Távol a világ zajától 7.

Egy hónap telt el, a ház kezdett olyan formát ölteni, amit a vásárláskor remélt, és esténként Robertet nem kellett álomba ringatni. A nehéz kétkezi munka szokatlan volt számára, hiába gondolta, hogy az edzőteremben kellőképpen megerősödött hozzá. De más volt ötven felülést vagy némi súlyemelést és egy kis futást letudni egy íróasztal mögött  töltött nap után, mint reggeltől kora estig emelni, megtartani nagy súlyokat. Kalapálni, csiszolni, szívni a port és az alkarjával letörölni a faforgácsos izzadtságot a homlokáról. Olyan izmai sajogtak, amelyeket a középiskolai anatómiai leckéknél taglaltak ugyan, de soha nem szembesült vele, hogy ezek fájdalomra is képesek. Amikor a korai vacsora után Bennették elmentek, csak a legnagyobb nehézségek árán volt képes a gyerekekre figyelni, mert szíve szerint ledőlt volna aludni, miután egy kád forró vízben alaposan kiáztatta meggyötört tagjait. De persze ezekről szó sem lehetett. A két gyereknek a legizgalmasabb folyton az előlük elzárt terület felfedezése volt, így aztán néha úgy érezte, hogy már a hátán is szeme van és kiélesedtek olyan érzékei, amelyeknek a létezését sem sejtette korábban. 

Charlie nem kímélte, komolyabban megdolgoztatta, mint azt előre gondolta volna, de cserébe az öreg tényleg szinte csak az anyagok árát számolta el vele. Amikor rákérdezett, hogy mi ebben az ő számára a haszon, a férfi megrántotta a vállát.

-Tudja, fiam! ... már ha nem haragszik, hogy így szólítom... mindig szerettem volna, ha az Úr megajándékoz egy fiúval, akivel együtt dolgozhattunk volna, aztán rá is hagyhatom a vállalkozást, ő meg a fiára... tudja, ahogy  a mesében van – nevette el magát -, de egy lányom lett, aki – amilyen akaratos – talán megbirkózott volna a fizikai részével is, de az érdeklődése egészen más irányba vitte. Félre ne értsen, imádom attól a pillanattól fogva, hogy felsírt! Csak hát, ha én már nem bírom, be is zárhatom a boltot örökre, ő nem fogja folytatni. Mindene a természet és az állatok, amióta csak totyogni tudott. Ha rajta múlott volna, a házunk tele lett volna elárvult, befogott állatokkal. Aztán megnőtt és jelentkezett az orvosira... az állatorvosira persze... Már befejezte, csak valami szakvizsgára vár, és a szakmai gyakorlat idejét végzi. Ha hamarosan túl lesz rajta, és visszajön egyáltalán, remélem megtalálja azt a férfit, akivel családot alapít, hogy legalább az unokákkal foglalhassuk el magunkat öreg korunkra. Addig jó móka a maga házát csinosítgatni. Ha befejezzük, úgyis leteszem a szekercét örökre. Mona már alig várja – sóhajtott a férfi, és Robert legszívesebben megkérdezte volna, hogy vajon Charlie is várja már ezt az időt, vagy neki lemondás lesz, ha nem javíthat, építhet, ahogyan egész életében. Próbálta elképzelni a lányt, hogy vajon Charlie magas termetét, vagy az anyja kerek, alacsony formáit örökölte-e, aztán jobb híján visszakérdezett:

-Miért fogalmazott úgy, hogy ha „visszajön egyáltalán”?

-Hát, tudja... Washingtonban végzi az egyetemet. Legutóbb azt mesélte, jó állást kínáltak neki egy kisállat-klinikán. Megértenénk. Az mégiscsak a főváros, nem egy álmos, poros kisváros, mint Asheville – sóhajtott bánatosan a férfi.

-Charlie! Én  is eljöttem Washingtonból – nézett rá Robert. –Nem mondom, hogy nem élveztem az életem, amíg ... , de tudja ... amikor ezek a gyerekek megérkeztek, hirtelen nem is tudtam, mi volt olyan jó a régi életemben. Ehhez az újhoz meg, amiben ők is hozzám tartoznak, már nem is tűnik olyan jó választásnak Washington. Emlékszem, hogy a belvárosban a kutyasétáltatók sokszor nyolc-tíz kutyával mentek egy kört a tömb körül, mert a gazdáknak még arra sincs idejük, hogy maguk sétáljanak a kedvencükkel. Higgye el nekem, Asheville tökéletes embernek és állatnak egyaránt. Erre pedig a lánya is rá fog jönni, hiszen itt élte le az életét.

-Hát ez az! – nyögött fel az idős férfi. –Tudja, Sofia nemcsak az egyetem miatt ment el innen. De az életének az a része nem tartozik rám, legalábbis ő ezt próbálta velem megértetni. Mindegy is. Én is remélem, hogy visszajön, de az anyjával felkészültünk arra is, ha bejelentené, hogy ott marad. Talán szereznem kéne néhány kutyát, és azokkal hazacsábítani – próbálta meg tréfával elütni a keserű hangulatot a férfi, aztán belevetette magát megint a munkába, mint aki a gyalu, kalapács, szögek és deszkák világába menekül a saját problémái elől. 

Szerencséjük volt, mert a mennyezet gerendázatát nem kellett kicserélni, így hamarosan a kezdeti rombolás már építésre váltott, és egy-egy jobb nap után Robert már látni vélte a fényt az alagút végén. A szobák mennyezetét már friss gipszkaron fedte, és megérkezett a fűtést biztosító kazán is. Már csak be kellett szerelni, hogy az épület szép lassan életre keljen. A házba bevezették az internetet és innentől a fáradt estéken a hóna alá húzta a két gyereket, hogy amíg valami mesét néznek a laptopján, addig ő pihenhessen egy kicsit. A beszerzendők listájára felkerült a tv, valamint némi bútorhuzat-anyag, mert Mona megígérte, hogy segít neki rendbe hozni a nappali elnyűtt ülőgarnitúráját néhány egyszerű megoldással. Festéket vett, hogy lefesse a falakat, és a képzeletbeli listára felírta a konyhabútor felújítását is, bár arról még fogalma sem volt, hogyan és mikor. De tervezgetett, és ez máris több volt, mint amit korábban tett. A régi Robert Hazard egy fárasztó nap után hazament, lezuhanyozott és folytatta a munkát, miközben szinte a tányérjára sem nézve bekapta a vacsorát, amit Nora rendelt valahonnan. Aztán lefeküdtek, esetleg szeretkeztek is, majd reggel a taposómalom kezdődött elölről. Hétvégeken elmentek egy party-ra, ahol az alkohollal próbálták kimosni magukból a stresszt. Tulajdonképpen az élete itt sem különbözött sokban. Reggeltől estig dolgozott. Mégis, itt ezerszer inkább érezte, hogy él. Már csak azért is, mert már nem is emlékezett rá, hogy sörnél valami erősebbet engedett volna le a torkán. A gyerekek gondoskodtak is róla, hogy ne hagyja el magát, naponta újabb és újabb feladatok elé állítva, amikre még a legvadabb álmaiban sem gondolt korábban. Néha elmerengett rajta, hogy alapvetően hihetetlenül szerencsés, mert sem Jeremy, de még a kis Lizzy sem tett keresztbe neki akarattal. Mintha még a gyerekek is megérezték volna, hogy az ellenállásukkal már meg sem tudna küzdeni. A kislány eleinte sírdogált ugyan az anyját keresve, de amióta itt éltek, mintha még ő is felnőtt volna az újrakezdés feladatához, ami egy alig kétéves gyerek esetében felmérhetetlenül nagy szó volt. 

Reggelenként felkelt, próbált életet lehelni elcsigázott testébe egy gyors zuhannyal, aztán összeütött valami egyszerű reggelit a gyerekeknek és magának, végül benyitott a két kicsihez, akik szerencsére jó alvók voltak, hogy felébressze és felöltöztesse őket, mire Mona megérkezik. Kivéve azt az éjszakát, amikor a ház félig szétverve hevert körülöttük, odakint pedig tomboltak az elemek. Ő pedig egyedül egyszerre próbálta a helyén tartani a padlást borító hatalmas ponyvát és tartani a lelket a két rémült gyerekben. Az az éjszaka jobban kimerítette, mint bármi más egész addigi életében. Mindenesetre a társasági élet és a szex hiánya fel sem merültek benne egészen addig, amíg a munkák a ház körül csökkenni nem kezdtek. De mostanában egyre többször vette észre magán, hogy a bevásárláskor már nemcsak a zöldségek frissességét vizsgálja, hanem a vásárlóközönség életkorát is. De nem igazán volt szerencséje, mert idős asszonyokon és kisgyerekes feleségeken kívül csak néhány diáklánnyal találkozott. Egyik sem az a kategória volt, akikkel kikezdhetett volna. Ezért aztán a legutóbbi bevásárlása alkalmával egy kifejezetten férfiaknak szóló magazint is betett a hatalmas bevásárlókocsiba. Reményei szerint feltűnés nélkül szerette volna kifizetni a frivol újságot, de a középkorú pénztárosnő szenvtelenül lengette meg a feje fölött, miközben a kolléganőjétől arról érdeklődött, ez is szerepel-e az akciós sajtótermékek között. Robert el tudott volna süllyedni a szalag túloldalán. Hiába mantrázta magában, hogy semmi szégyellni való nincs abban, ha szexújságot vásárol, azért annak sem örült volna, ha fizetés után ő lett volna téma a pénztársoron. Odahaza pedig szembesült az újabb felelősségteljes feladattal, miszerint vigyáznia kellett, hol hagyja el a jeles képeslapot, nehogy Jeremy vagy a kis Lizzy kezébe kerüljön.