A dublőr - 26. rész

-Befejezted? – nézett Adam a gyerekre, aki ujjacskájával mintákat rajzolt a tányérjára folyt lekvárba. Szája körül fehér maszatként ott virított az előbb felhörpintett pohár tej. A kicsi bólintott, miközben akkurátusan leszopogatta az ujjait. –Akkor menj mosakodni és öltözni! Én addig megbeszélek valamit a doktornővel – nézett komolyan a fiára, aki kivételesen nem tiltakozott. Lecsúszott a székről és kifelé indult. Az ajtóból visszafordult és Juliára mosolygott.

-Köszönöm a palacsintát! Nagyon finom volt! – mondta kedvesen, aztán Bernievel a hóna alatt kiszökdécselt az étkezőből.

-Szívesen, máskor is! – intett neki búcsút Julia, aztán zavartan összeráncolta a homlokát. Mi a fenének ígért ilyesmit? Egy gyerek számon tartja az ígéreteket és be fogja hajtani rajta azt a máskor-t, akkor is, ha esetleg Adam most olyasmit készül mondani, amiben nem létezik jövő idő. 

-Meg akartam mondani neki, hogy nyugodtan tegezhet – nézett neheztelően Adamra, amiért az önkéntelenül is megerősítette a három lépés távolságot az éjszaka történtek ellenére.

-Szeretnék veled beszélni arról, amit tettünk – mondta halkan a férfi, azonnal a lényegre térve és figyelmen kívül hagyva, amit a nő mondott. Julia gyomra összeszűkült. Ne! Csak ne mondd azt, hogy hiba volt és felejtsük el! – fohászkodott magában. Az idegességtől szólni sem tudott, csak intett, hogy Adamé a szó.

-Veszélyes nő vagy Julia – motyogta a férfi. –Melletted elfelejtem, hogy mi a helyes és mi a helytelen, sőt még az apai kötelességemről is megfeledkeztem. Ilyen nem fordult elő velem, amióta Gabriel a világon van. Csak egy dolog érdekel... hogy addig szeresselek, amíg ki nem zsigerelsz teljesen. Nem tudom miért, de nem kifacsarva ébredtem, sőt, fantasztikusan feltöltött az együttlétünk, egész egyszerűen felszabadítóan hatott rám. Köszönöm ezt a csodálatos éjszakát! 

Julia megkönnyebbülten fellélegzett. Ez nem úgy indult, amitől tartott. A lelkes, szenvedélyes szavaktól pedig elpirult. Adamot hallva, ő maga volt a két lábon járó szexistennő, aminek aztán végképp nem gondolta volna magát egész eddigi életében. De igazság szerint jó volt ebben a buja képben tetszelegni.

-Éppenséggel te vagy veszélyes, Adam. – mosolygott a férfira. Beleremegett még mindig, ha a férfi gyengédségeire gondolt. Önkéntelenül is a mellére tette a kezét, mintha a szívét akarná lecsendesíteni. Adam a kezére tette a magáét és folytatta: 

-Nem élek cölibátusban Julietta halála óta, de soha senki nem kavart fel annyira, mint te. Nem hordok haza nőket Gabriel miatt, de ha lehetőség kínálkozik, élni szoktam vele. Ez durván hangzik, pedig nem az. Csak fizikai szükség, amit mindkét fél kielégítőnek szokott találni. Őszinte leszek... Nem bonyolódom tartós kapcsolatokba, s bár az egy éjszakás kalandok sem az én műfajom, de nem érzek lelkiismeret furdalást, ha mégis úgy adódik. De veled szeretnék rendszeresen találkozgatni. Az pedig természetes, hogy melletted nem lenne senki más. Ugyanakkor ... azt hiszem, úgy tisztességes, ha előre megmondom, ez nem egy kapcsolat. Nem úgy, ahogy a romantikus történetekben szó esik róla. Vágyom rád. Tudom, milyen vagy, ha át akarsz vágni, tudom, milyen vagy, ha őszinte vagy. Ez a kettősség pedig a csodálatos testeddel kiegészülve veszettül kívánatossá tesz másokkal szemben. Téged – úgy érzem - ismerlek és ez biztonságot ad. Talán sosem találkoztam nővel, aki ennyire felizgatott volna. Egyszerre ismerem el az eszedet és ugyanakkor megveszekedetten kívánom a tested minden apró porcikáját is. Ez egy jó alap lehet egy tartós ...barátsághoz – nyomta meg az utolsó szót a férfi. A pillanatnyi kihagyás, mielőtt kiejtette volna, árulkodott róla, hogy ő maga sem ezt a szót találja megfelelőnek, de ami ide kívánkozott, azt nem mondta volna ki semmi áron. 

Julia megrendülten hallgatott. Meglepte a férfi monológja. Nem hitte volna, hogy tud neki meglepetést okozni, de ez... Annyira idegen volt Adamtól ez a hozzáállás. Hét évvel ezelőtt egészen biztosan nem ajánlott volna ilyen megalázó feltételeket. Amennyire félt, hogy utat mutat neki ma reggel, ugyanannyira lázadott a felkínált lehetőség ellen is. Mit is kínált neki Adam? Legyen a játszótársa, ha a teste kielégülésre vágyik? Ez azért nem egy kapcsolat. Nem az, amiből idővel egy házasság is szárba szökkenhet. Persze, nem panaszkodhat, ezt a férfi nem is ígérte. Sőt, figyelmeztette, hogy nem akar elköteleződést. Nem kínált neki közös programokat a fiával. Nem akart közel kerülni még véletlenül sem. Csak a szexuális szolgálatait ajánlotta fel és várta el cserébe. Ha régi, avítt kifejezésekkel akarná leírni, legyen az ágyasa ennek a fickónak? Egy alkalmi szerető? Nagyot nyelt és kihúzta magát, mint egy tizenkilencedik századi úrinő, akinek tisztességtelen ajánlatot tettek. Ilyenkor már csak büszkeségből is azt illene mondani: Köszönöm, nem kérek ebből!

A szavak, amik elhagyták a száját, még őt magát is meglepték: -Rendben. Hívj, ha találkozni szeretnél velem! – mondta halkan, aztán felállt és megkereste a cipőjét. Belebújt, aztán az emelet felé intve csak annyit mondott: -Gabrieltől köszönj el a nevemben! Szia!

Adam úgy ült az asztalnál, hogy fogalma sem volt róla, most tulajdonképpen miben egyeztek meg. Ami meglepte, hogy nem érzett tökéletes elégedettséget. Megkapta, amit akart, de vajon tényleg ezt akarta volna? Sőt... egyelőre még azt sem tudta eldönteni, hogy Julia hozzáállása miatt örül vagy sokkal inkább csalódottságot érez. Tisztában volt vele, hogy amit ajánlott, nem az, amit a nők hallani szeretnének. Ha ezt bárki másnak mondja, nincs nő, aki elfogadta volna. Őszintén szólva Juliától sem számított másra. Miért ment bele? Mit remél? Miben mesterkedik? Az arca nem árult el semmit a belső gondolatairól. Talán mindketten jobban járnának, ha inkább pókereznének, mint hogy oroszrulettet játszik az életével. Mindkettőjük életével.

Észre sem vette, hogy ugyanazt csinálja, mint a fia. A tányérra csöppent áfonyalekvár foltjából lilásfekete mintát rajzolt a hófehér porcelánra. Amikor eljutott az agyáig, hogy mi virít előtte, ujjával elkente a kis szívet, aztán lenyalta a fanyar ízt a bőréről. Amiben most megegyeztek, ugyanilyen fanyar élmény lehet, hacsak fel nem bont egy üveg édes lekvárt a következő palacsintasütéshez.

*

-Hatra érted jövök. Nincs könyörgés. Ha megjöttem, azonnal indulunk, semmi kedvem Sean mamájával beszélgetni, megértetted? – nézett komolyan a fiára, aki értetlenül kapkodta a tekintetét a ház bejárata és az apja között. Sean már ott toporgott a küszöbön, mögötte a szőke mamával, aki ragyogó mosolyt küldött feléjük. Nagy nehezen kisírta az apjától, hogy eljöhessen Sean szülinapi bulijára, és ezek szerint nem töltheti itt az éjszakát. Pedig a többiek pizsamapartira készültek, ő is előkotorta a Superman-es pizsamáját a nagy alkalomra. Gabriel nem tudhatta, hogy az apjának kifejezetten kínos Mrs. Mulforddal egy szobában tartózkodni, amióta a nő felültette. A legutóbbi gyerekbuli alkalmával ugyanis egy pohár vodkás narancslét szopogatva a nő elmesélte neki, hogy gyakorlatilag különváltan él a férjétől. Mesélt a megpróbáltatásairól, a mindennapi élet nehézségeiről egyedülálló anyaként. Nagyon szomorú volt, vigaszra várt és Adam nem kért igazolást a különélésről. Hajlandó volt néhány alkalommal megvigasztalni a nőt. Aztán felbukkant Jonathan Mulford, akiről kiderült, hogy Szaud-Arábiában dolgozik egy olajcégnél, és már alig várta, hogy a családjával lehessen. Adam azóta nem beszélt az asszonnyal, de az anyja – aki a napokban érkezett, hogy Gabrielre vigyázzon – elfogadta ezt a hülye születésnapi meghívást. Ez önmagában még nem lett volna probléma, de ezek az alkalmak mindig azzal zárultak, hogy a szülők koccintgattak, beszélgettek, megbeszélték a következő találkozókat, tipikus kertvárosi mintacsaládapákat alakítottak mintafeleségeik oldalán. A magányosok pedig – mint Sonja Mulford és Adam – vígaszt nyújtottak egymásnak. A férfit már a víz is kiverte a gondolatra, a buta szőke liba vajon hány barátnőjének mesélt a légyottjaikról. Jonathan Mulford ugyan még nem vonta felelősségre, de vagy ismeri és elfogadja a feleségének ezt a gyengéjét, vagy még nem tud róla. Nem dobta fel a gondolat, hogy ez valaha is kitudódhat, mert semmit sem gyűlölt volna jobban, minthogy Gabriel a bulvárból tudjon meg az apjáról ilyen dicstelen dolgokat. 

 –Gabe! Hatkor itt leszek. – figyelmeztette még egyszer a gyereket, aztán hogy egy kicsit megvigasztalja, hozzátette: -Este dolgom van, úgyhogy a nagyival most nyugodtan tévézhettek, nem leszek itthon, hogy időben ágyba zavarjalak – kacsintott a kicsire és megkönnyebbülve látta, hogy a mozizás lehetősége visszahozza a fia jó kedvét.

­-Oké, apa, hatkor – bólintott nagy komolyan Gabriel. –Akkor megengeded, hogy megnézzem a Twilightot? – kérdezte reménykedve. Régi vita volt ez már köztük. Adam szerint bármilyen bugyuta történet is a népszerű vámpírfilm, akkor sem egy hatévesnek való. Gabriel azonban égett a vágytól, hogy lássa végre, miről beszélnek a nagyobb lányok. A nagyi is azt mondta, semmi véres jelenet nincs benne, úgyhogy nem értette az apját, miért tiltja el tőle újra és újra. Adamnak azonban úgy tűnt, már máshol járt az agya, mert rábólintott a fia kérésére.

*

Julia szinte remegett az izgatottságtól, ahogy arra várt, hogy az óramutató végre elérje a hetest. Tudta, hogy Adamnak még a gyerekért kell mennie, hazavinni, előadni a liberális nagymama és a fia előtt a szigorú apát, hogy aztán rohanhasson hozzá. Még sosem töltöttek együtt egy egész éjszakát, csak néhány órára bújtak össze hol itt, hol ott, mint két tilosban járó szerető. De Adam holnap elutazik egy egész hónapra, ezért ma az asszonynál találkoztak. Ez az éjszaka lesz az első, amikor – ha Adam betartja az ígéretét – együtt fekszenek és együtt kelnek is másnap reggel. A dolog újszerűsége töltötte el izgalommal Juliát, és a tény, hogy Adam egyáltalán hajlandó volt beleegyezni. Annyira nevetséges volt, ahogy a beleegyezését követően azonnal tisztázni próbálta, hogy ez semmit sem jelent, ettől a kapcsolatuk nem válik kötöttséggé. Ha, amíg nincs itthon, Julia megismerkedne valakivel, szabad, mint a madár. Csak annyit kért a férfi, hogy írjon neki, ha véget akar vetni a kapcsolatuknak. Julia nagy komolyan meg is ígérte, mert biztos volt benne, hogy azt a levelet, amíg él, nem fogja megfogalmazni. 

Majd két hónap telt el azóta, hogy a vihar szülte szituáció lerombolt köztük minden gátat és egymás karjába sodorta őket. Azóta hétszer találkoztak. Hetente egyszer, de nem menetrendszerűen. Adam talán számon se tartotta, de Julia minden órát fel tudott volna idézni pillanatról pillanatra, érzésről érzésre. És képtelen volt rájönni, mitől fél a férfi. Mert fél elköteleződni, ez biztos, elég csak az idétlen kikötéseit számba venni. Julia soha többé nem volt a házában. Szállodákban találkoztak a nap legkülönbözőbb szakaszaiban, kiszámíthatatlanul. Julia már önmagára volt mérges, amiért hagyta, hogy a férfi határozza meg, mikor és hogyan legyen az övé. Ő sosem kezdeményezhetett. Úgy nem, ahogy szíve szerint tette volna. Eleinte azzal vigasztalta magát, hogy a végső győzelem érdekében hajlandó a kompromisszumokra. De mostanra már attól félt, hogy önmaga teljes feladása sokkal inkább megalkuvás, mint kompromisszum. Ma már döbbenten vette észre, hogy ez a se vele, se nélküle kapcsolat a munkájára is kihat. Szétszórt volt, figyelmetlen és kissé türelmetlen, ahogy az órákat hajtotta volna előre, hogy minél hamarabb a férfi karjai között lehessen. Függött ezektől a találkáktól, nem volt erre jobb szó, és utálta magát ezért. 

Ahogy ma munkaidőben magára zárta az orvosi szoba ajtaját és számvetést csinált az elmúlt hetek találkáinak mellékhatásairól, döntésre jutott. A mai lesz az utolsó! Adam vagy tudomásul veszi, hogy ami köztük van, az több – többnek kell lennie! -, mint egyszerű szex, vagy inkább fájdalmas búcsút vesz tőle, mert önmagát teszi tönkre ezzel a mindent feladó és cserébe semmit sem kasszírozó kapcsolattal. Adam ismerje el őt társként, vagy keressen magának más játszótársat! Talán ez az elszántság sarkallta arra, hogy ma este igazán emlékezetessé tegye a találkozásukat. Vacsorát készített, behűtött egy üveg remek bort, gyertyákat pakolt szét a lakás különböző pontjain, rafináltan összerendezve, hogy bárhol is kössenek ki, a romantikus hangulat garantált legyen. Ugyanígy gondoskodott friss virágról is. A lakása olyan volt, mint egy puha, meleg fészek, ahol jó összebújni, ahová visszavágyik egy érző lelkű férfi. Adam ma este bebizonyíthatja, hogy az eltelt évek érzéketlen szexpartnerré silányították, vagy ott van benne az a férfi – ha pillanatnyilag még mélyen eltemetve az őt ért számtalan csapás alatt -, akibe annak idején halálosan beleszeretett. Azért a férfiért harcolt ma, de ha a másik érkezik, elég erősnek érezte magát, hogy örökre búcsút vegyen tőle, és megpróbáljon új életet kezdeni. Egyszerűen, mert muszáj.

... és ez itt a REKLÁM helye :D

http://publioboox.com/hu_HU/zoldzug

Egyelőre e-könyvben, hamarosan nyomtatott formában is a Publio-nál és a partner-hálózatnál :)

A dublőr - 25. rész

Adam szája ördögi mosolyra húzódott. A jelen öröme? Nos, ő örömmel osztozna a jelen örömeiben. Persze, nem akárkivel. Igazság szerint Julia ajánlata pontosan az volt, amiben reménykedett, és tovább már nem is próbálta játszani a visszafogott házigazdát. A vihar pontosan azt a szituációt játszotta a kezére, amiből győzedelmesen keveredhet ki, anélkül, hogy bárki a szemére vethetné, hogy előre megrendezte a helyzetet. Bár, Julia egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki reklamálni akar, amiért itt üldögél az ágya sarkán. Legfeljebb csak azért, mert látszólag még mindig hezitált, pedig csak ki akarta élvezni ezt a pillanatot. A csodálatos rálátást egy bájos, hívogatóan szexi nőre. Julia ugyan határozottnak akart látszani, de jól látszott, hogy a szíve vadul kalapál. A nyakán egy ér jól láthatóan pulzált, árulkodóan a testében szilajul száguldó vérről, mely rózsaszínre festette hőjével a bőrét. A vékony póló alatt a teste szinte lángolt, mellbimbói valósággal átdöfték a puha anyagot. Akarta őt és a férfi nem váratta tovább. Felnőttek mindketten, akik tudják élvezni a helyzet szülte alkalmat egy jó szexre. A szemei előtt nem lengedeztek hófehér virágok, fülében nem zúgtak harangok, csak a vér dobolt, ahogy folytatta útját a testében lefelé, egy igencsak vágyakozó testrésze felé. Adam odahajolt a lányhoz, aki önkéntelenül is felé fordította az ajkát, eléje menve a férfi mozdulatának. Amikor Adam szája már-már elérte őt, játékosan végignyalt rajta, aztán rátapadt. A férfi érintése olyan gyengéd volt, hogy szinte el sem hitte, hogy ugyanaz a férfi van mellette, aki hét évvel ezelőtt tornádó szerűen teperte le. Egy pillanatra felrémlett előtte az akkori arca, ahogy vadul hajtja az élvezet, a magáé, és ahogy bezárulva megtagadja tőle a kielégülést. Önkéntelenül is összehasonlította a mostani finom csók gazdájával. Egy egészen más férfi volt az, aki most magához ölelte. Benne képes volt bízni, a régi rossz emlék ellenére elhinni, hogy őszintén őt akarja. Már rég nem aggasztotta, hogy esetleg valaki más lát, mert a szeme úgy figyelte őt, mint aki kincset talált és mielőtt hangosan éljenezni kezd, az agyába akarja vésni, hogy örökre megőrizhesse a látványt és az érzést. Julia újra lehunyta a szemét, hogy az érzékszervei csak Adamra koncentrálhassanak, karjait a férfi nyaka köré fonta, hogy szorosabban húzhassa magához. Csókjuk a kezdeti óvatos ismerkedésből egyre szenvedélyesebbé vált. 

Juliát elárulta a teste, de nem is akarta tagadni, hogy kívánja Adam Corbint. Kezével a férfi pólója alatt kalandozott, bebarangolta testének minden porcikáját. Érezte a tapintása alatt megránduló izmokat és a férfi minden kéjes reakciója őt magát sodorta egyre közelebb a teljes megadáshoz. Ujjaival letolta a férfi boxerét, miközben szinte fázósan reszketett annak érintései alatt. Egyikük sem tudta volna megmondani, hogy repültek a ruhadarabjaik az ágy mellé, de hamarosan a meztelen bőrük simult egymáshoz, immár nem titkolva a lüktetést, amit ez a lassú közeledés kiváltott belőlük. Julia a férfi vállába temette az arcát, mely tüzelt annak a régi éjszakának az emlékére. De Adam most egészen másként bánt vele. Óvatos szeretőként fedezte fel a testét és mire régi ismerősként üdvözölte volna, már másodszor juttatta el a csúcsra. Ezen az utazáson már csatlakozott hozzá. Ahogy egyesült a testük, minden vadság nélkül, de annál borzongatóbb szenvedéllyel, és egyszerre jutottak el a beteljesülésig, hangosan kiáltották az éjszaka sötétjébe a másik nevét. A másik igazi nevét. A nő a boldogságtól ekkor sírta el magát.

Adam agya azonnal dolgozni kezdett, ahogy a szeretkezés mámorából lassan visszalebegett a földre és Juliát magához ölelve, igyekezett lehiggadni. Oly annyira szégyellte még mindig azt a régi kamaszos bosszút, hogy most semmiképpen nem akarta elkapkodni az együttlétüket, mintha ezzel végképp kitörölhetné Julia fejéből a rossz emlékeket. Nos, technikai értelemben nem is tette. De hogy a pillanat tényleg megfelelő volt-e, abban már korántsem volt biztos. Nem beszéltek a jövőről, csak a perc nyújtotta örömöt kergették. Ha szó esett volna arról, hogy mi lesz majd utána, nem ígérhetett semmit. De mi volt ez tulajdonképpen? – tette fel magának a költői kérdést, miközben végigsimított a gömbölyű csípőn, mely az ölében pihent. Mégiscsak képes lenne a kötődésre, amit az utóbbi időben mástól megtagadott, Gabriel érdekeire hivatkozva? Gabriel! – merevedett meg a gondolatra. Még annyi időre sem gondolt rá, hogy aggódjon, a gyerek fel ne ébredjen, és keresni ne kezdje őt. Még ha férfiként biztos is volt benne, hogy helyt állt, apaként mindenképpen leszerepelt. A heves, spontán szeretkezés összezavarta. Vajon csak ennyi volt? Vagy tartogat még meglepetéseket számára az élet?

Úgy döntött, ezeken a kérdéseken jobb lesz, ha a saját szobájában gondolkodik, ezért egy óvatos csókot nyomott Julia vállára. A lány nem reagált, mélyen aludt. Vigyázva, hogy fel ne ébressze, kimászott mellőle a hívogatóan meleg ölelésből és a félhomályban megkereste az alsóját. A pólóra már nem vesztegetett időt. Vetett még egy sajnálkozó pillantást az alvó nőre, aztán visszalopakodott a saját ágyába. Gabriel megérezte a jelenlétét és kis lábát abban a pillanatban vetette át rajta, ahogy éppen csak elhelyezkedett. Megölelte a gyereket és hallgatva a szuszogását, a sötét plafont nézte maga fölött. Hátha egy óvatlan pillanatban megjelenik ott a válasz a kérdéseire.

*

Julia olyan kábán ébredt, mintha az este mértéktelenül pezsgőzött volna. Pedig ezt egészen biztosan nem tette. Igaz, amit tett, az épp olyan részegítő volt. Ébredező macska módjára nyújtózkodott, aztán megfordult, bár már a mozdulat közben biztos volt benne, hogy a férfit nem találja a háta mögött. Az a kellemes, zsibbadt érzés, amivel ébredt, valami megmagyarázhatatlan kellemetlen utóízt hagyott maga után. Azzal, hogy Adam nem maradt vele, mintha azt üzente volna, hogy számára a történtek nem voltak különösebben fontosak. Ő nem volt fontos a férfi számára. Nagyot sóhajtott és felült. A takaró lecsúszott róla és ott volt meztelenül. Most egyetlen halvány elszíneződés sem árulkodott az éjszaka vadságáról. Nem fog holnap, egy hét múlva, a nyomokat látva görcsösen visszakívánkozni ebbe az ágyba. Adam ezúttal nem volt durva. Tettleg nem. Most a távolmaradása volt sértő. Felkelt és a fürdőszobában gyorsan lezuhanyozott. Felöltözött, elrendezte az ágyneműt, aztán néhány mély levegővétel után kinyitotta az ajtót. Odakint néma csend volt. Átfutott a fején a kósza gondolat, hogy halkan elhagyja a házat, úgysem hiányolná senki. Végül a büszkesége győzedelmeskedett. Ő a szemébe tud nézni Adam Corbinnak ma reggel. Felajánlotta a testét, a férfi elfogadta az ajándékát. A szex tökéletes volt, de mégis kevés, hiszen ma reggelre már semmi sem árulkodott a tegnap este köztük fellángolt intimitásról. Ha Adam így játszik, majd kitapasztalja a játékszabályait. És nincsenek ezek a szabályok kőbe vésve, úgyhogy jó lesz, ha a fickó felköti a gatyáját, mert szándékában állt erről felvilágosítani.

A konyhában tipródva a kisfiúra gondolt, aztán kinyitotta a hűtőt. Mindent talált, amitől egy palacsinta jó lehet, úgyhogy kipakolt a pultra, aztán keverni kezdte a tésztát.

*

Gabriel kinyitotta a szemét és beleszimatolt a levegőbe. Palacsinta! Az apja mellette aludt, mélyen, kitakarózva. Este mintha póló is lett volna rajta – próbált emlékezni, ahogy a vihar hangzavarában átóvakodott mellé az ágyába. Biztos melege volt – döntötte el, aztán lecsusszant az ágyról, mert nagyon kellett pisilnie. Bernie, a kutyusa leesett az ágy mellé. Amíg a wc-n üldögélt az jutott az eszébe, hogy nem is emlékszik olyan alkalomra, amikor az apja ennyire mélyen aludt volna. A csapnál leöblítette a kezét, aztán a pizsamájába törölve felkapta a plüsskutyát is és odaállt Adam mellé. Nézte, ahogy a szőrös mellkas lassan, nyugodtan emelkedik és süllyed. Biztos Mona van már itt, ő csinálja a reggelit, ráadásul a kedvencét – tétovázott, aztán döntött. Hagyja az apját aludni. Kiballagott a konyhába, aztán elkerekedő szemekkel nézte a doktornénit, ahogy a hüvelykujját szopva némán motyog magában.

-Csókolom! – szólalt meg csengő hangon, mire Juliának nem sok hiányzott, hogy az égés mellé még el is harapja a kérdéses testrészt.

-Szia! – mosolygott rá a gyerekre, aztán visszafordult a tűzhely felé. A palacsinta éppen jó volt, ideje volt egy újabb adagot tölteni a serpenyőbe. Közben az agya szélsebesen pörgött, próbálva valami jó magyarázatot találni az ittlétére. És lúdbőröző háttal várva, hogy Adam hangja is felcsendüljön mögötte. Ez utóbbi azonban nem következett be. Mondjam neki, hogy nyugodtan tegezhet? – tipródott, ahogy azt várta, hogy a tészta széle elváljon a serpenyőtől. Ezt előbb Adammal kell megbeszélnie. Talán ő nem szeretné, hogy idő előtt túlságosan közvetlen legyen a fia kapcsolata bárkivel. Igen, még vele sem. 

Az újabb szeletet is tányérra csúsztatta, aztán gépiesen folytatta a munkát. Az ujja hegyén az előbbi óvatlan mozdulattól máris érzékeny hólyag növekedett, de hősiesen igyekezett nem tudomást venni róla. Hallotta, ahogy az étkező székének lába megnyikordul a kövezeten, de nem mert hátranézni. Most már befejezi a konyhatündérkedést, addig várhat a beszélgetés Adam kisfiával is. A gyerek se nagyon tudott mit kezdeni ezzel a váratlan helyzettel, erről árulkodott, hogy még mindig csendben üldögélt mögötte. Aztán a szék újra megnyikordult és hallotta, hogy nyílik a hűtőszekrény ajtaja. Ujját keresztbe tette, így drukkolva, hogy a kicsi el ne törjön valamit, amit aztán majd neki kell feltakarítania. Vajon Adam hol lehet? – törte a fejét, ahogy teljes koncentrálással az utolsó szeletet is kisütötte, majd elzárta a gázt. Megengedett magának még egy cuppantást égett ujja hegyére, aztán fogta a púposan megrakott tányért és megfordult. A tányér megbillent a kezében. Az asztalnál Adam és Gabriel egymás mellett ültek, mint két óvodás, villájukkal készen állva arra, hogy felfalják az elmúlt fél órában készített palacsinta-remekeket. Ahogy az asztalra koppant a tányér, a két pasi mohón nyúlt utána. Mikor settenkedett ide? – villant a szeme a férfi elégedetten, várakozóan csillogó tekintetére, de hangosan csak annyit mondott:

-Jó étvágyat! Gondoltam, így hálálom meg, hogy éjszakára menedéket kaptam a vihar elől. 

-Ó, máskor is gyere csak nyugodtan! – mondta tele szájjal a kicsi, aztán pislogott és hozzátette: -Bocsánat, csak tessék jönni máskor is! – javította ki magát Gabriel, ráébredve, hogy a doktornénit nem tegezheti le, mint azokat a nőket, akik eddig megfordultak a konyhájukban. Az apja diszkréten vigyorgott, de néma volt. Az ő szája is tele volt már a frissen sült, aranyló palacsintával, amit alaposan meglocsolt juharsziruppal.

Julia leült velük szembe és vett egy adagot a saját tányérjára is. Egy kevés áfonyalekvárt kent szét rajta, aztán a villájával levágott egy darabot és a szájához emelte.

-Apának is az áfonyás a kedvence. – közölte vele a kicsi. –Csak azért mondom, mert már alig van az üvegben, és hogy jusson neki is. – folytatta komolyan. Julia szájában megállt a falat.

-Megettem a pizzádat. – mondta, aztán azonnal el is szégyellte magát. Ez most pontosan úgy hangzott, mintha ezzel akart volna visszavágni a gyerek figyelmeztetéséért. De Gabriel nem haragudott. Adam pedig felszabadultan vigyorgott. 

-Úgyis csak frissen szeretem. Mona kutyájának szoktuk odaadni, mert ő is nagyon szereti. – osztott meg egy újabb, talányos információt a gyerek. Mona? Ki a fene az a Mona? – pislogott Julia. Adam még mindig némán tömte a fejét és a nő eljátszott a gondolattal, hogy elveszi előle a tányért. Mondjon már valamit! Bármit! Az éjszakáról, kettőjükről, Monáról, az időjárásról... szólaljon már meg! De csak ült és eszegetett, mint valami előkelő vendég. Bár, az előkelőségnek kissé ellentmondott a boxer, aminek láttára Julia újra nagyot nyelt és egy póló, ami egészen biztosan nem az volt, amiben éjjel bejött a szobájába, mert azt ott találta a csípője alá gyűrődve az ágyban. A haja kócos volt, pontosan olyan, ahogy ő az ujjaival összetúrta, és ettől a látványtól a benseje is összerándult. Lehunyta a szemét, ami mögött az éjszaka képei játszottak matiné-előadást. Eltolta maga elől a tányért. Így nem lehet enni! Nem, ha közben a fülében a férfi bársonyos hangját hallja, ahogy arról beszél, milyen finomnak érzi a bőrét, az illatát, milyen izgatónak a körme karcolását. Önkéntelenül is a férfi karjára pillantott, ahol ott virított egy halvány, de mégis jól látható vonal, ahogy a kielégülés határán megkarmolta a férfit, félve, hogy elhúzódik tőle a döntő pillanatban. Nem volt szerencsés, hogy éppen ez jutott eszébe, mert az egyik gondolatot másik követte, hallotta a torkában elhalt sikolyt, melyet a férfi csókja fojtott belé, és szinte érezte, ahogy a méhe már az emlékezésre is összerándul. Istenem, micsoda éjszaka volt!

*

Adam nyugodtan falatozott, bár ez a nyugodtság csak színészi eszköztárának terméke volt. Ahogy felébredt, reflexből a gyerek után kapott, de csak a kihűlt ágyneműt tapintotta. Gabriel ezek szerint már felkelt. Engedélyezett magának néhány emlékfoszlányt a vendégszobában töltött fülledt óráról, de meg is bánta, ahogy a teste is nyilvánvalóan emlékezni kezdett. Micsoda szex volt! – sóhajtott elégedetten. Biztos volt benne, hogy Julia sem hiányolhatott most semmit. Nem volt gyakorlott csábító, aki minden este mással bújik ágyba, de volt annyi tapasztalata már a nőkkel, hogy tudja, a partnere elégedett vele vagy sem. Most kétsége sem volt afelől, hogy rá tudja majd venni a nőt, hogy időnként hódoljanak ennek a kellemes időtöltésnek. Julia volna a tökéletes partner. Már nem álmodozik fehér ruháról és harangzúgásról, nem ül otthon arra várva, hogy felhívja, hiszen fontos munkája van, ami kitölti az életét. És tudja élvezni a lazításnak ezt az igazán kielégítő módját. Nem kell megkérnie a kezét, hogy megmeneküljön egy túlontúl is vehemens após haragja elől. Igen. Nem hagyja elmenni a nőt addig, amíg meg nem beszélik, hogy tudnának a jövőben rendszeresen találkozni. Nem járni akart vele, nem beleolvasztani a fiával kialakított családi életükbe, de szeretni akarta ahol és amikor csak tudta. Úgysem lesznek ezek olyan gyakori alkalmak! – rémlett fel előtte a közelgő forgatása, aminek az idejére az anyja utazik majd ide, hogy az unokájára vigyázzon.

Felpattant, elővett egy pólót a komódból, aztán a konyha felől érkező finom illatokat követve kilopakodott ő is a reggeli gasztronómia csúcspontját ígérő helyiségbe. Összekacsintott Gabriellel, aki már az asztalnál ült várakozva, aztán letelepedett ő is, várva, hogy az alkalmi szakácsnő konyhaművészetét élvezhesse.

A dublőr - 24. rész

Adam a távirányítót nyomogatva váltogatta a csatornákat. Legalább az áram már visszajött! Igazából egyik sem érdekelte, de aludni sem tudott. Gabriel felébredt a dörgésre és átvándorolt az ágyába, aztán kissé  kábán arról érdeklődött, hogy az apja tudja-e, hogy valaki van a vendégszobában. A kis szemfülesnek feltűnt az ajtó alatti fehér csík. Adam elmondta neki, hogy Blight doktornő jött látogatóba, de a vihar miatt itt marasztalta. A gyerek beérte ezzel a magyarázattal és nemsokára már ott szuszogott megnyugodva az apja hóna alatt, ahova nem ért el a televízió villódzása. Adam már majdnem elbóbiskolt a fülhallgatóval a fején, amikor egy érdekes mondat rántotta vissza ébrenlét és álom határáról:

„...gyakran észre sem vesszük azt, ami örömöt adhat, pedig ott van az orrunk előtt.” – Hogy mi van? – tornázta feljebb magát óvatosan, hogy a fiatal diáklánynak látszó pszichológiatanárra figyelhessen. June Gruber, a Yale Egyetem tanára, egy korábbi tanulmányával kapcsolatban beszélgetett a riporterrel. Adam a homlokát ráncolva hallgatta: „Ha valaki túlságosan törekszik a boldogságra, azzal épp az ellenkezőjét érheti el. Amikor a jövőre, a dolgok kimenetelére koncentrálunk, figyelmen kívül hagyjuk a jelenben rejlő lehetőségeket. Képtelenek vagyunk átélni azt, s az elvárások könnyen csalódásba torkollnak, ha a pillanatnyi hangulatunk nem felel a boldogságról alkotott elképzelésünknek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtanuljunk megszabadulni az elvárásoktól, és megtanuljuk, miként fogadjuk el a jelen kínálta örömteli helyzeteket.”

Adam a szomszéd szobában nyugovóra térő Juliára gondolt. Vajon a most elhangzottakat hogyan húzhatná rá mindarra, ami velük, köztük történt? Talán már hét évvel ezelőtt se azzal kellett volna foglalkoznia, hogy Jenna helyett egy Julia nevű – amúgy csodálatos – nő fekszik mellette az ágyban. Egyszerűen csak örülnie kellett volna az életnek, az esélynek egy új boldogságra. Miért akarta volna mindenáron azt a régi, egyszer már megborult kapcsolatot újraélni, amikor ott volt az esélye egy újat felépíteni? Na jó, de azért nem mindegy, hogy az ember milyen hitben éli az örömteli mindennapjait! – szállt vitába önmagával. Ha akkor Julia bevallja, hogy egy végzetes személycsere áldozatai lettek mindannyian, talán képes lett volna más szemmel nézni őt és a vele kialakult kapcsolatot. De a lány túl későn szólt. Addigra már beleélte magát valamibe és sokkoló volt a szembesülés a ténnyel, hogy felültették. 

„A kutatók szerint előbb-utóbb akkor is megtaláljuk a boldogsághoz vezető utat, ha az események nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk.” – mondta éppen a doktornő, mintha csak belelátna Adam gondolataiba. –„Az emberek hamarabb túl tudnak lépni a negatív történéseken, mint hinnék. Könnyebben küzdenek meg a negatív érzelmekkel, ha nem áll módjukban változtatni az azokat kiváltó helyzeten.” – válaszolta meg kísérteties interakcióval az aggályait a televíziós műsor. Na tessék! Ott volt a lehetőségük hét évvel ezelőtt, hiszen már nem változtathattak a történteken, csak felül kellett volna kerekedniük az első sokkon, de mindketten elsiették a remélt gyógyuláshoz vezető utat. Belementek olyan kapcsolatokba, amelyek csak pótszerei voltak annak, amire titkon mindketten vágytak, és ennek következményeként hét év boldogtalanságra ítélték magukat. Egyszer olvasta valahol, hogy egy házasságban a hetedik év számít sorsfordítónak. Bár elég sok ellenpéldát tudott volna csípőből felsorolni, de azért tetszett neki a gondolat, hogy ezek szerint ők már túl is vannak ezen a kritikus időszakon. 

A műsorvezető lassan már az elhangzottak összefoglalásánál tartott, és Adam kénytelen volt elismerni, hogy minden szava isteni kinyilatkoztatás, amire most, Juliával a szomszéd szobában és Gabriellel az oldalán, kénytelen rádöbbenni. A boldog emberek félig teli poharat látnak maguk előtt, a boldogtalanok félig üreset. Angol gyökerei okán ő maga szinte determináltan az utóbbi csoportba tartozott. Ha azt nézi, mi minden hiányzik az életéből, mi mindent szalasztott el, jó úton halad a boldogtalanság felé, mert a hiánylista – ebben biztos volt – végtelen lehet. Ha meg akarja kímélni magát a csalódástól, számba kell vennie mindazt, amije van, és azonnal meg fogja érteni, hogy már igenis nagyon sok mindent elért az életében. 

Itt van például a Juliához fűződő, ezernyi kérdést felvető kapcsolata. Mit jelentenek ők egymásnak? Túl azon a nem elhanyagolható tényen, hogy a fia egészségét köszönheti a gondoskodásának, illetve, hogy lefeküdt vele és megalázta még a múltban. A nő ennek ellenére nem táplált magában haragot és ez boldogsággal töltötte el. Már az önkínzó önutálat sem volt olyan erős, mint korábban; így, hogy Julia is beismerte a maga hibáját abban a régi ügyben. És egyáltalán... a puszta tény, hogy beszélni tudtak róla, olyan felszabadítóan hatott rá, mint egy újjászületés. 

Óvatosan letette a fülhallgatót, lekapcsolta a tv-t és kióvakodott Gabriel mellől. Betakarta, felkapcsolta a távolabbi kislámpát, aztán halkan kiment a szobából. Még nem is tudatosult benne, hova tart, amikor már ott toporgott a vendégszoba ajtaja előtt. Odabentről gyenge fény szűrődött ki az ajtó alatt. Talán Julia is fél a sötétben? – mosolyodott el a gondolatra, készen rá, hogy őt is megnyugtassa, mint egy kisgyereket, aztán halkan lenyomta a kilincset. Még nem nyitott be, amikor eszébe jutott, hogy talán illett volna előbb bekopognia, de aztán úgy döntött, ezen talán már túl vannak. Hagyta, hogy az ajtó a súlyánál fogva is kitáruljon, aztán a fejét vakarva tanácstalanul nézte az üres szobát.

*

Julia belekortyolt a forró tejbe, amibe egy kis cukrot is kevert. A fogorvosa nyilván a fejét fogná ilyen merénylet láttán, de dr. Harris egészen biztosan nem hevert még álmatlanul egy olyan ember melletti szobában, akibe amúgy beleesett, mint ló a gödörbe – hogy ezzel a kissé népies hasonlattal éljen. Bármennyire is fáradt volt, az álom azonnal kiröppent a szeméből, ahogy letette a fejét a párnára. Csak Adamra tudott gondolni, hogy vajon mit jelentett az a hosszú csend, amikor ő a szexuális éhkopjáról mesélt? Kicsivel később hallotta, ahogy kinyílt a férfi ajtaja és Gabriel kissé nyűgös hangja szűrődött be hozzá. Az értelmét nem értette, de biztos volt benne, hogy a kicsit a vihar zavarta fel és űzte az apja ágyába. Adamot apaként látni az elmúlt napok egyik legnagyobb megpróbáltatása volt. A férfi olyan oldalát ismerhette meg, amitől csak még szerethetőbbé vált, és már-már attól tartott, a végén annyira belehabarodik, hogy újabb őrültségre lesz képes miatta. Hogy ez az őrültség mégis mi lehet, azon kezdett éppen gondolkozni, amikor eszébe jutott, hogy egy pohár langyos tej talán segíti majd az elalvásban. A mikrót azonban túl erősre állította, így amíg a fehér altatót fujdolgálta, csak még élénkebb lett. Amikor leóvakodott a konyhába, látta a férfi ajtaja alatt a világos csíkot, a gyenge vibrálást, ami arról árulkodott, hogy a férfi sem tud aludni, és jobb híján a tv-vel szórakoztatja magát. Úgy döntött, visz neki is egy bögre tejet.

*

Adam tanácstalanul álldogált az ajtóban, aztán megperdült a sarkán, ahogy a lépcső halkan megreccsent valakinek az óvatos léptei alatt. Egyetlen pillanatig sem gondolt betörőre. A rabló ugyanis már korábban a házban tartózkodott, ő maga hívta meg, hogy töltse itt az éjszakát. Nem tehetett mást, hiszen már elrabolta a szívét, és ha valami kielégítő üzletet akart vele kötni, akkor itt volt a pillanat.

Julia jelent meg a lépcső tetején és vállával könnyedén meglökte az alternatív kapcsolót, hogy a hallban lekapcsolja fentről a lámpát. Aztán arra számítva, hogy a szobájáig sötét lesz az útja, hunyorogva felnézett. A szobája ajtaja azonban nyitva volt és a bentről kiszűrődő fényben egy férfias sziluett szobrozott. Adam? – nyelt nagyot, aztán az egyik bögrét – mintegy védekezésül – maga elé tartva hozzálépett.

-Láttam, hogy te sem tudsz aludni, gondoltam, ez segíthet. 

Adam elvette a bögrét, fülét egy pillanatra a saját ajtajához tartotta, aztán a fejével némán Julia szobája felé intett. A nő kissé csodálkozva, de engedelmesen lépett be és minden önuralmát latba vetette, hogy ne rezzenjen össze, amikor a férfi becsukta kettőjük mögött az ajtót.

-Frászt kaptam, hogy hova lettél. Azt hittem, képes voltál nekiindulni a viharos éjszakának. – motyogta Adam halkan, és hogy ne tűnjön túlságosan aggodalmasnak, belekortyolt a tejbe. –Bocs, azt hiszem, ez a tied. Édes. – biccentett a bögre felé. Julia sietve kicserélte a magáéval. Kár, hogy az az ”édes” nem neki szólt – sóhajtott fel benne a reménykedés.

-Nem tudtam aludni, ez pedig szokott segíteni. Csak azt ne mondd, hogy az a tej volt az utolsó a hűtőben és megittam Gabriel elől – kuncogott halkan. A nevetgélés még önmaga számára is erőltetettnek hatott, hiszen Adam teljes férfiúi szépségében ácsorgott előtte. A fehér póló és a boxer igazából semmit sem takart, sokkal inkább kiemelte a kívánatos testet, amely még vonzóbbnak tűnt, mint amire emlékezett. Hét évvel ezelőtt naponta feküdt és ébredt e mellett a látvány mellett, de most megint az újdonság erejével hatott rá. Elgyengítette és vágyakozásra sarkallta, ugyanakkor zavarba hozta, egy olyan éjszakára emlékeztette, amikor előbb örömmel adta át magát neki, aztán később rá kellett ébredjen, csak a bosszú eszköze volt kihasznált teste. Ez a kettősség most ólomsúlyként nehezedett rá. 

Adam letette a bögréjét, aztán Juliához lépve kivette a kezéből az övét is. Miután azt is biztonságba helyezte, a dermedt lányt az ágyhoz vezette és óvatosan, mint egy kisgyereket, lefektette. Egy pillanatra rajta felejtette a szemét. Egy hatalmas férfipóló volt az éjszakai viselete, ő maga választotta neki, de fogalma sem volt róla, hogy ennyire szexin fog hatni benne. A nyakkivágás még az egyik bársonyos vállat is közszemlére bocsátotta, a puha anyag alatt pedig ingerlően hullámzottak Julia mellei, ahogy zavarában levegő után kapott. Betakarta, aztán odaköltözött az ágy végébe és csak nézte némán. Julia – ha korábban azt hitte, ennél nem jöhet jobban zavarba – most már bíborvörösen, értetlenül nézte.

-Nem fázol? – kérdezte jobb híján, mire a férfi szája sarkában egy dévaj mosoly éledt.

-Miért? Akkor bebújhatok a takaród alá? – kérdezte olyan hangon, amelyre minden nő gondolkodás nélkül mondott volna igent.

-Nem arra gondoltam, csak ... de, igazából arra is gondoltam – adta meg magát a nő a pillanatnak, és felemelte maga mellett a takarót. Adam előrehajolt és visszanyomta. 

-Nem tehetem. Mert ha megteszem, nem fogok ott megállni, és még túl korai lenne. – mondta halkan, de selymes hangjával sokat ígérően a férfi.

-Még? – suttogta Julia.

-Még. – bólintott Adam. –Sokat gondolkoztam azon, hogy mi is van közöttünk. – köszörülte meg a torkát a férfi. –A múltat nem tudom teljesen figyelmen kívül hagyni, de nem tudok közömbös maradni a közeledben. Valami vonz, ami vonzott hét évvel ezelőtt is. Akkor voltam olyan bolond, hogy nem figyeltem erre a hívásra. De nem vagyok őrült. Ha kapok egy második esélyt, élni fogok vele.

-Mit akarsz tőlem? – suttogta Julia kiszáradt torokkal. Most akár száz dollárt is adott volna a bögre tejért, ami tőle távol árválkodott a komódon. Amire egy órával ezelőtt még gondolni sem mert volna, az most hirtelen és váratlanul itt volt tőle szó szerint is karnyújtásnyi távolságban.

-Bármit, amit adhatsz. – bólintott a férfi.

-Ha csak azért, mert Gabriel ... – kezdett bele a nő, de Adam megrázta a fejét.

-Ehhez a vele történteknek semmi köze. Ez kettőtök ügye. Legyen ő hálás a doktornénijének, én nem hálálkodni akarok. Sokkal emberibb vágyak gyötörnek a közeledben. Olyan álmok, amiket már feladtam, de ma egy okos ember azt mondta a televízió nagy nyilvánossága előtt, hogy meg kell ragadni a pillanatot, kisajtolni belőle a szépségét és az örömet, amit nyújthat. Nem a jövőt kell tervezgetni, hanem élni a jelent. Erre szeretnélek rávenni téged is.

-Akkor ne mondd azt, hogy túl korai lenne! Te tervezgetsz, én pedig a jelen örömét kínálom neked. Ha tényleg meg akarod fogadni azt az okos tanácsot, akkor fogadd el, amit kínálok – mondta halkan, szenvedélyesen Julia, és felhajtotta a takarót maga mellett.