"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. október 21., szerda

A dublőr - 24. rész



Adam a távirányítót nyomogatva váltogatta a csatornákat. Legalább az áram már visszajött! Igazából egyik sem érdekelte, de aludni sem tudott. Gabriel felébredt a dörgésre és átvándorolt az ágyába, aztán kissé  kábán arról érdeklődött, hogy az apja tudja-e, hogy valaki van a vendégszobában. A kis szemfülesnek feltűnt az ajtó alatti fehér csík. Adam elmondta neki, hogy Blight doktornő jött látogatóba, de a vihar miatt itt marasztalta. A gyerek beérte ezzel a magyarázattal és nemsokára már ott szuszogott megnyugodva az apja hóna alatt, ahova nem ért el a televízió villódzása. Adam már majdnem elbóbiskolt a fülhallgatóval a fején, amikor egy érdekes mondat rántotta vissza ébrenlét és álom határáról:

„...gyakran észre sem vesszük azt, ami örömöt adhat, pedig ott van az orrunk előtt.” – Hogy mi van? – tornázta feljebb magát óvatosan, hogy a fiatal diáklánynak látszó pszichológiatanárra figyelhessen. June Gruber, a Yale Egyetem tanára, egy korábbi tanulmányával kapcsolatban beszélgetett a riporterrel. Adam a homlokát ráncolva hallgatta: „Ha valaki túlságosan törekszik a boldogságra, azzal épp az ellenkezőjét érheti el. Amikor a jövőre, a dolgok kimenetelére koncentrálunk, figyelmen kívül hagyjuk a jelenben rejlő lehetőségeket. Képtelenek vagyunk átélni azt, s az elvárások könnyen csalódásba torkollnak, ha a pillanatnyi hangulatunk nem felel a boldogságról alkotott elképzelésünknek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtanuljunk megszabadulni az elvárásoktól, és megtanuljuk, miként fogadjuk el a jelen kínálta örömteli helyzeteket.”

Adam a szomszéd szobában nyugovóra térő Juliára gondolt. Vajon a most elhangzottakat hogyan húzhatná rá mindarra, ami velük, köztük történt? Talán már hét évvel ezelőtt se azzal kellett volna foglalkoznia, hogy Jenna helyett egy Julia nevű – amúgy csodálatos – nő fekszik mellette az ágyban. Egyszerűen csak örülnie kellett volna az életnek, az esélynek egy új boldogságra. Miért akarta volna mindenáron azt a régi, egyszer már megborult kapcsolatot újraélni, amikor ott volt az esélye egy újat felépíteni? Na jó, de azért nem mindegy, hogy az ember milyen hitben éli az örömteli mindennapjait! – szállt vitába önmagával. Ha akkor Julia bevallja, hogy egy végzetes személycsere áldozatai lettek mindannyian, talán képes lett volna más szemmel nézni őt és a vele kialakult kapcsolatot. De a lány túl későn szólt. Addigra már beleélte magát valamibe és sokkoló volt a szembesülés a ténnyel, hogy felültették. 

„A kutatók szerint előbb-utóbb akkor is megtaláljuk a boldogsághoz vezető utat, ha az események nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk.” – mondta éppen a doktornő, mintha csak belelátna Adam gondolataiba. –„Az emberek hamarabb túl tudnak lépni a negatív történéseken, mint hinnék. Könnyebben küzdenek meg a negatív érzelmekkel, ha nem áll módjukban változtatni az azokat kiváltó helyzeten.” – válaszolta meg kísérteties interakcióval az aggályait a televíziós műsor. Na tessék! Ott volt a lehetőségük hét évvel ezelőtt, hiszen már nem változtathattak a történteken, csak felül kellett volna kerekedniük az első sokkon, de mindketten elsiették a remélt gyógyuláshoz vezető utat. Belementek olyan kapcsolatokba, amelyek csak pótszerei voltak annak, amire titkon mindketten vágytak, és ennek következményeként hét év boldogtalanságra ítélték magukat. Egyszer olvasta valahol, hogy egy házasságban a hetedik év számít sorsfordítónak. Bár elég sok ellenpéldát tudott volna csípőből felsorolni, de azért tetszett neki a gondolat, hogy ezek szerint ők már túl is vannak ezen a kritikus időszakon. 

A műsorvezető lassan már az elhangzottak összefoglalásánál tartott, és Adam kénytelen volt elismerni, hogy minden szava isteni kinyilatkoztatás, amire most, Juliával a szomszéd szobában és Gabriellel az oldalán, kénytelen rádöbbenni. A boldog emberek félig teli poharat látnak maguk előtt, a boldogtalanok félig üreset. Angol gyökerei okán ő maga szinte determináltan az utóbbi csoportba tartozott. Ha azt nézi, mi minden hiányzik az életéből, mi mindent szalasztott el, jó úton halad a boldogtalanság felé, mert a hiánylista – ebben biztos volt – végtelen lehet. Ha meg akarja kímélni magát a csalódástól, számba kell vennie mindazt, amije van, és azonnal meg fogja érteni, hogy már igenis nagyon sok mindent elért az életében. 

Itt van például a Juliához fűződő, ezernyi kérdést felvető kapcsolata. Mit jelentenek ők egymásnak? Túl azon a nem elhanyagolható tényen, hogy a fia egészségét köszönheti a gondoskodásának, illetve, hogy lefeküdt vele és megalázta még a múltban. A nő ennek ellenére nem táplált magában haragot és ez boldogsággal töltötte el. Már az önkínzó önutálat sem volt olyan erős, mint korábban; így, hogy Julia is beismerte a maga hibáját abban a régi ügyben. És egyáltalán... a puszta tény, hogy beszélni tudtak róla, olyan felszabadítóan hatott rá, mint egy újjászületés. 

Óvatosan letette a fülhallgatót, lekapcsolta a tv-t és kióvakodott Gabriel mellől. Betakarta, felkapcsolta a távolabbi kislámpát, aztán halkan kiment a szobából. Még nem is tudatosult benne, hova tart, amikor már ott toporgott a vendégszoba ajtaja előtt. Odabentről gyenge fény szűrődött ki az ajtó alatt. Talán Julia is fél a sötétben? – mosolyodott el a gondolatra, készen rá, hogy őt is megnyugtassa, mint egy kisgyereket, aztán halkan lenyomta a kilincset. Még nem nyitott be, amikor eszébe jutott, hogy talán illett volna előbb bekopognia, de aztán úgy döntött, ezen talán már túl vannak. Hagyta, hogy az ajtó a súlyánál fogva is kitáruljon, aztán a fejét vakarva tanácstalanul nézte az üres szobát.
*
Julia belekortyolt a forró tejbe, amibe egy kis cukrot is kevert. A fogorvosa nyilván a fejét fogná ilyen merénylet láttán, de dr. Harris egészen biztosan nem hevert még álmatlanul egy olyan ember melletti szobában, akibe amúgy beleesett, mint ló a gödörbe – hogy ezzel a kissé népies hasonlattal éljen. Bármennyire is fáradt volt, az álom azonnal kiröppent a szeméből, ahogy letette a fejét a párnára. Csak Adamra tudott gondolni, hogy vajon mit jelentett az a hosszú csend, amikor ő a szexuális éhkopjáról mesélt? Kicsivel később hallotta, ahogy kinyílt a férfi ajtaja és Gabriel kissé nyűgös hangja szűrődött be hozzá. Az értelmét nem értette, de biztos volt benne, hogy a kicsit a vihar zavarta fel és űzte az apja ágyába. Adamot apaként látni az elmúlt napok egyik legnagyobb megpróbáltatása volt. A férfi olyan oldalát ismerhette meg, amitől csak még szerethetőbbé vált, és már-már attól tartott, a végén annyira belehabarodik, hogy újabb őrültségre lesz képes miatta. Hogy ez az őrültség mégis mi lehet, azon kezdett éppen gondolkozni, amikor eszébe jutott, hogy egy pohár langyos tej talán segíti majd az elalvásban. A mikrót azonban túl erősre állította, így amíg a fehér altatót fujdolgálta, csak még élénkebb lett. Amikor leóvakodott a konyhába, látta a férfi ajtaja alatt a világos csíkot, a gyenge vibrálást, ami arról árulkodott, hogy a férfi sem tud aludni, és jobb híján a tv-vel szórakoztatja magát. Úgy döntött, visz neki is egy bögre tejet.
*
Adam tanácstalanul álldogált az ajtóban, aztán megperdült a sarkán, ahogy a lépcső halkan megreccsent valakinek az óvatos léptei alatt. Egyetlen pillanatig sem gondolt betörőre. A rabló ugyanis már korábban a házban tartózkodott, ő maga hívta meg, hogy töltse itt az éjszakát. Nem tehetett mást, hiszen már elrabolta a szívét, és ha valami kielégítő üzletet akart vele kötni, akkor itt volt a pillanat.
Julia jelent meg a lépcső tetején és vállával könnyedén meglökte az alternatív kapcsolót, hogy a hallban lekapcsolja fentről a lámpát. Aztán arra számítva, hogy a szobájáig sötét lesz az útja, hunyorogva felnézett. A szobája ajtaja azonban nyitva volt és a bentről kiszűrődő fényben egy férfias sziluett szobrozott. Adam? – nyelt nagyot, aztán az egyik bögrét – mintegy védekezésül – maga elé tartva hozzálépett.
-Láttam, hogy te sem tudsz aludni, gondoltam, ez segíthet. 

Adam elvette a bögrét, fülét egy pillanatra a saját ajtajához tartotta, aztán a fejével némán Julia szobája felé intett. A nő kissé csodálkozva, de engedelmesen lépett be és minden önuralmát latba vetette, hogy ne rezzenjen össze, amikor a férfi becsukta kettőjük mögött az ajtót.
-Frászt kaptam, hogy hova lettél. Azt hittem, képes voltál nekiindulni a viharos éjszakának. – motyogta Adam halkan, és hogy ne tűnjön túlságosan aggodalmasnak, belekortyolt a tejbe. –Bocs, azt hiszem, ez a tied. Édes. – biccentett a bögre felé. Julia sietve kicserélte a magáéval. Kár, hogy az az ”édes” nem neki szólt – sóhajtott fel benne a reménykedés.
-Nem tudtam aludni, ez pedig szokott segíteni. Csak azt ne mondd, hogy az a tej volt az utolsó a hűtőben és megittam Gabriel elől – kuncogott halkan. A nevetgélés még önmaga számára is erőltetettnek hatott, hiszen Adam teljes férfiúi szépségében ácsorgott előtte. A fehér póló és a boxer igazából semmit sem takart, sokkal inkább kiemelte a kívánatos testet, amely még vonzóbbnak tűnt, mint amire emlékezett. Hét évvel ezelőtt naponta feküdt és ébredt e mellett a látvány mellett, de most megint az újdonság erejével hatott rá. Elgyengítette és vágyakozásra sarkallta, ugyanakkor zavarba hozta, egy olyan éjszakára emlékeztette, amikor előbb örömmel adta át magát neki, aztán később rá kellett ébredjen, csak a bosszú eszköze volt kihasznált teste. Ez a kettősség most ólomsúlyként nehezedett rá. 

Adam letette a bögréjét, aztán Juliához lépve kivette a kezéből az övét is. Miután azt is biztonságba helyezte, a dermedt lányt az ágyhoz vezette és óvatosan, mint egy kisgyereket, lefektette. Egy pillanatra rajta felejtette a szemét. Egy hatalmas férfipóló volt az éjszakai viselete, ő maga választotta neki, de fogalma sem volt róla, hogy ennyire szexin fog hatni benne. A nyakkivágás még az egyik bársonyos vállat is közszemlére bocsátotta, a puha anyag alatt pedig ingerlően hullámzottak Julia mellei, ahogy zavarában levegő után kapott. Betakarta, aztán odaköltözött az ágy végébe és csak nézte némán. Julia – ha korábban azt hitte, ennél nem jöhet jobban zavarba – most már bíborvörösen, értetlenül nézte.
-Nem fázol? – kérdezte jobb híján, mire a férfi szája sarkában egy dévaj mosoly éledt.
-Miért? Akkor bebújhatok a takaród alá? – kérdezte olyan hangon, amelyre minden nő gondolkodás nélkül mondott volna igent.
-Nem arra gondoltam, csak ... de, igazából arra is gondoltam – adta meg magát a nő a pillanatnak, és felemelte maga mellett a takarót. Adam előrehajolt és visszanyomta. 

-Nem tehetem. Mert ha megteszem, nem fogok ott megállni, és még túl korai lenne. – mondta halkan, de selymes hangjával sokat ígérően a férfi.
-Még? – suttogta Julia.
-Még. – bólintott Adam. –Sokat gondolkoztam azon, hogy mi is van közöttünk. – köszörülte meg a torkát a férfi. –A múltat nem tudom teljesen figyelmen kívül hagyni, de nem tudok közömbös maradni a közeledben. Valami vonz, ami vonzott hét évvel ezelőtt is. Akkor voltam olyan bolond, hogy nem figyeltem erre a hívásra. De nem vagyok őrült. Ha kapok egy második esélyt, élni fogok vele.
-Mit akarsz tőlem? – suttogta Julia kiszáradt torokkal. Most akár száz dollárt is adott volna a bögre tejért, ami tőle távol árválkodott a komódon. Amire egy órával ezelőtt még gondolni sem mert volna, az most hirtelen és váratlanul itt volt tőle szó szerint is karnyújtásnyi távolságban.
-Bármit, amit adhatsz. – bólintott a férfi.
-Ha csak azért, mert Gabriel ... – kezdett bele a nő, de Adam megrázta a fejét.
-Ehhez a vele történteknek semmi köze. Ez kettőtök ügye. Legyen ő hálás a doktornénijének, én nem hálálkodni akarok. Sokkal emberibb vágyak gyötörnek a közeledben. Olyan álmok, amiket már feladtam, de ma egy okos ember azt mondta a televízió nagy nyilvánossága előtt, hogy meg kell ragadni a pillanatot, kisajtolni belőle a szépségét és az örömet, amit nyújthat. Nem a jövőt kell tervezgetni, hanem élni a jelent. Erre szeretnélek rávenni téged is.
-Akkor ne mondd azt, hogy túl korai lenne! Te tervezgetsz, én pedig a jelen örömét kínálom neked. Ha tényleg meg akarod fogadni azt az okos tanácsot, akkor fogadd el, amit kínálok – mondta halkan, szenvedélyesen Julia, és felhajtotta a takarót maga mellett.

5 megjegyzés:

rhea írta...

Jájj ezek tyúklépéssel közlekednek! XDDDD Persze ez így a jó, de akkor is! :) Ha már mindketten ilyen kis süketek voltak, most már megérdemlik a jó öreg hepit. :)
köszi jucus, tetszett!
pusza

csez írta...

El ne kiabáld, rhea / tyúklépés, és 1 előre 2 hátra legyen ;)
Sose értettem ezt a meleg tej dolgot...
Ha nem ilyen függő vég lenne, hidd el jucus, akkor is várnám a következőt 😘
Tetszett!
K&P

Gabó írta...

Meleg cukros tej?! Fuuuuj! XD
Ma is okosabb lettem egy bölcselettel, így mostantol konc, konc a jelenre. :P
Köszönöm, tetszett! :)

Gabó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gabó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.