A dublőr - 13. rész

- Nem tudom, mennyire volt jó ötlet a kórház után ideköltözni. – kotorászott  kedvetlenül Julia a salátában, amit a vacsorához csinált. A váratlanul elhullajtott mondat megtette a hatását. Adam megütközve emelte rá a tekintetét, aztán lassan, mintha egy lassított felvétel lenne, letette a villát, hátradőlt és a szemeit addig meresztette a lányra, amíg az nem engedelmeskedett a néma felszólításnak, és rá nem emelte a tekintetét.

- Ezt hogy érted? – kérdezte a férfi rekedten. – Hiszen itt laksz már lassan két éve. Hova máshova mentél volna?

-Hát, nyilvánvalóan itt feszül köztünk a  múlt. – vonta meg a vállát  Julia, már megbánva, hogy a gondolat, amelyen két napja rágódott, most hangosan is kicsusszant a száján. Persze a legrosszabbkor és a legkevésbé megfelelő személy előtt. – Nem tehetünk úgy, mintha nem lennének problémáink! – nyelt nagyot Julia. Neki egészen biztosan voltak problémái, de az esténkénti feszült hangulatból ítélve, Adam sem volt felszabadultabb.

- Akkor hogyan akarsz túllépni rajta, ha megfutamodsz? – kérdezte a férfi, miközben körmével az asztal lapját kapirgálta, mint mindig, ha ideges volt. Julia összerezzent az idegborzongató hangra. –Te mondtad, ... te kérted, hogy próbáljuk meg elfelejteni a történteket. Tegyünk úgy, mintha az elejétől építenénk újra a kapcsolatunkat! Pontosan ezt javasoltad - mondta karcos hangon a férfi. Közben úgy érezte magát, mint azon a napon, amikor Dorának ajtót nyitott. Elég volt ránéznie a húgára és tudta, baj van. Most elég volt Jennát néznie, és a gyomrában máris kezdett összeállni a könnyű vacsora. Érezte az enyhe hányingert és mélyeket lélegzett, hogy csillapítsa. 

- De mi nem építünk semmit! – csattant fel a lány szinte hisztérikusan. – Csak ülünk egymás mellett óra számra, te elfoglalod magad napközben, én meg csak nézek ki a fejemből és próbálom kitalálni, hogy mire gondolsz – háborgott keserűen.

Adam megtornáztatta a nyakát és Julia majdnem rászólt, hogy ne tegyen ilyen hirtelen mozdulatokat, ha nem akarja, hogy megfájduljon. Aztán inkább csendben maradt. Ez nem az a helyzet volt, ahol orvosi tanácsokat kellett osztogasson. Felszínre rángatott egy témát, és a saját lelki békéje érdekében remélte, nem állnak fel ettől az asztaltól addig, amíg meg nem egyeznek valamiben, ami mindkettőjük számára elfogadható kompromisszum, és ami után legalább néhány lépésnyit látni fog az útból, amelyre léptek.

-Nem késő már ezen agyalni? – nyögött Adam. –Egyáltalán, mire gondoltál? Szállodába mész? Vagy engem küldenél el? Megteheted. De abból aligha lesz békülés. Nem fogok randizgatni veled, mint valami kamasz. ... Egy kicsit olyan ez az egész nyafogásod, mintha kiskapukat keresnél. Már jobban vagy, átgondoltad, és arra a következtetésre jutottál, hogy talán elkapkodtad a fene nagy békülési szándékot. – mondta egyre indulatosabban, ahogy érezni kezdte a saját szavai mögött megbújó igazságot. Vagy legalábbis azt, amit oda képzelt. 

- Nem! Egyáltalán nem erről van szó – tiltakozott Julia. –Csak ...

- Csak? – biccentett felé a férfi felszólítóan, hogy ne hallgasson, fejezze be ezt az átkozott mondatot, amitől az utolsó falatok ott akadtak a torkán.

- Félek! – bukott ki a vallomás a lányból. – Félek, hogy bármennyire is próbálkozom, te egyszer csak azt mondod, sajnálod, nem fog menni.

- Akkor nem bízol magadban. Nem bízol benne, hogy jól döntöttél, amikor vissza akartál térni hozzám – sóhajtott Adam.

Ha tudnád! – vett mély levegőt a lány, de hangosan csak annyit mondott: - Tudom, hogy jól döntöttem.

- Akkor mi a megoldás? – tárta szét a karjait a férfi.

- Maradok! – nézett a szemébe Julia. Maradok, ha ezzel kockára is teszem a józan eszemet, a tisztességemet, a lelki üdvömet – bővítette ki magában a beleegyezést.  Adam átnyúlt az asztalon és a megkönnyebbüléstől meglepően gyengéden megsimogatta a lány még kissé természetellenesen rózsaszín bőrét.

- Egyébként én is félek. Tőled. Hogy néhány hónap múlva nem viszel-e újra padlóra – vallotta be neki csendesen.

Julia megkapaszkodott a férfi kezében. Meleg volt, erőt, biztonságot sugárzó. Nem moccant, nem tiltakozott azzal védekezve, hogy nincs neki ekkora hatalma, csak mozdulatlanul várt, amikor Adam lassan, időt adva neki a visszavonulásra, feléje hajolt. Csókjuk álomszerűen, szinte tétovázva indult, mintha egyikük sem lett volna benne biztos, hogy valóban akarják-e, hogy valóban itt van-e már az ideje. Julia beszívta a férfi illatát, azt a jellegzetes, friss tengeri szellőt idézőt, amit már ezer közül is felismert volna. Ahogy a két ismeretlen száj először találkozott, foguk összekoccant. Adam önkéntelenül is felkuncogott: - Kijöttünk a gyakorlatból.

Julia alig hallotta. A csók elsöprő erővel hatott rá. Megnémította, elzsongította. Örült, hogy ült, mert a lábai biztosan nem tartották volna meg. De a szíve könnyű volt, akár egy bárányfelhő. Ha eddig Jenna Langdonná akart válni, akkor most már ez az akarat olyan erőssé vált, hogy semmi és senki nem állhatott az útjába. Talán még egy életre kelt igazi Jenna sem. Talán maga Adam Corbin sem. A férfi nyaka köré fonta a karjait, mire Adam közelebb húzta magához. Aztán felállt és felhúzta a lányt is, hogy oly sok idő után végre magához ölelhesse. Karjai acélpántként vonták az ölelésébe, s így Julia megérezhette a gerjedelmét is. Ez kicsit kijózanította. Akár most eljuthatnának a hálószobáig, de nem adhatja át magát az érzéseinek, amíg nem vallott színt. Mielőtt lefekszenek, be kell vallja neki az igazságot, mert nem élhetnek le egy életet hazugságban. A férfi megérezte a visszakozását és igyekezett ő maga is lehiggadni. Alig észrevehetően eltávolodott Juliától és önkéntelenül is visszaültette a székre, az asztal mellé. Vett egy mély levegőt és a hűtőszekrényhez lépett. Egy ideig kotorászott a mélyhűtőben, saját lángoló arcát próbálta lehűteni. Nem lett volna ellenére egy kóstoló a régi szenvedélyből, de nem neheztelt a lány meghátrálásáért sem. Egy csók volt, semmi több. Egy kapcsolatban csókok csattannak, és ezeknek csak tizedében van folytatás. Arról beszéltek korábban, hogy apránként találnak vissza egymáshoz, tehát nem is ronthat ajtóstól a házba. Kivett egy doboz fagylaltot, aztán akkurátusan szétosztotta két tálkába. Lerakta Julia elé és ő is leült, mintha az előbbi forró pillanatok meg sem történtek volna.

- Tudod, mi tűnt fel? – kérdezte még mindig kissé lihegve, mintha futásból érkezett volna vissza. Julia óriásira tágult szemekkel nézett rá, mint aki nem is érti a kérdést.

- Még sosem érdeklődtél a forgatással kapcsolatban, és a következő munkádról se beszélsz sosem.

- Tényleg komolyan gondoltam, hogy legszívesebben abbahagynám. Ez az új esély egy új életre nemcsak egy szólás, de ahogy egymással, úgy a munkában is új életet szeretnék kezdeni – mondta fáradtan. Az előbbi percek úgy elszívták az energiáit, mintha a Mount Everestet mászta volna meg. – Rush megígérte, hogy utánanéz, hogy szállhatnék ki a szerződésekből. Újakat nem írok alá, és hidd el, jövő ilyenkor már nem is fognak emlékezni rám. Ott fogok ülni az egyetemen és néhány év múlva doktor Jenna Langdonnak fognak hívni. ... Vagy doktor Jenna Corbinnak – tette hozzá óvatos játékossággal.

Adam megrázta a fejét, mint aki annyi értelmetlenséget hallott, hogy nem is tudja feldolgozni, és így próbálja meg kitisztítani a gondolatait.

- Jenna! Én értékelem, hogy ennyire beleélted már magad ebbe a tanulásba. De az orvosi egyetemre nem lehet csak úgy besétálni, hogy kérem, én itt szeretnék tanulni. A felvételi ... fogalmad sincs a kémiáról, talán a biológiáról sem.

- Honnan tudod? – paprikázódott fel Julia.

- Oh, bocsánat, tudom ... a tudatalattidban ott vannak ezek az információk – horkant fel gúnyosan a férfi. - Hogy hogy kerültek oda, azt ugyan elképzelni sem tudom, mert amiket meséltél a gyerekkorodról, már az is nagy eredmény, hogy a középiskolát elvégezted. Amióta az eszedet tudod, színésznő akartál lenni és akartad annyira, hogy az is lettél. ... Lehet, hogy ezt is akarod annyira, hogy sikerüljön, bár – meg ne haragudj az őszinteségemért -, de képtelen vagyok elképzelni téged, ahogy csontokat, izmokat magolsz éveken keresztül. Boncolni jársz, vért elemzel. Amikor két éve eltörtem a lábam, már attól rosszul voltál, hogy összekentek gipsszel.

- Értsd meg! – emelte fel a kezeit Julia. Amiket a férfi mondott, tényleg hihetetlenné tették a lelkesedését, de valahogy meg kell győzze, hogy ezt az életet akarja élni, különben egyszer csak ott találja magát egy kamera előtt, és ettől az élménytől az isten mentse meg a világot. – Értsd meg! Nem tudom, hogy hogy fog sikerülni, de meg kell próbálnom! Ez a baleset mintha kifordított volna önmagamból. Nem tudok már úgy élni, mint régen. Muszáj megpróbálnom! – jelentette ki szenvedélyesen, és Adam arra gondolt ilyen szépnek talán még sosem látta. És ilyen eltökéltnek is csak nagyon ritkán. Még az is lehet, hogy tényleg sikerülni fog neki. Ha mégsem, hát, azzal a helyzettel majd megbirkóznak a maga idejében. 

- Elfáradtam. Felmegyek – jelentette be a lány halkan, aztán felállt és a jóformán érintetlen fagylaltos kelyhet az asztalon hagyva megindult a lépcső felé. Az első lépcsőfokon megfordult és néhány percig Adamot nézte, aki csak bambult maga elé. Nem tudhatta, hogy a férfinak most éppen az okoz problémát, hogy kövesse-e őt azonnal, vagy jó szokásukhoz híven várja ki, amíg a lányt elnyomja az álom. Az esték csak így voltak elviselhetőek mindkettőjük számára. Aprót sóhajtott és nekiindult a lépcsősornak. Már nem látta, ahogy a férfi őt nézi, miközben önmagával vív csatát.

*

- Nem baj, ha máris magadra hagylak? Rush ragaszkodik ehhez a találkozóhoz. – kérdezte Adam, miközben a Los Angeles Times-ot lapozgatta. Tegnap az ebédnél már beszéltek a mai programról, de Jenna akkor sem mutatott nagy érdeklődést. Pedig jól esett volna, ha együtt örül vele, amiért az a rég kútba esett meló talán mégis összejön. Olyan nagy horderejű hír volt ez, amiért megbocsátotta Rushnak, hogy megszegve a fogadalmát, mégis munkára fogta már az első közös itthon töltött hetükön. A sokadik éjszaka semmivel sem volt könnyebb, mint az első, és hajnalban már arra gondolt, valóságos pihenés lesz, ha végre egy forgatásra kell majd elutazzon. Nem is annyira a fizikai vágy kínozta, csak a gondolatai, amik napközben viszonylag békén hagyták, de az éjszaka csöndjében teljes erőbedobással bokszolták az agyát.  Rush összehozott egy találkozót egy producerrel, aki talán beugrik a múltkoriak helyére, akik az első forgatási napon hagyták cserben. Még jó, hogy a jogokkal szabadon rendelkezhetett, így ennek a Mr. Taylornak a felbukkanása újra reménykedésre adhatott okot, hogy valamikor a közeljövőben belekezdhetnek a Fenegyerekek forgatásába. Tehát a találkozó fontos volt, csak éppen aggódott, hogy egyedül hagyja Jennát a házban. Persze, bele kellene törődjön, hogy eljön ez az idő is, de még olyan bizonytalanul jár. Elég ha megbotlik, vagy elveszti az egyensúlyát a lépcsőn... Arra gondolt, hogy felhívja az anyját, de azt sem akarta, hogy a lány úgy érezze, felügyelet alatt van. Bár szerette, ha kényeztették, de rosszul tűrte, ha valaki anyáskodott felette. Talán éppen azért, mert gyerekként nem igazán volt alkalma megtapasztalni ezt az érzést, kamaszként már elutasította, felnőttként pedig nem tudott mit kezdeni vele. 

- Persze, menj csak! – kente Julia látszólag nyugodtan a kenyerét. Az éjszaka feszültségéről csak az az enyhe remegés árulkodott, aminek következtében a makulátlanul tiszta asztalra csöppent egy adag málnalekvár. - Majd olvasgatok, szörfözgetek a neten, rengeteg bepótolni valóm van. Pletykák, tudod... – mosolygott a férfira. Adam bólintott, lerakta az újságot és elment felöltözni. Julia lehunyta a szemét. Ezt sem gondolta volna, hogy a férfi az otthonában ilyen lezserül öltözik. Az elmúlt napokban egész egyszerűen képtelen volt hozzáedződni. Most is egy csípőjére ejtett  rövidnadrág volt minden öltözéke, amely nem sokat hagyott a képzeletre. Attól tartott, hogy a nyála elcsöppen a kidolgozott férfitest láttán, bár reggeli közben legalább az isteni lekvárra foghatta volna.

A váratlanul kapott szabad délelőtt pont kapóra jött. Végre figyelő szemek nélkül járhatja végig a házat, lapozhat bele ott hagyott sorokba, újságkivágásokba, kalandozhat a neten, felkutathat egy közeli egyetemet és kiderítheti, mik az esélyei, ha még be akar kerülni a következő kezdő évfolyamba. Senki nem lepheti meg, amikor Jennáról vagy éppenséggel a néhai Julia Blightról keres írásokat.