Testek és őrök - 3. (befejező) rész

Az első nap olyan volt, mint egy rég esedékes kirándulás. Reggeli nélkül indultak útnak, aztán megálltak egy benzinkútnál és kényelmesen kávézgattak. Fánkot ettek, porcukorral gazdagon megszórva, feledve a kalóriák számolgatását, ami máskor a mindennapjaikat megkeserítette. Aztán újra útnak indultak, egyre inkább átadva magukat az őket körbevevő csodálatos tájnak.  Greg Morrison sehol nem lépte át a sebességkorlátozást, nem siettek, hogy a gazdagon eléjük táruló természeti szépségeket kiélvezhessék. Amikor elhagyták a főutat, tizenöt percen át kanyarogtak  a keskeny ösvényen, amelyre az utat szegélyező bokrok valósággal rádőltek lombterhükkel. Jillian elismerően forgatta a fejét. Senki nem látta, amikor lekanyarodtak erre az útra... Abszolút ideális búvóhely! A ház egy hosszú, kanyargós erdei út végén úgy bukkant ki a fák mögül, mint valami képeslap. A háttérben a tengerszem zöld vize csillogott, a fenyők halkan suttogtak körülöttük, ahogy a napfény a sűrű fenyvesen áttörve utat talált magának. 

A farönkökből ácsolt épület minden kényelemmel felszerelve várta vendégeit. Gregory behordta a közeli kis településen összevásárolt élelmiszert, miközben Jillian az ablakokat tárta ki, hogy a kristálytiszta levegő átjárja az épületet. Aztán segített a férfinak beindítani a generátort és hamarosan reménykedve hallgatták a duruzsoló kazánt, amely az esti fürdőhöz forró vizet ígért. Jillian könnyű ebédet ütött össze, amit a tóra néző teraszon ettek meg, hallgatva a madarak csivitelését és az erdő távolból érkező hangjait. Idilli volt. 

Az este közeledtével azonban, ahogy az árnyak megnyúltak, a fények megpuhultak, a hangok sejtelmesebbé váltak, a gondtalan középiskolai túrára hajazó kirándulás lassan szexuális feszültséggel telt meg. Napok, sőt már hetek óta éltek szoros közelségben. Többet tudtak egymásról, mint más párok több évnyi együtt élés után, és egyre kevésbé tudták figyelmen kívül hagyni az egymásra gyakorolt hatásukat. Gregory már egy ideje érezte, ahogy az érzékei vigyázzba állnak reggelente, ahogy a nő frissen zuhanyozva, parfümmentes, természetes, nedves illatával felbukkan mellette a konyhában, és kifejezetten idegesítette annak a Neil-nek már csak az említése is, s bár még csak néhány percre találkoztak, de már jobban utálta, mint azt, hogy egy idióta miatt itt kell bujdosniuk ebben a házban, ahelyett, hogy a hétköznapi életüket élhetnék. Elvégre ez a titokzatos fenyegető hozta létre ezt a valószínűtlen találkozást Jill-lel, de végül Neil lesz az, aki elveszi tőle. Amikor a gondolatai ilyen irányba kanyarodtak, figyelmeztetnie kellett önmagát, hogy nem veszítheti el, ami, illetve aki sosem volt az övé. De pillanatnyilag ezt részletkérdésnek nyilvánította, tekintettel arra, hogy Jillian Howard-al még csak nem is csókolózott eddig. 

Jill is beismerte már magának a magányosan eltöltött éjszakáin, hogy Neil képe egyre halványodott a fejében, helyette pedig egyre többször tolakodott az előtérbe Gregory Morrison jóvágású arcéle. A hangja, ahogy a gyerekkoráról mesélt, a barátairól, akiket az egész világ ismer és irigyel, de ő csak a gyerekkori haverjait látja bennük és a határtalan bizalmat, ami összeköti őket. Bármilyen sületlenséget írt meg éppen a bulvársajtó, abban mindig biztos lehetett, hogy a barátaitól apró információmorzsákat sem tudnak szerezni a magánéletének féltett pillanatairól. A férfi beszélt valami Cynthiáról is, aki különösen közel állt hozzá, akivel azt tervezte, hogy családot alapít, és akiről idejekorán kiderült, hogy csak a csillogásra vágyik mellette, nem a háziasszonyi szerepre. Jillian nem mondta a férfinak, de képtelen volt megérteni azt az ismeretlen nőt. Néhány héttel ezelőtt talán még azt mondta volna, pontosan olyan sekélyes nő lehet, aki egy Greg Morrison-típusú férfihoz illik, de azóta volt alkalma közelebbről megismerni a férfit, és így már csak az értetlensége maradt. Hogy volt képes egy nő eldobni magától a szerelmet, amit ez a férfi kínált?

Már alkonyodott, amikor még egy sétát tettek a tópartra, ahol nevetve tanította kacsázni az apró, lapos kavicsokkal a férfit. Megegyeztek benne, hogy másnap a stéghez kikötött csónakkal kirándulni mennek. Eszükbe sem jutott minden neszre összerezzenni, hiszen Gordie ott rohangált körülöttük fáradhatatlanul, érzékeny kutyaorrával felfedezve a ház környékét és a tópartot. Nevetve zavarták távolabb, amikor a vízben megmártózva mellettük rázta ki bundájából a jéghideg vizet, aztán sokáig dobálták neki  a faágakat a parton, hogy valamennyire megszárítsák a bundáját. Visszafelé Gregory már felkapcsolta az elemlámpát, hogy a keskeny, hepehupás ösvényen kikerülhessék a bokatörő ágakat és köveket. A ház hívogató fényeivel várta őket vissza. Gordie ment előre és vidáman lengedező farka jelezte, hogy magukban vannak. 

Gregory tüzet rakott a kandallóban, Jill vacsorát készített, összeszokottan, csendben tették a dolgukat, Gordie pedig hálásan a lángok melegéért, ott nyúlt el a kandalló előtti szőnyegen.

-Fényképezőgépet kellett volna hoznom. – szólalt meg a férfi, ahogy a tóparti játék percei eszébe jutottak. A bolhafészek, ahogy Gordiet nevezte az elején, játékosságával és bájával teljesen elvarázsolta. Ha egyszer ennek az egésznek vége lesz, biztos, hogy nagyon fog hiányozni a puszta jelenléte, gondolta tőle teljesen idegen, szentimentális hangulatban. Hogy a lány mennyire fog hiányozni, azt inkább végig sem gondolta.

-Rólam nem készíthetne fotókat – szólalt meg halkan Jill, félve, hogy nevetségessé teszi magát, ha a férfi nem is erre gondolt, csak a tagadhatatlanul szép tájat akarta megörökíteni.

-Egy ilyen szép nő, és megbújik az arctalanságban... – motyogta kedvetlenül Gregory.

-Igen. Ez is az oka. – mondta halkan a lány. –De igazából arra gondoltam, hogy nem akarnám, hogy az utódaim szórják ki szemétként a fotóimat. 

-Utódai? – kapta fel a fejét Gregory.

-Nyilván  voltak, vannak, lesznek barátnői... igazi barátnői, akik nem szívesen osztoznának magán még egy papírképpel sem. Ez természetes. Én sem örülnék, ha Neil korábbi menyasszonyának a fotója ott heverne valamelyik szekrényke tetején, vagy akár egy fotómappában.

-De maga nem a barátnőm, sokkal inkább egy kedves barátom. Ennél fogva joga lenne megmaradni az emlékeim közt akár még egy fotó formájában is. A barátok sokkal többet jelentenek az aktuális barátnőnél. – gondolkodott el Gregory.

Jillian zavartan fordult félre, a kandalló tetején álló gyertyák fényét csodálva. Úgy döntött, éppen ideje témát váltani, mert ez a barátnős-téma valahogy nem volt az ínyére. Ő Gregory Morrison testőre. Ennyi. Nem barát, és még kevésbé barátnő. Erről nem szabad elfeledkeznie. Az ő szakmájában a távolságtartás szakmai követelmény volt. Sajnos ennek a férfinak a társaságában hajlamos volt erről megfeledkezni, de itt az ideje, hogy emlékeztesse magát. 

-Ez nem egy vadászlak. A szobák alapján azt mondanám, itt inkább romantikázni szoktak. Ennyi gyertyám életemben nem volt, mint amennyit a házban találtam, és valami azt súgja, nem áramkimaradás esetére halmozta fel őket a házigazda. Amúgy elég tűzveszélyes, mint ahogy a kandalló is – bökött villájával a lobogó lángok felé, melyeknek vibráló vöröses fénye a férfi arcán játszadozott.

-Magától távol áll a romantika. – állapította meg a férfi, és a pohara után nyúlt, miközben arra gondolt, hogy valóban romantikus hangulatot akart-e kelteni a kandalló begyújtásával, vagy csak egész egyszerűen illett a hely hangulatához?

-Azt hiszem, igaza van. – mondta Jillian felállva, miközben arra gondolt, egy újabb hazugsággal több, már nem is számít. Kifejezetten élvezte a hangulatot, amit ez a ház árasztott, és ha őszinte akar lenni, reménykedett benne, hogy a férfi nem véletlenül varázsolt köréjük ilyen meghitt hangulatot. Fogalma sem volt róla, hogyan reagálna, ha Greg Morrison arra ragadtatná magát, hogy a poharát letéve, magához húzza és megcsókolja, de a szíve mélyén szívesen tett volna egy kísérletet. 

Gregory szólásra nyitotta a száját, de már sosem tudta meg, mit akart mondani, mert ebben a pillanatban berobbant a mosogató fölötti üvegablak, és Jill a karjához kapva összeesett.

-Eltalálták? – rettent meg a férfi, miközben a kanapé fedezékében a lányhoz surrant.

-Nem vészes, átment a golyó ... maradjon ott, ahol van – nyögte a lány, de Gregory nem törődött vele. Sajnálkozva grimaszolt, ahogy a lány feljajdult, amikor a hóna alá nyúlt, de a biztonságot tekintette elsődlegesnek és minden óvatoskodás nélkül behúzta őt a fedezék mögé. Közben lerántotta a kisasztalról az ott heverő konyharuhát, aztán csíkokra tépte és hevenyészve bekötötte vele a lány karját.

-Nagyon vérzik.

-Nem baj. Engedje ki Gordiet! – utasította Jillian halkan.

-Dehogy engedem! – tiltakozott a férfi. –Még lelövi az az őrült. Inkább segítséget hívok. Hol a mobilja?

-Kint a kocsiban. Ha még emlékszik, azt használtuk GPS-ként. – sóhajtott Jillian.

-Basszus, az enyém meg teljesen lemerült és csak éjszakára akartam töltőre tenni, feltéve, ha a csomagomban megtalálom a töltőt. – nyögött fel Greg. –Akkor nincs kapcsolatunk a külvilággal, nem tudok segítséget hívni, remek...

-Mit gondol, mennyi ideig tartana, amíg ideérnek? – grimaszolt a lány. –Magunkra vagyunk utalva. Engedje ki Gordiet! – ismételte meg egyre gyengülő hangon a lány. Vajon sokkot kapott ?– nézte a férfi az átvérzett kötést. Ő maga nem állt ettől messze. Jillian profi, nyilván nem a vér látványától gyengült el, de az a nyomorult vérfolt a karján ijesztően nagyra nőtt. Gordiera nézett, aki merev pofával ,magasra húzott fülekkel figyelte az ajtót, orra megállás nélkül gyűjtötte az információkat, amiket senki más nem értett, csak ő, de jelen pillanatban talán ez volt az egyetlen lehetőségük. 

Gregory az ajtóhoz kúszott és résnyire nyitotta, a kutya pedig egy felhúzott íj robbanékonyságával rontott ki rajta. Nem dörrent lövés. Gregory a résen kilesve próbálta felmérni a terepet, de a a közvetlen közelben álló fákon kívül nem sokat látott. Gordie hangtalanul rohant valahol az éjszakában, a dörrenéssel felzavart madarak zajongtak a sötétben. Mindez azonban az ő számára semmilyen információval nem szolgált. Csak abban bízhatott, hogy Gordie megtalálja a merénylőt és megfutamítja. Becsukta az ajtót és visszakúszott a lány mellé, aki látszólag élettelenül feküdt. Ijesztő volt a látvány, csak abból próbált erőt meríteni, hogy azok a puha mellek, amelyeket észrevétlenül már megcsodált a tóparti kavicsdobáláskor, most lassan, de észrevehetően emelkedtek-süllyedtek.

Odakintről továbbra sem hallott kutyaugatást, Jill mozdulatlan volt, ezért úgy döntött, ideje, hogy valami védelmi eszközről gondoskodjon. Pisztolya nem volt, Normann puskái gondosan elzárva lógtak a fegyverszekrényben az emeleten, úgyhogy a konyhapulton álló késtartót nézte ki magának. Egy golyó ellen ugyan édeskevés, de valaha egész eredményes volt a vidámparkban a késdobálásban.

Tanácstalan volt, mert bár játszott már hasonló szerepet, de a valóság ijesztően más volt, mint a forgatókönyv. Fogalma sem volt, mi legyen a következő lépés, csak a lány hevenyészett kötése vonzotta a szemét. Vajon az eltelt percben tovább nőtt az a rohadt vérfolt? Borzasztó lett volna, ha miatta, a késlekedése miatt Jill esetleg elvesztené a karját. Senki nem tudja, hogy ide jöttek, csak Normannt hívta fel, hogy kibérelhetné-e tőle a házat. De még neki sem mondta el, hogy kivel és miért jönne ide. Még Kelvinnek sem mondta meg, hogy hova mentek, csak annyit, hogy elutaznak. Kelvin azonban ismerte őt annyira, hogy azonnal tudja, Normann hegyi házában. Normann nem volt ugyan szószátyár pasi, de Kelvint ő is jól ismerte és megbízott benne. Ha az ügynöke aggódik érte, meg fogja neki mondani, hogy pontosan hol találja őt. De vajon Kelvin aggódik-e? Ha ma még nem is, de holnap egész biztosan megpróbálja utolérni telefonon. Normannek nyilván eszébe sem jut megzavarni itt a háznál, amióta egyszer hívatlanul beállított és pucér valaggal találta a nappali közepén egy bögyös szőke színésznővel.

Az ezer dolláros kérdés azonban most az, vajon a támadó hogy talált rájuk? És ki ő? Jillian ellőtt tökű bűnözője? Vagy a saját halálangyala? – Ölébe vette Jillian sápadt arcát és megcirógatta, észre sem véve, hogy véres ujjával vörös csíkot húz a lány arcára, mint egy indián a harc előtt. Biztos volt benne, hogy Jill ártatlan áldozat, az ő elmebeteg fenyegetője vadászik rájuk. Mindegy, hogy találta meg őket, de ezt az aranyos lányt találta el a neki szánt golyó. Olyan lelkiismeret furdalást érzett, amilyet talán még sosem. Fogalma sem volt róla, hogy egy másik bosszúszomjas háborodott elme célkeresztjébe kerültek, aki mindkettőjüket célba vette. Az a nyomorult seb még mindig vérzett. Nem létezik, hogy egy golyó, ami átment a lány karján elvegye tőle örökre még a reményt is, hogy egyszer újra nevetni lássa!

*

Armando Ramirez dühösen rohant a sötétben, háta mögött hallotta a vékony ágak roppanását, ahogy az a világos színű kutya követte őt. Kísérteties volt, hogy a saját lihegését hangosabbnak hallotta, mint az állatét, mintha az az erdő szerves része lett volna és elrejtette volna a mindenünnen motozó nesz, míg őt magát odalökte az éjszaka árnyainak. Biztos volt benne, hogy nem sikerült kinyírnia a nőt, mert akkor a pasija nem próbálta volna fedezékbe húzni. Különben is, a fejére célzott, mert az ilyen rendőrmacák mindig golyóálló mellényt viselnek a blúzuk alatt és biztosra akart menni. De megremegett a keze, ahogy nem is olyan messziről egy kocsi hangját hallotta. Elkapkodta, nincs ezen mit szépíteni. Egyelőre a menekülést választotta, már csak azért is, mert a szőke árnyék kitartóan követte. Pedig vissza fog jönni és akkor első dolga lesz ezt az átkot lelőni. Utána a nő pasiját fogja elintézni. Kíváncsi volt, ha majd neki sem lesznek golyói, akkor is kell-e majd ennek a ringyónak. Igen, ez lesz a tökéletes bosszú – színezgette magában a képet. ...A korábban hallott kocsi fényszórói feltűntek tőle jobbra és csikorgó fékkel éppen megállt. Egy férfi szállt ki belőle, nem törődve az égve hagyott lámpákkal és a ház felé rohant. Ki a franc vagy te? – gondolta zavarodottan Armando, aztán hirtelen ötlettel a kocsi felé iramodott, amely jóval közelebb volt, mint a sajátja. Nyomában az erdő szellemével, aki talán hamarabb tudta, mint ő maga, hogy az az autó jelentheti pillanatnyilag a menekülését.

Jillian Howard barátja egy nagyképű barom, aki meg is érdemli, hogy a nője ebben a kies erdei házban szarvazza fel. Pedig az ipse valami nagymenő ügyész, közben annyi esze sincs, mint egy bolhának – csúfolódott, ahogy közeledett a kocsihoz, amely kitartóan csilingelt a sötétben, amiért gazdája nyitva hagyta az ajtót. A szófosó alakban fel sem merült, hogy a telefon másik végén beszélő alak akár hazudhat is. Azonnal elhitte, hogy a nő főnökével beszél és még azt is kidumálta, hogy annál a Morrison nevű színésznél van még mindig. Ennyi elég is volt kiindulási pontnak. Az interneten egy mozdulat volt megtudni a főbb információkat a fickóról, többek között az ügynöksége elérhetőségét. Lopott egy kocsit, aztán felhívta a színész ügynökét és kiokosodva a Wikipedián talált információkból, családi okokra hivatkozva aggodalmaskodva kereste, mondván, Morrison a telefonját nem veszi fel. Az ügynök belesétált a jól kitalált csapdába. Néhány perc múlva kocsiba ült és megindult a hegyek felé. Armando egy darabig követte. A benzinkútnál, ahol a fickó megállt tankolni, szöget nyomott a kerekébe, így nyert egy kis előnyt, aztán elhúzott mellette és rövidesen meg is találta a benzinkutastól kapott információ alapján az erdei házat.

*

Kelvin már bánta, hogy nem erőltette tovább a terepjárót a keskeny erdei ösvényen. Valahol véletlenül lekanyarodott az erdei útról és a sötétben nem merte megkockáztatni, hogy fennakad egy rönkön vagy kiveri a fényszórókat. Most viszont ő botladozott a sötétben a ház felé torkában zakatoló szívvel. A reggelt azzal kezdte, hogy Normann Harristól megtudja a ház pontos címét. Már éppen indulni akart Gregory után a ma reggel kapott remek hírrel, amikor valaki még a férfi családjából is felhívta, úgyhogy egy percet sem késlekedett tovább. A rendőrség elkapta az őrült zaklatót. Kétségkívül ő írta azokat a leveleket. Teljesen zavart volt, úgyhogy egyelőre az okokat még nem sikerült kideríteniük, talán soha nem is sikerül, mert a vallomásában az antikrisztustól a pokol angyalain át a démonikus befolyásig sok mindent sorra vett Gregoryval kapcsolatban. Azóta már orvosi felügyelet alatt, keményen begyógyszerezve tűnt el egy gondosan őrzött intézet falai mögött. Ideje volt hát megszabadítania Gregoryt a feszültségtől. 

Most meg arra ért ide, hogy még a motor hangját is túlharsogva egy fegyver dörren és üvegszilánkok záporoznak. Mi a franc ez? Még egy merénylő? Netán a másik társa, akiről senki sem tudott? A lövöldözőt nem látta a bokrok között, csak azt, hogy egy aranyszínű villanás ront ki az ajtón, nyilván Jillian kutyája. A testőr vajon mi a fenét csinálhat? Jézusom, csak nem találták el Greget? – szorult össze a szíve az aggodalomtól. A kutya, mint valami bosszúálló démon rohant a bozótosban, őrá ügyet sem vetve, csak a célját érezve maga előtt. Nem sokkal később Kelvin a saját kocsijának hangját ismerte fel, ahogy kipörgő kerekkel tolat kifelé azon az ösvényen, amelyre rátévedt. Lehunyt szemmel átkozta magát, amiért még a kulcsot is benne hagyta. A fene se számított az erdő közepén egy autótolvajra. Már éppen összeszedte a bátorságát, hogy szembesüljön a házban történtekkel, amikor kivágódott az ajtó és Greg rontott ki rajta. Észre sem vette őt, de hamarosan a fészerből egy quad hátán tört elő és eltűnt az úton.

Kelvin érezte ahogy a hátán feláll a szőr a félelemtől, de összeszedte minden bátorságát és belépett a házba. A kanapénak döntött háttal Jillian Howardot találta, aki egy pisztolyt fogott rá. A lány idegesen szusszantva leengedte le a pisztolyt. Jól láthatóan ez a néhány másodperces koncentrálás is kivette minden erejét. Karja merő vér volt és Kelvin kissé háborgó gyomorral, de azonnal intézkedni kezdett. Miközben újrakötötte a lány sebét, szorító kötést téve rá, közösen átkozták Gregoryt, aki a biztonságával nem törődve, elszabadult ágyúgolyóként robogott az éjszakai erdőn keresztül egy őrült nyomában. 

Armando észrevette a quad ugrándozó fényét a fák között, és ez a figyelmetlenség végzetes volt, mert nem vette észre az úton keresztben heverő vastag faágat. A kocsi a magasba emelkedett és ő elvesztette az uralmát felette. A hajtűkanyar pedig túlságosan közel volt, már nem tudott korrigálni. Tágra nyílt szemmel meredt az előtte sötétlő semmibe, ahogy lábai alatt a pedálok már nem reagáltak semmire. Még hallotta az útmenti korlát reccsenését, aztán már csak a nyitott ablakon át süvítő levegő sikított a fülébe. Nem tudta, hogy ez a hang az övé, csak várta rettegve a becsapódást.

Greg remegve állt az út szélén és a völgyből felcsapó lángokat nézte megdermedve. Micsoda rettenetes halál! Akár ő is heverhetne ott összezúzott testtel. Igaz, akár a faházban is holtan. Ahol egyedül hagyta a lányt, pedig valami gyanús alak is ólálkodott a közelben, alighanem annak a kocsija ég most odalent meggyújtva a környező bokrokat. 

Ki lehetett a támadójuk? Kire vadászott? Ő írta volna a fenyegető leveleket? Vagy Jill töketlen ismerőse volt? Egyáltalán, hogyan találtak rájuk? És ki az a másik, aki éppen akkor ért oda, amikor ő vakon a dühtől követni kezdte a lövöldözőt?

Vett egy mély levegőt és visszakanyarodott a ház felé. Odabent fényárban úszott a nappali és az első, amit meglátott, Jill volt, ahogy a kanapén kényelembe helyezve feküdt. Ép keze lelógott és Gordie nyalogatta kitartóan. A kép idilli lett volna, ha a karján nem vöröslött volna ijesztően a kötés. Mellette Kelvin rótta fel-alá a métereket, idegesen sürgetve a mentőket és a rendőrséget. Amikor észrevették, a lány arcát hihetetlen megkönnyebbülés öntötte el, Kelvin pedig gyorsan befejezte a beszélgetést és kinyomta a telefont. 

Greg mesélte el elsőként, mi történt odakint. Aztán Kelvin beszámolója következett. Greg nem is igazán örült ügynöke lelkes beszámolójának, miszerint biztonságban van az élete. Az egyik őrült rács mögött van, az a másik, aki ezek szerint Jillre utazott, a völgyben elszenesedő kocsiban égett halálra, de olyan sok más idióta él a világban. Hihetik-e egyáltalán bármikor, hogy biztonságban vannak? A történtek ellenére is túlságosan jó volt a Jill-el töltött idő, és most hirtelen vége szakad... az este történései közül talán ezt volt a legnehezebb feldolgoznia. 

Hamarosan – teljesen feleslegesen – szirénák verték fel az éjszaka kísérteties csendjét és villogó fények törték össze a házat körülvevő sötétséget. A rendőrök rögzítették a nyomokat, felvették a jegyzőkönyveket, miközben a mentősök végre szakszerűen ellátták Jillian sebét és bekötöttek neki egy infúziót. Gregory mogorván nézte, ahogy betették a mentőautóba és az időközben előkerült Neil O’Grady bemászott mellé, hogy aggodalmaskodva paskolja a lány bekötözött kezét. Nem érzett felszabadulást. Hiányzott neki a lány, még rengeteg mondanivalója lett volna neki. És igen, hiányzott neki az a mafla kutya is, aki talán az életüket mentette meg azzal, hogy üldözőbe vette a támadójukat. Amikor végre mindenki útnak indult, Kelvin a karja után nyúlt és valósággal felébresztette.

-Menjünk haza! Azt hiszem, kénytelen leszek szívességet kérni tőled, az én kocsim ugyanis a rendőrök szerint teljesen megsemmisült.

*

Jill felkötött karral nézte, ahogy Neil tüsténkedik körülötte. Hálát érzett, de csak mint egy húg, és sokkal inkább érezte kényelmetlennek a gondoskodását. Fogalma sem volt róla, mikor, melyik nap, minek a hatására, de tény, hogy elmúltak belőle azok az érzések, amelyek férfiként és nőként kötötték össze őket az eltelt években. Amikor Neil elpakolta a hozatott vacsora maradványait, elkapta a lány pillantását, ahogy elgondolkozva őt nézi. Kitöltött két pohár bort és az egyiket Jill felé kínálta:

-Ihatsz egy kis vöröset?

-Miért is ne? Talán a fájdalomcsillapító is jobban hat majd – sóhajtott Jill, ahogy fájdalomtól lüktető karjára nézett. Igazából abban reménykedett, hogy a bátorsága kitart, amíg a mondandója végére ér. Vett egy nagy levegőt és beszélni kezdett. Bocsánatot kért, magyarázkodott, mentegette Neilt, de végül csak kibökte, ennyi volt. A férfi mintha meg sem lepődött volna, érzelemmentesen fordult felé és a nő szemébe nézve megkérdezte:

-Összejöttél Morrisonnal?

-Micsoda? Nem! Neki ehhez semmi köze! – tiltakozott Jillian. –Nem tett és nem mondott semmit, ami miatt erre a következtetésre jutottam, egyszerűen csak elfáradt ez az egész. Az utóbbi időben kevés időnk volt egymásra, és ez részben az én hibám is volt. Nem ápoltuk a kapcsolatunkat, mindenre volt időnk, csak egymásra nem. Nem beszéltünk a gondjainkról, mert azt a kevés időt nem akartuk ezzel terhelni, de ez is rossz volt, hogy magunkban rágtuk a gondolatainkat. Annyit történt, hogy kihűlt, elfáradt, amit valaha egymás iránt éreztünk. Hálás vagyok neked az aggódásodért és gondoskodásodért, de nem szeretlek már szerelemmel. ...Olyan, mintha a bátyám lennél. – tette hozzá végül, hogy valamivel enyhítse a monológja keménységét.

-Hát, ez is valami ... – morgott Neil, kezében forgatva a poharat, aminek a tartalma – ebben egész biztos volt – kevés lesz ahhoz, hogy a sokkot feledtesse vele. Vak volt, hogy nem vette észre a jeleket, ahogyan eltávolodtak egymástól az eltelt időben. –Pedig elhatároztam, ha vége ennek a munkának, akkor megkérdezlek...

-Ne mondd ki! – tette az ujját a férfi szájára Jill. –Tartogasd ezt annak a nőnek, aki megérdemli!

-Boldogulsz? – kérdezte váratlanul a férfi. Hirtelen semmire sem vágyott jobban, mint magára maradni a gondolataival és egy nagy pohár, vagy inkább üveg,  kemény itallal.

-Persze. – nézett rá bűntudatosan a lány. Fásultan követte a tekintetével, ahogy Neil kapkodva pakolászni kezd és hamarosan három teli bőrönd sorakozott az ajtó mellett. A férfi óvatosan megölelte Jillt és homlokon csókolta, ahogy ez egy bátyhoz illik, aztán kilépett az ajtón. Mindketten tudták, örökre. 

Másnap reggel Jill a virrasztással töltött éjszaka után taxit hívott és Gordieval együtt Gregoryhoz vitette magát.

-Neked nem kéne még kórházban lenned? – kérdezte tőle a férfi, ahogy ajtót nyitott.

-Felesleges, a seb gyógyul, csak pihentetnem kell.  – toporgott a lány, nem tudva, hogy hozza szóba az otthon történteket és mindazt, ami éjszaka nem hagyta nyugodni.

-Neil felhívott ...még az éjjel. – szólalt meg Greg csendesen.

-Neil? – kerekedett el Jillian szeme. Még belegondolni sem mert, miket  vághatott csalódottságában Greg fejéhez az exe.

-Ja. Azt mondta, elmehetnék hozzád a kutyáért, mert mostanában nem szerencsés, ha megerőlteted a karod, és az a legkevesebb, ha segítek neked, ha már lenyúltalak tőle.

-Ezt mondta? – képedt el a lány. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy megkeresi Neilt és kinyírja, aztán a szavakat kereste, amikkel megmagyarázhatná Gregnek, hogy ... mit is? Hogy Neil előtt ennyire nyilvánvaló volt, hogy az érzései Gregory Morrison miatt változtak meg?

-Megkérdezte, hogy van-e köztünk valami. – folytatta Gregory elszántan. –Megmondtam neki, hogy nincs, nem volt, de mindent megadnék érte, hogy legyen – ismerte be végül az éjjel megszületett legfrissebb döntését. 

Gordie úgy ült kettőjük között, mint egy teniszmeccs döntőbírója, feje folyamatosan járt közöttük, követve az éppen beszélőt, de ez volt az a pont, ahol mintha megértette volna, hogy a dolgok végre nyugvópontra kerülnek, lefeküdt és arany fejét a mellső lábaira fektetve behunyta a szemét. A kétlábúak óvatosan átlépték és kézenfogva kivonultak a kertbe, hogy a medence partján sorakozó nyugágyak egyikére telepedjenek.

Gregory magához húzta a lányt, ügyelve a sérült kézre, amelyet a mellkasára fektetett.

-Zűrös pali vagyok.  Imádom a munkám, de emiatt rengeteget utazom, állandóan fotósok nyaggatnak, hülyeségeket írnak rólam ... és néha nekem is – húzta el a száját. -Testőrre lenne szükségem. Főállásban. Aki hisz nekem, bármit írjanak rólam a lapok, mert ismer és bízik bennem.  –foglalta össze, mit tud kínálni egy kapcsolatban.

-Zűrös nő vagyok... sokat vagyok távol, néha idegen férfiakkal jelenek meg és nem szabad a szemednek hinned, csak annak, amit mondok. Ha tudsz bízni bennem, lehet esélyünk, ha féltékeny típus vagy, esélytelen a dolog. És amíg csak élek, kutyát akarok tartani, akkor is, ha tüsszögni fogsz tőle, mert nem akarod szedni rendesen a gyógyszeredet. De cserébe, ha együtt vagyunk, vigyázunk rád mindketten. – válaszolta Jillian a férfi szavaira.

-Oké, az állás a tiéd ... a tietek – tette hozzá Greg, ahogy Gordie éppen odaballagott hozzájuk és mancsát az összefűzött kezükre emelte, mint aki részt kér magának az éppen csúcsra tartó érzelmi hullámvasúton. Greg óvatosan lefejtette Jill sérült kezéről a puha mancsot, és kissé szemrehányóan szólt oda az ebnek:

-Fekszik! – Gordie beletörődően engedelmeskedett. Greg vigyorogva nézte, aztán visszafókuszált a nőre, aki rövid idő alatt felforgatta az életét, pedig azért érkezett, hogy nyugalmat biztosítson a számára. Egy csókot nyomott a lány gyűrűsujjára, amire hamarosan valami csillogó kis kövecskét szándékozott venni, aztán nem hezitált tovább, magához húzta és megcsókolta. Elvégre az ember nem árt, ha jóban van a testőrével.

VÉGE!