Szürkeszem 47.

Rowan vigyorogva nyomta ki a telefont és néhányszor mélyet sóhajtott. Gabrielával már szóban is izzasztó a játszadozás, és itt az irodában már mégse teheti meg, hogy a lágy gurgulázó nevetését hallva magához nyúljon. Az ablak felé fordulva kissé elbambulva nézte a dús lombokat, amiket incselkedve rázott a tenger felől érkező sós illatú szél, amikor a háta mögött egy óvatos mozdulatot követően megtorpant valaki. Megperdült a székével és Flavia tűzvörös arcára esett a pillantása. Nem tudta, mióta volt a szobában, de a pirulásából ítélve hallotta, ahogyan főnöke érzéktelesen ecsetelte a telefonba, mi minden fog csinálni néhány hetes hitvesével, mihelyst átlépte az otthona küszöbét. A felmerült ötlet emléke önkéntelenül is újabb vigyort csalt az arcára, aztán megköszörülte a torkát és kicsit feljebb húzódva az öblös bőr karosszékben próbált józanul viselkedni. Atyaisten! Mintha még ez a szék is szerepet kapott volna az egyik hangos ábrándozásában. Remélhetőleg az olasz lány tudta, hogy az is Gabynak szólt, nem neki, mert más sem hiányzik, minthogy feljelentsék munkahelyi zaklatásért. 

-Segíthetek? – kérdezte a korábbi erotikus beszélgetéstől még mindig rekedten, mire a lány még mélyebb bordó színt öltött. Ennek meg mi baja? Annyira azért nem lehet kis ártatlan virágszál, hogy még életében ne hallott volna ilyen kifejezéseket. – morfondírozott magában a férfi, míg végül megnyugodva látta, hogy Flavia kihúzza magát és végre kinyögi, miért zavarta meg ilyen kínos helyzetben.

-Khm… Mr. Burns és a felesége érkezett meg, és kérték, hogy szóljanak Önnek.

A korábbi hangulat úgy hullott le Rowanról, mint egy túlméretezett kabát, amit csak a gombolás tartott a helyén.

-A felesége? – visszhangozta a friss információt, mire Flavia megvonta a vállát.

-Guido ezt mondta a telefonba.

-Köszönöm, máris megyek. – mondta faarccal a férfi és arra gondolt, hogy ez a hír tökéletes hidegzuhany volt. Ahogy a titkárnője mögött becsukódott az ajtó, még megengedett egy gondolatot a bosszankodásnak, hogy csak így meglephették, miközben a feleségével enyelgett, aztán Gabyt hívta, hogy értesítse a vendégeik megérkezéséről.

*

Flavia még be sem csukta maga mögött az ajtót, már hallotta, ahogy a főnöke újra a feleségével beszél: -Szia édes! – hallotta a dörmögést, amitől még az ő gerince mentén is végigfutott a borzongás. Gabriela Marshall nem is sejti, micsoda szerencsés nő! – sóhajtott bánatosan; és Guidora gondolt, aki az esküvőn egész idő alatt tette neki a szépet, amikor a friss házasok eltűntek, még meg is csókolta, aztán megszólalt a telefonja és a férfi zavartan pillantott rá. Azt mondta, feltétlenül fel kell vennie, és kicsit félrevonult. De még kapkodó hadarása közepette is hallotta Flavia, ahogy beleszól a telefonba: -Mia cara, ne szívd a vérem! Megmondtam, hogy ma este hivatalos dolgom van, nem szórakozni megyek. Ha végeztem, sietek haza. Ti amo! – cuppogott bele a készülékbe. Keserűen gondolt rá, ahogy a kitartó magyar férfi érdeklődését rendre figyelmen kívül hagyta, ahogy a szőke óriás angolt is kikosarazta, mert olasz férfit akart. Hát, megkapta. Az álompasi pedig a most biztosan becsukott párnás ajtó túloldalán teszi a szépet a feleségének, észre sem véve az őt követő érdeklődő női tekinteteket. Csak ő lehet olyan szerencsétlen, hogy annyi normális férfi között kiszúrja magának az egyetlen linket.

*

-Jóképű férfi! – súgta oda Norma Danielnek, amikor megpillantotta Rowan Marshallt a lépcső tetején. A férfi idegesen összerándult. Más sem hiányzott, minthogy még pasiként is bejöjjön Normának Gabriela férje, mert már így is kezdte unni a napok óta zengett ódákat a férfiról, aki lám, egy idegen gyereket is képes úgy szeretne, mintha a sajátja lenne. Daniel utálta, amikor lelkiismeret furdalást akart benne ébreszteni bárki is. Nem volt annyira felületes, hogy ne tudta volna, volt miért, de kikérte magának… ha ő tudja kezelni a maga etikai hiányosságait, senki másnak nincs joga a szemére vetni. Még Normának sem.

-Lekésted, most nősült meg. – morogta oda halkan, miközben egy barátinak szánt mosollyal fordult a közelgő felé.

-Szeretem, ha féltékeny vagy. – súgta vissza az asszony, és szerencséjére nem látta Daniel grimaszát. Féltékeny? Ahhoz leginkább érzelmileg kéne elköteleződnie, hogy bárkire féltékeny legyen. Anyagilag a fickó nem jelent rá veszélyt, így nem is nagyon foglalkozott vele. 

-Üdvözlöm Önöket Genovában! – állt meg előttük a házigazda. Az elegáns amerikai nő feléje nyújtotta gyűrűktől csillogó kezét. Az ékszerek mindegyike iparművészeti remeknek tűnt.

-Norma Warner vagyok.

-Rowan Marshall. … Úgy hallom, gratulálhatok?

Azok ketten zavartan néztek rá. Rowan a recepció felé biccentett a fejével. -Mr. Burns és neje…

-Jaaa, ...neeem! – legyintett Daniel. –Csak az egyszerűség kedvéért, és mert nem akartuk, hogy kitudódjon, hogy egy híres ember szállt meg… az újságírók miatt, tudja.

-Értem, bár az alkalmazottakért garanciát vállalok. Nagyon jól tudnak titkot tartani, mert nem egyszer fordult meg már e falak között olyan vendég, aki meg akarta őrizni az inkognitóját. …Akkor megmutatom a szobájukat. – nyúlt a kulcsért, amit Guido szolgálatkészen nyújtott feléje.

-Szerintem tegeződjünk! – torpant meg az asszony. –Olyan körülményes ez a magázódás, és hát hamarosan találkozunk a kislánnyal is, már csak miatta is egyszerűbb volna. Ugye tudja, hogy jövünk? – kapaszkodott Rowan karjába.

-Nos… azt tudja, hogy jön az édesapja és az a néni (bocsánat, mosolygott Normára), akivel az apja együtt él. Nem igazán tudtuk, hogy ezzel kapcsolatban mit is mondhatnánk neki.

-Semmi baj, majd összeismerkedünk – csillogott várakozásteljesen az asszony szeme. Daniel szinte unottan baktatott mögöttük.

Rowan egy elegáns mozdulattal kitárta előttük az egyik legszebb lakosztály ajtaját és előre engedte őket, aztán fél szemmel a boyt nézte, aki a temérdek bőröndöt becipelte a nyomukban. Danielnek eszébe sem jutott honorálni a fáradozásait. Egy hunyorítással elküldte Pault, aztán kéretlen vendégeire mosolygott. Még ő is érezte, hogy ez az annyit gyakorolt műmosoly most még az átlagnál is művibbre sikerült.

-Akkor frissítsétek fel magatokat nyugodtan, pihenjetek, a szobaszervíz a rendelkezésetekre áll. Gaby és Vicky nemsokára megérkeznek, aztán együtt vacsorázhatnánk. Úgy gondoltam, itt az étteremben, de ha inkább máshova mennétek…

-Nem, persze, ez tökéletes lesz – mosolygott rá az asszony, de Rowan csak arra tudott gondolni, hogy aki miatt ez az egész áldatlan helyzet előállt, az némán és minden érdeklődés nélkül nézelődik, mint akinek tökéletesen mindegy, hogy hamarosan találkozik a lányával. Eddig is utálta Daniel Burns-öt, de ez az érzés óráról órára, percről percre csak erősödött benne. A helyzet nevetségesen kezdett úgy kinézni, mintha Norma Warnert sokkal jobban érdekelné ez a találkozó, mint az édesapát, aki képes volt ügyvédek útján magának is követelni a gyereket, akiről valaha hallani sem akart. Határozottan érdekes felfedezés volt ez.

*

-Szia kicsim! Norma vagyok. – lépett előre az asszony, de a kislány elnézett mellette.

-Apa? – kérdezte csendes, mégis csengő hangon, és a kérdéstől Rowannak összeszorult a mellkasa. Ez fájt! Ez a nyomorult fajankó egyszerűen nem érdemli meg, hogy Vicky őt nevezze apának, még ha biológiailag ki is harcolta magának ezt a jogot.

-Szia! – állt vele szemben a szőke férfi és szinte zavarban érezte magát az övéhez kísértetiesen hasonló apró arcban csillogó szürke szemek kutató pillantásától.

-Danielnek hívják. – simogatta meg Gabriela a lánya fejét; és Rowan hálásan nézett rá. Igen, ez a legtöbb, amit ez az ember megérdemel. Ő lehet Daniel, de az apja soha nem lehet ennek a kislánynak. Ezt a jogát azon a napon lehúzta a klozetton, amikor Gaby szemébe nézve megtagadta a terhes lányt.

-Dan! Mondj már valamit! – fordult Norma a lemerevedve ácsorgó férfihoz. 

-Hol voltál eddig? – szólalt meg közben a gyerek, és Rowan a háta mögött összeszorított ököllel ünnepelt.Yesss… Ez az apró kislány hamarabb fogja földre vinni Daniel Burns-t, mint amire ő vagy akár Gaby képes lenne.

-Öööö… Amerikában élek. – nyögött a férfi.

-Miért? – jött a kérdés csípőből.

-Miért… hát, mert … ott is ilyen meleg van. – dadogott a férfi. Rowan elfordult, mert ha még egy percig nézi ezt a kínlódást, hát elröhögi magát. Daniel Burns egy barom! Ezt eddig is tudta, de ez a gyengeelméjű válasz végképp bebizonyította.

Gabriela a lányához fordult: -Kicsim, ahogy mondtam… Daniel egyetemen tanít és közben egy könyvet ír, és most Amerikában dolgozik… mint ahogy Rowan most Genovában. Nem örökre, de most így van.

-És te vagy a felesége? – fordult most Vicky az izgatottan álldogáló asszony felé, akinek felragyogott az arca, amiért magára vonta végre a gyerek figyelmét.

-Nem kicsim, nem vagyok a felesége, de együtt élünk. A papád a barátom, mint ahogy Rowan az anyukádnak.

-Anya Rowan felesége. – javította ki a kislány, és Rowan mély levegőt vett a háta mögött. Daniel Burns, kapd be, Vicky az én lányom! – gondolta magában némi elégtétellel. Aztán lehervadt a mosoly az arcáról, ahogy a gyerek folytatta. –Te is feleségül akarod venni anyát? – fordult az apja felé.

-Vick! Én nem lehetek két férfi felesége. –harapott a szája szélébe Gabriela.

-Akkor miért jött ide? – nézett értetlenül rá a lánya. Rowan magában csodálattal adózott a hatéves észjárásnak ezért az egyenes kérdésért. Aztán mint egy vígjátéki jelenetben mindannyian egyszerre Danielre néztek, hogy megadja a választ a kislány kérdésére.

-Azért jöttem ide, mert Norma nagyon szeretné, ha néha velünk lennél. Mondjuk a nyári szünetben meglátogatnál, vagy karácsonykor. 

A meglepettség az egyenes és teljességgel meggondolatlan választ hallva mindannyiukba fojtotta a szót. Gabriela szikrázó szemekkel nézett az elegáns asszonyra, megvetéssel a férfire és közelebb húzta magához a lányát. Rowan csak annyit tudott, hogy ha pillanatokon belül nem ülnek asztalhoz, vagy valaki le nem fogja a kezét, akkor itt hamarosan tettlegességig fajul a helyzet. Bármit is érzett eddig Gaby exe iránt, az mind most sokszoros gyűlöletté nőtt. Ennél egyértelműbben ki sem fejezhette volna ez a görény, hogy őt aztán nem érdekli ez a tündéri gyerek, csak a barátnője szeszélyének akart engedni. Elnézve a fájdalmas vonást az asszony arcán, Rowan nagyjából sejtette is a magyarázatot. Nyilván nem lehet saját gyereke, de vágyna az élményre, így aztán kapóra jött neki a barátja korábbi félrelépése. Hát nem, Vicky nem játékszer, nem szabadidő töltési eszköz… ha rajta múlik, ezek ketten elmehetnek a fenébe a kívánságaikkal. Csak reménykedni tudott benne, hogy a kislányt nem tudják elkábítani mindenféle ígéretekkel, mert csak csalódna végül és ezt már az ő feladata volt megakadályozni.