Szürkeszem 44.

-Anyaaaa! – Gabriela kiáltása végigsüvített a házon. Carole éppen a csavarókat szedte ki a hajából, hogy utolsó lépésként a frizuráját is rendbe tegye, de a lánya kiabálására lélekszakadva futott megnézni, mi a baj. Kivételesen örült, hogy az unokája Rowan szüleivel van, mert Gaby egymaga is képes volt ma az őrületbe kergetni, és erre nem volt mentség az sem, hogy egy menyasszonynak erre minden joga megvan.

-Mi a baj? – esett be szinte a szobába, ahol a lánya öltözködött.

-Nem bírom felhúzni a cipzárt. – lélegzett mélyeket Gabriela, hogy a készülődő pánikot leküzdje. Oké, hogy az elmúlt két hétben nem próbálta már fel ezt az átkozott ruhát, de hát az mégsem létezik, hogy ennyi idő alatt kihízta volna. Most még főleg nem, hiszen… nos, még meglehetősen korai lett volna. Ő maga lepődött meg a legjobban, amikor egy reggel arra ébredt, hogy a nyitott ablakon feléje szállingózó friss süteményillat felkavarta a gyomrát. Addig a pillanatig csak csábítani tudta a forró lekvár és a porcukor mennyei illata, de aznap reggel még a gondolatra is tótágast állt benne minden. Nem volt már nyeretlen kétéves, nem gondolt megfázásra, már csak azért sem, mert aki ebben a kellemes melegben képes volt megfázni, az meg is érdemelte. Ráadásul volt már tapasztalata. Igen, az első pillanatban villámcsapásként érte a felismerés, terhes! Nem is nagyon csodálkozott a dolgon, hiszen a genovai kirándulás alkalmával valahogy szóba sem került, hogy ő védekezik-e, vagy hogy Rowan felkészült-e… semmi sem számított, csak a vágy és az öröm, hogy annyi fájdalmas hét után végre újra ölelhetik egymást. 

Carole Harmon megvizsgálta a cipzárt, sehol sem csípődött be a finom anyag.

-Vegyél egy nagy levegőt! – utasította a lányát, aztán egy gyors mozdulattal felhúzta a cipzárt. Gabriela kiengedte a bent tartott levegőt és máris tudta, hogy ebben a ruhában aligha fogja tudni végigcsinálni az egész napot. Lerepedni talán nem fog róla, de a levegővétel határozottan problémát okozott.

 –Ez mindig ilyen szűk volt? -  nézett át a válla felett az anyja a tükörbe, ahol a pillantásuk találkozott.

-Nem. – motyogta Gaby és a színe kezdett hasonlóvá válni, mint a vázában pompázó vörös rózsacsokor, amit Rowan hozott aznap, amikor megérkezett Genovából.

-Terhes vagy. – sóhajtott az anyja. Nem kérdezte, tudta. –Nem kellett volna ezzel még várni? – kereste a lánya pillantását, aki megrántotta a vállát.

-Lehet, hogy kellett volna, de úgy alakult.

-úgy alakult... édes lányom, neked mindig csak úúúgy alakulnak ezek a dolgok. Azt hittem, Vicky után már van annyi eszed, hogy vigyázz. Rowan persze nem tudja, mi?

-Nem, még nem tudja, és nem a mai nap lesz az, amikor el fogom neki mondani. – húzta durcás grimaszra az ajkát Gabriela. Ez már sosem fog megváltozni? Ha az anyjával valami komoly dologról beszélnek, azonnal tízévesnek érzi magát, akit rendre utasítottak valami miatt. De hát nem csinált semmi rosszat. Összeházasodnak, ez a gyerek házasságba érkezik. Istenem, pár héttel korábban, mint azt hivatalosan illenék, …kit érdekel. 

-Beszéltetek egyáltalán róla, hogy akar-e gyereket? – rántott egyet teljesen feleslegesen az asszony hátul a ruhán.

-Miért ne akarna? Hiszen az első felesége is babát várt, amikor meghalt. – vonta meg a vállát Gabriela.

-A házastársak meg szokták beszélni, hogy hányat és mikor akarnak. – grimaszolt mögötte az anyja. 

-Hát, ez így konkrétan nem került még szóba. De amilyen jól megvan Vickyvel, nyilván nem fog kiakadni, ha lesz egy sajátja is. – szusszantott mérgesen Gabriela, amiért az anyja egymás után teszi fel a kényelmetlen kérdéseit.

-Azt nem tudhatod. Vicky már nagy lány, nem kell átvirrasztania miatta éjszakákat, nem vagytok annyira a lakáshoz sem kötve vele, hiszen egy bébiszitter akármikor elvállalja, de egy újszülött… ráadásul ott az idegenben …nekem mindegy, te tudod, mindig is te voltál az okos, aki mindenkinél jobban tudott mindent. De ha mégis rosszul fogadja, akkor legalább ne sértődj meg. A férfiak szeretik az ilyesmit előre megtervezni, hogy úgy érezzék, valami közük nekik is van hozzá.

-Volt hozzá köze, nem is kevés. – forgatta meg szemeit Gabriela, mire az anyja megcsóválta a fejét. Ez a lány… semmivel sem megfontoltabb, mint hat évvel ezelőtt. Ha azt hiszi, hogy ezzel a cinikus és szexista megjegyzéssel megbotránkoztatta, akkor nagyon téved. Nagyon biztos lehet Rowan érzéseiben, ha ennyire bízik benne, hogy a fickó, aki nemrég egy csodás gyűrűvel hivatalosan is eljegyezte, nem fog megfutamodni a jó hírt hallva. De ő még emlékezett rá, hogy annak idején Daniel Burns-szel is ilyen magabiztosan közölte a hírt, aztán persze összeomlott, amikor kiderült, a férfi nem tervezgetett családot.

-Mikor jön? – nézett az órára, miközben Gabriela hajába tűzte a csipkefátylat. -…mert ebben leülni nem fogsz tudni. – A következő pillanatban dudálás hangja hallatszott és Gaby az ablakhoz szaladva kilesett.

-Már itt is van. A te Henryd  meg éppen most állt meg mögötte, úgyhogy két perced van, hogy elkészülj. – nyújtotta ki csúfondárosan a nyelvét az anyjára, aki úgy pirult el a férfi nevét hallva, mint korábban a lánya.

Carole kinyitotta az ablakot és mint egy kofa kikiabált.

-Ne gyertek be! Még kell öt perc… nekem. – nevetett, ahogy a férfiak egyformán türelmetlen mozdulattal az órájukat mutogatták neki. Őt igazán nem hibáztathatja senki, éppen elkészült volna, ha Gaby nem lepi meg ezzel a hírrel az előbb. Ők odakint inkább örüljenek, hogy még felhőtlenül örülve várhatják a ceremóniát. 

Harry, látva Gaby anyját az ablakban, kiszállt és rágyújtott egy cigarettára. Ennyi idejük még egészen biztosan van, mert ha jól látta, az asszony hajában még színes hajcsavarók voltak. Nézte a barátját, aki kedélyesen a mögöttük megálló kocsiból kiszálló férfihez ballagott és kezet fogott vele. Olyan nyugodt! Persze, az első esküvőjén is nyugodt volt, még Melanie anyja sem tudta kiborítani, aki maga volt az idegbaj a lánya esküvőjén. Irigyelte Rowantól ezt a sztoikus nyugalmat. Eldöntötte, megnősül, ma eljött a napja, pont. ...Hát ja, úgy könnyű, ha az ember tudja, mit akar! Nem úgy, mint ő. Már előre rettegett a viszontlátástól, amikor újra látja majd Flaviát. Fogalma sem volt még róla, meg merjen-e kockáztatni egy kikosarazást, de tény, hogy nőre ennyit nem gondolt még kamaszkora óta. Talán mégis csak utána kéne járnia a dolognak, mi lehetne kettejük között.

Merthogy úgy alakult, hogy Rowanékkal együtt utazott Genovába. A hajót már lefoglalta egy hétre a barátjának, hogy a nászútjukat azon tölthessék, addig ő a környéken akart utazgatni; aztán ha az ifjú házasok visszajönnek, ő tervezett egy hosszabb hajóutat, reményei szerint nem egyedül. Bár, Rowan nem kecsegtette semmi jóval. Szerinte Flavia ahhoz túlságosan hagyománytisztelő, hogy minden elköteleződés nélkül elkísérje arra az útra. De ő érezte a lány remegését attól a kis puszitól. Akiben így lobog a láng, az talán nem fogja elutasítani.

*

Gabriela a gyönyörű orchidea csokrot úgy fogta a kezében, mint egy drága és törékeny porcelánt. A maga nemében az is volt, roppant sérülékeny, mint maga a szerelem. Rowan úgy adta át neki, hogy közben a szívéig kúszó hangján arról beszélt, hogy ez a virág a ritka szépséget, szerelmet, szép asszonyt szimbolizálja. A kínai kultúrában pedig a bő gyermekáldás és a hosszú élet jelképe. Ez volt az a pillanat, amikor majdnem elszólta magát. Mélyeket lélegzett, küzdve a gyengeség ellen, amely már-már eluralkodott rajta. Reszketett  egyszerű, sima ruhájában, amely a csípőjétől lágyan omlott alá, szoros felső része azonban pattanásig feszült, már-már kacéran kiemelve megduzzadt melleit, amelyek magukra is vonták a vőlegény éhes tekintetét. Fátyla minden lélegzetvételnél megrebbent, és már alig várta, hogy az oltár előtt visszahajthassa, mintha a légies anyag akadályozná a kellő oxigénhez jutásban.

A zongorajáték dallamára az édesanyja karjába kapaszkodva vonult be. Lettek volna jelentkezők az édesapa szerepének helyettesítésére, de ők ketten úgy gondolták, legyen Carolé a lehetőség, és igazából senki nem is ütközött meg a döntésükön. Az első lépéseket leszegett fejjel tette meg. Látta már Rowant, az elegáns sötét öltönyt, ami úgy simult az alakjára, mintha ráöntötték volna. Amikor felnézett, mégis úgy érte a látvány, mintha csak most látná először. Egy orchidea virág reszketett a zakó reverzén és csak a haja árulkodott róla, hogy a mai nap azért őt sem hagyja hidegen. Mire ő megindult az oltár felé, nyilván néhányszor átszántott ujjaival a frizuráján, de ettől csak lágyabb lett az arca, kevésbé szigorú a megjelenése.

Amikor mellé lépett, a férfi gyengéden visszahajtotta a fátylát, ujjával szinte véletlenül megcirógatva az arcát, amely ettől az ártatlanul gyengéd mozdulattól azonnal színt kapott. 

A ceremónia kezdetét vette, s szinte megszűnt körülötte a világ, ahogy a férfi fogadalmát hallgatta:

-Fogadd tőlem ezt a gyűrűt, szerelmem zálogát, házasságunk jelképét! Fogadd minden javamat, melyet megosztok veled, testemet, mely téged szolgál. Szeretlek. Köszönöm azt a pillanatot, amikor rádöbbentettél, hogy rád és Vickyre vártam, és ti vagytok azok, akikre vigyázni akarok, és akikről gondoskodni szeretnék. Szeretlek, mert értelmet és célt adsz az életemnek, olyan dolgokat adsz meg, teszel le elém karnyújtásnyira, amiket egész idáig kerestem. Amikor találkoztam veled, végre felfogtam, hogy egyetlen megfoghatatlan gyönyörűség van ezen a világon, amiért érdemes élnem... akiért érdemes. Téged szeretni és általad szeretve lenni. Ez hiányzott. Te hiányoztál. Aki képes egy pillantással, egy félszeg érintéssel átmelegíteni minden porcikámat, akinél megmelegedhetek, ha fázom.... Aki képes ennyi boldogságot adni nekem csupán azzal, hogy van, annak feltétel nélkül adom oda a szívem és szentelem neki egész hátralevő életem az ő boldogsága érdekében. Megfogadom, hogy örömmel és minden szeretetemmel tartok ki melletted jóban és rosszban is. S ha majd egyszer eljön egy olyan idő, amikor már nem leszek ilyen fiatal, ameddig lesz valamennyi erő a karjaimban, azt csak arra fogom használni, hogy Téged átöleljelek, örökké...

Izgatottságában és meghatottságában majdnem elfelejtette a maga szövegét, végül azonban halkan belekezdett:

- Én, Gabriela …itt Isten, családjaink és barátaink színe előtt ünnepélyesen fogadom, hogy örök barátod, hűséges társad,

szerelmed leszek betegségben-egészségben, jóban-rosszban, osztozom örömödben és veled sírok bánatodban. Ígérem Neked, hogy feltétel nélkül szeretlek és szeretni foglak, támogatlak céljaid elérésében, becsüllek és tisztellek, és mindezt a kincset ápolni és gondozni fogom az idők végezetéig. Fogadom, segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád,és lesz elegendő türelmem. Hogy beszélek, amikor az kell és hallgatok veled, amikor nem. Hogy nem nem bánom, ha nem szereted a ribizlit. (Elmosolyodott, ahogy a padsorok felől halk kuncogás hallatszott) Hogy a szíved melegében élek és az lesz az otthonom, hogy szívem melegébe fogadlak, hogy az lehessen otthonod. A mai nappal Neked adom kezemet, szívemet és egész hátralévő életemet. Szeretlek!...És esküszöm, hogy örömmel fogadom a gyermekeket, amelyekkel megajándékozol – tette hozzá egy hirtelen ötlettel egy régi esküvőn hallott fogadalom részletét. A vallomás első része ezennel megtörtént, a pontosításról majd a megfelelő pillanatban beszél leendő férjének.

A csók, mellyel hivatalosan is megpecsételték fogadalmukat, szenvedélyes volt és véget nem érő, míg a pap halk torokköszörülése és a vendégek kacarászása vissza nem térítette őket a jelenbe, a percbe, amikor férj és feleség lettek.

*

-Szabad egy táncra? – kocogtatta meg Rowan vállát Harry és a férfi kuncogva nyomott egy csókot Gabriela szájára, mielőtt a

barátja felé fordult.

-Melyikünknek szólt a felkérés? – vigyorgott felszabadultan, aztán egy elegáns mozdulattal a barátja karjaiba kormányozta a feleségét. Néhány hete még a legmélyebb nyomorban nézte maga fölött a stukkókkal díszített plafont, ma pedig férj és apa lett belőle. Sosem remélt, de mindig vágyott álma vált valóra Gabriela oldalán. Vicky pedig egészen elbűvölően viselkedett egész nap. A szülei vállalták, hogy vigyáznak a kislányra, aki mától az unokájukká vált. A templomban nagy komolyan vonult előttük, szórta a halvány szirmokat kis kosárkájából, amit a virágos javaslatára rendelt. Vicky egész egyszerűen el volt varázsolva a feladattól. Mostanra pedig már békésen szuszogott otthon, Gaby édesanyjának felügyelete alatt. A szülei a lakásában éjszakáznak majd, ahol Alma várta őket, reményei szerint türelmesen. Ők pedig a szállodában kapták meg a nászutas lakosztályt. Ulf felülmúlta önmagát… megbékélt már új főnökével és a régi iránti tisztelettel fejedelmi ünnepi menüt állított össze. A volt alkalmazottai és azok, akik nem is ismerték, egy emberként kívántak nekik sok boldogságot, amikor bevonultak; mindannyiukon látszott, hogy roppant romantikus fordulatnak tartják, hogy a valamikori igazgató és a titkárnője egymásba szerettek és összeházasodtak. Itt volt Thomas is a feleségével, viccelődve vonta felelősségre az elődjét, amiért megszökteti az egyik legjobb alkalmazottját, de aztán sok boldogságot kívántak és hamarosan ott is hagyták a társaságot, hogy meghitt körben ünnepelhessenek.

Egy pohár pezsgőt kortyolgatva nézte, ahogy Harry lendületesen megforgatja Gabrielát, aztán ijedten csapta le a poharat, amikor a felesége térde megroggyant és egy kecses mozdulattal elájult.