A dublőr - 15. rész

A vacsora előtt koktélokkal a kezükben halkan beszélgettek a meghívottak. Kis csoportokba verődtek a korán érkezők, mintegy véd- és dacszövetséget kötve a később érkezőkkel szemben, akik kivétel nélkül ismert emberek voltak, akik hozzászoktak, hogy érkezésükkel magukra vonják a társaság figyelmét. Julia is szinte a bőrén érezte, ahogy a rengeteg szempár végig pásztázza a testének minden centiméterét, miközben olyan mormogás követte őket, ahogy a tenger ostromolja a partot egy borús éjjelen. Tudta, hogy a beavatkozás eredményességét veszik górcső alá, és bár tisztában volt vele, hogy fizikailag tökéletes Jennát formáltak belőle, azért próbált tartásában is azonosulni a színésznővel. Egyszerre volt idegesítő és izgató érzés. Adam karjába kapaszkodott, ahogy a lépcsőkön fellépdelve a házigazda, a Nagy Ember elé járulhattak. A kormányzó ritka ellenszenves ember volt. Már a televízióból is így látta korábban, de élőben egy csúszómászóval vetekedett. Műfogsorának műmosolya valósággal vérfagyasztó volt, a kézfogása után pedig legszívesebben beletörölte volna a ruhájába a kezét, ehelyett azonban egy tökéletes mosolyt varázsolt az arcára. Kicsit epésen állapította meg, hogy lám, a színészkedés tőle sem áll távol. 

Adam elbűvölő volt, mint mindig, a kormányzó felesége pedig épp csak el nem csöppent, ahogy a férfi a kezét két tenyere közé fogva, kissé bizalmasan megdicsérte a külsejét és a házát. Tőle ezt várták el, és remekül helytállt. Julia viszont szívesen lefejtette volna az asszonyról, mert úgy érezte a kormányzó felesége őt rövidítette meg ezzel a bizalmas gesztussal. A vendégek gyors egymás utánban mutatkoztak be a vendéglátónak; aki már sorra került, elvegyülhetett a hatalmas, kicsit túldíszített teremben, ahol a vacsorát lebonyolították. Ismert és ismeretlen emberek köszöntek oda, néhány arc, amelyről még ő is tudta, hogy valamennyire a film világához tartoztak. Nem volt meglepő, hogy a kormányzó kiemelt figyelmet szentelt nekik, hiszen az állam elsősorban a mozinak köszönhette a hírnevét. Néhány olyan ember fogott kezet velük, akiket hétköznapi halandók nem – így ő sem – ismerhettek, de még Adam is elfogódottan rázta meg baráti jobbjukat. 

Julia egész nap nem evett és már jóformán szédelgett az éhségtől és a benne fortyogó feszültségtől. Már-már nevetségesnek érezte magát, ahogy Adam szoros közelségében próbálta átvészelni az emberek kíváncsi tekintetének kereszttüzét. Jenna Langdon neve és a vele történtek bejárták a sajtót és a médiákat, így aztán érthető volt az érdeklődés, ami a felbukkanását kísérte, főleg azok után, hogy az újságok részletesen ecsetelték, micsoda plasztikai sebészi bravúrra volt szükség, hogy visszakaphassa a valamikori külsejét. Istenem, ha tudnák! – sóhajtott a nő. A sok pillantás között volt egy, ami már-már lyukat égetett a hátába. Egy férfi figyelte őt, ebben biztos volt, mégsem mert az illető felé fordulni. Talán egy másik kellemetlen ismerős, netán egy exszerető? – gondolt kissé epésen Jennára, aztán, hogy elterelje a figyelmét, a közeledő pincér tálcájáról lekapott egy apró vendégváró falatkát. Épp csak lenyelte, amikor Adam egy másik tálcáról egy gyanús kis miniszendvicset emelt le és gondoskodón a szájához tartotta. 

- A kedvenced – mondta, és Juliának már nem volt ideje tiltakozni. Jaj, csak ezt ne! A kagylós falatka az undortól megakadt a torkán. Fuldoklott, biztos volt benne, hogy kínlódása könnyeitől a gondosan felvitt szemfesték is szomorú bohóccá változtatja az arcát, ráadásul pedig ott volt mellette Adam, aki aggodalmasan orvosért kiáltott, miközben a hátát püfölte, nem is sejtve, hogy ezzel úgysem segíthet rajta. Egy magas férfi termett mellette, aki tétovázás nélkül ölelte át hátulról és a Heimlich-féle fogást alkalmazva jószerivel az életét mentette meg. Orvosként is elismeréssel adózott a magabiztos fellépésnek már az első korty levegőtől kitisztult aggyal. Hasában még érezte az ökölbe szorított, egymásba kapaszkodó kezek nyomását, ahogy többször hirtelen felnyomják a gyomrát, kiszorítva tüdejéből a levegőt, mely maga előtt tolva megszabadította az undorító kis falattól. Világ életében a hideg rázta a kagylónak még a látványára is, nemhogy a szájában érezze. Belekapaszkodott a kezekbe, amelyek még mindig tartották és gyengéden lefejtette magáról. Megfordult, hogy köszönetet mondjon ismeretlen megmentőjének, miközben Adam már megkönnyebbülten ölelte magához egy pohár vizet kérve a közelükben bámészkodó pincértől. Dr. Edward Craisnak és Juliának egyszerre akadt el a levegője. A férfi tért magához elsőként.

- Bocsásson meg, hogy így megbámulom! Az ember nem mindennap siethet egy hollywoodi híresség segítségére, és ... tulajdonképpen kísértetiesen hasonlít valakire, akit jól ismertem és nagyon kedveltem, de elvesztettem. Ott volt azon a gépen, amin maga, de nem volt olyan szerencsés. Egy pillanatra olyan volt, mintha őt látnám -  motyogta a férfi szinte maga elé. Adam együttérzően meglapogatta a hátát, aztán hogy elterelje a férfi figyelmét a gyászáról, hálálkodni kezdett. A társaság körülöttük élénk figyelemmel kísérte a történteket. Egyedül csak Julia állt ott, mint akit villámcsapás ért.

Edward itt? A sors fura és szeszélyes játéka. Valahol egy asszisztens hogy is tudta pont kettőjüket megjelölni egy élénk színű filccel ebben a hatalmas városban? Őszintén hálás volt a szakszerű közbeavatkozásáért, bár pillanatnyilag úgy érezte, mindenki jobban járt volna, ha a holnapi újságok olyan banális főcímmel jelentek volna meg, hogy: Jenna Langdon túlélte a repülőszerencsétlenséget és megfulladt egy kagylós party-falatkától. Ráadásul most volt kénytelen szembesülni azzal is, hogy a férfi komoly érzelmekkel viseltetett iránta, amit annak idején ezek szerint észre sem vett. Biztos volt benne, hogy Edward felismerte. Az a lelke mélyéig hatoló pillantás, ahogy a szemébe nézett... Ott volt benne minden, a felismerés és értetlen zavarodottság. Aztán, ahogy Edward Adamra nézett, a néma ítélet is. Julia szinte hallotta a szavakat, ahogy megvetően a szemére veti, hogy egy csinos, gazdag és ismert arc képes volt kifordítani önmagából és becstelenségre vetemedett, hogy megszerezhesse. Aztán megrázta magát, amikor rájött, hogy a férfi kíváncsian, de inkább fájdalommal, mint haraggal szemléli. Csak saját elszabadult fantáziája tréfálta meg, a lelkiismerete lázongott és ezt vetítette ki volt főnökére. Halványan, bánatos együttérzéssel elmosolyodott és annyit mondott:

-Őszintén sajnálom! Az a hely maga volt a pokol. Aki túlélte, az sem maradt az az ember, aki korábban volt. Tudom – suttogta, és próbálta nem félremagyarázni a férfi szemében megvillanó fényt, ami akár a rejtett utalás megértése is lehetett. Mohón kortyolt bele a pohár vízbe, amit Adam tartott éppen eléje és remélte, hogy ő nem hallotta az előbbi akaratlanul tett beismerést. Nem itt és nem most akarta tisztázni ezt az egész hajmeresztő helyzetet, amibe jórészt az ő döntése révén keveredtek. Egy gyöngéd mozdulattal megsimította Adam aggodalmat tükröző arcát.

- Köszönöm! Ne félj, nem olyan könnyű engem eltenni láb alól.

- Egy falatka kagylónak mindenesetre majdnem sikerült. – ráncolta a homlokát a férfi. – Eddig azt hittem, ez a kedvenced, de most úgy néztél rá, mintha valami szörnyűséget tuszkolnék a szádba.

Julia figyelmét nem kerülte el, hogy Edward még mindig őket figyeli és egyre inkább elbizonytalanodik. Mint aki az előbb biztos volt benne, hogy kit lát, de mostanra már képtelenségnek tartja már az ötletet is. Ez felbátorította a nőt és Adamba karolva egy puha csókot nyomott az arcára, szinte már hivalkodóan szemléltetve a köztük lévő bizalmas kapcsolatot. 

-Azt hiszem, haza kéne mennünk. – suttogta, és a férfi nem vitatkozott. Az előbb történtek eléggé felzaklatták őt is ahhoz, hogy engedelmesen bólintson. Még egyszer megköszönte az orvosnak a hathatós segítséget, aztán a házigazda felé kormányozta Juliát, hogy megköszönjék a meghívást, kimentsék magukat és angolosan távozzanak. A kocsiban némán, de egymás kezét fogva ültek hazáig. Valami furcsa feszültség nőtt közöttük, ami abban a pillanatban alakult át szexuális energiává, ahogy beléptek az ajtón. Adam magához rántotta a lányt, Julia pedig a karjait a férfi nyaka köré fonta. A férfi lassan vezette, mintha egy dallamra táncolna vele, amit ugyan csak ő hallott, de andalító volt, érzéki. Úgy nézte közben Juliát, mint valami ritka szépséget, amit csak egyszer talál az ember életében. Láthatóan vívódott önmagával, aztán döntött. Ezzel egyidőben nekidőlt a lánynak. Teljes súlyával a falhoz préselte, nem törődve vele, hogy a lány háta mögötti, tengerparti sétányt ábrázoló nagy kép hangos csattanással a földre zuhan. Mint egy lassított felvétel, közelített a szájához, hogy aztán egy vágyakozó férfi mohóságával csókolja, egyszerre támadva nyelvével és kezeivel. Julia levegő után kapott. A csók valósággal fájt fizikailag, de nem jajdult fel, ahogy a férfi ujjai keményen belemartak a bőrébe. Megrészegítette az érzés, hogy Adam Corbin vágyik rá. Ez a szenvedély nem szólhatott senki másnak, csak annak a nőnek, aki itt reszketett a kezei között. Adam már a ruhája cipzárját húzta le sietős, ügyetlen ujjakkal, aztán már csak azt érezte, hogy a finom anyag lesiklik róla. Ott állt jóformán meztelenül, kiszolgáltatottan és vágyakozóan. De a folytatás helyett Adam hátralépett. Julia valósággal fázott a férfi érintése nélkül. A vére még lüktetve rohant az ereiben, idegvégződései sikoltva várták a további érintések édes kínját. A férfi lihegett, zihált, de a szeme már kitisztult. Olyan volt, mint egy tudós a mikroszkópja fölött. Szeme sóváran bejárta a lány idomait, tantaluszi kínokat okozva önmagának, de kitartott. Válaszokat akart és Jenna megígérte neki. Most akarta tudni, mielőtt bármi olyat tesz, ami érdektelenné tehetné a lány szavait. 

- Mit akartál mondani azzal, hogy „értem hazudnál”? – kérdezte szinte haragosan, amiért az előbbi szenvedélyes pillanatokat félbe kellett szakítania. És mert képtelen volt félretolni a kíváncsiságát, hogy a válaszait megkapja.

- Jézusom! Adam! Miért éppen most? – sóhajtott Julia, de a hangja megremegett, mint aki mindjárt sírva fakad.

- Nem tudok addig veled lenni, amíg ez a kérdés ott motoszkál az agyamban. – vallotta be a férfi. Julia lehajolt a ruháért, remegve belebújt és felhúzta a cipzárt.

- Ez bonyolult. – próbálta Julia elodázni a választ.

- Képes vagyok felfogni – tette csípőre a kezét a férfi, és a homlokát ráncolva figyelte, ahogy Julia a nappali felé indul és kecsesen elhelyezkedik a kanapé sarkában.

- Talán neked van igazad és valóban most kell ezt tisztáznunk. Már régen el kellett volna mondanom. Vagy legalább ma, még a vacsora előtt – sóhajtott a lány. Adam gunyorosan felhorkant:

- Ezek szerint nem vette volna el az étvágyamat?

- Nálad sosem lehet tudni, hogy reagálsz – nézett félre a nő. – Azért azt hiszem, jobb lenne, ha  leülnél.

- Olyat mondasz, amitől el találok ájulni? – viccelt kesernyésen a férfi, de azért megindult a szemközti fotel felé.

- Én tudok könnyebben beszélni, ha nem kell ebből a béka-perspektívából elmondanom. – húzta az időt Julia. Nem volt már ideje rendezni a gondolatait. Úgy döntött, a legelején kezdi, annyira az elején, amikor ők ketten még nem is ismerték egymást, de ami segíthet megérteni a férfinak, hogy min is ment keresztül az elmúlt hónapokban, mi vezetett el egészen a mai napig... Megköszörülte a torkát és halkan, hogy Adamnak minden figyelmére szüksége volt, hogy hallja és értse a szavait, beszélni kezdett. 

- Azon a repülőn, ami Philadelphia felé tartott, volt egy nő, egy orvos, aki Jenna mellett ült. Egy konferenciára utazott és fogalma sem volt róla, hogy hamarosan az egész élete megváltozik. Egyszerű nő volt, egyszerű álmokkal, hétköznapi problémákkal. Sikeres a maga szakmájában, szerencsétlen a magánéletében. A jegyzeteit olvasgatta, amikor az útitársa beszélgetést kezdeményezett vele. Felismerte, hogy  népszerű színésznő, de nem sokat tudott róla. ...  Jenna egész úton a gondolataiba temetkezve ült, és nem sokkal a leszállás előtt elegyedett beszélgetésbe vele. Ismeretlenül is kitárulkozó volt. Büszkén mesélte, hogy menyasszony. Mutatta a jegygyűrűjét, lehúzta az ujjáról, hogy a másik nő – aki megdicsérte, milyen szép darab - felpróbálhassa. Cserébe elkérte a nő nyakláncát, mert nagyon megtetszett neki. Egy régi családi ereklye volt, ezüst férfi zsebóra, annak a nőnek a nagyapjáé. Jenna azt mondta, ilyet szeretne venni a vőlegényének karácsonyra, mert az illető olyan szentimentális, hogy biztosan örülne neki. Aztán a másodperc tört része alatt elszabadult a pokol. Jenna nem kötötte még be a biztonsági övét, ezért semmi sem védte abban az őrült hánykolódásban. Amikor a zuhanás után végre megszűnt minden mozgás, egy tűzgolyó felrobbantotta a gép törzsét. Jenna akkor már nem élt. A nő pedig, ujján Jenna gyűrűjével ott haldoklott valahol az égő pokol tornácán.

Beszéd közben képtelen volt Adamra nézni. Csak beszélt maga elé, mint valami katatón állapotban lévő elmeháborodott. Nem tudta önmagát néven nevezni, mert ő most már nem volt Julia. És mivel éppen most mesélte el, hogy Jenna meghalt, nem lehetett Jenna sem. Egy senki volt. Aki annak a férfinak az ítéletére várt, aki hitetlenkedve meredt maga elé, és akinek arcán ezernyi érzelem suhant át. A száját hol kinyitotta, hol becsukta, de hang egyelőre még nem bukott ki rajta. Julia úgy döntött, folytatja a történetet, kibeszéli magából végre azoknak az első gyötrelmes napoknak az emlékét, amelyek éjszakákon át kísértették a rémálmaiban.

-Amikor az a másik nő magához tért, tisztán emlékezett rá, hogy kicsoda. Tudta, hogy mi történt vele. És rettegett. Rettegett, mert égő fájdalom volt minden lélegzetvétele, minden moccanása, a puszta létezése. Minden orvosi tudása ellenére fogalma sem volt róla, ép ember lehet-e még belőle valaha. Gondos kezek nem hagyták szenvedni, de a kábasága sem tudta feledtetni vele az apokalipszist, amiből megmenekült. És látta maga előtt a csinos színésznőt, aki törött játékbabaként hevert a roncsok között. Nem tudott mozdulni, nem tudott beszélni, semmiféle kommunikációra nem volt képes, és sokkolta, amikor az emberek sorra Jennának szólították. Képtelen volt tiltakozni. Amikor már elég idő telt el, hogy megpróbálkozzon tudatni a világgal, hogy ő nem az, akinek hiszik, akkor is félreértették. Azt hitték, csak a női hiúsága fél a közelgő műtéttől, csak a rémálmai zaklatják fel, pedig az identitását készültek elvenni tőle és ő nem tehetett semmit. És mindvégig ott volt mellette egy férfi, akit nem is ismert, de aki a jelenlétével tartotta benne a lelket, aki ébren tartotta benne az élni akarást, amikor már fel akarta adni. És aki mindvégig azt hitte, a hűtlen kedvesét kapta vissza abban az összeroncsolt testben. Olyan erőt öntött akaratlanul is a sérült nőbe, hogy az hálából képtelen lett volna elvenni tőle a reményt, hogy az élete talán visszatalálhat a régi, elvesztett boldogságához. Ezért aztán akkor is hallgatott, amikor már szólni lett volna képes. Látta a szülei halálhírét a hírekben és tudta, hogy aki a baleset előtt volt, az megszűnt létezni. Nincs családja, nincs arca, nincs neve ... csak egy esélye volt, és azt megragadta. 

Szünetet tartott, várva, hogy Adam reagál az elhangzottakra, de a férfi csak nézett maga elé, mint akihez el sem jutottak az előbbi szavak. Vagy ha igen, akkor az értelmüket nem fogta fel. Legszívesebben rákiáltott volna, hogy: Mondj már valamit!, de tudta, hogy a férfi a folytatásra vár, a magyarázatra, miért csak most mondja el mindezt. Igazából már minden mindegy volt, akár le is meztelenítheti a lelkét és bevallhatja a legtitkosabb gondolatait, érzéseit is – döntötte el. 

-Ahogy teltek a napok, hetek, akaratlanul is tisztán látta, hogy Jenna és a vőlegénye között a baleset előtt valami olyan történt, amivel a nő vérig sértette a férfit. Azt gondolta ... azt hitte, jóvá tudja tenni a másik nő hibáját, ha ... ha úgy tesz, mintha Jenna lenne és megbánta volna a történteket. Könnyű dolga volt, mert a szíve mélyén nem akarta, hogy az a férfi, aki olyan jó volt hozzá életének legsötétebb napjaiban és heteiben, szenvedjen bármiért is. Az a férfi nem érdemelt mást, csak kiengesztelést, és szerelmet, ha arra volt szüksége a boldogsághoz. Ő pedig mindkettőt meg akarta adni neki. 

Adam felől valami hitetlenkedő horkantás hallatszott, de még mindig nem szólt, nem üvöltött, nem pattant föl, hogy ott hagyja őt a nagy vallomásával és kitárja az ajtót, szavak nélkül jelezve, hogy azonnal hagyja el a házat. Reménykedni kezdett, hogy a férfi – bár most még sokkolva van, de – meglátja majd az elképzelhetetlenben a rációt, a törvényszerűséget, az ő tiszta szívű érzéseit. Mindent elmondott, fogalma sem volt már, mit mondhatna még. Az őszinte magyarázatot oda terítette a férfi elé, és most rajta volt a sor, hogy kezdjen valamit az igazsággal. Biztos volt benne, hogy ez legalább annyira nehéz feladat, mint elmondani a valós tényeket. Csendben ült és várt, miközben a lelkiüdvét adta volna egy pohár vízért, de nem mert mozdulni. Nem, amíg nem születik ítélet.

A dublőr - 14. rész

Julia épp a legalsó lépcsőfokra lépett, amikor megszólalt a csengő. Megfordult és az ajtóhoz sietett. Adamról annyit már megjegyzett, hogy képes kétszer is visszajönni valamiért, annyira szétszórtan, kapkodva indul el otthonról, bárhova is tart éppen. A héten egyszer elugrott friss gyümölcsöket vásárolni. Sok mindenre ehhez nem volt szüksége, de a tárcáját speciel itthon hagyta.

- Mit hagytál itt? – tárta ki az ajtót nevetve, de a küszöbön nem Adam Corbin állt. Joel Norton keze előre nyúlt és a nő önkéntelenül is hátralépett. Ő csak az érintés elől lépett el, de a férfi meghívásnak vette a mozdulatot és követte a tágas előtérbe.

- Jézusom! Még szebb vagy, mint voltál! – suttogta a férfi, és a következő pillanatban Julia már a hideg falat érezte a háta mögött, ahogy Joel nekiszorította.

- Fogalmad sincs, mit álltam ki az elmúlt hónapokban. Amikor meghallottam, hogy a géped lezuhant ... majd megőrültem. A kórházban nem lehettem melletted, mert Adam folyton ott lebzselt, hogy az aggódó vőlegényt alakítsa. De most végre visszakaptalak! – simított végig a nő arcán, aki próbált elhúzódni az érintése elől. Megborzongott a fickó mániákus tekintetétől. A férfi talán tényleg szerette Jenna Langdont, de Julia szerint a szeme egészségtelen rajongásról árulkodott. Joel talán észre sem vette a vizsgálódását, csak lelkesen beszélt hozzá tovább: - Gyere, öltözz fel, elviszlek! Sétálunk, megebédelünk valahol és megbeszéljük, hogyan legyen tovább... 

- Állj! Nem megyek veled sehova! – tolta el végre magától Julia a férfit. – Köztünk mindennek vége! Ami történt, óriási hiba volt és én örülök, hogy kaptam egy lehetőséget a jóvátételre. Adammal kibékültünk és vele maradok! – jelentette ki határozottan. Joel meglepően reagált. Egyszerűen kinevette.

- Most még össze vagy zavarodva. Túlságosan régen találkoztunk. Majd meglátjuk, tényleg ezt akarod-e! Amikor csókollak, amikor a kedvedre teszek az ágyban, lesz-e erőd nemet mondani, mikor egyszer már képes voltál mindent felrúgni, és engem akarni...

Julia kétségbeesetten próbálta kituszkolni az ajtón a férfit, aki nyilvánvalóan meg sem hallotta, amit az előbb mondott.

- Menj el! Ne keress többé! – kiabált neki, s végre felrántotta az ajtót, ami előtt most ott állt Adam és éppen Joel csillogó Porschéjét nézte dühösen. A nyíló ajtóra odakapta a tekintetét és szikrázó szemekkel sziszegett:

- Kíváncsi voltam, mennyi idő kell hozzá, hogy idetolja a képét. Már azt hittem a kórházban, hogy letett rólad, de nyilvánvalóan csak arra várt, hogy egyedül hagyjalak.

- Adam! Hidd el, hogy nem én hívtam! Elküldtem. – esdekelt a lány.

- Tudom. Hallottam – ismerte be a férfi és Joelre nézett, aki haragos tekintettel méregette. 

- Csak hálás neked, mert ott voltál vele, de mondd el neki, hogy engem a biztonságiakkal tiltattál el a közeléből – árulkodott a másik férfi sértetten.

- Csodálkoznék, ha ez meglepne. Te csak ártani tudsz neki. – mondta nyugodtan Adam, miközben bement a házba és úgy fordult, hogy Joel kénytelen legyen kilépni az ajtón, hacsak nem akarja, hogy kilökjék. – Tönkretetted a kapcsolatát velem; és ha nem lettél volna, sosem ül fel arra a nyomorult gépre és nem történik vele ez a szörnyűség. – helyezte el a kegyelemdöfést Adam.

- De elhagyott volna. Tudom. – vitatkozott Joel, meg sem hallva a vádat Adam szavaiban. – Erővel magad mellett tarthattad, de ez nem szerelem! – szúrt oda, ahol reményei szerint a vetélytársának a legjobban fájhat. Adam rezzenéstelen arccal nyúlt a kilincsért.

- Nem hazudom azt, hogy örültünk a látogatásodnak. Ne gyere vissza Joel, ne keress minket, kerülj el amennyire csak lehet, mert utoljára voltam veled ilyen barátságos! – mondta kimérten és a lázongó férfi orra előtt határozottan becsukta az ajtót. Bár volt rá esély, hogy a kidobott exszerető az ajtót veri majd, Julia mégis megkönnyebbülten nekidőlt.

- Jó, hogy visszajöttél! Ez egy megszállott. Lehet, hogy egyedül ki se tudtam volna tenni a szűrét. – morogta az orra alatt, miközben fülelt, folytatódik-e Joel ámokfutása. Adam elgondolkozva nézte.

- Elég őszintének hangzott odakint, hogy elküldted. Tényleg nem akarod vele feleleveníteni a régi dolgokat, ugye? – kérdezte csendesen, mire Julia ellökte magát az ajtótól. Odakint felmordult Joel kocsijának motorja, de egyikőjük sem nézett ki, hogy a kerekek alól kipörgő kavicsok mennyire sorozták meg a ház falát. Adamhoz lépett és a zakója reverzébe kapaszkodva a mellére hajtotta a fejét.

- Nem akarok tőle semmit. Ő egy hiba volt, amit igyekszem jóvátenni. – suttogta. Őszinte volt. Jenna hibát követett el, amikor ezzel az őrülttel kezdett, és neki minden vágya az volt, hogy a Jenna által ejtett sebet Adam lelkében begyógyítsa. Még akkor is, ha előbb-utóbb ő maga is ejt egy fájdalmas sebet, de azt a régit minden igyekezetével feledtetni próbálta. 

- Miért jöttél vissza? ... Nem bízol bennem? – kérdezte Julia halkan, mire Adam a szemöldökét ráncolva megrázta a fejét.

- Őszintén szólva eszembe se jutott, hogy idetolhatja a képét. – válaszolt a férfi, gondosan kerülve, hogy a bizalommal kapcsolatban is nyilatkozzon. - Csak elfelejtettem mondani valamit és nem akartam az utolsó pillanatban szólni. Azt hiszem, már így is ezt teszem, de azért pár órád még van elkészülni. Ugyanis két napja érkezett egy meghívás. A kaliforniai kormányzó ad vacsorát és meghívtak engem is, illetve a partneremet. Szerintem eredetileg nem is voltam a listán, valamiért utólag még benyomtak, Rush meg roppant megtisztelőnek érezte, hát bevállalta a nevemben. Két napja ezen vitatkozunk. Bocs, hogy nem jutott eszembe hamarabb szólni, de úgyis annyi rongy lóg a szekrényedben, hogy nem hiszem, hogy gondot okozna kiöltözni. Ez amúgy sem egy díszbemutató, ahol számon tartják, hogy viselted-e már azt a ruhát. Viszonylag egyszerű társaság lesz, nem kell különösebben túlöltözni őket. A hajad úgyis olyan rövid, hogy ehhez aligha kell fodrász; egy kis smink és máris nagyvilági hollywoodi színésznő leszel. Néhány óra mosolygás, egy botrányosan drága és csapnivaló vacsora. Ennyiről van csak szó. 

Julia hallott már ezekről a vacsorákról. A kormányzó – vagy sokkal inkább valamelyik asszisztense – találomra választott ki negyven-ötven embert, még csak nem is feltétlenül hírességeket, akikkel aztán az állam első embere beszélgetett és fotózkodott a vacsora után. A népszerűségét volt hivatva ez a baráti csevegésnek álcázott protokolláris esemény növelni. Julia mindig is azon a véleményen volt, hogy az erre szánt pénzt inkább adományozták volna valami jótékonysági célra, de igazság szerint kíváncsi is volt, hogy zajlik egy ilyen esemény a valóságban. Tétovázását látva Adam megfogta a kezét és bátorítóan megszorította.

-Nekem mindenképpen el kell mennem, neked pedig tökéletes alkalom lenne a visszatérésre. Hidd el, megerősítené az önbizalmad, ha látnád a sok elismerő tekintetet! Gyönyörű vagy Jenna, és én szívesen büszkélkednék a szépséges kedvesemmel.

Julia ellágyult a kedves szavaktól, és a kezdeti ösztönös ellenkezést heves vágyakozás váltotta fel. Még ezt az estét hadd élje meg Jennaként! Egyetlen este, amin Hamupipőkeként venne részt. Másnap hajnalra úgyis kiderül, hogy az üvegcipellő nem illik a lábára és a herceg csalódottan áll majd odébb az igazi kedvesét keresve.

- Oké, meggyőztél! – mosolygott rá Adamra. – Veled megyek, ha megígéred, hogy nem hagysz magamra, és ha úgy érzem, már sok, akkor eljövünk.

- Rendben, ez korrekt alku. – bólintott a férfi. – Készülődj nyugodtan, a kocsi úgyis csak este nyolcra jön értünk. Én meg rohanok, mert már alaposan el fogok késni a találkozóról. – perdült ki az ajtón, és Julia ma már másodszor dőlt neki a bezáródó tölgyfának. De most álmodozva idézte az eszébe a Jenna szekrényében látott elegáns ruhákat. A sötétkék mindig is jól állt neki, és volt köztük egy, amiben szinte önmagát adhatja.

*

A ruha már kiterítve hevert az ágyon, a fürdőszobából halkan dudorászva jött elő. Adam már felöltözött, csak az utolsó simítások voltak hátra, mint a nyakkendő megkötése, egy cipő, de a telefonjával a kezében éppen hevesen gesztikulálva magyarázott valamit. Julia nevetve nézte, ahogy a férfi oda sem figyelve, hanyagul a fehérneműs komód tetejére teszi a csillogó fekete cipőt, aztán gondosan bezselézett hajába túr, elnyom egy káromkodást az orra, alatt, aztán játékosan a lányt borító fürdőlepedőbe törli a kezét. Végül kiment a szobából és Julia megkönnyebbülve gondolt rá, hogy óhatatlanul is szívességet tett neki. Még mindig szégyenlős volt a férfi közelében. Nem tudott természetesen viselkedni, ha nem borította legalább két réteg ruha. 

A délutáni készülődés közben a fésülködőasztalka fiókjában rábukkant Jenna Langdon naplójára. Mintha kincsre lelt volna, annyira megörült neki, hiszen abban bízott, néhány elejtett szó majd eligazítja Jenna életében. Nem tudta, hogy Adam olvasta-e a nő elővigyázatlanul belerótt sorait, de ha igen, akkor kétsége sem lehetett róla, hányszor és hol csalta meg hűtlen kedvese. Először félre is dobta, szégyellve, hogy valakinek a legintimebb ügyeibe üti az orrát, de aztán győzött a kíváncsisága és  újra belelapozott, a regiszterben szereplő neveket, telefonszámokat, címeket böngészte. Mennyi titkos adat, szúrt bele a felismerés. Egy újságíró alighanem vagyonokat fizetne érte, de természetesen esze ágában sem volt pénzzé tenni őket. A nevek többségét arcokhoz tudta kötni. Arcokhoz, amelyeket a mozivászonról ismert. Furcsa érzés volt. Benne voltak a nő forgatási napjai, orvosi időpontok, edzés-beosztása, egy tisztító-cédula, amit már senki sem váltott ki, és zöld jelölő filccel egy név és a hozzá tartozó telefonszám többször körberajzolva. Dekker Holmes. Nyilván Jenna számára fontos személy lehetett, ha így kiemelte a többi közül. Ki a fene lehet? – kutatott az emlékezetében, mert sem a filmvilágból, sem a bulvárhírekből nem volt ismerős a név. Talán Joel Norton utóda lenne? Egy újabb férfi, aki a kegyeit élvezte? – ötletelt kissé rosszmájúan. Hirtelen ötlettől vezérelve bepötyögte a számot, aztán zakatoló szívvel várta, hogy a vonal túlsó végén ez a titokzatos férfi bejelentkezzen.

- Holmes! – pattogott szinte katonásan a férfi hangja, ahogy belevakkantott.

- Itt Jenna Langdon – szólt bele tétovázva Julia. Még mindig furcsa volt így bemutatkozni, idegenkedett is tőle, de most ez volt az egyetlen lehetősége. Reménykedett benne, hogy ennyi elég lesz hozzá, hogy a férfi valami útmutatással szolgáljon a kapcsolatukat illetően.

- Oh, Miss Langdon! – lelkesült fel a fickó. – Nem is gondoltam már, hogy jelentkezik, azt hittem meggondolta magát. Persze, hallottam a balesetről, de úgy gondoltam, a híreim jobban érdeklik, nem vár ilyen sokáig, hiszen annak idején azt mondta, sürgős – felelt a férfi. A hangja egyszerre volt bosszús a hosszú várakozás miatt, és megkönnybbült, amiért a már nem is remélt fizetség eszerint hamarosan mégis befolyik a bankszámlájára.

- A hírei? – ráncolta Julia a homlokát. Ki ez a férfi? – Nos, ez aligha telefontéma – rögtönzött talpraesetten. – Felkeresném, de elvesztettem a címét. Ha lenne szíves lediktálni!

- Persze! – készségeskedett a férfi és Julia hamarosan egy belvárosi címet dugott a fésülködő asztalka fiókjába. A kíváncsiság szinte égette a lelkét. Holnap megtud majd valami fontosat Jenna Langdonról. Aztán eszébe jutott a vacsora. És a saját fogadalma, hogy ma estére ígért Adamnak egy magyarázatot arról, mit értett az alatt, hogy „érte hazudna”. Egy őszintét. Az igazságot. Az estély bekavart, de biztos volt benne, hogy a férfi nem fog megfeledkezni róla.

Most megborzongott erre az ígéretére gondolva. Már nem akart visszakozni. Azt szerette volna, ha Adam tisztában van vele, kivel kerül egyre közelebb és közelebb. Jenna Langdon szerepébe bújni kényszerűség volt és egy kétségbeesett lépés, de már tudta, nem élheti így le az életét. Adamnak  Juliát kell megszeretnie, különben egy élethosszig tartó megaláztatás lesz az élete. Nagyot sóhajtott, aztán ledobta a törülközőt és belecsusszant a sötétkék szaténcsodába. Végül belebújt a ruhához illő, de sérült lábát egy tűsarkúnál biztosabban tartó kényelmes kék cipőbe. Szerencséje volt, Jenna cipői otthonosan simultak a lábára. A ruha pedig második bőrként tapadt rá. Arra gondolt, hogy most még sokkal vékonyabb, mint Jenna Langdon volt a baleset napján, ezért ez a ruha aligha volt a nőn az utóbbi időben. Az alacsony cipősarok ellenére sem taposta le a ruha alját, ez pedig arról árulkodott, hogy néhány centivel magasabb Jennánál. A tükörben még egyszer ellenőrizte az összképet, aztán mély levegőt véve az ajtó felé indult. Stílszerűen elsuttogott egy „showtime’-ot, és kilépett a folyosóra. Adam a nappaliban ülve még mindig telefonált. Aztán a szeme megállapodott Julián és egy röpke szünet állt be a szövegfolyamban. Villámgyorsan befejezte a beszélgetést és kinyomta a telefont. Felállt és a lány kezét megfogva, óvatosan megforgatta maga előtt.

- Csodaszép vagy ebben a ruhában! Köszönöm, hogy ezt vetted fel, mindig is a kedvencem volt – suttogta halkan.

- Ez volt az egyetlen, ami nem lötyögött rajtam – vont vállat Julia zavartan, miközben lelke mélyén elraktározta a bókot.

- Na gyere, kápráztassuk el a kormányzót, és Jenna ... kérlek, ne beszélj még senkinek arról, hogy abba akarod hagyni! Rush azt mondta, Norman Taylor is ott lesz az estélyen. Tudod, úgy néz ki, bevállalja a filmemet, de nem akarom, hogy bármi elbizonytalanítsa. Márpedig, ha te bejelented, hogy a szövegkönyvek helyett anatómiai tankönyvet akarsz bújni a következő években, akkor könnyen azt gondolhatja, ha ilyen a párom, akkor talán én is hajlamos vagyok a hirtelen váltásokra. Meg akarom csinálni azt a nyomorult filmet; túl sokba kerültek a jogok, hogy csak úgy veszni hagyjam.

- Értettem! – szalutált játékosan a lány. – Tartom a számat. Majd igyekszem hétköznapi dolgokról társalogni a vendégekkel, a filmeket kerülöm. Nehogy azt gondolják, hogy másról sem tudom jártatni a számat. Nyugi, nem ásom alá a karriered meggondolatlan bejelentésekkel. Ez az este amúgy sem rólunk szól! – kacsintott a férfira, aztán kilépett mellette a házból. Mielőtt beültek a kocsiba, Adam a füléhez hajolt:

- És nem, nem feledkeztem meg róla, hogy magyarázatot ígértél. Ha hazajöttünk, behajtom rajtad ezt az ígéretet. – kacsintott Juliára, akiből erre az ártatlan mondatra elpárolgott minden jókedv és izgatottság, amivel az estélyre készülődött. Csak a színtiszta félelem maradt. Annyi minden történt ma, hogy ideje sem volt átgondolni, hogyan csomagolja be a keserű pirulát, és aligha egy zajos, nyüzsgő vendégség lesz az ideális helyszín rá, hogy kitalálja, mire hazaindulnak. Ha pedig rögtönözni fog, csak a Jó Isten a megmondhatója, mi fog abból kisülni.

A dublőr - 13. rész

- Nem tudom, mennyire volt jó ötlet a kórház után ideköltözni. – kotorászott  kedvetlenül Julia a salátában, amit a vacsorához csinált. A váratlanul elhullajtott mondat megtette a hatását. Adam megütközve emelte rá a tekintetét, aztán lassan, mintha egy lassított felvétel lenne, letette a villát, hátradőlt és a szemeit addig meresztette a lányra, amíg az nem engedelmeskedett a néma felszólításnak, és rá nem emelte a tekintetét.

- Ezt hogy érted? – kérdezte a férfi rekedten. – Hiszen itt laksz már lassan két éve. Hova máshova mentél volna?

-Hát, nyilvánvalóan itt feszül köztünk a  múlt. – vonta meg a vállát  Julia, már megbánva, hogy a gondolat, amelyen két napja rágódott, most hangosan is kicsusszant a száján. Persze a legrosszabbkor és a legkevésbé megfelelő személy előtt. – Nem tehetünk úgy, mintha nem lennének problémáink! – nyelt nagyot Julia. Neki egészen biztosan voltak problémái, de az esténkénti feszült hangulatból ítélve, Adam sem volt felszabadultabb.

- Akkor hogyan akarsz túllépni rajta, ha megfutamodsz? – kérdezte a férfi, miközben körmével az asztal lapját kapirgálta, mint mindig, ha ideges volt. Julia összerezzent az idegborzongató hangra. –Te mondtad, ... te kérted, hogy próbáljuk meg elfelejteni a történteket. Tegyünk úgy, mintha az elejétől építenénk újra a kapcsolatunkat! Pontosan ezt javasoltad - mondta karcos hangon a férfi. Közben úgy érezte magát, mint azon a napon, amikor Dorának ajtót nyitott. Elég volt ránéznie a húgára és tudta, baj van. Most elég volt Jennát néznie, és a gyomrában máris kezdett összeállni a könnyű vacsora. Érezte az enyhe hányingert és mélyeket lélegzett, hogy csillapítsa. 

- De mi nem építünk semmit! – csattant fel a lány szinte hisztérikusan. – Csak ülünk egymás mellett óra számra, te elfoglalod magad napközben, én meg csak nézek ki a fejemből és próbálom kitalálni, hogy mire gondolsz – háborgott keserűen.

Adam megtornáztatta a nyakát és Julia majdnem rászólt, hogy ne tegyen ilyen hirtelen mozdulatokat, ha nem akarja, hogy megfájduljon. Aztán inkább csendben maradt. Ez nem az a helyzet volt, ahol orvosi tanácsokat kellett osztogasson. Felszínre rángatott egy témát, és a saját lelki békéje érdekében remélte, nem állnak fel ettől az asztaltól addig, amíg meg nem egyeznek valamiben, ami mindkettőjük számára elfogadható kompromisszum, és ami után legalább néhány lépésnyit látni fog az útból, amelyre léptek.

-Nem késő már ezen agyalni? – nyögött Adam. –Egyáltalán, mire gondoltál? Szállodába mész? Vagy engem küldenél el? Megteheted. De abból aligha lesz békülés. Nem fogok randizgatni veled, mint valami kamasz. ... Egy kicsit olyan ez az egész nyafogásod, mintha kiskapukat keresnél. Már jobban vagy, átgondoltad, és arra a következtetésre jutottál, hogy talán elkapkodtad a fene nagy békülési szándékot. – mondta egyre indulatosabban, ahogy érezni kezdte a saját szavai mögött megbújó igazságot. Vagy legalábbis azt, amit oda képzelt. 

- Nem! Egyáltalán nem erről van szó – tiltakozott Julia. –Csak ...

- Csak? – biccentett felé a férfi felszólítóan, hogy ne hallgasson, fejezze be ezt az átkozott mondatot, amitől az utolsó falatok ott akadtak a torkán.

- Félek! – bukott ki a vallomás a lányból. – Félek, hogy bármennyire is próbálkozom, te egyszer csak azt mondod, sajnálod, nem fog menni.

- Akkor nem bízol magadban. Nem bízol benne, hogy jól döntöttél, amikor vissza akartál térni hozzám – sóhajtott Adam.

Ha tudnád! – vett mély levegőt a lány, de hangosan csak annyit mondott: - Tudom, hogy jól döntöttem.

- Akkor mi a megoldás? – tárta szét a karjait a férfi.

- Maradok! – nézett a szemébe Julia. Maradok, ha ezzel kockára is teszem a józan eszemet, a tisztességemet, a lelki üdvömet – bővítette ki magában a beleegyezést.  Adam átnyúlt az asztalon és a megkönnyebbüléstől meglepően gyengéden megsimogatta a lány még kissé természetellenesen rózsaszín bőrét.

- Egyébként én is félek. Tőled. Hogy néhány hónap múlva nem viszel-e újra padlóra – vallotta be neki csendesen.

Julia megkapaszkodott a férfi kezében. Meleg volt, erőt, biztonságot sugárzó. Nem moccant, nem tiltakozott azzal védekezve, hogy nincs neki ekkora hatalma, csak mozdulatlanul várt, amikor Adam lassan, időt adva neki a visszavonulásra, feléje hajolt. Csókjuk álomszerűen, szinte tétovázva indult, mintha egyikük sem lett volna benne biztos, hogy valóban akarják-e, hogy valóban itt van-e már az ideje. Julia beszívta a férfi illatát, azt a jellegzetes, friss tengeri szellőt idézőt, amit már ezer közül is felismert volna. Ahogy a két ismeretlen száj először találkozott, foguk összekoccant. Adam önkéntelenül is felkuncogott: - Kijöttünk a gyakorlatból.

Julia alig hallotta. A csók elsöprő erővel hatott rá. Megnémította, elzsongította. Örült, hogy ült, mert a lábai biztosan nem tartották volna meg. De a szíve könnyű volt, akár egy bárányfelhő. Ha eddig Jenna Langdonná akart válni, akkor most már ez az akarat olyan erőssé vált, hogy semmi és senki nem állhatott az útjába. Talán még egy életre kelt igazi Jenna sem. Talán maga Adam Corbin sem. A férfi nyaka köré fonta a karjait, mire Adam közelebb húzta magához. Aztán felállt és felhúzta a lányt is, hogy oly sok idő után végre magához ölelhesse. Karjai acélpántként vonták az ölelésébe, s így Julia megérezhette a gerjedelmét is. Ez kicsit kijózanította. Akár most eljuthatnának a hálószobáig, de nem adhatja át magát az érzéseinek, amíg nem vallott színt. Mielőtt lefekszenek, be kell vallja neki az igazságot, mert nem élhetnek le egy életet hazugságban. A férfi megérezte a visszakozását és igyekezett ő maga is lehiggadni. Alig észrevehetően eltávolodott Juliától és önkéntelenül is visszaültette a székre, az asztal mellé. Vett egy mély levegőt és a hűtőszekrényhez lépett. Egy ideig kotorászott a mélyhűtőben, saját lángoló arcát próbálta lehűteni. Nem lett volna ellenére egy kóstoló a régi szenvedélyből, de nem neheztelt a lány meghátrálásáért sem. Egy csók volt, semmi több. Egy kapcsolatban csókok csattannak, és ezeknek csak tizedében van folytatás. Arról beszéltek korábban, hogy apránként találnak vissza egymáshoz, tehát nem is ronthat ajtóstól a házba. Kivett egy doboz fagylaltot, aztán akkurátusan szétosztotta két tálkába. Lerakta Julia elé és ő is leült, mintha az előbbi forró pillanatok meg sem történtek volna.

- Tudod, mi tűnt fel? – kérdezte még mindig kissé lihegve, mintha futásból érkezett volna vissza. Julia óriásira tágult szemekkel nézett rá, mint aki nem is érti a kérdést.

- Még sosem érdeklődtél a forgatással kapcsolatban, és a következő munkádról se beszélsz sosem.

- Tényleg komolyan gondoltam, hogy legszívesebben abbahagynám. Ez az új esély egy új életre nemcsak egy szólás, de ahogy egymással, úgy a munkában is új életet szeretnék kezdeni – mondta fáradtan. Az előbbi percek úgy elszívták az energiáit, mintha a Mount Everestet mászta volna meg. – Rush megígérte, hogy utánanéz, hogy szállhatnék ki a szerződésekből. Újakat nem írok alá, és hidd el, jövő ilyenkor már nem is fognak emlékezni rám. Ott fogok ülni az egyetemen és néhány év múlva doktor Jenna Langdonnak fognak hívni. ... Vagy doktor Jenna Corbinnak – tette hozzá óvatos játékossággal.

Adam megrázta a fejét, mint aki annyi értelmetlenséget hallott, hogy nem is tudja feldolgozni, és így próbálja meg kitisztítani a gondolatait.

- Jenna! Én értékelem, hogy ennyire beleélted már magad ebbe a tanulásba. De az orvosi egyetemre nem lehet csak úgy besétálni, hogy kérem, én itt szeretnék tanulni. A felvételi ... fogalmad sincs a kémiáról, talán a biológiáról sem.

- Honnan tudod? – paprikázódott fel Julia.

- Oh, bocsánat, tudom ... a tudatalattidban ott vannak ezek az információk – horkant fel gúnyosan a férfi. - Hogy hogy kerültek oda, azt ugyan elképzelni sem tudom, mert amiket meséltél a gyerekkorodról, már az is nagy eredmény, hogy a középiskolát elvégezted. Amióta az eszedet tudod, színésznő akartál lenni és akartad annyira, hogy az is lettél. ... Lehet, hogy ezt is akarod annyira, hogy sikerüljön, bár – meg ne haragudj az őszinteségemért -, de képtelen vagyok elképzelni téged, ahogy csontokat, izmokat magolsz éveken keresztül. Boncolni jársz, vért elemzel. Amikor két éve eltörtem a lábam, már attól rosszul voltál, hogy összekentek gipsszel.

- Értsd meg! – emelte fel a kezeit Julia. Amiket a férfi mondott, tényleg hihetetlenné tették a lelkesedését, de valahogy meg kell győzze, hogy ezt az életet akarja élni, különben egyszer csak ott találja magát egy kamera előtt, és ettől az élménytől az isten mentse meg a világot. – Értsd meg! Nem tudom, hogy hogy fog sikerülni, de meg kell próbálnom! Ez a baleset mintha kifordított volna önmagamból. Nem tudok már úgy élni, mint régen. Muszáj megpróbálnom! – jelentette ki szenvedélyesen, és Adam arra gondolt ilyen szépnek talán még sosem látta. És ilyen eltökéltnek is csak nagyon ritkán. Még az is lehet, hogy tényleg sikerülni fog neki. Ha mégsem, hát, azzal a helyzettel majd megbirkóznak a maga idejében. 

- Elfáradtam. Felmegyek – jelentette be a lány halkan, aztán felállt és a jóformán érintetlen fagylaltos kelyhet az asztalon hagyva megindult a lépcső felé. Az első lépcsőfokon megfordult és néhány percig Adamot nézte, aki csak bambult maga elé. Nem tudhatta, hogy a férfinak most éppen az okoz problémát, hogy kövesse-e őt azonnal, vagy jó szokásukhoz híven várja ki, amíg a lányt elnyomja az álom. Az esték csak így voltak elviselhetőek mindkettőjük számára. Aprót sóhajtott és nekiindult a lépcsősornak. Már nem látta, ahogy a férfi őt nézi, miközben önmagával vív csatát.

*

- Nem baj, ha máris magadra hagylak? Rush ragaszkodik ehhez a találkozóhoz. – kérdezte Adam, miközben a Los Angeles Times-ot lapozgatta. Tegnap az ebédnél már beszéltek a mai programról, de Jenna akkor sem mutatott nagy érdeklődést. Pedig jól esett volna, ha együtt örül vele, amiért az a rég kútba esett meló talán mégis összejön. Olyan nagy horderejű hír volt ez, amiért megbocsátotta Rushnak, hogy megszegve a fogadalmát, mégis munkára fogta már az első közös itthon töltött hetükön. A sokadik éjszaka semmivel sem volt könnyebb, mint az első, és hajnalban már arra gondolt, valóságos pihenés lesz, ha végre egy forgatásra kell majd elutazzon. Nem is annyira a fizikai vágy kínozta, csak a gondolatai, amik napközben viszonylag békén hagyták, de az éjszaka csöndjében teljes erőbedobással bokszolták az agyát.  Rush összehozott egy találkozót egy producerrel, aki talán beugrik a múltkoriak helyére, akik az első forgatási napon hagyták cserben. Még jó, hogy a jogokkal szabadon rendelkezhetett, így ennek a Mr. Taylornak a felbukkanása újra reménykedésre adhatott okot, hogy valamikor a közeljövőben belekezdhetnek a Fenegyerekek forgatásába. Tehát a találkozó fontos volt, csak éppen aggódott, hogy egyedül hagyja Jennát a házban. Persze, bele kellene törődjön, hogy eljön ez az idő is, de még olyan bizonytalanul jár. Elég ha megbotlik, vagy elveszti az egyensúlyát a lépcsőn... Arra gondolt, hogy felhívja az anyját, de azt sem akarta, hogy a lány úgy érezze, felügyelet alatt van. Bár szerette, ha kényeztették, de rosszul tűrte, ha valaki anyáskodott felette. Talán éppen azért, mert gyerekként nem igazán volt alkalma megtapasztalni ezt az érzést, kamaszként már elutasította, felnőttként pedig nem tudott mit kezdeni vele. 

- Persze, menj csak! – kente Julia látszólag nyugodtan a kenyerét. Az éjszaka feszültségéről csak az az enyhe remegés árulkodott, aminek következtében a makulátlanul tiszta asztalra csöppent egy adag málnalekvár. - Majd olvasgatok, szörfözgetek a neten, rengeteg bepótolni valóm van. Pletykák, tudod... – mosolygott a férfira. Adam bólintott, lerakta az újságot és elment felöltözni. Julia lehunyta a szemét. Ezt sem gondolta volna, hogy a férfi az otthonában ilyen lezserül öltözik. Az elmúlt napokban egész egyszerűen képtelen volt hozzáedződni. Most is egy csípőjére ejtett  rövidnadrág volt minden öltözéke, amely nem sokat hagyott a képzeletre. Attól tartott, hogy a nyála elcsöppen a kidolgozott férfitest láttán, bár reggeli közben legalább az isteni lekvárra foghatta volna.

A váratlanul kapott szabad délelőtt pont kapóra jött. Végre figyelő szemek nélkül járhatja végig a házat, lapozhat bele ott hagyott sorokba, újságkivágásokba, kalandozhat a neten, felkutathat egy közeli egyetemet és kiderítheti, mik az esélyei, ha még be akar kerülni a következő kezdő évfolyamba. Senki nem lepheti meg, amikor Jennáról vagy éppenséggel a néhai Julia Blightról keres írásokat.