Harry bénultan tartotta a kezében a telefont. Amikor
felhívta a barátját, fogalma sem volt róla, hogy nem a saját szívfájdalma lesz
a téma, hanem Rowan házasságának váratlan híre. Illetve hát annyira nem is
váratlan, idézte maga elé a genovai kirándulás néhány pillanatát. A srác úgy
nézett Gabyra, mintha a napba nézne. Igazából tehát nem volt meglepetés a hír,
talán csak az időzítés.
-Akkor legénybúcsút kell tartanunk. Nálad vagy nálam? –
kérdezte viccelődve és Rowan tudta, hogy most Genovára és Londonra gondol.
-Hát, attól függ, hogy mikor érsz rá… ha csak az esküvő
előtt, akkor inkább Genovában, mert akkor mást is beszervezek rá. Van itt egy
kollégám, rendes srác, összehaverkodtunk, szerintem te is bírnád. De ha
mostanában is van időd, akkor legyen inkább kettesben. Jó lenne dumálni,
úgyhogy sztriptíztáncosnőt ne szervezz be, ha lehet; és igazából nincs kedvem
most más srácok hülyeségeihez sem!
-Rendben, akkor chippendale fiúkat rendelek – röhögött
Harry, de Rowan nem tartotta viccesnek.
-Figyelj, szeretnék komolyan beszélni veled, úgyhogy próbálj
meg te is komoly maradni! – morgott a telefonba, mire Harry nem tudta kihagyni
a következő poénnak gondolt csipkelődést.
-Ha arra vagy kíváncsi, mit kell csinálnod a nászéjszakán…
-Harry! Felejtsd el, látom, veled nem lehet normálisan
dumálni!- hörrent fel Rowan és a hangjából Harry végre megértette, valami
olyasmi nyomasztja a barátját, ami egyáltalán nem vicces. Nem is baj, így
legalább ő is nyugodt szívvel előjöhet majd a gondjaival.
-Bocs, csupa fül vagyok. – komolyodott el hirtelen. –Tudod,
nem is baj, ha beszélgetni akarsz, tulajdonképpen nekem is lenne itt valami,
amiben a tanácsodat kérném, úgyhogy ha neked is jó, akkor gyere haza a
hétvégére és gyere fel hozzám. Rendelek valami kaját, aztán ha netán úgy
alakulna, hogy bánatunkban az asztal alá isszuk magunkat, akkor van helyem
bőven, hogy kialudd a mámorodat és még hírbe se hozzuk egymást azzal, hogy
együtt alszunk. – tért vissza az idétlenkedéshez.
-Oké, akkor pénteken este érkezem. Gabynak nem is mondom,
most csak kettőnké az éjszaka. – búczúzott hasonló stílusban Rowan, miközben
arra gondolt, hogy ugyan Harry a legjobb barátja, de hogy ebben a
gyerekkérdésben miféle tanácsot tudna adni, hát, ez erősen kérdéses volt. De
valakivel beszélnie kellett már a dologról, aki nem volt közvetve érintve
benne, mert lassan kezdett becsavarodni az átagyalt éjszakáktól.
*
Alig rakta le a telefont, amikor az ajtaján koppintottak.
Flavia ebédelni ment, így magad uram, ha szolgád nincs alapon, az ajtóhoz
ballagott, hogy megnézze, ki keresi. Zoltán toporgott odakint és fél szemmel a
titkárnő asztalán heverő papírokat nézegette.
-Zavarhatlak egy kicsit? – kapta a főnökére a tekintetét,
aki beleegyezően hátralépett és kitárta előtte az ajtót.
-Valami baj van?
-Nem, baj nincs, csak … a véleményedre lennék kíváncsi egy
…magántermészetű ügyben. – sóhajtott a magyar férfi.
-Magán természetű? – húzta fel a szemöldökét Rowan. Nagyjából
sejtette is, mi nyomasztja a másikat. Látta már a srácot együtt ebédelni
Flaviával, látta azokat a lopott pillantásokat, amiket vetett rá, amikor azt
hitte, senki sem látja, és ebből az ideges, kissé kapkodós viselkedésből kész
volt levonni a következtetést. Zoltánnak tetszik a lány! Meg tudta érteni,
hiszen Flavia valóban gyönyörű volt, megmozgatta volna bármely férfi
fantáziáját. De még élénken látta maga előtt az asszisztense piruló arcát, amikor
Harry társaságában ott hagyták őket az étteremben. Ohó, egy háromszög! A szolid
kis Flavia, aki úgy tűnt, nem érdeklődik senki iránt, és aki iránt se nagyon
érdeklődött eddig senki, megérezve rajta a tartózkodást, most hirtelen két
férfi érdeklődését is felkeltette. Rowan szerencsétlenségére mindkét férfi a
barátjának mondhatta magát. Bármelyik ujját harapja, fájni fog, de ha Zoltán
megtiszteli a bizalmával, akkor nem hagyhatja cserben. Feledve a felújított
lakosztályokba rendelni szükséges bútorok listáját, hellyel kínálta a férfit és
a hűtőjéből kivett két campari sodát. Ki sem töltötte, csak lekapta a kupakokat
és az egyiket Zoltánnak nyújtotta. Lehúzták a kellemesen hűs italt, aztán Zoltán
belekezdett.
*
Flavia kedvetlenül turkálta maga előtt az ebédet. Sokkal
jobb lett volna Zoltánnal enni megint, de a tegnapi beszélgetésük nem ment ki a
fejéből. Attól tartott, ha akaratlanul is, de megbántotta a férfit. Zoltán nem kertelt. Folytak belőle a szavak
megállíthatatlanul, elmondta, hogy hónapok óta gyűjti a bátorságot, hogy Flavia
elé álljon és megmondja neki, hogy vonzódik hozzá, hogy elhívja közös
programokra. Ő meg csak ült süketen, végül annyit sikerült kinyögnie zavarában,
hogy ő még nem gondolt ilyesmire a férfival kapcsolatban, mert kétségei vannak
a származása miatt. Bumm! Ennél nagyobb butaságot nem is mondhatott volna, és
még sikerült megfejelnie azzal, hogy ki tudja, hogy alakulna egy ilyen két
nációs kapcsolat, hiszen az ő szülei még talán azt sem tudják, hol van
Magyarország. Mintha a férfi valami világvégi helyről érkezett volna, de Zoltán
nevetve csak annyit válaszolt erre az ellenvetésére, hogy ő is csak annyit tud
Anconáról, amennyit egy Magyarországon futó színházi darabból „tudhat”.
Flavia nem emlékezett, hogy létezne olyan darab, ami a szülővárosában
játszódik, ezért a férfi elmesélte neki, hogy reneszánsz olasz komédiák alapján
írta egy magyar szerző az Anconai szerelmesek című darabot, amelynek helyszíne
az Adria-parti városka terecskéje, a hetvenes években. E kedves olasz
kisvárosban éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás
gyermekét egyedül nevelő, ám szívügyekben még mindig naprakész, korosodó
amoroso, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a
környék legpocsékabb kávéját felszolgáló, saját ristorante után ácsingózó
kávézótulajjal...És itt vannak még a többiek: a halmozottan hátrányos helyzetű
vándormuzsikus, az életunt milliomos, a szentéletű bölcs, akinek durva csuhája
alatt érző szív dobog. Valamint a tűzrőlpattant magyar lány, aki születendő
gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken.
Beszélgettek a darabról, amely nyilván semmit nem árult el a
lány szülőhelyéről, csak magáról az olasz életérzésről és mentalitásról, és
mindketten tudták, hogy nem kerülhetik el a valós kérdést, ami korábban olyan
sután sikkadt el. Végül Flavia hozta először szóba, hogy bár nagyon szimpatikusnak
tartja Zoltánt, de nem hiszi, hogy lenne jövője a kapcsolatuknak. Ő sosem
gondolt rá, hogy ne olasz férfival képzelje el a jövőjét. Erről persze eszébe
jutott Harry, meg az édes érzés, ahogy a búcsúzásnál megcsókolta, és belepirult
a saját apró kis hazugságába. A férfi kicsit sértetten válaszolt:
-Félre ne értsd, én is azt hittem, majd egy magyar lánnyal
fogok összeházasodni, nem azt terveztem, hogy idegenben alapítok családot,
hiszen egyszer vissza akarok térni a szülőföldemre. De mint ahogy az sok más
dologban is igaz, úgy a szív dolgai is képesek felülírni az ész döntéseit.
Flavia hallgatott. Nem azért, mert vitatkozni akart volna a
férfi mondandójával kapcsolatban, nem. A hallgatását leginkább az indokolta,
hogy pontosan ez a gondolat jutott eszébe neki is. Gondolhatott ő bármit a
sokak által okosnak tartott fejével, ha egyszer a szíve másként érzett. A
szépséghiba az volt a dologban, hogy Harry Glockhardt-tal kapcsolatban.
*
Rowan hallgatta a magyar férfit, akit láthatóan teljesen a
bűvkörébe vont a titkárnője. Értette a hezitálását, csak éppen fogalma sem volt
róla, miféle tanácsot adhatna ő ebben a helyzetben. De úgy tűnt, Zoltánnak nem
is annyira a tanácsára volt szüksége, sokkal inkább arra, hogy hangosan
kimondhassa a gondolatait. Ő aztán tényleg jól ismerzte ezt az érzést, amikor csak
beszélni akarsz valakivel, aki nem a fürdőszobai tükörben tanácstalanul rád
néző pasas. Csak kimondani a bensődet gyötrő gondolatokat, amik így hangosan
szinte kezdtek más értelmet nyerni, önmaguknak találták meg a megoldáshoz
vezető utat, ami a hangtalan, éjszakákat átívelő belső monológok után nem
látszott, de amint hangosan mondta ki őket, hirtelen valami megvilágosodáshoz
vezetett. Ahogy Zoltán beszélt az együtt töltött alkalmakról, az elhangzott
szavakról, a lány reakcióiról és ellenvetéséről, szinte rétegenként vált le
róla a görcsösség. Mire a történet végére ért az elbeszélésben, már azt is
tudta, hogy valószínűleg nem ez a lány volt megírva neki a jövőjére nézve, és
úgy érezte, bármennyire is fájdalmas, el tudja fogadni ezt a felismerést.
Kifelé menet megállt egy pillanatra a lány asztalánál, aki
az ebédszünetről visszatérve egy kimutatáson dolgozott éppen. Zoltán megvárta,
amíg Rowan diszkréten magukra hagyja őket, aztán egy halk torokköszörülést
követően csak annyit mondott:
-Flavia… nem tudom, hogy a főnök mondta-e már, de hamarosan
megnősül. Arra gondoltam, valami kis visszafogott ünnepség keretében talán a
szálloda is köszönthetné a friss házasokat, mert hamarosan ideköltözik az
asszony és a kislány is, hogy együtt legyen a család. Ha elvállalná ennek a kis házi ünnepségnek a
megszervezését, én bármiben a segítségére leszek. - azzal válaszra sem várva
halkan kilépett a szobából. Az egy dolog, hogy fejben már eldöntötte, hogy nem
hajlandó olyan szekér után futni, amely nyilvánvalóan nem akarja felvenni, de
ez még nem jelenti azt, hogy ne venné észre, hogy milyen bársonyos a fiatal
olasz lány bőre a délutáni napsütés fényében.
*
Rowan a repülőn ülve a Gabytól kapott levél másolatát
böngészte. Ez volt az a levél, amit Daniel ügyvédei küldtek Vicky láthatásának
ügyében. Sajnos nagyon úgy tűnt, nem fognak fogást találni a fickón, csak ahhoz
ragaszkodik, amihez a jog szerint ragaszkodhat is, de ez egyúttal azt is
jelentette, hogy búcsút mondhat az örökbefogadási terveinek. Szerette volna, ha
Vicky a nevét viseli, mert ez egyrészt tiszta helyzetet teremtett volna,
másrészt őszintén szerette a gyereket, de ha nem, hát nem, ez az iránta érzett
szeretetén mit sem változtat. Sokkal jobban aggódott azon, hogy vajon Vicky
hogy fogja megélni az apja hirtelen támadt érdeklődését. A múltkori
reakciójának fényében a férfit nem töltötte el feltétlen bizakodás. Nem tudta
volna megmondani, mi a baj ezzel az egésszel, egyszerűen csak érezte, hogy itt
egy olyan játszma kezdődött, ami messze túlmutat a kislány és az édesapja közti
kapcsolaton. Daniel Burns egyetlen alkalommal sem tűnt olyannak, akiben az apai
érzelmek hirtelen lángra kaptak és élni akar a jogával. Nem. Itt valami másnak
is kell lennie a háttérben, de fogalma sem volt róla, hogy derítse ki, micsoda.
5 megjegyzés:
Te már biztos kigondoltad ;) /kiderít
Tetszett ez a pasis-nap, így vasárnap reggel ;)
De Flavia.... *FP*
Nem a döntés, mert az szíve-joga, de ez a duma?!? :o XDD
K&P
Na hát erről beszéltem! :) Valamiért azt érzem, hogy nem arrafelé billenget a háromszög, amerre én akarom. XDD
És igen Flavia....milyen duma volt ez már?? Csak pislogok.
Nagyon várom, hogy mi lesz ebből! :)
Köszönöm, pusza
A ferfi karaktereidet, fohoseidet imadom. Komoly, felelossegteljes, megis vicces, szerelmes, belevalo pasik.
NADE!!!! A nok?????
Kiboritoak!
Valami parkapcsolati tanacsadoba elkuldhetned oket! ;)
Remelem idoben eszbekapnak! Most perpill Flavia!
Mi ez a naciofobia??? * FP
Óóóóó, akkor mégsem lesz majd szerelmi háromszög? Hogy Flavia már most döntött (?) Harry mellett, már ha látják még egymást. A "magyarázata" tényleg béna. Nők! :D Igazodjon ki rajtuk valaki. :D
Most nekem egy kicsit Rowan "sok" volt, amikor egyből levette, hogy mi lehet Zoltán baja. Szerintem a pasik 99%-ának gőze nem lett volna, mit akar a másik. Ő meg már meg is beszélte magával.
Nah, de ez van. Rowan már túl-túl tökéletes. Ilyen pasi nincs, és kész! :D
Na de tetszett ám azért! Danielt Normaval együtt meg elküldeném egy jó meleg éghajlatra, pihengessenek egy kicsit. (Remélem Daniel a végén koppan egy kicsit, Norma rájöhetne már, hogy csak kihasználják.)
P. Porcica
Istenem, ez a Flávia....XDD Mi az, hogy egy olasz, nem tudja, hol van Magyarország??? Ha így van, akkor kissé sötétség lakozik a fejében.....már bocsi Flávia. XDDD Nagyon bírtam a Rowen-Zoltán párost.
Jó kis mozi volt, köszönöm!
Megjegyzés küldése