"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. április 10., péntek

Testek és őrök - 2. rész



Másnap egész nap dolgoztak, Jillian egy létrán egyensúlyozva, egy villanyszerelő ügyességével mérte fel a riasztó állapotát, Gregory egy idő után csatlakozott hozzá, amikor már nem tudta elviselni a nő ruganyos létrázását, és inkább a kezébe adogatta a szükséges szerszámokat. Jillian Kelvint használta futárnak a központi egység beszerzéséhez, és éppen az előbbi pillanatban magyarázta el már harmadszor a működését a házigazdának. Gregory nem bizonyult túlságosan érdeklődőnek, de addig nem tágított, amíg a férfi  meg nem jegyezte a kódot és a rituális sorrendet, amit ezentúl minden hazaérkezésekor követnie kell. Úgy próbálta egyenlőre hozni a nemek csatáját, hogy ismét vacsorát rendelt, ezúttal Jillian létrája mellett állva még az étlapot is felolvasta.
A desszert még el sem fogyott a tányérjukról, amikor a férfi felnézett.
-Ölt már embert? – kérdezte váratlanul. Tulajdonképpen ez a kérdés azóta a perc óta foglalkoztatta, amikor észrevette a nő farmerjének korcából kikandikáló pisztoly markolatát. Később a testőrnő átöltözött és egy pisztolytáskába rejtette a fegyvert.

Jillian letette a villát, ivott egy korty vizet, aztán Gregory szemébe nézett:
-Miért? Ha azt mondom: nem, akkor már nem is bízik bennem? ... Egyébként tényleg nem... általában lábon lövöm azt, aki veszélyt jelent – egyenesítette ki a gerincét és ettől még jobban láthatóvá vált a pisztolytáska a hóna alatt.
-Általában? – nyomta meg a szót kíváncsian a férfi.
-Nos, volt már, hogy mellément, de az illető nem halt bele. – próbálta lezárni Jill a témát, de a színész kíváncsisága rákényszerítette, hogy a részleteket is megossza vele: -Ellőttem a ...golyóit, de felépült, csak éppen ... szóval érti... az első ép gondolata az volt, hogy bosszút esküdjön a kórházi ágyon, de még börtönben ül, úgyhogy nem kell tartanunk tőle. – osztotta meg a teljes igazságot, és a végére bájos pír lepte el az arcát.
-Akkor majd igyekszem nem felbosszantani. – próbálta Greg elviccelni a dolgot, de cserébe csak egy fagyos bólintást és egy rövid választ kapott. Úgy hangzott, mintha csak a kutyája vakkantotta volna.
-Helyes.
*
A következő napokban igyekeztek minél kevesebb időt tölteni egymás társaságában, mintha a legutóbb megosztott információ ijesztette volna el a férfit a közeléből, de igazság szerint mindketten úgy érezték, a feladatnak megfelelőbb, ha tartják a távolságot egymástól. Nem volt ez feltűnő egy kívülálló szemében talán, de ők ketten pontosan tudták, hogy egy puskaporral teli hordón ülnek gyufával a kezükben, miközben a gyújtózsinórt rángatják egymás között. Az étkezések alkalmával többnyire kettesben ültek az asztalnál, egyetlen egyszer fordult elő, hogy Jillian kimentette magát, Greg aznap este éhesen feküdt az ágyában, mert egyedül már nem volt étvágya semmihez sem.
Nem volt ennek különösebb oka. Jillian a kertben dolgozott napközben, a nap és a kétkezi munka, ahogy a végeláthatatlannak tűnő kőkerítést vizsgálta végig négyzetcentiméterenként, kiszívta az erejét, ezért csak gyümölcslével pótolta a napközben elvesztett folyadékot, aztán lezuhanyozott és végig dőlt az ágyán. Nyitott ajtó mellett hallgatta a férfi esti téblábolását. Tulajdonképpen már rég megváltoztatta a róla az első percben kialakított lesújtó véleményét. Gregory Morrison durván fogadta, de azóta udvarias házigazdává alakult. Még Gordiera is mintha kedvesebben nézett volna egy ideje, igaz kőből kellett volna lennie a szívének, ha ellent tudott volna állni a kedves barna tekintetnek. 

Nem tudhatta, hogy Gregnek éppen olyan nehéz volt az éjszakája, amit jórészt a feje fölött táncoló árnyjátékban való gyönyörködéssel töltött. Ez a fura helyzet, a csinos testőrnő, sőt még az a kajla, helyes kutyája is megfordultak kusza gondolatai között. Tegnap este megint sikerült összekapniuk, mert Jillian a rajongókról kérdezgette. Egy civil hétköznapi kérdései voltak csupán, csak az időt akarta elütni a beszélgetéssel, ő mégis felhúzta magát rajtuk. Rajongó? Mit jelent egyáltalán ez a szó? Gyerekként ő maga is rajongott, westernhősökért, nyilván leginkább a hatlövetűért, amit boszorkányos ügyességgel forgattak az ujjaik körül. Csinos színésznőkért, akikből mostanra jutott minden ujjára, ha úgy akarta. 

A rajongói  vajon mit szeretnek rajta? A csinos pofázmányát? Hiszen legalább annyian kritizálják, mint ahányan ódákat zengenek róla. A karaktereit, akiket alakított? Mit kezdjen álomvilágban élőkkel? Őt magát ki szereti? Mármint a szülein kívül, akik valóban rajongtak érte rövidnadrágos kora óta megingathatatlanul. Mit tud felmutatni? Ezt a házat? Néhány filmet, amikkel megosztotta a nézőközönségét? Mi a francért rajongana érte bárki is? És miért gerjeszt indulatokat? – rezzent össze önkéntelenül, ahogy a fenyegető levelek eszébe jutottak. Mint már annyiszor, most is oda lyukadt ki, ha csak ennyit tud felmutatni, akár fel is kötheti magát.
Mindig arra vágyott, hogy jelet hagyjon maga után a világban, s közben úgy élje a napjait, ha hirtelen vége szakadna, nyugodt lelkiismerettel hagyja itt az árnyékvilágot, megtett mindent, amit megtehetett. Mostanában éppen elég ideje volt azon törni a fejét, vajon tényleg megtett-e mindent? A válasszal egyelőre adós maradt. Ami biztos, hogy pillanatnyilag egy „rajongó” az életét fenyegeti. Az eszével tudta, hogy az őrület ellen nem lehet védekezni, de a szíve mélyén bántotta, hogy ilyen érzelmeket vált ki bárkiből. Lételeme volt, hogy kedveljék, és erre itt van egy ember, aki legszívesebben holtan látná. Bármilyen irracionális is volt, mégis magában kereste ezért a hibát. 

Az, hogy ilyen lelkizős önelemzésre késztette, csak az egyik oldala volt annak, hogy a lány kérdései felidegesítették. Nem hagyta nyugodni az sem, hogy amíg ő szép lassan mindent elárult magáról, amit szemrebbenés nélkül tagadott meg eddig a sajtótól kivétel nélkül a számtalan interjú mindegyikén, addig a lány ugyanolyan titokzatos maradt, mint az első napon. Lassan úgy érezte magát, mint egy pletykás vénasszony, csak most éppen a saját kártyáit játszotta ki látszólag meggondolatlanul. És kurvára nem érezte korrektnek, hogy a lány közel sem olyan közlékeny, mint amilyen kíváncsi. 

Jill napokig ott tornázott az orra előtt, kerge házőrző módjára futott a kertben körbe-körbe a várfalnak beillő kerítés tövében. A kutyája ott loholt a nyomában, ha ő a teraszon üldögélt. Abban a pillanatban, ha eltűnt a házban, a szuszogást, tappancsolást már hallotta is a háta mögött. Gordie már utasítás nélkül is átváltott a követésére, amióta elkövette azt a hibát, hogy egy alkalommal odadobta neki a vacsoránál a tányérján maradt húsdarabot. Gordie hányatott előélete ezen a ponton tört ki a szigorú és következetes nevelés álarca mögül. Greg elég hamar rájött, hogy a kutya korrumpálható. Egy kis ételmaradék és máris az ő parancsait leste. Jill persze azonnal közbelépett és szigorúan megtiltotta neki, hogy etesse, így aztán – ha már egyébként eléggé elhanyagolta a testedzést – abból űzött sportot, hogy a nő háta mögött szövetkezzen a négylábú testőrrel. 

Ma azonban azzal az elhatározással ült le a reggeliző asztalhoz, hogy békejobbot nyújtson a nőnek, akinek nyilvánvalóan fontos volt, hogy megőrizze a fittségét.
-A garázs mellett van az edzőterem. – jelentette be két falat omlett között.
-Tudom – érkezett a szűkszavú válasz.
-Nyugodtan használhatja. – ízlelgette a furcsa zöldséget, amit a nő kevert a tojáshoz. –Mi ez? Brokkoli? Nem szeretem a zöld zöldségeket – motyogta, ahogy kipiszkálta az aranysárga halomból.
-Olyan, mint egy gyerek! Nem szeretem ... , mert zöld ... Még jó, hogy nem kéri málnaszörppel leöntve az ételeit! Még sosem hallottam ilyet, hogy valakinek szín szerint legyenek ellenszenvesek az ételek. – dohogott a nő.
-Akkor ezt is hozzáírhatja a listához, amit elmesélhet majd egy újságírónak, ha végzett ezzel a munkával. – fintorgott a férfi, miközben merő dacból tovább kóstolgatta az apróra vágott zöldet.
-Azt hiszem, már megérett egy beszélgetésre a pszichiáterével. Kicsit túlteng magában a paranoia, nem? – nézett rá rosszallóan a nő, és nem foglalkozott vele, hogy a visszaszólása alkalmazottként meglehetősen szemtelennek tűnhet. –Nem szokásom az ügyfeleimről megszerzett információkkal házalni a sajtónál, sajnálom, ha ilyen rossz véleménnyel van rólam. De igazság szerint elég sértőnek találom, mert nem hiszem, hogy okot adtam rá. 

-Bocsásson meg, igaza van! – nyelte le végül Greg a brokkolit. A torka nem szorult össze tiltakozva, úgyhogy akár a jövőben is megpróbálkozhat majd vele – döntötte el közben. –Biztosan azért vagyok ilyen kötekedő, mert napról napra látom, ahogy edz, én meg csak punnyadok itt maga mellett. Azért mondtam az edzőtermet is, mert ott akár együtt is dolgozhatnánk. – tette hozzá az utóbbi időben már nem is számolta, hányadik békeajánlatként.
-Köszönöm. Jó ötlet. – fogadta el a lány a javaslatát. –Már csak azért is, mert akkor szem előtt van... maga is, és ... Gordie is. – tette hozzá egy fanyar mosoly kíséretében. -Tudom, hogy összeszövetkeztek ellenem, de talán nem is baj, így ha a szükség úgy hozná, nem árt, ha szót fogad magának is. Egyébként is meg kéne tennie, de így jobbak az esélyeink. 
Greg valóban egyre kevésbé érezte az utóbbi időben, hogy ellenérzése lenne a szőrös testőrrel kapcsolatban. Megszokta, hogy állandóan ott lebzsel körülöttük és néha kifejezetten jópofának tartotta, ahogy viselkedett. Szedte a gyógyszert, így aztán az allergiája sem kínozta. A minap már odáig fajult a dolog, hogy megsimogatta az aranyszínű szőrt és az ujjai között morzsolgatva csodálkozva állapította meg, hogy valószínűtlenül selymes az érintése. Mint a női haj, amit gondos kezek mostak, öblítettek, csak éppen annak méregdrága kozmetikumok kölcsönzik ezt a lágyságot és puhaságot. 

Ma este ünnepelni akart. Nem nagy dolog, egy születésnap, de kerek évforduló volt, és bár a helyzetük meglehetősen különös volt, azért szerette volna, ha ez a nap nem csak egy lesz a sok közül. Partyt nyilvánvalóan nem szervezhetett, Hollywood meg is fog sértődni, ha valakinek eszébe jut a dátum, de egy éttermi látogatás csak belefér ebbe a házi őrizetbe – gondolta reménykedve.
Jillian először nem tartotta túl jó ötletnek, végül rákérdezett a dolog apropójára és akkor bevallotta neki. Annyi mindent elárult már magáról, miért éppen ezzel kapcsolatban titkolózott volna?
-Ma töltöm be a harmincat. És azt gondoltam... de ha nem, hát akkor nem... – sóhajtotta kicsit drámaian, de Jillian bekapta a horgot.
-Rendben, de akkor haza kell ugranom valami elegánsabb ruháért, mert gondolom, nem a McDonaldsba akar menni.
-A Bridgesre gondoltam.
-Oda hetekkel korábban kell asztalt foglalni – vetette közbe a nő. –Tudom,mert az évfordulónkra oda szerettem volna menni és Neil letolt, hogy miért nem szóltam előbb.
-Nos, nem akarok a világért sem nagyképűnek tűnni, de meglepődnék, ha nem kapnék asztalt ma este nyolcra. És mondok valamit, talán még azt is el tudnám intézni, hogy Gordiet beengedjék. - kacsintott felszabadultan.

-Nem kell szívességet kérjen. Gordie vigyáz a házra, magához talán én is elég leszek – mosolyodott el Jillian, mire Gregnek is nevetésre húzódott a szája.
-Ha még egy korty bort is iszik velem, vagy pezsgőt esetleg ... – álmodozott hangosan, mire Jillian bólintott:
-Egy korty.
-Rendben. Nem is akarnám, hogy később azzal vádoljon meg, hogy leitattam.
-Nem akarom letörni a reményeit, de igazság szerint nem lenne könnyű dolga velem. Két bátyám van. Bár nem dicsekvésre méltó a dolog, de volt, hogy az asztal alá ittam őket egy bulin, amikor Vegasban ünnepeltük a diplomáinkat. 

Gregoryt valósággal elbűvölte a nő kissé rekedtes hangja, ahogy a magánéletéről beszélt végre. Eddig a nevén és annak a titokzatos Neil O’Gradynak az említésén kívül nem sokat tudott meg róla.
-Rendes tőlük, hogy bevárták magát az ünnepléssel. Nekik már nyilván évekkel korábban aktuális lett volna az ünneplés. – mosolygott, elképzelve a nagy családi ünneplés képeit, ahol Jillian Howardot egy csomó hasonlóan sötét hajú rokon vette körbe. Fiú testvérek ... akkor volt honnan meríteni a védelmező szerepet.
-Nem kellett bevárniuk. Egyszerre végeztünk, ráadásul ugyanott, ugyanis ikrek vagyunk és mindannyian a rendőrtiszti főiskolára mentünk. Ők nyomozók, én meg ... de hát ezt már tudja – világosította fel a nő és Gregnek kifejezetten kontrollálnia kellett önmagát, hogy tátva ne maradjon a szája. Hármas ikrek... nyomozók és testőrködés ... micsoda család lehet? Megköszörülte a torkát, hogy visszataláljon a hangjához:

-Nos, akkor ugorjon haza és hozzon valami ruhát, én meg addig elintézem a telefont.
-Nem. Nem. Félreértett. Nem hagyom magára. ...Mr. Morrison, abban a különleges kegyben részesül, hogy tiszteletét teheti az otthonomban. ...Nem lesz egészen terméketlen ez a kirándulás a maga számára sem, legalább láthatja, hogyan kell otthonosan berendezni egy lakást. Pedig nekem sincs sokkal több időm ezzel foglalkozni, mint egy híres sztárnak. – kacsintott rá a lány, és Greg meglepve fedezte fel, hogy a játékos, felszabadult Jillian Howard kifejezetten tetszik neki. Úgy látszik, a családja puszta említése is meglágyította a máskor mindig oly szigorú nőt, és egy futó pillanatra arra gondolt, jó lenne egyszer megismerni az egész famíliát.
*
Jillian Howard egy egyszerű sorházban lakott, kis hátsó kert csatlakozott a lakáshoz, ahol Gordie azonnal felmérte a távolléte alatt megfordult betolakodók nyomait. Gregory pedig a lakásban kereste az apró jeleket, amik árulkodtak testőre magánéletéről. Látott fotót a testvérekről is, és kicsit csalódottan állapította meg, hogy nem is tűntek olyan egyformáknak, mint ahogy az ikrekről gondolta. Jól látszott, hogy egy férfi is lakik itt, mert szerte a lakásban ott voltak a nyomai, bár ennek ellenére meglepően pedáns rend uralkodott. Greg kis lelkiismeret furdalással gondolt rá, hogy ha Jill nem pakolna el időnként nála, ott az elmúlt néhány napban már eluralkodott volna a káosz. Nem volt erőssége a takarítás, nem véletlenül alkalmazott erre egy takarító céget, akikkel viszont Jillian átmenetileg lemondta a megbízást. Ez a pasi igazán rendszerető lehet, ... s mint ilyen, biztosan egy halvérű fickó – tette hozzá gondolatban kissé rosszmájúan. Alig pár perces kotorászás után Jill a gardróbból egy jó nevű divatcég méretes szatyrával bújt elő. Gregory érdeklődve lesett bele a szatyorba, ahol egy decensen finom anyagú, vélhetően elegáns kis fekete bújt meg, hozzáillő cipővel és táskával. Tehát a testőrnő a klasszikus elegancia híve, ha kiöltözik valahova – állapította meg elégedetten. 

-Ilyen jól fizet a testőrködés? – ragadta meg a reklámszatyor fülét. Ha más nem, a vadítóan magas sarkú Christian Louboutin cipő egy vagyonba kerülhetett. Jillian vállat vont.
-Egy ruha még nem a világ, és tulajdonképpen időnként munkaköri kötelességem elegánsan felöltözni, úgyhogy felfoghatjuk befektetésként is. Néha olyan körökben kísérem a védencemet, ahol nem jelenhetek meg farmerben, főleg, ha a jelenlétem még fedett is. A legtöbbször csinos nők barátnőjeként mutatnak be, muszáj legalább olyan drága holmikat magamra húznom, mint ami rajtuk van. ... De megsúgom, szeretem a finom anyagokat, a jó szabású darabokat ... csak munka közben többnyire nem praktikus. Képzelje el, ahogy ebben a nyaktörő gyönyörűségben vetem magam egy támadó után. Nyilván lerúgnám az első pillanatban. Úgyhogy köszönöm, hogy ma este lehetőségem van kicsit nőnek érezni magam. 

Gregory végignézett rajta. Meg sem próbálta álcázni a szemében felcsillanó férfiúi érdeklődést és elismerést.
-Maga farmerben és pisztolytáskával is roppant nőies. – morogta óvatosan, nem tudva, hogy a nyílt bóktól a korábbi kellemes, viccelődős hangulat mennyire sérül, de Jillian láthatóan már az estére hangolódott és csak egy bájos mosollyal nyugtázta az elismerését.
A Bridges nem véletlenül volt a város egyik legjobb étterme. A konyhájáról regényeket lehetett volna írni, minden fogás maga volt a gasztronómia remeke, ráadásul a legjobb borokat kínálták hozzá az országnak ennek a felében. Egy-egy estén illusztris személyek sokasága fordult meg, mégis, Gregory igazat mondott, nem került különösebb fáradtságába szerezni még aznap estére egy asztalt. Ennyi előnye azért mégiscsak van, ha az embert A-listás sztárként emlegetek a film fővárosában. Ahogy bevonultak a diszkrét recepciós pult és a bár mellett, ahol többen várakoztak az asztalukra, tanúi lehettek, ahogy irigykedve néznek utánuk a kiválasztottak számára nehéz drapériákkal elválasztott belső térbe. 
Jilliannak nem sűrűn volt része ilyen kitüntető figyelemben, de nem foglalkozott vele, mert inkább a környezetüket igyekezett felmérni a férfi nyomában tipegve, de azért nem kerülte el a figyelmét a sok kíváncsi tekintet, a tányérok felett hirtelen suttogva összehajoló fejek. Ahogy izgatott sustorgás indult meg a távolabbi asztalok felől is, biztos lehetett benne, hogy olyan fantáziák keltek szárnyra, amiért Neil holnap biztos megint kiakad majd. Igazság szerint volt egy kis lelkiismeret furdalása, mert a ténytől, hogy Gregory Morrisonnal  ott volt a lakásában, teljesen megfeledkezett róla, hogy üzenetet írjon a barátjának, mint ahogy az utóbbi időben a telefonhívásokat sem erőltette. Persze, felmerül a kérdés, hogy nem kétirányú utca-e ez, de Neil úgyis kimentette volna magát azzal a régi dumával, hogy még véletlenül sem akarta munka közben zavarni. Nem mintha ezzel a kifogással Jillian nem élhetett volna.

Védence felszabadultan ült itt vele szemben, láthatóan nem aggasztotta, hogy az előkelő vendégkör valamelyik tagja esetleg ráront, így ő is kicsit elengedte magát, bár a reflexein nem tudott, nem is akart uralkodni, így aztán még a pincér mozdulatait is árgus szemekkel kísérte, és a bejárattól beszűrődő kisebb hangzavarra a pisztolyát rejtő táskája után nyúlt az asztalon. Látva, hogy őket nem érintik az ott történtek, újra ellazult. Tekintettel a férfi születésnapjára, átengedte neki a választás lehetőségét, már csak azért is, mert Greg percek óta anekdotázott az étlap felett. Egyetlen alkalommal jelzett neki, amikor a férfi bort akart rendelni. Gregory lemondó sóhajjal kért ásványvizet.
A desszerthez azonban pezsgőt kért.
-Csak egy korty – nyugtatta meg Jilliant, aki a kellemes gasztronómiai utazástól eltelve engedékenyen rábólintott:
-Egy korty.
Amikor a pezsgő játékos buborékjai kipezsegték magukat, Gregory elgondolkodva forgatta hosszú ujjai között a poharat.
-Tudja, miket írnak az újságok.
Nem kérdezte, kijelentette, mint aki tisztában van vele, hogy egy testőr kényszerből is tájékozódik a bulvárlapok által összehordott sületlenségekből.
-Nem gondoltam, hogy magát is érdeklik a bulvárhírek – húzta el a száját a nő. –Különben is, ne azzal foglalkozzon, hogy rólunk írnak ezt-azt, hanem, hogy valamilyen módon híre ment a fenyegető leveleinek is. Szerencsére a szerkesztők nem sejtik, hogy milyen minőségben vagyok maga mellett. Kivétel nélkül az aktuális barátnőjeként emlegetnek és azon aggódnak, hogy vajon én is veszélyben vagyok-e. Aki magára utazik, nem fog elállni a tervétől az én felbukkanásom miatt. El fogják kapni, ha túlságosan közel kerülne. – próbálta megnyugtatni a férfit.
-Engem nem is érdekel, már megszoktam, hogy valós információk hiányában mindenfélét ötletelnek, de magáról is írnak. Találgatják, hogy kicsoda, hol ismerkedtünk meg, milyen jellegű a kapcsolatunk, és főleg,milyen régóta tart már. Nagyon tetszik nekik az elképzelés, hogy egy régóta tartó, titokban tartott kapcsolatra bukkantak. Nekem nincs veszteni valóm ebben a témában, de a maga Neilje esetleg félreértheti.
-Neil nem olvas ilyen szemetet. – rázta meg a fejét a nő.
-Legyen nyugodt, mindig van valaki, aki a környezetében pótolja ezt a hiányosságát, és élvezettel dörgöli az orra alá az aktuális marhaságot. ...Tudja, hogy Gordie miatt már közelgő esküvőről beszélnek, mondván, hogy egy kapcsolatot vagy a gyerekek vagy a kutyák tesznek teljessé? – csücsörített érzékien a férfi, mint aki elmereng a feltételezésen. Jillian bosszúsan ráncolta homlokát.
-Ne foglalkozzon vele, és főleg ne tegyen úgy, mint akinek még tetszik is ez a sok sületlenség! Minden csoda három napig tart. Ha elkapják majd a fenyegetőjét, én is eltűnök az életéből, s azzal megszűnnek ezek a találgatások. Normálisan élhet tovább, mintha ez az egész csak egy rossz álom lett volna. 

Gregory inkább nem mondta ki hangosan, hogy részéről egész jól elvan ebben a rémálomban, már csak azért is, mert őszintén szólva a korábbi élete sem volt egészen fenékig tejfel. Normálisnak semmiképpen nem nevezte volna. Igazság szerint még tetszett is neki ez a kissé visszavonult, nyugalmas időszak. Sokkal rosszabbat várt. Azt pedig végképp nem, hogy még meg is fogja kedvelni ezt a nőt itt magával szemben, akivel az elmúlt napokban annyi mindenről tudott beszélgetni, mint talán még soha senkivel.  De hangosan csak annyit mondott:
-Olyan biztos benne, hogy elkapják...
-El fogják kapni! – szögezte le minden határozottságával a lány, mire a férfi rámosolygott és a kezéért nyúlt, hogy hálából a töretlen optimizmusáért megszorítsa.
-Köszönöm!
Ebben a pillanatban vaku villant és oda sem kellett kapják a fejüket, hogy tudják, róluk készült fotó. A főpincér már kísérte is kifelé diszkrét méltatlankodással a fotóst, akinek nem is lett volna szabad belopóznia erre a helyre. 

Jillian elhúzta a kezét, de ellenállt a kísértésnek, hogy az ölébe rejtse és a másik kezével addig dörzsölje, amíg elmúlik belőle az a furcsa érzés, mintha hangyák ezrei futkostak volna az ereiben.
-Köszönöm ezt a szép estét és nagyon boldog születésnapot kívánok! – suttogta kissé megilletődötten. –Sajnálom, hogy nem gondoltam rá, valami aprósággal igazán meglephettem volna.
-Tökéletes ajándék volt, hogy velem töltötte ezt az estét. – válaszolt azonnal udvariasan a férfi. -Már régen éreztem ilyen jól magam, sajnálom, hogy ez a fajankó a végén elrontotta a pillanatot.
-Semmi baj! Azt hihetik, hogy a partnernőjével töltötte a születésnapját, úgyhogy még segíti is az álcánkat. De ha nem baj, akkor hazamehetnénk. Gordiet nem szívesen hagyom hosszú időre magára, főleg, ha idegen helyen van. Tudja, nem volt mindig az enyém. Az utcáról fogtam be elvadulva, elhanyagolva, és ilyenkor esetleg azt hiheti, hogy én is elhagytam.
-A sietségünkkel újabb táptalajt biztosítunk a szóbeszédnek. Már alig várjuk, hogy kettesben legyünk – kacsintott rá a férfi, miközben intett a pincérnek, hogy kéri a számlát.
*
A másnapi újságok ennél jóval többet hittek. A Jill ujján lévő vékony aranykarika láttán- amely egyébként az édesapja gyűrűje volt valaha, csak beszűkíttette - többen már megkondították az esküvői harangokat és tudni vélték, hogy egy hosszú ideje titokban szövődő szerelem ér hamarosan révbe. Ennek egyenes következményeként természetesen Neil féltékeny hangvételű telefonhívása is befutott. Bármennyire is igyekezett félrevonulni Greg elől, nem tudta eltitkolni, hogy a férfi, akivel együtt él, ennyire nem ismeri és nem bízik benne. Alig fejezték be az indulatos suttogásokkal tarkított beszélgetést, Gregory egy csésze forró teát tartott az orra elé.
-Anyám mindig azt mondta, hogy egy jó tea a legnagyobb nehézségeken is átsegít.
Jillian hálásan nyúlt a bögréért.
-Okos asszony lehet az édesanyja.
-Az volt. – hajtotta le a fejét a férfi. –Tavaly halt meg.
-Sajnálom – sóhajtott Jillian. 

Tényleg sajnálta. Gregory Morrison biztosan jó fiú volt, aki egy remek, törődő anya mellett nőtt fel, aki támogatta a fiát, hogy elérje az álmait. Igazságtalanság, hogy amikor ezek az álmok megvalósulni látszanak, elveszítjük azt, aki segített az elérésükben. Ugyanez az igazságtalanság sújtotta őt is, csak éppen az apjával kapcsolatban. Az apja, aki rendőr volt és aki a végsőkig támogatta őt is és a bátyjait is, mindent megtett érte, hogy ők hárman a legjobb kiképzést kaphassák, ha már követni akarták a pályán. És aki már nem érhette meg, hogy büszkén tisztelegjenek neki az avatáson, mert egyetlen nyomorult nappal korábban lőtte le egy belőtt tinédzser.

A telefoncsörgés úgy hasított bele a csendbe, amely a gondolataikkal volt terhes, hogy mindketten összerezzentek. Jill meglepve látta, hogy már megint Neil keresi. Nem volt hangulata újra a gyanakvó és számonkérő hangját hallgatni, ezért kinyomta a telefont. Neil ennyiből érteni szokott, hogy munka van, most azonban bosszantóan kitartónak bizonyult. Amikor újra az ő fényképe jelent meg a kijelzőn, Jillian egy mély sóhajjal felvette.
-Bocs a zavarásért, de furcsa leveled jött. Azt gondoltam, jobb, ha tudsz róla. – hadart a férfi, mielőtt újra letenné. A nő érdeklődése azonnal szárba szökkent.
-Furcsa levél? - kérdezte, miközben megpróbálta maga elé képzelni mitől lehet egy levél "furcsa".
-Egy közepes méretű boríték, amire újságokból kivágott betűkkel ragasztották fel a nevedet.
Jillian megdermedt. Gregory Morrison fenyegetője eljutott  hozzá? Az igazi Jillian Howardhoz? És ezzel Neil-hez is? Talán azzal is tisztában van, miért van most Greggel? Ilyen fordulat nem szerepelt a tervei között. Ha valamire kínosan ügyelt, az az volt, hogy Neilt soha, semmilyen körülmények között ne keverje bajba.
-Nyisd ki óvatosan! Már úgyis rajta vannak az ujjlenyomataid, eggyel több vagy kevesebb már nem számít. De előtte tartsd a fény felé és ha bármi árnyékot látsz benne, hagyd békén! Felhívom Harold Jonest, beugrik érte.
-Már felbontottam. – hallotta Neil bűnbánó hangját. –Bocs, megfeledkeztem magamról, ahogy megláttam a ragasztott betűket. Az áll benne, hogy fizetni fogsz, ugyanolyan módon, ahogy őt elintézted. ... De aláírás nincs a végén. ... Édesem, mi ez? Nem úgy hangzik, mintha az ügyfeledhez lenne köze. Ez valahogy sokkal személyesebb. Ki ez az ember?
Jillian szinte biztos volt a válaszban, de azért Gregory felé fordult és megkérdezte:
-Maga is borítékban kapta a leveleit?
-Nem. Összetekerve, minden alkalommal más színű selyemszalaggal átkötve, mint valami régi okiratot. – mondta a férfi összehúzott szemöldökkel visszaemlékezve az émelyítő szagú anyagra.
-Akkor ez más, aki csak utánozni akarja a magáét. Ez engem fenyeget. – mormolta maga elé nézve a nő és szemei előtt megjelent a kórházi ágyon átkozódó férfi, Armando Ramirez arca. De hiszen börtönben kéne még lennie!
*
Másnap reggel meglehetősen nyomott volt a hangulat. Este még meglátogatta őket Jones felügyelő, aki Neilt is útbaejtette. Szerencsétlen módon nemcsak a levelet, hanem a férfit is magával hozta, aki az aggodalomtól izgatottan hallgatta kettejük ötletelését. Gregory, mintha csak nem ő lenne a házigazda, lábait felpakolva hevert a medence szélén álló egyik nyugágyon. Nem tudott, nem akart belefolyni a hatóságok terveibe, még akkor sem, ha azok őt is érintették. Nyugtalanította a Jilliant ért fenyegetés. Nem azért, mert ez esetleg az ő helyzetére is hatással lehet, ne adj isten, további bonyodalmakat jelent, sokkal inkább valami megmagyarázhatatlan érzés volt ez, a férfi aggodalma a nő iránt, aki kedves a szívének. Ez pedig teljes képtelenség volt, tudta ő is. Éppen ezért zavarták össze a gondolatai. Már csak arra eszmélt, hogy a másik két férfi hangosan elköszön, de tőle csak egy bágyadt biccentésre tellett. Jillianra nézett, aki szinte kényszeresen túrta Gordie aranyszínű bundáját, és arra gondolt, bármit megtenne, hogy megvédje ezt a nőt, aki azért van mellette, hogy éppenséggel őt magát védelmezze.

-Menjünk be a városba! Szükségem lenne néhány könyvre a felkészülésemhez. – pörgette ujján a reggelinél a slusszkulcsot Gregory. Jillian beleegyezően bólintott. Indulás előtt Gordiera parancsolt, hogy vigyázzon a házra, aztán beült a férfi mellé. Gregory már harmadszor próbálta beindítani a motort, de az csak kehesen köszörült. Az első alkalommal Jillian még unottan figyelte a férfi próbálkozását, a harmadiknál a slusszkulcs után nyúlt és kihúzta a gyújtásból.
-Nyissa ki a motorháztetőt! – szállt ki energikusan és hamarosan gondterhelt arccal bukkant fel a motortérből.
-Ez nem is fog elindulni. Valaki megbabrálta, ami, tekintve, hogy Gordieval itt lakunk magánál, azt kell mondjam, képtelenség. De ugyanakkor tagadhatatlan. És éppen ezért roppant aggasztó. Fogalmam sincs, hogy tudott a kocsija közelébe kerülni.
-De a kutya nem jelzett, hogy bárki ólálkodna a ház körül. – mondta Gregory és a hangjából akaratlanul is kihallatszott a számonkérés.
-Éjjel kikéredzkedett, de mivel nem jelzett, nem nyugtalankodott, azt gondoltam, csak megártott neki a maradék lasagne, amit a hűtőben találtam. – mondta maga elé meredve a nő, ahogy próbálta felidézni az éjszakai órákat, amikor Gordie odakint járt. 

-Azt mondta, kiképzett kutya. Nos, elismerésem! Valószínűleg farokcsóválva asszisztált a kocsim tönkretételéhez. – nézett neheztelően az ebre, aki a lépcső tetején ált és őket figyelte.
-Előfordulhat, hogy észlelte a behatolót, de mivel a házba nem próbált bejönni, Gordie sem nyugtalankodott. – próbálta védeni Jillian az ebet, miközben tisztában volt vele, hogy ez az egész csak akkor lehetett igaz, ha az idegen rendkívüli módon értett a kutyákhoz, és fel volt készülve rá, hogy összefuthat egy négylábúval a kertben. Fogalma sem volt róla, hogy Gordiera valóban minden körülmények között számíthat-e, mert eddig csak olyan helyzetben bizonyított a kutya, ahol ő került veszélybe. Olyankor megingathatatlanul követte a parancsait és kelt szükség esetén a védelmére. De mi van, ha néhány kedves szóval, vagy jó falattal meg lehet vesztegetni? Gondolatban feljegyezte, hogy mielőtt tegyen erre egy kísérletet, de most az aktuális problémával kellett foglalkoznia. 
-Még jó, hogy őrkutya – húzta el közben a száját a férfi. Szíve mélyén nagyon nyugtalanította, hogy valaki a ház körül járhatott és még a kocsijával is babrált. Akár a fékvezetéket is elvághatta volna, aztán csak a tengerparti szerpentinen jöttek volna rá, amikor megállíthatatlanul zuhannak a végtelenbe. Még a gondolatra is összerázkódott. A hit, amelybe eddig ringatta magát, és amely biztonságot kölcsönzött neki, most erősen ingadozni kezdett.
-Nem várhatja el tőle, hogy összetetten gondolkozzon, hiszen csak egy állat. – sóhajtott Jillian kissé csalódottan. Gordie még sosem hibázott, ez az éjszakai affér szokatlan lett volna tőle. 

Az új helyzet, a mindkettőjüket fenyegető levelek, lefoglalták a gondolataikat és az a néhány alkalom, amikor megosztották egymással azokat, szinte kivétel nélkül valami ingerültséget gerjesztett. Gregory döntésre jutott. Ebben a házban, bezárva a csupasz falak közé, nem fognak megnyugodni, de úgy érzete, most kivételesen ő megtalálta a megoldást. Felhívta a barátját, a forgatókönyvíró Normann Harrist. Korábban már többször bérelte ki tőle az erdei házát. Néhányszor töltött már ott kettesben valami alkalmi cicababával néhány nyugodt napot. És a sajtónak fogalma sem volt erről a helyről. Ha pedig ők nem tudnak róla, akkor senki más nem bukkanhat a nyomukra, ebben biztos volt. Döntött. A saját kezébe veszi a dolgok irányítását, mert úgy tűnt, pillanatnyilag Jill sincs a helyzet magaslatán. Jones felügyelő úgyis valami ígéretes nyomról számolt be. Amíg felgöngyölítik, megteszik nekik azt a szívességet, hogy kivonják magukat a forgalomból és eltűnnek a színről.

2 megjegyzés:

csez írta...

Lazaság és könnyedség!
Nagyon tetszik, jucus, ahogy gördíted ezt a történetet <3
K&P

Gabó írta...

ehhh...gubanc hátán gubanc! :o Hogy fog ez egy fejezet alatt rendeződni?
A vacsora...hmm...tetszett.
Gordie vajon csak figyelmetlen volt, vagy van még valami a háttérben?
Lapozok tovább!
Köszke! :)