Szürkeszem 37.

Gabriela álmélkodva nézett körül a meglepően tágas kabinban, amely hivalkodó eleganciával várta, hogy a csendesen ringatózó hajó utasai feldúlják a selyemágyneműt. A rejtett világítások csillogó politúron szikráztak fel, az ágytakaró bordó selyme hívogató volt, mint egy rózsaszirmokkal borított nászágy. Az egész úgy festett, mint egy öt csillagos luxusszálloda lakosztályának hálója, bár Gaby nem emlékezett, hogy a Grand Royal-ban lenne-e ilyen elegáns és mégis meghitt apartman. A krém színű padlószőnyeg, az ablakok alatt végighúzódó nyers színű kanapé a puha párnákkal valószínűtlen és már-már felesleges kényeztetést ígért. Mindenesetre egy pillanatig sem habozott volna, ha úgy adódna, hogy ezek között a díszletek között kellene eltöltenie Rowannal néhány napot. Mit néhány napot. Néhány hetet, …hónapot, …az örökkévalóságot. 

-Ilyen nincs! – suttogott csodálva a pénz, az ízlés, a luxus és a kényelem pazar megtestesülését. –Ilyet eddig még csak

filmekben láttam, és meg voltam győződve róla, hogy csak díszlet, a valóságban el sem férne a fedélzet alatt.

-És még nem is láttál mindent – nyitotta ki a hasonló  eleganciával kialakított fürdőszoba, a tágas konyha és étkező-nappali felé nyíló ajtókat Rowan.

-Káprázatos. Ha még egy gyerekszoba is lenne, simán elcserélném rá a lakásomat. Gondolom, a sat-tv nem probléma, sőt az internet sem. – kuncogott a nő, ám a hangja elhalt, ahogy megérezte a nyakán a férfi forró ajkát. -Ránk nyithatnak. – tiltakozott erőtlenül.

Rowan maga felé fordította és a száját vette birtokba, miközben a kezeivel felfelé tolta a könnyű kis ruhát és a nő combjait simogatta. Felajzott testéhez szorította, miközben a szájáról a nyakára kalandoztak a csókjai.

-Nem csinálunk semmi rosszat, csak egy kis tipitapi, hogy a szavaiddal éljek. Az ágyra ugyan nem merlek ledönteni, de nem azért, mintha félteném a frissen cserélt ágyneműt, csak akkor egészen biztosan nem érném be félmunkával.

-Nem igaz, hogy van még benned energia… nekem még mindig remeg a lábam. – sóhajtotta a nő, miközben érezte, hogy a súlyát inkább csak a férfi erős karjai tartják, nem a saját lábai.

-Csodás éjszaka volt – súgta a szájába Rowan - …- és garantálom neked, a mai sem lesz rosszabb.

-Csak olyat ígérj, amit be is tartasz – nyögött fel Gabriela, ahogy érezte, a nyáriruháját szinte átbökik a mellbimbói. Rowan kezei betakarták a melleit, a ruha anyagán át is dörzsölve az érzékeny kis málnaszemeket.

-Én vagyok a hülye, hogy belekezdtem… huh, ez fájdalmas délután lesz – sóhajtott a férfi elgyötörten, aztán a nő ujjai köré fonta a sajátjait és próbált egy gyengéd csókkal lehiggadni. –Gyere, menjünk vissza a fedélzetre, mert ez a zárt tér szabályosan az ágy felé vonz engem! Harry meg nincs gyerekekhez szokva, aztán talán nem figyel Vickre eléggé… 

A fedélzetre lépve Vicky diadalmas hangja ért el hozzájuk. Egy horgászbot hevert előttük a padlón, egy másikat pedig Harry

szorongatott, miközben a rugalmas bot már a tűréshatáron görbülve feszült. A férfi minden erejét megfeszítve küzdött a láthatatlan és igen szívós ellenféllel Vicky lelkes drukkolása mellett, aztán kiabálni kezdett.

-Már érzem,… jön, …ez már a mienk lesz, vigyázzatok!

Hamarosan egy furcsa, már-már ijesztő tengeri szörnyeteg vergődött a korábban patyolattiszta fedélzeten. A fűrészfogú sügérfélék családjának legnagyobb képviselője, a barna fűrészes sügér egyik példánya csapkodott az éltető levegőért küzdve. A nagyobb egyedek hossza elérheti az 1,5 métert, súlya pedig a 20 kilogrammot, s ez ugyan csak egy közepes méretű hal volt, de az ő számukra kis képzavarral élve maga Moby Dick. 

-Az én botommal fogta. – jelentette ki diadalmasan Vicky, miközben Harry fintorogva nézte a hatalmas hal haláltusáját. Kifogni …az egy dolog, de megölni…

-Dobjuk vissza! – szólalt meg Gabriela, mire a férfiak borzongva néztek rá.

-Én ki nem veszem a szájából a horgot. – jelentette ki Harry, de Rowan sem mutatott több hajlandóságot az akcióra.

-Azt hittem, te horgász vagy! – nézett rá Gabriela szemrehányóan, mire Harry megvonta a vállát.

-Ha valami kisebb dög lenne, de ilyet még sose fogtam. Amikor legutóbb pecáztunk, velünk volt egy kapitány, aki elintézte az ilyen gusztustalan dolgokat is.

-Kocavadász. – morogta Gaby az orra alatt, mire a férfi arcán bosszúság suhant át.

-Akkor szedd ki a szájából te! – mutatott a halra sértődötten, amely éppen nyugton volt, nyilván erőt gyűjtött a következő szabadulási kísérlethez. 

Gabriela körülnézett, aztán egy műanyag bóját vett a kezébe. Ez lógott a hajó és a stég között a kikötőben néhány más társával együtt. Most fogta és a hal kitátott, levegőért kapkodó hatalmas szájába nyomta, aztán óvatosan, néma undorral az arcán kiügyeskedte a horgot. A hal hirtelen nagyot csapott a farkával, mire mindannyian hátraugrottak. Rowan tisztelettel nézte az aprócska nőt, aki megszabadította a szúrós fémdarabtól ezt a szerencsétlent, aztán némán elkezdte szétbontani az ülőgarnitúrát. A puha párnák alatt egy ajtó rejtőzött, amit kinyitva a csónak farán lévő kis „stég” bukkant elő. Közös erővel kitolták rá a halat, aki a következő mozdulattal akkorát dobott magán, hogy a vízközeli padozatról már bele is csobbant a kék tengervízbe. Harry csalódottan, Vicky a kalandtól ragyogó boldog tekintettel, Rowan némán, Gaby elégedetten nézett utána. 

-Le kellett volna fotóznunk! Huh! Erre innom kell! Hozok nektek is valamit. – sóhajtott Harry és indult, hogy a hűtőtáskát elővegye. Közben Rowan visszacsukta az ajtót és visszapakolta a párnákat. Vicky az üléstámlán áthajolva még mindig a vizet nézte, hátha látja még az áldozatukat, és búcsút inthet neki. Rowan végül lehuppant a kislány mellé és az ölébe húzta Gabrielát.

-Újra és újra meglepsz. Úgy szedted ki a szájából a horgot, mint egy profi horgász.

-Apuval régen sokat jártunk pecázni. – komorodott el a nő az emlékezéstől. –És végül is, ez is csak egy hal volt, bár tagadhatatlanul jóval nagyobb, mint azok, amiket mi fogtunk. Még gilisztát is szedtem, meg kis csontkukacokból gyúrtam csalit. Nem nagy ügy.

-Egy igazi kiscserkész. – mosolygott a férfi és játékosan fintorogva megszagolta a nő kezét.

-Menj, mosd meg, mert addig nem csókolom meg az ujjaidat, amíg rajta van annak a szörnyetegnek a nyálkája!

Gabriela nevetve bújt el a fedélközben, ahol majdnem nekiment Harrynak.

-Nincs egy hugod? – nézett rá talányosan a férfi, mire Gabriela elvigyorodott.

-Ha lenne, a közeledbe se engedném, te aranyifjú.

-Ez fájt! – tette a szívére a kezét kacsintva a férfi. –Pedig csak arra gondoltam, Rowan baromi mázlista, hogy összeakadt veled. És egy ilyen csajjal talán én is megkomolyodnék.

-Te jó ember vagy, Harry. Elég néznem, hogy hogy bánsz a lányommal, és az mindent elárul. A nagy lazaságod csak álca. – mondta neki halkan a nő, aztán lábujjhegyre állva egy puszit nyomott a férfi elgondolkodó arcára.

-De el ne áruld senkinek! – kacsintott rá Harry, aztán kilépett a tatra. 

Mire Gaby visszajött, és frissen illatozó ujjait Rowan orra alá dugta tesztelésre, a lánya már egy dobozos narancslét szopogatott egy kicsit túlméretezett kapitánysapkával a fején. A nő is kapott egy kis üveg sört és a puha bőrülésen hátradőlve élvezte a hűvös italt és a tengeri szellővel megszelídített napsütést. Nem törődött vele, hogy nyakán egy vékony kis érben lecsurgott az ital a ruha kivágása alá, de Rowannak nem kerülte el a figyelmét a kósza csepp. Ujjával követte az útját, aztán a végén lenyalta róla a kesernyés itókát.

-Együnk valamit! Éhes vagyok. – nyafogott Vicky.

Gabriela hitetlenkedve nézett rá. A reggeli olyan bőséges volt, hogy azt gondolta, máskor oly rossz étvágyú lánya estig meg sem éhezik. Rowan nevetve nézett rá:

-A tengeri levegő teszi... Én is farkaséhes vagyok. - A tekintete azonban nemcsak finom falatokra vágyott.

Gabriela nagyot sóhajtva felállt és rövidesen megterített a szabad ég alatt. Kis dobozokban csirkehúsos saláták, sajtok, joghurtok, egy nagyobb dobozban pedig ropogósra sütött csirkecombok várták az éhezőket. Friss ciabatta, apró paradicsomok, néhány fürt szőlő és pár darab narancs egészítette ki a lakomát. Kis idő elteltével már csak a romok emlékeztettek a gusztusosan elkészített piknik-csomagra. 

-Ha most megmozdítod a hajót, én egész biztos kidobom a taccsot. – nyögött fel jóllakottan Rowan, amikor Harry a kormány mögé állt és éppen elindította volna a hajót.

-Mi lesz a további program, mert ha ma még megyünk valahova, nem ártana Vickyt egy órácskára lefektetnem, különben hiszti lesz a vége, ha túlpörög? – nézett Gabriela kérdőn a férfiakra.

-Oké, akkor ti szundítsatok odabent egy kicsit, mi addig elleszünk itt Rowannal. – bólintott Harry, aztán amikor a nő eltűnt a kabinban a gyerekkel, a barátjára nézett. –Vagy neked más terveid voltak?

-Még ha lennének is, nem veled tárgyalnám ki, és nem az orrod előtt csinálnám. – sóhajtott Rowan. –De ezt a hajót lehet, hogy egyszer kölcsönkérem tőled. Fantasztikusan néz ki odabent.

-Az a fantasztikus, hogy milyen motorja van – forgatta meg a szemét Harry, aztán elvigyorodott: -oké, a franciágya is pazar, tapasztalatból mondom. … Te, amúgy mi ez a szürke szem mánia a kicsinél? Teljesen zavarba jöttem, úgy fixírozta az arcomat, aztán lemondóan sóhajtott, hogy nekem nem szürke a szemem. Ez valami kikötés, hogy csak ilyen szemmel hajlandó barátkozni?

-Először nekem is ezt mondta – mosolyodott el Rowan az emléken, aztán a barátjára nézett: -de a tied tényleg nem az, úgyhogy apaként nem jöhetsz számításba nála. Annyit tud az apjáról, hogy szürke volt a szeme, és időnként abban reménykedik,hogy így fogja megtalálni. Pedig ha tudná… - harapta el a férfi a mondat végét.

-Mit tudna? – nézett rá összehúzott szemekkel a barátja. –Azt ne mondd, hogy te vagy az apja? – kerekedett el a tekintete. –De hát hol, mikor? 

-Nem én vagyok az apja! – törte le a lelkesedését Rowan. -A fickó Amerikában él, bár mostanában hirtelen érdekelni kezdte a lánya, akiről annak idején nem volt hajlandó tudomást venni. Tudod, attól félek, ha Vicky egyszer megtudja az igazságot, és az apja elérhető közelségbe kerülne, talán már engem sem kedvelne annyira, nyilván az igazi apját akarná.

-Ez hülyeség! Téged szeret. Kívülállóként bárki elhinné rólatok, hogy te vagy a vérszerinti apja is. Az a másik pasi nyilván nem tudná magát ennyire elfogadtatni vele, ha nem töltenének annyi időt együtt, mint veled. Egyébként ez lett volna a második kérdésem. Hogyan tovább, ha véget ér a hétvégi kirándulás?

-Fogalmam sincs. Gaby tudja, hogy tárt karokkal várnám, ha ide költöznének, de ebben neki kell döntenie. Az anyja öngyilkosságot kísérelt meg, amikor a férje meghalt, ezért nem merte magára hagyni, de most azt mesélte, hogy Carole nagyon is jól megáll a lábán. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy ne omlana össze, ha a lánya és az unokája elköltözne a városból egy idegen országba. Úgyhogy nem tehetek mást, várok. Ha jönnek, az klassz lesz, de ki kell várnom, amíg így döntenek, nem erőszakoskodhatok.

-És nem félsz tőle, hogy összeismerkedik valaki mással?

-Nem. Már nem. Ez a két hónap, amíg külön voltunk, mindkettőnknek maga volt a pokol. És egy füst alatt bebizonyosodott az is, hogy nem kell más. Nem mintha annyira keresgéltem volna, de az ember érzi ezt, nem? 

A kérdést hosszabb szünet követte. Mindketten lehunyt szemekkel élvezték a napsütést és hallgatták a fejük felett víjjogó sirályt, amely szinte egy helyben vitorlázva derítette fel maga alatt a csalóka „szárazföldet” a végeláthatatlan kék víz közepén. Aztán Harry halkan, némi önvallomás keretében beszélni kezdett:

-Hát, tőlem ne kérdezd, én csak azt tudom, hogy egy formás test és egy csinos arc hamar képes kísértésbe vinni, aztán meg siránkozok, ha a hozzá tartozó személyiségről kiderül, hogy totális zsákutca. Pedig titeket elnézve isten bizony nem lenne rossz végre kikötni valaki mellett. És tudod hányszor hittem már azt, hogy rátaláltam? De aztán mindig kiderült, hogy csak egy estére szólt, esetleg egy hétvégére. Az ember a végén teljesen elbizonytalanodik, hogy benne van-e a hiba.

-Te jó ember vagy Harry, és én hiszek benne, hogy meg fogod találni az igazit. – csapott a barátja térdére Rowan bátorítóan.

-Érdekes, ma már másodszor mondják, hogy jó ember vagyok. A végén még én is elhiszem magamról. – vigyorgott a férfi, aztán felkapta a fejét, ahogy a lányok megjelentek a kajüt ajtajában. 

-Bocs, én is elszundítottam. - dörzsölte a szemét Gabriela. Vicky pedig megadóan tűrte, hogy a mentőmellényt újra rácsatolja. Rowan kitárta a kezét és a kislány odaszaladt, hogy az ölébe fészkelje magát.

Harry az órájára nézett. –Most délután négy óra… még egy óra, mire kikötünk, de elég világos lesz hozzá, hogy egy kicsit körülnézzetek a városban. Akkor … indulhatunk? – nézett körül az elcsendesedett társaságon, akik egy emberként bólogattak, úgyhogy előre tolta a gázkart és egy elegáns kanyarral a part felé vette az irányt, nyomukban szivárvány színű sós permetet szórva szét a kéklő, kristálytiszta, nyugodt víz felett.