"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. szeptember 19., szombat

A dublőr - 11. rész



-Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy hihetetlenül szerencsés vagy. Túlélted. És ezzel még nem is maxoltad ki a szerencsédet. Az után a pokol után még szebb vagy, mint voltál. – szólalt meg halkan Adam. A hangjában hitetlenkedés csendült és valami más, nem az orvosi bravúrnak, hanem a lánynak szóló személyes elismerés. Aztán tárgyilagosra váltott a hangja. –Nem sokan mondhatják el a járat utasai közül, hogy megmenekültek, és a baleset még azoknak is derékba törte az életét, akik túlélték a borzalmakat. Dr. Hays remek sebész, de nem mindenki engedheti meg magának, hogy megfizesse a tehetségét. ... Bocs, ezzel nem azt akarom mondani, hogy érezz lelkiismeret furdalást, amiért Te igen! – tette fel a kezét mentegetőzve. 

-Tudom. És köszönöm! Igazán kedves megjegyzés volt, hogy szépnek tartasz. Nem emlékszem, hogy a történtek óta egyszer is megjegyzést tettél volna a külsőmre, vagy akár csak dr. Hays munkájára. – tért vissza Julia a férfi dicséretére. Még időben korrigálta magát, mert elsőre azt akarta mondani, hogy „nem emlékszem, hogy valaha is mondtad volna, hogy szép vagyok”. Amiről persze fogalma sem volt, hogy Jenna begyűjtötte-e a bókot a férfitól.
-Csak őszinte vagyok, nem igyekeztem kedveskedni. – vont vállat Adam látszólag közömbösen, miközben becsukta a teraszra vezető tolóajtókat. Nem értette önmagát. Mi a fenének kellett kellett itt bókolnia? Minek kellett egyáltalán megszólalnia? Komolyan ... úgy érezte, mintha zavarban lenne a lány mellett. Hülyeség! Hiszen már két éve együtt éltek. Megjárták egy kapcsolat csúcsait és mélységeit. Most egy extrém helyzetben próbálkoztak az újrakezdéssel, és ő, ahelyett, hogy hagyta volna elmenni Jennát aludni, aztán a saját gondolatait próbálja megzabolázni, kitárulkozott, mint ezek a francos ajtók. Nyilván a fáradtság teszi, a bizonytalanság... Szerencsére Jenna úgy döntött, nem feszegeti tovább a témát. 

-Felmegyek, lefekszem. – jelentette ki a lány a ténylegesnél jóval határozottabban. Szívesen folytatta volna ezt a fura beszélgetést, mert még sosem osztották meg egymással ennyire személyes gondolataikat, de világos volt a számára, hogy Adam már megbánta, hogy kinyitotta a száját. Neki akart segíteni azzal, hogy felmegy a hálószobába, de igazság szerint fogalma sem volt, ha a széles lépcsősoron felmegy, ott merre induljon, melyik ajtón nyisson be. Elég idétlennek tűnne, ha sorra nyitogatná odafönt az ajtókat. Az első lépcsőfokon azonban megtorpant. a kérdés, ami azóta foglalkoztatta, amióta elhagyta a kórházat, most szinte kiszakadt belőle:
-Szeretném tudni, hogy velem alszol-e? – kérdezte halkan, mire Adam a homlokát ráncolva visszakérdezett:
-Miért?
-Mert időnként még álmodom a balesetről és olyankor rettenetes egyedül lenni. – ismerte be halkan a lány. És mert melletted még lélegezni is könnyebb – folytatta magában a gondolatot.
-Akkor hamarosan jövök én is. – bólintott beletörődően a férfi, aztán elfordulva lehunyta a szemét. Na igen, erre gondolnia kellett volna. Ő maga is küzdött időnként a tudatalattija játékával, bukásról álmodott, és olyankor izzadtan, hevesen dobogó szívvel ébredt. El sem tudta képzelni, micsoda démonokkal kell Jennának megharcolnia álmában a túlélésért. Nem volt vitás, hogy segítenie kell neki. Egyébként is ... nem úgy tűnt, mintha Jenna el akarná csábítani, más kérdés, hogy a saját vágyaival hogy tud majd szembeszállni. Természetesen nem akart lefeküdni a lánnyal a „viszontlátás örömére”, hiszen a csalás még ott szúrt a szívében. Bár hajlandó volt a kapcsolatuk újraépítésére, de csak a maga jól megfontolt tempójában.
*
Az első éjszaka Adam számára volt rosszabb, legalábbis ő meg volt erről győződve. Juliát elnyomta a fáradtság, de az ő szeme előtt folyamatosan ott  villogott a kép, ahogy a lány rimánkodva kéri, ne hagyja magára. Nem hitte, hogy színészkedett volna, mert a szemében valódi félelem csillogott, és mert Jenna semmit sem tett annak érdekében, hogy őt a maga térfelére próbálja csábítani. Kicsit bizonytalanul ment fel a lépcsőn és hallotta, ahogy sorra járja odafönt is a szobákat, aztán nyilván a távollétében történt apró változásokat felfedezve megállapodott a közös hálószobájukban. Nemsokára már a zuhany hangját hallotta, és először arra gondolt, talán segítségre van szüksége, de aztán inkább lemondott róla, hogy az ápolót játssza. Régebben túlságosan sokat játszadoztak a tágas zuhanyfülkében és még nem jött el az idő, hogy ezeket az emlékeket felfrissítsék. 

Mire felment, a lány már egy egyszerű pamuttrikóban feküdt az ágyban. Nem tudta, hogy ezzel is a helyzetük visszafogottságára akart utalni, vagy friss bőrének egyszerűen csak ez volt kellemesebb, de a szemét alig tudta levenni a kivágásban megvillanó rózsaszín bőrről. A saját gondolataival szemben tehetetlen volt. Maga előtt látta a rózsaszín vállakat, ahogy az esőztető zuhanyrózsa bő vize végigfolyik rajtuk, és a víz útját álló apró sziklaként merednek fel a lány barnás mellbimbói, hogy csúcsukról hulljon a semmibe. A mellei, amelyek nem voltak olyan gömbölydedek, mint a baleset előtt, de attól még ingerelték a türelemre intett nélkülöző férfi-énjét. Kínszenvedés volt a lány mellé bújni még akkor is, ha a hatalmas franciaágy két szélére húzódtak. Folyamatosan azt mondogatta magának, hogy nem szabad megfeledkeznie róla, hogy Jenna képes volt osztozni a szenvedélyén. Csak ennek a gondolatnak a hatására volt képes ellenállni a késztetésnek, hogy a tusfürdő édes illatától körbeölelt testet saját vágyakozó testéhez húzza. Végre teljesen lehűtötte a libidóját, a párnát a nyaka alá gyűrte és a sötétben a lány halk, egyenletes szuszogását hallgatva megpróbált ellazulni. 

Julia szinte érezte, melyik volt az a pillanat, amikor Adamot is elnyomta az álom. Addig szinte a lélegzetét is visszafojtotta, és próbálta eljátszani, hogy már mélyen alszik. Adam Corbint egy sima fehér boxerben és pólóban látni, ahogy felhajtja a takaró szegélyét és becsusszan mellé az ágyba, ez már-már sok volt meglóduló képzeletének. Ahogy távol tőle elhelyezkedett és halkan jó éjszakát kívánt, a férfi látszólag nyugodt volt, de a folytonos mocorgás, morgolódás árulkodott. Számára sem közömbös az első közös éjszakájuk, annak ellenére, hogy ezt próbálta elhitetni.
Nem tudta, mitől tart jobban. Attól, hogy Adam kezdeményez, vagy attól, hogy nem. Korai lenne még! – győzködte magát, amikor halvány csalódottságot érzett a férfi érdektelensége láttán. És egyáltalán ... ez helytelen lenne! Nagyon-nagyon helytelen lenne, ha valaha is megtörténne. Egy újabb csalás, de ez már az ő sara lenne, nem foghatná Jennára, a balesetre, a körülmények gonosz összejátszására. Igazság szerint, a tengernyi gyakorlati buktató lehetősége mindinkább megérlelte benne az elhatározást, hogy őszintén bevalljon mindent. Ennyi hazugsággal képtelenség együtt élni! - döntötte el, ahogy csak a mai nap történéseit sorra vette. Hogyan is adhatná oda magát egyszer a férfinak, ha azt egy másik nő bőrében tenné? Minden törekvését, minden ígéretét és fogadkozását semmissé tenné az a hazugság. És arról sem szabad megfeledkeznie, önmagát alázná meg, ha a szenvedély hevében a férfi egy másik nő nevét suttogná a fülébe. Adam rendes ember, biztosan megérti majd, hogy miért halogatta a vallomást. Talán még hízelgő is lesz neki, hogy a puszta személye visszahozta őt a halál torkából és képes volt ilyen bűnre csábítani. ... De a szíve mélyén tudta, a férfi nem fogja megérteni az indokait. Miért is tenné, hiszen ő maga sem volt erre képes. Holnap elmondom neki! – határozta el és lehunyta a szemét. Önkéntelenül végigsimított a testén és azt képzelte, Adam hosszú, vékony ujjai azok, amelyek nyomán borzongás támadt a melleiben és az ölében. Elmondom neki és meg fogja érteni! – bizakodott szenvedélyesen. Talán a lelkéről lezúduló szorongás volt az oka, talán a férfi biztonságot adó közelsége, de hamarosan elaludt. És a szerelemről álmodott.
*
Adam hirtelen nem is tudta, mi ébresztette fel, aztán rájött, hogy Jenna álmában közelebb fészkelődött hozzá, szinte érezte a testéből sugárzó hőt. Először arra gondolt ijedten, talán belázasodott, aztán rájött, hogy csak melege van, mint saját magának. Nem kapcsolták be a légkondicionálót, az ablakok is csukva voltak, nem szökött be a kertből a hajnali hűvösség, a szobában pedig fülledt meleg volt. Furcsa érzések ébredtek benne a meleg női test közelségétől. Óvatosan mélyet lélegzett, élvezve ahogy megtölti az orrát és eltölti az érzékeit a lányból áradó nőies illat. Ami megdöbbentette, hogy egyáltalán nem volt ismerős. Mintha a szakítás iránti vágya száműzte volna a fejéből a valaha ismerős illatokat. A hosszú hónapok alatt, amíg magányosan feküdt az ágyában, időnként távoli hotelszobákban, érezni vélte a lány parfümjét, jellegzetes, jennás kipárolgását, de most megesküdött volna rá, hogy nem ez az illat volt az. A kórházban Jenna nem használta a megszokott illatszereit, a friss bőr is másként párolgott ki talán. Nem tudta, hogy miért érzi így, de szinte mániákusan szimatolt, az orra Jennát kereste.
Amikor megelégelte a hiábavaló agyalást, kibújt a takaró alól és a farmerjével a kezében kióvakodott a szobából. Egy kávéra van szüksége, egy erős, jó kávéra. Az majd helyrebillenti őt is, és az érzékeit is, melyek egyelőre megcsalták, ez nyilvánvaló.
*
Julia ijedten tapogatózott a férfi testét keresve. Még remegett az imént átélt rémálomtól és most Adamtól várta a megnyugvást. De az ágynemű már hideg volt ott, ahol a férfi korábban feküdt. Feje nyomát még őrizte a párna, és a kissé fülledt levegőben még mintha érezte volna az arcszesze illatát. Hiába fülelt, a fürdőszoba felől nem érkezett nesz, tehát a férfi itt hagyta őt. Felhúzódott az ágyban és hátát a támlának vetve mélyeket lélegzett, míg érezte, hogy a korábbi heves szívverés lassan normális ütemre vált. Ha már felébredt, akár gondolkodhat is! Elalvás előtt nagy elhatározásra jutott, de a terve még nem volt készen, csak abban volt biztos, hogy a titkolózása nem tarthat örökké. Még ma el kellene mondjon mindent! Ezt diktálta a késve lázadó lelkiismerete és más gyakorlatiasabb okok is felmerültek benne. Lassan új iratokat kell csináltatnia magának és nem kezdheti azzal, hogy félrevezeti a hatóságokat.
-Jézusom! Hiszen én tulajdonképpen nem is létezem! – sóhajtott fel elgyötörten, mire az ajtóból egy kissé karcos hang válaszolt:

-De! Nagyon is létezel! – lépett beljebb a férfi, kezében két gőzölgő bögrével egyensúlyozva.
-Nem tudtam aludni és csináltam kávét. – motyogta Adam, ahogy a krémszínű szőnyegen lépdelt óvatosan, tekintetét a teli bögréken tartva. Mona kinyírná, ha rálöttyintené ezt a mérget az új szőnyegekre. Az egyik bögrét a lány melletti éjjeli szekrényre állította.
-Gondoltam, ha felébredsz, te is örülnél egynek. – tette hozzá szégyenlősen, amiért egy ilyen egyszerű kis gesztus lebuktatta gondoskodó érzelmeit. Még sosem hozott Jennának semmit az ágyba, de fordított esetben ő mindig késznek mutatkozott egy kis hálára, amit egy gyors és élvezetes öleléssel fejezett ki. Sokszor gyűrték össze az ágyneműt, a hajnali „keserű létől” életre kelve. – ahogy Jenna nevezte a kávéját. Vajon most neki is eszébe jutnak ezek a reggelek? – sandított a lányra, aki kissé fintorogva szimatolt a kávé felé. A színe olyan volt, mint a híg sárnak és még az illata is keserűnek tűnt. Julia ritkán ivott kávét, sokan nem is neveznék annak, hiszen a nagy bögre tej csak nyomokban tartalmazott koffeint. És édesen szerette, nem foglalkozva a kalóriákkal. Ez itt nem is hasonlított rá, de elhatározta, ha belehal is, megpróbálja meginni, már csak azon oknál fogva is, mert Adam rá gondolva töltötte meg a bögrét. 

-Köszönöm! – nyúlt remegő kézzel a porcelán felé. Belekortyolt és lehunyta a szemét. Jézus az égben! Ezt képtelen lesz leerőltetni a torkán. Letette az éjjeli szekrényre és bocsánatkérőn mosolygott a férfira a hajnali derengésben.
-Még egy kicsit korai. Ha most megiszom, már nem is lesz érdemes visszabújnom a takaró alá. Olyan erős, akár a méreg. – nyelt nagyot a lány. Mit nem adott volna egy falat édességért, ami száműzi a nyelvéről ezt a keserűséget.
-Bocsáss meg! Elfeledkeztem róla, hogy most még nem cél mielőbb életet lehelni beléd. Régen is mindig kiöntötted a mosdóba, amikor azt hitted, nem veszem észre. – mosolygott Adam elnézően. -Talán egy kicsit tényleg eltúloztam a kávé mennyiségét – forgatott meg egy kortyot a férfi a szájában. A keserű lé epeként tapadt a nyálkahártyájára. Régebben ettől életre kelt és robotként tette a dolgát, amíg kamera elé nem került, de most semmi szüksége nem volt neki sem ilyen drasztikus ébresztésre. A mai nap csak az övék volt. Rushnak megmondta, ne is próbálkozzon ma semmivel, nem elérhető. Az első közös napjuk lesz a tragédia óta, az első újra itthon egy fedél alatt. Még nem tudta, mit hoz ez a nap, de abban biztos volt, jobban járnak, ha senki nem zavarja meg őket. Letette a bögréjét a másik mellé, aztán körbesétált, és csak úgy farmeresen végigdőlt az ágynemű tetején.
-Nagyon meleget jósoltak mára. – szólalt meg, hogy megtörje a közéjük ereszkedett csendet.
-Adam! Mondanom kell valamit! – szakadt ki a lányból ugyanebben a pillanatban.

2 megjegyzés:

rhea írta...

Kösz jucus! :P Hát kérem szépen itt abbahagyni! :) kiváncsi vagyok, lesz e elég vér a pucájában előállni a farbával. XD Remek volt, mint mindig :)
Pusza

csez írta...

Arra én is! Nagyon ;)