"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. február 6., csütörtök

Szürkeszem 33.



Rowan aláírta az előtte fekvő papírt, aztán az órájára nézett. Hamarosan a reptérre kell induljon, nehogy a délutáni csúcsforgalomban lekésse a gép érkezését. Leszólt a portára, hogy Giorgio hívjon egy taxit. A főportás megnyugtatta, hogy a kocsi hamarosan itt lesz és a virágcsokor is megérkezett már, amit még reggel rendelt meg a közeli virágüzletben. Lerángatta a nyakkendőjét és türelmetlen mozdulattal az íróasztal fiókjába gyűrte, aztán kikapcsolta a laptopot és szétnézett a napsütötte helyiségben. Nem volt olyan elegáns, mint a londoni, vagy csak másként; nem volt annyira hagyománytisztelő. A modern bútorok a friss olasz lakberendezők ízlését dicsérték, az összkép barátságos volt és neki eszébe sem jutott, hogy változtasson rajta. Ahogy kinézett az ablakon, a környezet a maga antik emlékeivel ordítóan elütött ettől a modern belsőtől, mégis szinte kiegészítették egymást, ahogy idebent is megjelent néhány apró részletben az ókori Genova, a reneszánsz, sőt még a klasszicista 19.  század is. Vajon a Gabrielában élő művészetszerető és –értő szakember mit szól majd hozzá? – merengett el egy pillanatra, aztán felállt és kinyitotta az ajtót.

-Ciao, Flavia! – intett oda a titkárnőjének, aki álmodozva nézett utána, ahogy szinte futva igyekszik a  lift felé. A lány az első
naptól szerelmes volt angol főnökébe, aki állandóan szomorú merengéssel üldögélt, amikor úgy hitte, nem látja senki. Most azonban nem volt szomorú, sőt, amióta Londonból visszajött, kifejezetten energikus és mosolygós volt. Akármi történt odahaza, az nyilván összefüggésben van a mai korai távozásával, és azzal a hatalmas tarkabarka virágcsokorral, amit az előbb csodáltak meg az alkalmazottak lent a lobbiban. A főnök rendelte – ennyit tudtak. De a csokor meglepő volt, nem egy szerelmes férfi vallomása, hiszen a buja virágok között apró figurák, kis csokoládé bonbonok bújtak meg, zavarbaejtő kavalkád volt. És a saját lakosztálya melletti szobát foglalta le. Ha nőt várt volna, miért ne költöztethette volna a maga lakrészébe? – ezen törték a fejüket mindannyian, bár Flavia talán egy kicsit jobban is, mint a többiek.

Huszonöt évével és eseménytelen magánéletével még a mai modern világban is lassan vénlánynak számított már itt Olaszországban, ahogy Guido bácsi felesége, Rosanna nemrég volt olyan „kedves” és meg is jegyezte, amikor a bátyja, Alfredo esküvőjén beszélgettek. A vendégek nagy része megjegyezte, hogy itt az ideje, hogy most már az ő lagziján törjenek a tányérok. De hát mit tegyen, ha még sosem érezte azt az izgalmat és borzongást, amit ennek a kissé távolságtartó idegen férfinak a közelében. De neveltetésénél fogva nem tehette meg, hogy nyílt jelzésekkel édesgeti magához. Azt remélte, hogy lelkiismeretes munkájával hívja fel magára a figyelmet és teszi magát lassan nélkülözhetetlenné a férfi életében, aztán egy nap majd ez a minden ízében angol férfi is ráébred, hogy a napfényes Itáliában talált rá a Szerelem. Most ezt a nagy eszmélést látta veszélyben. Bárki is érkezik, a férfinak nagyon fontos lehet, erről árulkodott a napok óta tanusított izgatott viselkedése, az a várakozás, ahogyan egy nagyon fontos személy érkezését előzik meg a türelmetlen vágyakozás tünetei. 

Rowan ugyanazzal a lendülettel lépett ki a földszinten a liftből, ahogy elindult. Egész viselkedése izgatottságról árulkodott. Paul, a holland boy vigyorogva hozta elő a pult mögül a fantasztikus csokrot, amelyben a Vickynek szánt apró meglepetések rejtőztek. A társaság alig titkolt vigyorral búcsúzott tőle, megnyugodva, hogy mégsem olyan sótlan, magának való pasas, mint amilyennek az elmúlt hónapban megismerték. Még a délelőtti megbeszélésen Zoltánnak, a magyar menedzsernek is feltűnt, mennyire izgatott. A szája szélét rágcsálva vallotta be a nagy izgalom okát, aztán nevetve hagyta ott a fickót, amikor az a Győzelem (Victory) egyezményes jelét felmutatva búcsúzott tőle. Úgy tűnt az egész szálloda felajzott kíváncsisággal és a sikerért szorítva örül vele együtt. 

Még mindig alig tudta elhinni, hogy egy héttel korábban rábírta Gabrielát erre a látogatásra. Igaz, egyelőre csak egy hétvége, de az első jelentősebb lépés az egymáshoz vezető úton. Amikor a nő kis lakásában a spagettit falatozva végre megnyílt előtte és szánta bánta az elhamarkodott döntését, amikor elmondta neki, hogy azóta ezerszer szerette volna visszaforgatni az idő kerekét, látta, hogy Gaby szívében lassú olvadásnak indultak a jégcsapok. Hamarosan már a nő is beismerte, hogy talán kissé túlzó volt a reakciója, bár akkor, a fájdalomban vergődve egyáltalán nem érezte annak. 

Mire áttelepedtek a kanapéra, nyugtalanul gesztikuláló kezüket lefoglalva egy-egy pohár borral, már érezhetően könnyedebb volt a beszélgetés. Rowan végre elmondhatta mindazt, amit hetek óta szeretett volna megosztani Gabrielával. Mesélt a személytelen szállodaszobáról, amelyben teltek magányának lassan vánszorgó órái, a városról, melyet még alig ismert, mert nem volt mellette senki, akivel felfedezni vágyott volna, a tengerről, amit még csak a repülőgépről látott. Cserébe Gabriela
Vickyről mesélt, a kezdeti dacos elzárkózásáról, ahogy azt képzelte egyszerű gyermeki gondolkodásával, hogy az anyja tett valami olyat, ami miatt a jó barát soha többé nem kopogtatott az ajtójukon. Nyilván így kellett lennie, ha még a szállodából is elment örökre, gondolta a gyerek. Az anyjáról, aki a temetést követő héten még velük lakott, de aki minden várakozás ellenére könnyebben viselte a rá szakadt magányt, mint bárki gondolta volna. A nyugdíjas kis közösségről, ahol Carole megtalálta élete célját, segíteni a nála is elesettebbeken, vigaszt nyújtani a valóban magányos embereknek, beszélgetni velük, programokat szervezni. Mostanra már aktívabb életet élt, mint korábban bármikor és messze társaságibb életet, mint a lánya. Végül beszélt Daniel váratlan felbukkanásáról, a hirtelen támadt érdeklődéséről, az amerikai álomról, amely – úgy tűnik - mégsem olyan édes, mint amilyennek kezdetben Dan hitte, de amely még így is vonzóbb volt neki, mintsem visszaköltözzön Angliába. Egy valamiről nem beszélt, önmagáról, hogy hogyan élte meg azokat a heteket, amikor úgy tűnt – talán örökre – szétváltak útjaik. Az átsírt éjszakákról, az első napokról, amikor szó szerint belebetegedett a férfi hiányába.

Rowan hallgatta és bár a nő egyetlen egyszer sem fejezte úgy ki magát, mint aki bármiért is  hibáztatná, de mégis folyamatosan szorult el a torka, ahogy egy-egy életkép hátterében felfedezte a maga dicstelen szerepét. Mennyi mindentől megkímélhette volna magukat, ha azon a végzetes estén inkább iszik egy pohár bort, vigasztalóan megöleli Gabrielát és befogja a száját! Most ezt tette. Nem beszélt a vágyairól, a terveiről, egyelőre beérte azzal, hogy a kanapé puha kárpitján néha egymáshoz ért a kezük, míg végül összefonták az ujjaikat. Végül az órájára pillantva meglepetten vette észre, hogy az idő ugyanúgy szaladt el most is, mint amikor még teljesen rendben voltak köztük a dolgok. A legszívesebben maradt volna, még ha csak a kanapén is, de tisztában volt vele, hogy ez még túl nagy kérés lenne; és egyáltalán nem volt benne biztos, meg tudná-e állni, hogy be ne kéredzkedjen a hálószobába, be abba a puha ágyba, amelyben egyszer már otthonra lelt, egy kisgyereket ölelve magához álmában. Nem! Amilyen gyorsan robbantotta fel maga mögött a hidat, olyan lassan kellett újraépítenie és elnyerve Gaby bizalmát, lassan visszalopnia magát az életébe. Ezért aztán vett egy nagy levegőt és előállt a nagy ötlettel, amelyet már egy ideje dédelgetett magában. 

-Gyertek el egy hétvégére Genovába! Csak egy kirándulás… jószerivel nem lenne fárasztóbb, mint amikor a szüleimhez mentünk Eastbourne-be. Még szabadságot sem kell kivenned, vagy Vickyt elkérni az óvodából. Csak egy hétvége, hogy lásd, mi várna ott titeket, ha egyszer rá tudnád szánni magad a költözésre. Kérlek, Gaby… gyertek el! – esdekelt, és a szavait szuggesztív tekintetével igyekezett megtámogatni. Majd öt perces néma csend követte a kérlelést, és amikor már-már feladta a reményt, Gabriela egy nagy levegővétel után bólintott.
-Pénteken megint szünet lesz az óvodában, és ha van egy kora délutáni gép, azzal elutazhatnánk. Vasárnap délután pedig hazajövünk. De csak ha nem zavarunk.
-Zavarni? Jézus, Gaby, ember nem lehetne most boldogabb nálam! – ragyogott fel a szürke szempár, amelyben eddig a bizonytalansággal vegyes reménykedés köde gomolygott, és a váratlan örömtől megrészegülve Rowan magához húzta a nőt. Mire felocsúdott, már a száját csókolta, aztán ahogy rájött, hogy még képes az utolsó pillanatban elszúrni a dolgot, óvatosan elengedte és csak annyit mondott:
-Köszönöm! – azzal már ki is lépett a lakásból, mielőtt túl gyorsan próbálja meg nem történtté varázsolni az eltelt pokoli időszakot. A küszöbön túl ácsorogva egy vágyakozó pillantást vetett a nő ajkára, mely még mindig a csókjától fénylett. 

–Reggel hozhatok egy kis fánkot, cserébe egy jó kávéért?
Gabriela halványan elmosolyodott, de ha már egyszer szabad utat adott, bolond lenne kis akadályokat gördíteni a rájuk váró izgalmaknak az útjába.
-Barackos fánk, hm? – nézett a férfira és tekintetében ott fénylett az a régi, már már feledésbe merült, de most felszínre törő emlék, amikor Rowan fánkkal kedveskedett nekik a kapcsolatuk kezdetén.
-Barackos – bólintott a férfi. -…és Vickynek egy csokis – emlékezett a kislány akkori csalódott arcára, amiért a kedvencéből nem hozott.
-Mikorra jössz? … csakhogy friss legyen a kávé? – mosolygott a nő, szája sarkában kis huncut vonással.
-8-kor? És Almát is hozom, hogy Vicky is örüljön. – tette hozzá, mire Gabriela most már szélesen mosolygott:
-Is?
*
Mindez eszébe jutott, ahogy az olasz taxis látványos kézmozdulatokkal és a nyitott ablakon kiszálló ékes, válogatott káromkodásokkal próbált kikeveredni a belvárosi csúcsforgalomból, hogy a repülőtérhez vezető kétsávos útra hajthasson. De Rowan nem foglalkozott vele. Bőséges borravalót helyezett kilátásba, ha nem késnek egy percet sem, innentől ezt a gondot a férfi vállára pakolta, ő maga pedig elmerült az álmodozásban. Gabriela hamarosan itt lesz! Ezzel pedig talán ténylegesen megteszik az első lépést afelé, hogy újra megtalálják a közös jövőhöz vezető utat.

7 megjegyzés:

csez írta...

Úgy legyen! ;)
De hol vénlány a 25?!?! XDDDDD
Ez akadt be egyedül... O.o
A többi nagyon tetszett! Hogy a szálloda dolgozói így szorítanak érte, és hogy Vickynek köttetett csokrot, különösen ;)
K&P

Golden írta...

csak a családcentrikus olasz megítélés szerint (abból is inkább a délolasz)/ 25
a dolgozók meg leginkább csak aggódtak szerintem, hogy micsoda karót nyelt pasi, mert aki ilyen a magánéletében, az főnöknek is borzasztó...de megnyugodtak, hogy vér folyik az ereiben mégis... a magyar menedzser meg ugyebár még jó barát is lehet... valakinek ;)

zso írta...

Örömmel olvastam, hogy Gabyt is elküldted egy kis "rázogatásra".
Így már egyből más a hangulatom/ta.
Na, de ez a Flavia, túl szépre sikeredett...Még szerencse, hogy déli a neveltetése... XD ... Rowen, meg eddig a karót nyelt angolságot képviselte. Mert ugye nincsenek véletlenek! XD Ha nem így lett alakul, akkor ugye Gabynak megcsúszott volna ez a kis kiruccanás, aztán meg üdügélhetett volna a Padon Daniellel. <3
Tetszett, köszönöm, jó volt.

Névtelen írta...

Óóó, szerintem Gaby egyből rájön, hogy hülye volt! :D Meglátja Genovát és haza sem akar menni. :D "Hát ezt akartam kihagyni?" :D Kicsit teperhetne ő is, ne csak mindig Rowan... :D (Porcica)

Golden írta...

egy csúnya Flaviának mi értelme lenne? ;)Majd bemutatom Gabynak, hátha kiveri őt is a víz ;) *gonoc gondolatok jőnek így ebéd helyett :P

Gabó írta...

Flavia jobb "Gaby" lett volna! ;)
Ezt csak úgy margóra :)
El tudom képzelni a sürgő forgó izgatott Rowant, ahogy örömében várja a csipet-csapatot! XD
Kis virágcsokor a leányzónak, szomszéd szoba a lányoknak. Ohóóó!
Nem eszik azt olyan forrón! XD
Úgy látom formálgatod Gaby anyját is, hogy "otthonhagyható" állapotba kerüljön. Jól van, akkor talán egyenesbe is jönnek hamarosan! *.*
<3

Golden írta...

Flaviába csak most futottam bele, Cristina Brondo a neve. Így jártunk. Most akkor megpróbálom beállítani a dolgot úúúgy, hogy Rowanunk egy hétköznapi helyes nőbe esett bele és ellent tud állni egy igazi mediterrán szépségnek (?) ...