"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. február 4., kedd

Szürkeszem 31.



-Alma! Gyere már vissza, ne kelljen még egyszer szólni! – kiabált Rowan a kutya után, aki szinte megőrült a kutyatársaságtól itt a parkban. Két napja volt Rowannal, két napja bóklásztak itt a parkban, hátha összefutnak Gabrielával. A szülei felújították a nappalijukat, és a munkálatok idejére felköltöztek a fiuk lakásába, ő pedig hazajött egy hosszú hétvégére, hogy egy kicsit kényeztesse magát. Az elmúlt egy hónapban alig aludt. Munka rengeteg volt, de még az éjszakák sem hozták el a nyugalmat, olyankor kelt életre agyában a napközben letiltott álmodozás. … és két napja győzködte magát, hogy keresse meg Gabrielát, de igazság szerint félt… félt, hogy túl hosszúra nyúlt a kettejük közé ereszkedett csend, és félt, hogy harmadszorra is csődöt mond a próbálkozása. Éppen ezért reménykedett, hogy egy véletlen találkozás talán jobban sikerülhet, mintha becsönget, aztán zárt ajtót talál, ...ehhez pedig Alma volt a kulcs. 

A kutya engedelmesen visszaballagott hozzá, de pár méter után újra nekiiramodott. Rowan már nem is szólt utána. Ma teljesen reménytelen ez a tyúk. – fintorgott, ahogy nézte, most éppen egy kisgyerek mellé feküdt le, nyilván a sárba. Szerencsére a kiskölök nem ijedt meg a nagy termetű kutyától. Amióta a kölykeit elvitték, egészen megváltozott a régen oly engedelmes jószág. Még szerencse, hogy teljesen ártalmatlan volt, mert különben szerezhetett volna nehéz pillanatokat a szüleinek a vadócságával. A farmernadrágos, baseball sapkás kölyök a földön térdelt és valami gusztustalanságot vizsgált a sárban. Undorodva gondolt rá, hogy valószínűleg egy gilisztát, mert a kutyát már jó néhánynak az elfogyasztásáról le kellett beszélje. A gyerek nem volt félős, mert már a dörgölőző eb nyakába kapaszkodva bújt a dús bundához. A nap a szemüveg ellenére a férfi szemébe sütött és hunyorogva nézte őket a majd harminc méteres távolságból. Tisztában volt vele, hogy gazdaként túl messzire engedte a kutyát, de abban is biztos volt, hogy ő hamarabb harapna meg bárkit, mint Alma. Igaz, ezt a sétálók, vagy akár a gyerek szülei nem tudhatják. Ráérősen arrafelé vette az irányt, miközben szemével a kölyök szüleit kutatta. Kicsi még ahhoz, hogy egyedül játsszon itt kint a parkban. …Egy pár üldögélt nem messze tőle a padon, kizárásos alapon feléjük vette az irányt. A következő pillanatban a gyerek felpattant és az anyjához rohanva lelkesen kiabált. Csengő gyerekhangja Rowanig hallatszott.


-Anyu, nézd! Itt van Alma!
Rowan megdermedt,- Vicky! - de a következő pillanatban már újra továbblépett. Az oly nagyon várt pillanat, amiről már le is mondott, váratlanul elérkezett, és ő hirtelen nem is tudta, mit mondhatna… ahogy a nő megfordult és körülnézett, összeakadt a tekintetük. Gaby! De aztán a mellette ülő férfi is megfordult és Rowant hidegzuhanyként érte a felismerés: Daniel Burns, Vicky apja. Már késő volt, hogy menekülőre fogja, ezért nyugalmat erőltetett magára és a kutya nyakörvét megfogva előbb Vickyre mosolygott, aztán a padon ülőkre.
-Szervusztok! Micsoda meglepetés!

-Hát, az… - mormolta falfehéren Gabriela. Már a Daniellel való találkozás is eléggé megviselte az idegeit, egész idő alatt arra várt, hogy a férfi valami meggondolatlan kijelentést tesz Vicky előtt, de ez a váratlan találkozás Rowannal végképp feltette a koronát a mai nap megpróbáltatásaira. Ráadásul a férfi elképesztően jól nézett ki. Fekete farmer dzsekiben volt, baseballsapkában és szemeit egy sötét napszemüveg takarta. Arcának bőrét máris megkapta az olasz napfény. A dzseki alól kivillanó fehér póló megfeszült a mellkasán, megmutatva minden izmot, melyeknek érintésére még élénken emlékeztek az ujjai. Évekkel fiatalabbnak nézett ki a koránál, és ez a megállapítás valamilyen oknál fogva keserűséggel töltötte el. Rowan nem úgy nézett ki, mint akit annyira megviselt a távollét.

-Üdvözlöm! Londonban újra? – nézett Rowan Daniel felé, de kezet nem nyújtott. Muszáj volt egy kis időt nyernie, mert
Gabriela látványa a lelke mélyéig megrázta, és nem akarta elárulni a gyengeségét. Ahogy itt ült a késő tavaszi napsütésben, karcsú lábain kecses szandál, amitől még vékonyabbnak hatott a bokája; a térdét épp csak takaró puha anyagú szoknya és a könnyű szellőben rásimuló selyemblúz (még mindig veszettül kívánatosan öltözik a munkahelyén, Wallerstein örülhet – állapította meg nagyot nyelve)… szinte látta maga előtt a rejtegetett testet, és meglehetősen zavarta, hogy ezzel valószínűleg így van Vicky apja is.
-Ezt én kérdezhetném. – dobta vissza Daniel a labdát. Rowan zavartan nézett Gabrielára, mintha egyedül neki tartozna magyarázattal.

-Anyámék a lakásomban laknak, amíg az övékét felújítják, én meg hazaugrottam a hétvégére, hogy találkozhassunk. Ők élvezik a nagyváros nyújtotta élményeket, Almát meg elvállaltam addig, cserébe a finom házi kosztért. – Érezte, hogy suta a magyarázkodása. Ha már itthon van, ha már annyira kuncsorgott azért a nyomorult távkapcsolatért, akkor Gabrielához kellett volna vezetnie az első útjának – ez volt a nő tekintetéből világosan kiolvasható. De nem akart ez előtt a pasas előtt magyarázkodni.
-Ma nincs óvoda és Vicky velem van az irodában. – motyogta Gaby, mintha ez magyarázatot adna arra is, miért üldögél meghitten itt a parkban a kislány apjával. 

-Az klassz. – nyögte ki Rowan, és megroggyant, ahogy a kislány bokán rúgta.
-Hé, mit csinálsz? / -Hé, mi volt ez?  - kérdezték egyszerre az anyjával.
-Nem mondtad, hogy elutazol. Nem is adtál puszit. Azt se mondtad, szia. – durcáskodott vele a kislány, és Rowan kénytelen volt igazat adni neki. Annyira hirtelen jött a szakításuk, hogy még Vickytől sem tudott elbúcsúzni.
-Igazad van, sajnálom, de aludtál, amikor elmentem. – mondta és majdnem elnevette magát, ahogy a kicsi a szemeit forgatva nézett vissza rá. Tényleg szánalmas magyarázat volt.
-Telefonálhattál volna.
-Sajnálom kicsim, tudom, hogy elrontottam. – simogatta meg a gyerek szöszke fejét és Vicky végre nem húzódott el előle. Gabriela sápadtan nézte, ahogy a gyerek máris megbocsátott, és csak irigyelni tudta egyszerű és nagyszerű gyermeki lelkét, amiért képtelen volt a haragtartásra. Bárcsak ő is ilyen könnyedén túl tudná tenni magát a történteken! Talán, ha a férfi az ő haját simogatná ilyen kedvesen … - futott át fején a kósza gondolat.

-Meddig maradsz? – kérdezte halkan, mire Rowan egy kavicsot odébb rúgva, a tó felé nézve válaszolt.
-Holnap délután megyek vissza. – mormolta. Ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy mennyire kevés ideje maradt.
Daniel eddig némán szemlélte a kicsit feszült párost. Hah, a gerlicék még mindig szenvednek, ez világos volt az első szavakból is. Ez a két szerencsétlen bármiért is szakított, azt még a vak is látta, hogy semmire sem vágynak jobban, mint arra, hogy kibékülhessenek. Elővette a telefonját, mintha hívása lett volna és bocsánatkérő grimasszal kicsit odébb sétált. Aztán feltűnés nélkül készített néhány képet a kutyával játszó gyerekről, azok ketten úgysem foglalkoztak vele.
-Akkor, … Daniel végül csak megkeresett… - fújt nagyot Rowan és tudta, hogy az arca most pontosan elárulja az ezzel kapcsolatos érzelmeit, de nem is próbálta palástolni.
-Ez nem az, aminek látszik. – motyogta Gabriela, mire Rowan lehunyta a szemét.
-Nem kell mentegetőznöd! Jogod van azzal tölteni az idődet, akivel csak akarod.
-Tudom, de akkor sem akarom, hogy azt hidd, Daniel és én… hogy netán megbocsátottam neki.

-Nekem sem fogsz? – nézett hirtelen a nő szemébe Rowan, és bár Gabriela néma maradt, könnyes tekintetének ellágyulásából úgy érezte, hogy ebbe az apró bizonytalanságba kapaszkodva megjelent valami halvány fény az alagút végén.
Alma hangos ugatással veszekedett a tóparton toporogva a kacsákkal és Rowan aggódva indult el feléje. Végül is vadászkutya, még képes és levadássza a park gondosan védett vadállományát. De mielőtt odaért volna, Vicky hangja szállt át a távolságon, mire a kutya a fejét hátrakapva feléje iramodott. Na szép, ennyi engedelmességet az elmúlt két napban összesen nem mutattál, te átkozott bestia! – morgott a férfi az orra alatt, aztán megkönnyebbülve akasztotta be a póráz karabinerét a nyakörvbe.
-Mennünk kell! – sóhajtott nagyot, aztán mindent egy lapra feltéve folytatta: -Mit csinálsz este? Beszélhetnénk!
-Miről? – kérdezte keserűen a nő. –Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Vicky csak azt hinné, minden úgy lesz megint, mint régen. 

Rowan elengedte a füle mellett a nyilvánvaló elutasítást, mintha el sem hangzott volna.
-A mamád még veletek lakik?
-Nem, de néha átjön és ott alszik.
-Nézd, Gaby, te dönthetsz, vagy lefekteted Vickyt mire megyek, vagy megkéred a mamádat, hogy vigyázzon rá, és akkor elmegyünk valahova. Nálam most ott vannak anyámék, oda sajnos nem tudunk… - tervezgetett halkan, mire Gabriela felnyögött.
-Felejtsd el! Nem fogok veled kettesben maradni.
-Nem azért … - dadogott Rowan, mire Gabriela gúnyosan a szemébe nézett. –Oké, talán azért is… az ember már nem is reménykedhet? – húzta el a száját a férfi. –De komolyan, csak beszélgetni akarok veled. Mondjuk egy vacsora mellett…?
Pontosan leolvasható volt a nő arcáról az a belső vívódás, melynek eredményeként egy hatalmas sóhajjal csak annyit mondott:
-Rendben, akkor 8-kor nálam. És lehet, hogy a füleden jön ki, de spagetti lesz vacsorára.

6 megjegyzés:

rhea írta...

Ez most komoly? Így reagált Gaby?? Én minimum erős szívdobogást és örömet éreztem volna...többek között. :) Ő pedig "fanyalog" hogy milyen jól néz ki Rowan és biztos meg se viselte a dolog, és ellenségeskedik? Pfff..... Na mindegy nem vagyunk egyformák. Valószínű most csak kötözködöm, mert én nagyrészt Gaby számlájára írom, hogy így alakult kettőjük dolga. XD
Várom a vacsit, remélem sikerül megbeszélni a dolgokat.
pusza

Gabó írta...

Na ez a válaszmondat kiütötte a biztosítékot nálam! :O
Rowan: "-Mit csinálsz este? Beszélhetnénk!
-Miről? – kérdezte keserűen a nő."
Hát ez dinnyeeeee???!!!!
A pillangók párzásáról, hogy miért zöld a fű, vagy hogy élnek e földönkívüliek a Marson, bitti ezekről akart vele társalogni a szerelme...de tééényleg! *Facepalm
Komolyan egyáltalán nem tudom mit eszik ezen a lányon!!!
Megérdemli Daniel ármánykodását, mert úgy legalább rájön, hogy Rowan fényévekkel más, és a hülyesége miatt mégis hagyja eltávolodni magától a férfit.
Remélem észhez tér, mert most esztelenül viselkedik Gaby!
Én még mindig nem látom az alagút végét...viharlámpást hozzak? XD

Névtelen írta...

Gaby komoly hibát követ el azzal, hogy nem árulta el Vickynek, hogy Daniel az apja. Ezt nem szabad eltitkolni, úgyis ki fog derülni. A saját lányának hazudik... :( Szerintem még mindig kettőn áll a vásár, ha Rowan hozzáállása változott a távkapcsolathoz, Gaby is lehetne kicsit rugalmasabb. (Porcica)

Golden írta...

jééé, mindenki fanyalog, pedig én határozottan a békülés felé lökdösöm a hőseinket :O Ezek szerint mégse olyan határozottan? XD Gabó, értékeltem a témákat, tényleg... lehet, szóba is fogom hozni :P
Porcica, ezt a apás dolgot még nem futottuk le, de talán kicsi még ez a lány ahhoz, hogy megértse... de majd átgondolom (meg visszaolvasok, hogy mennyit tud XDDD )

Golden írta...

csez-nek meg ez nem ment el:

"Nagyon tetszett! Vergődjön csak a két a buta :P Danielnek - jééé - egy jó pont ;) Vicky meg..... <3 <3 <3 K&P "

zso írta...

Igazán újat én sem tudnék megjegyezni. Gabyt nem értem.