egy elefánt a porcelánboltban.
-Nem, semmi baj – nyugtatta meg Gabriela, értékelve, hogy a férfi szeme őszinte együttérzésről árulkodik. Közben kiírták a járatszámukat, ezért felállt és felkapta a kézipoggyászukat. –Vicky! – szólt oda a kislánynak, aki – ha nehezen is, de – otthagyta az érdekes néznivalót. 

-Szia! – nézett az ismeretlen férfira. –Te ki vagy? – ráncolta össze a homlokát, ahogy Harry is megindult mellettük a kapu felé.
-Rowan barátja vagyok, és én is ezzel a géppel fogok utazni. – mosolygott rá a férfi és Vicky az anyjára nézett további információért.
-Ő is Rowanhoz jön? – nézett kissé csalódottan az anyjára, mint aki attól tart, hogy ezzel kevesebb ideje lesz a barátjával együtt lenni, de a férfi megcsóválta a fejét.
-Nem, csak Genovában van dolgom. Harry vagyok – nyújtott kezet a kislánynak, aki megnyugodva, hogy a férfi nem kavar be az ő programjába, barátságos mosollyal rázta meg. –Vicky vagyok.
*
Rowan izgatottan nyújtogatta a nyakát, hogy a kijelzőn mikor jelenik már meg az oly nagyon várt információ. A taxis megdolgozott a pénzéért, időben tette ki a reptér bejárata előtt. Kora nyári nyaralók, üzleti tárgyalásra igyekvők, vagy tárgyalásról hazatérők szállták meg a taxis standot, lecsapva az érkező kocsikra. Némelyikük első dolga volt, hogy arcát a délutáni meleg napsütésben fürdesse néhány percig. Valószínűleg ő maga is így érkezett ide hetekkel ezelőtt, értékelve a londoni borút felváltó éltető napfényt. 

A londoni gép már leszállt és reménykedett benne, hogy a lányok csak kézipoggyásszal utaznak, akkor nem kell a végtelenségig várnia rájuk, hogy a bőröndjüket megkaphassák. A sűrűn nyíló tükröződő ajtó mögött mintha egy kislányt látott volna, de csalódottan sóhajtott fel, amikor a gyerek és a szülei felbukkantak. Aztán összeráncolta a homlokát… de hiszen ez Vicky! A magas, öltönyös férfit nézte, aki Gabriela csomagját cipelte lovagiasan, aztán  félresöpört az agyában egy helytelen gondolatot. Harry barát! – figyelmeztette önmagát és kitárta a karját, amikor a tekintete összeakadt Vickyével. Hogy a mamája miért éppen a szőke óriást nézte eközben, azt meg majd ráér később is tisztázni vele.
Gabriela riadtan figyelte, ahogy az idegen környezetben a lánya elengedi a kezét, és felszabadult viháncolással előreszalad;  aztán egy nyugodt mosollyá változott, ahogy látta, Rowan felkapja és megforgatja a kisasszonyt. Nem csoda, hogy ennyire odavan a férfiért! Eddig Harry kötötte le a figyelmét, aki régi főiskolai balhékról anekdotázott, de most már csak egyetlen férfira tudott koncentrálni és az Rowan volt. 

-Sziasztok! – nevetett a férfi szeme, ahogy a feléje igyekvőkre pillantott. Letette a kislányt és röviden  kezet fogott Harryval, aztán a többiekkel nem is törődve, magához húzta Gabrielát és úgy csókolta meg, mint egy latin szerető. Ebben a pillanatban döbbent rá, hogy valami nagyon fontos nincs nála. Basszus! A virágcsokrot a taxiban felejtette, úgy rohant befelé az épületbe. Már éppen mentegetőzni kezdett volna, amiért a két ölelő karján kívül nincs más, amivel üdvözölhetné őket, amikor valaki megköszörülte mellette a torkát.
-Uram, ezt a hátsó ülésen hagyta. – A taxis ácsorgott ott a hatalmas csokorral, amely ezernyi színével és a szirmok között megbújó kis figurákkal szinte nevetett feledékeny gazdáján. Rowan hálás sóhajjal kotort elő a zsebéből egy húsz euróst és a fickó kezébe nyomta. –Grazie! Mille grazie!
A taxis elégedetten az újabb borravalótól, rájuk nézett. –Nincs szükségük kocsira?
-Ó, dehogynem – nevetett Harry. Mert ugye eszetekben sincs engem itt magamra hagyni? Vigyetek el egy darabon, és akkor talán nem fogom az orrod alá dörgölni, valahányszor találkozunk, hogy még egy virágcsokrot is képes vagy elhagyni, mert úgy izgulsz, mint egy kamasz.
-Kösz, Harry! És tudom, hogy akkor is szívatni fogsz ezzel, ha most beviszünk, de nagylelkű vagyok, mert boldog vagyok. Na, gyertek! – ölelte magához a lányokat. Gabriela meghatottan szaglászta a csodás csokrot, Vicky már ki is rántott belőle egy apró plüssmackót, Harry pedig az orra alatt morogva cipelte utánuk a táskákat, mint valami inas.
*
Miután lerakták Harryt a szállodájánál, végre egymásra koncentrálhattak, már amennyire ezt az újfent megállíthatatlan csacsogásra váltó Vicky mellett megtehették. A kislány feje fölött egymást nézték, mígnem Gabriela már érezni vélte a férfi pillantásának melegét a csontjaiban, a bőre alatt. Igazi megkönnyebbülés volt a szálloda előtt kikászálódni a szűk térből, amely csak ráerősített erre az érzésre. Pirulva hagyta magát bevezetni a klasszikus külső mögött megbújó modern belső térbe és nem tudta nem észrevenni az alkalmazottak kíváncsi és meglepett pillantásait. Rowan a tőle megszokott energikussággal intézte a bejelentését, aztán felkapta a csomagot és bekormányozta a lányokat a liftbe. Mágneskártyájával kinyitotta a szoba ajtaját és hagyta, hogy Vicky felfedezze az új birodalmát, majd elővett egy kis kulcsot és a szomszédos lakosztályhoz vezető ajtót is kinyitotta.
-Szóval… itt lakom én… egyelőre. És szigorúan meghagytam, hogy a mellettem fekvő szobát csak akkor adhatják ki, ha totális telt ház van, így aztán kényelmesen elférünk. 
Gabriela nézte a keskeny szállodai franciaágyat és tudta, két választása van. Vagy ezt osztja meg a lányával, vagy a lakosztály méretesebb ágyát Rowannal, Vicky pedig egyedül uralhatja ezt a szobát… a közelében, mégis külön. Valamilyen oknál fogva ez az utóbbi megoldás sokkal jobban tetszett neki. De azért hagyta, hogy a férfi még némi bizonytalansággal a hangjában tovább szője körülötte a hálót, aminek nyilvánvalóan ugyanez volt a célja. 

Rowan az órájára nézett. Itteni időszámítás szerint még korán volt a vacsorához, de otthon Vicky ilyenkor már éhes volt. És igazság szerint most ő is, mert az izgalomtól alig ment le néhány falat a torkán egész nap. Most azonban, hogy végre itt látta maga mellett élete két legfontosabb nőjét, határozottan megjött az ő étvágya is. És nemcsak az evéshez. Erősen bízott benne, hogy az utazás izgalmai kellőképpen elfárasztották a kislányt egy korai lefekvéshez, hogy aztán az édesanyja szórakoztatásáról gondoskodhasson.

6 megjegyzés:

csez írta...

"Harry barát!"
Rowan ősember?!? :P XDDDDD
Tetszett!
K&P

rhea írta...

Remélem sikerül most már rendezni kettejük dolgát. :)
Bár gondolom lesz még benne egy kis csavarintás. XDD
Köszönöm Jutkám, tetszett.
pusza

Gabó írta...

Szórakoztatás??? Mostanában így hívják? XDDDD
És tuti, saját tapasztalat, hogy a gyerekek akkor pörögnek a legjobban, mikor a felnőttek kettesben akarnak "szórakozni" ;) :P
Te megkönyörülsz most a két "szomjazónak", vagy szijjjod a vérüket a következő részben? XD
Az élet nagy kérdései..hm... :D
Pussz

Golden írta...

ennyire nem verheti őket a sors... vagy igen? a köhögés is makacs dolog, én csak tudom :P

Gabó írta...

Sós tengeri levegő a kulcsszó, varázsütésre elmúló köhögést kérnénk ha lehet! ;)
Vagy nem???! XD
Vagy esetleg pisilni kell, vagy szomjas vagyok, vagy nézhetem a tévét még egy kicsit? Hehe!
Neeeem! Akik ennyit nélkülöztek mostanság a "szórakozásból", azoknak egy időelőtt mélyálomba zuhanó, reggeli mozdulatlan Vickyt kérnék! :)

zso írta...

Mondjuk az az utolsó bekezdéses még egy kis bepróbálkozás Gaby részéról.... fekete pont.
"De azért hagyta, hogy a férfi még némi bizonytalansággal a hangjában tovább szője körülötte a hálót, aminek nyilvánvalóan ugyanez volt a célja."