A dublőr - 23. rész

Julia a pizza utolsó morzsáját is felcsipegette. Látszott rajta, hogy a házvezetőnő pizzája neki is egy életre a kedvencévé vált. Julietta mérge ugyan könnyeket csalt a szemébe, de azért hősiesen leküzdötte az olívában úszó apró pepperonikat. Adam mosolyogva nézte, ahogy a kalóriabombát minden női affektálás nélkül, jó étvággyal tüntette el. Amikor a nő elégedetten hátradőlt, hálás szívvel fogadott el tőle egy pohár vörösbort.

-Köszönöm!. Az életemet mentetted meg. Megint – tette hozzá halkan, de a férfi nem reagált az óvatos utalásra. Viszont nevetve kacsintott rá.

-Hát, majd neked is kell mentegetőznöd Gabe előtt, amikor kiderül, hogy megetted a holnapi ebédjét.

Julia bíborvörös lett. –Istenem! Miért nem mondtad? De ne aggódj, ha kell, saját kezűleg sütök neki egy frisset és ideküldetem. Mikorra legyen kész?

-Csak vicceltem! Gabrielnél finnyásabb pizza-imádót egyébként sem hordott még a hátán a föld. Csak a kedvencét hajlandó enni, lehetőleg olyan forrón, ahogy kiveszik a sütőből, és kizárólag a nagyi olívabogyóival megszórva. – mesélt vidáman a férfi. Julia torkán megakadt a korty. Ő egyedül van a világban, Edwardnak sem éltek már a szülei. Igaz, így nem is volt senki, aki nehezteljen rá, amiért nem tartott ki a férfi mellett. Adamnak viszont a saját anyján kívül ott volt a felesége valószínűleg népes olasz rokonsága is. Valamiért rémisztő volt arra gondolnia, hogy azzal, hogy a férfi és fia körül legyeskedik, óhatatlanul is kapcsolatba kerül előbb-utóbb velük is. 

-Gyakran találkoztok? – kérdezte látszólag közömbösen.

-Nézőpont kérdése – vonta meg a vállát Adam. –Az elmúlt hat évben Gabe minden nyáron egy-egy hónapot velük töltött. Az elején Juliettával együtt, de egyedül is jól érzi magát Szicíliában. Nem csoda, hiszen állandóan a kedvét keresik. Olyankor kedvére rosszalkodhat, olyan is, mint egy utcakölyök. A nagyszülei két karácsonyon és „híres vejük” két filmbemutatóján jöttek Los Angelesbe – húzta el a száját a férfi, amikor önmagát híresnek titulálta. –Ez utóbbiak Julietta halála után történtek, addig még ő sem tudta rávenni őket egy ekkora utazásra. Azt mondták, nem akarják, hogy egyedül legyünk, de szerintem csak arra voltak kíváncsiak, van-e mostoha-jelölt a színen. Az anyám jól kijön velük, ugyanolyan felszabadult és hangos a társaságukban, akárcsak ők. És meglepően simán osztozkodnak Gabrielen is, ha együtt vannak. Nekem kicsit túl sok az életszeretetük. Legalábbis, ahogy ezt a világ tudomására hozzák. Elképzelhetetlen olyankor a hangzavar. El tudnék képzelni egy csendes, meghitt, hóeséses karácsonyt Londonban vagy valahol a hegyek között. Már gondoltam rá, hogy az idei karácsonyt elszabotálom, de még meg kell beszélnem Gabriellel. Ebben az ő szava dönt, de mivel még alig látott havat, viszont akkor imádta, elég jók az esélyeim. 

Julia megsemmisülten hallgatott. Egy ilyen család önmagában megakadályozhatja, hogy egy kívülálló beférkőzzön közéjük, ne adj isten, átvegye az imádott leányuk helyét és megkaparintsa az unokájukat. Ha valaha is kialakulna Adam és közte valami, nem is Gabriel lenne a kemény dió, de egészen biztosan számolnia kellene az olasz rokonság ellenérzéseivel. S bár a férfi még semmi jelét nem adta annak, hogy közelebbi kapcsolatba szeretne kerülni vele, de ugyanakkor nem is volt elutasító a közelségében, a lelki szemei előtt megjelent egy behavazott erdei házikó. A kandallóban pattogott a tűz, ők pedig forró italt szopogatva bújtak össze a melege előtt. A sarokban egy feldíszített igazi fenyő ragyogó arany gömbjei szórták szét a lángok fényét. Gabriel a szőnyegen játszott. ... Idilli kép volt, szinte már utopisztikus. De a fél karját adta volna érte, hogy egyszer valóra váljon. Egészen elgyöngült az álmodozásban. Enyhe bökést érzett a könyökén és riadtan odakapta a tekintetét. Adam szája mozgott, de a hangját csak valami vattaszerű ködön át hallotta. El fogok ájulni – ismerte fel a jeleket, aztán átadta magát az ölelő csendnek és homálynak. 

-Julia! – rázta valaki és erős karok tartották ugyan, de háta alatt valami puhát érzett. –Julia! Térj magadhoz! – ismételte könyörgően a hang, már-már pánikba esve. Lassan kinyitotta a szemét és az első gondolata az volt, hogy olyan szépet, mint Adam Corbin szürke szemei, talán még életében sosem látott. Ezek a szemek kísértették annyi éven át és most itt figyelték újra aggódva, mint akkor régen, amikor élet és halál között lebegett.

-Oké! Már rendben vagyok! – krákogta még kábultan.

-Biztos? – érkezett a kételkedő kérdés.

-Minden rendben! – ült fel a kanapén, ahova nyilván Adam vitte, amikor a konyhában rosszul lett.

-Jézusom! Ne csináld ezt velem! – nyögött a férfi. –Az egyik pillanatban még beszéltél, aztán olyan merengő lett a tekinteted, végül majdnem leszédültél a székről, az utolsó pillanatban kaptalak el. Vihettelek volna egyenesen dr. Simpsonhoz meg a csodamasinájához. Mi a fene volt ez? Beteg vagy?

-Nem! Semmi bajom! Talán csak a kimerültség. Az utóbbi napok elég húzósak voltak, keveset aludtam. Vagy csak keveset ittam. Esetleg most túl hirtelen ettem. Nem tudom. Nem szoktam ájuldozni. – legyintett Julia, miközben mélyeket lélegzett, hogy a vére megteljen oxigénnel.

-Nem lehet, hogy terhes vagy? – ráncolta a homlokát a férfi és tekintete a nő szemét kutatta. Julia keserűen felnevetett.

-Az maga lenne a szeplőtelen fogantatás. ... Nem voltam senkivel lassan négy éve. – tette hozzá a halk vallomást.

-Négy éve? – ismételte meg Adam hitetlenkedve. –De hiszen akkor még férjnél voltál...

Julia félrenézett. Hogy magyarázhatná ezt el, hogy ne tűnjön végtelenül buta libának?

-Amikor Edward feleségül kért, névházasságot ajánlott. De tudtam, hogy rendes ember és akkoriban úgy tűnt, hogy semmi okom rá, hogy ne váltsam valóra azt a házasságot. Tudtam, hogy ő ebben reménykedik, én pedig megpróbáltam jó felesége lenni. De egy idő után rájöttem, hogy amit művelek, az önmagam teljes feladása. Nem igazán tettem ellene, mégsem estem teherbe, mintha a testem utasította volna el a dolgot. Afrikában nem akartunk mindenféle vizsgálatokon átesni emiatt, én ráadásul még örültem is ennek. Edward pedig megsejtette, hogy így állok hozzá a házasságunkhoz. Aztán elkezdődött az az időszak, amikor minden este fejfájásra panaszkodsz, fáradtságra, ügyeletre, bármire, amiért elutasíthatod a másik közeledését. Lassú végjáték volt. Amikor szóba hozta, hogy visszaadja a szabadságomat, akkor már majdnem egy éve nem is voltunk együtt. Aztán elváltunk és hazaköltöztem. Nem akartam senkit, jól elvoltam a munkában és utána a kis kuckómban. Talán kicsit depressziósan hangzik, de tényleg nem éreztem magam ettől rosszul. Egyszerűen sokkal inkább a magányra volt szükségem, mint egy férfira. Úgyhogy igen, lassan négy éve, hogy nem voltam senkivel. 

Adam akkorát szusszant, mintha az ő beismerése hangzott volna el ilyen nyíltan. De igazság szerint ő nem volt ennyire önmegtartóztató. Julietta halála után nem sokkal hagyta magát vigasztalni egy fiatal kolléganőjétől, Shauna Reilytől. Aranyos lány volt. Ennek ellenére néhány alkalom után véget vetett a románcnak. Egy önvizsgálattal töltött éjszaka után be kellett ismerje, hogy érzelmileg képtelen lenne elköteleződni, Gabrielre is tekintettel kell lennie, így pedig az egész nem más, mint hogy használja a lány testét... és igen, talán a lelkét is, mert Shauna egyértelműen nem egyéjszakás kapcsolatra vágyott. Éppen ezért rosszul viselte a szakítást. Hosszú ideig már-már zaklatásként élte meg a lány állandó felajánlkozását, azt a kitartást, amivel harcolt a szerelméért, és ahogy egyszerűen nem akarta tudomásul venni, hogy Adam nem akar közelebbi kapcsolatot senkivel. Olyat nem, ami együttéléshez, netán házassághoz vezetne, és semmiképpen nem akart egy mostohát Gabriel mellé. A lány ezt nem értette meg. Mint ahogy már az egész ügy elején rosszul feltételezte, hogy ha lefekszik Adammal, azzal meg tudja tartani. A döntés az övé volt, nem kellett sem csábítani, sem erőszakoskodni vele, és ő rosszul döntött. De aztán – amikor nyilvánvalóvá vált, hogy senki más sem tud közelebb kerülni Adamhoz – lecsillapodott a mániákus érdeklődése és hosszú ideje nem hallott felőle. 

Julia nem tudta mire vélni a férfi hallgatását, ahogy az ablaknál állva a kinti sötétségbe bámult. Untatom! – döntötte el zavartan és felállt, hogy elbúcsúzzon.

-Köszönöm a vacsorát! Nem túloztam, amikor azt mondtam, hogy az éhhaláltól mentettél meg. Gabrielt akkor ma már nem zavarom, te is lepihenhetsz, mert már indulok is. Itt vannak a leletei – ezeket elhoztam. Minden a legnagyobb rendben. Szerintem már nem kell nagyon szigorúnak lenned hozzá, had játsszon, hiszen gyerek! – mosolyodott el, ahogy a kisfiú kópé képe eszébe jutott. Adamnak nyilván nincs könnyű dolga vele, bár – úgy látta – Gabriel többnyire respektálja az apja szabályait.

Adam még mindig nem fordult meg. Látszott, hogy vívódik önmagával, és néhány pillanat múlva Julia azt is megértette, miért. Az eget hatalmas villám szelte ketté, melynek fényénél remekül látszott, hogy odakint valóságos özönvíz támadt, amíg ő a hasát tömte. Ahogy a villám fényét szinte azonnal követte az égzengés is, Adam megfordult.

-Ilyen időben nem engedhetlek el! Ott a vendégszoba ... nyugodtabb lennék, ha itt maradnál.

Julia valósággal lebénult. Itt aludni Adammal egy fedél alatt! Valamikor régen ez az élete része volt, aztán már csak az álmaiban fordult elő, végül már ott sem. Őszintén szólva az első reakciója az ijedtség volt. Leginkább attól félt, mire vetemedne ő maga, hiszen a férfin az udvarias házigazda ajánlatánál több nem látszott. 

-Nem akarok zavarni!

-Azt hiszem, ezt már tisztáztuk, nem zavarsz. Amíg élek, hálás leszek, hogy vigyáztál Gabrielre. – mondta szégyenlős kis mosollyal a férfi. Julia azonnal tiltakozni kezdett.

-Semmiért nem kell hálásnak lenned! Gabriel miatt végképp nem! A fiaddal éppen olyan figyelmesek voltunk, mint bármilyen más gyerekkel. Baleset érte, legjobb tudásunk szerint elláttuk, ennyi történt. Én nem csináltam semmit, amiért hálásnak kéne érezned magad.

-Ó, dehogynem! – húzta fel a szemöldökét a férfi. –Tartottad bennem a lelket, amikor kész lettem volna összeomlani. Megtaláltad azt az orvost, aki komolyan vette a hivatását, és nem utolsó sorban megértetted Gabriellel, hogy óvatosabbnak kell lennie, különben könnyen ott találhatja magát megint abban az ijesztő hengerben. Napok óta mindig utánad érdeklődik. Bár, lehet, csak az előbbi engedélyt szerette volna személyesen hallani.

-Jó, akkor legyél hálás – sóhajtott Julia, majd pajkos fény csillant a szemében és folytatta -, de akkor én is hálás leszek. Mint tudjuk, lenne miért. Mert tartottad bennem a lelket, amikor összeomlottam, és megtaláltad az orvost, aki komolyan vette a hivatását – ismételte meg a férfi szavait. Adam összevonta a szemöldökét. 

-Ez a dolog mindig itt lesz köztünk, igaz?

-Milyen dolog? – kérdezett vissza Julia. Igazából értette, mire gondol a férfi, de mostanra szinte kényszeresen ragaszkodott hozzá, hogy a dolgok legyenek világosan kimondva. Több félreértést nem akart.

-A múltbeli dolgok ... – krákogott Adam.

-Adam! Részemről lezártam azt az ügyet. Hibát követtem el. Olyan dolgot szerettem volna, ami jog szerint nem illetett meg. Megbüntettél, igaz. A férfi büntetett, akit becsaptam. De Adam Corbin nem jelentett fel, nem nehezítette meg az újrakezdésemet és főként, nem hajtotta be rajtam a nyilván horribilis orvosi számlát sem. Tehát én nyugodtan lehetek hálás akár. De igazság szerint a számlát – úgy gondolom – rendeztem akkor, amikor elváltunk. – mondta jelentőségteljesen elmélyített hangon. Adamnak nem kellett szótár a megértéséhez.

-Ha tehetném, visszacsinálnám.

-Mindegy, vége, elmúlt, rázártam a kulcsot. Neked is azt kellene tenned. Talán már meg is tetted, amikor megnősültél. Csak most a véletlen felnyitotta azt a zárat. Emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáid!

-Megmondanád, hogy jutottunk el a Gabrielnek nyújtott segítségedtől a lelkiismereti válságomig? – morrant fel a férfi.

-Te kezdted! De késő van, fáradt vagyok egy ilyen beszélgetéshez – nyúlt a táskája után a nő. Szavait hatalmas dörrenés követte, aztán a lámpa elaludt. Ott álltak a sötétben, a kintről beszűrődő villámlások fénye kísérteties fénybe vonta a szobát és mindkettőjük alakját.

-Áramszünet. – jelentette be Adam, mintha ez nem lett volna magától értetődő. –Akkor a dolog el is dőlt. Nem mész sehova! Mindjárt meggyújtok egy gyertyát, aztán a szobádba kísérlek. Utána megyek Gabe-hez, mert ha felébred, megijedhet, hogy nem tud lámpát gyújtani. 

Julia nem vitatkozott. A Nagy Rendező már megint variál, de most résen lesz. Nem fog olyasmit képzelni egy-egy szituációba, ami csak az ő túlfűtött képzeletében szerepel. Ha Adam kezdeményezne, akkor ki fogja mondatni vele, hogy mit akar és kivel akarja. Nem lesz sem Jenna, sem Julietta pótléka. Ez nyilván nem ma éjszaka fog megtörténni, de álmodozni azért még szabad. A vendégszobában fog aludni. Együtt reggeliznek. Még egyszer meg fogja vizsgálni Gabrielt, utána pedig Adamnak kell eldöntenie, látni akarja-e még, vagy ennyi volt. Egy felzaklató közjáték, aminek nincs semmi jelentősége.