Távol a világ zajától 2.

Robert idegesen nézett az órájára. Még csak egy órája csukódott be mögötte a lakása ajtaja, de legszívesebben máris hazament volna. Olyan furcsa érzés volt magára hagyni a két gyereket azzal a majdnem gyerekkorú lánnyal, akiről a kiváló referenciáin túl végül is nem tud semmit. Egy idegen. Ott hagyta nála az összes létező telefonszámot, amin elérhető, beleértve Mr. Harper titkárnőjének számát, amit magánügyben tárcsázni maga lett volna az Isten-kísértés. Ez volt az első nap, amikor eljött otthonról, és most is csak azért, hogy megvédje főnökei előtt a múlt hónapok alatt végzett munkáját. Ha jóváhagyják ma a terveit, akkor esélye nyílik a felső kaszthoz csatlakozni, és ez nyilván a fizetési csekkén is meglátszik majd. Erre pedig szüksége lesz, ha a jövőben két gyerek jövőjéről is gondoskodnia kell. Az öccse hagyatékában nem volt semmi, amit félretehetett volna a kicsiknek. A lakásukat bérelték, a kocsit azonnal visszavette a bank, az ingóságaikat pedig ideje sem volt átnézni, a lakás tulajdonosa bedobozoltatott mindent és egy raktárba szállította, hogy minél hamarabb újabb bérlőt kereshessen. Nem hibáztatta, még ha emberileg talált is kifogásolni valót a viselkedésében. Párizs drága szeglete volt a világnak, minden hét kiesés nyilván komoly összegtől fosztotta meg a gall főbérlőt. Fogalma sem volt róla, mikor jut el abba a raktárba, hogy átnézze és átválogassa az öccse személyes holmiját, de biztosította róla az ügyvédet, hogy képes állni a költségeit, így aztán nem is sürgette senki.De most nem is ez jelentette számára a legnagyobb problémát, még ha a gyerekek nyilván örültek is volna néhány otthonról származó régi emléknek. Feltett szándéka volt újakról gondoskodni, hogy ezzel is felgyorsítsa a helyzetük mielőbbi elfogadását. Ehhez persze időre lett volna szüksége, de pillanatnyilag azzal állt a legrosszabbul. Így aztán megbízta Amandát, hogy valami online játéküzletben nézzen szét. Már csak azért is, mert Amandának legalább volt néhány unokaöccse és húga, nyilván jobban eligazodik a babák és kisvonatok világában, mint ő. Nagyon remélte, hogy a nő által összeállított csomag minél hamarabb megérkezik, mielőtt a gyerekek a gondosan összeválogatott műtárgyaival kezdik múlatni az időt. A bébiszitternek is meghagyta, hogy mihez ne engedje nyúlni őket, de még a tárgyalása előtt is kellemetlenül suhant át a fején a gondolat, vajon miről feledkezett meg. 

Furcsa hétvége volt. Ott voltak a gyerekek, ő és a frissiben kiválasztott dadus, sőt még Mrs. Lowell is felugrott segíteni, bár ezt nem kérte, nem kérhette tőle. Jól esett a talpraesett asszony finom iránymutatása, mert magától teljesen meg lett volna lőve. Lizzy pelenkacseréi, a gyerekek etetése, lassan kibontakozó érdeklődésük a külvilág iránt... mind-mind olyan erőpróbák voltak, amikbe magára hagyatva egészen biztosan beletört volna a bicskája. Már az is teljesen kikészítette, hogy a két ijedt gyerekszempárral tartsa a kontaktust. Szótlanul kérdezték, gyereklétük minden félelmével, hogy vajon mire számíthatnak. Miért történik velük az, ami ... és erre a kérdésre végképp nem tudott válaszolni. Hogy is mondhatta volna el a két apróságnak, hogy igen, a világ néha ilyen értelmetlenül kegyetlen tud lenni. Az egyetlen, amit mondhatott, hogy rá számíthatnak, ő védelmezni fogja őket. Ehhez képest alig töltöttek el együtt néhány napot, máris magukra hagyta őket idegenekkel és egy sor utasítással, hogy mit nem csinálhatnak. Azon sem csodálkozott volna, ha megszöknek, mire hazaér. Tudta, hogy ez képtelenség, de azért erősen remélte, hogy a recepciós megállítaná őket, ha kézenfogva megpróbálnának kislisszanni a jól őrzött portán. 

Bár az eszével felfogta Nora érveit, kicsit mégis rossz néven vette, hogy a nő nem vállalta, hogy legalább az első héten vigyázz a gyerekekre, és ezért az egész hétvégéjét a bébicsősz-keresgélésnek szentelte. Közben a nő nyilvánvalóan a barátnőivel egy wellness-fürdőben pletykálta ki az életükben beállt jelentős változásokat, a legkisebb segítséget sem nyújtva. Sőt, éreztetve vele, hogy ez egyedül az ő problémája. Ez azért elég nagy pofon volt. Amikor Nora hazaért, furcsa hangulatban töltötték el az estét, kissé szótlanul, feszengve, a két gyerek lapos pillantásainak kereszttüzében. A nő este az ágyban is hidegen, szótlanul, távolságtartóan lapozgatta a könyvét, mint aki ezzel is a tudomására akarja hozni a rosszallását, ahogy ezt az egész ügyet kezelte. De az Isten szerelmére! Mi mást tehetett volna? Hiszen a testvére gyerekei, nem két kis lelenc! Még mindig beleborzongott, ha az első találkozásra gondolt ott a reptéren. Jeremy hat évének minden férfias keménységével szorongatta az utaskísérő kezét, és amikor a stewardess letette az öléből a húgát, ő máris óvón ölelte magához. Szívszorító volt a két apró összekapaszkodó gyerek látványa, ahogy láthatóan máris felfogták, hogy csak ketten maradtak egymásnak a világgal szemben. A világ ellen, amibe saját nagybátyjukat is beleszámították. Nem is csoda, hiszen idegen volt a számukra. Ennek az ellenkezőjéről még Jeremyt sem sikerült meggyőznie, hát még a pici lányt, aki épp csak totyogott. Az első estén olyan feladatokkal is szembesült, amelyekre végképp nem volt felkészülve. Lizzy még nem volt szobatiszta, ő pedig majdnem feladta az eldobható pelenkával vívott harcát. Basszus, a 21. században miért nincs erre valami megoldás? – háborgott, ahogy a gumírozott kis bélelt bugyogót forgatta a kezei között. Olyan zavarba ejtő volt az egész. Számtalanszor varázsolt már le nőkről ennél sokkal parányibb ruhadarabot, de most, hogy egy pöttöm leánykáról kellett lehúznia, aztán tisztára cserélnie, szinte belepirult. Eközben Nora karba tett kézzel állt mögötte és egy sor okosságot sorolt fel, de nem volt hajlandó a segítségben ennél tovább menni. 

Péntekre Amanda egy hosszú listát állított össze neki a lehetséges bébiszitter jelöltekről, aztán a délután viszonylag üres óráiban fogadta is őket a lakásán. Rémisztő órák voltak. A végére már elképzelni sem tudta, hogy némelyik jelölt hogy kerülhetett egy igazán jó nevű közvetítő cég alkalmazásába. Elsőnek is ott volt a kissé poroszos nevelési elveket valló és apácaruhára emlékeztető öltözékű Hilde Rosgood, akitől még őt is kirázta a hideg. Másodikként Harriet Stowe érkezett, és már látta is maga előtt, ahogy néhány év múlva a kis Lizzy is a kisujját eltartva szürcsöli a teát a jó dadusnak hála. Olyan volt az asszony, mint valami viktoriánus korból itt ragadt nevelőnő. Amikor megköszönte, hogy eljött és megígérte, hogy majd értesíteni fogja, látta a gyerekek szemén, hogy inkább megszöknének, mintsem eltöltsenek vele egy napot. Norának tetszett a vén szipirtyó. Meggyőződése volt, hogy igazi kis hölgyet nevelne Lizzyből. Robert akkor kérdezte meg tőle, hogy szerinte mégis milyen évet írnak? Nora itt meg is sértődött és a továbbiakban még a puszta jelenlétével sem volt hajlandó támogatni a dada-keresésben. Armand Norly látszólag minden tekintetben megfelelt volna, de férfi volt, ő pedig volt annyira maradi, hogy ebben a kérdésben a női segítséghez ragaszkodjon. Néhány további jelölt vagy túl fiatal volt, vagy túl képzetlen, némelyiküket hamarabb nézte volna a metrón zsebesnek, mint gyermekfelvigyázónak. A többséggel az volt a baj, hogy a gyerekek felügyeletén kívül semmi más munkát nem vállaltak. Végül Ashlee Abernatira esett a választása, aki ugyan frissen végezte a csecsemőgondozói iskolát, de a két gyerek vele találta meg leginkább a hangot. A fiatal lány hamar be tudta vonni a beszélgetésbe Jeremyt, kikérdezte a húga igényeiről, amennyire ezeket egy hatéves fel tudja mérni, és Robertnek el kellett ismernie, a kisfiú érettebben viselkedett a kortársainál. Máris megtudott tőle néhány információt olyan hétköznapi dolgokról, mint hogy mindketten imádják a palacsintát, de Lizzynek még nagyon apró falatokra kell vágni, mert legutóbb is majdnem megfulladt, amikor mohón evett belőle. És hogy Lizzynek nem szabad zsírkrétát adni a kezébe, mert hajlamos a falon megörökíteni zsenge ifjúkori műveit. 

A zsírkréta! Ez az, amiről megfeledkezett – csapott gondolatban a homlokára, ahogy eszébe jutott a dohányzó asztalon szerte heverő sok színes kis rudacska, amivel Ashlee foglalta le őket tegnap este, miután még arra is hajlandó volt, hogy a hétvégén máris megkezdje náluk a munkát. Nora nem volt otthon, ő a mai tárgyalásra készült, és a lány szinte észrevétlenül lefoglalta a kicsiket.Este ágyba dugta őket, miután figyelmeztette őt, hogy szerezzen be néhány játékot, ne csak a rajzolás legyen a program.  Ma reggel pedig Mrs. Lowellnek, a házvezetőnőnek elfelejtette megemlíteni, hogy tegye valami magasabb helyre a zsírkrétát, mire a gyerekek felébrednek, vagy amíg Ashlee megérkezik. Na mindegy, talán nem a nappaliban kezdik a napjukat – gondolta reménykedve, aztán megpróbálta a gondolatait a feladatára összpontosítani, amikor Mr. Harper titkárnője csörgött rá, hogy a főnöke várja. Miután egy megnyerő mosollyal köszöntötte az idős titkárnőt, aki Harper után a második legfontosabb személy volt a házban, mély lélegzetet vett és bekopogott. Harper szokásos vakkantásnak is beillő igenje után tisztelettudóan, de délceg magabiztossággal belépett. Amikor legközelebb kifelé jövet becsukódott mögötte a nehéz tölgyfa ajtó, egy egészen összetört ember benyomását keltette.