"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. október 5., hétfő

A dublőr - 17. rész



Adam olyan másnapos volt, hogy legszívesebben meghalt volna. Amikor a nő elment, felkelt, lehúzta az ágyat és lezuhanyozott. Olyan alapossággal sikálta a bőrét, mintha még a lány érintése nyomát is örökre el akarta volna tüntetni magáról. Úgy érezte magát, mintha lázas lenne. Talán az is volt. Mindenesetre lázas igyekezettel próbálta eltüntetni beszédes nyomait az iménti megveszekedett szexnek, mintha a lefolyóban eltűnő víz magával vihetné azt a mocskot is, amit a lelkében érzett. Nem annyira azért, mert ez a Jenna-imitátor undort keltett volna benne, nem. Sokkal inkább azért, mert nem ismert önmagára. Még sosem vesztette el ennyire a kontrollt, és az egyedüllét sem hozta el a lecsillapodást, mert majd megőrült, ahogy megérezte az illatát a párnán. Azt az illatot, amiben nemrég még Jennát kereste, de ami mostantól egy névtelen lányhoz kötődött. Egy olyan lányhoz, akit amíg él, nem fog elfelejteni, és akit nyilvánvalóan sikerült egy életre elűznie magától. Bár talált volna mentséget magának, de ettől a tény még tény maradt, hogy úgy viselkedett, mint egy sebzett állat. Abba mart bele, aki végeredményben nem tett mást, mint szintén sebzetten őbelé kapaszkodott. Persze ez nem jelentette azt, hogy megbocsátott neki. Legszívesebben megfojtotta volna, amiért őszinte szavaival összetört benne egy álmot. Álmot a boldog újrakezdésről, arról, hogy a szerelme elég lehet a múlt megváltoztatásához. De hát ő akarta, hogy magyarázza meg a szavait: érted hazudnék. Eddig a napig fogalma sem volt róla, hogy valóban létezhet ennek a kifejezésnek értelme. És volt még valami, amiért most valósággal gyűlölte: olyan cselekedetre sarkallta, amit megvetett, és most mégis ő maga nyújtotta az iskolapéldáját. Érzéketlen vadállattá aljasította, aki tudatosan tagadta meg a kielégülést a partnerétől, a szexet használva fegyverként. Visszaélt a nő vallomásával, aki azt állította: belé szeretett. És akit tudott volna szeretni. Le tudta volna köpni magát. 

Ha a mai istenverte este számvetését akarta volna elkészíteni, hát röviden: haragban állt a világgal és önmagával. Amit Jenna hasonmása tett, őrült dolog volt, egy kétségbeesett elme meggondolatlansága, de amit ő csinált, arra nem volt mentség. Saját maga előtt semmiképpen. A dühét, megalázottságát orvosolhatta volna annyival, hogy felszólítja: Menjen el! Megőrizhették volna a titkot, amely azonban a történtek után biztosan napvilágra kerül, és bónuszként még nevetségessé is teszi majd az emberek előtt. Már megint. A férfi, aki képtelen felismerni egy csalót! Nyugodtan odatetováltathatná a homlokára.

Az ágy mellett ott hevert a lerángatott ágynemű és a sötétkék ruha maradványai. Összerezzent, ahogy felidézte, hogyan került ilyen állapotba a gyönyörű darab. A legállatiasabb ösztönnel tépte le róla. Jézus az égben! Hiszen jóformán megerőszakolta! Még ha nem is akarata ellenére tette a magáévá, durva volt és szándékosan figyelmetlen. Még a védekezésre sem gondolt, de ez most olyan részlet volt, amin egy legyintéssel túllépett. Ha olyan balek lenne, hogy ettől az egyetlen alkalomtól válna apává, hát... momentán nem ez volt a legnagyobb problémája. 

Még a legelszálltabb időszakában sem történt meg vele, hogy ne tudta volna a nő nevét, akinek a lába közé bújt. A történtek abszurditásán merengve leült a laptop elé és rákeresett a balesettel kapcsolatos hírekre. Mit mondott a nő? Doktornő, és látta a szülei temetését a hírekben... Ez olyan nyomnak ígérkezett, amin elindulva esélye volt valamit megtudni róla. Ahogy az első riportoktól haladt előre, újraélve azoknak a napoknak a megrázó tudósításait, gyomrában egyre jobban megkövesedett a kérdés, hogy ő vajon milyen őrültségre lett volna képes, hogy ezt a borzalmat túlélje? Aztán belefutott abba az adásba, amely megadta a kérdéseire a választ. Nem csoda, hogy a lány felhúzta magát a kórházban, amikor egyenes élő adásban nézhette végig a saját és a szülei temetését. Kevés morbidabb dolgot tudott volna elképzelni. Dr. Julia Blight – kapta meg a kérdésre a választ. Julia! – vizsgálta a képernyő sarkában lévő fotót. Szép név egy szép nőnek! 

A felvételeket nézve egy másik gondolat ötlött fel benne. Tehát abban a koporsóban volt az, ami Jennából megmaradt? Most két idegen ember mellett nyugszik egy sírban a város másik végén. Kicsit karmikus volt, hogy idegen néven temették el olyan emberek mellé, akiket nem is ismert; hiszen a nőnek igazából sosem volt családja. Abban az értelemben semmiképpen, ahogy az boldog hétköznapisággal értendő. A születése körülményeit homály fedte, egyik befogadó családtól került a másikig olyan apró gyerekként, hogy fel sem fogta, mi történik vele, és amikor végre megállapodott, a gyerekfejjel elfogadott helyzetét egy etikátlan újságíró zaklatta fel. Még a neve sem Jenna Langdon volt, azt Maurice találta ki neki, amikor az első filmre sikerült eladnia. Mert hogyan is mutatott volna a vásznon az Eleonor Trabenbrook név? Legalábbis az utolsó nevelőszülők már ezen a néven vették magukhoz, Jenna csak erre emlékezett. Hogy a valóságban ki volt, sosem tudta meg. Talán azért is szeretett nagyvilági nőket játszani a vásznon, mert olyankor elhihette magáról, hogy a valóságban is ilyen előkelő környezetből származik. Nagyot sóhajtott és megfogadta, hogy felkeresi majd a sírt és visz néhány szál virágot. Bármi is történt köztük, valaha voltak szép napjaik is. Talán a hasonmásával is sikerül összefutnia, bár ez a gondolat egyszerre volt ijesztő és reménykedő. Mit mondhat az ember egy nőnek, aki hatalmasat vétett ugyan ellene, és cserébe ő porig alázta? 

Visszafókuszált a képernyőre és ráncokba szaladt a homloka. Egy túlontúl is ismerős alak beszélt éppen meghatottan, de fegyelmezetten. A jó doki az estélyről! Ilyen nincs! A történet lassan kezdett olyanná válni, mint egy venezuelai szappanopera. Szóval, ez a dr. Edward Crais – bogarászta ki a videófeliratot - Julia főnöke volt? És miért a főnök tartja a család búcsúztatóját? Nem a kórházban hunyt el, hogy saját halottjukként gondoskodjanak róla. A szülőket pedig talán nem is ismerte, legalábbis a nagy általánosságok pufogtatása erre engedett következtetni. Ezek szerint nemcsak főnök, de közeli barát is volt. Esetleg mégsem volt igaza, amikor azt képzelte, hogy a lány talán még sosem osztotta meg férfival a fürdőszobáját. Talán éppen a jó doktorral. És az orvos ... nyugodtan alszik otthon, nem is sejtve, hogy az este folyamán azt a nőt mentette meg a fuldoklástól, akit nemrég a kamerák előtt eltemetett. Ez már egyszerűen túl sok volt. Erre innia kellett!

Az első poharat hamarosan követte a második, aztán inkább nem is számolta. A végén az asztalra borulva aludt el. Amikor felébredt, zúgott a feje, száraz tapló volt a nyelve és bármit megadott volna egy kanna kávéért. Mivel rajta kívül nem volt senki, aki elkészíthette volna, feltápászkodott és némi pepecselés után a konyhapultra támaszkodva várta, hogy az életmentő fekete lé kifolyjon. Amikor a csengő megszólalt, a szíve olyan heves dörömbölésbe kezdett, hogy attól tartott szívrohamot kap. Visszajött? – zakatolt bensejében a kérdés reménykedve, bár valahol a tudata mélyén biztos volt benne, hogy az nem Julia lenne, aki az éjszaka történtek után visszatérne. Remegő kézzel nyitotta ki az ajtót, aztán csalódottan elmorzsolt egy szitkot az orra alatt. Rush grimaszolva lépett be mellette.

-Hát, neked is szép napot! Nem mondom, hogy nem esik rosszul, amikor ennyire ... örülnek nekem.
-Bocs, eszembe se jutott, hogy te lehetsz. – sóhajtott Adam.
-Jenna? – nézett körül a férfi, túllépve a barátságtalan fogadtatáson. Adam összerezzent a kérdéstől.
-Jenna? Jenna elment.
-Na mindegy. Pedig szóltam neki, hogy jövök. Itt vannak a papírok aláírásra készen, hogy megbíz Maurice ügyeinek a továbbvitelével. A Pilgrimtől is érdeklődtek, hogy mikor fog munkába állni. – masszírozta a nyakát Rush. Tele volt tennivalóval, nem örült, hogy Jenna – jó szokásához híven – csak hátráltatja.
-Jenna abbahagyta. – mondta fásult hangon Adam és elfordult, hogy töltsön a kávéból.
-Szerinted komolyan gondolta? – ráncolta a homlokát Rush, aztán kérdezés nélkül töltött a kávéból ő is. Adam ma reggel nem volt túl jó formában, legalábbis vendéglátóként egészen biztosan nem. A rövid kijelentő mondataitól meg egyenesen felállt a hátán a szőr. Nagyon úgy hangzott, hogy még támogatja is a barátnőjét ebben az eszement ötletben. Adam közben leült és anélkül lötyögtette a bögréjében a sötét mérget, hogy belekortyolt volna.
-Azt nem tudom, hogy komolyan gondolta volna, vagy sem, de mivel meghalt, azt hiszem, nyugodtan elhihetjük, hogy abbahagyta. – mondta halkan, szinte merengőn.

Rush tekintete minden pénzt megért. Rémülten sandított az emelet irányába. Jézus az égben! Mi történt itt éjjel?
-Meghalt? Mondd, te mennyit ittál?
-Sokat. – bólintott beismerően a férfi.
-Adam! Ugye nem nyírtad ki? – remegett meg Rush hangja. Amilyen furcsa hangulatban volt a másik férfi, már minden hajmeresztő ötletet képes lett volna komolyan venni. Adam keserűen felnevetett
-Fene tudja. Én úgy érzem, ő nyírt ki engem.
-Adam! Mi a fasz történt? – vesztette el a türelmét Rush és már üvöltött, Adam pedig végre úgy döntött, hogy félszavak helyett megkönyörül az ügynökén és beavatja a történtekbe. Előbb-utóbb úgyis meg kellene tennie.
-Jenna hónapokkal ezelőtt meghalt a balesetben. Akit hazahoztunk a kórházból, az nem Jenna volt.
-Micsoda? – roskadt le döbbenten Rush az egyik székre. Ez valami vicc? Bár Adam - alkohol áztatta korpuszát elnézve - aligha viccelt. –Te most hülyéskedsz? – kérdezte azért reménykedve. Nem nézte a naptárt reggel. Hátha április elseje van és ezért van Adam ilyen betegesen tréfás kedvében. Bár ennek kicsit ellentmond, hogy hamarosan a Hálaadásra készülhetnek. Meg amúgy sem volt rá jellemző korábban.
-Úgy nézek ki? – nézett rá Adam a bögre pereme fölött és belekortyolt végre a kávéba. Talán ettől kitisztulnak a gondolatai. Vagy kicsinálja a gyomrát – tette le undorodva a keserű löttyöt.
-És akkor kicsoda volt ez a nő egyáltalán? – tárta szét Rush a karját értetlenül.
-Dr. Julia Blight, gyermekorvos. Jenna mellett ült a gépen. Éppen felpróbálta a jegygyűrűjét és odaadta a saját nyakláncát ... nők, egymás csecsebecséit nézegetik utazás közben; aztán jött a zuhanás. Jenna azonnal meghalt, azt mondta. És ő is olyan állapotba került, hogy lényegében az az átkozott gyűrű volt az egyetlen, ami alapján azonosítani lehetett. 

-És most hol van? – kérdezősködött tovább Rush. Ezernyi kérdése lett volna, de próbált a legfontosabbakra koncentrálni.
-Fogalmam sincs. Éjjel elment. – rántotta meg a vállát Adam, mint akinek tök mindegy, dr. Julia Blight éppen hol lehet. Úgysem vallotta volna be, hogy nem így van. Nem akar tőle már semmit, de jobban érezte volna magát, ha tudja, a nő biztonságban van. A történtek után lehiggadva pedig esetleg néhány bocsánatkérésnek beillő szót is szólna hozzá.
-És ... te tudtad ezt? – próbált Adam vonásaiból és szeméből olvasni Rush, de amiket ott látott, az nem igazán igazította el.
-Rush! Elég szarul érzem magam, a hülye kérdéseidtől pedig határozottan nem lesz jobb. Folytathatnánk ezt máskor? – sóhajtott Adam. Legszívesebben bedugta volna a fejét a hideg zuhany alá. Attól aztán vagy magához tér, vagy belehal. Momentán az utóbbi opció sem volt túlságosan ijesztő.
-És miért most mondta csak el? – kérdezősködött Rush, mint aki meg sem hallotta a felszólítást, miszerint most jobb lenne, ha elmenne.
-Voltak indokai, még ha nehéz is megérteni. Én meg azt akartam, hogy legyen hozzám őszinte, hát kipakolt. Nem lett tőle jobb. Semmi nem lett jobb a fene nagy őszinteségtől – suttogta maga elé Adam, aztán akkorát sóhajtott, hogy az asztalon meglebbentek Rush szétszórt papírjai.
-És mit akar most csinálni? – rágta tovább Rush a gittet. Minden helyzetben jellemző volt rá, hogy ha rákapott valamire, akkor azt nem eresztette, akár egy pitbull. Ez a mostani helyzet pedig elég különleges volt hozzá, hogy kitartóan marcangolja, amíg csak le nem csupaszítja a valóságot a csalás csontjáról. Szüksége is volt a részletekre, ha a védencét meg akarta óvni valami országos nagy botránytól.
-Szerinted? – horkant fel Adam. –Nyilván vissza akarja kapni a régi életét.
-Oké, akkor ne adjam ki a közleményt, hogy felhagy a filmezéssel? – kotorászott a papírok között Rush. -Talán így tudna a legkönnyebben eltűnni a nyilvánosság elől.
-Ne! – fogta le a kezét Adam. –Elég volt a hazudozásból! Nyilván, ha megteszi az első hivatalos lépéseket, akkor úgyis nyilvánosságra kerül minden.
-És mi lesz a te szereped ebben az egészben? – tette fel Rush könyörtelenül a nyilvánvalóan adódó kérdést.
-Mi lenne? Szokás szerint én alakítom majd a csörgősipkás bohócot. – állt fel Adam és a kávét kiöntötte a lefolyóba.
*
Az éjszakai útszélen állva Julia úgy döntött, már minden mindegy. Vagy lemegy a tengerpartra és rövid úton véget vet ennek az egésznek, vagy vesz egy nagy levegőt és megkezdi a visszatérést a saját világába. Ennek első lépéseként sokkolnia kellett Edwardot, de nem volt más választása. A városban jószerivel ő volt az egyetlen ember, akitől segítséget remélhetett. És a szeme, ahogy az estélyen nézte, az adott reménykedésre jogot, hogy el fogja hinni a történetét.
Gyalogolt az út mellett, nem törődve az időnként lefékező kocsikkal. Annyira azért nem unta meg az életét, hogy beszálljon valamelyikük mellé. Hiszen akár egy sorozatgyilkos is lehet az illető – gondolta megborzongva, amikor némelyik még a kocsiból is kiszállt. A kezei egészen átfagytak és jobb híján a farzsebébe dugta őket. Valami kemény, lapos tárgyat tapintott és kíváncsian elővette. A bankkártya! Amit még Adam nyomott a kezébe a hazatérése napján. A váratlan örömöt elbizonytalanodás követte, hiszen nem akart a férfitól egyetlen fillért sem. Nem akart költeni a pénzéből még a legvégső esetben sem, nehogy azt képzelje, hogy a pénze volt az, amiért mellette akart maradni. Aztán meggondolta magát. Sosem fog Edwardhoz eljutni, ha nem szerez pénzt. A legtöbb taxis kártyát is elfogad, és ha végre rendeződni fognak az ügyei, első dolga lesz visszautalni Adamnak a pénzt. ... Aztán nem is olyan sok idő elteltével ott állt Edward ajtaja előtt. Amikor a férfi ajtót nyitott, már biztos volt benne, hogy várnak még rá örömteli napok és élmények. Már ha örülni tud bármi olyasminek, amiben Adam Corbin nem lesz benne.
*
Julia a zuhany alól kilépve önkéntelenül is végigsimított a testén. Itt-ott piros foltok árulkodtak róla, hogy Adam keményen szereti a szexet. Legalábbis, ha arról van szó, hogy büntetésként alkalmazza. Most biztonságban volt, kialudhatta magát, Edward még a lakáskulcsát is rábízta, s bár a férfi kialvatlan volt, de hajnalban bement a kórházba. Beteghez hívták és nincs az a válsághelyzet, amely dr. Edward Craist megakadályozhatná a kötelessége és hivatása teljesítésében. Meglepően jól fogadta a felbukkanását. Mogorván nyitott ajtót, neheztelve a kései látogatóra, aztán meglepetten, szótlanul hátralépett és eltűnt a hálószobájában. Nem sokkal később elé tartotta az öklét, aztán lassan szétnyitotta az ujjait. A nagypapa ezüst zsebórája volt a tenyerén, amit sajnált a koporsóba helyezni, emlékként őrizve. Ahogy Julia reagált az óra látványára, többet mondott minden szónál. Edwardnak ennyi elég is volt. Magához húzta a nőt és úgy ringatta. A lány pedig képtelen volt bármit mondani. Ujjai között szorongatta a zsebórát és már nem is próbálta visszafojtani a zokogását. Siratta Juliát, siratta Jennát, és mindenekelőtt siratta az elszalasztott lehetőségét a boldogságra, amit Adam mellett remélt megtalálni. 

-Akarsz most beszélni róla? – kérdezte a férfi és ő megrázta a fejét. Túl sok minden történt ma éjjel, még egy vallomás már meghaladná az erejét.
-Elmondhatom holnap? – kérdezte szipogva, mire Edward megsimogatta az arcát.
-Persze! Gyere! Ez lenne a szobád, ha megfelel – tárt ki előtte egy ajtót. Odabent egy stílusosan berendezett vendégszoba fogadta Juliát, aki hálásan nézett a férfira.
-Tökéletes, nagyon köszönöm! Nem maradok sokáig. Holnap, illetve már ma – nézett az órájára –beballagok a rendőrségre. Valahogyan vissza akarom kapni a régi életem! És este elmondok neked is mindent. Olyan ez az egész... nem is tudom... mintha csak most ébrednék fel a kómából. El sem hiszed, mennyire hálás vagyok, amiért nem kérdezősködsz.
-Valahogy sosem tudtam igazán elhinni, hogy meghaltál. – vallotta be csendesen a férfi. –Nem kérdezem, mi történt. Ha megtisztelsz vele, hogy beavatsz a történtekbe, megköszönöm, de én biztos vagyok benne, ki áll előttem. Csak azt nem értem, miért most bukkantál fel. Az estélyen biztos voltam benne, hogy megcsalnak az érzékeim. Olyan párosnak tűntetek, akik összetartoznak. Összevesztetek?
-Hát, így is lehet mondani. – sóhajtott Julia. –Elmondtam neki az igazságot. Be kellett lássam, hogy egy életet nem lehet hazugságban leélni.
-És kidobott?
-Nem. Én jöttem el. – Látszott, hogy ez a rövid kijelentés további kérdőjeleket rajzol a férfi homlokára, de nem feszegette tovább a témát. Már csak egyet kellett tudjon:
-És mit vársz tőlem?
-Hogy segíts önmagam lenni! – suttogta a lány.
-Rendben. Akkor feküdj le! Nekem dolgom van korán reggel, de a régi számomon bármikor el tudsz érni. Hívj, ha gond adódik! Most pedig pihenj! Biztos vagyok benne, hogy nehéz nap van mögötted, amiben az a kis kagylódarabka volt a legkisebb problémád. De megoldjuk! Én is vissza akarom kapni a legjobb orvosomat. – simított végig a nő arcán Edward, kimondatlanul is elárulva az igazi érzéseit. Julia lehunyt szemekkel ismerte be magában, hogy bár Edward mindenki másnál megbízhatóbb ember, igazán szerethető, mégis ... ennek a férfinak az érintése továbbra sincs rá semmilyen hatással.

5 megjegyzés:

csez írta...

Wow!
*hosszas gondolkodás*
Sok okosság most nem jut az eszembe ;) A brazil szappanopera már nekem is bevillant párszor a történet során XDD
Tetszik, hogy Julia ilyen elszántan pontot akar tenni az ügy végére!
Adam-nek meg buksimi <3
Tetszett!
K&P

rhea írta...

Brazil szappanopera XDDD
Legalább Adam tudja már a lány nevét! :) baromi kiváncsi vagyok, hogy a rendőrségen mi lesz. Ha tényleg el jut oda! :)
Egyébként miért érzem azt, hogy ez a doki nem annyira rendes ember, mint ahogy kinéz? Ez csak költői kérdés volt. XDDD
Tetszett nagyon, várom a többit. :)
Pusza

Gabó írta...

Nekem Rush figurája tűnik alattomosnak. Kissé meg is lepődtem, hogy Adam ilyen hamar beavatta. Amilyen c@rkavaró, még jobban elrontja az amúgy is zűrös helyzetet. Nyilván be kellett volna avatni egyszer, de hogy pont őt, pont alig a viharos, erőszakos elválás után?! Na mindegy...
Julia pedig végre jó úton jár. Jobb később, mint soha! Remélem a rendőrségen kesztyűs kézzel bánnak majd vele, és eltekintenek a nyilvánvaló bűntényről, talán még időben lépett. :o
Adam pajtit sajnálom...sokáig nehéz lesz neki tükörbe néznie, de talán egyszer majd megbocsájt magának. Addig is kitartás neki!
Várom a következő részt a szappanoperából XDDD Köszöntem, tetszett! :)

Nikol írta...

Tudnám minden reggelemet ezzel a történettel kezdeni. Újabb kedvenc. :)
Egyre izgalmasabb! :)
Gratulálok! Várom nagyon a folytatást.
Nikol

Golden írta...

Nikol! Ez kedves volt, nagyon köszönöm! :)