Szürkeszem 48.

Jonathan Marshall megsimogatta Alma kábult, ébredező fejét. A repülőútra elkábították és még nem tért egészen magához. A felesége elment kiváltani a bérelt autót és ő vállalta, hogy átveszi az élő rakományt. A kutya lassan lábra próbált állni és ingatagon ugyan, de sikerrel is járt. A férfi rákapcsolta a pórázt és óvatosan járásra nógatta. A reptéri alkalmazott türelmesen várta, hogy elhagyják a kijelölt területet és a folyosó végén már ott látszott Carole Marshall aggódó alakja. Alma meglódult és gyors ügetésre váltva a gazdasszonyához sietett. Tíz perccel később pedig a GPS-re hagyatkozva belevetették magukat az olasz város kaotikus közlekedésébe.

*

-Almaaa! – kiabált Vicky az erkélyről, ahol türelmetlenül várta Rowan szüleit és a kutyát. Az anyjához fordult, aki hatalmas hasával éppen feltornázta magát a most kényelmetlenül puha és alacsony kanapéról. –Eléjük mehetek?

-Persze, menj csak, de tudod… lassan, nyugodtan… Almát elkábították a repüléshez és lehet, hogy most még egy kicsit ideges… ne ijeszd meg! – intette az anyja, de a mondandójának lényegét már a gyerek hátának motyogta, amely eltűnt a lépcsőházi fordulóban.

-Jézusom, Gaby! Hatalmasra nőttél! – próbálta megölelni anyósa és aggodalmasan nézte a menyét, ahogy nehézkesen mozdul. –Biztos, hogy csak egy lurkó van a pocakodban?

-Azt mondták. – sóhajtott Gabriela, aztán felszisszent, ahogy az emlegetett trónörökös odabent vetett egy cigánykereket. –Esküszöm, amióta megnéztük a Cirque du Soleil műsorát, azóta ez a kis átok is eldöntötte, hogy akrobata lesz. – simogatta meg a hasát, amin annyi dudor mocorgott egyszerre, mintha a magzat odabent egyszerre rúgott és könyökölt volna összes kis végtagjával.

-Ülj le, pihenj! – húzott ki neki egy széket Rowan anyja, mire Gabriela elfintorodott.

-Mást se teszek egész nap, csak ülök. Szerintem ettől nőttem ilyen hatalmasra. Ráadásul Jeff nyilvánvalóan jól érzi odabent magát, mert ki sem akar bújni. Tegnap voltam az orvosnál és azt mondta, hogy szerinte a jövő hétnél előbb ne is számítsunk rá, hogy a fiatalember előbújik. Viszont ha addig nem jön magától, akkor valószínűleg kilakoltatják – húzta el a száját, ahogy dr. Marotti felvetésére gondolt, aki egy császármetszést is kilátásba helyezett. Rowan olyan sápadt lett az orvos szavaira, hogy a nővér egy pohár vizet hozott neki. Ennyit az orvosi pályáról – viccelődött vele később az asszony. 

Örült, hogy itt vannak a férfi szülei és jó érzéssel gondolt az anyjára, aki a barátjával hamarosan szintén megérkezik. Mindkét családban olyan várakozással fogadták a közelgő szülés hírét, mintha az igazi trónörökös születéséről lenne szó. A család számára nyilvánvalóan az is volt. Rowan sikeresen kijárta, hogy a lakóparkban két bútorozott lakást is ki tudjanak bérelni egy hónapra, úgyhogy az első időkben annyi segítségre számíthatott, hogy talán még sok is lesz – nézett az anyósára, aki máris pakolászni kezdett a konyhában, ahogy a gyümölcssalátához megpucolt gyümölcsök héját meglátta a pulton. Gaby azon mód el is feledkezett róla, amikor a tálat berakta a hűtőbe és leült egy kicsit, hogy kifújja magát.

-Hagyd csak, majd én! – állt fel, de Carole leintette.

-Maradj! Azért jöttünk, hogy a lehető legtöbbet pihenhess. Vickyre nem lesz gond, neki Alma lesz a legjobb bébiszitter, meg a büszke nagypapa – mosolygott Jonathanra, aki éppen felkapta a földről a  kislányt és megcsodálta a rajzot, amit a gyerek az orra alá dugott. Alma és Vicky voltak a képen, és a férfi elismeréssel simogatta meg a szöszke fejet. …-Anyád mikor érkezik? – törölt még egy utolsót a pulton Carole, aztán lehuppant Gaby mellé.

-A délutáni géppel jönnek, mert szokás szerint még valami halaszthatatlan ügye volt a közösségi házban. Mintha nélküle be kéne zárni a könyvtárat, mert nincs, aki olyan jól csinálja, mint ő. Henry meg még adja is alá a lovat. – forgatta meg a szemét Gabriela, ahogy még a fülébe csengett az anyja fontoskodó hangja, amivel arról magyaráz, hogy már előre fél, micsoda rumlira fog egy hónap múlva visszatérni szeretett könyvtárába.

Kintről hangos csaholás hallatszott és Rowan hangja, ahogy a lelkes kutyától próbálja megóvni az öltönyét. A következő percben pedig már a nyakába is csókolt a férje, és csak utána ölelte meg az édesanyját. Apró jele volt ez az életében felállított fontossági sorrendnek, de Gabrielának mégis sokat jelentett.

-Jól vagy? – nézett rá Rowan és összehúzta a szemöldökét, ahogy Gabriela befelé figyelő tekintetét nézte, aztán megnyugodva mosolygott rá, ahogy az asszony bólintott. 

Nehéz hónapok voltak mögöttük. Nem miatta, mert a terhesség, legalábbis eleinte, egyáltalán nem lassította le, sőt… Rowan minden szabadidejét utazásokkal, tengeri kirándulásokkal töltötték. A szomszédaikkal hamar összebarátkoztak, igazi kis színes közösséget hoztak össze elsősorban a gyerekek. Vickynek hamar lettek barátai, a holland Yolanda, a lengyel Kashka, a német Helmut és a szintén angol Clarissa személyében, és ahogy az már lenni szokott, hamarosan a szülők is összejártak.

Szóval, nem miatta voltak nehezek az elmúlt hónapok, hanem érzelmileg. De mostanra kezdtek a kedélyek lecsendesedni. Danielék a meglehetősen feszült hangulatú első látogatás után még kétszer látogatták meg Vickyt. Még ma is torokszorító érzés volt elengedni velük a lányát, de végül ezek a kis kirándulások gond nélkül zajlottak le. Vicky végül mégsem szólította apának a férfit, konzekvensen maradt a Daniel-nél, és ezért nem is reklamált senki. Aztán a második alkalommal, az elutazásuk előtt Norma megkérdezte Gabyt, lenne-e kedve együtt teázni vele kettesben. Elképzelni sem tudta, hogy milyen közös témájuk akadhat a nagyvilági életet élő asszonnyal, mert abban biztos volt, hogy a nő nem a kevés számú barátnői közé akarja behízelegni magát. Aztán mire a beszélgetéssel végeztek, majdnem mégis így lett. 

Gabriela őszintén sajnálta a sikeres és mégis boldogtalan asszonyt, akinek nem adatott meg a csoda, hogy gyereke lehessen. És nem irigyelte a Danielhez fűződő kapcsolata miatt sem, mert az még kívülállóként is teljesen világos volt, hogy abban a kapcsolatban nyoma sincs az olyan meghittségnek, bizalomnak és szerelemnek, mint ami közte és Rowan között volt. Még meg is értette a kétségbeesett próbálkozást, hogy Norma a barátja lányával próbálja meg átélni azt az örömet, amit egy gyerek csillogó szeme jelent. De az asszony nem volt teljesen vak és nem volt tisztességtelen sem. Hamar ráébredt, hogy az ő álmait Daniel nem valósíthatja meg. Meg nem tudta volna mondani miért kedvelte a férfit. Túl a nyilvánvalóan vonzó külsőn, igenis tisztában volt vele, hogy az emberi értékei hagynak némi kívánni valót maguk után. Elég volt csak erre a fiatal nőre néznie, aki könnyen a férfi áldozata lehetett volna, de volt ereje túllépni rajta és a csalódáson, amit okozott. Norma mégis vonzódott hozzá, ragaszkodott hozzá és cserébe szemet hunyt a gyengeségei felett.  A férfi önkéntelen elszólása, a többiek döbbent tekintete nyitotta fel az övét is. Nem akarhatja Vicky szeretetét és nem zavarhatja össze az életét, ha az, aki erre a vére jogán jogosult lenne, nem akarja ezt tiszta szívvel. Márpedig Daniel nem akarta, az nyilvánvalóvá vált számára. Az már csak a maga szerencsétlensége volt, hogy még ezért sem tudta gyűlölni a férfit, eszébe sem jutott, hogy szakítással zsarolja. Inkább visszavonult és beérte azzal, amit az élettől kaphatott; egy önző férfi társaságát, mert azzal egy percig sem áltatta magát, hogy a szerelmét. Nem! A szerelem nem ilyen, ezt azért tudta ő is, az sokkal inkább olyan lehet, mint ami ezt a másik két embert fűzi össze, akik a kislány reakcióit figyelve készek voltak beavatkozni, megóvni őt mindentől és mindenkitől. 

Egy átbeszélgetett délután után, miközben Vicky a közelükben rajzolt, Norma Warner úgy állt fel Gabriela kanapéjáról, hogy a nő biztosította róla, mindig szívesen látja, ha meglátogatja őket. Kuncogva tette hozzá, a meghívás akkor is érvényes, ha netán Danielnek más dolga akadna. Az asszony értette a megjegyzésben rejlő iróniát és nem hibáztatta érte Gabrielát. Amikor pedig búcsúzásnál Vicky egy rajzot  adott Norma néni kezébe a kirándulásukról, a gondos sminken egy fényes könnycsepp gördült alá.

*

Carole Harmon hunyorogtva nézett szét az erős napfényben, ahogy a reptér légkondicionált várócsarnokából Henryvel kiléptek a parkolóba. Tekintete azonnal megakadt a lánya apósán, aki izgatottan toporgott egy bérelt kocsi mellett.

-Szervusz Jonathan! Micsoda meglepetés, azt hittem, Rowan jön elénk, de hát biztosan dolga akadt...

-Akadt bizony. – vigyorodott el a férfi, miközben kezet fogott Henryvel. –A kórházban teszi a dolgát, bár elképzelni sem tudom, mit segíthet, amikor egy injekciós tű láttán is képes rosszul lenni.  

-Jaj istenem, akkor elkezdődött? – kapta a szája elé a kezét Carole és minden további magyarázat nélkül sírni kezdett, miközben beült a hátsó ülésre. A két férfi egymásra nézett. Asszonyok!

-A feleségem is úgy zokog a kórház folyosóján, hogy aki látja, könnyen azt hihetné, hogy valami tragédia történt. Még jó, hogy Vicky a barátaiknál van, mert a frászt hozná a gyerekre. Úgyhogy menjünk is... ahogy elnézem, mostantól két nő fogja itatni az egereket.

-De nincs semmi baj, ugye? – nézett rá Henry aggódva, mire Jonathan megárzta a fejét.

-Semmi baj, a dolgok mennek a maguk útján, de hát hiába gondolta mindenki, hogy a második gyerek szinte csak kipottyan, ez a kis vasgyúró és... de hát majd mindjárt meglátjátok! – kacsintott az érkezőkre, aztán sejtelmesen mosolyogva csak nyomta a gázt, hogy minél előbb a kórházba érjenek. Nem akarta a meglepetést elkotyogni. Az érkezésük után még úgy tűnt, nyugodtan berendezkedhetnek, aztán az események váratlanul felgyorsultak. Gabriela hirtelen elsápadt, Rowan majdnem infarktust kapott, miközben Vickyt a szomszédban lakó barátaikhoz átvitte, végül pedig úgy vágtak át a városon a kórházhoz vezető úton, hogy egy helybéli olasz sofőr sem tette volna szabálytalanabbul és őrültebb módon. Aztán minden lecsendesedett, ahogy a vajúdó anyát biztos kezek közt tudták… egészen addig, amíg Rowan szédelegve ki nem jött a vizsgálóból és meg nem osztotta velük a hírt, hogy aztán egy nagy levegőt véve visszamenjen a feleségéhez és minden tőle telhető segítséget megadjon a következő órákban.

*

Rowan nem törődve vele, hogy hol van, hogy mi zajlik éppen, hogy mire kérték a műtét megkezdése előtt, csak szorította Gabriela kezét és egy végtelenül gyengéd cirógatás után a szájára hajolt. Mindketten érezték, hogy a csókjuk íze most sóssá válik a férfi könnyeitől, de ez a pillanat pontosan ilyen ízű csókokat kívánt.

-Köszönöm! – suttogta már sokadszor a férfi, és hálásan fogadott el az egyik nővértől egy papírtörölközőt, hogy rendbe szedhesse az arcát. A meglepetés ereje teljesen elgyengítette, ha nem a saját szemével látta volna, ahogy Jeff nyomában a világra segítik a kislányát, akkor el sem hitte volna. A 21. század technikai vívmányainak dacára ez a kislány néhány órával ezelőttig „még nem létezett”. Dr. Moratti összeszaladó szemöldöke az ultrahang készülék felett volt az első jel, hogy valami „rendelleneset” lát, de mielőtt megijedtek volna, a jó doki kibökte, hogy alaposan megtréfálták őket a gyerekeik. Jefferson Matthew Marshall árnyékában egy kislány sírt fel az erős műtéti lámpák fényében, akinek hirtelenjében még nevet sem tudtak adni, annyira váratlanul érkezett.

A meglepő vizsgálati eredményt követően már nem is volt kérdés, hogy császármetszéssel segítik világra a gyerekeket, de a gerincvelőbe adott érzéstelenítésnek köszönhetően Gabriela is ott lehetett vele a nagy pillanatban, amikor a szinte pufók kisfiú után egy apró kislányt is a karjaikba adtak. Az egyik műtősfiú elkattintott néhány felvételt, megörökítendő az emlékezetes pillanatokat, aztán a kezébe adták a fiát, amíg a kislányt az anyja mellére fektették, és onnantól összekeveredett a gyerekek hangos sírása, a szülők nevetése és szipogása, és körülöttük sürgölődő személyzet halk beszélgetése.

*

A Marshall házaspár és Carole Harmon Henryvel az oldalán izgatottan várta, hogy kinyíljon végre a szoba ajtaja és megjelenjen az újdonsült apa. Amire egyikőjük sem számított, hogy Rowan nem üres kézzel érkezik. A karjában ott bömbölt a kisfia, és a férfi arcán olyan mosoly ült, aminek láttán nemcsak az anyák, de még a férfiak is meghatódtak. Egyszer régen a férfi szíve belehalt a fájdalomba, amikor eltemette a feleségét és a kislányát, akinek nem adatott meg egyetlen nap sem ebben a világban. A sors azonban már azon a napon kárpótolni kezdte, amikor Vicky a metrón a szemeibe nézve „kikezdett” vele. Ma pedig teljessé vált a boldogsága és a családja. A felesége,  és fogadott nagylánya mellé ma megszületett a kisfia és a kislánya. Ember nem lehetett volna nála boldogabb. És odabent a szobában, a kis vékony hangon nyekergő Rosalia Amanda Marshallt ringatva, Gabriela ugyanezt érezte, ahogy az ajtón betóduló hitetlenkedő nagyszülőkre és a szerelmes tekintettel őt néző férjére mosolygott..

VÉGE!

***

Meglepetés!

Most nagyon utáltok?

Biztosan lehetett volna még a mindennapokból újabb és újabb kis jeleneteket ellesni Rowan, Gabriela és a gyerekek életéből, de igazából révbe értek, úgyhogy úgy döntöttem, itt a vége, fuss el véle! Remélem, ezzel nem okoztam túl nagy csalódást!

Annyi történet van még a világon, amiket meg lehet írni…

Csak emlékeztetnélek titeket az ötletbörzés szavazásra, ahol a Szürkeszem harcolta ki az első helyet. 

Nos, a második helyen a Vigyázok Rád című írás végzett. Úgyhogy akkor a jövőben folytassuk Robert és Kate „kalandjaival”. Nekifutásként ismételjük át, amennyit már tudunk róluk. Kicsit belejavítottam, toldozgattam-foltozgattam, szóval szerintem másodszori olvasásra sem lesz nagyon unalmas. 

Tudom, ezzel mindig előjövök, főleg, ha nincs megírva előre 5-6 fejezetem XD, de lehet, hogy tényleg nem lesz napi friss. Az utóbbi időben annyira nem olvastam már semmit, hogy igazán hiányzik; másrészt ihletadó Robertünk is felbukkant egy csomó friss fotón és még nem tudom, ezzel mit kezdjek, legyen-e része az új történetnek, vagy hagyjam teljesen figyelmen kívül (ami tekintve a meglepő sötét haját, az ötvenes évekbeli stílust… és az ezek alól mégis ki-kikacsintó igazi Robertet, nem biztos, hogy sikerülni fog…mindenesetre a dolognak nem sok köze lesz a valósághoz, hogyan is lehetne XD). Mivel ennek a történetnek csak az első képe volt meg, menetközben arra gondoltam, talán érdekes lenne egy kevésbé szívdöglesztő pasit faragni belőle. (Rowan is már túltúltúl-pasira sikeredett, tudom.) Csak csendben jegyzem meg, ilyennel már próbálkoztam, akkor sem sikerült. XD A fene se tudja, miért ezt hozza ki belőlem. Na, vasárnaptól itt az első rész, aztán a többi meg majd legyen meglepetés. Nekem is XD