A dublőr - 16. rész

Adam csak ült, a fejében zúgó vízesés robaja volt a sok szó és mondat, amit egy ködfátyolon át hallgatott idáig. Szerette volna megkérni vele szemben azt a csinos, ismerős nőt, hogy csípje meg, vágja pofon, térítse magához, mert valami iszonytatót álmodik, amiből fel akart ébredni, mielőtt magával sodorja az őrület. Felfogta a hallottakat, de annyira elképzelhetetlen volt az egész, hogy ízetlen tréfának gondolta. Kifejezéstelen tekintettel a nőt nézte, akiről az előbbi szenvedélyes pillanatokig is azt hitte, tudja, hogy kicsoda. De ahogy annak idején ékes tanúbizonyságot tett végtelen vakságáról, úgy most megint becsapták az érzékei. Jennához illett volna egy ilyen csalás, de most úgy tűnt, a világ gyengébbiknek titulált fele genetikailag kódolva van a csalárdságra. Ezzel lassan jobb lesz, ha szembenéz. Önmagáról azonban képtelen volt elhinni, hogy ilyen végtelenül naív és becsapható. 

A történet annyira abszurd volt, hogy azonnal el is hitte minden mondatát. Minek kételkedett volna? Ilyet nem talál ki senki! Próbálta visszafogni az első, döbbenetében kikívánkozó durva szavait. Minek átkozódna? Talán a gőzt segítene kiereszteni, de nem oldana meg vele semmit. Utólag csak rosszul érezné magát, amiért nem tudta megőrizni a hidegvérét. De hát ki várná el tőle, hogy ebben a helyzetben fegyelmezetten vegye tudomásul a tényeket? Talán csak utólagos belemagyarázás, de a zsigerei mélyén mindig is érezte, hogy valami nem kerek ezzel a történettel. Jenna túl nagyot változott, túlságosan szerethető lett, talán szerethetőbb, mint a baleset előtt valaha is... De hát mit is gondol ... Jenna... Jenna nem él! A gondolat nem rázta meg, és ettől kifejezetten rosszul érezte magát. Hiszen a menyasszonya volt! Fogalma sem volt róla, mit akarna érezni... mi lenne a helyes ebben a helyzetben, de a gyász volt az utolsó, amire gondolt. 

A nőre nézett, aki láthatóan arra várt, hogy reagáljon. Megtette volna, ha képes rá, de kiürült az agya. Azt mondta, hogy szerelemből csinálta. Őrültség! Szerelemből? Hogyan lehetett volna köztük szerelem, amikor ő még a harag és a megbocsátás között egyensúlyozott? Ez egész egyszerűen nem volt normális helyzet. A nő sem lehetett az, de neki ott volt mentségként a baleset. Kevesebbtől is megborultak elmék. Szerelemből tette? Hát, akkor ideje, hogy lássa, mi az a szerelem, amit tőle kaphat. 

Hirtelen felállt, Julia önkéntelenül is követte, és ő is felpattant. Adam feléje lépett, tétován felemelte a kezét, aztán leejtette, és csak bámulta meredten. Nem akarta megragadni a nőt, mert ki tudja, mire ragadtatná magát. Még pontosan emlékezett a korábbi szenvedélyes ölelkezésükre, hogy mennyire a kezei közé illett a törékeny női test. A francba! Nem kellene ilyen gondolatokra pazarolnia azt a kevés józanságát, ami Jenna - vagy hogy hívják ezt a Mataharit - észbontó meséje után még megmaradt! ... Hány éjszakán osztották meg egymással szűziesen az ágyat? Hallgatták a sötétben a csendet, amit csak alig hallhatóan zavart meg visszafojtott szuszogásuk. Mindketten tisztában voltak vele, hogy a másik arra vár, hogy elaludjanak. Egyikük sem lépett abba az irányba, hogy ez egymás karjában következzen be, bevégezve a békülést, amiről beszéltek. Most már azt is értette, miért. És világossá vált, hogy miért jött zavarba a nő, amikor rányitott a fürdőszobában. A francokat szokott hozzá a kórházi magányhoz. Csak ahhoz nem szokott hozzá, hogy egy férfival osztozzon rajta. Ki tudja, talán még sosem volt pasija, aki a háta mögött pisilt volna. Szóval, doktornő. Akkor azért akarta elvégezni az orvosit. Nyilván ő lett volna a kor csodagyereke, aki akár egy év alatt is levizsgázott volna az összes tárgyból. 

Amikor készülődtek a mai esti vacsorára, véletlenül megpillantotta a nőt a résnyire nyitva lévő fürdőszobaajtón keresztül. Akkor lépett ki a zuhany alól. Ahogy a fürdőlepedőért nyúlt, a testén izgatóan futottak végig az utolsó cseppek. Akkor arra gondolt, hogy létezik-e a test átalakulása egy baleset során? Jenna testét olyan jól ismerte, mint a sajátját, de ez a test, amely vonzotta, mint a mágnes, érdekes módon idegennek tűnt. Az elmúlt napokban, amióta csak kijöttek a kórházból, számtalanszor érintette meg, és ilyenkor megborzongott, egy kapcsolat kezdetének izgalmával. Ami tekintve, hogy két éve éltek ebben a házban, érdekes, már-már paranormális reakció volt a közelségére. Hányszor nézett a szemébe? Számtalanszor, és soha nem jutott eszébe kételkedni benne, hogy kit lát. Ennyire vak lenne, vagy tényleg ilyen végtelenül erős lenne a hasonlóság? Nem most akarta ezt leellenőrizni. Fogalma sem volt, mit mondjon, mit tegyen. 

Annyit megértett, hogy a nő sem egészen békült ki a döntésével. Nyilván hetek óta vívódik, várta az alkalmat, ami persze sosem lehetett tökéletes egy ilyen vallomáshoz. Olyan pillanat talán nincs is. Tulajdonképpen csodálta, amiért képes volt őszintén beszélni. Na állj, mielőtt érdemérmet adsz neki, azért tisztázzuk, ez nem volt más, mint személyiséglopás! – horgadt fel benne az ellenkezés. Úristen az égben! Létezik erre bármiféle tanács, hogy ilyen esetben mit kell cselekedjen? Rendőrt hívjon? Tegye ki a ház elé? Rendezzen sajtókonferenciát? Perelje be a kórházat, élén dr. Hays-szel? Minek? Kinek lenne ez jó? 

Még sosem, akkor sem, amikor Jenna csalására fény derült, akkor sem érezte ezt a kettősséget, hogy egyszerre szeretné kirúgni és megcsókolni. Gyűlölte érte, amiért ennyire összezavarta, és szabályosan érezte, ahogy a harag kerekedik felül benne. Egyre feljebb kúszott a testében, és mire a szívétől az agyáig eljutott, átalakult, nyers, brutális vággyá. Hiszen ezt akarta, nem? Csaló szuka volt ez is, akárcsak Jenna. Másként ugyan, de az ő életéről döntött a megkérdezése nélkül. És miért? Mert volt egy esélye, amit megragadott? Nos, neki is van egy esélye, és élni fog vele.

Újra megemelte a kezét és megragadta Julia csuklóját. Némasága és a kemény fogás megrémisztette a lányt, aztán botladozva követte a férfit, aki hosszú léptekkel indult a lépcső felé. Nem törődött vele, hogy a lánynak mennyire fájdalmas követnie őt, csak vonszolta fel az emeletre, egyenesen a hálószobába. Berúgta maga mögött az ajtót, mintha nézőközönséget kéne kívül tartania az intim szféráján. Vagy csak a menekülés útját akarta elvágni ezzel, már maga sem tudta. Olyan szorosan álltak egymással szemben, hogy érezték egymás lélegzetét. Adam érezte az ujjai alatt, ahogy a lány pulzusa felgyorsul, valósággal vágtázik. Kívánja! – ismerte fel a jeleket, a kitágult pupillát, a lúdbőröző bársonyos bőrt, amit dr. Hays annyira dicsért. Egyszerre mozdultak egymás felé és addig csókolták, harapták egymást tomboló szenvedéllyel, amíg már mindketten légszomjjal nem küzdöttek. A kék ruha reccsenve adta meg magát a férfi erejének. Nem finomkodott. Aki vele szemben állt és őt akarta, ezt nem is várta tőle. Juliát teljesen elgyengítette a vágy. Akkor hát megbocsátott!? – ujjongott fel benne a remény. Azt gondolta, a férfi így, a szex nyelvén mondja el neki, hogy megértette a döntését és megbocsát neki. Adam nyakába csimpaszkodott és nekifeszítette a testét, aztán hagyta, hogy a férfi felemelje és az ágyra fektesse. A ruha romjai ott hevertek körülöttük és hamarosan követték a sötétkék alsónemű szakadt darabjai. A férfi arra sem fecsérelte az időt, hogy levetkőzzön, csak meglazította a ruháját. Amikor a lányért nyúlt, Julia készségesen nyílt meg előtte és ő élt a felhívással. Julia állta a rohamát, amely vad volt, már-már erőszakos; s a lány azzal magyarázta, hogy túlságosan régen lehetett alkalma elmerülni egy női testben. Boldog volt, hogy ő lehet az, aki a feloldozást elhozta a hosszas cölibátusból. Belemarkolt a fölé hajoló férfi hajába, cserébe Adam ujjai a csípőjébe, a mellébe martak. Mindenütt megérintette és ujjai nyomán égő ösvények futottak keresztül-kasul a testén. A lángoló tűz úgy égett bennük, hogy nem tudhatták, melyikük porlik hamuvá a végére. Bőrük összecsattant a vad iramtól csatakosan, és Julia érezte, ahogy egyre emelkedik egy spirál mentén, amely után a megváltó zuhanásnak kell következnie. Ám a döntő pillanatban Adam megrándult és a lányra roskadva megszabadult a benne tomboló érzelmi vihartól. A homlokát veríték borította, merőn nézte a lányt, aztán kiszállt, érzelemmentesen, bocsánatot sem kérve, csak a távolságra koncentrálva, amit sikerült még a legmeghittebb pillanatban is megőriznie. Julia csalódottan nyögött fel, a megkönnyebbülésért rimánkodva, de mivel az késett,  fáradtan, lehunyt szemmel próbált visszatalálni a jelenbe. 

A szobában olyan nagy volt a csend, mintha az előbb nem felizgatott kopófalka lihegését imitálták volna mindketten. Adam mozdulatlanul feküdt a hátán, szíve lassan visszatért a normális ritmusra, a légzése nyugodtabbra váltott, az őrület eltűnt. A helyét megbánás és szégyen vette át. Mit művelt? Julia még nem vett észre semmit a megváltozott hangulatból. A néma szeretkezés ugyan nem volt olyan, mint amilyennek képzelte az első együttlétüket, de betudta annak, amilyen helyzetben sor került rá. Fizikailag messze felülmúlta a korábbi tapasztalatait, nyilván azért, mert egész egyszerűen meg volt veszve ezért a férfiért. A szenvedélyt nem is hiányolta, de most kielégítetlenül heverve rájött, hogy fájdalmasan üres volt a férfi tekintete az aktus közben. Mintha csak egy biológiai szükséglet nyert volna kielégítést, de nem voltak szerelmes, gyengéd, becéző szavak. A férfi egyszer sem mondta ki a nevét. Nem is mondhatta, hiszen nem tudta. Sovány vigasz volt, hogy Jenna nevét sem vágta az arcába. A néma csendbe egyszer csak belehasított egy szó, amely rövidségében is magában hordta a fájdalmat és haragot. Julia megértette: Adam nem bocsátott meg. Adam csak bosszút állt.

-Miért?

Julia torkában gombóc keletkezett, és hirtelen fázósan borzongott meg. A mezítelensége szégyenérzetet keltett benne, holott az előbb mindent odaadott, amit adhatott. Adam további válaszokat akar. Magyarázkodást. Tétován összekotorta a ruhája rongyait, aztán inkább belebújt az ágy végén heverő köntösbe.

-Nem tudom, hogy jutott eszembe, valahogy minden nap ehhez vitt közelebb, mintha egyenes következménye lenne egy végzetes félreértésnek. Amikor magamhoz tértem, mindenki Jennának szólított. Nem tudtam tiltakozni.

-De nem maradtál örökre néma! ... Istenem, de hülye voltam, simán elhittem, hogy azért lettél balkezes, mert fáj a jobb kezed... – tette a karját a szemei elé a férfi. Egyetlen pillanatig sem zavartatta magát, hogy meztelenül fekszik az ágyon, ernyedt férfiassága minden mozdulatára megrezzen. Julia a férfi karja után nyúlt, de az lerázta magáról, mint kutya a vizet. Nem képes elviselni már az érintésemet sem! – sírt fel a nőben a vesztes.

-Adam! Sokáig nem tudtam szólni. Aztán jött az operáció és majd megőrültem, hogy elveszik tőlem az identitásomat és én nem tehetek semmit. Amikor túl voltunk rajta, nem tudom mi történt. Beletörődtem, azt hiszem. Azt gondoltam, hogy úgyis elvesztettem mindent és mindenkit, ami valaha fontos volt számomra, miért ne kezdhetnék új életet. Addigra már tisztában voltam vele, hogy beléd szerettem. Ne, ne mondd azt, hogy ez lehetetlen! – csattant fel a nő hangja, látva, hogy Adam hitetlenkedve legyinteni akar. –Beléd szerettem, mert te voltál az egyetlen, aki a földön tartott, aki visszahozott a halálból. Az arcod, a hangod, a megvetésed, amit egy halott nő iránt éreztél. A tekinteted, amikor szánakozva engem néztél. A bátorító szavak, amik erőt adtak. És ha csak így volt módom a közeledben maradni, hát, kész voltam Jennaként élni melletted. Jóvá akartam tenni minden hibáját. Azt akartam, hogy lásd, a szerelem képes megváltoztatni a múltat, azt akartam, hogy boldog legyél.

-De te nem ő voltál! – ordított fel a férfi és Julia ijedten rezzent össze a nem várt hangerőtől. –Én őt akartam visszakapni, nem egy idegent, akivel nem volt egyetlen közös gondolatom sem, akinek nem ismertem az illatát, az ízét. Őt akartam, hogy térjen vissza hozzám! – nézett elkínzottan a lányra, aki megértette végre, mindaz, amit tervezgetett, egy fals álom volt csupán. Egy valamit nem vett figyelembe a folytonos mérlegelés során, és az éppen Adam volt. Adam, aki nyilvánvalóan szerette annyira Jennát, hogy megbocsásson neki, és aki sosem fogja Juliának megbocsátani, hogy „érte akart hazudni”. 

Julia felkelt és lassú mozdulatokkal a fürdőszobába ment. A zuhany alatt megborzongott, ahogy arra gondolt, nem is védekeztek. Neki sem jutott eszébe, mert akkor még abban bízott, bármi is lesz a következménye a szenvedélyüknek, úgyis együtt fogják megélni. Mindegy. Bármi lesz, az az ő dolga lesz egyedül. A történtek után el fog tűnni Adam életéből, talán még a városból is. Mit a városból... még az államból is, talán még a kontinensről is. Még fogalma sem volt hogyan, de most csak arra tudott gondolni, hogy menekülnie kell. Menekülnie, mielőtt itt hal bele a szégyenbe. Felrángatott egy farmert és egy pólót. Úgy gondolta, ennyit elvihet ebből a házból, aztán a férfira sem nézve kiviharzott a hálószobából. Adam csak feküdt ott tovább, mint aki talán már soha az életben nem lesz képes lábra állni. Jenna a földre vitte a csalásával, de amit ez a nő követett el ellene, az messze fájdalmasabb volt. Bármilyen szép szavakba csomagolta, a csalás csak csalás maradt, és ő ismét bebizonyította, hogy egy balek, akit egy nő kénye-kedve szerint verhet át. Hallotta odalent a bejárati ajtót csapódni és hasra fordult. Ha igazi balek, akkor most fog felzúgni az Audi hangja is. De csönd volt. Jenna hasonmása a magjával a testében elment anélkül, hogy a nevét megtudta volna.

*

Julia az út szélén botorkált a város felé. Fogalma sem volt róla, hova tart, csak addig bírt gondolkozni, hogy a házból el kell jönnie. Egy fillér sem volt a zsebében. Jézus az égben! Mihez kezdhet egy nő ebben a városban, aki megszólalásig hasonlít Jenna Langdonra, akinek ráadásul ellopta a személyazonosságát? És nyilván bárki, akitől segítséget kér, ki fogja nevetni. Jenna Langdonnak aligha van szüksége 100 dollárra, hogy lefekhessen egy olcsó szállodai szobában és kialudja magát, mielőtt eldönti, hogyan folytassa az életét, ha folytatni tudja egyáltalán. A gondolatra megtorpant. Ez tényleg úgy hangzott, mintha öngyilkosságot fontolgatna? Ennél azért egészségesebb volt még mentálisan. A helyzete reménytelen, de hát nem éppen ő maga buzdította annak idején a kis védencei családját, hogy nincsenek reménytelen helyzetek, küzdeni kell, mert a csoda bárkire rátalálhat? Ebbe a gondolatba kapaszkodva visszanézett a ház felé. Adam vajon mit csinál? Hogy fogja feldolgozni a történteket? Ismerte már annyira, hogy tudja, a férfi mélységes önutálatot fog érezni a férfiasnak gondolt bosszúnak még az emlékére is, hiába nem képes miatta haragudni rá. Megérdemelte. Ezt akarta, hát megkapta. Hogy nem egészen így képzelte? Na és? Adam talán így képzelte az életét?  Hiszen ezért szerette, mert mindig tévedhetetlenül tudta, mi a helyes. Most a férfi is megbicsaklott, és ez bántani fogja. És utálni fogja őt, amiért miatta vétett a saját szabályai ellen. Úgyhogy bármilyen megoldáson is töri a fejét, abban Adam Corbinnak nem lesz szerepe. Előtte egy életre eljátszotta a becsületét, és a férfinak ez fontosabb volt talán minden másnál.