2011. december 22., csütörtök
2011. december 20., kedd
2009. január
Nos, én voltam a sofőr. Száraz egy éjszaka volt. Morc viszont jól érezte magát. Olyan nyugis volt, hogy a társaságban levő gyerekek egy idő után megvizsgálták, él-e még . Az éjféli durrogtatáskor a kis kíváncsi kiment a gyerekekkel az utcára, én meg szívbajt kaptam, hogy hova lett. De aztán nagy vidáman szaladt vissza hozzám. Hajnalban hazafuvaroztuk a barátainkat, aztán otthon még egy pohár pezsgő és szundi. Morc az "átbulizott" éjszaka után csak tíz óra felé reklamált a kert miatt. És lőn csoda, kiskölök elvitte sétálni. He-he... ő még nem tudja, hogy eszerint egész évben mehet vele . Na, szóval, itt az új év! Buék mindenkinek! És most megesszük a lencsét, aztán várjuk a hétvégi lottó-sorsolást .
***
Meddig gyerek a gyerek? Amíg kicsi, az ember hajlamos abba a tévhitbe ringatni magát, hogy elvégzi az iskoláit és hopp, felnőtt lesz. Az ő szempontjából valószínűleg így is van. De a szülő szemében - és ez számomra "új" felismerés - soha nem lesz az. Ha ráadásul a tiedtől, a megszokottól eltérően képzeli el a nagybetűs Életet, akkor végképp nem. Egyfelől csodálod az eredeti elképzeléseit, másfelől nem érted, miért nem jó neki a kitaposott út, miért nem alkalmazkodik a "Rendszerhez". Egy ideje egyre többet gondolok arra, hogy az iskolapad elhagyásával nem véget ér, csak kezdődik az aggódás. Büszke vagy, hogy jogosítványt szerzett, rettegsz, ha használja is. A párkapcsolatát izgatottan figyeled, örülsz ha boldognak látod és szorongsz, hogy tartós legyen. A munkába állás örömére pezsgővel koccint a család, hogy aztán összeszorult gyomorral aszisztáld végig az elbocsátást, a sikertelen interjúk sorozatát, a láthatáron felderengő reményt és az újabb elutasítást. Közben már lelki szemeid előtt felrémlik, hogy ez mennyi mindenre lehet káros hatással. Meddig lesz társ a társ a bajban, milyen erős a lelke ennek a "párnák közt" nevelkedett fiatal embernek, hogy reagál az Élet sűrűsödő pofonjaira? És közben kritikát is alkotsz. Keresed a hibát magadban, benne, a világban. De megoldással nem tudsz előrukkolni. Nem is a te dolgod. És talán ez a legnehezebb az egészben, a tehetetlenség.
***
Kiskölök nekem adta az aranyszínű dzsekijét (amit már évek óta őrizgetek a szekrény mélyén), így aztán Golden és a goldenje sétálni mentek. Magukkal vitték Mr. Goldent is. Aztán sokat nevettek, lihegtek, vigyorogtak és jól elfáradva hazamentek. Közben felmerült a lehetősége, hogy mégiscsak fel kéne díszíteni megint a karácsonyfát, ha már végre leesett a hó. De aztán előkerült a porhóban majdnem elvesztett eszük és csak forralt bort ittak a Nagy Kalandra.
***
Ez is tél... Napfény a jégen... és a havon, ami ettől úgy szikrázik, mintha millió apró gyémántot szórt volna szét az ügyes kezű hótündér. Madarak csicseregnek a bokrok ágai közt, vidám ugrálásuktól játékos táncot lejt az árnyék. A napsütötte részeken néhány bolond feszülő rügy dacol a téllel. Öröm most kint bóklászni a parkban kutyának, gazdának egyaránt.
A Kongresszusi Központban a VII. Pszichiátriai Kongresszus zajlik. Az érkezők óvatosan térnek ki a felsózott járdán tappancsait fájlaló, sántikáló kutya elől, akit a szűz hó felé próbálok terelgetni. Kíváncsi vagyok, hogy odabent szó esik-e a segítő kutyákról, egyéb állat-terápiákról vagy most is csak a tabletták "áldásos" hatásait hasonlítgatják össze mint a terápia abszolút megoldását. A gondnok két marokkal szórja a sót, közben megjegyzi: "minek sétálunk, ha ilyen csúnyán sántít?" Okos fejében fel sem merül, hogy éppen miatta nem tudja eldönteni szegény kutya, hogyan tudná az összes tappancsát egyszerre felemelni a maró anyagról. Szerencsére a kutyának több esze van, marad a havon, sántítás is szűnik, újra miénk a napfény és a madárcsicsergés öröme.
***
Az az aranyhám ... Jó ha az embernek van kutyája! Most csak egy példa, hogy kutya nélkül ezt a ziccert kihagytam volna hülyeségem dokumentálására. Morc anno kapott egy csodaszép aranyszínű hámot. Természetesen ehhez egy rövid póráz is tartozik. Amióta pedig ez a szófogadó kutyus megbízhatóan sétál (értsd megáll az utcasarkon, nem futkorászik át az úttesten, nem szagol bele babakocsikba, nem tekeredik rá senkire némi simogatásért, szóval amióta benőtt a feje lágya), bizony csak ritkán fogom pórázvégre. Új találmányom, hogy a pórázt karikaként a nyakamba akasztom. Ma is így volt. Tekeregtünk a parkban, meggörgettük Winstont a hóban, megsértődtünk, amikor az ifjoncok majdnem fellöktek, aztán szép lassan hazakocogtunk. Az idő közben szépen eltelt. Nekem már sürgős volt az indulás. Kutyát beengedtem a lakásba, felkaptam a táskámat és már indultam is. A buszon szimpatikus férfiember méreget kitartóan. Én pedig korom ellenére pirulok rendesen. Aztán kedvesen rákérdez az őt láthatóan már régóta foglalkoztató problémára: Hát, a kutyust hol hagyta? Az a fránya póráz még mindig ott lógott a nyakamban. Pirulok, vihorászok, kapom le a nyakamból az aranyszín istrángot. Mire ő: a következő kérdésem az lett volna, hogy magát ilyen rövid pórázon tartják? A fene a humorát. Most már tényleg megyek át pulykavörösbe, magyarázkodom, hogy csak a sietség, a kutya már otthon van, csak hát a kapkodós sietség... Szerencsére közben megérkezem, menekülés az ajtó felé a közelben állók halk kuncogása közepette. Szóval, jó ha az embernek van kutyája!
***
Téli séta … Kutyázni jó! Már csak azért is, mert sokkal többet sétál egy kutyatulajdonos, mint az, aki esténként a tv vagy az internet előtt üldögél csak. És különösen nagy élmény ilyenkor, amikor mindent hófehér takaró borít és az esti lámpafényben a gyémánt csillogásával kápráztat el az egyébként szürke téli világ. A napok óta utcán hentergő levitézlett karácsonyfák is újra teljes pompájukban ragyognak, még Morc sem locsolja le a szokott unott pofával. Máskor örök elégedetlen lelkem, amely nyughatatlanul vágyik saját kertes házra a társasházi lakás után, most csendben megbékél a világgal és a (rész)tulajdonos büszkeségével néz végig a kerten, ahol a hatalmas fenyő szinte földöntúli szépség hóval borítottan. A kerítés melletti bokrok kusza ágain kis hópamacsok küzdenek a gravitációval, a boróka bokrok hatalmas fehér gömbökként várják, hogy az alattuk hentergő Morcra zúdíthassák pehelyterhüket. Még egy állat is tudja érzékelni és értékelni a pillanat varázsát. Csendben hálát adok a lehetőségnek, hogy ezt itt és most átélhetem. Egy-egy ilyen élmény hihetetlen gyógyírként hat a napi hajsza után és már feledve a szájhúzogatós indulás ("reggel is én vittem le, nemcsak az enyém ez a kutya..." De, igenis az enyém .. és enyém ez a pillanat is, azaz nem is, a Mienk!
***
Ment a rétes vándorútra... Apukámnak a héten volt a névnapja, így ma náluk volt a családi ebéd. A család férfi tagjai a délelőttöt a sportolásnak szentelték, én meg kitörpöltem, hogy az ünnepelt nagy kedvencét, meggyes rétest viszek meglepetésként. A rétes elkészült, még forrón felszeleteltem, papírszatyorba csúsztattam a tálcát, aztán csettintettem Morcnak, aki ilyenkor cseppet sem süket, azonnal tudja, hogy sétálni megyünk. A szüleim nem laknak messze, jó tempóban sétálva 15 perc alatt ott is lehetnénk. Nem így Morccal, aki a sétának igazán megadja a módját. Percekig tud szaglászni egy-egy izgalmas illatokkal terhes fűcsomó felett vagy kerítés oldalában. Aztán távolról még izgalmasabb szag érkezik a fuvallat szárnyán, mi pedig rohanunk, hogy elsőként jelöljük meg, itt jártunk. Az időre nem lehetett panasz, így elvileg senkinek nem volt sürgős, de ... a tálca forrón sütötte a tenyeremet és az elegáns pincér-csuklótartástól egy idő után már csillagokat láttam. Nagy szerencse, hogy az öreg legényt már nem kell pórázon vezetni, annál is inkább, mert az ötletszerű megtorpanások, rántások biztosan kiverték volna a kezemből az illatos, értékes csomagot. (na, az sem volt piskóta, amikor egyik kezemben a rétest egyensúlyoztam, a másikkal pedig egy egészen más illatoktól terhes csomagot próbáltam minél hamarabb egy szemetesbe kormányozni - szerencsére nem kevertem össze). Majd egy óra séta után megérkeztünk és a tálca épségben landolt az ünnepi asztalon egy nagy tálca rácsos linzer társaságában. A sütemények vetélkedése döntetlennel zárult, mindkettő az utolsó morzsáig elfogyott. Görcsbe állt csuklómat pedig már itthon ápolom
***
Egy csecsemőnek minden vicc új ... nekem meg a masszázs. Kiskölöktől kaptam karácsonyi ajándék gyanánt, végre el is mentem. Azt hiszem, így az első alkalom után függővé váltam. Már eleve a hely... apró meghitt fülke, meleg, finom illatok, halk zeneszó, puha félhomály, finom dekoráció. És szerencsére nem egy erőművészt fogtam ki, aki csonttörésre szakosodott, hanem egy lágyan, de a kritikus pontokat pontosan becélzó apró nőszemélyt, akinek a kezei között a 45 perc úgy elillant, mintha csak öt perce feküdnék az ágyon. Új embert "csinált" belőlem, akinek már csak egy vágya van, minél előbb visszatérni.
***
Ma olyan jövős-menős nap lesz, már ha az égiek is úgy akarják.
ui. nem akarták ... így aztán lemaradtam Alessia tegnapi maradék almás pitéjéről is.
Történt ugyanis, hogy megjöttem a kutyával, akkor még minden normális volt az utakon. Elintéztem itthon egy s mást, és mire indultam volna az almás pitéhez, akarom mondani Nórához, majdnem seggre fenékre estem az ajtó előtt. A leszúrt rittberger nem volt túl látványos, a kivitelezést rontotta a hernyótalpú túracipő, de már sejteni engedte a további nehezített gyakorlatokat, így inkább visszafordultam. Pedig akartam vinni neki egy új navigációs rendszert Katica névre hallgató kis autójához (most izgulhat az olvadásig, hogy mi is lehet ez a kis "kütyü" ) meg más meglepit is, nem beszélve a kölcsönkapott könyvről, a mézes süti dobozáról meg a velencei újságcikkről. Nincs más hátra, ma is dolgozni kell (kávé és almás pite nélkül), vagy blogolni
***
Nem tudom, mi van velem, kétszer öltöztem át mielőtt elindultam otthonról. Nem mintha nem lenne tök mindegy, hogy miben libegek be férjuram boltjának eldugott, poros galériájának mélyére könyvelni.
p.s. viszont a gép meg van vadulva, pörögnek a programok, semmi lassúzás, amivel egyébként a sírba visz. Nagyon kialudta magát. Nem úgy, mint én. Morc hajnalban virgoncan ébredt, először csak a nagyszoba és a hálószoba homályában rohangált fel-alá kedvenc plüssállatkájával, aztán kikövetelte a kerti trappot is. Nekem mindenesetre teljesen kiverte az álmot a szememből. Bezzeg most ....
***
A diszlexia amolyan olvasási nehézség, aminek aztán vannak még variációi, dysgraphia, ill. dyscalculia formájában, amikor az írással és a számolással is gondok vannak. Ebben a témában érintett is vagyok, voltam, mivel mind a két fiamat kiszűrték az oviban, hogy veszélyeztettek és ezért a nevelési tanácsadóban nagycsoportosként már olvasni tanultak az ún. Meixner-módszer (Meixner Ildikó) alapján. Abszolút játékosan, de határozottan eredményesen. A nagyobbik gyereknél az volt a figyelemfelkeltő tünet, hogy kígyóvonalban számolta meg a kirakott kockákat (én büszke anya csak azt láttam, hogy tud számolni) és nem mindig balról jobbra haladva. A kicsinél meg a megkésett beszédfejlődés volt a jel. Három évesen még alig-alig beszélt. Igaz, aztán gondolt egyet és onnantól lelőni se lehetett. Arról nem is beszélve, hogy az ovisokkal nem nagyon akart kommunikálni, de azt azonnal tudatta mindenkivel, hogy "leégett a kuplung". Szóval, még ovisan neki gyűrkőztek az ún. késleltetett betűtanulásnak, azaz nem tanulták meg azonnal egyszerre minden betű vizuális alakját, írott-nyomtatott, kis és nagy formáját, hanem szépen lassan haladtak előre. Még ebben a tempóban is év végére szótagolva tudtak olvasni. Mindez abban az időben történt, amikor országnyi gyereket vágtak haza az ún. képolvasással. Máig nem értem egyébként, hogy miért kellett feltalálni a spanyolviaszt, amikor a hatvanas években (meg gondolom, előtte is) jól bevált módszer volt ez. Mi például először csak a kisbetűket tanultuk meg, a nagyokat pirossal jelöltük. És megtanultunk, olvasni, írni és a korosztályunk többsége a mai napig is szívesen vesz a kezébe könyvet. Igaz, két év alatt jutottunk el a teljes biztonsághoz, de nem siettetett senki. A fiúknál bezzeg... Már elsőben félévkor tudni kellett olvasni! Micsoda marhaság! Meg is van az eredménye... Ők legalább tudnak, bár nem szeretnek olvasni. Amikor a gyerek szótagolni akart, tanító néni leoltotta őt is, engem is, hogy nem szabad. Majd megtanulják a szótagolás szabályait harmadikban! Amikor már egy ovis is ösztönösen tud szótagolni!
Hogy ez honnan is jutott eszembe? A napokban olvastam egy cikket, amiben a diszlexia megelőzésének fontosságáról volt szó. Az időben történő megelőzésről. Ugyanis a diszlexia a kor előrehaladtával egyre nehezebben befolyásolható. Harmadik-negyedik osztályban már csak "kármentés", tüneti terápia lehetséges, ráadásul a gyerek már túl van egy seregnyi kudarcon. Az óvodában megkezdett fejlesztéssel megelőzhetőek az iskolai kudarcok. Hogy mire kell figyelni? Ha az ötéves túl sok - tíz vagy még több - hangot hibásan ejt ki, ha tartósan keveri a zöngés hangokat a zöngétlenekkel (pl. béka-péka, gomba-kompa). Ha nem érdeklik a mesék, nem bír verseket megtanulni (na, ez nálunk nem állt!), ha a nyelvtani szabályokat kitartóan megszegi (kutyák - kutyákok). Nemcsak a beszédre, hanem a mozgás kisebb-nagyobb zavarára is figyelni kell. A feltünő ügyetlenség, a rajzolási képtelenség, bal- és jobbkezesség kialakulásának hiánya, bizonytalan tér- és időbeli tájékozódás, rossz ritmusérzék (nem tudja tapssal kísérni a mondókát). Persze, ezek csak gyanújelek, melyekből még nem következik, hogy diszlexiás lesz a gyerek. Ha a szakember mégis kimondaná azt a szót, hogy "veszélyeztetett", akkor pedig nem szabad elutasítani, el kell fogadni, hiszen a diszlexia nem fogyatékosság. Ezek a gyerekek sokszor még intelligensebbek is kortársaiknál. Nagyfiam is 8-8 és fél éves gyerek szintjén teljesítette a vizsgálati feladatokat öt-öt és fél éves korában. Einstein is diszlexiás volt, és rajta kívül még nagyon sok tudós és művész. Szóval, figyeljünk csak nyugodtan az intő jelekre!
2011. december 19., hétfő
Nyaraltunk 2008-ban is …
Mindent átgondoltam, mindent megcsináltam, minden rendben! Aztán úton a Balaton felé rádöbbenek, csak az Apeh felé a TB bevallás maradt el. Most már mindegy, lesz ami lesz! Nóra, kuss… meg ne szólalj! a naptáron ugyan ott állt nagy betűkkel, de ki néz a naptárra, amikor mindjárt nyaralni indul.
augusztus 2. szombat
Ebéd utáni indulást terveztünk, de az idő ólomlábakon vánszorog. Párom füvet nyír a pihenés jegyében, én naplóírásba fogok. Anyósom könnyes szemekkel forgatja a fasírtokat, nála a mi nyaralásunk mindig dráma. Lassan kezdem megérteni, bár én könnyebben túlteszem magam a fiókák szárnypróbálgatásain.
A határra érve már viharos szél és csepergő eső, nem túl ideális az utazáshoz a „házzal” a hátunk mögött. Viszont meglepő módon szinte egyedül hasítunk az éjszakában. Fel sem eszmélünk és máris Olaszhonban rójuk a kilométereket. Húsz éve járunk erre rendszeresen, mégis képesek lennénk rossz helyen lejönni az autópályáról, de még időben kanyarodunk, hogy aztán belefussunk egy izmus buli-dugóba. Jesolóba sietnek a helyi fiatalok bulizni, a város határában azonban a rendőrök drog-razziát tartanak. Csak úgy röpködnek ki a nyitott ablakokon a kis csomagocskák. Nem is akarom tudni, mi lehet bennük. Rajtuk túljutva percek alatt a célnál vagyunk. Éjfél előtt járunk, irány a tenger. Egy pohár sörrel a kezünkben sms-t írunk az otthoniaknak, aztán lepihenünk a lakókocsiban, észre sem véve a folyamatosan érkezőket.
augusztus 3. vasárnap
Nincs szerencsénk, a helyünk még foglalt. De még mennyire, mintha haza se akarnának menni. Igaz, délig maradhat, de az utolsó napon ez igazán nem szokás, mindenki igyekszik hazafelé. Nos, ő nem. Dél van, mire bemehetünk. Villámgyorsan berendezkedünk, bár a végére már a gutaütés kerülget a forróságban. Gyors zuhany és langyos italok, aztán irány a strand. A víz isteni! Orvosság minden szervi és lelki problémára. De a homok brutálisan forró. Első bringatúránkon zárva találjuk a kellemes kis borászatot, de odébb veszünk szőlőt, bort és odahaza nekiállunk grillezni. Kicsit később kisámfázva küzdünk az álmossággal.
augusztus 4. hétfő
Lustálkodunk, reggelizünk, vásárolgatunk. Kivételesen külön-külön. Párom a kempingboltban pótolja az otthon felejtett grill-alkatrészt, én egy fehér műanyag klumpával lepem meg magam. Hiába na, nincs itthon a macska, cincog az egér. Ebédünk nem túl bonyolult, de a fullasztó melegben mégis kellemes, sós hal, tonhal, paradicsom és fehér hagyma, meg persze a könnyű bor. Itt még a köszvény sem panaszkodik az elemeiben igen csak dús purintartalommal bíró menüre.
Este látogatás a szomszéd kempingben. Nóráék is rendben megérkeztek. Nóra nem hazudtolta meg magát, házi süteménnyel, borral, jó könyvvel várt. Az esti mozizást megfúrta a laptop, mert a dvd-lejátszója pont most, pont itt adta meg magát. Nem különösebben bánjuk, úgyis belealudtunk volna.
augusztus 5. kedd
Este még izgatott telefon Gyurmától, elaludt a bojler őrlángja, akkor ő most fel fog robbanni? Hát, ezt innen tudjuk a legmegnyugtatóbban megoldani, de tényleg. Kösz gyerek! Viszont az elsején gyakornokként kezdő kiskölköt meg ma már véglegesítették is járulékkal, juttatásokkal, magasabb fizetéssel. Ha ilyen tempóban tör előre, mire hazamegyünk, már átveszi a szálloda vezetését.
A mai reggelire vendégünk is érkezett, egy óriási tücsök (párom szerint szöcske, de mint tudjuk, neki nem erőssége a flora és fauna világa). Rövid úton átküldtem a hivatlan vendéget a söprűvel a szomszédba, zenéljen ott. Remélem, nem tudja a visszautat, vagy a szomszédnak nincs seprűje.
A ház ura kikerekezett a kedvenc borászatához és isteni Pinot Grigiot hozott, azaz Szürkebarátot. Pincehidegen, csatos üvegben. Idei nagy találmányom a termosz és termoszbögrék helyes használata, azaz a strandon a verőfénnyel a napernyő alatt dacolva jéghideg könnyű borocska szopogatása. Az élményt tetézte Nóra sós rudacskáinak ropogtatása. azért egy idő után visszavonultunk összes termeinkbe és egy gyors sótlanító zuhanyt követően fantasztikus látványú és ízű kis szendvicseket gyártottam.
Nóráékkal találka a saját salvataggiojuk tornyánál délután háromkor. A tegnapi talpégésből okulva ma a vízben araszolunk feléjük 25 faktoros naptejjel bekenve. A vártnál közelebb találtuk meg őket, ami a hőségre való tekintettel nagyon jó hír volt. Üldögéltünk, pancsoltunk, beszélgettünk. Ennek a bő órányi programnak köszönhetően most igazán nevetséges csíkok sültek a hasamra.
augusztus 6. szerda
Ma kirúgtunk a hámból, a délelőttöt a közeli bevásárló központban kezdtük és megleptük magunkat egy jutányos árú 6 személyes kávéfőzővel. A vásárlást leginkább az indokolta, hogy a mienket párom még a nyár elején hirtelen felindulásból kivágta a szemétbe. A 6 személy egyébként relatív, mert azt leginkább abból a méregerős és picsnyi csészében felszolgált fekete léből értik, amiben megáll a kanál. Ez a mi olvasatunkban max. három csésze, igaz jóval hígabb. Ha már ott voltunk, a csatorna szélén vettünk két szép szelet tengeri pisztrángot. Salátával valami isteni eledel lett belőle nem is sokkal később.
Este Nóráék jöttek át beszélgetni, és ennek kapcsán sok mindenre fény derült. Például nem hagyják magukat féktelen csipegetés áldozatává válni, pedig próbálkoztam a csábítással némi carpaccio, olívabogyó, ringli, koktélparadicsom, sajt és mindezekhez mediterrán chips formájában. Viszont a piros pezsgő jól fogyott.
augusztus 7. csütörtök
Lassan gondolni kéne már egy velencei kirándulásra, mert Nóráék rövidke ideje nemsokára lejár. A férje ellenáll, az enyém benne lenne, de az indulás még mesze nincs eldöntve. Délután át is jöttek megbeszélni. érkezésükkor én a strandon, párom a lakókocsinál szundikáltunk. Hiába na, strapás dolog a nyaralás. Egyszer csak eltalált egy kis gumilabda. Első ébredező gondolatom az volt, a fiúk jópofáskodik, de aztán egy német sporttárs bocsánatkérő tekintetével találkozom. Ahogy megbocsátón hanyatlok vissza, szemet szúr mellettem egy ismerős narancsszínű strandtáska, majd egy ismerős kék-fehér napernyő, végső sugallatként egy szintén ismerős fehér klumpa (ami más, mint az enyém) és a napernyőn lengedező nagyon ismerős pillangós kendő. Itt végre derengeni kezdett valami napszívta szürkeállományomban, és látnom kellett, ahogy barátnőm kicsi fiával a vízben vigyorogva várják végleges magamhoz térésemet. A legény aztán bement lazító páromhoz és az utasításokat pontosan végrehajtva finom kapucsínókkal tértek vissza. Aztán megegyezés született a másnapi velencei kirándulásról is, amely a lehető legjobban alakult, hiszen se férjek, se gyerek, csak mi ketten, meg a nagy kaland!
augusztus 8. péntek
Párom elvileg a nagy meleg miatt passzolt, de később bevallotta, nem akart láb alatt lenni. Folyamatosan magyarázva, hogy nekünk is így lesz jobb. Tényleg az volt!
Már a 8 órás hajóval elindultunk. A Sóhajok hídja teljesen beállványozva. Helyes, csak gondozzák! De aki először és utoljára látja, annak valószínűleg nagy csalódás. A San Marcon kicsit tébláboltunk és a korai időpontra való tekintettel csináltunk néhány igazán ritkaságszámba menő turistamentes fotót. Én végre (20 éve először) szembe állhattam a mórokkal, akiket eddig a tömeg mindig eltakart előlem, és családdal súlyosbítva az ember lánya mégsem csámboroghat el megkeresni őket. Utána az 1-es vaporettón az orrüléseken lövésre kész fényképezőgépekkel bementünk a Rialtóig. Jöttünk-mentünk, régi kedves helyeket keresgéltünk, kávéztunk, végül áthajóztunk a St. Michelere. Onnan visszatérve irány a Frari. Oh, a Frari… nehéz szavakba foglalni vagy bármi közhelyszerűt mondani rá.
Kis vízbe-láblógatós eszegetés a piac mellett. Jártunkban keltünkben mennyi látnivaló. A papos naptár – ó, Március – női szem nem marad szárazon ennyi veszteség láttán! A Goldoni színház, a csodás Bovolo. Közben az ég egyre inkább beborul. A San Marcon jégeső szorít be bennünket az árkádok alá. A Campanile lábazatán szinte porzik az égi áldás. Araszolunk a Dózse palotáig. Az idő már menthetetlen, vajon mit éreznek, akik most érkeznek… de mi boldogan vigyorgunk, hogy ezt is megélhettük. Bugyiig elázva jutunk fel a hazainduló hajóra, de a farban kapunk helyet és vidáman vihorászva búcsúzunk a szívünknek kedves várostól. A parton Nóra aggódó férje fogad, párom otthon erősíti meg az elősátor cövekeit. A tombolás már otthon ér, a végén már csak az úgynevezett viharhevederek képesek a földön tartani az elősátrat. Éjjel még esik, hogy reggel aztán szikrázó napsütésre ébredjünk.
augusztus 9. szombat
Az idő csodás, a tenger finom, a tegnapi városnézést a napernyő alatt a legjobb kipihenni. Közben mesélek, párom nem győzi követni az izgatott bakugrásokat az élménybeszámolóban.
augusztus 10. vasárnap
Reggel lecuccolunk a partra, de jő a német megszállás. Ezer herkentűvel felszerelkezve népes család pakol le elénk. Hanyag eleganciával majdnem a vízbe pakolnak le, mert a vízhez közel lenni jó. Hogy innentől a lábam ujja majdnem a fülébe ér, nem érdekli, húzzam be. Legalábbis, ha nem akarom, hogy a lábujjaim közé szúrja le a napernyőjét, ami mellesleg rám vet árnyékot, de én nem reklamálok ezért.
30 faktoros Delia naptejüktől csillognak a tűző napon, hogy néhány hét múlva malacpirosra sülve távozzanak a dolgos hétköznapokba. Rosszmájú vagyok? Lehet, de nem csípem őket. A többséget. Mert erőszakosak, hangosak. Európa „egyenrangú” polgárai lennénk, de olyan fensőbbséggel néz el a reggeli Morgen-em mellett, hogy legszívesebben belerúgnék. Csak azért is köszönök minden reggel bájosan mosolyogva a bunkójának. Mert nem Én vagyok AZ a barom, aki a műfüve alá nylont terít, hogy aztán az első esőnél bokáig álljon a vízben. Persze, erre is van megoldása. Vízelvezető árkokat ás a szélrózsa minden irányába,m hadd ázzanak a szomszédok is.
Este csendes búcsúbuli Nóráékkal. Némi Camparisoda és pezsgő, néhány önmarcangoló mondat és már vége is. Ők utaznak, mi maradunk.
augusztus 11. hétfő
Én a Hold áldását nyögöm, párom önfeláldozóan egyedül indul útnak a napi betevőért. Halat, vadat, s mi jó falat… induláskor még nem volt benne biztos, hogy a grillcsirkés vagy a halas felé veszi-e az irányt. amikor megérkezik, látom a grillcsirke győzött.
A szomszédból a cseh fiatalok elutaztak. kedveltük őket. A csendességüket, a találékonyságukat – ahogyan kempingeztek a régi jó kemping-hagyományok szerint. Üdítő élmény volt, hogy ilyen fiatalok is vannak még. Eddig néhány tétova hello-ra futotta csak, de ma indulás előtt egyikük átjött és angolul elbúcsúzott. Igazán jólesett és végképp megkapták a képzeletbeli piros pontot.
Vacsorára levágtuk Dezsőt! Ez talán némi magyarázatra szorul. Évek óta egy időben nyaraltunk egy osztrák családdal. A családfő megjelenése ellenére egy ritka kedves ember volt. Évekig jópofizott a magyar Pick szalámiról, mire tavaly megleptük egy rúddal. Szegény, egészen beleszakadt a szó, amikor a kezébe nyomtuk. Az idén is hoztunk neki egy más fajtát, de ha jönnének, akkor már itt lennének, szóval… mivel nem valószínű, hogy találkozunk, ezért aztán levágtuk Dezsőt.
augusztus 12. kedd
Ha semmi másra, de arra máris jó ez a napló, hogy a napokat követni tudjam. A nagy lustálkodás ideje ez egybefolyó órákkal, napokkal, hetekkel.
Estefelé hirtelen lendülettel lebontottuk az elősátor elejét és elpakoltunk pár feleslegesnek ítért dolgot. Ebből az éber szomszédok máris levonták a téves következtetést, hogy na, már a magyarok is mennek haza. Pedig mekkora tévedés! Csak levegőre vágytunk.
Az otthoniak néhány semmitmondó „minden ok” sms-sel szúrják ki a szemünket, amitől persze rögtön ideges is lesz az ember.
augusztus 13. szerda
Egész nap hullámos volt a tenger, emlegettük is a gyerekeket, annak idején mennyire élvezték ezt. Estefelé gyors zápor áztatta el a tábort, de aztán megkönyörül a népen és az esti Aida-előadást is megtarthatták. Nagyon jó zenéje volt!
augusztus 14. csütörtök
Este a gyerek írt sms-t, miszerint ne zaklassuk az otthonlevő dolgos népeket, élvezzük a nyaralást és egymást. Mire gondolhat ez a gyerek?
Reggelire bruschettát csináltam. Előtte megkérdeztem a zöldséges lányokat, melyik fajta paradicsomot ajánlják hozzá, mire pergő vitába kezdtek egymással, majd alig tíz perccel később az általam lucullusnak azonosított fajtát pakolták a zacskóba. Friss bazsalikomleveleket dobtak még mellé. Így kellene élni mindig!
Este egyébként Ferragosto lesz a kempingben. Ez helyi viszonylatban evős-ivós-táncolós népünnepélyt jelent Mária mennybemenetele alkalmából, de párom jó szokása szerint már húzza is a száját. Én meg nem erőltetem, mert ma úgyis kihúztam nála a gyufát. A tengerben ellazulva előadtam neki a „tervemet”, miszerint ha egyszer lesz új kutyánk (tekintve, hogy a mostani ugyebár már 12 éves), és ha az a kutya egyáltalán alkalmas lesz rá, akkor esetleg szívesen csinálnék vele végig egy tanfolyamot, ahol segítő kutyának képeznék ki, vagy nevezzük inkább terápiás kutyának, akivel óvodába, iskolába, idősek otthonába lehetne menni. Na, ebből jött a heveny mosolyszünet. Nem vártam, hogy rögtön megérti a gondolataimat, de erre a heves ellenállásra se számítottam. Egy ideig próbáltam érvelni, de abszolút falba ütköztem. Végül nem erőltettem a dolgot, mert a dologban úgyis annyi a HA és az esetleg, hogy kár már most ezen drámázni.
Visszatérve a Ferragostora, a jónép talán még le sem nyelte az utolsó falatokat, amikor leszakadt az ég, és elmosta az egész esti programot.
augusztus 15. péntek
Újabb váratlan látogató, egy óriási csiga, akit megint nekem kellett áttessékelni a szomszédba. Bringázás és a szomszéd kemping melletti „örökbefogadott” golden retriverünk meglátogatása. Totál depressziós szegénykém, negyed óra gügyögés tudta csak előhívni belőle az ugatást. De micsoda hörgő, öreges, sípolós ugatás volt ez. Ehhez képest Morc megkopott hangja is úgy zeng, mint a Campanile harangjai. Ettől az utolsó gondolattól könnybe is lábadtam, amivel párom kritikáját is sikerült kivívnom, miszerint ez már a giccs mélypontja, jobb ha gurulunk is tovább.
Délután újabb eső. Jópofa látvány, ahogy minden esőszünetben kirajzanak a népek a mosdók vagy az üzlet irányába. Én a „tengernyi” tócsákat fotózom, a szomszéd a kocsiját törölgeti szárazra. Kettőnk ténykedése közül az övé a tök felesleges.
augusztus 16. szombat
Ez az utolsó nap lehangoló. Egyrészt menni kell, másrészt pakolni és pillanatnyilag még mindig vizes. Ezektől pedig én garantáltan feszült leszek. Tőlem meg a párom. Aki viszont tudja a saját megoldását, elmegy kerekezni. Itt egy grillcsirke, ott egy kis bor, meg az asszony kívánságlistája. Elvan, szó szerint. Én meg rinyálok a kupi tetején ülve. Magamnak, a papírnak, a majdani olvasómnak, így telnek az utolsó órák. Közben dörgésnek hallom a szomszéd lakókocsi hétköznapi zörejeit,a repülőgépek zaját és szép csendben megeszem egy kiló mézédes szőlőt. Feszültségoldásként, mondhatni. Estére azonban szép lassan minden a helyére kerül, szokásos módon felesleges volt a sok idegelés, a dolgok mindig megoldódnak.
augusztus 17. vasárnap
Csepergésben indulunk, de egy idő után megkönyörülnek rajtunk az égiek. Ausztriában a benzinkutas már messziről lestoppol: nem ég a jobb oldali fényszóró. Nem kötjük az orrára, hogy ilyen nagy esők után hajlamos némi öntörvényűségre, inkább csodálkozunk. Ragaszkodik hozzá, hogy így nem lehet továbbmenni, ő kicseréli. Párom csitítja, hogy nem olyan egyszerű művelet ez, és ezt majd ő is kénytelen lesz belátni, de hajlíthatatlanul lelkes. A sportos eleganciában feszítő kutas félóra múltán már nyakig koszos, de a csere sikerül, az égő is megembereli magát, most éppen világít. Lelkesen konstatálja, hogy ehhez 16 éve nem nyúlt senki, ez az igazi minőség, nem az, amit havonta cserélgetni kell. Ebben igaza van. Természetesen nem fogad el cserébe semmit, ez a munkája. Mondjuk, néhány hazai kutas orrba verné ezért a mondatért, ő viszont szimpatikus.
Még nem vagyunk magyar területen, amikor már fogni tudjuk a magyar nyelvű rádiót és az olimpiai híreket. Éppen Rafa döntőjét közvetítik, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nadal nyer, olimpiai bajnok! Nem hiába csípem a srácot, és így már értelmet nyer a minapi lógó orrú Federer fotó is az újságosnál.
Zamárdiba fél hatkor érkezünk, a kapun majdnem észrevétlenül manőverezzük be az alkotmányt, Morc annyira figyel valamit a szemközti utcán, hogy majdnem nekem szalad, ahogy feléje lépdelek. Óriási öröm, itthon vagyunk!
2011. december 15., csütörtök
2008. december
***
Velem mindig ki van izélve … Egész napos monstre nagy gépelést terveztem. Persze kiskölök megtalált reggel az ő nagy problémájával, hogy a telefonjával szaladjak már el a kihalt ormányosról elnevezett műintézménybe egy röpke tisztításra. Amit persze helyben meg is lehet várni. Jó másfél óra. Mit csináljon az ember lánya addig is? Hát, kérem, végigböngésztem a könyvesboltokat, ittam isteni Frei-kávét az egyikben (spanyol machiato fahéjjal), de a sütit nem mertem bevállalni, mert az akkora volt, hogy ehhez bizony kellett volna (nem telefonos) segítség is. Aztán beóvakodtam a Hobby-boltba, ahol nagyjából Budapest fele női lakossága válogatott a mindenféle otthagyhatatlan kis bizbaszok között. Ezt sem sikerült kivédenem, itt is megkönnyítették a pénztárcámat. Na, végre rám telefonáltak, hogy mehetek a készülékért, de akkor meg útba esett éppen egy csomagolóanyagokat árusító kis stand, ott megint leróttam a parkolási díjat. Ahhoz képest, hogy a telefon tisztítása garanciális és ingyenes volt, sikerült kissé leamortizálnom magam anyagilag. És még a munkával sem haladtam (viszont tök jól éreztem magam)
***
Tali-hó! … Nóra nem vett élesztőt és szalonnát. Mihez kellett volna? Szalonnás kenyérlángoshoz. Viszont vett a pizzácskájához. Ahhoz viszont sajtreszelőt nem hozott. De egy ilyen kreatív bandában ezek nem jelenthetnek gondot. Én meg olyan vagyok, mint az egyszeri nyuszika, csak ülök és hülyeségeket beszélek. Vagy mégsem? Ugyanis a pizzatésztát javasoltam kovászként felhasználni a lángoshoz, és jelentem: MŰKÖDÖTT! Más jellegű építő hozzászólásaim alapján a megtisztelő logisztikai menedzser címet adományozták nekem, mert ugyan nem mozdultam rá a munkákra, de legalább voltak ötleteim. És megnyugodtam, nem lusta vagyok, hanem logisztikai menedzser, mégiscsak más így.
***
Fáj a torkom, fáj a fülem, nem aludtam fél éjszaka, ráadásul az orrom is eldugult. Nem vagyok jól, na. Az első gyógyintézkedés tegnap este rumos tea formájában történt, nem használt.
Ma reggel újabb csapást mértem a kórra piritós és töméntelen mennyiségű hagymás, bazsalikomos aprított paradicsom formájában. Ehhez már csak citromos teát iszom, viszont sokat. Ma nem nagyon akarok senkivel találkozni, mert vagy hagymaszagot árasztok vagy bacikat.
Barátosné most írja, ő is hasonló állapotban van. Talán egy forraltboros találka mindkettőnkön segítene
***
Örkény: Azt meséld el Pista! című lemezével kezdődött Mácsai Pál előadásában. Nem tudom megunni, bár tömegközlekedve életveszélyes hallgatni, mert az állandó vigyorgástól és kuncogástól - gondolom - már többen elmeháborodottnak néztek.
Ezek után természetesen adta magát a Rejtő sorozat, pláne ha Rudolf Péter olvassa fel. Hááát, Rudolf Pétert továbbra is nagyon kedvelem, de valahogy nem tudta visszaadni a rejtői hangulatot. Ez van. Rejtőt ezentúl is inkább magam olvasom
***
Nem elég, hogy a fejemből alig látok ki a nátha miatt, még rémisztgetnek is. Délután olvasom az üzenetet, miszerint a karácsonyra erősen betervezett pénzecskének lőttek. Heveny izzadás, nem feltétlenül a nátha miatt. Levelezgetés, telefonálás. Az eredmény szerint mégicsak lesz pénzecske és még az ünnepek előtt. Úgy megnyugodtam, hogy a munkától mára teljesen elment a kedvem. Viszont rámjött a főzőcskézés. Mivel illatokat nem érzek, a végkifejlet még kérdéses, bár a látvány sokat ígérő. Amíg a fazekak pöfögnek, én itt olvasgatok, közben a három tenor karácsonyi lemezét hallgatom. Még egy péntek is lehet jó
***
Úgy döntöttem a köhögéssel tölött éjszaka után, hogy nem hagyom (el) magam! Családot kidobtam itthonról (az igazsághoz tartozik, ők hagytak itt, nehogy megfertőzzem őket - nem egy ápolószemélyzet, na), jó kis zenéket harsogtatok, a hajamat festem éppen, aztán eltüntetem a kutyaszőrt és majd felrakott lábakkal várom az érkezőket, akik majd nem győznek csodálkozni a hihetetlen átváltozáson.
***
Uff... Nos, a hajfestés... Először is nem találtam az ecsetet. Ezt megoldottam, mert ahol a családfő mániája a mázolás, ott mindig akad egy elfekvő ecsetke. Aztán a dobozban nem találtam fixáló tasakot, de mivel a használati utasítás sem említi sehol, valószínűleg nem is kellett, hogy legyen. Igen, ez egy új márka volt, talán ezért is lett a hajam selymes, puha és ... mahagónivörös, pedig a dobozon világosbarna felirat díszeleg. Na, mindegy, most már ez van. És mivel korán reggel elhatároztam, hogy ma pozitív leszek, ha belehalok is ... a színnel kapcsolatban úgy döntöttem, a karácsonyi hangulathoz jobban is megy, mint holmi barna. Mindenesetre a "hihetetlen átváltozás" megtörtént, bár nem egészen így képzeltem.
ui. Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy a hajfestés kapcsán ki kellett mosnom a fürdőszobaszőnyeget, valamint a tőlem másfél méterre levő kádat is, a mosógép oldalát (és még amiket csak most fogok felfedezni). Ilyen béna még sose voltam.
***
Felfedezés … Takarítás közben az ember "elfelejt" köhögni. Igaz, utána viszont megfullad
***
Fél egészség... Azt mondják a tisztaság fél egészség. Meg azt is hallottam már, hogy a vidámság fél egészség. Na, akkor nekem ma egészen egészségesnek kellene lennem. Ezzel szemben már pénteken panaszkodtam ezen az oldalon, hogy úgy érzem magam, mint akin átment a 7-es busz, aztán még vissza is tolatott. Akkor még csak bedugultam meg a fejem fájt. Éreztem én, hogy ez megint egy "mezei" nátha lesz, ami nálam a stáció összes végigjárásában nyilvánul meg. Jó, ezúttal a láz kimaradt, de volt itt lüktető fejfájás, közel 200 papírzsebkendő felhasználása, fene se tudja miből van c. légtisztító spray segítette alvás (erről majd még részletesen), aztán köhögés, de az a jó, tüdőt szaggató, óriási tüsszentős-bepisilős-magamat leköpős játék és most, talán már záró akkordként, az orrom alatt-szám fölött terebélyesedő herpesz. Igen, hozom a legjobb karácsonyi formámat, jó szokásom szerint. És igaziból még beteg sem voltam.
ui. sorstársaknak üzenem, hogy a bűvös spray Eucasol névre hallgat és a szoba légterébe, párnára, zsebkendőre lehet fújni, aztán csoda történik és kap a delikvens levegőt. Az összes többi népi gyógymódok részletezésétől itt eltekintek, legyen elég annyi, hogy nem nagyon jöttek be. Fotót ez alkalommal már végképp nem mellékelek, már csak a gyengébb idegzetűek miatt sem.
***
Tegnap végre erőt vettem magamon és nekikezdtem VOLNA a hetek óta halogatott vasalásnak. Akkor aztán egy véletlen és hirtelen mozdulat és a vasalót sikerült ripityára törnöm. Ennyire szeretek vasalni
***
Vasaló... Vasalás közben istenien lehet teljes hangerőn hallgatni az Operaház fantomját. Végre sehol senki, aki letekerné! Gerard Butler meg még fantomnak is jó pasi, na. Gőzölős vasalóval is ki lehet égetni egy inget? Ha netán nagyon ott felejteném a szemem a képernyőn... (esetleg, amíg blogolok)
ui.2. összevesztem az új vasalóval. Már attól kiakadtam párszor, hogy olyan merev zsinórja van, többet küzdök vele, mint a vasalnivalóval. Ráadásul leverte a kedvenc csőrös köcsögömet, amiből a vizet locsolom a kis bestiába. Nem elég, hogy darabokra ment, még jó hangos is volt, és éppen a DonJuan-jelenet legjobb pillanatában. A hátralevő részt pedig a hirtelen felindulásból elkövetett takarítás miatt nem élvezhettem. Dög egy vasaló, na.
***
A Nagy Testvér mindent lát? Tegnap este családi idill vacsora után. Apa a Gép előtt, én a tv-t lesem fél szemmel, gyerek jön-megy. Párom megszólal: innék egy teát. Mielőtt bármit reagálhatnék, a tv-ből érkezik a válasz: "csinálok neked egy teát". Néhány perc múlva párom kezében néhány tíz euróssal kiskölökhöz lép. A szombati úthoz ad némi „aprót”. Szinte azonnal érkezik a tv-ből a szöveg: „adtam neki egy ötvenest”. Gyerek ránéz a kezében tartott pénzre: ez csak negyven. Hiába, na, mi már csak ilyen interaktívan élünk.
***
Merengő… A nagy már a saját karácsonyukat tervezgeti. Mennek karácsonyfát venni, izzósort. A díszeket még a két családtól válogatják össze, hogy legyen azért egy kis „hazai”. A kicsi világgá ment, éppen Szentestére ér haza. Szóval csak azt akarom mondani, hogy az esküvő után még nincs semmi fura érzés, azok ilyenkor jönnek elő. Bár összegyűlik majd a család, de már nem lesz a fa alatt legó meg kirakós játék. Nem fogjuk a téli szünet alatt a szoba közepére állított pingpong-asztal körül kergetni egymást. Ha megérkezik a hó, nem fogunk hógolyózni a kertben. Egyre gyakrabban nyúlok a fényképalbumok után. Hiányoznak a Gyerekek, na…
***
Futtában… Jött, evett és már ment is tova… Igaz, előtte jól megölelgetett. Nagyfiú itt járt. (jobb, mint a Mikulás)
***
Pörgök, mint a villanyóra … Kész vagyok!!! Úgy értem a holnapi zebe-zabára mindennel. Sütemények dobozban lapulnak, húsok lesütve, kocsonya remeg, majonézes saláták már érnek, mártogatósok bekeverve. Holnap már csak teríteni kell. Fa a sarokban feldíszítve csendben figyeli a pörgésem, ajándékok becsomagolva. Még egy utolsó porszívózás, a kutyaszőrök eltüntetése (a kis hamis a nagy ünnepi áhítatban tiltott területre tévedt, a kanapén szenderegve várta az első mézeskalácsok kisülését). Holnap már csak magammal kell csodát tennem. Nem reménytelen, de emberpróbáló feladat. De most egy kicsit feldobom a talpam. Mert én megérdemlem...
***
Bántják a gyereket. A gyerek jelen esetben elmúlt 23 éves, de azért attól még ő Kiskölök. A bántás meg nem más, mint találkozás az Élettel, annak is az árnyékos oldalával. Jelen esetben egy kollegával. Nem közeli, de mégiscsak kollega, aki ráadásul egy másik nemzet fia. Bár nem ettől függ talán, hogy lekezelő, bunkó. Az igazság szerint a többiek már ismerték ezt az oldalát, Kiskölök most találkozott vele. Nem segít a lelkének az sem, hogy a főnökei, akik Bunkó honfitársai, szintén elítélik Bunkó viselkedését. Az ő egész gyerekkorában védett kis lelkivilágába belerondítottak és ez nagyon megviselte. Én meg már nem mehetek kikaparni a szemét annak a bunkónak. Hiszen a "gyerek" már felnőtt dolgozó ember, aki vélhetően fog még szembesülni ilyen helyzetekkel. Nem készítettem fel erre. De hogyan lehet felkészíteni? Kell-e? Mindenesetre egy goldent is meg lehet vadítani, csak a szeretteivel kell kikezdeni. Ulf, én voltam...
***
Szép is az ünnep. Volt evés, sétálás, evés, ajándékozás, evés, beszélgetés, búcsúzás, evés, sétálás, csipegetés, iszogatás, eszegetés. Most meg belevetem magam a mosogatóba (mert már nincs miből enni)
Jó volt ez a három nap! Nem is volt nagy zebe-zaba, mégis úgy érzem, legalább 2 kiló plusszal zárom majd az óévet (a Szenteste előtti naphoz képest), mert teljesen átmentem mókusba. Napok óta mogyorót, mandulát, diót, gesztenyét rágcsálok. És a java még csak most jön. Az óévben szinte minden hátralevő napra van valami program, vendégeskedés. Ha meg éppen itthon pihengetünk, olvasgatom Gordon Ramsay életrajzát, jó zenéket hallgatok, megnézhetem végre kiskölök képeit, amiket az utóbbi hetekben készített és taramtaram... vasárnap még nagyfiúékhoz is felruccanunk. Annyira belejövök a lazításba, hogy semmi kedvem nem lesz elkezdeni az új évet. A gyertyafénnyel nem tudok betelni, a karácsonyfát meg legközelebb görgőkre szerelem, hogy esténként bevonszolhassam a hálószobába, imádom a sötétben parázsló és a gömbökön megcsillanó apró színes fénypöttyeit. Nem emlékszem, mit állítottam néhány nappal ezelőtt, de igenis, szeretem a Karácsonyt.
***
Ötye… Találkoztunk. Az első negyedóra "történései": agancsos kóla (jägermeister), grillezett beigli (és még finom is), istenments-tea (nagyon dáthás barátosné köszönte, nem élt vele - amikor van jäger is). Ráadásként előkerült a világítós boa; na, innen sejthető a többi... Azt hiszem, mi már soha nem fogunk megkomolyodni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)