"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. december 29., szombat

Zongoralecke 25-26.



25-26.

25.
Daniel az ágyában ült és halk zene szólt a Cd lejátszóból.  Egész nap  rossz kedve volt. Igazán maga sem tudta, hogy mi volt a baja; nem volt kedve  magyarázkodni, ezért inkább elvonult a vén diófa  alá és végignyúlt egy rozoga napozóágyon,  fejére feltette a fülhallgatót és úgy tett, mint aki nagyon zenét hallgat éppen.
*
Miután oly szép éjszakát töltöttek együtt  a szabadban,  Emma a fiú szobájában  aludt éjjelente. Amikor Rose bealudt a csöpp kutyával a karjaiban, Emma  becsukta a meséskönyvet és halkan lesurrant a lépcsőn. Bement a fiú szobájába  és csendben csukta be az ajtót maga mögött. Daniel a hátát egy párnával támasztotta ki. A hold fényesen benézett  az ablakon, Emma gyertyákkal a kezében lépett  az asztalhoz, majd meggyújtotta őket . Pár pillanat múlva már érezni lehetett a finom, édeskés illatot  szétterjengeni  a szobában .
-Mi ez az illat? – szimatolt a fiú.
-Tetszik ?
-Ez csokoládé illat ?
-Igen .
- Hmmm-mormolta  a férfi . -Szeretem a csokoládét -mosolyodott el  aznap először. Emma feltérdelt, majd négykézlábra ereszkedett a fiú mellett  az ágyon egy tábla csokoládéval  a kezében. Letört egy darabot és óvatosan, lassú mozdulattal a fiú szájához érintette ..Daniel résnyire nyitotta  a száját és Emma  benyomta  az ajkai közé.
-Finom .Szeretem .
-Tudom .-suttogta Emma .

A lány tört egy újabb darabot .
-Szeretnél még ? -súgta
Daniel nem felelt, csak igenlőn bólintott lassan a fejével. Nem tudta, hogy ez a feszültséggel teli nap hogy alakulhatott hirtelen ilyen ingerlően erotikussá, de úgy döntött, nem is töri ezen a fejét. Emma játszani akar, hát játszani fognak. Annál is inkább, mert most már ő sem tudta volna abbahagyni.  Emma a szájába vette a csokoládét, ami selymesen olvadt szét a nyelvén.  A fiú szájához hajolt és a szájában lévő szelet másik felét Daniel ajkához érintette. Daniel nyitotta  a száját, de meglepődve érezte a csoki bársonyos íze mellett a lány puha nyelvét is.  Emma figyelte a gyertya sejtelmes fényében a fiú arcát. Daniel izgalommal telve fogadta be a lány édes csókját, Emma pedig végigsimította a férfi meztelen mellkasát, a karjain dudorodó izmokat, majd végigcsókolta  az ujjaival bejárt útvonalat. Finom rezgések futottak át a férfi testén.  Megfeszült a  finom érintések alatt.

-Ereszd el magad !...-súgta neki a lány.
-Nem tudom ..,annyira kívánlak Emma ,de...de feszélyez ez az egész szarság - és lehajtotta a fejét, a szemeit masszírozva. A lány odahajolt Danielhez és két puszit lehelt a lehunyt szemére.
-Hagyd, hogy segítsek  ! Daniel, hallod ?
-Annyira szeretnélek látni Emma ! Tudom, hogy szép vagy; érzem  a kezemmel, hogy gyönyörű  lehet a tested ... Miért pont  velem történik ez ? Tudom, ez hülyeség, hogy ezt mondom, hiszen ez mindenkinek rossz lehet. Bár, már ezt sem hittem volna, hogy ez megtörténhet  még ...

- Miről beszélsz ?
Daniel hallgatott, majd karjai közé vonta  a vele szemben ülő Emmát.
-Rólad. Emma,  lehet, hogy kinevetsz ,de ... ,de én nagyon megszerettelek benneteket Rosieval ...én annyira boldog vagyok, hogy veletek lehetek  és még boldogabb, hogy veled.  El sem tudom mondani, hogy mit is érzek, amikor velem vagy,  ha csak  itt tudhatlak  magam mellett...- elhallgatott, majd egy mély levegővétel után folytatta  :
-De én nem szeretném, ha ezt azért tennéd, mert sajnálsz ! Tudom, hogy egy fiatal, egészséges  nőnek én nem vagyok egy jó ...parti ...
-Hagyd abba,  Daniel! Cssssss ! -és ujját a fiú szájára tette . - Gyere ! -kimászott a fiú ölelő lábai  és karjai közül. -Feküdj ide mellém ! -húzta le a fiút maga mellé a puha párnára. Emma olyan szeretettel nézte ezt  a sérült embert, ezt a gyenge és elveszett, de ugyanakkor nagyon erős  srácot, ezt a nagy kamaszt, ezt az örök gyereket, ezt a komoly vagy éppen játékos fiút, ezt a remek  zenészt, ezt a gondoskodó és rettenetesen szerethető  férfit, aki mind egy személyben Daniel  Brookes-ot jelentette. Tisztában volt vele, hogy Daniel nem lát,  és hogy ez nem egy elhanyagolható szempont, de azt is látta, hogy ez a  srác hogy viselkedik velük. Rose  is nagyon szerette Danielt, és egy gyereknél senki sem látja élesebben a felnőttekben lakozó jót.

-Várj egy kicsit ! – szólalt meg, és könnyedén  felpattant  a férfi mellől. Daniel csendben várakozott, mint egy szófogadó óvodás. Pár pillanat múlva Emma már vissza is bújt a fiú mellé.
-Fordulj hasra !
Daniel elmosolyodott és kíváncsiságtól hajtva  a lány felé fordult, majd egy szó nélkül megtette, amire kérte.  A lány mellé térdelt és a tenyerébe csöpögtetett a kezében lévő olajból, összedörzsölve a tenyerét felmelegítette azt.  Érezte, hogy  Daniel háta keményen feszül  az ujjai  alatt,  ahogy hozzáért   széles vállaihoz.
-Engedd el magad !-búgta a  fülébe.- Hallgasd a zenét !
Szétkente a tenyerében a sikamlós masszát, majd a férfi  vállaival kezdte a masszírozást . Finom mozdulatokkal  dolgozta be  a fiú  bőre alá az olajat. Kis idő múlva érezte ahogy ellazulnak a fiú hátizmai és  a teste puhán fogadja be a lány érzéki, lazító érintéseit .
-Most fordulj meg! – vezényelt újra, és pár csepp olajat cseppentett Daniel mellére ...
-....most én szeretném !- szedte izgatottan , lihegve a levegőt a fiú .
Emma elmosolyogta magát és szemei csillogtak az izgalomtól .
-Segítesz ? -és Daniel  ujjait pólója aljához irányította.  A férfi hosszú ujjaival szinte átérte a lány derekát, magához húzva szájon csókolta, majd az izgalomtól remegő kézzel lehúzta a lányról a könnyű anyagot. Emma megborzongott a fiú  lágy, a bordáit végigcirógató érintésétől ...
26 .
Az igazsághoz hozzátartozott, hogy egyikőjüknek sem volt kedve visszamenni Londonba . Élvezték minden pillanatát az itt töltött napoknak. De Emmát is várta  haza a szerkesztője a  novellája befejező fejezeteivel.  A lány már nem is merte mondani Aliznek, hogy Ashmoreban nem írt egy sort sem, mert el volt foglalva ...de nagyon  ! Csakhogy  nem a novella szereplőivel, hanem  a saját élete főhősével, az állati dögös, csodálatos, elbűvölő, figyelmes, odaadó, mindig tettrekész Daniel Brookesszal. 

Danielnek is voltak a clubban kötelezettségei, ha pénzt akart keresni.  Márpedig akart ,ha nem kívánt a szülei nyakán lógni,  és mostanában erre vágyott legkevésbé.  Igaz, hogy több  remek jazz -zenész is fellépett a 606-ban, de Danielnek már volt egy kitartó, ragaszkodó közönsége, akik  hiányolták őt, akik miatta jártak esténként a clubba . 

Emma  nagyon kitett magáért  és finom ebéddel várta  haza a kis csapatot, hogy méltón megünnepeljék ennek a csodás, egy életre szóló emlékű nyári kalandnak a befejezését. Daniel,  Rose és M&M a környéket bejárva tért haza. Rosie élvezte ezeket a sétákat a férfival, mert az anyja eddigi barátai nem foglalkoztak vele. Szinte minden  szünidőben a nagyiéknál volt, mert  nem szerették a bácsik, ha láb alatt volt. De Daniel más volt, Ő mindig viccelt Rose-val, amit nagyon szeretett, és érezte ,hogy szereti  őt, ezért aztán Ő is nagyon ragaszkodott a férfihoz. De voltak komoly beszélgetéseik is, ami sokszor a fiút is meglepte, hogy mennyire érett tud lenni a kislány a korához képest. Mióta pedig csatlakozott a csapathoz M&M,  sokszor tettek közös sétákat  a kis ebgyerekkel, amit  Emma mosolyogva fogadott . -Na, a három gyerek  jól elvan !
A kutya ösztönösen érezte a Danielből áradó szeretetet és jóindulatot, mert sokszor kuporodott a férfi ölébe, ha kis gazdája éppen elfoglalt volt, azaz felolvasott a fiúnak, amit nagyon élvezett Rose is,mert fontosnak érezte magát ettől, ahogy betűzi a szavakat, amik lassan mondatokká fejlődtek a gyakorlás során; vagy modellt ültek  neki és  színpompás rajzon örökítette meg kettejüket. Ezek az órák Daniel számára is nagyon kedvesek voltak.  Szerette hallgatni Rose véget nem érő csicsergését, mert természetesen a kislánynak, mint minden nőnek, mindenről volt véleménye. Daniel önként vállalkozott ezekre a sétákra vele és a kutyussal, hogy Emma addig az írással tudjon foglalkozni. Sajnálta, hogy nem láthatta  azt a sok rajzot, amit kapott Rosietól, pedig már volt belőle egy albumra való. Rose  annyira elfogadó volt  a férfival szemben, hogy Daniel talán a kislánnyal töltött  idő alatt tudott ellazulni igazán. Emma nem hitt a szemének, amikor meglátta  őket .

-Ezt is csak veled lehet megtenni ! -csóválta a fejét a lány . -Ne mozduljatok, hozom a gépet !
Daniel  füle mögött egy szál pipaccsal, szájában egy fűszállal, Rosieval a nyakában, akinek a fejét a fiú fordítottan feltett baseball sapkája óvta a nap tűző sugaraitól, és  a  hóna alatt lógó M&M -el álltak  a kertkapuban,  integetve a kertben éppen az ünnepi asztalt megterítő, a  vadvirágokkal teli vázát rendezgető Emmának .
-Hogy vett rá erre Rose?
-Nagyon elfáradtak a nagy sétában és hol a kisasszony, hol  ez a szőrpamacs ült le  az árokpartra pihenni . Nem akartam, hogy mérges legyél ránk, amiért olyan sokáig elmaradunk ...-magyarázkodott édesen, vállát  zavarodottan megvonva   Daniel.
-Nem féltél  olyan magasan, Rose ?
-Nem , tök jó volt ! én voltam a mit...... mi is Daniel ?
-Mitfahrer  -segítette ki a kislányt a fiú.
-Értem . Akkor gyors kézmosás és asztalhoz ! – nevetett rájuk Emma.

A nagy és kimerítő séta és a degeszre tömött has megtette a hatását a nyárvégi kánikulában ... Daniel ebéd után elnyújtózott egy pléden  a hűs, árnyat adó vén diófa  alatt a kertben,  Rose pedig mellé kucorodott. A fiú magához ölelte a kislány kicsiny testét.  Emma, mikor elkészült  az ebéd romjainak eltüntetésével  és elpilledve megállt az ablaknál és könnybelábadt a szeme az eléterülő látványtól, ahogy  ez a  két  számára szeretett ember ilyen meghitten szunyókál as természet lágy ölén.  Óvatosan a fiú mögé bújt,  hogy ne ébressze fel, de aztán nem tudta megállni és belepuszilt  a hajába, majd magához  ölelte a fiú derekát szorosan hozzáfeszítve testét. ...Békésen, meg sem mozdulva aludták  át  az egész délutánt .

Daniel ébredt fel elsőnek és meglepve, de egyben jóleső megnyugvással konstatálta, hogy Emma is odabújt szorosan mellé. Hallotta halk, kiegyensúlyozott szuszogásukat, így meg sem mert mozdulni, nehogy felébredjenek mellette.  Arcán érezte  a kisház nádfedele mögé bújó nap sugarainak melegét. Átadta magát ennek a meghitt pillanatnak, amit semmiért sem cserélt volna el. Olyan volt, mintha a saját családjával lenne, és ez a gondolat melegséggel töltötte el megtépázott lelkét. Némán  nevetett, mert eszébe jutottak azok a kalandok, amik vele, velük történtek  itt vidéken  az elmúlt pár nap alatt.  Boldog volt, hogy Emma nem engedte magát meggyőzni róla, hogy Daniel csak nyűg lenne a nyakukon  a korlátozottsága miatt. Biztos volt benne, hogy ez a melléhez bújó kis boszorka még Londonban is megörökíti majd pár rajzban a kalandjaikat. 


Érdekes a gyerek, hogy mennyi mindent tud kifejezni pár tollvonással, ha éppen nem is akar beszélni róla szóban. Daniel meglepődött, amikor a kislány még Londonban arról mesélt, hogy mi látható a képen, amit a zongoralecke fejében készített neki. Soha nem hagyta ki, hogy részletesen kikérdezze  Rose-t ,hogy mi látható a művein. Meglepte, hogy egyre többször hallotta a kis festőművészétől, hogy : -Te vagy rajta és .....
De legjobban az hatotta meg, amikor  minap, itt a tópartján ülve beszélgettek hármasban. Emma  napozott, elnyúlva a vízparton, Daniel pedig ücsörgött mellette  a kutyust simogatva az ölében, és figyelt a kislány csicsergésére; néha közbevetve  valamilyen szóviccet vagy tréfát, hogy megnevettesse a kis cérnahang tulajdonosát.  Rose rajzolt közben, majd amikor kész lett vele, odabújt az anyjához . -Nézd Mama !
Emma nem szólt semmit, csak nagyot nyelt és mosolyogva megsimogatta a kislány kócos fürtjeit, majd a mellette ülő, fűszállal a szájában maga elé mosolygó férfi re nézett. 

Rose, miután anyjától más reakciót várt sikeres munkája láttán, a fiú nyakába tette apró kis kezét,  megcirógatta, hogy jelezze, hogy ott van mellette .
-Daniel ,Daniel !
-Na had lássam, nézett le nagy komolyan a szemüvegén keresztül a  kezébe nyomott   rajzra !
-Ááá ,látom, egy lila viziló! Na, de hány lába van ?
- Neem is !! - rázta a nevetés a kislányt  .
-Jaa, bocsánat, látom már!  Ez nem is viziló, hanem egy kenguru, erszényében egy kismajommal !
-Neem !-kacagott Rose élvezve a tréfát .
Emma, csak nézte őket  és le nem tudta venni a szemét a férfiról, aki ilyen szeretettel, figyelemmel viselkedik a lányával, majd tovább gondolta Emma, és felvillantak azoknak a felejthetetlen éjszakáknak az emlékképei, amiket együtt töltöttek itt  Daniellel.  Talán már kezd felengedni egy kicsit mellette és kezdi elhinni, hogy vannak még olyanok, akik szeretik Őt és fontos nekik. Emmát szerelmes pillantásaiból Daniel vidám hangja rázta fel .

-Akkor csakis egy zsiráf  lehet kakassal  a hátán, zöld tornacipőben ...-de már nem tudta befejezni, mert Rose nem kímélve, kacagva birkózta le  Őt, és így egyik kezében a felriadt blökit szorongatta , a másik kezével pedig a kis támadóját tartotta óvatosan, nehogy megnyomja hancúrozásuk közepette. Aztán a rémült kutyusnak sikerült kiszabadulnia és mellettük ugrálva ugatta kettejük önfeledt játékát. Miután  a csatározástól elpilledve  lenyugodtak, Daniel  Rosie -hoz fordult .
- Na , elmondod végre ,hogy mit rajzoltál, vagy ezt már soha nem tudom meg ?
Rose csak erre a pillanatra várt . Összeszedte a fűbe elszállt rajzát és Daniel ölébe kuporodott. Már természetes volt, nem lepődött meg a fiú a gyerek reakcióin , mozdulatain, hanem nagyon élvezte.
-Ez itt én vagyok középen, itt van M&M. Körben virágok vannak és madarak. Zöldek és sárgák, tudod, amit láttunk tegnap a mezőn - tette hozzá bizalmasan. Majd folytatta  a meggyőző  képelemzést...-Egyik oldalamon a Mama, abban a szép virágos ruhájában,  amit mondtál, hogy szeretsz,  a másikon Te vagy baseball-sapkában és fogjátok a kezem ...és itt egy szív lenn a lap alján, ezt neked rajzoltam.  Na,ennyi ! 

Daniel arcáról a fülig vigyor fokozatosan tűnt el és vették át a helyét a homlokán összefutó ráncok. Beharapta  a szája szélét és  simogatni kezdte  a kislány hátát beborító  fürtöket. Nehéz volt megszólalnia.  Lehet, hogy másnak nem mondott volna semmit ez a pár mondat, de a férfi érzékeny, sérült lelke másképpen reagált rá.
-Biztos nagyon szép színes ! – mondta halkan, és a kislány felé fordult.
-Azt nem mondtad Rosie, hogy mit is írtál még rá a rajzodra! - suttogta Emma rekedten .
A csöppség a fiú mellkasára nyomta az arcát és halkan, szégyenlősen suttogta bele a pólójába: -Szeretlek Daniel.....
A fiú arca megfeszült  a nem várt mondattól  és a kislány  szokatlan szégyenlőssége is meglepte vagy inkább meghatotta. Magához szorította  a kicsit és belepuszilt a hajába. 
-Én is, ...nagyon, ...hidd el Rose.


-Én is szeretlek  . - és ezt már Emma  mondta, alig hallhatóan, de nem mozdult a helyéről,  csak nézte a fiú döbbent arcát. ...és Emma arcán legördültek a könnyek megállíthatatlanul. Daniel a kezét a lány felé nyújtotta. -Gyere ...-suttogta a fiú . Emma  odabújt a férfi mellé, szorosan átölelve a derekát, másik kezével megölelve Rosiet is . A kislány felnézett anyjára .
-Miért sírsz Mama  ? -mászott ki Daniel öléből és átölelte az anyja nyakát. Kis kezével végigsimított Emma könnyes arcán és egy cuppanós puszit  nyomott rá. Emma magához szorította a lányát.
-Nincs semmi baj,  Kincsem, csak nagyon szépet rajzoltál, és nagyon boldog vagyok tőle.
-Akkor ne sírj ,Mama  ! Ha örülünk, akkor nevetni kell, nem ? - vígasztalta a kislány és két kis ujjával mosolyra húzta a nő szája két szélét . Emma erre a gyermeki logikára mi mást tehetett volna, mint elnevette magát, megölelgette és sok- sok puszival borította a kislány arcát és haját.
-Na látod ! -mosolygott a kislány és az anyjához bújt.

Daniel  csendben hallgatta ezt a kis párbeszédet anya és lánya közt, majd gondolt egyet és  magához húzta a nőt és hosszan szájon csókolta. A meglepett Emma nem is tudott mit szólni, csak zavartan, röstellve magát ,hogy a lánya előtt csókolta meg Daniel, nézett Rosiera .
-Húúú !!!!! ,   ti szerelmesek vagytok  ??? – kerekedett el a kislány szeme, amely tele volt nevetéssel, aztán tovább nem is foglalkozott velük,  kibontakozott anyja ringató öleléséből és  a kutyája után eredt.  Emma  feltápászkodott Daniel mellől  és a kezét nyújtotta felé.
-Gyere ! - felhúzta a fiút. Átölelte a derekát,  a fiú pedig a vállát. Szó nélkül,  csendben sétáltak be a kis házba, de gondolataik annál hangosabbak voltak a fejükben  .

2012. december 28., péntek

Zongoralecke 23-24.



23.
Napközben szikrázott a levegő kettejük közt. Próbálták elfoglalni magukat és Emma  igyekezett kerülni  Danielt. Persze lopva mindig figyelte a férfi feszült arcát. Rose-t  el sem lehetett választani M& M -től.  A lány  a nap hátralévő részében sürgött- forgott a konyhában,  takarított, hogy lekösse a  figyelmét és gyorsabban teljen az idő. Daniel jobb híján kiült a kertbe  a  vén diófa  alá, és gitárján kedvenc dalait pengetve próbálta zabolázhatatlanul visszatérő gondolatait elhessegetni. Bár, ez  nem igazán jött be,  mert  a végén önkéntelenül is olyan  dalok szólaltak meg  a fiú ujjai  alatt, amik nem könnyítették meg a helyzetét. 
 
Rose annyit ugrált egész nap a kis kutyát már-már az őrületbe kergetve, hogy vacsoránál már  be-bebólintott az asztalnál. Emma felnyalábolta  és felcipelte  az emeletre a kislány fáradságtól ernyedt csöpp kis testét, a Westi pedig nehézkesen ugyan, de követte a lépcsőn fokonként felkapaszkodva  ájulatba zuhant   gazdáját. Meleg volt még este is, ezért Emma  csak egy vékony  takaróval fedte be a gyermek lábát . A kutya pedig gombóccá gömbölyödve  kuporodott  újdonsült gazdája teste mellé.


 Emma, mint aki jól végezte dolgát,  egy törölközővel a kezében elindult a ház mögötti kis tóhoz.
-Hova mész ? – szólalt meg csendesen a fiú  a kerti padon ülve  az ajtó nyikorgása  hallatán.
-Megmártózom - felelt  ugyanolyan visszafogottan a lány .
-Mehetek én is ?


Emma a férfi karját érintve adta tudtára  igenlését. Lassan, egymásba karolva, andalogva, egy szó nélkül tették meg az utat a  kanyargós kerti ösvényen a partig. Daniel szorosan fogta a nő karját. Nem is tudta mitől  félt , hiszen neki tök mindegy, hogy nappal van-e vagy éjszaka. A tó partján megállva a fiú Emma háta mögé húzódott és karjaival átölelte a karcsú derekát. Finoman elhúzta  göndör fürtjeit és belecsókolt a nyakába. Emma  az érintésre nekifeszült a férfi mellének , majd az arcát oldalt fordította, hogy szájon csókolhassa a fiút. Daniel megcsókolta Emmát és csípőjénél fogva magához húzta  egészen szorosan. Hosszú ujjaival finoman cirógatta a lány bőrét a hasán, az oldalán,  majd a combjai közé nyúlt és még szorosabban magához vonta a vékony, forró, engedelmes testet. Emma mély levegőt vett  és benntartva tüdejében, kéjesen tolta magát a fiú ölébe, de ekkor már a férfi a nő melleit vette birtokba és ujjaival ingerelte a lány nem kis örömére. Emma karjaival hátranyúlt és  a férfi fenekét  megmarkolva húzta szorosabban magához. 


 
Meghitten játszottak egymással, tökéletesen kiegészítve egymás finom mozdulatait,  hiszen csak ők voltak ott és  pár tücsök,  akik aláfestő zenét ciripeltek kánonban  a távolban huhogó kuvikkal . Daniel lefejtette  a lány ruháját és a lábukhoz engedte  lehullani. Lassan térdre ereszkedett a lány előtt, kezeit végigvezetve a lány derekán, majd  formás lábain,  és puhán magához  vonta, majd  finoman  végigharapdálta a lány libabőrös, bizsergő  testét. Emma is letérdelt a fiú elé és gyors mozdulatokkal szabadította meg a   nadrágjától,  viszonozva a férfi előbbi őrületes izgatását, apró harapásokkal vette birtokba  az állát, nyakát , mellkasát , feszes hasát , majd a magas fűbe eldőlve vesztek el egymás testében végleg. 

Kéz a kézben feküdtek egy idő után egymás mellett csendben, boldogan.  Emma felállt és  a vízhez lépve  Danielhez fordult  : -Nem jössz ?
Daniel felült és boldog mosollyal  az  arcán nézett a semmibe . -Segíts !
Daniel mellé lépve  a fiú a lány vállát átölelte és elindultak együtt a víz felé .
-Úuuh ! Ez hideg !
-Gyere , majd én felmelegítelek  - mosolygott rá Emma.  Azzal felhúzta magát a férfi derekára, lábaival szorosan körülölelve azt.  Arcát két keze közé fogva eleinte csöndes, önfeledt csókokkal illették egymást, majd Daniel örömmel próbálta kielégíteni a lány egyre jobban követelőző  ajkait.  Elveszve  az érzelmekben falták egymás száját, bőrét, lélegezték a másik ingerlő illatát, mint akinek  az élete függ ettől  az érintéstől,  ettől  a pillanattól. Vágytól remegve , megrészegülve merültek el a kis tó vizében és egymásban  ...
Csendben feküdtek egymás mellett, fázósan összebújva  a testüket körbeölelő magas vadvirágokkal tarkított nyárillatú réten.  Emma keze a fiú nyakán pihent , fejét az egyenletes, lassú,  nyugodtan fel-le  emelkedő mellkasán pihentette.

-Istenem Daniel, annyira hihetetlenül jó veled lenni ! Még soha nem éreztem senkivel ilyet.
Daniel telihold által megvilágított,  kék szemében  enyhe szégyenlősség látszott, zavartan fordította oldalra,  a lány felé a fejét, arca olyan kitárulkozó volt, tele érzelemmel, hogy Emma meglepődött a láttán. Danielnek is az járt az eszében  az előző éjjel , hogy mennyivel felfokozottabban érzi a másik testet, annak minden kis rezdülését, teste apró remegéseit, amikre régebben fel sem figyelt , amikor még látott. A gondolatra keserűen nevetett fel magában . -Legalább egy jó van  a vakságban ! Minden érzékszervem felerősödött,  lassan kész superman lesz belőlem  - vigyorodott el keserűen  az öniróniától, ami mindig is jellemezte. De mindezek ellenére  annyira vágyta látni a mellette fekvő, szorosan hozzábújó lányt . Felkönyökölt és a lány testét  a hátára fektetve mellé térdel.

-Had nézzelek meg !
Kezeivel próbálta "látni" az arca és az orra  finom vonalát, a dúsan vállaira omló rakoncátlan fürtös haját, ami betakarta  vékony nyakát , melleit,  melyek  puhán, de a férfi érintésének hatására izgalomtól feszesen ,  tökéletesen simultak a fiú reszketeg tenyerébe.  A keskeny, de mégis nőies csípőjét, a karcsú derekát követve, formás combjait ujjai hegyével puhán végigcirógatva, két keze közé véve, végighúzta tenyerét és hosszú izgalmas ujjait a lány egyre inkább érzékennyé váló bőrén.
-Gyönyörű vagy Emma ,érzem ..,látom..-suttogta a lány fülébe. Vékony bokáját gyűrűként átfogta hosszú ujjaival , majd lábfejét a szájához emelte és egyesével megcsókolta   a csiklandósan remegő lábujjait  ...
-Ki van festve a körmöd ?-húzta el mosolyra a száját .
-Honnan tudod ?-nézett rá értetlenül a lány .
-Hm...érzem , hogy nagyon sima a felülete . Milyen színű ?
-Pink . 
-Hmmmm.. szóval ..pink .-mormolta a lány lábujjai közé .
Emma kéjesen mosolyogva fürkészte   szerelme  ingerlő  mozdulatait,  lábát meg-megrántva finom rezdülésekkel . Érezte, hogy nem sokáig birja a fiú kezei közt, mert annyira érzékeny volt a talpa érintésére ... Persze Daniel vette  az apró, eltitkolni akaró mozdulatokat .
-Csikis vagy ?
Emma nem felelt, csak  fülig érő vigyorral  az arcán, kezét szorosan a szája elé  zárva leste a férfi  csukott, de huncutsággal nevető szemeit, és óvatosan próbálta kihúzni lábát a fiú kezei közül .
-Szóval csikis vagy ? - Danielnek sem kellett több, és kaján vigyorral a száján  támadásba lendült, maga alá gyűrve  a visongó , vonagló, szabadulni vágyó lány izgatottan hullámzó  testét. Emma már mindent megigért, ha  a fiú megkegyelmez neki ...Kifulladva, fújtatva, de leginkább felizgulva,  egymásba gabalyodva, egymást aznap éjjel sokadjára  az őrületbe kergették, mert ez egy őrület volt mindkettejük számára, azt már biztosan tudták .

Daniel egyik keze a feje alatt pihent, a másikat a lány nyaka alá helyezte és ujjaival  Emma feje mellett feltartott ujjaival játszadozott. Alig hallhatóan beszélt a lányhoz, aki gondolataiba merülve, bámult maga elé, de a fiú lágy hangja, amit annyira szeretett,  visszatérítette a földre .
-A legrosszabb ..amitől a legjobban félek, a magány. Talán semmitől sem félek annyira, mint az egyedülléttől .
-Gondolom, sokan vannak vele így, csak félnek bevallani ...-suttogta rekedt hangon maga elé Emma.
-Nekem sokszor ordítani lenne kedvem, Emma !... Kérlek,  szeress engem !  - de nem mert a lányra nézni . A lány  annyira megrendült  az őszinte vallomás hallatán, hogy szemét könny borította el egy pillanat alatt és eleredtek a könnyei .
- Emma,  ugye nem nevetsz ki ? – kérdezte Daniel félve, és a lány felé fordulva nézett  az arcába, amit nem látott ugyan, de ujjaival végigsimítva  érezte, hogy nedves a lecsorgó könnyeitől .
-Azt hiszem, beléd szerettem Daniel Brookes -suttogta nagyon  Emma - nagyon halkan,  de mégis  hallhatóan a fiú csukott szemét nézve, meleg kezével megcirógatva a fiú haját. A férfi arcán szorongással teli öröm játszott, mivel ezt a mondatot nem is merte remélni,  és kétségbeesve kívánta, hogy Emma megölelje.
24.
Gyorsan teltek a napok Ashmore-ban, gyorsabban, mint  ahogy szerették volna.  Rosie mérhetetlenül boldog volt a kutyusával, a kis westievel, aki hol ugrándozott, hol a fáradságtól kómásan aludt a pad alatt. Élvezte  a szabadságot, amit  a hatalmas kert, az azt körülvevő  nyárvégi , szalmaillatú mező nyújtott,  a rét ezer vadvirágával karöltve. Emma és Daniel kellemes, hosszú sétákkal töltötték a napokat, a környéket bebarangolva,  és annál is kellemesebb hosszú szeretkezésekkel az  éjszakákat,  egymás testét felfedezve, újabbnál -újabb meglepetéseket produkálva egymás számára. Egy nap  hosszabb autós kirándulást tettek. és amikor a már közeli mezők mentén hajtott át Emma a Hookhy Coppice felől,  Daniel hirtelen a lányhoz fordult .
-Vezethetek ?
-Tessék ?
-Jó sofőr vagyok. Voltam. Nem hiszed ?
-De , ha te mondod ...
-Szerettem vezetni -nézett ki Daniel a mellettük elsuhanó mezők irányába . -Na ,mit mondasz?
-Komolyan beszélsz ?
- Hát szoktam én viccelni ?
A lány pár pillanatig pásztázta a fiú  arcát, majd lassított és megállt  az út közepén. Hirtelen vágni lehetett volna a csendet, még Rosie is csendben ült  a hátsó ülésen a helyén.
-Na, mi lesz ? Meggondoltad magad ?-érdeklődött a lány.
-Komolyan beszélsz ? – hitetlenkedett a fiú.
- Hát szoktam én viccelni - vágott vissza a meglepett Danielnek  nevetve .Hátrafordult Roshoz és rámosolygott sokat sejtetően.  A kislány fülig érő szájjal nyugtázta  anyja viccelődését , mert fiatal kora ellenére értette a tréfát, és tovább simogatta  az ölében szunyókáló pamacsot. Emma már nyitotta is  a kocsi ajtaját, kiszállt és átsétált a  bal oldalán ülő,  kissé ijedt fejet vágó férfihoz, aztán kinyitotta  az ajtaját .
-Uram?? -  kezét Daniel karjához érintette.

A fiú a meglepetéstől még nem tért magához. Nem gondolta , hogy a lány komolyan veszi és szaván fogja majd, de most már érezte, ha nem akarja nagyon beégetni magát  e két,  érzése szerint némán, de fülig érő szájjal rajta vigyorgó nő előtt, akkor nincs más hátra, besétálhat  a saját csapdájába. A kis Westi érdeklődét  is felkeltette a helycsere és álmosan, az orrát megnyalva feltápászkodott a gazdája ölében hatalmasat ásítva. Daniel feszülten ült be a kormány mögé .
-Nyugi , segítek ! - fogta meg a kezét Emma bátorítás gyanánt.
-Kuplung...itt az 1-es ..2- es ..és 3 -as ...ennyi  talán most elég lesz. Daniel kezére fonta a sajátját, úgy mutatta meg a sebváltón az állásokat.
-Akkor indíts ... 1-es! Daniel keze a nyirkosságtól csúszott a kormányon. A Jaguár megugrott ...majd lefulladt .
-Nyugi,  próbáld újra  !Indíts ,  1-es  lassan ..és az autó megindult ...Daniel úgy harapta izgatottságában a szája szélét, hogy már fájt neki.
-Most akkor egy  2-est...-mondta halkan Emma , nem akarva okoskodni. Kicsit balra ...igen;  megy ez, látod ?
Daniel mellkasa fel -le járt  az izgatottságtól. Emma le sem vette  a szemét a férfi arcáról. Látta a feszültséget, az izgalmat, a bizonyítási vágyat. Mindezt gyönyörűséges vonásokba sűrítve .
-Gyerünk Daniel , rakd   hármasba! Kicsit húzd balra ...!Sok lesz ! Sok lesz!... Oké .

A férfi váltott és gyorsított. Így mentek vagy 3-400 métert , aztán fékezett, majd finoman kettesbe rakva tovább  lassított, majd egyre lassabban haladt, végül finoman tövig nyomta a féket és megállt. Daniel a kormányba kapaszkodott. Érezte, hogy  leizzadt és a nyirkos pólója a bőrüléshez tapad. Ha bárki ebben a pillanatban óriási felelőtlenséggel vádolja, kénytelen lett volna igazat adni neki, de ez nem arról szólt, hogy játsszon bármelyikük életével, nem vagánykodás volt. Nem! Ez a lány részéről megnyilvánuló végtelen bizalom volt, aminél nagyobb ajándékot még életében nem kapott. Izgatott volt, igen, de ugyanakkor elmondhatatlanul meghatott is.   

Emma  némán nézte az arcán váltakozó érzelmeket és tisztában volt vele, hogy a történtek többről, sokkal többről szóltak, mint amennyit egy külső szemlélő ebből felfoghatott volna. Végigsimította  a haját és érezte ,hogy nyirkos a halántékánál a férfi  bőre. Rosie is érezte  anyja csendességéből, hogy nagy dolognak volt most Ő is tanuja  és meg sem mert szólalni a hátsó ülésen.
-Köszönöm -mondta érdes hangon, alig hallhatóan Daniel .
Emma odahajolt és megcsókolta a férfi arcát .
-Büszke vagyok rád !.-súgta a fülébe .
-Köszönöm ,hogy megbíztál bennem. Huh ,de izgultam !Mind megvagytok, lányok ? Nagyon csendben vagytok, csak nem elhagytuk ebben a nagy, féktelen száguldozásban  az én egyetlen barátnőmet Rosie-t és annak pamacsát? - viccelődött a fiú, bár a hangja még nem volt  az igazi, reszelősen szólt  az izgatottságtól. A kislány, mintha csak erre a jelre várt volna, hátulról megölelte a fiú nyakát  és lenyomott neki egy cuppanós puszit. -Én is nagyon büszke vagyok rád !
Daniel gyomra még remegett, de az arcán már füléig ért a letörölhetetlen vigyor. Hazáig csendben utaztak, csak Rose adott némi alapzöngét a kutyájával való beszélgetésével                                                                                      *
 Danielben sorra törtek fel a nem is olyan régmúlt emlékei, egy baleset és kettétörik az élete az embernek . A barátjával Jack -kel autóztak hazafelé Edingborough-ból. Aznap is esett és az út csúszós volt, valami nagy gép által felhordott sártól. Kígyózva kanyarodott le az út a tengerpart felé. Daniel sietni akart haza, mert akkor költöztek  volna  az új lakásukba,  és  Margarettnek megígérte, hogy a másnapi bútorszállításnál otthon  lesz.  Azt tervezte, ha beköltöznek, megkéri a lány kezét, hiszen már három éve  együtt jártak és jól megvoltak.  Igazából a mai napig  sem  tudja, hogy mi történt ...jött  az a  kutya ..fékezett...megpördültek és többször átfordulva landoltak. Jack lába eltört és agyrázkódást kapott. Daniel is megúszta kisebb zúzódásokkal, de két napig eszméletlenül feküdt a kórházban. Amikor magához tért, akkor derült ki, hogy nem lát. A CT kimutatta, hogy egy vérrög képződött  az ütéstől , ami a látásért felelős részt nyomja  az agyban. Olyan rossz helyen volt , hogy nem tudtak mit kezdeni vele  az orvosok. Azt mondták, hogy az idő majd eldönti , merre tovább, mert akár felszívódhat magától, műtét nélkül is ... De eddig nem történt semmi, és Daniel egyre kétségbeesettebb lett. Aztán  megismerte Emmát, és már kétszeres erővel  vágyott rá, hogy végre láthassa is .