Szürkeszem 43.

Harry bénultan tartotta a kezében a telefont. Amikor felhívta a barátját, fogalma sem volt róla, hogy nem a saját szívfájdalma lesz a téma, hanem Rowan házasságának váratlan híre. Illetve hát annyira nem is váratlan, idézte maga elé a genovai kirándulás néhány pillanatát. A srác úgy nézett Gabyra, mintha a napba nézne. Igazából tehát nem volt meglepetés a hír, talán csak az időzítés.

-Akkor legénybúcsút kell tartanunk. Nálad vagy nálam? – kérdezte viccelődve és Rowan tudta, hogy most Genovára és Londonra gondol.

-Hát, attól függ, hogy mikor érsz rá… ha csak az esküvő előtt, akkor inkább Genovában, mert akkor mást is beszervezek rá. Van itt egy kollégám, rendes srác, összehaverkodtunk, szerintem te is bírnád. De ha mostanában is van időd, akkor legyen inkább kettesben. Jó lenne dumálni, úgyhogy sztriptíztáncosnőt ne szervezz be, ha lehet; és igazából nincs kedvem most más srácok hülyeségeihez sem!

-Rendben, akkor chippendale fiúkat rendelek – röhögött Harry, de Rowan nem tartotta viccesnek.

-Figyelj, szeretnék komolyan beszélni veled, úgyhogy próbálj meg te is komoly maradni! – morgott a telefonba, mire Harry nem tudta kihagyni a következő poénnak gondolt csipkelődést.

-Ha arra vagy kíváncsi, mit kell csinálnod a nászéjszakán…

-Harry! Felejtsd el, látom, veled nem lehet normálisan dumálni!- hörrent fel Rowan és a hangjából Harry végre megértette, valami olyasmi nyomasztja a barátját, ami egyáltalán nem vicces. Nem is baj, így legalább ő is nyugodt szívvel előjöhet majd a gondjaival.

-Bocs, csupa fül vagyok. – komolyodott el hirtelen. –Tudod, nem is baj, ha beszélgetni akarsz, tulajdonképpen nekem is lenne itt valami, amiben a tanácsodat kérném, úgyhogy ha neked is jó, akkor gyere haza a hétvégére és gyere fel hozzám. Rendelek valami kaját, aztán ha netán úgy alakulna, hogy bánatunkban az asztal alá isszuk magunkat, akkor van helyem bőven, hogy kialudd a mámorodat és még hírbe se hozzuk egymást azzal, hogy együtt alszunk. – tért vissza az idétlenkedéshez.

-Oké, akkor pénteken este érkezem. Gabynak nem is mondom, most csak kettőnké az éjszaka. – búczúzott hasonló stílusban Rowan, miközben arra gondolt, hogy ugyan Harry a legjobb barátja, de hogy ebben a gyerekkérdésben miféle tanácsot tudna adni, hát, ez erősen kérdéses volt. De valakivel beszélnie kellett már a dologról, aki nem volt közvetve érintve benne, mert lassan kezdett becsavarodni az átagyalt éjszakáktól.

*

Alig rakta le a telefont, amikor az ajtaján koppintottak. Flavia ebédelni ment, így magad uram, ha szolgád nincs alapon, az ajtóhoz ballagott, hogy megnézze, ki keresi. Zoltán toporgott odakint és fél szemmel a titkárnő asztalán heverő papírokat nézegette.

-Zavarhatlak egy kicsit? – kapta a főnökére a tekintetét, aki beleegyezően hátralépett és kitárta előtte az ajtót.

-Valami baj van?

-Nem, baj nincs, csak … a véleményedre lennék kíváncsi egy …magántermészetű ügyben. – sóhajtott a magyar férfi.

-Magán természetű? – húzta fel a szemöldökét Rowan. Nagyjából sejtette is, mi nyomasztja a másikat. Látta már a srácot együtt ebédelni Flaviával, látta azokat a lopott pillantásokat, amiket vetett rá, amikor azt hitte, senki sem látja, és ebből az ideges, kissé kapkodós viselkedésből kész volt levonni a következtetést. Zoltánnak tetszik a lány! Meg tudta érteni, hiszen Flavia valóban gyönyörű volt, megmozgatta volna bármely férfi fantáziáját. De még élénken látta maga előtt az asszisztense piruló arcát, amikor Harry társaságában ott hagyták őket az étteremben. Ohó, egy háromszög! A szolid kis Flavia, aki úgy tűnt, nem érdeklődik senki iránt, és aki iránt se nagyon érdeklődött eddig senki, megérezve rajta a tartózkodást, most hirtelen két férfi érdeklődését is felkeltette. Rowan szerencsétlenségére mindkét férfi a barátjának mondhatta magát. Bármelyik ujját harapja, fájni fog, de ha Zoltán megtiszteli a bizalmával, akkor nem hagyhatja cserben. Feledve a felújított lakosztályokba rendelni szükséges bútorok listáját, hellyel kínálta a férfit és a hűtőjéből kivett két campari sodát. Ki sem töltötte, csak lekapta a kupakokat és az egyiket Zoltánnak nyújtotta. Lehúzták a kellemesen hűs italt, aztán Zoltán belekezdett.

*

Flavia kedvetlenül turkálta maga előtt az ebédet. Sokkal jobb lett volna Zoltánnal enni megint, de a tegnapi beszélgetésük nem ment ki a fejéből. Attól tartott, ha akaratlanul is, de megbántotta a férfit. Zoltán  nem kertelt. Folytak belőle a szavak megállíthatatlanul, elmondta, hogy hónapok óta gyűjti a bátorságot, hogy Flavia elé álljon és megmondja neki, hogy vonzódik hozzá, hogy elhívja közös programokra. Ő meg csak ült süketen, végül annyit sikerült kinyögnie zavarában, hogy ő még nem gondolt ilyesmire a férfival kapcsolatban, mert kétségei vannak a származása miatt. Bumm! Ennél nagyobb butaságot nem is mondhatott volna, és még sikerült megfejelnie azzal, hogy ki tudja, hogy alakulna egy ilyen két nációs kapcsolat, hiszen az ő szülei még talán azt sem tudják, hol van Magyarország. Mintha a férfi valami világvégi helyről érkezett volna, de Zoltán nevetve csak annyit válaszolt erre az ellenvetésére, hogy ő is csak annyit tud Anconáról, amennyit egy Magyarországon futó színházi darabból „tudhat”. 

Flavia nem emlékezett, hogy létezne olyan darab, ami a szülővárosában játszódik, ezért a férfi elmesélte neki, hogy reneszánsz olasz komédiák alapján írta egy magyar szerző az Anconai szerelmesek című darabot, amelynek helyszíne az Adria-parti városka terecskéje, a hetvenes években. E kedves olasz kisvárosban éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét egyedül nevelő, ám szívügyekben még mindig naprakész, korosodó amoroso, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló, saját ristorante után ácsingózó kávézótulajjal...És itt vannak még a többiek: a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikus, az életunt milliomos, a szentéletű bölcs, akinek durva csuhája alatt érző szív dobog. Valamint a tűzrőlpattant magyar lány, aki születendő gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken.

Beszélgettek a darabról, amely nyilván semmit nem árult el a lány szülőhelyéről, csak magáról az olasz életérzésről és mentalitásról, és mindketten tudták, hogy nem kerülhetik el a valós kérdést, ami korábban olyan sután sikkadt el. Végül Flavia hozta először szóba, hogy bár nagyon szimpatikusnak tartja Zoltánt, de nem hiszi, hogy lenne jövője a kapcsolatuknak. Ő sosem gondolt rá, hogy ne olasz férfival képzelje el a jövőjét. Erről persze eszébe jutott Harry, meg az édes érzés, ahogy a búcsúzásnál megcsókolta, és belepirult a saját apró kis hazugságába. A férfi kicsit sértetten válaszolt:

-Félre ne értsd, én is azt hittem, majd egy magyar lánnyal fogok összeházasodni, nem azt terveztem, hogy idegenben alapítok családot, hiszen egyszer vissza akarok térni a szülőföldemre. De mint ahogy az sok más dologban is igaz, úgy a szív dolgai is képesek felülírni az ész döntéseit.

Flavia hallgatott. Nem azért, mert vitatkozni akart volna a férfi mondandójával kapcsolatban, nem. A hallgatását leginkább az indokolta, hogy pontosan ez a gondolat jutott eszébe neki is. Gondolhatott ő bármit a sokak által okosnak tartott fejével, ha egyszer a szíve másként érzett. A szépséghiba az volt a dologban, hogy Harry Glockhardt-tal kapcsolatban.

*

Rowan hallgatta a magyar férfit, akit láthatóan teljesen a bűvkörébe vont a titkárnője. Értette a hezitálását, csak éppen fogalma sem volt róla, miféle tanácsot adhatna ő ebben a helyzetben. De úgy tűnt, Zoltánnak nem is annyira a tanácsára volt szüksége, sokkal inkább arra, hogy hangosan kimondhassa a gondolatait. Ő aztán tényleg jól ismerzte ezt az érzést, amikor csak beszélni akarsz valakivel, aki nem a fürdőszobai tükörben tanácstalanul rád néző pasas. Csak kimondani a bensődet gyötrő gondolatokat, amik így hangosan szinte kezdtek más értelmet nyerni, önmaguknak találták meg a megoldáshoz vezető utat, ami a hangtalan, éjszakákat átívelő belső monológok után nem látszott, de amint hangosan mondta ki őket, hirtelen valami megvilágosodáshoz vezetett. Ahogy Zoltán beszélt az együtt töltött alkalmakról, az elhangzott szavakról, a lány reakcióiról és ellenvetéséről, szinte rétegenként vált le róla a görcsösség. Mire a történet végére ért az elbeszélésben, már azt is tudta, hogy valószínűleg nem ez a lány volt megírva neki a jövőjére nézve, és úgy érezte, bármennyire is fájdalmas, el tudja fogadni ezt a felismerést. 

Kifelé menet megállt egy pillanatra a lány asztalánál, aki az ebédszünetről visszatérve egy kimutatáson dolgozott éppen. Zoltán megvárta, amíg Rowan diszkréten magukra hagyja őket, aztán egy halk torokköszörülést követően csak annyit mondott:

-Flavia… nem tudom, hogy a főnök mondta-e már, de hamarosan megnősül. Arra gondoltam, valami kis visszafogott ünnepség keretében talán a szálloda is köszönthetné a friss házasokat, mert hamarosan ideköltözik az asszony és a kislány is, hogy együtt legyen a család.  Ha elvállalná ennek a kis házi ünnepségnek a megszervezését, én bármiben a segítségére leszek. ­ - azzal válaszra sem várva halkan kilépett a szobából. Az egy dolog, hogy fejben már eldöntötte, hogy nem hajlandó olyan szekér után futni, amely nyilvánvalóan nem akarja felvenni, de ez még nem jelenti azt, hogy ne venné észre, hogy milyen bársonyos a fiatal olasz lány bőre a délutáni napsütés fényében.

*

Rowan a repülőn ülve a Gabytól kapott levél másolatát böngészte. Ez volt az a levél, amit Daniel ügyvédei küldtek Vicky láthatásának ügyében. Sajnos nagyon úgy tűnt, nem fognak fogást találni a fickón, csak ahhoz ragaszkodik, amihez a jog szerint ragaszkodhat is, de ez egyúttal azt is jelentette, hogy búcsút mondhat az örökbefogadási terveinek. Szerette volna, ha Vicky a nevét viseli, mert ez egyrészt tiszta helyzetet teremtett volna, másrészt őszintén szerette a gyereket, de ha nem, hát nem, ez az iránta érzett szeretetén mit sem változtat. Sokkal jobban aggódott azon, hogy vajon Vicky hogy fogja megélni az apja hirtelen támadt érdeklődését. A múltkori reakciójának fényében a férfit nem töltötte el feltétlen bizakodás. Nem tudta volna megmondani, mi a baj ezzel az egésszel, egyszerűen csak érezte, hogy itt egy olyan játszma kezdődött, ami messze túlmutat a kislány és az édesapja közti kapcsolaton. Daniel Burns egyetlen alkalommal sem tűnt olyannak, akiben az apai érzelmek hirtelen lángra kaptak és élni akar a jogával. Nem. Itt valami másnak is kell lennie a háttérben, de fogalma sem volt róla, hogy derítse ki, micsoda.