A szerelem 4 keréken érkezik 45.

A kocsi ajtaja még alig nyílt ki, amikor egy kutyafej jelent meg a nyílásban és hangos szűköléssel igyekezett Bear a lány ölébe hajtani a fejét. Robert vigyorogva nézte. Végre egy szövetséges! Julienak látnia kell, hogy még a kutya is emlékszik rá; és annyi csodás történetet hallott már arról, hogy a kutyák selymes bundájának simogatása milyen jó hatással van különböző betegek kezelésénél, főleg lelki eredetű problémáknál, hátha rajtuk is segít. Bear a viharos üdvözlés után kicsit lehiggadva hagyta, hogy kiszálljanak, miközben finom szimatával azt az ismeretlenül ismerős illatot próbálta beazonosítani, amit a gazdi kezében lévő csomag árasztott.

Claire idegesen toporogva várta, hogy Robert kiemelje végre a kocsiból a gyerekülést. Julie  szorosan követte a férfit, de az ajtóban álló idősebb nőt meglátva megtorpant. Robert megállt és a kezét nyújtva hívta magához. 

-Hülyén hangzana, ha most újra bemutatnálak egymásnak titeket, de Julie te biztosan nem emlékszel a mamámra, úgyhogy legalább egy fél bemutatást meg kell ejtsünk. Az a vigyorgó őszes úr pedig a papám.

-Szervusz kislányom, csak Calire, tudod. Ő pedig Richard. És akkor lássuk a nap főszereplőjét!

Claire majd megőrült, hogy kikaphassa a kicsit az ülésből, de rettentő önuralommal várta, mikor kérik erre fel. De Julie még nem tért magához  a sokkból, hogy nem egyedül lesznek a házban, Robert pedig a picit hurcolta végig a lakáson.

-Nézd csak Greg, ez a nappali, szerintem itt leszünk a legtöbbet, de ezt még anyuval meg kell beszélnünk. Lehet, hogy ő a gyerekszobához ragaszkodik napközben is. Ez itt a Te szobád, nézd a nagyi mennyi játékot vett neked máris. És igazán kényelmes lesz az ágyad is, bár én nem tudtam kipróbálni, mert nem férek bele.

Lerakta a kis kosarat a pelenkázóra, aztán odahajolt a kicsihez, hogy egy puszit nyomjon az orrára, de nagyon hamar kiegyenesedett.

-Julie, vészhelyzet van! – kiabált. -Hát, haver, te aztán igazán hamar belaktad a kéglit. Megérkezel és azonnal tele a gatyó. Nem lacafacázol.

-Mi a baj? – bukkant fel a lány az ajtóban.

-Azt hiszem, a srác új otthona örömére telerakta a pelust. Én már innen érzem, hogy ezzel egyedül nem fogok tudni megbirkózni. Segítesz?

-Hogyne, vedd ki, hogy le tudjuk vetkőztetni!

Claire-nek hála, a pelenkázó alatti kis szekrényben minden szükséges dolog ott volt. De amikor a kicsit kicsomagolták, rá kellett jöjjenek, ezt egy egész törlőkendő-csomaggal sem lehet rendbe tenni. Robert óvatosan felemelte a kicsit és a fürdőszoba felé vette az irányt. A nagyszülők elkerekedett szemekkel figyelték a jelenetet. Rob fehér pólóját már gyanús foltok tarkították, de Gregory megérezve a szabadság édes ízét, menetközben még le is pisilte az óvatlan apát. Julie pukkadozva nyitotta meg a zuhanyt, Robert pedig fintorogva gyerekestől, pólóstól, farmerostól a víz alá állt. Miután legalább Greg tiszta lett, Julie puha fürdőlepedőbe burkolta és visszaindult a gyerekszobába. Ahogy a fürdőszobából kilépett, akkor tudatosult benne, hogy a hálószobában ácsorog. Nézte a hatalmas franciaágyat és valami mélyről jövő sóvárgás öntötte el. Minden sejtjével érezte, hogy mielőtt ez a zavaró köd az agyára telepedett, ebben a szobában boldog volt . Mintegy álomból ébredve jutott eszébe, hogy a kicsi még a kezében van és sietős léptekkel kiment, hogy felöltöztesse.

Kis idő múlva Robert is csatlakozott hozzájuk immár egy száraz melegítő alsóban és tiszta pólóban.

Gregory pedig megelégelve az öltöztetéssel járó hercehurcát, torkaszakadtából követelni kezdte  a cumisüvegét. Julie ijedten nézett körül. Hirtelen azt sem tudta, melyik kis csomag rejtheti a tápszert, de mire pánikba esett volna, Claire jelent meg az ajtóban egy üveggel.

-Gondoltam, amíg fürödtetek, hogy utána biztos a kajáját követeli majd, úgyhogy bocs, de a dobozon feltüntetettek szerint csináltam egy adagot, hátha…

Julie hálásan mosolygott rá és az üvegért nyúlt. Aztán gondolt egyet, hiszen ő a kicsi nagymamája, biztosan boldogan venné már a karjaiba.

-Ha szeretnéd megetetni, szerintem Greg is örömmel venne egy kis nagymamai kényeztetést…

Claire-nek nem kellett kétszer mondani. Hálás szívvel nyúlt a kicsiért, miközben arra gondolt, nem lesz itt semmi baj, Julie egy kedves, érző lelkű nő, ők mindenképpen jól kijönnek majd. Robert pedig majd újra meghódítja, ez nem is lehet kétséges, és ezután az apró kitérő után minden visszazökken a régi kerékvágásba. Richard pedig mosolyogva nézte, ahogy feleségét máris kétvállra fektette a lány ezzel a gesztussal.

Robert ült a reggelizőpult mellett és a szüleit figyelte. Sosem gondolta, hogy egyszer valaki másra jobban fognak figyelni, mint őrá. Érdekes volt látni anyut, aki egyébként a pici fiúnak kijáró imádattal tudott csüngeni rajta még hetekkel ezelőtt is, hogy most minden érzékszervével az unokájára koncentrál. De nem érzett féltékenységet. Sőt… valami büszkeségféle motoszkált benne. Csendes derűvel nézte, ahogy a családja hétköznapi egyszerűséggel kezelte ezt a nem mindennapi helyzetet. Juliera siklott a tekintete, aki kicsit elveszetten álldogált a pelenkázó mellett. Erről aztán eszébe is jutott, hogy beszélniük kell.

-Gyere, igyunk egy kávét! – nyújtotta felé a kezét és kicsit csalódott volt, hogy a lány ugyan elindult feléje, de nem fogta meg a kezét, csak a ruháját morzsolgatta.

A konyhában kicsit tanácstalanul megállt. Mit játssza itt a házigazdát, Julie is itthon van, hagyni kéne, hogy újra felfedezze a birodalmát. Úgyis jobb kávét csinál, mint amit ő valaha is főzött.

-Segítesz? – nézett a lányra, aki ösztönösen a megfelelő szekrény felé nyúlt és pillanatok alatt bekapcsolta a kávéfőzőt. Robert tisztában volt vele, hogy bár az ő emlékeivel semmi gond nincs, de a művelet egészen biztosan sokkal több időt vett volna igénybe. Nekidőltek a pultnak és úgy nézték az egyre sűrűbben csöpögő kávécsöppeket, mintha annál érdekesebb dolog nem is lenne a világon. A finom aromába beleszimatolva Robert megszólalt

-Bármi is történt, a legjobb kávét akkor is te csinálod.

Julie elmosolyodott a vágyódó hang hallatán. Aztán szeme a pulton heverő nagy csomag fogpiszkálóra siklott. Mint egy cigarettás dobozból, úgy csúszott ki néhány szál a nyílásán. Odanyúlt, hogy elpakolja, de Robert keze a csuklójára simult.

-Ne tedd el! Ezzel próbálom a feszültséget levezetni, amióta a cigiről leszoktam. Jobb, ha szem előtt van.

Jó érzés volt Julie vékony csuklóját fogni, túl jó. Ujjai szinte maguktól simogatták a finom bőrt, és kis elégtétellel állapította meg, hogy az érintés a lányra sem maradt hatás nélkül. De aztán sóhajtva elengedte mielőtt még Julie kéri erre. 

A lány kitöltötte a kávékat és mivel fogalma sem volt róla, hogy Robert szülei hogyan szeretik, cukrot, tejet, édesítőszert is pakolt a tálcára, néhány szem kekszet és az egészet a nappaliba vitte. A kicsi már Richard vállán bóbiskolt.

-Igazságtalanság, hogy titeket le se hányt – nézett Robert az apja makulátlan ingére. -Mi pedig kapunk tőle elől hátul mindenből. Meg kell mondjam, hogy a fiam a mai napon összetörte a bennem élő romantikus képet a zuhanyozóval kapcsolatban. Hogy tud egy ilyen pici gyerek ilyen szagosat, és ráadásul a nyakáig felkenni , nem is értem. Erről jut eszembe, hogy a vizes gönceim még ott vannak, ahol lerángattam magamról. Mindjárt jövök.

Julie mosolyogva nézett utána. Claire pedig kuncogva öntött tejet a kávéjába.

-Hallod Richard, mintha csak téged hallanálak huszonhat évvel ezelőttről. A fiatalember már nem emlékszik rá, de ő is szerzett nekünk néhány meglepő pillanatot.

-Jah, főleg a lányok után, amikor pelenkázáskor nem számítottunk rá, hogy a locsolója milyen messzire hord, és kíméletlenül lepisilt mindenkit, aki a környéken lebzselt.

Julie vidáman mosolyogva próbálta elképzelni a férfit apró gyerekként és akaratlanul is Gregoryra nézett. Meg volt győződve róla, hogy a kicsi szakasztott az apja lehet.

-Van róla képetek? – kérdezte.

-Biztosan akad néhány, de akkoriban még nem fotóztak az emberek annyit, mint manapság. De hál istennek a retinámba beleégtek a legkedvesebb pillanatok. Ha hazaértünk megkeresem és beszkennelem majd a fotókat  és elküldöm mailben – ígérte Claire.

Julie úgy érezte, az elmúlt pár óra teljesen kimerítette. Jól esett volna egy kicsit ledőlni, mert a varratai is húzódtak, de mivel Roberttel még nem beszéltek róla, ki hol fog berendezkedni, arra várt, hogy a férfi visszatérjen. A gyerekszoba a hálószoba és a kisháló között helyezkedett el, de nem volt saját fürdőszobája. A kishálónak csak egy apró mosdófülkéje volt. De nyilvánvaló, hogy a nagy fürdőt sem sajátíthatja ki, ha a férfi fel is ajánlja… A tágas lakás valahogy kezdett összezsugorodni, ahogy arra gondolt, ahogy a mindennapi élethelyzetekben kell osztozzanak majd rajta. Felállt és a kishálóba ment. Kényelmes, világos vendégszoba volt ez és Julie döntésre jutott. Itt marad. Lerúgta a könnyű vászoncipőt és leheveredett az ágyra. A következő pillanatban már aludt is.

Robert a hálószobában ácsorgott és próbálta felmérni, mi mindent vigyen át innen a kishálóba. Úgy döntött, hogy ezt átengedi a lánynak. Hátha  a nagy ágyon szenderegve egyszer csak arra ébred, hogy emlékezni kezd az ott töltött édes órákra. De mivel ezek az emlékek benne is éledezni kezdtek, villámgyorsan rájuk csukta az ajtót. Juliet nem látta sehol, de apa a kisszoba felé intett a fejével. Robert nézte az ágyon szundikáló lányt és a szekrény aljából egy könnyű takarót vett elő és rá terítette. Aztán leült mellé és gyengéden megsimogatta a barna fürtöket. Tisztában volt vele, hogy eddig még halvány ízelítőt sem kaptak abból, ami vár rájuk. A szülei is hazamennek előbb-utóbb. Jó lenne találni valakit, aki segít nekik a háztartásban és a baba körül. Amíg a lehetőségeket vette sorra, a lány sóhajtott egyet és megfordult, arcát a férfi combjához szorította és kezét az ölébe rakta. Robert felszisszent az ostorcsapásszerű érzésre, ami átcsapott rajta. Óvatosan, hogy fel ne ébressze, egy kicsit lejjebb csúszott, így a lány keze már a mellkasán feküdt. Ez is pontosan olyan kínzó volt, de ha felébred, talán kevésbé lesz zavarban a lány, amikor rájön, hogy hol van. Aztán szép csendesen őt is elnyomta az álom.

Richard állt az ajtóban és a fiatalokat nézte. Olyan békés volt a kép, hogy szinte hihetetlennek tűnt, hogy még mennyi megpróbáltatás vár rájuk, mire a dolgok végre rendbe jönnek. Mert rendbe kell jöjjenek – ebben biztos volt. Az unokája már rég elaludt a vállán, de nem akaródzott letennie. Olyan régen ölelhetett már magához egy ilyen csöpp testet, kicsit visszahozta azokat a boldog éveket. Claire állt meg mellette kíváncsian, és kezét a szájához kapva, könnyes szemmel nézte a fiát és Juliet, ahogy álmukban öntudatlanul is kapaszkodnak egymásba.

-Nem lesz semmi baj! – dörmögte Richard, aztán behúzta az ajtót.

Julie távoli gyereksírásra ébredt. Aztán, ahogy kinyílt a szeme, lassan eljutott a tudatáig, hogy ez a finom és valahonnan ismerős illat a mellette fekvő meleg testből árad. A tudósok szerint az illatok mindennél gyorsabban és hatékonyabban idézik fel a múltat. A férfi közelsége emlékfoszlányok özönét hozta magával, többnyire szerelmeskedésekkel kapcsolatosakat és Julie kicsit felemelte a fejét, hogy alaposabban megnézze magának . Robert mellette feküdt a hátán, szája kissé elnyílva, hosszú szempillái lehunyva és mellkasa, amelyen az ő keze feküdt, nyugodtan, egyenletesen emelkedett-süllyedt. Óvatosan, nehogy a férfit felébressze, próbált elhúzódni a közeléből, de amikor a kezét felemelte, a férfi szinte ijedten kapott utána.

-Maradj velem! – suttogta és kezét a csuklójára fonva aludt tovább.

-Robert, mennem kell, a kicsi sír – suttogta vissza.

A férfinak abban a pillanatban kipattant a szeme. Ijedten engedte el a lány kezét és kicsit zavartan. próbált felülni, miközben még kába agya azért a nap jó hírei között raktározta el a gondolatot, hogy a lány nem menekült el, amikor észrevette, hogy ott van mellette.

-Oké, nézzük meg, mi a baj – mormogta és hosszú lábait a padlóra vetve már indult is.

A nappaliban az apja álldogált ing nélkül, Claire pedig kuncogva próbálta a folytonosan tekergő kis lábakat a rugdalódzóba bedugni.

-Na, megnyugodhattok, apádat is megtisztelte a fiú, de megérdemli, legalább megtanulja, hogy csak akkor vesszük le a pelust, ha a friss már ott van készenlétben. Most pedig kérek egy önként jelentkezőt, aki ezt a kis sáskafit megeteti, amíg én az apádat teszem tisztába.

Robert nevetve nyújtotta a kezét a kicsiért és a kanapé sarkába kucorodott vele. Aztán várakozóan Juliera nézett.

-Kisasszony, az ebédet legyen szíves szervírozni!

-Majom – gondolta vidáman a lány és az odakészített tápszer hőmérsékletét ellenőrizte. Nézte a Pattinson férfiakat. Az idősebbiket, aki láthatóan szeretettel vette körül a feleségét, és mindenkit, aki a családjához tartozott, a fiatalabbikat, akit – ezt érezte – nagyon könnyű lenne szeretni, és a legkisebbiket, aki valamilyen varázslatot bocsátott rá, amióta csak a kezébe vette. Nem emlékezett azokra az édes percekre, amikor fogant, sem a hetekre, hónapokra, amikor a testében növekedett, de mostanra már elképzelni sem tudná az életet nélküle. És ha ebben a nagy őszinteségi rohamban még egy beismerést akar tenni, akkor már az apja nélkül sem.

Csak egy valami nyugtalanította, de az nagyon.  A férfi láthatóan könnyedén túl tudott már lépni valakin, akitől gyereke született. Julie már most rettegett attól a naptól, amikor ő is erre a sorsra jut.

A szerelem 4 keréken érkezik 44.

Jamison doktor kicsit meglepve, de egyetértően nézett át a szemüvege felett.

-Jól döntöttek! Persze, a dolog felvet némi problémát is, de hát felnőtt emberek, majd csak megtalálják a megoldást. A kicsinek mindenképpen jobb lesz, ha mindketten ott vannak körülötte. A barátnője állapota teljesen kielégítő, a kisfiú is rendben van, úgyhogy egy hét múlva találkozunk, addig pedig sok szerencsét.

Robert egyik kezében a kórházi papírokkal, a másikkal a nyakát masszírozva ballagott vissza Julie szobája felé. Jah, Julie állapota kielégítő... de mikor mondhatja el ezt végre magáról ő is? Már attól majdnem kész lett, ahogy a lánynak ruhákat szedett össze, amiben haza tudja hozni. A csipkés fehérneműk, az a laza kis indiai ruha, ami nem szorítja majd a kötését a hasán. Fejben szépen lejátszotta a meccset, ahogy sorban egymás után hámozza ki belőlük. Még jó, hogy anyu csak bekopogott, hogy jöjjön vacsorázni, de nem nyitott rá. Elég kínos lett volna ott zászlózni előtte a lenge boxerben.

A szobába belépve a pillantása egy kerek fenékre esett. Julie nyögve próbált az ágy alól előbányászni valamit. A hang egészen más képeket juttatott eszébe.

–Hagyd, majd én felveszem! – szólt rá és leguggolt, hogy megnézze, mi gurult az ágy alá. Egy gyógyszeres fiola volt. Felemelte és a sarkán megfordult, hogy felálljon, de a lány ott állt szorosan mellette és a férfi arca hirtelen a lány ölével találta szemközt magát. A hatás leírhatatlan volt. Megtántorodott és egyik kezével az ágyra, a másikkal a lány csípőjébe kapaszkodott. Pár pillanatra mindketten megmerevedtek, aztán Robert úgy kapta el a kezét, mint parázsba markolt volna. Visszafordult az ágy felé és mindkét kezével belekapaszkodott a hideg fémbe. Vett néhány mély levegőt, aztán felállt, és mintha mi sem történt volna, megkérdezte:

-Mi ez, mire szeded?

-Fájdalomcsillapító. Még az első nap adták, aztán véletlenül levertem és máig nem is hiányzott. Csak nem akartam az ágy alatt hagyni.

Hát pedig talán jobb lett volna, babám – gondolta Robert még mindig beleremegve a történtekbe, aztán körbenézett.

-Na, ha mindenünk megvan, akkor induljunk. Dean a bejárat elé állt és ha szerencsénk van, nem kell átverekednünk magunkat azon a sakáltanyán, ami az utóbbi napokban a kórház előtt vert tanyát. Biztosan erre sem emlékszel, úgyhogy elmondom megint. Ne állj le velük, mert ha kedves vagy, az nem hír, ha visszaszólsz, úgyis félremagyarázzák. Hülyeségeket fognak kiabálni, esetleg szándékosan hergelnek, hogy valami eladható reakciót váltsanak ki belőled, úgyhogy legjobb, ha nem foglalkozol velük, csak gyorsan beülsz a kocsiba. A kicsit majd én viszem.

Dean megoldotta a gondjukat. Olyan szorosan állt a bejárat elé, hogy csak ők tudtak kilépni és szinte rögtön a kocsi hűvösében találták magukat. Frank a csomagokkal már előre ment, így ahogy beszálltak, Dean már indított is. A fotósok egyetlen képet sem tudtak készíteni róluk.

Claire folyamatosan az órát nézte. Azonnal itt lesznek. –Jaj, Richard... mit mondjak neki, hiszen biztosan nem emlékszik ránk sem? Mutatkozzak be neki? Lehet, hogy nem is engedi megfognom a picit? Istenem, micsoda őrült helyzet. Legalább ment volna hozzá Roberthez, akkor most nem kéne attól félnem, hogy elvesztem az unokámat, ha mégsem jönnének rendbe köztük a dolgok.

-Jaj, fejezd már be a károgást! – mordult rá a férje. –Elég idegesítő ez a helyzet nélküled is. Rob majd biztos bemutat egymásnak minket, és Julie tudni fogja, hogy annak a gyereknek a nagyszülei vagyunk. Senki nem fogja eltiltani tőled az unokádat, kivéve,ha ilyen hisztérikusan állsz a dologhoz. Akkor én magam nem engedem, hogy a kezedbe fogd, mert csak felidegesíted a kicsit is. 

Claire kicsit megbántódva, de árnyalatnyit nyugodtabban kezdte venni a levegőt. Aztán észrevette, hogy nyílik a kapu és már rohant is ajtót nyitni.

Útközben Julie az elsuhanó tájat nézte, miközben próbálta elképzelni a férfi otthonát. Kettőjük között a bébiülésben Gregory olyan csendesen szemlélődött, mintha a kocsi belsejét örökre az emlékezetébe akarná vésni. Dean időnként néha mosolyogva nézett a visszapillantó tükörbe. Robert gondolatai pedig a tegnap esténél jártak.

A szüleit sikerült rábeszélnie, hogy menjenek el vacsorázni, bár valószínűleg csak az apja vette a lapot, hogy néhány órára zavartalanul akar a barátaival beszélgetni.

Kristen érkezett elsőnek és még elkapta anyu rosszalló pillantását, amiért a lányt ott látja és pont akkor, amikor a fia elég sérülékeny állapotában van. Amikor aztán pár pillanattal később Peter is besomfordált, kicsit értetlen tekintettel, de valamivel nyugodtabban indult el.

Aztán alig mentek el, befutottak a többiek is: Marcus, Bobby és Tom. Mindenkinek a kezébe nyomott egy-egy jéghideg sört, aztán belekezdett.

Beszélt nekik a fenyegető levelekről, a Kristennel történt párizsi balesetről és annak a hátteréről. Kris elkerekedett szemekkel hallgatta és nem lehetett nem észrevenni, hogy rossz néven vette, amiért erről eddig senki nem beszélt neki. Peter pedig nem győzte meghúzni magát, amikor kiderült, hogy ő tudott a dologról. Aztán elmesélte a balesetet, ami tulajdonképpen Kai újabb merénylete volt, Gregory születésének körülményeit és Julie emlékezetkiesését. Amikor a végére ért, a többiek csendben emésztették a hallottakat. Elsőnek Marcus találta meg a hangját.

-Hát apám, nektek aztán kijutott rendesen. Azt hittem, az újságokban megjelentek nagy része kamu, erre kiderül,  hogy egy csomó dologról még ők sem tudnak, úgyhogy most kivételesen elég vérszegény a sztorijuk a valósághoz képest. Pedig első olvasásra már az is vadnak tűnt.

-Nézd a jó oldalát haver – heherészett Tom a szokásos idétlen vigyorával – ha időközben meggondoltad magad a csajt illetően, most szép angolosan kifarolhatsz a dologból, elég hozzá annyi, hogy ne pedálozz az emlékei visszatéréséért. Most mi van? – nézett ártatlan bociszemekkel Marcusra, aki az orra alatt dünnyögte: -De nagy barom vagy Sturridge! –Figyeljetek már, oké, nem vagyok hülye, értem én, hogy Rob imádja a csajt, a kiskölyök is egy tünemény, de őszintén, mi a garancia arra, hogy a dolgok ugyanolyanok lesznek köztük, mint régen? Rob, 26 éves vagy, Julie volt az első komoly kapcsolatod, amit rögtön sikerült is megkoronáznod egy kiskrapekkal. És mi van, ha holnap szembejön a nagy Ő, te meg foglya vagy egy ilyen felemás kapcsolatnak?

-Tom, mivel nem vagy egy nagy kapcsolatszakértő, azt hiszem legjobb lenne, ha befognád a pofád! – mordult rá Bobby is. –Talán előbb tisztázd, hogy mi a fenét akarsz Sienától, aztán osztogass tanácsokat!

-Tudjátok mit, ha Sienával történik ez, ami Julieval, én azt hiszem, nem erőlködnék. De komolyan. Bennem ott halt volna meg az ügy, amikor rám néz és megkérdezi, hogy Ismerjük egymást?

-De mivel nem voltál még hasonló helyzetben, szerintem is inkább tényleg fogd be Tom, vagy elmondom Sienának, mekkora szemét vagy! – kontrázott rá Kristen is.

Robert nézte a legjobb barátját és szinte nem kapott levegőt. Annyira bízott benne, hogy majd szépen mindannyian megerősítik benne, hogy érdemes végigcsinálnia, mert tényleg rendbe jönnek majd a dolgok. Erre pont Tom a legbensőbb félelmeit kezdte a maga hülye módján, de mégiscsak  őszintén a felszínre hozni. Már akkor megfordult a fejében, amikor még csupa napfény volt az élet, hogy akkor tényleg mostantól már csak ez lesz? A következő 50-60 évben Julie mellett ébredni és végignézni, ahogy megöregszik? Oké, ő maga példálózott a lánynak a saját szüleivel, akik fiatal korukban megismerkedtek és azóta is együtt vannak szó szerint jóban-rosszban. De olyan könnyű másokról beszélni és annyira nehéz a saját életét elképzelni.

Kristen árgus szemekkel figyelte. Az elmúlt évek alatt annyit voltak már együtt, hogy a Robert arcán átfutó érzelmek nyitott könyvként meséltek neki a benne dúló gondolatokról. Idáig majd megveszett az irigységtől, amikor a boldogságukat kísérte figyelemmel. Most azonban csak végtelen szomorúságot érzett. Mert tudta, hogy a legjobb barátjában most fejre állt a világ; a szerelem, a félelem, a bizonytalanság és a becsület vív harcot egymással, és az arcát elnézve nem lett volna biztos benne, végül melyik nyeri majd meg a csatát.

Marcus felállt és elsétált a teraszajtóig. Belekapaszkodott a függönybe, forgatta magában a mondandóját, aztán letette az üveget a kisasztalra és Robertre nézett.

-Úgy látom, ennek a hülyének sikerült elbizonytalanítania. Robert, holnap haza akarod őket hozni ide. Úgyhogy ma este el kell döntened, mit akarsz ettől az egész helyzettől, mert ha nem vagy biztos benne, akkor többet ártasz vele, mint hinnéd. Ha időt akarsz adni magadnak, és egy kis távolságot szeretnél Julietól, hogy mindketten rájöjjetek, tényleg összetartoztok, akkor én vállalom, hogy addig velem ellakhat. Persze, a kicsi is. Akkor jössz meglátogatni, amikor csak akarod. És akkor nem érzed magad kényszerítve, hogy újra belemenj egy kapcsolatba, amit a szíved mélyén talán már nem is akarsz.

Kristen olyan hangot adott ki, mint aki azonnal megfullad, Peter aggódó hátba veregétését azonban nem nagyon díjazta. Bobby a szemét forgatta, Tom pedig olyan önelégülten nézett körül, mint aki a legbölcsebb kinyilatkoztatást tette a Biblia keletkezése óta.

Robert úgy nézett Marcusra, hogy Bobby ugrásra készen tette le maga mellé a félig még teli üveget.

-Mondd, hogy nem azt mondtad, amit hallottam vagy hallani véltem! – morogta oda a barátjának, aki dacos tekintettel nézett vissza rá.

-Rob, tudom, hogy szeretted és tudom, hogy ő is szeretett téged. De ezek a dolgok most kicsit múlt időbe kerültek. Ha itt lesztek egymás nyakán, előbb utóbb elfogadja majd a helyzetet anélkül, hogy a régi érzéseket elő tudná hívni magából. Te pedig nem is próbálod majd újra meghódítani, hiszen te emlékszel még az illatára, amikor utoljára feküdt melletted. Ez normális. Az nem volna az, ha itt esküdöznél, hogy majd újra egymásba szerettek. Ha vissza akarod kapni, akkor előbb el kell engedd.

-Nem tudom! – suttogta a férfi. –Nem tudom, mert egyfolytában attól félnék, hogy majd valaki máshoz kerül közel, csak azért, mert az ott van vele, én meg a pálya széléről nézhetem, ahogy az illető lesgólt lő.

-A francba, srácok, abbahagynátok már ezeket a focista analógiákat, nem a foci EB-ről társalgunk! – csattant fel Kristen, mielőtt Marcusnak leesik, hogy Robert éppen őrá célzott.

-Rob, nemcsak Julie jön ki a kórházból, hanem a gyereked is. És ezzel ő is tisztában van mostanra. Nem fog összeállni mással, amikor nyilvánvalóan nem vagytok közömbösek egymásnak most sem. Te nemcsak egy jóképű srác vagy, hanem van benned valami, ami miatt a nők úgy érzik, hogy nem fogod őket bántani. Julie ha nem is emlékszik a veled töltött időre, de biztos, hogy szeretne újra megismerni. Úgyhogy kösd föl a gatyád, és hódítsd meg újra! Elsőre se volt olyan nehéz, én valahogy úgy emlékszem.

-Uff, jól beszéltél fehér testvérem – vihogott Tom és egy barackot nyomott Kristen fejére, amit Peter egy mogorva tekintettel honorált.

-Na, mondhatom, nagy segítség vagytok – sóhajtott fel Robert. –Ahányan vagytok, annyiféle tanácsot adtok, én meg majd mehetek a saját fejem után. Ennyit a szívtipró imázsomról, mellettetek az ember csak baleknak érzi magát. Kösz srácok, de tényleg. Na, akkor igyunk arra, hogy holnaptól itthon lesz a fiam és Kristen tedd el azt az átkozott bagót, mert mától ez a ház füstmentes övezet! Aki mostantól rá akar gyújtani, szolgálja ki magát a fogpiszkáló gyűjteményemből. És ha kérhetek tőled egy nagy szívességet Kris, akkor gyere át valamelyik nap és beszélgess kicsit Julieval. Talán ez is közelebb visz minket ahhoz, hogy valami visszajöjjön neki a múltból. Ha jól emlékszem, Párizsban nem okozott olyan nagy gondot nektek engem kibeszélni.

Az este hátralevő részében aztán szép lassan mindannyiuk problémái terítékre kerültek és Peter kicsit meglepve állapította meg, hogy egyáltalán nem érezte magát olyan kényelmetlenül, mint ahogy eleinte számított rá. Robertet ugyan már ismerte, de be kellett ismerje, hogy ezek az angol srácok valamennyien jó fejek voltak. És tagadhatatlan, hogy a barátjukért bármire képesek lennének. Kicsit szomorúan gondolt rá, hogy ő nem tárhatta ki előttük a szívét, nem mesélhette el, mi minden nyomja mostanában a lelkét, köszönhetően a barátnőjüknek. Kristen ugyanis épp csak rávette, hogy kísérje el, de rossz szokásához híven, az este további részében aztán úgy tett, mintha ott sem lenne. Nem igazodott el rajta, pedig már évek óta a nyomában volt. Lehet, hogy beszélnie kéne Roberttel, hátha ő ismeri a kulcsot ennek a nehéz természetű, sokszor nagyon zárkózott lánynak a szívéhez.

A szerelem 4 keréken érkezik 43.

Udvaroljon, fiam! – baromi jó ötlet – húzta el Robert a száját. De hát nagy valószínűséggel más megoldás tényleg nincs. Csak hát hogy kezdjen el ismerkedni valakivel, akiről pillanatnyilag többet tud, mint az illető saját maga?

Toporgott egy kicsit Julie ajtaja előtt, aztán vett egy nagy levegőt és benyitott.

A lány éppen a fürdőszobaajtóba kapaszkodva küzdött az egyensúlyáért. Gyorsan odalépett és átölelte a derekát. Mindkettőjükön mintha áram szaladt volna át.

-Hova lesz a séta kisasszony? – kérdezte a férfi, miközben elszabadult gondolatait próbálta kordában tartani?

-Csak a fürdőszobába akartam kimenni, de azt hiszem elkalkuláltam magam az erőnlétemet illetően – vágott egy grimaszt Julie, miközben szinte el is felejtette, hogy miért volt olyan sürgős nekiindulnia. Aztán rájött, hogy ha már eddig eljutott, akkor tényleg legjobb lesz, ha végig csinálja, mert amióta a katétertől megszabadították még nem könnyített magán.

-Megtennéd, hogy megvársz itt az ajtónál? – nézett segélykérően a férfira.

-Odabent boldogulni fogsz? – kérdezett Robert vissza, mert karjain érezte, hogy a lány súlyát nagyrészt ő tartja.

-Kénytelen leszek – suttogta  Julie, aki úgy érezte, e mellett a férfi mellett tartós pirulás az élete.

Robert idegesen rágta a szája szélét, amíg bentről a motozást hallgatta. Amikor a zuhany hangja is csatlakozott a benti neszekhez, még a szája is kiszáradt, ahogy Julie testét elképzelte a rá csorgó víz alatt. Basszus, ezt nem fogja kibírni! Emlékeiben kotorászott, hogy mennyi idő alatt jutottak el az ágyig, és nagyot sóhajtva könyvelte el, hogy ez egy örökkévalóság lesz. És akkor a legoptimistább verzióval számolt.

Az ajtón kopogtak és hamarosan a nővér lépett be Gregoryval. Robert a kicsi mellé lépett és fejével a fürdőszoba felé intett.

-Nem nézne rá, lehet, hogy segítségre lenne szüksége, mert elég gyenge még? Én meg... szóval, érti...

A nővér bekopogott, majd az ijedt válaszra elmosolyodva megkérdezte, segíthet-e bármiben. Az igenlő válaszra besurrant a résnyire nyitott ajtón.

Robert közben a fiát nézte. A kicsi a hátán feküdt tisztán, illatosan és abszolúte jókedvűen. A zsebében megrezzent a mobil és erről eszébe jutott, hogy még egy fotójuk sincs a kicsiről. Csinált néhány igazán jó felvételt, aztán megnézte, ki kereste. Kristen. Huh, a barátait fel sem hívta még a nagy hírrel. De hát mi a fenét mondhatott volna. Az újságban így is megjelent pár épületes baromság, ha abból csak egyet is hallottak, nem csoda, hogy nem tudják kivárni, amíg jelentkezik. Nagyot sóhajtva megnyomta a visszahívó gombot. Kristen szinte az első csengetésre felvette.

-Szia! Mondhatom szép, hogy az újságból kell megtudjam, mi történt veletek – förmedt rá azonnal. Rajtam keresett a fél világ, hátha én többet tudok, merthogy téged lehetetlenség elérni. Meg az igazat megvallva, nem is nagyon mertek hívni, hátha túlságosan ki vagy borulva. Rob! Mi történt, az isten szerelmére?

-Oké, igazad van, tényleg vad dolgok történtek az elmúlt napokban és még én sem tudom, merre álljak arccal. Az a legkevesebb, hogy hirtelen apa lettem. De ez a kicsi... csodaszép. Szebb, mint a mienk. – nevetett fel, ahogy a kis vámpírbébi az eszébe jutott.  -Az előbb csináltam róla néhány képet, majd küldök át. Julie meg... hát, majd lassan rendbe jönnek a dolgok. Remélem.

Julie állt a fürdőszobaajtóban és olyan sápadt volt, hogy a nővér aggódva nyúlt a csuklója után, hogy a pulzusát figyelje. De a lány olyan erősen kapaszkodott az ajtóba, hogy nem bírt vele továbblépni az ágy felé.

-Elnézést! – szólt oda Robertnek, -segítene kérem?

Robert megperdült és a telefont a kisasztalra dobva, már fel is kapta a lányt, aztán óvatosan az ágyra fektette. A lány bőre még nyirkos volt a zuhanytól, a könnyű hálóing második bőrként tapadt a testére. Olyan hirtelen lépett el mellőle, hogy majdnem felborította a széket az ágy mellett. Fogalma sem volt róla, hogy a lány szeme miért telik meg könnyel, de megijedt, hogy talán rosszul fogta meg, amikor felemelte.

-Ne haragudj, remélem, nem okoztam fájdalmat? – nézett rá aggódóan.

A lány csak a fejét rázta. Most mit mondjon, hogy á, dehogy; miközben a szíve törik darabokra, mert annyit még hallott a telefonbeszélgetésből, hogy ennek a jóképű palinak van egy másik gyereke is. Akkor alighanem ő is csak egy felelőtlen liba volt a sorban, akik az ágyán osztoztak.

Szerencsére Gregory türelme csak eddig tartott és hangosan reklamálni kezdett, amiért a felnőttek nem vele foglalkoznak. Robert szinte már gyakorlott mozdulattal emelte ki az ágyikójából és óvatosan Julie karjába fektette. Mielőtt elengedte volna, orrát összedörgölte a fiáéval, aki az érintéstől elhallgatott és kis kezével a férfi hajába kapaszkodott. Julie szinte fuldoklott az érzéstől, amit a férfi közelsége okozott. Közvetlenül a szeme előtt a kissé vöröses szőkésbarna hajat látta, ahogy egy apró kezecske kapaszkodik a rövid fürtökbe. Csak egy apró mozdulat lenne egy puszit adni arra a kis kézre, és mielőtt végiggondolta volna, mit tesz, már hallotta is a cuppanást. Robert levegőt venni is elfelejtett. Aztán rájött, hogy ezt a puszit nem is ő kapta, hanem ez a kis vakarcs, aki a méretéhez képest meglepő erővel mindjárt kitépi néhány hajszálát. Óvatosan odanyúlt és kibogozta az apró ujjakat. Ahogy felemelte a fejét, Julie rózsás arcát és enyhén elnyílt ajkát látta csak, aztán végig sem gondolva, mit csinál, egy könnyű csókot lehet rá és kiegyenesedett.

-Mindjárt visszajövök, addig legyetek jók! – krákogta és kisietett.

A folyosón a falnak dőlve fogta a fejét. Mi a jó francot csinál? Ennyit a visszafogottságról. Próbált lehiggadni, de nehéz volt, mert közben a lány forró leheletét érezte a száján. Fogta a telefonját és Gregory fotóit kezdte küldözgetni a létező összes rokonnak és barátnak, aki hirtelen az eszébe jutott, hátha ez eltereli a figyelmét. Nem járt teljes sikerrel, ezzel azért tisztában volt.

Julie etetni kezdte Gregoryt, aki azonnal sivalkodni kezdett, ahogy új játékszerét kiszabadították az ujjai közül. Közben arra gondolt, ha egy apró kis csók ilyen megsemmisítő hatással van rá, vajon milyen lehetett az az éjszaka, amikor a kicsi fogant? És ezzel a gondolattal megint eljutott oda, ahol az emlékek helyén óriási fekete lyuk tátongott.

Ha túl is tudja tenni magán azon a sokkon, hogy nyilván képes volt egy éjszakás kalandba bonyolódni ezzel a férfival, akkor is, felnőtt nő, aki nyilván járt nőgyógyászhoz. Akkor hogy a fenébe nem gondolt a védekezésre? Vagy éppenséggel a férfi. Bár, ha annak másik gyereke is van, akkor alighanem az a típus, aki a nőkre bízza a dolgot. Ezt mellesleg elég felelőtlen és veszélyes hozzáállásnak tartotta. Ezek után óhatatlanul is felmerült benne a kérdés, hogy ennek a csöppségnek vajon hány féltestvére lehet szerte a világban? El is határozta, hogy erre feltétlenül rákérdez, ha Robert ma még visszatér.

Ahogy az utolsó küldés gombot megnyomta, Robert már fogadhatta is az első hívót, Marcus személyében.

-Szia haver! Jó hallani végre felőletek, mert még Kristen se tudott mit mondani, hogy ami az újságban volt, abból mennyit lehet elhinni és mit kell elosztani öttel.

Robert nagy levegőt vett. Akkor most ez következik? Szépen, sorban elmondhatja hatvanhat embernek ezt az egész őrületet? Nem igazán volt hozzá kedve.

-Tudod mit, inkább beszéljünk erről személyesen. Ha van kedvetek, trombitáld össze a fiúkat és gyertek fel ma este. Majd a szüleimnek csinálok valami programot, aztán megiszunk pár sört és elmesélem, mi történt. Oké?

Marcus megígérte, hogy ott lesznek, aztán Robert Kristent hívta vissza.

-Figyelj, az előbb elfelejtettem mondani, ha gondolod, este gyere át, a fiúk is ott lesznek, beszélgetünk egy kicsit. Úgyis szükségem lenne pár független véleményre, ne adj isten jótanácsra, ti meg úgyis szerettek belekavarni az életembe, most itt a nagy lehetőség. Na, benne vagy? Akkor este, szia!

Azzal megfordult, hogy Juliehoz bemenjen, de a lány egy könnyű köpenyben a nyitott ajtóban álldogált. Könnyben úszó szemekkel nézett rá, amit nem értett, de hirtelen arra gondolt, hogy fájdalmai vannak. Segítőkészen nyúlt a karja után, de a lány felemelte a kezét és elutasítóan megrázta a fejét.

-Csak sétálni szeretnék egy kicsit, ami több, mint az ágy  és a fürdőszoba közti távolság. Bemennél addig, hogy a pici ne maradjon egyedül? Bár most aludt el.

Robert elgondolkodva nézett a szoba felé. Ha elaludt, akkor nagy baj úgysem történhet, úgyhogy Julie mellé lépett és a kezét a karjába fűzte.

-Nem akarom, hogy megszédülj vagy valami, járkálunk itt egy kicsit fel-alá, az ajtót meg nyitva hagyjuk, hogy halljuk, ha esetleg felébred. Na gyere, csak lassan!

Elindultak, de a beszélgetés elakadt. Julie csak azokra az utolsó szavakra tudott gondolni, amit hallott: „...most itt a nagy lehetőség. Na, benne vagy? Akkor este, szia!” – hát elég hamar összedobta a következő randit. Talán nem ártana figyelmeztetni, hogy gumival sok hasonló meglepetéstől megkímélhetné magát.

Robert közben arra gondolt, hogy milyen kevésen múlik néha, hogy egy séta mennyi örömet tud okozni. Boldog volt, hogy Julie felébredt, hogy a legnagyobb problémájuk jelenleg csak ez a memóriazavar. Ugyanakkor megőrült ettől az utóbbi gondolattól. Hogy fognak visszatérni a lány emlékei? Mikor? És addig mi lesz velük? Mindenképpen szeretett volna rákérdezni, hogy Julie mit tervez a kórház utáni napokra.

-Figyelj! – fordultak szinte egyszerre egymás felé. Aztán Robert mosolyogva kacsintott:

-Lányoké az elsőbbség.  Mondd csak!

Julie zavartan nézte a folyosó kövezetét maga előtt; ez a mosoly, alighanem ennek nem tudott ellenállni, igazi bűnbe vivő csábítás.

-Nem, nem olyan fontos, mondd csak, mit kezdtél el!

Robert egy sóhajtás után belevágott.

-Tudod, arra gondoltam éppen, hogy tulajdonképpen nem is kellene itt maradnod a kórházban. Otthon minden kényelmed meglenne, a kertbe is ki tudsz ülni a kicsivel. És segítséget is szerzek, hogy egy pillanatra se maradjatok egyedül. Meg hát ránk fér egy kis tanulás is, hogy mit kezdjünk Gregoryval, ha telepakolja a pelust meg ilyenek. Mi lenne, ha beszélnék a dokival és ha nincs ellenvetése, akkor hazamehetnénk végre. Nem tudom te hogy vagy vele, engem baromira nyomaszt ez az egész kórházi légkör. Ráadásul valakinek folyamatosan eljár innen a szája és az újságokban már annyi hülyeség jelent meg, hogy már csak ezért is jobb lenne végre otthon lennünk.

A lány zavartan hallgatott, Robert pedig rádöbbent, hogy valamit világossá kell tegyen a számára, ha azt akarja, hogy beleegyezzen a közös hazamenetelbe.

-Figyelj, tudom, hogy pillanatnyilag én egy vadidegen pasi vagyok a számodra. De ha nem velem jössz haza, akkor az emlékeid is lassabban térnek vissza. Szerintem. Én pedig itt ünnepélyesen megígérem, hogy amíg bármilyen részlet homályos, addig tied a vendégszoba. Vagy akár a nagy háló, és én megyek a kicsibe. Szóval, oda akarok kilyukadni, hogy csak azért nem foglak lerohanni, mert közös fedél alatt lakunk majd. Majd rájössz, hogy egy alapvetően ártalmatlan fickó vagyok. (Legalábbis megpróbálok az lenni – tette hozzá magában) És legalább látod majd, hogy a házban mindenütt ott vannak a nyomaid, ruhák, képek, könyvek, a munkád. Talán ezek is segítenek majd az emlékezésben. A kocsid még nincs, szerintem nem is kéne vele sokat foglalkozni, olyan helyen talált el a másik autó, hogy talán jobb lenne hagyni a javítást a fenébe és inkább egy újat venni, de hát ezen még ráérünk gondolkodni.

Julie szíve nagyot dobbant. Az első reakciója az elutasítás lett volna, de ahogy hallgatta a férfi lendületes beszédét, arra gondolt, hogy a kicsi miatt meg kell adja ezt az esélyt mindkettőjüknek. Ha meg a saját szemével látja majd, hogy a férfi nem képes a monogám kapcsolatra, akkor még mindig kisétálhat az ajtón a kicsivel. Gregory... végül is, miért ne, egész jó nevet talált neki az apja. Aztán hangosan csak ennyit mondott:

-Miért ne! Napról napra erősebb leszek, a varratszedésre visszajöhetek, és talán tényleg segít majd a környezet, hogy lassan visszakapjam az elmúlt heteket, hónapokat. Köszönöm, hogy felajánlottad.

Robert megütközve nézett rá, aztán csak vállat vont.

-Én nem tudom, mi ezen a köszönni való, szerintem természetes, de ha ettől jobban érzed magad...  Na, akkor máris megkeresem Jamison doktort és beszélek vele. Ma már aligha enged el, de holnap reggel itt leszek értetek korán. Gyere, menjünk be, úgyis mintha a manó nyekergését hallanám!